Jób könyve 2. fejezet: Jób a betegségben is istenfélő marad

Jób. 2,1  Történt pedig midőn egyik napon fölkerekedtek, és eljöttek az istenfiak (az Istennek angyalai) és az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elé járultak [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. A sátán (a szembenálló, ellenség, vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség) is megérkezett, közéjük jött, és megállt az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt 

Jób. 2,2 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [és hogyan kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet, [ott jártam-keltem, barangoltam, és kószáltam rajta].

Jób. 2,3 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e [és megfigyelted-e] az én szolgámat, Jóbot [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött]? Bizony nincs [hozzá fogható] a földön [bizony nincs] olyan, mint ő; feddhetetlen, igazi ártatlan, becsületes, derék ember], istenfélő, [fél Istentől] bűngyűlölő, [és elfordul, eltávozik, eltávolodik, és tartózkodik a gonosztól, és kerüli a rosszat]. Még [most is kitartóan ragaszkodik, és] erősen áll az ő feddhetetlenségében [és ártatlanságában], noha [ok nélkül, indokolatlanul, és alaptalanul] ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt [és adjam át az enyészetnek, hogy megsemmisüljön].

Jób. 2,4 És felele a Sátán [az ellenség, vádló, rágalmazó, uszító] az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Bőrt bőrért; de mindent, amije van, odaad az ember az életéért.

Jób. 2,5 Azért csak hagyd magára és küldj el, hogy elmenjek, és hozzányúljak, megérintsem a csontját és a húsát, a teljes hústestét: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged? [Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni].⁸

Jób. 2,6 Monda pedig az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Ímé kezedbe [a te hatalmadban] van ő [és visszaadom], csak életét kíméld.⁹

Jób. 2,7 És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr Jahve az Örökkévaló színe elől, [jelenlétéből]. És megverte [csapással sújtotta] Jóbot undok [gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig].

Jób. 2,8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu¹¹ közepett.

Jób. 2,9 Monda pedig őnéki az ő felesége: Erősen állasz-e még mindig a te feddhetetlenségedben [és még most is kitartasz amellett, hogy tökéletes, és ártatlan vagy]? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

Jób. 2,10 Ő pedig monda néki: Úgy [beszélsz, és úgy] szólsz, mint szól egy a bolondok közül [mint akik istentelenek, és Isten nélkül élnek]. Ha már a jót [a jó dolgokat, javakat, és áldást] elvettük [és elfogadtuk] Istentől, a rosszat [a sikertelenséget, boldogtalanságot, és szerencsétlenséget] nem vennénk-e [nem fogadnánk-e] el? Mindezekben sem vétkezik Jób az ő ajkaival [és még ebben a helyzetben sem vétkezett, és nem hibázott, és nem botlott meg Jób a szájával, a beszédével].¹²

Jób. 2,11 Mikor pedig meghallotta Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, amely esett vala rajta, [a csapásokat, és szerencsétlenséget, amely őt érte], eljött mindenik az ő lakó helyéből [hazájukból]. A témáni [a jobbra fekvő, déli vidéki] Elifáz [az én istenem színarany, gazdagság]. A sukhi [elnyomás, gödör, árok, mélység, hajlati; hajlott, görbe] Bildád [Bél szerette; a viszály fia; nyakas]. És a naamai [az istenség gyönyörűség, kedvesség, bűbájosság] Czófár [karom, nyers, vakmerő; fütyülő, fecsegő; táncoló, ugráló; csicsergő, versengés fia]. És elvégezték [és megállapodtak egymással], hogy együtt mennek be [hozzá], hogy bánkódjanak vele és [részvéttel] vigasztalják őt. [Hogy fejüket csóválva, élénk, keleti gesztusokkal együttérzésüket kifejezzék].

Jób. 2,12 És amint rávetették szemüket távolról [és messziről megpillantották], nem ismerték meg őt [alig ismertek rá], és fennhangon zokogtak, [és hangos sírásban törtek ki]; azután pedig megszaggatta kiki a maga köntösét, és port hintenek [port szórtak a] fejükre az ég felé.

