Csel. 18,1 Ezek után Pál [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély] Athénből [jelentése: bizonytalanság]
eltávozott, és ment Korintusba [jelentése: jóllakott; díszítés].
Csel. 18,2 És mikor egy Akvila [jelentése: sas. északi ember] nevű, pontusi [jelentése: tenger, hullám; nyílt tenger]
származású zsidóra [(iúdaiosz): júdeaira] talált, ki nem régen jött Itáliából [jelentése: borjúszerű], és feleségére Priscillára. [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges; szigorú]
(mivelhogy Klaudius [jelentése: sánta; a
megbénult, a síró] megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak
Rómából [jelentése: fenséges, hírnév,
erő]), hozzájuk csatlakozott.
Csel. 18,3 És mivelhogy azonféle míves vala, [(homotekhnosz
hé tekhné ész): ugyanaz volt a
mestersége] náluk maradt és dolgozik
vala. Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának [(szkénopoiosz):
sátorkészítők voltak].
Csel. 18,4 Vetekedik [(dialegomai): érvel, és vitázik]
pedig minden szombaton a zsinagógában, a [gyülekező
helyen] és igyekezett mind zsidókat, [(iúdaiosz): júdeaiakat] mind
görögöket [pogányokat, a nemzetekből
valókat] meggyőzni, és [(peithó): megnyerni].
Csel. 18,5 Mikor pedig megérkeztek Macedóniából [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld]
Silás [jelentése: kívánt, kért,
hallgatag; erdei] és Timóteus, [jelentése:
Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő. - Istennek kedves]
szorongatta a Szellem Pált,
és bizonyságot tett a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak], hogy Jézus
[jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó]
a Krisztus [jelentése: Felkent].
Csel. 18,6 Mikor pedig azok ellenszegültek és istenkáromlásokat
szóltak, [(blaszphémeó):
becsmérelték, és szidalmazták],
ruháit megrázva [(ektinasszó): kirázva] mondta nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok.
Mostantól fogva a pogányokhoz [(to
ethnosz úsz): a nemzetekhez] megyek.
Csel. 18,7 És általmenvén onnét, méne egy Justus [jelentése: az igaz, igazságos] nevű, istentisztelő
ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával, a [(szünagógé):
gyülekezés helyével].
Csel. 18,8 Krispus [jelentése: göndör, hullámos]
pedig, a zsinagógának feje [(arkhiszünagógosz): zsinagógai elöljáró]
hűn [(piszteuó): hitre jutott] az Úrban egész háznépével együtt; a
Korinthusibeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek [(baptidzó):
bemerítkeznek] vala.
Csel. 18,9 Monda pedig az Úr, látás által [(horama): látomásban] éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
Csel. 18,10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy
néked ártson, vagy [(kakoó): bántalmazzon]; mert nékem sok népem van ebben a városban.
Csel. 18,11 És ott lakozik egy esztendeig és hat hónapig, tanítva
köztük az Isten igéjét.
Csel. 18,12 Mikor pedig Gallió [jelentése: tejtestvér; tejen élő]
volt Akhája [jelentése: gyászhely, gyász,
fájdalom, szorongás; baj] tiszttartója, [(anthüpateuó): helytartója]
reátámadnak a zsidók [(iúdaiosz): júdeabeliek]
egyakarattal Pálra, és vitték őt a törvényszék [(to béma atosz): az
ítélőszék] elébe,
Csel. 18,13 Mondván: Ez arra csábítja az embereket, hogy
törvényellenes módra tiszteljék az Istent.
Csel. 18,14 Mikor pedig Pál meg akarja nyitni száját, monda
Gallió a zsidóknak [(iúdaiosz): Júdeabelieknek]: Ha valóban valami bosszútételről,
vagy gonosz cselekedetről [(adikéma to adikéma atosz ponérosz): törvénytelenségről vagy súlyos
bűntettről, vagy valami gonosz
dologról, vagy csalásról] volna
szó, zsidók [(iúdaiosz): Júdeabeliek], igazság szerint [a törvény értelmében] meghallgatnálak benneteket:
Csel. 18,15 Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti
törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én
ilyenekben nem kívánok bíró lenni.
