Bővített Biblia

2017. szeptember 19.

Pál Apostolnak Timóteushoz írt I. levele 1 Timóteus 1. Óvás a hamis tanítóktól

1 Tim. 1,1 Pál, Jézus Krisztus kiküldött apostola a mi megtartó, üdvözítő, megmentő, megszabadító Istenünknek, Jézus Krisztusnak a mi elváró reménységünknek rendelése szerint, és felhatalmazása alapján írja e levelet.

1 Tim. 1,2 Timóteusnak, az én igaz, édes és szeretett fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség* vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás Istentől, a mi Atyánktól, Krisztus Jézustól, a mi Urunktól**

*Békesség (eiréné): a héber salom (A héb. szótő ’tökéletes, sértetlen’ jelentésű) megfelelőjeként, az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában. A fogalom egzisztenciális jellegéből következik, hogy kifejezetten csak szellemi értelemben vett békéről a B úgyszólván sehol nem beszél.

**Hogy ki volt Timóteus arról így tesz bizonyságot Isten Igéje. Pál apostol útja során: „Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevű tanítvány, egy hívő zsidóasszonynak, de görög atyának fia; Kiről jó bizonyságot tesznek, és dicsérőleg szólnak vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak. Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé őt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög volt” (Csel. 16,1-3).

1 Tim. 1,3 Amiképpen Macedóniába menetelemkor kértelek, és bátorítottalak téged, hogy maradj Efézusban azért, hogy figyelmeztess egyeseket, ne tanítsanak más tudományt, hamis tanítást, és ne hirdessenek tévtanokat,

1 Tim. 1,4 Se mesékkel és mondákkal, mítoszokkal, vagy hitregékkel, és vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, se ne figyeljenek mesékre és céltalan, végnélküli nemzedéksorozatokra, amelyek inkább versengéseket támasztanak, és vitákra vezetnek, mint Istenben való épülést, mint az Isten üdvözítő tervének megvalósítását a hit által*

*És így folytatódik a figyelmeztetés minden Istent szerető és Istent tisztelő emberhez, (hiszen Timóteus jelentése: Isten szerető és tisztelő): „Ha valaki másképpen tanít, tévtanokat hirdet, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és az Istenfélő, és tisztelő, hívő élet szerint való tudományt, Az felfuvalkodott, aki semmit sem tud és semmit sem ért. Hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások. Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai, akik az istenfélelmet a nyerészkedés eszközének tekintik. Azoktól, akik ilyenek, eltávozzál. Óh Timótheus, őrizd meg, a rád bízott kincset, elfordulván a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől; Amellyel némelyek kevélykedvén, a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen” (1 Tim. 6,3-6.20-21).

„Ezekre emlékeztesd, kérvén, kérve őket, és bizonyságot téve az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatóknak romlására. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. (Más fordítás: A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben). És az ő beszédük, mint a rákos fekély úgy, terjed” (2 Tim. 2,14.16-17).

„És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez, mondákhoz, mítoszokhoz oda fordulnak” (2 Tim. 4,4).

„Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, akik fecsegők és ámítók, kiváltképpen a körülmetélkedésből valók. Ezért ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, és az igazságot megvető emberek parancsolataival” (Tit. 1,10.14).

De: „A balgatag, és ostoba vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, és a viszálykodásokat, és a törvény felől való, és a törvényeskedő harcokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók” (Tit. 3,9).

„A szentségtelen és szentségtörő vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd, utasítsd el. Inkább gyakorold magadat az Istenfélő, hívő életben” (1 Tim. 4,7).

És: „… azokat szóljad, hirdesd, amik az egészséges tudományhoz illenek, ami egyezik az egészséges tanítással” (Tit. 2,1).

1 Tim. 1,5 A parancsolatnak vége, célja, csúcspontja, végcélja, megvalósulása, beteljesedése, és eredménye pedig a tiszta, őszinte, romlatlan, becsületes szívből, a bensőből, és jó lelkiismeretből és igaz, képmutatás, kétszínűség és tettetés nélküli, őszinte hitből fakadó Isten szerinti szeretet*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok, szerencsések, és a gondoktól és bajoktól mentes az életük, akiknek szívük tiszta, érintetlen, vegyítetlen, őszinte; Amibe nincs idegen anyag: mert ők az Istent meglátják, észreveszik, felfogják, mert megjelenik, megmutatkozik nekik” (Mát. 5,8).