Jób. 2,13 És ülnek vele hét napon és hét éjszakán át a földön, és nem szólt [hozzá] egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

---

8 Dávid megvallja a betegség okát: „Avagy elfelejtkezett-e könyörülni (vagy elfelejtette kegyelmét) Isten? Avagy elzárta-e haragjában az ő irgalmát (vagy elnyomta irgalmát a harag)? Szela. És mondám: Ez az én betegségem (és az az én bajom, gondoltam), hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott” (Zsolt. 77,10-11)

9 És hogy miért adja vissza Isten a sátánnak Jóbot, annak az az oka, hogy a sátán Ádám céltévesztése miatt: „… e világ (e világkorszak) istene” (2 Kor. 4,4)

11 A görög fordításban: és így ült a városon kívül lévő trágyadomb mellett.

12 Az is kijelentést nyer, hogy a csapás kísértés, aminek célja az Istenben való hit elrablása: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal (és a gonosztól) nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (szeretett testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akiben nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,12-17). „Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni [elviselni, kibírni] tudókat. Jóbnak [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] tűrését [kitartását, állhatatosságát] hallottátok, [ha megértettétek, akkor] az Úrtól való [eredményét], végét láttátok, [megismertétek, hogyan intézte a sorsát az Úr, mert] igen irgalmas az Úr és könyörületes” (Jak. 5,11). Dávid tudta ezt, ezért az Úrhoz kiáltva várja a szabadítást: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? (meddig tart ez, Uram) Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém (és meddig hatalmaskodik) ellenségem (rajtam)?” (Zsolt. 13,2-3). És az Úrnak panaszkodva mondja, hogy csapásában egyedül maradt, mert: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim (is elhúzódnak tőlem) és messze állnak (mert csapás ért)” (Zsolt. 38,12).

SZÍVERŐSÍTŐ (9. rész): Isten ereje, Isten bölcsessége / Szívbunker

https://www.youtube.com/watch?v=j1hHsYAj5Gs

YOUTUBE.COM

SZÍVERŐSÍTŐ (9. rész): Isten ereje, Isten bölcsessége / Szívbunker

'Mert az a jó, ha KEGYELEM által erősödik meg a szíved!' A SZÍVERŐSÍTŐ című TV műsort a…

A kegyelem

„Isten irgalma soha nem ér véget. Csak az Úr kegyelme létezik, ami megment minket a teljes pusztulástól”

(Sir 3:22; TLB fordítás)

Bízzál az Úrban!

„[Bármilyen helyzetben vagytok is], semmi felől ne aggódjatok [semmi gondot ne hordozzatok; semmi felől ne tépelődjetek, ne nyugtalankodjatok], hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat [kéréseiteket] az Isten előtt”

(Fil. 4,6).

Magasztallak Istenem,

Mert Te vagy az én Pásztorom, ezért nem szűkölködöm. Te vagy az én Istenem, Aki betöltöd minden szükségemet a Te gazdagságod szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Már a prófétákon keresztül így szólt az Úr a bekövetkezendőkről: „Fenyegető jövendölés Egyiptom ellen. Ímé az Úr, Jahve az Örökkévaló könnyű felhőre ül (és száguld az Úr, Jahve az Örökkévaló gyors felhőn), és bemegy Egyiptomba, és megháborodnak (és meginognak) előtte Egyiptomnak bálványai, és az egyiptomiak szíve (a bensője) megolvad őbennük (és megdermed keblében). És összeveszítem az egyiptomiakat az egyiptomiakkal (Egyiptomit egyiptomira uszítok), és egyik hadakozik a másik ellen (testvér testvér ellen), kiki felebarátja (és ember embertársa) ellen, város, város ellen, és ország, ország ellen. És elfogyatkozik az egyiptomiak szelleme őbennük, és az ő tanácsát elnyelem, és tudakoznak a bálványoktól, szemfényvesztőktől, halottidézőktől és jövendőmondóktól. És adom (kiszolgáltatom) az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, Jahve az Örökkévaló a seregeknek Ura”

(Ésa. 19,1-4)

Ígéret a megigazultak számára

Az igaz [a megigazult, igazságos] a nyomorúságból [a szorongatásból] megszabadul [megmenekül]; az istentelen, [Isten nélkül élő gonosz] ő helyette beesik abba, [és a helyére kerül]”

(Péld. 11,8)

Attila Reichart

BIBLIA

Imádlak Istenem!

https://www.youtube.com/watch?v=WURL2h5O9KA&feature=youtu.be

https://www.youtube.com/watch?v=WURL2h5O9KA&feature=youtu.be

YOUTUBE.COM

Imádlak Istenem!

