2015. január 28.

Hűség és korona

„Semmit ne félj a rád váró szenvedésektől. Ímé az ördög börtönbe fog vetni néhányat közületek, hogy próbára tegyen, és tíz napig tartó nyomorúságotok lesz. Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!”
Jelenések könyve 2. rész 10. vers

Szép kilátás, nem mondom. Még hogy ne féljünk a ránk váró szenvedéstől? Hát ki nem fél? Ráadásul Isten itt még azt is közli, milyen módon fog Sátán megpróbálni. Börtönbe fognak vetni. És hogy nyomorúságba kerülhetek, meg hogy egy hosszú – bár nem végeláthatatlan ideig tartó – küzdelem lesz az életem.

Akkor meg hogy kérheti tőlem ma reggel Isten, hogy ne féljek a rám váró nehézségektől?

Hát egyetlen dolog jogosítja fel Őt erre. Éspedig az, hogy Ő már ott van. Nem egyedül kell végigszenvednem a kihívást. Nem egy-szál egyedül, magamra hagyottan kell, reménység nélkül, sötétségben végigbotorkálnom küzdelmeimen. NEM! Ő ott van, és velem lesz végig.

Péternek azt mondta, hogy Ó Péter! Bár most látszólag minden rendben van, de Sátán ott lesz a sarkadban, hogy elcsüggesszen, hogy kirostáljon, mint értéktelen búzaszemet, DE én imádkoztam érted, hogy el ne fogyjon a te hited.
Hát ilyen a mi Istenünk!

Ne aggódj a holnap miatt, az Úr már ott van!
És nemcsak hogy ott van, de a célnál, amit Vele együtt érsz el, győzelmi koronát helyez fejedre. S akkor majd tudni fogod, hogy az érdem nem a tiéd, hanem az Övé!

Tehát – NE FÉLJ!


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/huseg-es-korona.html

Amanda Buys-Dicsőítés (2013.11.27.)

Spurgeon: Harag

Aki nem gerjed haragra a gonosz miatt, az nem szereti a jót.


Miért a hit?

Isten hit nélkül nem tud velünk mit kezdeni, mert az erőszaknak bizonyulna és Ő sohasem alkalmaz erőszakot. A hit az az eszköz, amin keresztül Isten nekünk adhatja mindazt a jót, amit nekünk szánt, de nem adhatja kényszerből, csak ha mi magunk is beleegyezünk.


Szeretet-Közösség


Lydia magazin

Legyen jó a mai napod alaphangja! És a folytatás is smile hangulatjel


Hit Gyülekezete - Csillagfátyol

2015. január 27.

Ige: Akit Isten eleve elrendelt.

 „Mert az Isten őt - az Úr Jézust - eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, fedélnek, mint előkép. A frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő igazságosságát, az Ő igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta,

türelme idején, az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és megbocsátása által, melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével, hogy e mostani időben, vagyis a mostani időszakban mutassa meg, és jelentse ki igazságát. És kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való* (Róm. 3,25-26)

*Mert: „Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon” (Csel. 14,16)

És: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (Csel. 17,30)

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16)



Meghajlok Előtted Uram

Ima és megvallás

Köszönöm Uram, hogy lelkemet tetted a te szentélyeddé, és reám bíztad, - mint a Te királyi papodra  (1Pét.2,9.) - hogy annak tisztaságára vigyázzak, s hogy szorgalmasan őrizzem annak bejáratát, hogy oda semmi tisztátalan be ne juthasson. (2Kir.12,9. és 1Krón.26,32.)


Jubileum: Ki Jézus?

Jézus nemcsak tanú, hanem az, akiről bizonyságot tesznek, nemcsak a kijelentés hordozója, hanem maga a kijelentés.


Bob Gass: A legnagyobb trófea (1)

„…Énók… bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves.” (Zsidók 11:5)
// Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek.

A Jég Veled [Cool Runnings] című filmben a jamaikai bob-csapat olyan elszántan küzd azért, hogy olimpiai érmet szerezzen, hogy azt hiszik, erőfeszítéseik semmit sem érnek, ha ezt nem sikerül elérniük. Minden tanulás, öröm és fejlődés, melyre rászánták magukat, feledésbe merül egy szalagon függő kis fémdarab mellett. Edzőjük egy 180 kilós férfi, aki 20 évvel korábban bob-lesiklásban olimpiai aranyérmet nyert, de azóta az élete teljes csőd. Csapatának ezt mondja: „Az aranyérem csodálatos dolog. De ha nélküle nem érsz eleget, akkor vele se érsz eleget”. Jézus sokféle jutalomról beszélt. De a díj utáni hajsza árthat nekünk, ha rosszak az indítékaink.

