Többszörösen eladott bárány

Készítette: Élő Víz

John aggodalommal figyelte, mint vonszolja be maga után 17 éves lánya, Katie az ő neveletlen báránykáját a város állatvásárára. Remélhetőleg, most nem ájul el a kislány, mint előző nap, egy másik hasonló vásáron.

Katie rákkal küszködött. Ez volt az első alkalom, hogy kint lehetett a szabadban, szórakozhatott, megszabadulhatott a kórháztól és a kemoterápiás kezelésektől. Nagyon bízott benne, hogy szép summára tehet szert. Egy ideig habozott, hogy megváljon-e jószágától, de mivel a bárányhúsért átlagosan négy dollárt fizetnek kilónként, igazán szép pénz ígérkezett belőle. Kiállította hát az állatot megtekintésre, és kezdetét vette a licitálás.
Roger, az árverés vezetőjének hirtelen támadt egy meglepő ötlete, amely váratlan eredményt hozott.
- Tudatjuk a jelenlévőkkel, hogy Katie igen nehéz helyzetben van - így fogalmazott.
Azt remélte, ez a bevezetés majd valamivel feljebb srófolja az árakat.
Nos, a bárány 11 dollár 50 centért kelt el, de ezzel még nem ért véget az árverés. A vevő úgy döntött, visszaadja az állatot Katie-nek, hogy újra eladhassa.
Láncreakció indult be. A családok egymás után vették meg a bárányt, és mind visszaadták a kislánynak. Amikor a helyi cégek is beszálltak az akcióba, Katie egyre nagyobb összegeket kapott. Édesanyja csak az első eladási árra emlékszik. Azután ugyanis keservesen sírt, miközben a tömeg egyre azt kiabálta: ,,Add el újra, add el újra!"
Katie báránykája harminchatszor cserélt gazdát, míg az utolsó vevő, végleg visszaadta neki. Katie több mint 16000 dollárt keresett egy alapítvány számlájára, mely fedezte az orvosi kezelése költségeit - és a híres bárányt is megtarthatta.
„Jobb adni, mint kapni!”

Hogyan szabadíthatod fel a hited? (II.)

Készítette: Ilda Kemi

KENNETH E. HAGIN - A BIBLIAI HIT

Róma 10,10
Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.

Márk 11,23
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.

Már tanulmányoztuk azt, hogyan lehet szívvel hinni. Most a Róma levél 10. részéből a 10. vers második felét fogjuk megvizsgálni, vagyis azt, hogy „szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” A szöveg „üdvösség”-et mond, de nem-csak az üdvösségre vonatkozik, hanem minden másra is, ami Istentől jön, mivel Istentől mindent ugyanilyen módon kaphatunk: hit által. Mindig szívvel hisz az ember, és szájával teszi a megvallást. Szívvel hiszünk, amikor gyógyulásról van szó és szájjal teszünk vallást róla. Szívvel hiszünk, amikor Szent Szellem-keresztségről van szó és szájjal tesszük a megvallást. Bármit is kérsz Istentől, ezen a módon kell elfogadnod azt.

Figyeljétek meg a Márk 11,23-at, amely ugyanezt a gondolatot tartalmazza: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi (ez a szívbéli hit), hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.” Egy nap olvastam ezt a verset, és ahogy elmélkedtem rajta, a Szent Szellem felhívta a figyelmemet arra, hogy Jézus ebben a szövegrészben a hitet egyszer említi, a „kimondást” viszont háromszor. Aztán az Úr is beszélt nekem erről:

„Háromszor annyit kell prédikálnod a kimondásról, mint a hit-ről.”

Az emberek nem a hit részét tévesztik el, hanem a kimondást. Ki kell mondanod a száddal, amit hiszel, hogy eredményt érhess el. A Biblia nem tanítja azt, hogy ha hiszel a szívedben, akkor Isten válaszol a kérésedre. Nincs benne a Bibliában, hogy ha a szívedben hiszel, akkor kaphatsz bármit is. A Biblia arra tanít, hogy ha hiszel a szíveddel és ki-mondod a száddal, akkor kapod meg azt, amit kívánsz. Ezt találod a Róma levél 10,9-10 verseiben is.
Figyeljétek meg a Róma 10,8 versét: „De mit mondunk? Közel hozzád a beszéd az [Ige], a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde [Igéje], amelyet mi hirdetünk.” Vedd észre, hogy a hit Igéjének a szádban is éppen úgy benne kell lennie, mint a szívedben ahhoz, hogy működésbe jöjjön. Ha csak a szívedben van, akkor nem hoz eredményt, de ha a szívedben és a szádban egyaránt benne van, akkor hála Istennek működni fog. „Szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” Ebben a tanulmányban tehát a helyes gondolkodásmódot, helyes hitet és a helyes megvallást szeretném tárgyalni.

Ha a gondolkodásod helyes, a hited is helyes lesz. Ha a hited helyes, a megváltásod is helyessé válik. De ha e három közül bármelyik rossz, az a másik kettőt is elrontja. Isten az ő Igéjét azért adta, hogy a gondolkodásunkat kiigazítsa, és ha mi Isten Igéjével összhangban gondolkodunk, hitünk helyessé válik. Amikor helyesen hiszünk, akkor az, amit a szánkkal kimondunk, szintén helyes. Biztos vagyok abban, hogy rendkívül kevés keresztény ismerte fel, értette meg, hogy milyen helyet foglal el a megvallás a dolgok sorában. Sajnálatos tény, hogy a „megvallás” szó hallatán az emberek nagy része bűnvallásra, gyengeség, kudarcok megvallására gondol. Ez a megvallás negatív oldala, de van pozitív oldala is, és a Biblia többet tanít erről, mint a negatívról. A szótár szerint a megvallás azt jelenti: beismerni, bevallani valamit; hitet vallani. A megvallást tehát a szótár a hibák beismerésének, és a hit felvállalásának egyaránt definiálja. Ha a megvallásnak csak az egyik oldalát gyakorolnánk, és állandóan hibáinkat, kudarcainkat vallanánk meg; megvallásunk csak ebből állna, akkor keresztény mivoltunkban egyre féloldalasabbá torzulnánk; szellemünkbe gyengeség, bűn- és kudarcérzés épülne be. A megvallás tulajdonképpen három dolog:
•
megerősítése valaminek, amit hiszünk;
•
bizonyságtevés valamiről, amit megismertünk;
•
tanúskodás egy olyan igazság mellet, amely a sajátunkká lett.
A te megvallásod tehát megerősítés, bizonyságtevés és tanúskodás. Megerősítése annak, amit hiszel; bizonyságtevés arról, amit megismertél; tanúskodás amellett, ami a tiéd lett.
Ezen a területen a legfőbb problémát az okozza, ha nem tudjuk, mit kell megvallanunk. Megvallást pontosan öt dologgal kapcsolatban tehetünk:
•
amit Isten Krisztusban tett értünk a megváltás nagy művében;
•
amit Isten az Ige és a Szent Szellem által adott nekünk az újjászületésben és a Szent Szellemmel való betöltekezésben;
•
amivé Isten, az Atya számára lettünk Krisztus Jézusban;