Az Úr Jézus imádata.

Jób könyve 1. fejezet: BEVEZETŐ

Jób. 1,1 Vala [élt] Úz [homokos talaj] földén egy ember, akinek Jób [a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] vala a neve. Ez az ember feddhetetlen [józan, megbízható], igaz [egyenes, becsületes, derék] ember volt, istenfélő [vallásos] vala és bűn-gyűlölő [félte az Istent, és kerülte a rosszat].¹

Jób. 1,2 Születik pedig néki hét fia és három leánya.

Jób. 1,3 [Nagy vagyona volt]. És vala az ő marhája [a jószága]: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom [ötszáz pár ökör] és ötszáz szamár. Cselédje [szolgája] is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb [hatalmasabb] vala [tekintélyesebb volt] keletnek, [napkeletnek (Mezopotámia] minden fiánál [minden keleti embernél]²

Jób. 1,4 Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget [ünnepséget] szerzének otthon [fiai lakomát szoktak tartani odahaza], kiki [mindegyik] a maga napján. Elküldtek, [és ilyenkor üzentek] és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük [részt vegyenek a lakomán].           

Jób. 1,5 Mikor pedig a vendégség [a lakoma, (ünnepség] napjai sorra lejártak vala, elkülde értök [elhívatta] Jób és megszentelte [megtisztította, (áldozati szertartás részeként)] őket, és jó reggel felserkent [úgy, hogy korán reggel fölkelt] és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint [és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak]. Mert ezt mondja [gondolta] vala Jób: Hátha vétkeztek [téved, megbotlik, félrelép] az én fiaim [gyermekeim] és gonoszt gondoltak az Isten ellen [és káromolták Istent] az ő szívükben [bensőjükben]! Így cselekedik [így járt el] vala Jób minden napon [minden alkalommal; minden ünnepnap].³

Jób. 1,6 Lőn [történt] pedig egy napon, hogy eljövének [fölkerekedtek, megjelentek, és megálltak] az Istennek fiai [az istenfiak [hírnök, követ, angyal], és az Úr, Jahve az Örökkévaló elé járultak], hogy udvaroljanak az Úr, Jahve az Örökkévaló előtt [hogy az Úrnál, Jahvénél az Örökkévalónál jelentkezzenek]. És eljöve a Sátán is [ellenség, ellenfél, üldöző, vádoló, feltartóztató, szembenálló, rátámadó, szembeszegülő, ellenkező] közöttük [velük együtt megjelent].

Jób. 1,7 És [megkérdezte, és] monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Honnét jössz [honnét kerülsz ide]? És felele a Sátán az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet [A földön barangoltam, ott jártam-keltem, és bolyongtam rajta].

Jób. 1,8 És monda az Úr, Jahve az Örökkévaló a Sátánnak: Észrevetted-e az én szolgámat, Jóbot [felfigyeltél-e rá]? Bizony nincs hozzá hasonló [nincs hozzá fogható] a földön: feddhetetlen [ártatlan, becsületes], igaz [egyenes, derék, ember], istenfélő [féli az Istent], és bűngyűlölő [és kerüli a rosszat; és a gonosztól tartózkodó].

Jób. 1,9 Felele pedig az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak

 a Sátán, és monda: Talán bizony ingyen (ingyen, semmiért, ok nélkül, indokolatlanul, hiába, hasztalan, alaptalanul) olyan istenfélő az a Jób?

Jób. 1,10 Avagy nem Te építettél-e sövényt Jób köré, hiszen te oltalmazod őt, és vetted körbe házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája [jószága] igen elszaporodott [és birtoka egyre gyarapszik] e földön.

Jób. 1,11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!

Jób. 1,12 Az Úr, Jahve az Örökkévaló pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, amije van [mindene], a kezedben van; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet [csak rá magára nem vethetsz kezet]. És kiméne [eltávozott] a Sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló elől.⁴

Jób. 1,13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala [lakomáztak, és borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában.

Jób. 1,14 És követ jöve [hírnök érkezett] Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak [a marhákkal szántottak], a szamarak pedig mellettük legelésznek vala.