Csel. 18,16 És elűzé [(apelaunó): elzavarta] őket a
törvényszék [(to béma atosz): az ítélőszék] elől.
Csel. 18,17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, [jelentése: erős segítő, erőteljes
szabadító;; életerő). (gör. ’az erős’). " nemzete megmentője, szabadítója,
üdvözítője" - megbízható (v. szabad) erejű] a zsinagógának fejét [(arkhiszünagógosz):
a zsinagógai elöljárót] megragadván, verik vala [ütlegelték] a törvényszék előtt; de Gallió velük semmit sem gondola
[(meló):
nem törődött vele].
Csel. 18,18 Pál pedig, miután még több napig ott maradt, az
atyafiaktól [(adelphosz): a testvérektől] elbúcsúzván, Siriába [jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt) az ÓSZ
»Arám«-nak is nevezi] hajózék, és vele együtt Prisczilla [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges;
szigorú] és Akvila, [jelentése: sas;
’északi ember’] minekutána fejét megnyírta Kenkreában [jelentése: köles, szükség-tábor]; mert fogadása
vala. [(eukhé): fogadalma volt].
Csel. 18,19 Juta [(katantaó): megérkezett] pedig
Efézusba [jelentése: kívánatos;
mulatóhely; megengedett; vég, határ). /végidők/],
és azokat ott hagyta; ő maga pedig bemenvén a zsinagógába [(szünagógé): gyülekezés
helyére], vetekedik [(dialegomai): érvel, vitázik] a
zsidókkal, a [(iúdaiosz): júdeabeliekkel].
Csel. 18,20 Mikor pedig azok kérték, hogy több ideig maradjon
náluk, nem álla reá; [(epineuó): nem volt rá hajlandó].
Csel. 18,21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Mindenesetre [(pantósz):
feltétlenül] Jeruzsálemben [jelentése: a
béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek
kiindulása; béke városa", “béke
birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] kell
nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét megjövök [(anakamptó): visszatérek]
hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózik Efézusból.
Csel. 18,22 És miután Cézáreába [jelentése: elvágott, leválasztott] érkezett, felment és köszöntötte a
gyülekezetet [(ekklészia) kihívottak közösségét], majd lement Antiókhiába
[jelentése: bosszúálló, üldöző].
Csel. 18,23 És miután ott bizonyos időt eltöltött, elméne,
eljárván renddel [(kathexész): sorjában] Galácia tartományát és Frigiát
[jelentése: szárazság, aszály. száraz,
terméketlen], erősítve a tanítványokat mind.
Csel. 18,24 Érkezék pedig Efézusba [Jelentése: kívánatos; mulatóhely; megengedett; vég,
határ. /végidők/] egy
Apollós [Jelentése: aki Apollóhoz
tartozik; Apolló által adott;
pusztító] nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az
írásokban tudós vala.
Csel. 18,25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és szellemben
buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan, és [(akribósz):
pontosan, helyesen] az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János
keresztségét [(baptiszma): vízben való alámerítkezést] tudja [(episztamai):
ismeri] vala.
Csel. 18,26 És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában.
Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vevék őt, és
nyilvábban [(akribósz): pontosabban]
kifejtették előtte [és még alaposabban
megmagyarázták neki] az Istennek útját.
Csel. 18,27 Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az
atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] írnak a tanítványoknak, hogy fogadják be
őt. Ki mikor odajutott, sokat használt, és [(szümballó): nagy segítségükre volt]
azoknak, kik hittek vala [(piszteuó): akik hitre jutottak] a
kegyelem által:
Csel. 18,28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat, a [(iúdaiosz):
Júdeabelieket] nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a
Krisztus.