•
amit Jézus most tesz értünk az Atya jobbján, ahol Ő örökké él és közbenjár értünk;
•
amit Isten tehet általunk, vagy amit az Ő Igéje tesz a mi ajkaink által.
Az emberek gyakran megkérdezik, hogyan tanulmányozzák a Bibliát, és én a hívőknek mindig azt ajánlom, olvassák át az Újszövetséget, elsősorban az apostoli leveleket, amelyeket az Egyháznak írtak, és húzzák alá piros ceruzával
- vagy még jobb, ha fognak egy üres papírt és fölírják - azokat az igéket, amelyekben az „Őbenne”; „Krisztusban” és az „Akiben” kifejezések megvannak.

Miután megtaláltad ezeket az igéket, kezdd el megvallani általuk, ki vagy te, és mivel rendelkezel. Ha ezt megteszed, biztosítalak, hogy nem telik el hosszú idő, és egészen megváltozik az életed. Adok néhány mintaigét, hogy könnyebben felvegyétek a helyes irányt, de itt lehetetlen mindet felsorolni, mivel 133 vagy 134 van belőlük.
Íme néhány ige, amelyet meg kell vallanunk Isten előtt és a világ előtt is arról, hogy kik vagyunk Krisztusban. Először is a 2 Korinthus 5,17:
„Azért ha valaki Krisztusban van (itt van tehát a „Krisztusban” kifejezés; nézzük mit mond erről), új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.”

Milyen forradalmi dolog, hogy ezt taníthatja és megvallhatja az Egyház! Új teremtések vagyunk Krisztus Jézusban. Nem bűnbocsánatot nyert bűnösök, szegények, gyengék, ingadozók, vétkezők vagyunk. Mi új teremtmények vagyunk, akiket Isten teremtett Krisztus Jézusban. Pál azt írja az efézusi gyülekezethez, hogy minket Isten teremtett Jézus Krisztusban. Új teremtések vagyunk tehát Krisztusban, Isten életével, Isten természetével és Isten képességeivel a bensőnkben. Ez az ige mindig az egyik kedvencem volt, és úgy hiszem, fontos szerepet játszott abban, hogy fölkeltem a betegágyról, és hogy elmondhatom mindenkinek, új teremtés vagyok Krisztus Jézusban.
Fiatal, 17 éves baptista fiú voltam és sohasem voltak olyan problémáim, mint a legtöbb embernek; egyszerűen azért, mert mindig kész voltam megmondani mindenkinek: „Új teremtés vagyok.” Készséges voltam a tanúságtételre. Minnél többet beszélsz erről, annál valóságosabbá válik az az új teremtés számodra, aki és ami te már vagy.

Fiatal koromban prédikáltam börtönben, utcán, és munkálkodtam a gyülekezetben is. Emlékszem, egyik este a városban az egyik sarkon álldogáltam, amikor egy fiatal srác lépett hozzám. Egy gyülekezethez tartozott, sajnos ugyanolyan fajtához mint én. Hogy megtért-e, azt az életmódjából sem én, sem más nem ítélhettük meg, de akkor este elmondta, hogy soha nem tért meg, csak csatlakozott a gyülekezethez. (Csatlakozni egy egyházhoz vagy megtérni: ez nem ugyanazt jelenti.) Tehát megszólított:
- Kenneth, kérlek, tennél nekem egy szívességet? Nem kérnélek meg, de már nagyon késő van. Ismered a barátnőmet?
Ismertem és tudtam, hogy ő és a barátnője a legsilányabb és legkeményebb emberek, akiket valaha is láttam. Sietve folytatta:
- Az unokanővére eljött látogatóba, és én megígértem, hogy összehozok neki egy randevút, de nem találtam számára partnert. Ez a lány nem olyan, mint a barátnőm - tette hozzá, mert tudta, ha olyan lenne, nem mennék vele. - Megtennéd, hogy eljössz és kihúzol a csávából? Örökre hálás leszek és ígérem, nem maradunk sokáig, legfeljebb harminc, negyven percig, aztán elmegyünk. Nem fogunk sem inni, sem táncolni, és egyetlen cigarettát sem fogok elszívni, amíg ott leszünk.

Végül, hogy segítsek rajta, elmentem. Amikor megérkeztünk, bemutattak a vendég lánynak, és alig néhány perc telt el, máris elkezdtek táncolni. A lány felkért.
- Nem táncolok - mondtam.
- Nagy szemeket meresztett rám és megkérdezte:
•
Miért?
•
Mert új teremtés vagyok - feleltem.
•
Hogy érted azt, hogy „új teremtés” vagy? - kérdezte.
•
A 2 Korinthus 5,17-ben azt mondja az Ige: „Valaki Krisztusban van, új teremtés az” - válaszoltam. - Volt idő, amikor engem is érdekeltek azok a dolgok, amik most benneteket, de új teremtés lettem Krisztus Jézusban.
Míg az a lemez szólt, prédikáltam neki, végül meggyőződésre jutott és sírni kezdett. A lemezjátszó leállt, a másik kettő látta, hogy meggyőztem. A fiú azonnal szólt: „Menjünk!” Rögtön haza akart vinni.
Nem érdekelt, hol vagyok, utcán, otthon vagy iskolában; mindenkinek megmondtam, hogy új teremtés vagyok Krisztus Jézusban. Ha ezt megvalljuk, nagy változást hoz az életünkbe. Nem kísértettek a világ dolgai, mivel állandóan megvallottam: „Új teremtés vagyok Krisztus Jézusban.”

Itt van egy másik ige, az Efézus l,7-8:”Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel.”
Szeretném, ha megjegyeznétek az első részt: „Akiben van.” Figyeljétek meg ezeket a kifejezéseket, hogy „Akiben” és „(nekünk) van”. Hála Istennek, hogy nemcsak próbáljuk ezt megszerezni, hanem már megvan. Nem majd meglesz, hanem megvan most, jelen időben. Mi az, ami nekünk már most megvan Őbenne? A megváltás.

