Apostolok CSELekedete 18. fejezet (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 18,1 Ezek után Pál [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély] Athénből [jelentése: bizonytalanság] eltávozott, és ment Korintusba [jelentése: jóllakott; díszítés].

Csel. 18,2 És mikor egy Akvila [jelentése: sas. északi ember] nevű, pontusi281 [jelentése: tenger, hullám; nyílt tenger] származású zsidóra [(iúdaiosz): júdeaira] talált, ki nem régen jött Itáliából [jelentése: borjúszerű], és feleségére Priscillára. [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges; szigorú] (mivelhogy Klaudius [jelentése: sánta; a megbénult, a síró] megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából [jelentése: fenséges, hírnév, erő]),282 hozzájuk csatlakozott.

Csel. 18,3 És mivelhogy azonféle míves vala, [(homotekhnosz hé tekhné ész): ugyanaz volt a mestersége] náluk maradt és dolgozik  vala. Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának [(szkénopoiosz): sátorkészítők voltak].283

Csel. 18,4 Vetekedik [(dialegomai): érvel, és vitázik] pedig minden szombaton a zsinagógában, a [gyülekező helyen] és igyekezett mind zsidókat, [(iúdaiosz): júdeaiakat] mind görögöket [pogányokat, a nemzetekből valókat] meggyőzni, és [(peithó): megnyerni].284

Csel. 18,5 Mikor pedig megérkeztek Macedóniából [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld] Silás [jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei] és Timóteus, [jelentése: Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő. - Istennek kedves] szorongatta a Szellem Pált, és bizonyságot tett a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak], hogy Jézus [jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó] a Krisztus [jelentése: Felkent].285

Csel. 18,6 Mikor pedig azok ellenszegültek és istenkáromlásokat szóltak, [(blaszphémeó): becsmérelték, és szidalmazták], ruháit megrázva [(ektinasszó): kirázva]286 mondta nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz [(to ethnosz úsz): a nemzetekhez] megyek.288

Csel. 18,7 És általmenvén onnét, méne egy Justus [jelentése: az igaz, igazságos] nevű, istentisztelő ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával, a [(szünagógé): gyülekezés helyével].

Csel. 18,8 Krispus [jelentése: göndör, hullámos] pedig, a zsinagógának feje [(arkhiszünagógosz): zsinagógai elöljáró] hűn [(piszteuó): hitre jutott] az Úrban egész háznépével együtt; a Korinthusibeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek [(baptidzó): bemerítkeznek] vala.289

Csel. 18,9 Monda pedig az Úr, látás által [(horama): látomásban]290 éjszaka Pálnak: Ne félj,291 hanem szólj és ne hallgass:

Csel. 18,10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson, vagy [(kakoó): bántalmazzon]; mert nékem sok népem van ebben a városban.292

Csel. 18,11 És ott lakozik egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten igéjét.293

Csel. 18,12 Mikor pedig Gallió [jelentése: tejtestvér; tejen élő] volt Akhája [jelentése: gyászhely, gyász, fájdalom, szorongás; baj] tiszttartója, [(anthüpateuó): helytartója] reátámadnak a zsidók [(iúdaiosz): júdeabeliek] egyakarattal Pálra, és vitték őt a törvényszék [(to béma atosz): az ítélőszék] elébe,

Csel. 18,13 Mondván: Ez arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.294

Csel. 18,14 Mikor pedig Pál meg akarja nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak [(iúdaiosz): Júdeabelieknek]: Ha valóban valami bosszútételről, vagy gonosz cselekedetről [(adikéma to adikéma atosz ponérosz): törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről, vagy valami gonosz dologról, vagy csalásról] volna szó, zsidók [(iúdaiosz): Júdeabeliek], igazság szerint [a törvény értelmében] meghallgatnálak benneteket:

Csel. 18,15 Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.295

Csel. 18,16 És elűzé [(apelaunó): elzavarta] őket a törvényszék [(to béma atosz): az ítélőszék] elől.