Ennek
a császárnak idejében: „Felkelvén [(anisztémi):
felállva] pedig egy azok közül, név
szerint Agabus [jelentése: a szeretett, szenvedélyes szerelem], megjelenté a Szellem által, hogy az egész
föld kerekségén a [(oikúmené): lakott világon] nagy éhség
lesz; amely meg is lőn Klaudius [jelentése: sánta; a megbénult, a síró] császár idejében” (Csel. 11,28). És már akkor elkezdődtek az Úr Jézus által
kijelentett jelek: „Lesznek éhségek [és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük]… Mindez pedig a sok nyomorúságnak [gyötrelmeknek; a fájdalmaknak] a kezdete [Más fordítás: De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak (a vajúdás
kínjainak) kezdete]”
(Mát. 24,7-8).
Az
apostolok bárhova megérkeztek, azonnal hirdették az Evangéliumot: „És mikor Salamisba [jelentése: só; a békesség Baálja, vagy
városa] jutottak [(ginomai): megérkeztek], hirdették az Isten beszédét [(logosz): az Isten igéjét, a
testté lett logoszt] a zsidóknak
[jelentése: (iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógáiban,
és János [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves]
is velük vala, mint segítőtárs” (Csel.
13,5). Így
történt ez Efézusban is: „Juta pedig
Efézusba, és …bemenvén a zsinagógába, vitázott a zsidókkal” (Csel. 18,19). Így történt az Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] hogy ők együtt menének be a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] zsinagógájába, a [(szünagógé): gyülekezés
helyére], és prédikálnak, úgyannyira,
hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé” (Csel. 14,1). „Miután pedig
általmentek Ámfipolison [jelentése: (vízzel) körülvett város; a város körül; kerek
város] és Apollónián, [jelentése:
Apollóhoz tartozó; romlás] Thessalonikába
[jelentése: hamisság győzelme] érkeztek,
ahol volt a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógájuk [(szünagógé): gyülekezőhelye]. Pál pedig, amint szokása vala, beméne
hozzájuk, és három szombaton át vetekedik [(dialegomai): érvel,
vitatkozik] velük az írásokból.
Megmagyarázva és kimutatva, [(dianoigó paratithémi): kibontva,
megértetve és elmagyarázva] hogy a
Krisztusnak szükséges volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a
Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek”
(Csel. 17,1-3). De a
hitetlen Judabeliek fellázították ellenük a várost ezért: „Az atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] pedig azonnal, még azon éjszakán elküldik
Pált [jelentése: a kicsi,
alacsony, csekély] Silással
[jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei /
Silvanus] egyetemben Béreába
[jelentése: nehéz, terhes, fontos]. Kik mikor odamentek, elmennek a zsidóknak
[(iúdaiosz):
judeaiak] zsinagógájába [(szünagógé):
gyülekező helyére]”(Csel. 17,10). Pál apostol megtérése
után: „azonnal prédikálja [hirdetni
kezdte] a zsinagógákban [(szünagógé):
gyülekezés helyén] a Jézust, hogy ő az
Isten Fia” (Csel. 9,20).
És ha
ellent mondtak: „Saulus annál
inkább erőt vőn [(mallon
endünamoó): egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és mindig több
hatalomra tett szert], és zavarba hozta
[(szügkheó
szügkhünó): összezavarta, felkavarta] a Damaskusban lakó zsidókat [(iúdaiosz): júdeaiakat]. Bebizonyítván [(szümbibadzó): érvekkel,
bizonyítva], hogy ez a Krisztus [hogy
ez a Jézus a Krisztus]” (Csel. 9,22). És minden városban
ezt hirdette: „Mert az Isten Fia Jézus
Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és
Timótheus…” (2 Kor. 1,19).
Az Úr
Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt
meg sem hallgatja szavaitokat, igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy
városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát
is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14).