Azaz, hogy a Sátán uralma megtört, elvesztette hatalmát az életed felett, abban a pillanatban, amikor új teremtés lettél. Új Urat fogadtál el. Jézus Krisztus fog uralkodni fölötted. Eddig a Sátán volt az urad, de most már Jézus lett az.

A Róma 10,9 azt mondja: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról”; tehát arról, hogy Jézus az Úr. A Sátán uralma véget ért, Jézus uralma pedig elkezdődött abban a pillanatban, amikor újjászülettél. „Akiben van a mi váltságunk.” Miből és kitől vagyunk mi megváltva? Az emberek általában azt mondják: „Hála Istennek: meg vagyok váltva a bűntől.” Ez igaz, de távolról sem ennyi az egész.

A Galata 3,13-ban azt olvassuk: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.” Meg vagyunk váltva a törvény átkától. Mi is a törvény átka? Menj vissza a törvényhez, és keresd meg. Menj vissza a Biblia első öt könyvéhez. Az Újszövetségben a „törvény” kivétel nélkül mindig a Biblia első öt könyvét jelenti. Ha oda visszalapozol, meg fogod látni, hogy a törvényszegés átka vagy büntetése három dologban jelentkezik: szegénység, betegség és a második halál. Hála Istennek, Ő megváltott a szegénység átkától. Tudtátok ezt? Megváltott a betegség átkától és megváltott a halál átkától is; a szellemi haláltól most, a fizikai haláltól pedig akkor, amikor Jézus újra eljön. Nem kell félnünk a második haláltól. Ez a szellemi halottakra vár, és én nem vagyok szellemileg halott.

Igen, meg vagyunk váltva a szegénység átkától. Vannak, akik azt gondolják, Isten azt akarja, úgy éljük le az életünket, hogy soha ne legyen semmink. Nagyon sokat hallottunk erről a régi időkben, és sajnos magam sem tudtam ennél jobbat, még néhány évvel ezelőtt sem. Sajnos én sem ismertem a Bibliát eléggé. Sokkal könnyebb a tradíciókban hinni, mint a Bibliában. Sokszor ahelyett, hogy valóban a Bibliában hinnénk, abban hiszünk, amit tanítottak nekünk arról, függetlenül attól, hogy valóban ez van-e benne, vagy sem. Lehet, hogy azt mondod: „Igen, de a Bibliában az áll, hogy a pénz minden gonosznak a gyökere.” Nem, a Biblia ezt egyáltalán nem állítja. Ehelyett azt mondja, hogy a pénz szerelme a gyökere minden rossznak, és ebben a bűnben benne lehetsz akkor is, ha egyetlen filléred sincsen.
Hallottam valakit így beszélni: „Úgy érzem magam, mint Jób.” Mert néhányan azt hiszik, hogy szegény Jób egész életét szegénységben, betegségben és nyomorúságban töltötte, de ez nem igaz. Az egész „Jób könyve” egy kb. 9 hónapos időszakot fog át. Az utolsó fejezetben pedig láthatjuk, hogy Isten kihozta őt a fogságból. Amikor a tolvajok betörtek és elvitték a vagyonát, ő a Sátán foglya volt. Mikor tűz esett az égből és elégette a termését, akkor is a Sátán foglya volt. Mikor vihar jött és a ház rádőlt a gyermekeire, úgy, hogy mindannyian meghaltak, és amikor fekély lepte el talpától a feje búbjáig, felesége pedig ellene fordult mondván: „Átkozd meg az Istent, és halj meg!” – ezalatt Jób mindvégig a Sátán fogságában volt. De a Biblia elmondja azt is, hogy Isten megváltoztatta Jób sorsát, és kihozta őt a fogságból.
Tehát légy óvatos, amikor úgy érzed, olyan vagy, mint Jób, mivel lehet, hogy így a világ egyik leggazdagabb embere leszel. Kétszer annyid lesz, mint azelőtt; meggyógyulsz és magas kort érsz meg. Jób száz évet élt még azok után az események után, amelyeket följegyeztek abban a könyvben. Tehát vigyázz, amikor azt mondod, Jób vagy, mert a végén még megkapod a gyógyulásod és úgy fogsz bővölködni, mint ő! Van egy szólásmondás, amit gyakran hallottam már. Az emberek azt mondják, hogy olyan szegények, mint Jób pulykája. Nos, Jób pulykája nem volt szegény, és ezt be tudom bizonyítani a Bibliából. Először is: rablók jöttek, betörtek és meglopták Jóbot, márpedig ha voltak pulykák az állatai között, satnyákat biztos, hogy akkor sem loptak volna el, arra úgysem találtak volna vevőt. Másrészt amikor Isten megszabadította a fogságból, kétszer annyit adott neki, mint amennyije azelőtt volt, így bőven lett gabonája, hogy táplálja a jószágot. Jób pulykái tehát nem voltak szegények, és neked sem kell szegénynek lenned.

De azokban az években, amikor fiatal prédikátor voltam, sokan csak ültünk csukott szemmel, és mint a madárfiókák, tátottuk a szánkat, és mindent lenyeltünk, amit belénk tömtek. Emlékszem, évekig úgy éltem, ahogy a szólás mondja: „a hordó fenekén”. Sőt, talán még a fenekéig sem értem el, hanem mélyen alatta voltam. (Ez az angol szólás a rendkívül nehéz anyagi helyzetre vonatkozik. - a szerk.)
Ahányszor egy jó igét találtunk az anyagi áldásról, mindig akadt valaki, aki azt mondta: „Ez csak a zsidókra vonatkozik.” És évekig olyan kevés eszünk volt, hogy el is hittük. De egy nap olvastam a Galata 3,13-14-et, amely azt mondja: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [átjöhessen a pogányokra], hogy a Szellem igéretét elnyerjük [megkaphassuk] hit által.” Ábrahám áldása háromféle volt: anyagi, fizikai és szellemi természetű. Az Újszövetségben a 3 János 2 is egyetért abban, hogy Isten azt akarja, hogy anyagi, fizikai és szellemi áldásban egyaránt része-süljünk, mert ezt mondja: „Szeretett barátom, kívánom hogy mindenben jól legyen dolgod és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.” Ez nemcsak zsidóknak szól.
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem adhatunk mindennek hitelt, amit könyvekben olvasunk. Jobb, ha az elolvasottakat ellenőrizzük. Egy magazinban azt olvastam, hogy a hosszú földi élet nem újszövetségi áldás. Én mindig azt hittem, hogy az Efézus-levél az Újszövetségben van, ti nem? Odalapoztam tehát az Efézus 6-hoz, amely az efézusi gyülekezetnek íródott. Vagy ez nem újszövetségi gyülekezet volt? Vagy Pál nem az Újszövetséget prédikálta, és nem rájuk tartozó té-nyekről beszélt?