Csel. 18,17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, [jelentése: erős segítő, erőteljes szabadító;; életerő). (gör. ’az erős’). " nemzete megmentője, szabadítója, üdvözítője" - megbízható (v. szabad) erejű] a zsinagógának fejét [(arkhiszünagógosz): a zsinagógai elöljárót] megragadván, verik vala [ütlegelték] a törvényszék előtt; de Gallió velük semmit sem gondola [(meló): nem törődött vele].

Csel. 18,18 Pál pedig, miután még több napig ott maradt, az atyafiaktól [(adelphosz): a testvérektől] elbúcsúzván, Siriába [jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt) az ÓSZ »Arám«-nak is nevezi] hajózék, és vele együtt Prisczilla [jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges; szigorú] és Akvila, [jelentése: sas; ’északi ember’] minekutána fejét megnyírta Kenkreában [jelentése: köles, szükség-tábor]; mert fogadása vala. [(eukhé): fogadalma volt].296

Csel. 18,19 Juta [(katantaó): megérkezett] pedig Efézusba [jelentése: kívánatos; mulatóhely; megengedett; vég, határ). /végidők/], és azokat ott hagyta; ő maga pedig bemenvén a zsinagógába [(szünagógé): gyülekezés helyére], vetekedik [(dialegomai): érvel, vitázik] a zsidókkal, a [(iúdaiosz): júdeabeliekkel].

Csel. 18,20 Mikor pedig azok kérték, hogy több ideig maradjon náluk, nem álla reá; [(epineuó): nem volt rá hajlandó].

Csel. 18,21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Mindenesetre [(pantósz): feltétlenül] Jeruzsálemben [jelentése: a béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek kiindulása;  béke városa", “béke birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] kell nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét megjövök [(anakamptó): visszatérek] hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózik Efézusból.297

Csel. 18,22 És miután Cézáreába [jelentése: elvágott, leválasztott] érkezett, felment és köszöntötte a gyülekezetet [(ekklészia) kihívottak közösségét], majd lement Antiókhiába [jelentése: bosszúálló, üldöző].

Csel. 18,23 És miután ott bizonyos időt eltöltött, elméne, eljárván renddel [(kathexész): sorjában] Galácia tartományát és Frigiát [jelentése: szárazság, aszály. száraz, terméketlen], erősítve a tanítványokat mind.298

Csel. 18,24 Érkezék pedig Efézusba [Jelentése: kívánatos; mulatóhely; megengedett; vég, határ. /végidők/] egy Apollós [Jelentése: aki Apollóhoz tartozik; Apolló által adott; pusztító] nevű zsidó, alexandriai származású, ékesen szóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.

Csel. 18,25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és szellemben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan, és [(akribósz): pontosan, helyesen] az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét [(baptiszma): vízben való alámerítkezést] tudja [(episztamai): ismeri] vala.

Csel. 18,26 És ez kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, maguk mellé vevék őt, és nyilvábban [(akribósz): pontosabban] kifejtették előtte [és még alaposabban megmagyarázták neki] az Istennek útját.

Csel. 18,27 Mikor pedig Akhájába akart átmenni, buzdítván őt az atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] írnak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor odajutott, sokat használt, és [(szümballó): nagy segítségükre volt] azoknak, kik hittek vala [(piszteuó): akik hitre jutottak] a kegyelem által:299

Csel. 18,28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat, a [(iúdaiosz): Júdeabelieket] nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

---

281 Pünkösdkor, amikor a Szent Szellem kiáradt jelenvoltak Pontusbeliek is, és így beszéltek egymás között: „…halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos [csodálatos, felséges] dolgait [tetteit]. Álmélkodnak [megdöbbentek; (exisztémi): magukon kívül, extázisban / önkívületben] voltak pedig mindnyájan és zavarban [tanácstalanok; és kétségek között] valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie? (Csel. 2,9.11-12)

282 Ennek a császárnak idejében: „Felkelvén [(anisztémi): felállva] pedig egy azok közül, név szerint Agabus [jelentése: a szeretett, szenvedélyes szerelem], megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén a [(oikúmené): lakott világon] nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius [jelentése: sánta; a megbénult, a síró] császár idejében” (Csel. 11,28). És már akkor elkezdődtek az Úr Jézus által kijelentett jelek: „Lesznek éhségek [és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük]… Mindez pedig a sok nyomorúságnak [gyötrelmeknek; a fájdalmaknak] a kezdete [Más fordítás: De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak (a vajúdás kínjainak) kezdete]” (Mát. 24,7-8).