Ez figyelmeztetés lesz számukra, hogy ítélet jön: „… bizonyságul ő ellenük. Ez
figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának
tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,11). Ez ellenük szóló
bizonyságtétel lesz: „És valakik be nem fogadnak, és ahol nem
látnak szívesen titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le
lábaitokról, ellenük szóló tanúságtételül. Ez
figyelmeztetés lesz majd a számukra” (Luk. 9,5). Hogy Isten
királyságát elutasították: „… mindazáltal
ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11). És ismét egy
következmény: „Ti pedig adjátok vissza
nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a
kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így
feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te
kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak
eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen
kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az
egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint
járt el” (Nehem. 5,11-13). Az Úr
parancsa minden korban érvényes, ezt teljesítik az apostolok is: „A
zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban
felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő]
tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő,
tekintélyes] asszonyokat és a városnak
eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit, a város
előkelőit]. És üldözést támasztának [(epegeiró):
szítanak] Pál és Barnabás ellen, és
kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének
Ikóniumba” (Csel. 13,50-51).
És
Pál apostol mindenben az Úr Jézus parancsát teljesíti: „Mikor pedig
[(eidó
oida): észrevették], és látták a
zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak]
a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz):
féltékenységgel]. És [(antilegó
hüpo) alattomosan szembeszállnak], és
ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és (blaszphémeó): becsmérelték, és
gyalázták őt] ellenkezve és káromlást
szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt,
hogy először [(próton): kezdetben, első alkalommal] néktek hirdettessék az Isten [(logosza)] igéje; de mivelhogy ti megvetitek [(apótheomai apótheó): elutasítjátok]
azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat
az örök életre, ímé a pogányokhoz [(ethnosz): a nemzetekhez] fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a
pogányoknak, [(phósz ethnosz): nemzetek fényévé tettelek téged], hogy légy [(szótéria): szabadulásukra,
megmenekülésükre], üdvösségükre a földnek
[(eszkhatosz
heósz): legtávolabbi] széléig” (Csel. 13,45-47).
Az
apostol Korinthuszban hirdeti az Úr Jézusról szóló örömhírt: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, atyámfiai,
testvéreim, az evangéliumot, melyet hirdettem” (1 Kor. 15,2). És: „Akár én azért, akár azok, így prédikálunk,
ugyanazt hirdetjük, és így lettetek ti hívőkké” (1 Kor. 15,11). Így születtetek újjá: „Mert ha tízezer, vagy számtalan tanítómesteretek, és nevelőtök lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert
tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az Evangélium,
az örömüzenet, a jó hír által” (1 Kor.
4,15). Bemerítő János így hirdeti a Szent Szellembe való bemerítést: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de
eljön az, aki erősebb nálam, ….Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be
titeket” (Luk. 3,15-16). Pál
apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, a
gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és
mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én
vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak
saruját” (Csel. 13,24-25). Ebbe
merített be Pál apostol is: „Hálát adok
Istennek, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust
(jelentése: földi ember) nehogy azt
mondhassa valaki, hogy az én nevembe merítettelek be” (1Kor 1,14-15).
Az Úr az övéihez
sokszor látomásban szól: „Vala pedig egy tanítvány
Damaskusban, névszerint Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem; irgalmas
az Úr], és monda annak
[megszólította őt] az Úr látásban [(horama):
látomásban]: Ananiás! Az pedig monda:
Ímhol vagyok Uram Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett
Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi
[jelentése: sík, felület, talaj]
embert, mert ímé imádkozik. És látá
Saulus látásban [(horama): látomásban], hogy egy Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem] nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté,
[(epitithémi):
ráhelyezi] hogy lásson” (Csel. 9,10-12). Mikor az apostol eldöntötte, hogy hova megy az
evangéliumot hirdetni: „És azon az
éjszakán látás jelenék meg [(horama): látomása lett] Pálnak [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély]: egy
macedón [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt
föld] férfiú állt előtte, kérve őt és ezt
mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a
látást [(horama): a látomást] látta,
azonnal igyekezünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az
Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot” (Csel. 16,9-10).