Jób. 1,15 De a Sabeusok [sébaiak] rajtuk ütnek [rájuk rontottak] és elhajtják [elvitték] azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták]. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,16 Még szól [beszélt] vala ez, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészti őket. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,17 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és monda [így szólt]: A Káldeusok [harcias] három csapatot alkotnak és ráütnek a tevékre, és elhajtják azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg [a legényeket pedig kardélre hányták], csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.

Jób. 1,18 Még ez is szól [beszélt] vala, mikor jöve [megérkezett] egy másik, és [így szólt, és] monda: A te fiaid és leányaid esznek [lakomáztak] és bort isznak vala [borozgattak] az ő elsőszülött bátyjuknak [testvérük] házában;

Jób. 1,19 És ímé [hirtelen hatalmas vihar kerekedett] nagy szél támada a puszta felől [sivatagon túl keletkező elsöprő erejű hatalmas orkán, a sivatagon túlról], megrendíti a ház négy szegletét [sarkát, úgyhogy az összeomlott], és rászakadt az a gyermekekre [a fiatalokra] és meghalának. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked.⁵

Jób. 1,20 Akkor felkele [fölállt] Jób, megszaggatá köntösét [ruháját], megberetválá [megnyírta] a fejét, és [azután] a földre esék és leborula [és imádkozott].

Jób. 1,21 [Így szólt], és monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen [ruhátlanul] térek oda, vissza [mezítelen is megyek el]. Az Úr, Jahve az Örökkévaló adta, az Úr, Jahve az Örökkévaló vette el. [amint az Úrnak Jahvénak az Örökkévalónak

tetszett, úgy lett].  Áldott legyen az Úrnak neve!

Jób. 1,22 Mindezek ellenére, és még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot, (és nem szólt dőreséget, oktalanságot) Isten ellen].⁶

---

1 Úzról (ahol Jób élt) így szól a bizonyságtétel. Mikor Ábrahám Isten kérésére Izsákot fel akarta áldozni: „És lőn ezeknek utána, hírt hoznak Ábrahámnak mondván: Ímé Milka (királynő) is szült fiakat Nákhornak (haragos átfúró), a te atyádfiának (öcsédnek). Úzt (az erős, a szilárd) az ő elsőszülöttét, és Búzt (megvetés, gúny, gúnyolódás) annak testvérét, és Kemuélt (Isten felemel, Isten feláll, Isten állandó) Arámnak (felmagasztalt) atyját” (1 Móz. 22,20-21). Isten Igéje szerint tehát Úz: Náhor elsőszülött fia, Ábrahám unokaöccse. Aki, mikor Táré, Ábrahám és Lót elindul Kánaán felé, nem szerepel az útra kelők között: „És felvevé Táré (elmulasztott, késleltetett, elhalasztás) Ábrámot, az ő fiát, és Lótot (sötét színű), Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét. Ábrámnak az ő fiának feleségét. És kiindulnak együtt Úr-Kaszdimból (aszfaltvakolású helység), hogy Kánaán földére menjenek. És eljutnak Háránig, és ott letelepednek” (1 Móz. 11,31). István vértanú bizonyságtétele szerint Úr-Kaszdim Mezopotámiában volt: „… Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt (a két folyó felvidéke), mielőtt letelepedett Háránban” (ApCsel. 7,2). Összefoglalva: A fenti igék bizonyságtétele szerint Úz földje Mezopotámiában volt: Mezopotámiát a Biblia napkelet földjének is nevezi: Miután Ézsaú elsőszülöttségi áldását csalással elvette: „Jákób azután lábára kelvén (útnak indult), elméne a napkeletre lakók földére” (1 Móz. 29,1). A Máté írása szerinti Evangélium hírt ad a napkeleti bölcsek hódolatáról, a megszületett Király előtt: „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé napkeletről [a fény felkelése, azaz hajnal] bölcsek [tudósok, csillagászok] jövének [érkeztek] Jeruzsálembe…”  (Mt 2,1-10). A napkeleti bölcsek története: az ősi Mezopotámia hódolata a világ királya előtt. (Keresztény Bibliai Lexikon). Hogy ki volt Jób, arról így beszél Isten Igéje, a Mózes könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint. Jób, Izsakhár fia, éa Jákób unokája volt. Izsakhár Jákób 5. fia Leától: „És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat (annak a bérét), amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezi nevét Izsakhárnak” (1 Móz. 30,18). „Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón” (1 Móz. 46,13).  Krónikák könyvében szereplő nemzetségtáblázat szerint Jób (a megtámadott, a gyűlölt, üldözött) már Jásub (megtérő, hazatérő) néven szerepel: „Izsakhár fiai: Thóla, Pua, Jásub és Simron, négyen. (1 Krón. 7,1)