Ezért figyelmeztet a Szent Szellem: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet. Vesd el tőled a száj hamisságát, tartsd távol szádtól a csalárdságot, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól, és távolítsd el ajkadról a hamisságot” (Péld. 4,23-24).

„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, hamis tanúskodások, istenkáromlások” (Mát. 15,19).

Ezért kéri Dávid, hogy: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős szellemet újítsd meg bennem” (Zsolt. 51,12).

Mert: „Kicsoda megy fel az Úr hegyére, Isten jelenlétébe? És kicsoda állhat meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra, és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az Úrtól, és megigazulást az üdvösség Istenétől” (Zsolt. 24,3-5).

Bizony: „Uram, kicsoda tartózkodhat sátorodban, kicsoda lakozhat szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, feddhetetlenül él, törekszik a megigazulásra, és igazat szól az ő szívében” (Zsolt. 15,1-2)

Mert az: „Aki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség, és jóindulattal beszél: annak barátja a király” (Péld. 22,11).

„És látják majd az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22,4).

„Mert Krisztus Jézusban… semmi sem használ, csak az Isten szerinti szeretet által munkálkodó hit” (Gal. 5,6).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, befed, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

1 Tim. 1,6 Melyektől némelyek elfordulva, és eltévelyedve, hiábavaló beszédre, üres fecsegésre adták magukat: [Más fordítás: Ezeket azonban némelyek elhibázták és letértek az útról, hogy hiábavalóságokat fecsegjenek]*

*És ezt: „A Szellem pedig nyilván és világosan mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető és megtévesztő szellemekre, és gonosz ördögi szellemek, démonok tanításaira figyelmezvén és azokat hallgatva. Hazug beszédűeknek képmutatása által, olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben” (1 Tim. 4,1).

1 Tim. 1,7 Kik törvénytanítók akarván lenni, akik abban tetszelegnek, hogy ők a törvén magyarázói, holott nem értik, sem amiket fecsegnek, sem amiket csökönyösen erősítgetnek, bizonygatnak, vagy amikről vitatkoznak.

1 Tim. 1,8 Tudjuk pedig, és tisztában vagyunk vele, hogy a törvény jó, hasznos, előnyös, ha valaki törvényszerűen, a törvénnyel összhangban, a törvénynek megfelelően él vele, és alkalmazza,

1 Tim. 1,9 Tudván azt, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a törvény nem az igazért van - nem a megigazult ellen van, mert nem az igaz emberek számára szoktak törvényt kiszabni. - Hanem a törvénytaposókért, és engedetlenekért, akik nem helyezik alá magukat, akaratosak, konokok, dacosak. Az istentelenekért, az Isten nélkül élőkért, akik ezért gátlástalanok, és tisztességtelenek is, és bűnösökért, a céltévesztettekért, a szentségtelenekért és a szentségtörőkért, a lázadókért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.

1 Tim. 1,10 Paráznákért, férfi prostituáltakért, férfi fertőztetőkért homoszexuálisokért, emberrablókért, a leigázó, rabszolgává tevőkért, hazugokért, hamisítókért, hamisan esküvőkért, a hamis hitűekért, esküszegőkért, hamis tanúkért, és csak ami az egészséges tudománnyal ellenkezik, azzal szemben áll, szembehelyezkedik.

1 Tim. 1,11 A boldog és boldogító Isten dicsőségének, fényességének, ragyogásának Evangéliuma, az Ő dicsőségéről szóló evangélium, örömüzenet szerint, mely reám bízatott, amelyre én kaptam megbízást*

*És a kijelentés folytatódik: „Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a törvényszegések a törvény áthágások miatt toldották meg vele az ígéretet, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében. [Más fordítás: Angyalok által lett érvényes, angyalok által adták parancsba, közvetítő révén, közbenjáró kezén át]” (Gal. 3,19).

Tehát: „A törvény pedig bejött,és azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy a bűn, a félre-csúszás, botlás és elhajlás megnövekedjék, fokozódjék, bőséges legyen, hogy vele szaporodjék a bukás, hogy megsokasítsa az elesést. De ahol megnövekedik, és elhatalmasodik, megsokasodik a bűn, a céltévesztés ott azt messze felülmúlva a kegyelem sokkal inkább bővölködik, és még bőségesebben kiárad” (Róm. 5,20).