Azt mondja: „Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az elsó' parancsolat ígérettel).” Mi tehát az ígéret? „Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.” Pál azt mondja az efézusiaknak, hogy ez rájuk vonatkozik. De ha ez vonatkozik az efézusiakra, akkor vonatkozik a mostani Egyházra is. Ha még érvényes a parancsolat, akkor érvényes az ígéret is; és én hiszem, hogy érvényes mindkettő. Éppúgy hiszek az ígéretben, mint a parancsolatban. Gyakorolnunk kell az egyiket, és élvezni fogjuk a másikat is. Nem kell mindent elhinned, amit olvasol. Bármi is az, jobb ha ellenőrzöd és megfigyeled, hogy összhangban van-e az Igével.
Hallottuk és olvastuk, hogy az anyagi áldás csak a zsidókra vonatkozik, és el is fogadtuk ezt. De tanulmányozni kezdtem, hogy kik a zsidók. A „zsidó” szó egyszerűen a Júda név származéka. Az izraelitákat soha nem hívták zsidóknak, csak miután szakadás történt a törzsek között. Júdának nem volt nagyobb anyagi áldása, mint Izrael bármely más törzsének. Ők az áldást apjuktól, Izraeltől vagyis Jákobtól örökölték. Jákob az ő apjától, Izsáktól nyerte azt, Izsák pedig az ő apjától, Ábrahámtól; tehát itt nem a zsidók áldásáról, ígéretéről van szó; ez nem egy zsidó áldás (Júda áldása), nem Izrael áldása, és nem is Izsák áldása, hanem Ábrahám áldása. És az Újszövetség közepén az áll: „Ábrahám áldása...legyen a pogányokon.” Ábrahám áldása tehát az enyém. Évekig abban a tévedésben éltem, hogy nem bővölködhetem, hogy egész életemben a fogamhoz kell vernem a garast. Azt hittem, ez az alázat jele.

Emlékszem, amikor ezt az igazságot megragadtam, annyira izgatott lettem, hogy nem tudtam elaludni. És miután ezt az igét megértettem, jöttek hozzá más igék is, és a Szent Szellem így szólt hozzám:

„Talán Isten Igéjében nincs benne minden létező dolog? Vajon a zsoltárok nem azt mondják, hogy Istené a világ és annak teljessége? A Bibliában nem az áll, hogy az ezüst, az arany és a jószág az ezernyi hegyeken az Úré? Vajon kinek teremtette Isten mindezeket?”

A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten teremtette a világot és annak teljességét. Mindent létrehozott, végül megalkotta az embert, Ádámot, és így szólt hozzá: „Ádám, uralmat adok neked mindezek felett.” Mindent az Ó embere, Ádám számára teremtett. Hatalmat adott neki az ezer hegyeken lévő jószágon; az ezüstön és aranyon; a világon és annak teljességén. Más szavakkal: Ádám volt ennek a világnak az istene.

Megkérdezheted: „Hogy jött akkor be az ördög és az egész bandája?”

Úgy, hogy Ádám árulást követett el. Kiárusított az ördögnek mindent, és így a Sátán lett ennek a világnak az istene. Az Újszövetségben „evilág istené”-nek mondja az Ige. De Jézus, a második Ádám azért jött, hogy megváltson minket a Sátán kezéből. A Róma 5,17 így szól: „Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által; sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesülnek.” A magyarázó fordítás így fogalmaz: „Ők úgy fognak uralkodni Jézus Krisztus által ebben az életben, akár a királyok.” Ezek szerint királyként kell uralkodnunk ebben az életben. Uralkodnunk kell, és nem uralom alatt lennünk.

A körülmények nem uralhatnak téged, neked kell uralkodnod azokon. A szegénység nem uralkodhat fölötted, neked kell uralkodnod a szegénység fölött. A betegség, gyengeség sem uralkodhat fölötted, neked kell uralkodnod és győznöd afölött. Most a te életedről beszélek. Uralkodj abban, mint egy király, Krisztus Jézus által, akiben a mi megváltásunk van.

A Galata levél 3. fejezetében, az utolsó versben olvastam ezeket, ami most nektek is segíteni fog: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” Szeretném, ha a 7. verset is elolvasnátok: „Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.” Hála Istennek, Ábrahám áldása az enyém! Elmondhatom nektek, hogy bár meglehetősen konzervatív vagyok, de akkor éjszaka, amikor ezt megértettem, annyira izgatott lettem, hogy kiugrottam az ágyból és körbeszaladtam a szobában. Tudjátok, fel lehet annyira buzdulni, hogy nem tudunk csendben maradni, és engem izgat Isten Igéje. Nagyon sajnálom az olyan embereket, akiket az apró-cseprő dolgok izgatnak fel. Néha, amikor az Igét tanítom, mielőtt még magam is észrevenném, már fel-le szaladgálok a teremben. Miért is ne buzdítana fel minket Isten Igéje? Egy futballmeccsen mindannyian nagyon izgatottak és zaklatottak vagyunk néhány figura miatt, akik a füvön futkosnak; de ezért nem szólhatnak ránk, ott ez így van rendjén. De ha Isten Igéje izgat fel és szaladgálsz egy kicsit a teremben, akkor biztosan lesz valaki, aki azt mondja, elment az eszed. Pedig találtam valamit, amin igazán fel lehet lelkesülni: Ábrahám áldása az enyém! Végre van már igém is erről! A szívem mindig is azt mondta, hogy így van, de a fejem soha nem tudta megérteni.

Lapozzunk most vissza az 5 Mózes 28-ra. Láthatjátok, hogy az átkokat a 15. verstől sorolja az író, de az első 14 versben az áldások állnak, és ezek Ábrahám áldásai. Figyeljétek meg, hogy mit mond a 8. vers első része:

„Áldást parancsol melléd az Úr a te csűreidben és mindenben, amire ráteszed kezedet.”

A 11. vers első része azt mondja:
„És bővölködővé tesz téged az Úr minden jóban.”

A 12. vers első része pedig:
„Megnyitja néked az Úr az Ő drága kincses-házát.”

A 13.: „És fejjé tesz téged az Úr és nem farokká.”