 A trófea nem egyenlő az elért eredménnyel – nincs benne mindaz, amit időközben megtanultunk, nincsenek benne a megedződött izmok és a megszerzett bátorság. Az érem csupán az elért eredmény szimbóluma, az értéked külső igazolása. A vitrinben őrzött trófeák legfeljebb apró emlékeztetők, olyasmik, melyek miatt hálásak vagyunk a múltért, és melyek ösztönöznek a jövőre nézve. Legrosszabb esetben pedig a trófeák ereklyékké válnak, hamis énképet támogató eszközökké. A trófeák pillanatnyi örömet adnak, és függőséget okozhatnak, de az öröm mindig elkopik.

A jelenések könyvében 24 vénről olvasunk, akik „…koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: »Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség…«.” (Jel 4:10-11).
-// 10. Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, a ki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván:
  11. Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.//

 Ha minden dicsőséget Istennek adsz, akkor elért eredményeid örömet fognak hozni, de ha megpróbálod magadnak tulajdonítani az érdemet, akkor trófeáid megfakulnak, elhomályosulnak és teherré válnak. Nézz csak Énókra – az ő legnagyobb díja az volt, hogy elnyerte Isten tetszését!




Tonex - Bout A Thang

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Legyél erős és továbbra is haladj stabilan az egyik dologról a következőre. Nem ígértem, hogy könnyű lesz, de azt igen, hogy veled leszek, és nem hagylak el. Lesz, amikor egyszerűen csak el kell csendesedned; egy érzelmi összeomlás nem tenne jót neked, mondja az Úr. Bízz Bennem a bölcsességért és a vezetésért. Én tényleg mutatni fogom az utat, és megvédelek útközben.

Héberekhez 3:14 Mert részestársai lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.


http://gyurinaploja.blogspot.com

Közel-keleti közmondás.

„Amikor megszülettél, sírtál, a világ pedig örvendezett. Élj úgy, hogy amikor meghalsz, a világ sírjon, te pedig örvendezz!”


Pastor Chris: A Hited Győzedelmeskedjen.


Készítette: Zoltan Berki

 Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk (1 János 5:4).

Sok negatív információ van ma a világban, melyek félelmet csepegtetnek azok szívébe, akiknek nincsenek gyökereik és alapozásuk az Igében. Az Úr Jézus erre utal a Lukács 21:25-26- ben, amikor leírja a kor végének néhány jelét. Azt mondja, "...lesz...szorongás a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog; Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek..."

A Lukács 18:8-ban feltesz egy elgondolkodtató kérdést "...az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?"

Álld meg a helyedet a hitben, a világban lévő kihívásoktól és nehézségektől függetlenül. Tagadd meg azt, hogy feladd vagy engedj az élet elnyomásának. Azt mondja az Ige az Efézus 6:13- 16-ban, "...mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, És felsarúzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok."

A hited pajzsával megvan a belső képességed, hogy teljesen megsemmisítsd az ellenség összes (nem csak néhány) tüzes nyilát. Amikor hozzád vágja a félelem nyilát, jelentsd ki, "megtagadom, hogy féljek, mert a Nagyobb bennem él!" Ha ez a betegség nyila, mondd, "megtagadom, hogy beteg legyek, a testem a Szent Szellem temploma!"

Kiképezheted a hitedet, hogy bármit elérj. Például az anyagi életed területén, megnézheted magad, ahogy egyik szintről a másikra növekszel. Képzeld el, ha a hited megcselekvésében azt mondod, egy héten belül meg kellene kapnod egy bizonyos pénzösszeget, de csak egy hónap elteltével kapod meg; ne érezd rosszul magad. Ehelyett mondd azt, "Legközelebb majd időben megkapom." Ilyenkor szánj több figyelmet az Ige tanulmányozására, az azon való elmélkedésre, és minden adandó lehetőségnél cselekedd meg a hitedet. Így képezheted a hitedet, hogy növekedjen és nagyobb dolgokat érjen el.
Ez nem csak a pénzügyeidre alkalmazható, hanem életed minden területére. Képezheted a hitedet az Igével, hogy szembeszálljon minden rosszal és az élet csapásaival.

Megvallás
Drága Uram, köszönöm, hogy a hitem a győzelem, mely legyőzte a világot. Ahogy a mai napon bebizonyítom a hitemet, a körülmények m e g h a j o l n a k n e k e m ; az akadályok elhárulnak, természetfeletti sikerben és jólétben járok. Gyakorlom a hitemet a betegség, a szegénység, a gyengeségek, a bukás és a világ elemei felett, a Jézus Nevében. Ámen.




Irma Nyári


Új Kezdet Keresztény Közösség

Napi Ige:
„Én vagyok Istened, az Örökkévaló, aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik, aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.” (Ézs.48,17)




Csak pillanat létünk