Zsid. 1,1 Minekutána az Isten sok rendben [(polümerósz):
a különféle alkalmakkal sokféleképpen,
sok részletben] és sokféleképpen [(polütropósz): sokféleképpen, változatos, és különféle módokon, vagy formában]
szólott [és beszélt] hajdan [a régi időben; (palai): az ősi, a távoli múltban] az atyáknak
[(patér):
ősatya, ősszülőknek] a próféták* által. Ez utolsó időkben [(eszkhatosz): utolsó, legvégső korszakban] szólott nékünk Fia által. [Más fordítás: De
most, ezekben a legutolsó napokban a Fiában beszélt velünk]**
*Próféta: (prophétész):
Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket. Isten nevében szóló
isteni akaratot közvetítő személy.
Zakariás – Bemerítő
János atyja – így prófétál, bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől
fogva szólt, és szól az emberhez: „Amint szólott [meghirdette;
kijelentette] az ő szent prófétáinak
szája [az Ő szentjei] által, kik
eleitől [ősidőktől; örökidőktől] fogva
voltak. Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba
helyez], és mindazoknak kezéből, akik
minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek). Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi
atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt
Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy
ő megadja nékünk” (Luk. 1,70-73).
A prófétákról így szól az Úr,
amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam, aki ezért leprás lett, - kijelentve,
hogy: „… Ha van az ÚRnak prófétája
köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, vagy álomban beszélek hozzá.
De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szembe
szólok (és beszélek) ővele, és
nyilvánvaló látásban, (világosan, nem rejtélyesen); nem homályos beszédek által, és az Úrnak hasonlatosságát (is
megpillanthatja, és) látja. Miért nem
féltetek (és hogy mertetek) hát
szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,6-8).
A zsidók elutasították az Úr
Jézust, ezt mondva: „Mi tudjuk, hogy
Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való” (Ján. 9,29).
Ezért így figyelmeztet az
apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek
(és el ne utasítsátok) azt, aki szól;
mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön
adott kijelentést) megvetették, (és
elutasították) sokkal kevésbé
(menekülünk meg) mi, ha elfordulunk
attól, aki a mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)”
(Zsid. 12,25).
**Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa
meg nekik az Atyát, mire az Úr: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek
vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi
módon (és hogyan) mondod azért te:
Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom;
hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem,
hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján.
14,9-11)
Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó):
létrehozta, alkotta]*
*Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem
adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem
ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni,
leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]”
(Mát. 11,27).
Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a
Fiúban, (annak) örök élete van; aki
pedig nem enged (nem engedelmeskedik) a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36). Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben [eredetileg már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Minden [a mindenség] Őáltala
lett [Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; és általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem teremtetett], lett [ami teremtetett, és létrejött; s
egyetlen létező sem lett Őnélküle]”
(Ján. 1,1-2).
És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (vagyis a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1).
De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése)
által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami
látható, a láthatatlanból (és nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3).
Mert: „Az Úr szavára (logoszára = igéjére) lettek az egek, és
szájának leheletére minden seregük (Az ÚR (Logosza) igéje alkotta az eget,
egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és
előállott” (Zsolt. 33,6.9).
Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott,
letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14).
Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan
Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden
teremtmény közül). Mert Őbenne
teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok,
akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár
fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve
teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és
minden Őbenne áll fenn” (Kol.
1,15-17).
Nehémiás megvallása a
Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te
teremtetted (alkottad) az eget, az
egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a
tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és
az égnek serege előtted borul le” (Nehem.
9,6).
Ézsaiáson keresztül szól az
Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova),
megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem
(Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól
(egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa.
44,24).
A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli
gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság,
az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz
arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14).
Mert Ő a Teremtő, és Ő a
Megváltó: „Mikor pedig eljött [elérkezett] az időnek teljessége
[a beteljesedés állapota], kibocsátotta
[elküldte] Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett [aki asszonytól született],
aki törvény alatt lett [a törvénynek
alávetve; és a törvény alá adatott], Hogy a törvény alatt levőket megváltsa [kivásárolja],
hogy elnyerjük [vagyis visszanyerjük]
a fiúságot [és Isten fiaivá legyünk]”
(Gal. 4,4-5)
Zsid. 1,3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése [(apaugaszma):
ragyogása, kisugárzása,
visszfénye, fénylése, vagy
visszatükröződése. Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár], és
az ő valóságának képmása [(hüposztaszisz kharaktér): létezésének
alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése], aki hatalma szavával [(dünamisz): hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával]
fenntartja [(pheró pasz pasza pan): hordozza;
összetartja és irányítja az egész]
világmindenséget, aki minket
bűneinktől [(hamartia): céltévesztésünktől,
tévedéseinktől, hibáinktól] megtisztítván, [(kathariszmosz): szó szerint: céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva,
megtisztítva; lemosva], üle a Felségnek jobbjára, a hatalom és méltóság
helyén ül a magasságban.