A törvény nem mindenkire vonatkozik, mert akik nem a hústest, hanem a Szellem szerint élnek: Az ilyenek ellen nincs törvény” (Gal. 5,23).

1 Tim. 1,12 És hálát adok annak, aki engem megerősített, - aki erőt adott nekem, és hatalommal felruházott, - a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hűségesnek, és megbízhatónak tartott, rendelvén a szolgálatára,

1 Tim. 1,13 Ki előbb istenkáromló, szitkozódó, és az övéit üldöző és erőszakoskodó, kevély, gőgös, önhitt, elbizakodott, önkényes, féktelen valék. De könyörült rajtam és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem. Tájékozatlan voltam, és nem értettem, ezért hitetlenségben, és engedetlenségben voltam.

1 Tim. 1,14 Szerfelett megsokasodott és bőségesen kiáradt rám, és túláradt rajtam pedig Istennek a mi Urunknak kegyelme hittel és Isten szerinti szeretettel.

1 Tim. 1,15 Igaz beszéd ez, megbízható, és hiteles az Ige és mindenképp teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, üdvözítse, megmentse, és megszabadítsa a bűnösöket, a célt eltévesztőket, akik közül első és legnagyobb vagyok én*

*A korinthusi hívőknek így tesz az apostol bizonyságot Krisztus nélküli életéről: „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam, üldöztem az Isten eklézsiáját, kihívott gyülekezetét” (1 Kor. 15,9).

És mégis: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, a nemzetbelieknek hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8).

A Filippibelieknek is bizonyságot tesz arról, hogy milyen volt, amíg a vallást, és nem Krisztust követte: „Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében törvénytartó farizeus. Buzgóság tekintetében az egyházat, az eklézsiát üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. [Más fordítás: Isten kihívott gyülekezetének szenvedélyes üldözője, s a törvényhez szabott igaz életben kifogástalan voltam]. De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak, és veszteségnek ítéltem. [Más fordítás: Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem, és akadálynak tartom]” (Fil. 3,5-7).

Az apostol minden gyülekezetben bizonyságot tesz arról, hogy milyen volt Krisztus nélkül: „Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében. Hogy én felette igen háborgattam, és féktelenül üldöztem az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidóságban, - népem körében - nemzetembeli sok kortársamat a zsidó hithűségben, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért” (Gal. 1,13-14).

„És ezt a tudományt üldöztem mind halálig. E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat. Miképpen a főpap is bizonyságom és tanúm erre nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktől leveleket is vévén az atyafiakhoz, a testvérekhez, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket” (Csel. 22,4-5).

A római százados előtt is erről beszél: „Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják és ismerik a zsidók mindnyájan. Kik tudják rólam eleitől fogva - ha bizonyságot akarnak tenni, - hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. Én egykor elhatároztam magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, féktelen őrjöngésemben kergettem, üldöztem őket mind az idegen városokig is” (Csel. 26,4-5.9-11).

És bizony, mielőtt találkozott az Úr Jézussal: „Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, és elhurcolva, tömlöcbe veti vala őket” (Csel. 8,3).

Sőt még más városokba is elment, hogy börtönbe juttassa az Úr Jézusban hívőket: „Saulus pedig még az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve, elmenvén a főpaphoz, kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva és megkötözve vigye Jeruzsálembe” (Csel. 9,1-2).

1 Tim. 1,16 De azért könyörült rajtam, és azért nyertem irgalmasságot, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes, és mindenre elég hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik a jövőben hisznek Őbenne és így az örök életre jutnak*

*Az Úr Jézus kijelentése jövetele céljáról: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megmentse, és megtartsa” (Luk. 9,56).

„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Luk. 19,10)

1 Tim. 1,17 Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs egy Istennek, aki birtokolja a bölcsességet, tisztesség és tisztelet és dicsőség, és fényesség, ragyogás örökkön örökké! Ámen*

*Pál apostol minden gyülekezetben dicsőíti a mi Istenünket: „Az egyedül bölcs Istennek szóljon a dicséret, imádás a Jézus Krisztusban által és legyen tisztelet és dicsőség mindörökké! Ámen” (Róm. 16,27).

„az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen” (Júd. 1,25).

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36).

„Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16).