Ne felejtsétek el, hogy most anyagi, fizikai áldásról beszélünk. Ahelyett, hogy farokká lennél, ami én is voltam, te fej lehetsz. „És mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló.” Mit mond ezzel? Nem a hordó fenekén leszel, hanem a tetején.
Miután vagy tízszer körülszaladtam a szobában, bebújtam az ágyba és próbáltam aludni, de ahogy épp elszunnyadtam volna, megint felugrottam az ágyból és felkiáltottam (bár kívülről ez csak suttogásnak hallatszott, mert nem akartam senkit felébreszteni): „Hála Istennek, Ábrahám áldása az enyém!!!” Annyira izgatott lettem, hogy újból és újból fel kellett kelnem és körbefutnom. Harmadszor hajnali 4 órakor keltem fel és szaladtam körbe a szobában. Látjátok? Ennyire felbuzdított, amikor megláttam, hogy meg vagyok váltva a törvény átkától, a szegénység átkától, és hogy Ábrahám áldása az enyém.

Szeretném megosztani veletek, amit az Úr mondott nekem: „Ne imádkozz többet pénzért, ne kérj pénzt. Látod, hogy van hatalmad az én nevemben, Jézus nevében a földön, és mindent neked adtam abban a névben, amire szükséged lehet.”

Hát Isten a jószágokat, az ezüstöt, aranyat vajon az ördögnek és a hozzá hasonlóknak teremtette? Tudjuk, hogy Isten szereti a bűnöst is, de jobban szereti talán, mint a saját gyermekét? Nem. Ő a javakat az Ő népe számára alkotta. Azt mondta Izraelnek, ha szorgalmasan hallgat az Úr szavára és engedelmeskedik, akkor a föld gyümölcsét fogja enni. Hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy a legjobbat együk; a legjobb ruhákat hordjuk; a legjobb autókat vezessük; a legjobb legyen nekünk mindenből. Jézus azért jött, hogy az Atyát megmutassa nekünk és azt mondta: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok...” Hány olyan szülő van köztetek, aki azt kívánja a gyermekének, hogy a fogához verje a garast, betegen, nyomorúságban éljen, és soha ne lábaljon ki ebből? Egyikünk sem akar ilyet. Sőt, biztos vagyok abban, hogy legtöbben körömszakadtáig dolgoztunk és áldozatokat is hoztunk, hogy a gyermekeink jobb oktatásban részesüljenek és jobban élhessenek, mint ahogyan mi éltünk.

Ezután, amikor gyülekezetekben prédikáltam, a pásztorok mindig azt mondták: „Te kaptad a legnagyobb összegű felajánlást az evangélisták közül a gyülekezet történetében.” (És még csak nem is kellett kérnem.) Megvolt a kulcsom, amitől megnyíltak az ajtók. Természetesen áldozatot is kellett hoznom: két gyermekem magániskolában tanult, az anyósom otthon volt, mi pedig a feleségemmel szolgáltunk. Azokon a heteken, amikor nem dolgoztunk, nem volt jövedelmünk. Feláldoztam valamennyit, hogy a gyermekeimnek segíthessek, de ez nem volt nehéz. Jézus azt mondja: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább...” Isten Krisztuson keresztül gondoskodik rólam.
•
Ne imádkozz anyagiakért soha többé! Én az aranyat, ezüstöt és az ezer hegyeken lévő jószágot az én emberem, Ádám számára teremtettem, és hatalmat adtam neki fölöttük. Ő árulást követett el, és az egészet odaadta a Sátánnak, így a Sátán lett ennek a világnak az istene; de én, a második Ádám eljöttem, hogy megváltsalak benneteket az ellenség kezéből és kihozzalak az átok alól. Most tehát, mivel már gondoskodtam rólad, ahelyett, hogy imádkoznál, egyszerűen csak mondd azt: „Sátán, vedd le a kezedet a pénzemről!”

Igényeld azt, amire szükséged van.
•
De hogyan tegyem ezt Uram? - kérdeztem.
•
Nos, ha 200 dollár kell egy héten, akkor parancsold meg a Sátánnak, hogy vegye le a kezét a pénzedről. Igényelj arra a hétre 200 dollárt. Ebben az életben Krisztus által uralkodsz.

Emlékszem, félelemmel és remegve próbáltam ki, amit ajánlott. Istennek egy kis hitetlenséggel kell megmérkőznie benned, amikor nem vagy biztos valamiben. De legközelebb már többet vár tőled. A következő gyülekezetben, ahová mentem, azt mondtam: „Uram, ha megkapom, amire szükségem van, akkor beigazolódik, amit mondtál, mert legutoljára, amikor itt voltam, csak 60 dollárt adtak egy hétre. Uram, én megteszem, amiről azt gondolom, hogy lehetetlen. Tehát: Sátán, vedd el a kezedet a pénzemről, 150 dollárt igénylek erre a hétre!”

Sose higgyetek a lehetséges dolgokban, higgyetek a lehetetlen dolgokban!

Úgy volt, hogy egy hétig leszek ott, de végül tíz nap lett belőle, így azt mondtam: „Rendben van Uram, 200 dollárt igényelek erre a tíz napra. Sátán, vedd el a kezedet a pénzemről!” Eddig a pontig szegénységtől sújtott ember voltam. Emlékszem, a pásztor egy szó nélkül adta körül a tányért, és amikor megkaptam, 240 dollár volt rajta, pedig én csak 200-at kértem. Akkor visszamentem azokhoz a gyülekezetekhez, ahol már prédikáltam, és a bővölködésről kezdtem tanítani. Megmutathatom a könyveimből, hogy kétszer annyit kaptam tőlük, mint amikor először voltam ott, azáltal, hogy a kulcsot használtam.

Hála Istennek, nem vagyok átok alatt, mert Jézus megszabadított! A betegség helyett egészségem van, és a szegénység helyett gazdagságom, mert Jézus Krisztus megváltott engem!

Kicsit több...

Készítette: Mária Papp

Feltámadás

Készítette: Mária Papp

Otthonod Menny

János evangélium 5. fejezet: A hitetlenség gyökere az emberek dicsőítése (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 5,1 Ezeknek [az eseményeknek] után ünnepük vala a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak], és felméne Jézus Jeruzsálembe.

Ján. 5,2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál^* [(probatikosz): a juhok részére fenntartott kapu, amelyen át Jeruzsálembe hajthatták őket] egy tó [(kolümbéthra): medence, víztároló], amelyet héberül Bethesdának [Jelentése: irgalom, könyörület, kedvesség, kedvezés, kegyelem háza] neveznek. Öt tornáca [öt oszlopcsarnoka] van.

*Az Úr Jézus kijelentése a juhkapuról: „Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhok kapuja. Én vagyok a kapu: ha valaki én rajtam át megy be, megtartatik (vagyis: üdvözül) és bejár és kijár majd, és legelőt talál (Ján. 10,7.9).

 És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki (a mi Urunk Jézus Krisztus) által van a menetelünk is [megnyílt számunkra az út; szabadon járulhatunk] hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben [most] állunk [élünk; vagyunk] és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk” (Róm. 5,2).