[A görög szöveg szerint: „Aki
az ő dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye,
Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó
fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása,
külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével,
hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza,
összetartja és irányítja az egész
világmindenséget. Aki minket
bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket
megtisztítva, és lemosva], üle a Felségnek, a nagyságnak, és nagyszerűségnek jobbjára, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe]*
Zsid. 1,4 Annyival kiválóbb [feljebbvaló] lévén [hatalmasabbá
lett] az angyaloknál [a hírnököknél],
amennyivel különb nevet [onoma): név, hatalom, tekintély, jellemvonás] örökölt azoknál*
*Pál
apostol bizonyságtétele: Az Úr Jézust
engedelmességéért: „… az Isten is
felmagasztalá Őt [mindenek fölé], és ajándékoza
néki oly nevet, amely minden [más]
név fölött való; [amely minden névnél nagyobb] Más
fordítás: „ezért
azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott
neki, amely minden más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert
azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké
[égieké], földieké és föld alatt valóké
[(katakhthoniosz): sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar
kéziszótár 318. oldal)]” (Fil.
2,9-10).
Dávid így prófétál Isten nevéről: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és
igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet (alétheia:
a Te Igédet) (Zsolt. 138,2).
A feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol.
aki így látta Őt: „És vérrel hintett
ruhába vala öltöztetve és a neve Isten
igéjének neveztetik”
(Jel. 19,13)
Zsid. 1,5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam
vagy te, én ma szültelek [ma nemzettelek]
téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam*
*És Dávid fiához – az Úr
Jézushoz – akkor szól az Úr,
amikor megkapja a Szent Szellem erejét: „És Jézus bemeríttetvén [miután
alámerítkezett], azonnal kijöve [vagyis feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának
néki, és ő [vagyis János] látá az
Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az
égből szózat hallatszott] egy égi hang
ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben
kedvem telik, akiben én megengeszteltettem] (Mát. 3,16-17).
És az Úr Jézusban
beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így prófétál: „Ő így szólít
engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg
elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom
néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő
magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. Ha
az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint;
Ha az én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolataimat:
Akkor vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat;
De az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem
hazudom” (Zsolt. 89,27-34).
Dávid megvallja Isten
ígéretét: „És minden fiaim közül
(mert az Úr sok fiakat adott nékem) választotta
Salamont, az én fiamat, hogy ülne az Úr királyságának székében (trónjára) Izráel felett. És monda nékem: Salamon a te
fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat (és udvaraimat); mert én őt magamnak fiamul választottam, és
én is néki atyja leszek” (1 Krón.
28,5-6).
Péter apostol a Szent Szellem
kitöltése után bizonyságot tesz arról, hogy Dávid prófétaként beszélt Isten
ígéretéről: „Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki
esküvéssel megesküdött [(omnüó):
esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből
támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi
székibe [trónjára], Előre látván ezt,
szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban;
halottak birodalmában; nem marad az alvilágban],
sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem
látott” (Csel. 2,30-31).
A Szent Szellem
kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor
pedig a te napjaid betelnek (ha majd letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom utánad a te magodat, mely
ágyékodból (a te véredből) származik,
és megerősítem (és szilárddá teszem)
az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő
királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-13).
És az Úr szava beteljesedett:
„Azután elaludt (pihenni tért) Dávid az ő atyáival (őseihez),
és eltemettették a Dávid városában” (1
Kir. 2,10)
„És meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és
minden dicsőségével megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon helyette” (1 Krón. 29,28).
Mert a látható világ szintjén
is megvalósítja Isten az ő ígéretét: „Hűséget
esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét (véredből való
utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt.
132,11).
Erről így tesz megvallást
Dávid természetes fia, Salamon: „És
beteljesíté az Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert
felkelek az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe
(trónjára), amiképpen megmondotta
(megígérte) vala az Úr, és megépítém a
házat az Úr, Izráel Istene nevének” (1 Kir. 8,20).