Dávid is így énekel Róla: „Nagy az Úr és igen dicséretes, méltó hogy dicsérjék, az ő nagysága felfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat, és hirdetik hatalmas tetteidet. A te méltóságod dicső fényéről és Fenséged ragyogó dicsőségéről, és csodálatos dolgaidról elmélkedem. Elmondják, milyen félelmes hatalmad, én is felsorolom nagy tetteidet. Áradoznak emlékezve nagy jóságodra, és örvendeznek igazságodnak” (Zsolt. 145,3-6).

1 Tim. 1,18 Ezt a tanítást adom néked, és kötöm a lelkedre fiam Timóteus, a rólad való korábbi próféciák szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel. [Más fordítás: Használd azokat a próféciákat, mint fegyvereket, és e próféciákon állva és azokkal megerősödve harcold végig ezt a küzdelmet, ezt a szellemi harcot jó stratégiával]*

*És így bátorítja az apostol Timóteust, és minden istenfélő, Istent tisztelő hívőt: „Mert igaz ugyan, hogy hústestben élünk, de nem a hús szerint harcolunk, hadakozunk. Mert a mi hadakozásunk fegyverei, a mi harci fegyvereink nem földiek, nem a húsból valók, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek lerontására, amit az ellenség azért épített, hogy Isten megismerését akadályozza. Velük cáfoljuk meg az érveléseket és minden önhittséget, amely Isten ismerete ellen lázad, sőt velük szorítunk minden értelmet a Krisztusnak tartozó hódolatra” (2 Kor. 10,3-5).

Az Úr azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy milyen fegyvert kell használni: „Mert az Istennek beszéde, igéje élő és ható, aktív, működő hatékony, élő energia és élesebb és metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb minden kétélű fegyvernél és kardnál. És elhat és áthatol a szívnek - a személy egész lényének - és szellemének, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, szétválasztásáig, és megkülönbözteti a szívnek, a bensőnek gondolatait, nézeteit, véleményét, gondolkodását és indulatait, és szándékait. És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna, és nincsen láthatatlan, rejtett, ismeretlen előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek, lemeztelenített, csupasz, és fedetlen annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Neki kell majd számot adnunk” (Zsid. 4,12-13).

1 Tim. 1,19 Birtokolván, és megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, a szellemi együttészlelést, melyet némelyek elutasítván a hit dolgában hajótörést szenvedtek, megfeneklettek, zátonyra futottak, és csak roncs maradt belőlük, mert elvesztették a hitet,

1 Tim. 1,20 Kik közül való Himenéus és Alexander kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak. [Más fordítás: így megtanulhatják, hogy többé ne mondjanak gonosz dolgokat, ne becsméreljék, ne gyalázzák, és ne terjesszenek rágalmakat Isten ellen, és ne beszéljenek tiszteletlenül Istenről]*

*Az ilyeneket: „Átadjuk, kiszolgáltatjuk a sátánnak, a hústestnek veszedelmére, romlására, pusztulására, vesztére, hogy a szellem megmeneküljön, kiszabaduljon, és megtartassék az Úr Jézusnak ama napján” (1 Kor. 5,5).

Te pedig: „A szentségtelen üres lármákat kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. (Más fordítás: A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben). És az ő beszédük, az ő szavuk, mint a rákfekély úgy terjed; közülük való Himenéus és Filétus. Akik az igazság mellől, a valóság, az ige kérdésében eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás, és az újra talpra állás, a felébredés már megtörtént, és ezzel feldúlják némelyeknek a hitét” (2 Tim. 2,16-18).

„De te, óh Istennek embere, …állhatatosan kövessed az igazságot, az istentiszteletet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. Harcold meg a hitnek szép és nemes harcát, nyerd el, és ragadd meg az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság, sok tanú előtt” (1 Tim. 6,11-12).

„És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által és sok tanú előtt, azokat add át, és bízzad megbízható emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek. Te azért a munkának terhét hordozzad, és vállald velem együtt a szenvedést, mint a Jézus Krisztus jó katonája, jó vitéze. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet dolgaiba, gondjaiba, hogy tessék annak, aki őt harcossá fogadta, harcosává avatta. Ha pedig küzd vagy versenyez is valaki, nem koronáztatik meg, és nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen küzd, vagy ha nem szabályszerűen versenyez” (2 Tim. 2,2-5).

