2015. április 27.

Az Úr Jézus a győztes

Magasztallak Uram!

 „Mert erőssége vagy a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész, és zivatar ellen oltalom, árnyék a hőségben, mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar (Ésa. 25,4)



M. B. Schlink: A teherről.

Isten sohasem terhel erőd felett



Hogyan imádkozzunk?

 „És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik a zsinagógákban, és az utcák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat! Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked.” Máté evangéliuma 6. rész. 5-6. vers.

Lehet látványosan, lehet szórakozottan, nagy hangon és csendben, hosszan és röviden... 

Az imáról már nagyon sok dolgot leírtak. Könyvek százai jelentek meg a „hogyan”-ról.
Számomra ma reggel nagyon személyesen jelent meg ez a tanács. Azt üzeni Isten, hogy ne az emberek elismeréséért imádkozz. Ne azért, hogy látszólag alázatosan, fejedet mélyen a melledre hajtva – közben azt erősen döngetve – elmondjad, hogy te mennyit imádkoztál ezért vagy azért. Aztán mellkasodról felpillantva várod az elismerést, a hatást, a vállveregetést. „Hát ez aztán az ima embere! Hogy micsoda csodálatosan imádkozik! Micsoda gyönyörű szavakkal! Én aztán soha nem tudnék így imádkozni!” És máris megkaptad jutalmadat. Természetesen az emberektől, és nem Istentől.

Isten valahogy egy egészen másfajta imádságot ért meg. Lehet, hogy az az ima dadogva hangzik. Nem is a legjobb szavakkal, nem is a legkifejezőbb mondatokkal. Mégis – elhat annak fülébe, akihez szól. Ezzel az imával nem lehet kiállni a porondra. Nincs benne színészi, költői fordulat. Csak őszinte szó. Titkon elsóhajtott, elrebegett, elsírt – valódi szó. Olyan - igazán - szívből jövő.

Ez igen. S amikor Atyád hallja ezt – mert Ő meghallja – megfizet neked. És akkor – már nem bírsz a belső szobádban maradni. Kimész és elmondod, mily nagy dolgokat tett érted és veled az Úr. 

Ez az igazi ima!


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/08/hogyan-imadkozzunk.html

Égi szent béke

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Ha hiszünk az Úr Jézus nevében, nem egyszerűen „hívővé” válunk, hanem alapvető helyzetünk változik meg: személyiségváltozáson megyünk keresztül, átalakulunk, mert BELEKERÜLÜNK mindabba, amit Jézus neve képvisel.


A Biblia azt mondja, hogy beleszületünk Isten családjába - ez elég nagy állapotváltozás! Isten minden csodája közt a legnagyobb átváltozás, amikor egy bűnös ember Isten gyermekévé válik. Ez az átváltozás akkor megy végbe, amikor átadjuk az életünket Krisztusnak. Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE


Új kezdet


ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás


Ámos 8:11 „Bizony, eljönnek a napok — ezt mondja Uram, az Örökkévaló —, mikor éhséget küldök a földre, de nem kenyérre éheznek majd! Szomjúságot bocsátok rájuk, de nem vízre szomjaznak! Az Örökkévaló szavát kívánják, igéjére éheznek és szomjaznak!




Szentlélek úgy kérünk szállj le ránk - Boanergész

2015. április 25.

Ige: Apostoli áldás.

 „Pál, Silvánus és Timóteus a Thessalonikabeliek kihívott gyülekezetének, azaz eklézsiájának írja e levelet, amely él az Atya Istenben, azaz az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem* Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása néktek és békesség** Istentől, a mi Atyánktól, az Úr Jézus Krisztustól” (1 Thess. 1,1)

*Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti jelentése: öröm. Valaki igyekszik másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt, aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.

**Békesség (eiréné): vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.



Napkeltétől napnyugtáig áldjuk dicsérjük az Úr Nevét

Spurgeon: A bibliáról.

„Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon”





Imádság:

Uram!

Rád szorulok, nélküled semmi vagyok. Te gazdagíts meg önmagaddal, a Veled való kapcsolat áldásainak sokaságával. Ámen.


Stanley: Az öröm.

Az öröm szava úgy vonul keresztül az Újtestamentumban, mint örök visszatérő rész. Ennek az örömnek világában minden egyéb öröm illetlenné törpül. 