283 A Korinthusiakhoz így beszél az apostol: „Fáradozunk is tulajdon kezünkkel munkálkodván. Kezünk munkájával keressük kenyerünket, és keményen dolgozva el is fáradunk….” (1 Kor. 4,12). „Avagy vétkeztem-e, vagy talán hibát követtem el, mikor önmagamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy felemelkedjetek, hogy ingyen, ajándékképpen hirdettem néktek az Isten Evangéliumát?” (2 Kor. 11,7). Az apostol minden gyülekezetnek megismétli, hogy őt hogyan vezeti a Szent Szellem: „Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek. Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként” (2Thessz. 3,7-9). „Emlékezhettek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és vesződségünkre, kemény munkánkra: mert éjjel-nappal munkálkodva dolgoztunk, és úgy hirdettük néktek az Isten Evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. (1 Thess. 2,9). „Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak” (Csel. 20,34).

284 Az apostolok bárhova megérkeztek, azonnal hirdették az Evangéliumot: „És mikor Salamisba [jelentése: só; a békesség Baálja, vagy városa] jutottak [(ginomai): megérkeztek], hirdették az Isten beszédét [(logosz): az Isten igéjét, a testté lett logoszt] a zsidóknak [jelentése: (iúdaiosz): júdeaiaknak]  zsinagógáiban, és János [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves] is velük vala, mint segítőtárs” (Csel. 13,5). Így történt ez Efézusban is: „Juta pedig Efézusba, és …bemenvén a zsinagógába, vitázott a zsidókkal” (Csel. 18,19). Így történt az Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] hogy ők együtt menének be a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] zsinagógájába, a [(szünagógé): gyülekezés helyére], és prédikálnak, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé” (Csel. 14,1). „Miután pedig általmentek Ámfipolison [jelentése: (vízzel) körülvett város; a város körül; kerek város] és Apollónián, [jelentése: Apollóhoz tartozó; romlás] Thessalonikába [jelentése: hamisság győzelme] érkeztek, ahol volt a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] zsinagógájuk [(szünagógé): gyülekezőhelye]. Pál pedig, amint szokása vala, beméne hozzájuk, és három szombaton át vetekedik [(dialegomai): érvel, vitatkozik] velük az írásokból. Megmagyarázva és kimutatva, [(dianoigó paratithémi): kibontva, megértetve és elmagyarázva] hogy a Krisztusnak szükséges volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,1-3). De a hitetlen Judabeliek fellázították ellenük a várost ezért: „Az atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] pedig azonnal, még azon éjszakán elküldik Pált [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély] Silással [jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei / Silvanus] egyetemben Béreába [jelentése: nehéz, terhes, fontos]. Kik mikor odamentek, elmennek a zsidóknak [(iúdaiosz): judeaiak] zsinagógájába [(szünagógé): gyülekező helyére]”(Csel. 17,10). Pál apostol megtérése után: „azonnal prédikálja [hirdetni kezdte] a zsinagógákban [(szünagógé): gyülekezés helyén] a Jézust, hogy ő az Isten Fia” (Csel. 9,20).

285 És ha ellent mondtak: „Saulus annál inkább erőt vőn [(mallon endünamoó): egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és mindig több hatalomra tett szert], és zavarba hozta [(szügkheó szügkhünó): összezavarta, felkavarta] a Damaskusban lakó zsidókat [(iúdaiosz): júdeaiakat]. Bebizonyítván [(szümbibadzó): érvekkel, bizonyítva], hogy ez a Krisztus [hogy ez a Jézus a Krisztus]” (Csel. 9,22). És minden városban ezt hirdette: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és Timótheus…” (2 Kor. 1,19).