És te: „Meg ne vesd, és el ne hanyagold a kegyelemnek benned való ajándékát, a benned levő kegyelmi ajándékot, a Szent Szellemet, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium, a vének kézrátételével. Ezekről gondoskodjál, ezekkel törődj, és ezekkel foglalkozz, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megmented, és megtartod, mind a te hallgatóidat” (1 Tim. 4,14-16)

A legfontosabb döntés

NE FÉLJ!

A bálványképektől, és szobroktól, mert:

„Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek!”

(Jer. 10:5)

Steve McVey: Isten szeretete

Isten az Igét / Szót neked szánta. Isten már azelőtt mondani akart neked valamit, mielőtt az első proton és neutron létrejött volna. Mi volt ez a fontos hír, amit meg akart osztani, jóval azelőtt, hogy itt lettél volna?

Az hogy SZERET, mindig is szeretett és mindig is SZERETNI FOG.

Spurgeon: A gondolatokról

Lehet, hogy nem mindig azt kapod, amit akarsz,

de mindig azt kapod, amire gondolsz.

Úr Jézus, Istenem!

Te vagy:

„Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását”

(Zsolt. 65,7-8).

Imádkozz

Ha gondod van: imádkozz!

Ha valaki megbántott: imádkozz!

Ha beteg vagy: imádkozz!

Ha úgy érzed, már-már feladod: imádkozz!

Ha valaki, akit szeretsz, szenved: imádkozz!

Ha elcsüggedtél: imádkozz!

Ha nem tudod, mit tegyél: imádkozz!

László Boda

2017. szeptember 14.

A szeretet erős

Zsoltár 65. HÁLAIMA. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 65,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek] zsoltár; Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] éneke.

Zsolt. 65,2 Tied a hódolat, [Téged illet] a dicséret, [a dicsőítés] oh Isten, a Sionon. És néked teljesítik ott a fogadást. [Héber szerint: A (dúmijjáh): csendes várakozásban (təhilláh): dicsérem, dicsőítem, imádom, hálát adok ('ĕlóhím): Istennek a Sionon (cijjôn): Sion= „napégette, kiszáradt, megperzselt hely), és (šálém): kész vagyok (néḏer neḏer): fogadalmi ajándékot bemutatni].*

*És így folytatja Dávid: „Hálával [(tôḏáh): hálaadással] áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat [(néḏer neḏer): fogadalmaidat]; (Más fordítás: A dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt)!(Zsolt. 50,14).

„Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).

Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).

Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

És miért is kell még hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).

Zsolt. 65,3 Oh könyörgést [(təp̄illáh): az imádságot] meghallgató, hozzád folyamodik [(bô') eléd járul] minden test [minden (báśár): hústest].*

*Dávid megvallása: „A szegények [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlen nyomorultak] kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, [a bensőjüket] füleiddel figyelmezel [feléjük fordítod füledet, és kegyelmed által szivüket megváltoztattad, és imádságra hangoltad]” (Zsolt. 10,17)

„Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (és igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

Bizony az Úr: „… az igazaknak … könyörgését (és imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).

Zsolt. 65,4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg. [Héber szerint: Bár (ʿáôn dáḇár): bűnös beszédeim, és azok következményei: baj, csapás (gáḇar): felülkerekedtek, elhatalmasodtak, és (pešaʿ): lázadást, elszakadást okoztak. De Te (káp̄ar): befedezted bűneimet, és megbocsátottad].*

*És így folytatja Dávid: „… utolértek bűneim miatt a [(ʿávôn ʿáôn): bajok, csapások], amelyeket végig sem nézhetek, amelyek [(jáḵôl jáḵól): legyőztek, felülkerekedtek rajtam]; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

„Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5).

Emiatt: „Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem. [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]” (Zsolt. 25,17).

Mert: „bánatban [(jáḡôn): szomorúságban fájdalomban] enyészik [(káláh): múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh): nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, a [(ʿávôn ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok, tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]” (Zsolt. 31,11).

Megvallom, hogy: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,5).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

És én: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela. (Zsolt. 32,5).

A prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Zsolt. 65,5 Boldog, és [('ešer 'ášár): áldott] az, akit Te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a Te tornácaidban, a Te [(ḥácér): udvaraidban]; hadd teljesedjünk meg a Te házadnak javaival, a Te templomodnak szentségével!*

*Dávid megvallása: „Boldog nép az [(gój gôj): a nemzet], amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül [(naḥăláh): tulajdonául] választott magának” (Zsolt. 33,12).

„Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól, gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]” (Zsolt. 36,9).