A juhkapuról így hangzik a prófécia: „És fölkele Eliásib (Jelentése: Isten újra helyreállít, visszahelyez; Isten visszahoz; Isten az, aki megfizet; megbocsát), a főpap és atyjafiai, a papok és építik a juhok kapuját; ők szentelik meg azt és állítják fel annak ajtait. Építik pedig a kőfalat a Meáh (jelentése: száz) toronyig, amelyet megszentelnek, s azután Hanánel (jelentése: Isten kegyelmes; Isten ajándéka, Isten megkegyelmezett, kedvezett) tornyáig; A sarok felső szobája, és a juhok kapuja között pedig javítgatnak az ötvösök és a kereskedők” (Nehem. 3,1.32)

Ján. 5,3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok [(khólosz): sorvadásosak; rokkant, nyomorék, bénák, megmerevedettek, paralízisben szenvedők] nagy sokasága [nagy tömege], várva a víznek megmozdulását [(kinészisz): felkavarását].

Ján. 5,4 Mert időnként angyal [az Úr angyala] szálla a tóra [víztároló], és felzavarta [felkavarta] a vizet: aki tehát először [legelsőként] lépett bele a víz felzavarása [felkavarás] után, meggyógyult, akárminemű betegségben volt [bármilyen betegség gyötörte is].

Ján. 5,5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött [szenvedett] betegségében [harmincnyolc esztendő óta feküdt betegen].

Ján. 5,6 Ezt amint (meg)látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van [hogy már hosszú ideje van ebben az állapotban]; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni [egészséges lenni]^*

*Mert: „… nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Zsid. 4,13)

Ján. 5,7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem [nincs senkim], hogy amikor a víz felzavarodik [felkavarodik], bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.

Ján. 5,8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj [járkálj, sétálgass]!

Ján. 5,9 És azonnal meggyógyult az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár [és fel-alá járkált] vala^* Aznap pedig szombat [(sabbat = nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] vala.

*Mert Róla szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt (a segítséget kérő szegényt); a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13)

Ján. 5,10 Mondának azért a zsidók [a júdeaiak] a meggyógyultnak: Szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] van, nem szabad [és nincs megengedve] néked a nyoszolyádat hordoznod!

Ján. 5,11 Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj].

Ján. 5,12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj]^*

*Hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)

Ján. 5,13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság [vagyis nagy tömeg] lévén azon a helyen.

Ján. 5,14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban [(hieron): szent helyen, / a templom területén], és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, [(méketi): nehogy még tovább is (hamartanó): eltéveszd a célpontot] hogy rosszabbul ne legyen dolgod [(kheirón): nehogy valami rosszabb, súlyosabb, fájóbb, nagyobb, gonoszabb ne történjék veled]^*

*És így folytatódik a kijelenés: „Mikor pedig a tisztátalan [a gonosz, szentségtelen] szellem kimegy az emberből, víz nélkül való [sivár; száraz] helyeken jár [és bolyong; és vándorol], nyugalmat [és csillapodást] keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én [elhagyott] házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen [és gazdátlanul], kisöpörve és fölékesítve [sőt feldíszítve] találja azt. Akkor [nyomban] elmegy [és elsiet] és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és [mind] bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek [sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő], utolsó [vagyis későbbi] állapota gonoszabb [és rosszabb] lesz az elsőnél [és mint az előző volt]…” (Mát. 12,43-45).

Péter apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született csecsemők, a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (az üdvösségre, amíg majd megmenekültök)” (1Pét 2:2)

Ján. 5,15 Elméne az az ember, és hírül adá [részletesen beszámolt] a zsidóknak [a júdeaiaknak], hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.

Ján. 5,16 És emiatt üldözőbe vevék [(diókó): követték, és megfigyelték] a zsidók [a júdeaiak] Jézust, és meg akarták őt ölni^* hogy ezeket művelte szombaton [(szabbaton) a heti pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja]^**

*Az Úr Jézus minden csodatételénél: „A farizeusok… tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,14).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

**A Törvény ugyanis így rendelkezett: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat (mindenféle munkádat); De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (az ÚRnak nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté (alkotta meg) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig (megpihent) megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszenteli azt” (2 Móz. 20,9-11).

 „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat (a nyugalom) napját megtartsad.” (5 Móz. 5,15),

De így folytatja az Úr Jézus: a jócselekedet, a nyomorultakon való segítés nem munka, ezért: „… Szabad [és megengedhető] tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [és tenni] (Mát. 12,12).

Sőt, Jakab apostolon keresztül így folytatódik a kijelentés: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (Jak. 4,17)

 Ján. 5,17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig [(arti): amíg jelenleg] munkálkodik [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és cselekszem].

Ján. 5,18 E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé tévén magát az Istennel^*

*Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál (hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan valakit), aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41).

És amikor egyértelműen kijelenti magát: „Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadnak azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivel hogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok” (Ján. 10,30-36).

Ez pedig így lett megírva: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6).

A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64).

És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk. 14,64).

Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)

Ján. 5,19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit sem képes tenni] önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is cselekszi.

Ján. 5,20 Mert az Atya szereti a Fiút [és kedvét leli a Fiúban, és a barátja], és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok [sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti megdöbbenjetek]^*

*Már az Úr Jézus alámerítkezésekor így szólt Isten: „… Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,17).

Az Úr Jézus kijelentése: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27).

 Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (és nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).

És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (vagyis minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [vagyis annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [Aki a mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [Más fordítás: Amikor azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28).

A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20).

És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).

Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10).

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék”

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).

Hiszen: „Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] Isten vala.” (Ján. 1,2). Maga az Úr Jézus jelenti ki, hogy: „Én és az Atya egy vagyunk (Görög: Én ugyanis az egyetlen Atya vagyok)” (Ján. 10,30).

Ján. 5,21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti [életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik], úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít [és életre kelti azokat, akiket akar, életet adva nekik]^*

*Mert: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám megelevenítő [éltető] Szellemmé” (1 Kor. 15,45)

Ján. 5,22 Mert az Atya nem ítél senkit [(krinó): vagyis nem választ el, és válogat ki, nem különít el, és választ ki; nem emel ki, és nem ítél meg, vagyis nem hozza helyre a helytelent]. Hanem az ítéletet [(kriszisz): a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és megítélést, vagyis: hogy helyrehozza a helytelent] egészen a Fiúnak adta [teljesen a Fiúra bízta];

Ján. 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje [(timaó): értékelje, és becsülje] a Fiút, miként tisztelik [(timaó): értékelik, és becsülik] az Atyát. Aki nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] a Fiút, nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] az Atyát, aki elküldte őt.

Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre^*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47).

János apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).

Mert az az Isten akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne]. Mert úgy szerette Isten e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): birtokol]. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt].

Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]. Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Ján. 3,15-18.36).

„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12)^.

Ján. 5,25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai): bekövetkezik] az idő, és az most [(nün): jelenleg] vagyon, mikor a halottak hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik] az Isten Fiának szavát [(phóné): hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik], élnek [(dzaó): életre kelnek]^*

*És azt kérdezi az Úr Jézus: „Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok (sőt hallani sem bírjátok) az én szómat (logoszomat: igémet). Aki az Istentől van, hallgatja (meghallja, felfogja, és megérti) az Isten beszédeit (réma: kijelentését). Azért nem hallgatjátok (és nem halljátok meg, és nem fogjátok fel, és nem értitek meg) mert ti nem az Istentől valók vagytok” (Ján. 8,43.47)

Ján. 5,26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]. »Más fordítás: Ahogyan az Atya az élet forrása, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy az élet forrása legyen«^*

*És folytatódik a kijelentés az igéről, aki testté lett, vagyis hústestbe öltözött: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a világba, amely megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott] minden [e világra jövő] embert [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre, teremtetett; rajta keresztül támadt], de a világ nem [mégsem] ismerte meg [ismerte föl] őt” (Ján. 1,4.9-10).

Aki így beszél Istenhez önmagáról: „Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át” (Jób. 10,11).

És Aki kijelenti, hogy: „Engem Isten Szelleme alkotott, a Mindenható (életereje) éltet” (Jób. 33,4).

De a Krisztusban újjászületettek megvallhatják, hogy: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük, és felismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örökélet” (1 Ján. 5,20)

Ján. 5,27 És (telj)hatalmat [(exúszia): felhatalmazást, hatalmat, tekintélyt, jogot, jogosultságot] ada néki az ítélettételre is [(kriszisz): döntésre, megkülönböztetésre, különbségtételre, változásra], mivelhogy embernek fia [mert ember]^*

*Dániel így prófétál az emberről: „Nézem, míg királyi székek tétetnek (és trónokat állítottak föl), és az öregkorú leül, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng (a trónja olyan volt, mint a lángoló tűz), ennek kerekei (mint az) égő tűz. Tűzfolyam (fakadt, és)  foly és jő (áradt) vala ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők ülnek le, és könyvek nyittatának meg. Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve; és méne az öregkorúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget (és királyi uralmat) és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik (és királyi uralma nem semmisül meg)” (Dán. 7,9-10.13-14). 

János apostol a mennybe való elragadtatásakor, így látja az öregkorút, kijelentést nyer az is, hogy ki Ő: „Megfordulok azért, hogy lássam a szót (és hogy milyen hang szólt hozzám), amely velem beszél; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába (hosszú palástba volt) öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng” (Jel. 1,12-14).

Az Úr Jézus így beszél az ítéletről, a megkülönböztetésről: „Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok [a hírnökök, követek], akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe [és helyet foglal fönséges trónján]. És elébe [az Ő színe elé] gyűjtetnek mind a népek [a nemzetek], és elválasztja [és el fogja különíteni] őket egymástól, miként a pásztor elválasztja [és elkülöníti] a juhokat [vagyis a birkákat, és a bárányokat] a kecskéktől [vagyis a kecskebakoktól]. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek [és vegyétek örök birtokul] ez országot [ezt a királyságot], amely számotokra készíttetett [amelyet nektek készítettem] a világ megalapítása [a világ kezdete, teremtése] óta [és a világ levetése óta].

Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem [az én színem elől], ti átkozottak, az örök [az örökkévalóságon át tartó] tűzre, amely az ördögöknek [vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, vagyis a sátánnak] és az ő angyalainak [hírnökeinek, követeinek, és küldötteinek] készíttetett. [és készenlétben áll]” (Mát. 25,31-34.41)

Ján. 5,28 Ne csodálkozzatok [és ne lepődjetek meg] ezen: mert eljő [(erkhomai): megérkezik, bekövetkezik] az óra [az alkalmas idő], amelyben mindazok, akik a koporsókban [a sírokban] vannak, meghallják [(akúó): felfogják, és megértik] az ő szavát [az ő hangját, és beszédét].

Ján. 5,29 És kijőnek. akik a jót [(agathosz): szeretetre méltó dolgokat] cselekedték, az élet feltámadására [az életet jelentő feltámadásra, a már most jelenlévő élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt [(phaulosz): értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték [(prasszó): "praktizál", azaz ismételten vagy szokásosan gyakorol, és jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz): döntés, következményeként elszenvedett válság, krízis] feltámadására^*

*Pál apostol így inti a mindenkorban élő keresztényeket: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk [és leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (hogy nyilvánvalóvá váljon, és manifesztálódjon az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. (Egy „átvilágítás” történik)] a Krisztus ítélőszéke [vagyis díjkiosztó emelvénye] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt [rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10)

És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11).

 „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd. 12,16)

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő (hús)testének, a (hús)testből arat veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8)

„Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a (hús)testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „…atyámfiai, nem vagyunk adósok a (hús)testnek, hogy (hús)test szerint éljünk: Mert, ha (hús)test szerint éltek, meghaltok; de ha a (hús)test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)

A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de életét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de életét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9)

Ján. 5,30 Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó): döntök, határozok el], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem] igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat követem], hanem annak akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem, igyekszem követni], aki elküldött engem, az Atyáét.

Ján. 5,31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes].

Ján. 5,32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel rólam tanúskodik]^*

*Már előbb is kijelentette az Úr Jézus, hogy: „… Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit sem képes tenni] önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is cselekszi” (Ján. 5,19).

„Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Ján. 6,38)

Ján. 5,33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról [Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról (alétheia: a valóságról) tett].

Ján. 5,34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt [azonban én nem fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik]; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok [(szódzó): megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben tartassatok].

Ján. 5,35 Ő az égő [(kaió): a fellángoló] és fénylő [(phainó): felragyogó] szövétnek [és világító fáklya] vala, [ő volt a mécses, mely égett, ragyogott, és világított] ti pedig csak egy ideig [csak ideig-óráig] akartatok örvendezni [gyönyörködni és ujjongani] az ő világosságában [az Ő fényében]^*

*Mert János jött, igen: „Ő jött tanúbizonyságul [tanúként, tanúságtétel végett], hogy bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy mindenki higgyen Őáltala [rajta keresztül mindenki hihessen]. Nem ő vala a világosság [fény], hanem jött, hogy bizonyságot tegyen [csak tanúságot kellett tennie] a világosságról [a fényről]” (Ján. 1,7-8).