Krisztusról, és az Ő
feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek
(magasztallak) Téged Uram, Istenem,
teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te
kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból (Más fordítás:
Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt.
86,12-13).
„Minthogy megszabadítottad lelkemet (megmentettél engem) a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és
lábamat az eséstől (az elbukástól): Az
Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok
járni az élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9).
János apostolnak így jelenti
ki magát a feltámadott, dicsőség Ura: „Mikor
pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté (rám tette)
az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj;
én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek
örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel.
1,17-18).
Krisztus
feltámadásáról tesz bizonyságot Péter apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett (meghalt) egyszer a bűnökért (vétkekért), mint
igaz a nem igazakért (igazságos a hamisakért), hogy minket Istenhez vezéreljen (vezessen). Megölettetvén ugyan (hús)test
szerint (megölte őt a hús), de
megeleveníttetvén Szellem szerint (megelevenítette, életre keltette a
Szellem); Amelyben elmenvén, a tömlöcben
lévő (tömlöcben sínylődő) szellemeknek
is prédikált (kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot).
Mert azért hirdettetett (hangzott, prédikáltatott) az evangélium (örömüzenet) a holtaknak (holtak előtt) is, hogy megítéltessenek emberek szerint
(hús)testben (ha testükben emberi
módon ítélet sújtja is őket), de éljenek
Isten szerint szellemben, (Isten kegyelméből éljenek a Szellem által). (1Pét 3,18-19;
4,6).
István a szanhedrin előtt
tesz erről bizonyságot: „És mikor őt
elveté (Sault), támasztá nékik
Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint
való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghezviszi
(teljesíti). Ennek magvából támasztott
Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, (üdvözítőül), Jézust” (Csel. 13,22-23).
„Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az
enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni,
azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be
a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket). Azért
mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját
idejében (a maga nemzedékében) szolgált
az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái
mellé), és rothadást (tehát elmúlást)
látott. De akit Isten feltámasztott, az
nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).
Timóteushoz (jelentése: aki Istent tiszteli; istenfélő), így
szól a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „(Gondolkozz azon, és) értsd meg amit mondok; adjon azért az Úr
néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a
halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint (erről szól
az én evangéliumom)” (2 Tim. 2,7-8).
A rómaiakhoz így ír Pál
apostol, bizonyságot téve Isten Dávidnak tett ígéretének beteljesedéséről: „Melyet eleve [előre] megígért az ő prófétái által a szentírásokban, Fiáról, Jézus Krisztusról (héberül: Jehosua
= Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó), a mi Urunkról. Ő (hús)test szerint Dávid nemzetségéből
[magvából] született, Aki
megbizonyíttatott [kijelentetett; lett rendelve] hatalmasan [hatalmas erővel] Isten
Fiának a szentség Szelleme
[Szent Szellem] szerint, a halálból
[halottak közül] való feltámadás által, a
mi Urunk Jézus Krisztus felől” (Róm.
1,2-4).
Ezt ismétli meg Péter
apostol: „És mi hirdetjük néktek, az
atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak
feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy
te. Ma nemzettelek én téged” (Csel.
13,32-33). Ő Isten
egyszülött Fia: „Hasonlóképen Krisztus
sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így
szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsid. 5,5)
Zsid. 1,6 Viszont mikor [(hotan): valahányszor] behozza [(palin): ismét bevezeti; újra bevezeti]
az ő elsőszülöttét [(prótotokosz): elsőszülött, legelőször előhozott] a világba, [a lakott földre; a
földkerekségre] így szól: És [leborulva]
imádják őt az Istennek minden angyalai*
*János apostol így látja Isten igéjének beteljesülését: „ És láttam, és
sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk
tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon:
Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség
és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden
teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami
ezekben van, ezt mondta: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a
tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké?” (Jel. 5,11-12)
Zsid. 1,7 És bár az angyalokról* [hírnökökről, követekről, küldöttekről]
így szól: Ki az ő angyalait [hírnökeit,
követeit, küldötteit] szelekké [(pneuma): szellemi lényekké] teszi és az Ő szolgáit [és szolgálattevőit] tűz lángjává [fellobbanó, és lángoló tűzzé]**
**Dávid így prófétál Isten angyalairól, vagyis
hírvivő követeiről: „Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
(Más fordítás: Aki szellemi
lényeit teszi hírvivő követeivé, és
fellobbanó lángoló tűzzé szolgálattevőit)” (Zsolt. 104,4).