2 Jób maga mondja el, hogy főember, azaz vezető volt a nép között: „Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra (ha tanácsot adtam). Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájuk beszédem. Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra (mint akiknek tavaszi esőt szomjaz a szája). Ha rájuk mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arcom derűjét nem sötétítik be. Én választottam meg, hogy mit tegyenek, élükön ültem, és úgy laktam közöttük, mint egy király a csapatában, mint aki gyászolókat vigasztal” (Jób. 29,21-25)

3 Jób megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, azaz vallásos: „Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék (és fenségét nem bírom elviselni)!” (Jób. 31,23). Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzad (borzong, reszket) (hús)testem a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120). És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a (hús)test gondolata [bölcsessége, törekvése, észjárása, gondolatvilága, vágya] ellenségeskedés [ellenszegülés] Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, [nem veti alá magát] mert nem is teheti. [sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van; (mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)]” (Róm. 8,7-8). De akik nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,7)

4  Az Úr Jézus kijelenti, hogy a sátánnak – aki az ördög – milyen természete van: „… az ördög… emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban (valóság, isten Igéje), mert nincsen ő benne igazság (valóság, isten Igéje). Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).

5 Így elmélkedik a földi emberről a Prédikátor: „Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképpen ezek, azonképpen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájuk hirtelenséggel” (Préd. 9,14). Mert: „Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről” (Ésa. 21,1).

6 Itt még Jób azt mondta ki, amit hitt, hogy Isten mérte rá ezt a súlyos csapást. Ő adta, Ő vette el. Nem vétkezett a nyelvével, mint aki tudja, hogy: „Aki megőrzi az ő száját (vigyáz a szájára), megtartja önmagát (életét); aki felnyitja (feltátja) száját, romlása az annak (arra romlás vár)” (Péld. 13,3).

Polgárságunk

„A mi országunk [polgárjogunk / modern szóval: állampolgárságunk / magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a] mennyekben van, ahonnét a megtartó [szabadító, megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is [mint üdvözítőt, türelmetlenül  / nagyon / sóvárogva] várjuk”

(Fil. 3,20).

Ti vagytok:

„Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése [előzetes elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem megszentelő munkája, Isten céljaira való elkülönítése által] engedelmességre [figyelmes hallgatásra, szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem [Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása], és békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen”

(1 Pét. 1,2)

Ravasz László: A beszédről

A nyelvvel éppen úgy gyilkolhatunk, mint a kézzel.

A Szent Szellem: a hit Szelleme

Ezért imádkozzatok mindenkor a Szellem által, mert Ő a hit Szelleme is: „És amit könyörgésetekben, imádságotokban hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mát. 21,22).

A kegyelmi ajándékokról.

 „A kegyelmi ajándékokban, [a kegyelem megnyilvánulása. Győzelmi ajándék, jutalom (a győztes hadvezértől) a Szellem megnyilvánulásában] pedig különbség [változatosság] van, de ugyanaz a Szellem. A szolgálatokban [mások javára végzett szellemi, vagy anyagi tevékenységben] is különbség [változatosság]  van, [A szolgálatok is különfélék] de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben [erőkifejtés, erő-megnyilvánulás;  működés]  is, [az isteni erő megnyilvánulásaiban is] de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt [aktívan, hatékonyan eredményesen tevékenykedik, érezteti hatását] mindenkiben. [aki mindenkiben mindent kimunkál (véghezvisz)]”

(1 Kor. 12,4-6)

Isten kegyelme:

„Jézus Krisztus által lett.” Ez a kegyelem: „jelent meg, lett látható és ragyogott fel….” Isten ebbe a kegyelembe: „fogadott be, karolt fel az ő szerelmes Fiában.” „Mely az Ő teste, teljessége Őnéki….” „Mely az élő Istennek egyháza, a kihívottak közössége, eklézsiája, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, és tartó pillére és erőssége és szilárd, és erős alapja”

(Ján. 1,17; Tit. 2,11; Eféz. 1,6.23; 1 Tim. 3,15).

Attila Reichart

· 

 

BIBLIA