286 Az Úr Jézus parancsa: „ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is rázzátok le lábatokról” (Mát. 10,14). Ez figyelmeztetés lesz számukra, hogy ítélet jön: „… bizonyságul ő ellenük. Ez figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,11). Ez ellenük szóló bizonyságtétel lesz:  „És valakik be nem fogadnak, és ahol nem látnak szívesen titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, ellenük szóló tanúságtételül. Ez figyelmeztetés lesz majd a számukra” (Luk. 9,5). Hogy Isten királyságát elutasították: „… mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy közel jött hozzátok Isten királysága, Isten uralma” (Luk. 10,10-11). És ismét egy következmény: „Ti pedig adjátok vissza nekik még ma mezeiket, szőlőiket, olajfakertjeiket és házaikat, sőt a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak a kamatát is! Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk tőlük semmit! Úgy teszünk, ahogyan te kívánod. Ekkor összehívtam a papokat, hogy eskessék meg őket, hogy így fognak eljárni. Majd kiráztam ruhám ráncait, és ezt mondtam: Így rázzon ki Isten minden embert a házából és vagyonából, és ilyen kirázott és üres legyen mindenki, aki nem teljesíti ezt az ígéretet! Az egész gyülekezet áment mondott rá és dicsérte az Urat. A nép pedig eszerint járt el” (Nehem. 5,11-13). Az Úr parancsa minden korban érvényes, ezt teljesítik az apostolok is:  „A zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes] asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit, a város előkelőit]. És üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba” (Csel. 13,50-51).

288 És Pál apostol mindenben az Úr Jézus parancsát teljesíti: „Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz): féltékenységgel]. És [(antilegó hüpo) alattomosan szembeszállnak], és ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és  (blaszphémeó): becsmérelték, és gyalázták őt] ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először [(próton): kezdetben, első alkalommal] néktek hirdettessék az Isten [(logosza)] igéje; de mivelhogy ti megvetitek [(apótheomai apótheó): elutasítjátok] azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz [(ethnosz): a nemzetekhez] fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, [(phósz ethnosz): nemzetek fényévé tettelek téged], hogy légy [(szótéria): szabadulásukra, megmenekülésükre], üdvösségükre a földnek [(eszkhatosz heósz): legtávolabbi] széléig” (Csel. 13,45-47).

289 Az apostol Korinthuszban hirdeti az Úr Jézusról szóló örömhírt: „Eszetekbe juttatom, és figyelmetekbe ajánlom, atyámfiai, testvéreim, az evangéliumot, melyet hirdettem” (1 Kor. 15,2). És: „Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, ugyanazt hirdetjük, és így lettetek ti hívőkké” (1 Kor. 15,11). Így születtetek újjá: „Mert ha tízezer, vagy számtalan tanítómesteretek, és nevelőtök lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert tőlem vagytok, mert én nemzettelek titeket a Krisztus Jézusban az Evangélium, az örömüzenet, a jó hír által” (1 Kor. 4,15). Bemerítő János így hirdeti a Szent Szellembe való bemerítést: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, ….Ő majd Szent Szellembe és tűzbe merít be titeket” (Luk. 3,15-16). Pál apostol is a Szent Szellembe való bemerítést prédikálja: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek, a gondolkodásmód megváltozásának bemerítését prédikálta Izráel egész népének, és mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25). Ebbe merített be Pál apostol is: „Hálát adok Istennek, hogy senkit sem merítettem be közületek, csak Krispust és Gájust (jelentése: földi ember) nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevembe merítettelek be” (1Kor 1,14-15).

290 Az Úr az övéihez sokszor látomásban szól: „Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem; irgalmas az Úr], és monda annak [megszólította őt] az Úr látásban [(horama): látomásban]: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi [jelentése: sík, felület, talaj] embert, mert ímé imádkozik. És látá Saulus látásban [(horama): látomásban], hogy egy Ananiás [jelentése: az Úr felhő, védelem] nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, [(epitithémi): ráhelyezi] hogy lásson” (Csel. 9,10-12). Mikor az apostol eldöntötte, hogy hova megy az evangéliumot hirdetni: „És azon az éjszakán látás jelenék meg [(horama): látomása lett] Pálnak [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély]: egy macedón [jelentése: összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld] férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a látást [(horama): a látomást] látta, azonnal igyekezünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot” (Csel. 16,9-10).