Pál apostolon keresztül pedig
kijelentést nyer, hogy az apostolok kiküldött hírvivő követek: „Akár Titusról van szó, ő az én társam [vele közösségben élek] és
ti köztetek [ti felétek
pedig] segítségem [munkatársam]. Akár
a mi atyánkfiai felől [a mi
testvéreinkről van szó], ők a gyülekezetek követei [az eklézsiák, a (kihívott)
gyülekezetek apostolai, küldöttei],
Krisztus dicsősége” (2
Kor. 8,23)
Zsid. 1,8 Ámde a Fiúról [vagyis
a fiúhoz ellenben] így: A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész):
egyenesség, igazságosság, jogosságnak]
pálcája [(rabdosz): jogara] a
te országodnak [(baszileia): királyságodnak,
birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz):
jogara]*
*Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó
[imádni való]
Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5).
Mert az Úr Jézusban maga a Teremtő jött el,
erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet
adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az
ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).
Dávid így prófétál Krisztusról: „Nyilaid élesek (és hegyesek);
népek hullanak alád (népek kerülnek hatalmadba); a király ellenségeinek szívében. Trónod, oh Isten örökkévaló, (mindörökké megmarad); igazságnak pálcája a te királyságodnak
pálcája” (Zsolt. 45,6-7).
Pál
apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik azok az ellenségek,
akiknek szívében a Király: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek
valátok gonosz cselekedetekben [haszontalan, káros tetteitekben]
gyönyörködő értelmetek miatt…]” (Kol. 1,21).
Én
pedig: „kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső
emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra
juthassatok, hogy [állandóan ott] lakozzék
a Krisztus a hit által a ti szívetekben;” (Eféz. 3,16-17)
Zsid. 1,9 Szeretted [(agapaó): szeretted, és többre tartottad] az igazságot [(dikaioszüné): igazságosságot, jogosságot, méltányosságot]
és gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet
éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot, törvénytiprást,
és a törvénynélküli állapotot]:
annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek [ujjongásnak, és vigasságnak]
olajával a te társaid felett. [Más fordítás: Te mindig az igazságosságot
szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az öröm olaját a te
fejedre, inkább, mint a társaidra]*
*Dávid próféciáját idézi az apostol: „Szereted az
igazságosságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm
olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,8)
Zsid. 1,10 És: Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó):
alapot vetettél, és megalapoztad] a
földet [(gé): földet, mint látható
világot] és a te kezeidnek művei [és
alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan eget].
Zsid. 1,11 Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni], de te [változatlanul] megmaradsz, és mindazok,
mint a ruha megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek].
Zsid. 1,12 És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint
a ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled], te pedig
ugyanaz vagy [ugyanaz maradsz] és a
te esztendeid el nem fogynak.
[Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket,
vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy, esztendeid ki
nem hagynak, és esztendeid nem érnek
véget]*
*János apostol kijelentése az
örökkévaló Igéről: „Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta
keresztül támadt; általa jött létre] és
nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi
sem lett [teremtetett], ami lett
[teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,3).
Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden
seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert
ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9).
Dávid így prófétál az Úr változhatatlan
voltáról: „Régente fundáltad a földet
(Te vetettél hajdan alapot a földnek), s
az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek, (elpusztulnak) de
te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet,
elváltoztatod azokat, és elváltoznak, (és ők változnak). De te ugyanaz vagy, (és ugyanaz maradsz)
és a te esztendeid el nem fogynak
(mert éveidnek soha sincs vége)”
(Zsolt. 102,26-28).
„Mert nagy az Úr és igen dicséretes, (és méltó, hogy dicsérjék) rettenetes minden isten felett, (félelmesebb minden istennél). Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az
Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt.
96,4-5).
Az Úr Jézus kijelentése a
Logoszról: „Az ég és a föld elmúlnak
[megsemmisülnek], de az én beszédeim
[(logosz): Igéim] soha el nem múlnak [és az én Igéim
semmiképp sem veszítik érvényüket]”
(Márk. 13,31).
Dávid így prófétál: „Uram (JHVH=Jahve)! Örökké megmarad
a te igéd a mennyben (szilárdan, akár az ég)” (Zsolt. 119,89).