Boldogok a lelki szegények… (Máté 5:3)

Miért lenne boldog egy lelki szegény? Vagy egy szegény, mert Lukács evangélistánál nem szerepel a lelki szó ebben a mondatban?

Ez abba az irányba visz bennünket, hogy aki szegény, annak hiánya van, de ha a gazdag Istenhez tartozik, akkor Tőle várhatja az igazi gazdagságot.

Emlékezzetek Jézus Krisztus jótéteményére, aki gazdag lévén szegénnyé lett tiérettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Ebben a jól ismert Igében benne van a megváltás lényege: Jézus a menny gazdagságát cserélte a földi lét ahhoz képest meglehetősen szegény sorsára, hogy bennünket szenvedésével, halálával, feltámadásával meggazdagítson a bűnbocsánat és az örök élet ajándékával. Már persze, ha elfogadjuk hit által. Így közelebb kerülünk e boldogmondás megértéséhez. Te boldog lelki szegény vagy?


Sóvárogva várom az Urat

Pastor Chris: Az Ő Címkéje Van Rajtad!

Készítette: Zoltan Berki

Mert az Ő [saját] keze munkája (az Ő alkotása) vagyunk, teremtetvén Krisztus Jézusban [újjászületve] jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített (eltervezett) az Isten számunkra [az ösvényt, melyet Ő időben előkészített], hogy azokban járjunk [jó életet éljünk, melyet Ő készített elő, és kész számunkra, hogy éljük] (Efézus 2:10 Amplified).

Isten címkéje rajtad van. Ezt értette Pál Apostol azalatt, amikor ezt mondta, mi vagyunk "Isten alkotása"; vagyis az Ő keze munkája. Például, az iOS készülékeken rajta van az Apple címke, jelezve, hogy az az Apple Cég "alkotása" vagy "keze munkája." Vannak Android eszközök, melyeken megjelenik a Samsung címke, jelezve, hogy az Samsung gyártmány. Ugyanígy, rajtad is van egy címke, mint Isten keze munkája; a címke pedig az Ő neve. Isten saját alkotása vagy, hiba nélkül létrehozva. Úgy lettél teremtve, hogy tökéletesen és kiválóan működj az életben.

Kiválóságra lettél kiművelve most, hogy újjászülettél. Isten hitelesített téged, mint sikert. Figyeld meg ismét, mit olvastunk a fenti igeversben: "Mert az Ő [saját] keze munkája (az Ő alkotása) vagyunk, teremtetvén Krisztus Jézusban [újjászületve] jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített." Ne csak úgy cselekedj, hogy a mennyei Atya természete van benned, hanem úgy, hogy a címkéje is rajtad van.

Ugyanez a címke volt Jézuson is, amikor a földön járt. Az Apcsel 10:38 azt mondja, "A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele."

Ugyanez igaz a mai napra is! Fel lettél kenve Szent Szellemmel és erővel jó cselekedetekre. A "Jó Cselekedetek" Isten dicsőségének kinyilatkoztatását jelenti és az Ő akaratának – az Ő igazságosságának – megalapozását a földön; lelkeket nyerni és kihozni az embereket a sötétségből az Ő csodálatos világosságába. A szomszédságodban, otthon, a munkahelyeden, az iskolában – bárhol találod magad – hidesd az Evangéliumot, gyógyítsd a betegeket, űzd ki az ördögöket, tisztítsd meg a bélpoklosokat és keltsd fel a halottakat. Te vagy az, aki magán hordozza Isten címkéjét ezen a világon, a mai napon.

Megvallás
Isten címkéje van rajtam, mert az Ő alkotása vagyok, teremtve Jézus Krisztusban jó cselekedetekre. El lettem rendelve, hogy jót cselekedjek. Ezért, ahogy ma elindulok, hogy jó dolgokat tegyek, az életem megtelik Isten jóságával és kegyelmével, a Jézus Nevében. Ámen.

További Tanulmányok: 1 Péter 2:9; Titusz 2:14




Katalin Bagi


krisztus.eu

Gondoljunk a szegényekre! Isten könyörüljön rajtuk!




Dicsérettel jövünk eléd