291 Az Úr azért erősíti Pál apostolt, mert ő maga vallja meg hogy:  „És én erőtlenség, és gyöngeség, félelem, és a félelem miatt elerőtlenedve, és nagy rettegés, reszketés, és remegés között és nagyon elfogódottan érkeztem meg hozzátok” (1Kor. 2,3).

292 Jeremiás is félt, de: „Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld (és hirdesd) mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! Így szólt az Úr. És kinyújtotta az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!” (Jer. 1,7-9).

293 Azt az igét, amely: „… működő, tevékeny, hatékony, élő energia. És élesebb, metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél, és minden kétélű kardnál. És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a gondolatokat, és a szívnek, a szellemi élet központjának indulatait, és szándékait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását” (Zsid. 4,12).

294 Bárhol prédikálják az Evangéliumot, a hitetlen judabeliek rágalmazzák őket, és üldözést támasztanak ellenük. És ez így történt Pergában is ahol: „A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűlt az Isten igéjének, a [(logosznak)] hallgatására, Mikor pedig [(eidó oida): észrevették], és látták a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget], betelének irigységgel, és [(dzélosz): féltékenységgel]. És [(antilegó hüpo): alattomosan szembeszállnak], és ellene mondának azoknak, [(antilegó): cáfolva] azt, amiket Pál mond vala, [és  (blaszphémeó): becsmérelték, és gyalázták őt] ellenkezve és káromlást szólva. És: „…felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes] asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit, a város előkelőit], és üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból” (Csel. 13,44-45.50). Ez történt  Filippiben is, és minden helyen, ahol: „odavezetvén őket a bírákhoz, [(sztratégosz): az elöljárókhoz] mondának: Ezek az emberek zsidó [(iúdaiosz): júdeai] létükre megháborítják [(ektarasszó): teljesen megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták] a mi városunkat. És olyan szertartásokat [(ethosz): szokásokat] hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, [(paradekhomai poieó): sem átvennünk, sem követnünk] mivelhogy rómaiak vagyunk. És velük egyben feltámada, [(szünephisztémi): fellázadt] a sokaság, a [(okhlosz): tömeg] ő ellenük. A bírák, az [(sztratégosz): elöljárók] pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket” (Csel. 16,20-22). Így történt ez Ikóniumban is: „Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé. Akik azonban a zsidók közül nem hívének, felindíták (felingerelték) és megharagíták a pogányokat az atyafiak (a testvérek) ellen. És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék (hogy bántalmazzák) és megkövezzék őket, Ők megtudták, és elfutának (elmenekültek) Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba, És ott prédikálják (és hirdették) vala az evangéliumot. Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot (a tömeget) eláltatván, (annyira felbujtották, hogy) megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, (a városon kívülre) azt gondolván, hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, (visszament), és beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, (bátorították) hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,1-2.5-7.19-22). És mikorTessalonikában hirdetik az Úr Jézusról szóló örömhírt, itt is:  „a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és maguk mellé vévén a piaczi népségből [(agoraiosz): a piaci csőcselék közül] némely gonosz férfiakat, [(ponérosz): néhány hitvány alávaló züllött embert] és csődületet támasztván, felháboríták [(thorübeó): zavargást keltettek fellármázva] a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé [(démosz): hogy az apostolokat a népgyűlés elé vigyék]. Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak, és [(legó): hirdetnek] királynak, Jézust. Fel is indítják [(tarasszó): fel is izgatták, fellázították] a sokaságot [(okhlosz): a tömeget] és a város elöljáróit, kik hallják vala ezeket” (Csel. 17,5.7-8).

295 A vallásos zsidók vitték törvény elé hamis vádakkal az Úr Jézust is: „Vitték azért Jézust Kajafástól a törvényházba a pretóriumba, a helytartóságra. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek. Hanem hogy megehessék a husvétibárányt, a húsvéti pászkát. Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda vádat hoztok fel? Milyen vádat emeltek ez ember ellen? Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő, bűnös, ártalmas, kárt okozó nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók, a júdeaiak: Nékünk senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölni” (Ján. 18,28-31).