Ézsaiás is Róla prófétál,
kijelentve, hogy minden mulandó, csak Isten Igéje áll meg örökké: „Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit
kiáltsak? Minden (hús)test (csak)
fű, és minden szépsége, mint a mező
virága! Megszáradt a fű, elhullt (elhervadt) a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony (csak) fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt
(elhervadt) a virág; de Istenünk beszéde
(rémája: kijelentése) mindörökre megmarad!” (Ésa. 40,6-8).
Ezt
ismétli meg Péter apostol is: „Mert
minden (hús)test olyan, mint a fű, és
az embernek minden dicsősége (méltósága, megbecsülése, dicsérete,) olyan, mint a fű (a mező) virága. Megszárad (elhervad) a fű, és virága elhull. De az Úr beszéde (rémája: kijelentése)
megmarad
örökké. Ez pedig az a beszéd (ez
a beszéd, vagyis ez a réma: ez a
kijelentés pedig az Evangélium),
amely néktek hirdettetett.” (1Pét
1,24-25).
Amely arról szól, hogy: „… az Úr kegyelme (szeretete, jóakarata, jóindulata, jósága) öröktől fogva való és örökkévaló az őt
félőkön (mert az ÚR szeretete mindörökké az isten tisztelőkkel van). És az ő igazsága (igazságossága
méltányossága) a fiaknak fiain (még
az unokáikkal is). Azokon, akik
megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy
azokat megcselekedjék (és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével)” (Zsolt.
103,17-18)
Zsid. 1,13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én
jobb kezem felől [az én jobbomra],
míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává [vagyis
uralmad alá] teszem?*
*Az Úr Jézus megkérdezi a farizeusokat: „Miképpen hívja
őt Dávid a Szent Szellem által Urának,
ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [és lealázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid
alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? (Mát. 22,43-45).
Péter apostol vallástétele a
zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a
mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb
kezem felől (az én jobbomra), Míglen
vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet lábad
zsámolyává teszem). Bizonnyal tudja meg
azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti
megfeszítettetek” (Csel. 2,34).
Az evangéliumok
bizonyságtétele szerint az apostolokkal való beszéde után: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és
üle az Istennek jobbjára” (Márk. 16,19).
Így látta Őt István vértanú,
és tett bizonyságot az őt megkövező zsidóknak: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén
szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja
felől állani” (Csel. 7,55-56).
Dávid próféciája pedig így hangzott: „… Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én
jobbomon (a jobb kezem felől), amíg
ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).
Pál apostol is erről tesz
bizonyságot a Korinthusiaknak: „Mert addig kell néki [királyként] uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1
Kor. 15,25).
A kiküldöttekről – vagyis az
apostolokról – így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A kiküldött hetven
tanítvány győztesen tér vissza az Úr Jézushoz: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást
(villámként) lehullani (leesni) az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az
ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat (árthasson) néktek” (Luk.
10,18-19).
Az apostol így
dicsőíti az Urat: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik
(mindent megtehet), feljebb
(bőségesebben) hogysem mint kérjük, vagy
elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről
nemzetségre (nemzedékről nemzedékre) örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21).
És így folytatja az apostol: „De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét
irántunk. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt, megelevenített [életre keltett] együtt a Krisztussal. (kegyelemből tartattatok meg, és
kaptátok a megváltást), és az Ő kegyelme által megszabadultatok, vagyis: üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett
[maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban”
(Eféz. 2,4-6)
Zsid. 1,14 Avagy nem [papilag]
szolgáló szellemek−é* mindazok, elküldve szolgálatra
azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?**
*Szolgáló szellemek (pneuma): lehetnek emberek pl: az apostolok, vagy szellemi
lények.
A kísértésekben
segítségünkre vannak, ahogy az Úr Jézusnak, aki: „És ott volt [kinn maradt] a
pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít
(bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion):
- veszélyes állat; (dühös, vad) állat;
szörnyeteg, fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).
Mert:
„Az Úr angyala tábort jár az őt félők
körül és kiszabadítja őket
(Más
fordítás: Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8).
Mikor
Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt
küld a kiszabadítására: „És Péter magához
térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta (elküldte) az ő angyalát, és megszabadított
(kimentett) engem Heródes kezéből és a
zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11).
Mert az Úr ígérete így
hangzik: „Nem illet téged a veszedelem,
(és nem érhet téged baj) és csapás nem
közelget (sőt, közel sem férhet) a
sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged
(és vigyázzanak rád) minden utadban.
Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón
jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az
oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)”
(Zsolt. 91,10-13)
**Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól,
veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából,
bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől
/démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és
szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.