 És az ő bizonyságtétele így hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot tettem (arról), hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34).

 És: „János bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, mondván (és azt hirdette): Ő vala (az), akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett (megelőz engem), mert előbb volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki előttem lett (megelőzött engem), mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek (hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért jöttem én, aki vízbe merítek be” (Ján. 1,15).

 Márk arról tesz bizonyságot, hogy Jánosban teljesült be a prófécia: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [(angelosz): hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád [színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted. Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban, sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván  a megtérésre [mely az új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést, visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb [hatalmasabb] nálam, akinek nem vagyok méltó [elegendő], hogy lehajolván [leborulva], sarujának szíját megoldjam [kifűzzem]” (Márk. 1,2.4).

Hiszen Malakiás próféta már őróla prófétált: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal (hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)

Ján. 5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van [nagyobb tanúságtétel szól mellettem] a Jánosénál. Mert azok a dolgok [(ergon): azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat, azok a dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem^*

*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25).

János apostol pedig így ír: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9)

Ján. 5,37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz): megjelenését, látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok^*

*Mózesnek jelenti ki az Úr, hogy miért nem láthatja Őt ember, és egyben kijelentést nyer az is, hogy miért kellett emberként eljönnie: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét… (Más fordítás: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR /vagyis Jahve / nevét). Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2 Móz. 33,18-20).

Éppen ezért a Hóreben megjelenő Istent sem láthatta a nép sem: „Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12).

János apostolon keresztül erősíti meg a Szent Szellem a kijelentést: „Az Istent soha senki nem látta… ” (1 Ján. 4,12).

És Pál apostol bizonyságtétele erről: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16)^.

Ján. 5,38 Az ő igéje [(logosza)] sincs maradandóan [és nem marad] bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.

Ján. 5,39 Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt [(dokeó): gondoljátok, és] hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam [Más fordítás: pedig azok rólam tesznek bizonyságot]^*

*Mózes lepel nélkül csak az Úrral beszélt: „És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele (Istennel) szólott. És amint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni (közel menni) hozzá. Mózes pedig megszólítá (hívta) őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei (vezetői) mind hozzá menének, és szóla (beszélt) velük Mózes. Azután az Izráel fiai is mind hozzá járulának (közel mentek hozzá), és megparancsolá nékik mindazt, amit az Úr mondott (meghagyott) néki a Sinai hegyen. Mikor pedig elvégezte Mózes velük a beszédet, leplet tőn orcájára. És mikor (valahányszor) Mózes az Úr elébe (színe elé) méne, hogy vele szóljon (beszéljen), levevé a leplet, míg kijőne. Kijövén pedig, elmondá az Izráel fiainak, ami parancsot kapott. És (mivel) az Izráel fiai láták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre; Mózes a leplet ismét orcájára borítá, mígnem beméne, hogy Ővele (Istennel) szóljon (beszéljen)” (2 Móz. 34,29-35).

És így folytatódik a kijelentés: „De megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák; (anagnószisz): - felolvasás (eredeti jelentése: felismerés)] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]. Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel [fátyol] borul [fedél vettetett] az ő szívükre, [takarja szívüket]. Mikor pedig megtérnek [amint odafordulnak] az Úrhoz lehull a lepel. [eltűnik (elvétetik) a fátyol (fedél)]” (2 Kor. 3,13-16).

 Az Emmausi tanítványok az Úr Jézus halála után – amikor még nem kapták meg a Szent Szellemet – sem értették, hogy történhetett, hogy Mesterüket kivégezték. Az Úr Jézusnak kellet elmagyarázni az Írásokból a történteket. És Ő: „… elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4)

Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok, és nyerjetek]!

Ján. 5,41 Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést, dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el].

Ján. 5,42 De ismerlek benneteket, [és rólatok viszont tudom] hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:

Ján. 5,43 Én az én Atyám nevében [(onoma): hatalmával, és tekintélyével] jöttem, és nem [mégsem] fogadtatok be engem; ha más jőne a [(idiosz): saját] maga nevében, azt befogadnátok.

Ján. 5,44 Mi módon [(pósz): és hogyan] hihettek ti [hogy volnátok képesek hitre jutni], akik egymástól nyertek dicsőséget [(doxa): tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet]. És azt a dicsőséget [(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet], amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van, nem keresitek [(dzéteó): kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok rá]?

Ján. 5,45 Ne állítsátok [nehogy azt gondoljátok, (dokeó): ne feltételezzétek, és ne higgyétek], hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.

Ján. 5,46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő.

Ján. 5,47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek, élő igéimnek]^*

*Egy példázatban így szól az Úr: „… Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat [és hallgassanak rájuk]. De: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, [még] az sem győzi meg őket [és még annak sem adnának hitelt, és még annak sem hisznek majd], ha valaki a halottak közül feltámad” (Luk. 16,29.31).

 Az Úr Jézus a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27).

Hiszen már az Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-ról a céltévesztett ember számára: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom (vagyis minden állat) és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek (és támasztok) közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15).

Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és örökli Jákób, és Izsák: „Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,17-18).

Ez a „mag” fiúgyermekként fog belépni a világba: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, (örökkévaló Atyának) békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” (Ésa. 9,6-7).

Az lesz a jel, hogy beteljesedett az ígéret, hogy szűztől fog születni: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, aminek jelentése: velünk az Isten” (Ésa. 7,14).

Ez a gyermek Dávid magvából származik: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk (a mi megigazulásunk)!” (Jer. 23,5-6).

Ő király lesz: „És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy pásztora lesz mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik és cselekszik” (Ezék. 37,24).

És egyben próféta is lesz: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül olyat, mint én: azt hallgassátok” (5 Móz. 18,15).

És így folytatja az Úr Jézus: „… Ezek azok a beszédek [(logoszok): igék], melyeket szóltam [és beszéltem] néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében. [Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki], a prófétáknál [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél] és a zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44).

Agrippa királynak – a fogságban – is ezt hirdeti Pál apostol: „Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban. De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak” (Csel. 26,21-23).

De a judeaiak (vagyis a zsidók) – testi emberek lévén: „… inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét (Más fordítás: mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét)” (Ján. 12,43).

Pál apostol – szellemi ember lévén – megvallása pedig így hangzik: „Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól… [Más fordítás: [Emberi elismerésre nem törekedtünk sem a tiétekre, sem a másokéra…]” (1 Thess. 2,6)