Az Úr azért erősíti Pál apostolt, mert ő maga vallja meg hogy: „És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és
a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között és nagyon elfogódottan érkeztem
meg hozzátok” (1Kor. 2,3).
Jeremiás is félt, de: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok
én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd)
mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy
megszabadítsalak téged! Így szólt az Úr. És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és
megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).
Azt az igét, amely: „… működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És
élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden
kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek
megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők
szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a
gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és
szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).
Bárhol prédikálják az Evangéliumot, a hitetlen judabeliek
rágalmazzák őket, és üldözést támasztanak ellenük. És ez így történt Pergában
is ahol: „A következő szombaton aztán majdnem az egész
város egybegyűlt az Isten igéjének, a [(logosznak)] hallgatására, Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz):
féltékenységgel]. És [(antilegó
hüpo): alattomosan szembeszállnak], és
ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és (blaszphémeó): becsmérelték, és
gyalázták őt] ellenkezve és káromlást
szólva. És: „…felindíták [(parotrünó):
felbujtották, felingerelték ellenük] az
istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli
[(euszkhémón):
előkelő, tekintélyes] asszonyokat és
a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit,
vezetőit, a város előkelőit], és üldözést
támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál
és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból” (Csel. 13,44-45.50).
Ez történt Filippiben is, és minden
helyen, ahol: „odavezetvén őket a bírákhoz, [(sztratégosz): az
elöljárókhoz] mondának: Ezek az emberek
zsidó [(iúdaiosz): júdeai] létükre
megháborítják [(ektarasszó): teljesen
megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták] a mi városunkat. És olyan szertartásokat [(ethosz):
szokásokat] hirdetnek, melyeket nem
szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, [(paradekhomai poieó): sem átvennünk, sem követnünk] mivelhogy rómaiak vagyunk. És
velük egyben feltámada, [(szünephisztémi): fellázadt] a sokaság, a [(okhlosz): tömeg] ő
ellenük. A bírák, az [(sztratégosz):
elöljárók] pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket” (Csel.
16,20-22). Így történt ez Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók
zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind
görögöknek nagy sokasága lőn hívővé. Akik azonban a zsidók közül nem hívének,
felindíták (felingerelték) és
megharagíták a pogányokat az atyafiak (a testvérek) ellen. És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást
indítának, hogy bosszúsággal illessék (hogy bántalmazzák) és megkövezzék őket, Ők megtudták, és
elfutának (elmenekültek) Likaóniának
városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, És ott prédikálják
(és hirdették) vala az evangéliumot.
Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot (a
tömeget) eláltatván, (annyira
felbujtották, hogy) megkövezék Pált, és
kivonszolák a városból, (a városon kívülre) azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok,
felkelvén, (visszament), és beméne a
városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az
evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének
Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, (bátorították)
hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok
háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22).
És mikorTessalonikában hirdetik az Úr Jézusról szóló örömhírt, itt is: „a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak]
kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaczi
népségből [(agoraiosz): a piaci csőcselék közül] némely gonosz férfiakat, [(ponérosz):
néhány hitvány alávaló züllött embert] és csődületet támasztván,
felháboríták [(thorübeó): zavargást
keltettek fellármázva] a várost; és a Jáson házát megostromolván,
igyekeztek őket kihozni a nép közé [(démosz):
hogy az apostolokat a népgyűlés elé
vigyék]. Kiket Jáson házába fogadott:
pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy
mást tartanak, és [(legó):
hirdetnek] királynak, Jézust. Fel is
indítják [(tarasszó): fel is izgatták, fellázították] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget] és a város elöljáróit, kik hallják vala
ezeket” (Csel. 17,5.7-8).