296  Az apostol Jeruzsálemben: „Amikor Jeruzsálembe érkeztünk, örömmel fogadtak az atyafiak, a testvérek. Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, részletesen elbeszélte, amiket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. Azok pedig ezt hallván, dicsőítik az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, (testvérem) mely sok ezren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett (mindnyájan rajonganak a törvényért): Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak. Mi tehát a helyzet? Mindenképpen híre megy annak, hogy megjöttél. Tedd hát azt, amit mondunk neked: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magukra; Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velük, és költs rájuk, hogy megnyírassák fejüket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak; hanem te magad is megtartod a törvényt, és aszerint élsz. Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot” (Csel. 21,17-24.26). A törvény szerint: „A nazírnak ez a törvénye: amikor letelik nazírságának az ideje, vezessék őt a kijelentés sátrának bejáratához. Mutassa be áldozatát az Úrnak: egy esztendős hibátlan hím bárányt égőáldozatul, egy esztendős hibátlan nőstény bárányt vétekáldozatul, egy hibátlan kost békeáldozatul, egy kosár kovásztalan kenyeret, finomlisztből olajjal gyúrt lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat, a hozzájuk tartozó ételáldozatokkal és italáldozatokkal együtt. Mutassa be a pap az Úr színe előtt, és készítse el a nazír vétekáldozatát és égőáldozatát. A kost is készítse el békeáldozatul az Úrnak, egy kosár kovásztalan kenyérrel együtt. Készítse el a pap az ahhoz tartozó ételáldozatot és italáldozatot is. A nazír pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van” (4Móz. 6,13-18). De a minden kegyelem Istene nem hagyja el az apostolt: „Végezetre, a jövőre nézve pedig eltétetett nékem, és készen vár rám a megigazultság koronája, győzelmi koszorúja, melyet megád nékem az Úr ama napon. Az igaz, és igazságos Bíró…”  ( 2 Tim. 4,8).

297 Az Úr Jézus szülei, a törvény előírását betartva: „… pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét, a pászka-bárány ünnepére” (Luk. 2,41). Mert a törvény parancsa így hangzott: „Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt. Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor” (2 Móz. 34,23-24). „Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak a színe előtt azon a helyen, amelyet ő kiválaszt: a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen” (5Móz. 16,16).  „ … a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik” (Luk. 22,1). Erről prófétál Dávid is: „Jeruzsálem, te szépen épített város, részeid jól illenek egymáshoz! Oda járnak a törzsek, az Úr törzsei. Izráelnek szóló rendelkezés az, hogy ott magasztalják az Úr nevét. (Zsolt. 122,3-4).

298 Az apostol újra-és újra meglátogatja a gyülekezeteket: „És eljárá Siriát és Cziliciát, erősítve a gyülekezeteket, [(ekklészia): az eklézsiát, a kihívottak közösségeit]” (Csel. 15,41). Így töltötte be az apostol Isten igéjét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket” (Ésa. 35,3). Ennek eredményeképp: „A gyülekezetek, a [(ekklészia): kihívottak közössége, az eklézsia] megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott számban naponként” (Csel. 16,5). Erre biztat minden hívőt: „a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt, elgyengült térdeket egyenesítsétek föl. És lábaitok egyenes utat készítsen, és biztosítson azért, hogy a sánta és bicegő nehogy elhajoljon, elforduljon, sőt inkább helyreálljon, meggyógyuljon” (Zsid. 12,12-13)

299 Olyan sikeres volt Apollós szolgálata, hogy: „…viszálykodások, versengések, veszekedések, viták vetélkedések, és harcok lettek közöttük, és pártokra szakadtak. És… mindenki így beszélt, és így nyilatkozott köztük: Én Pálé vagyok, én Pálhoz tartozom, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé” (1Kor. 1,11-12). Ez a test cselekedeteihez tartozó dolog: „... Még testiek vagytok; ... Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-e? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” „... Senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval, dicsekedve a másik ellen” (1 Kor. 3,3-4.5.6.9;  4,6).