A vallásos zsidók vitték törvény elé hamis vádakkal az Úr Jézust
is: „Vitték
azért Jézust Kajafástól a törvényházba a pretóriumba, a helytartóságra. Vala
pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg
ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek. Hanem hogy megehessék a
husvétibárányt, a húsvéti pászkát. Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda:
Micsoda vádat hoztok fel? Milyen vádat emeltek ez ember ellen? Felelének és
mondának néki: Ha gonosztevő, bűnös, ártalmas, kárt okozó nem volna ez, nem
adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és
ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók, a
júdeaiak: Nékünk senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölni” (Ján. 18,28-31).
Az apostol Jeruzsálemben: „Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak az
atyafiak, a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; és a
vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, részletesen elbeszélte, amiket
az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. Azok pedig ezt
hallván, dicsőítik az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, (testvérem) mely
sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény
mellett (mindnyájan rajonganak a törvényért): Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a
pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy
ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak. Mi tehát a
helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit
mondunk neked: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magukra;
Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg
velük, és költs rájuk, hogy megnyírassák fejüket: és megtudják mindenek,
hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak; hanem te magad is
megtartod a törvényt, és aszerint élsz. Akkor Pál maga mellé vette ezeket a
férfiakat, a következő napon elvégezve velük
együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az
áldozatot” (Csel. 21,17-24.26). A
törvény szerint: „A nazírnak ez a
törvénye: amikor letelik nazírságának az ideje, vezessék őt a kijelentés
sátrának bejáratához. Mutassa be áldozatát az Úrnak: egy esztendős hibátlan hím
bárányt égőáldozatul, egy esztendős hibátlan nőstény bárányt vétekáldozatul,
egy hibátlan kost békeáldozatul, egy kosár kovásztalan kenyeret, finomlisztből
olajjal gyúrt lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat, a hozzájuk
tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal együtt. Mutassa be a pap az Úr
színe előtt, és készítse el a nazír vétekáldozatát és égőáldozatát. A kost is
készítse el békeáldozatul az Úrnak, egy kosár kovásztalan kenyérrel együtt.
Készítse el a pap az ahhoz tartozó ételáldozatot és italáldozatot is. A nazír
pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután
fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van” (4Móz. 6,13-18). De a minden
kegyelem Istene nem hagyja el az apostolt: „Végezetre,
a jövőre nézve pedig eltétetett
nékem, és készen vár rám a
megigazultság koronája, győzelmi koszorúja, melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz, és igazságos Bíró…” ( 2 Tim. 4,8).
Az Úr Jézus szülei, a törvény előírását betartva: „… pedig
évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét, a pászka-bárány ünnepére” (Luk. 2,41). Mert a törvény parancsa így hangzott: „Háromszor esztendőnként minden férfiú
jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket
előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet,
mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként
háromszor” (2 Móz. 34,23-24). „Évenként
háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak a színe előtt azon a
helyen, amelyet ő kiválaszt: a
kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen” (5Móz. 16,16). „ … a
kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik” (Luk. 22,1). Erről prófétál Dávid is: „Jeruzsálem, te szépen épített város, részeid jól illenek egymáshoz!
Oda járnak a törzsek, az Úr törzsei. Izráelnek
szóló rendelkezés az, hogy ott magasztalják az Úr nevét. (Zsolt. 122,3-4).
Olyan sikeres volt Apollós szolgálata, hogy: „…viszálykodások,
versengések, veszekedések, viták
vetélkedések, és harcok lettek közöttük, és pártokra szakadtak. És… mindenki így beszélt, és így
nyilatkozott köztük: Én Pálé vagyok, én Pálhoz tartozom, én Apollósé, én
Kéfásé, én pedig Krisztusé” (1Kor. 1,11-12). Ez a test cselekedeteihez tartozó
dolog: „... Még testiek vagytok; ... Mert
mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek
vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké
lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós
öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk:
Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az
egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1
Kor. 3,3-4.5.6.9; 4,6).