Igen: „Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela. (Zsolt. 84,5).

„Mert jobb egy nap a te tornácaidban, (a te udvaraidban) hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84,11).

Dávid így könyörög az Úrhoz: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).

„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Zsolt. 65,6 Csodálatos dolgokat szólasz [(ʿún): jelentsz ki] nékünk a te igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma.[Más fordítás: Igazságosságodban meghallgatsz minket, mi szabadító Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fenséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak];

Zsolt. 65,7 Aki hegyeket épít [(kún): hozott létre, és megszilárdította] erejével, körül van övezve hatalommal.*

*A próféták mind Őróla írnak: „Mert ímé, aki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és aki megjelenti az embernek az ő gondolatát, szándékát, aki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) ő, a Seregeknek Istene az ő neve” (Ámós. 4,13).

Ő az, aki: „… kijő az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó (lezúduló) vizek” (Mik. 1,3-4).

„Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) előtt, az egész föld Ura előtt” (Zsolt. 97,5).

Zsolt. 65,8 Aki lecsillapítja [(šáḇaḥ): lecsendesíti] a tengerek zúgását, habjaik, a [(gal): hullámok] zúgását, [(hámón hámôn) morajlását], a népek, [nemzetek] háborgását. [Más fordítás: Te csendesíted el a tenger morajlását, hullámainak vészjósló bömbölését, zúgását. A népek háborognak; Zavarba jőnek a nemzetek].*

*Jób így vall Róla: Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, lépdel a tenger hullámhegyein, és tapos a tenger hullámain” (Jób. 9,8).

És hogy ki Ő, azt az Evangélium jelenti ki: „És mikor Jézus a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy háborgás, nagy rengés támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt, mondván: Uram, Urunk! Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk. És monda nékik: Mit féltek, miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák, óh kicsinyhitűek? Milyen kevés a hitetek. Azután felállt, és fölkelvén ráparancsolt és megfedte, megdorgálta a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség, és nagy nyugalom támadt, mert teljes szélcsend lett. Az emberek pedig elcsodálkoznak és megdöbbentek, és elámultak, mondván: Kicsoda ez, honnan való ő, hogy mind a szelek, mind a tenger engedelmeskednek néki” (Mát. 8,23-27).

Dávid is Róla prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból, szorult helyzetükből kivezette és kiszabadította őket. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, és elcsitultak a hullámok. És örülnek, amikor azok elsimultak, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,28-30)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren, mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

És hogy mit szimbolizál a tenger, a sok vizek, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Jaj, zúg a sok nép! Zúgásuk olyan, mint a tengerek zúgása. Morajlanak a nemzetek! Morajlásuk olyan, mint a hatalmas víz morajlása. Morajlanak a nemzetek, ahogyan morajlik a nagy víz; de ha megdorgálja az ÚR, elfut messzire. Mint a polyvát kergeti a szél a hegyek között, és mint az ördögszekeret a szélvihar” (Ésa. 17,12-13).

Mert: „A hatalmas vizek hangjánál, a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) a magasságban. (Zsolt. 93,4).

Zsolt. 65,9 Félnek is jeleidtől a szélek lakói; a napkelet és napnyugat határait megörvendezteted [Héber szerint: (járé'): félelemmel való tiszteletre, csodálatra, bámulatra késztet az ('ôṯ): emlékeztető jel, a pózna, a bizonyíték a (qácú): végen lakókban, amikor (jášaḇ) helyet foglal, és elhelyezkedik, és (bóqer): másnap reggel a fény behasít az sötétségbe, a (ʿereḇ): keveredésbe. És amikor (môcá'): feltűnik, felkel (ránan): örömre, örömkiáltásra fakasztod, ujjongásra indítod a végen lakókat].

Zsolt. 65,10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékik, mert úgy rendelted azt. [Héber szerint: Meglátogatod a földet, páqaḏ): figyelsz rá, észreveszed hiányát és gondoskodsz róla. Megöntözöd, áldásod bőségével elárasztod. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz róluk].*

*Folytatás: „Hogy esőt adj a lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára, hogy bőven megitassad a puszta sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszál” (Jób. 38,26-27)

„Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).

Zsolt. 65,11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. [Héber szerint: (ráváh): Bőségesen megöntözöd, átitatod, (telem): barázdáit, és (gəḏúḏáh gəḏúḏ): mélyedéseiben a (náḥéṯ): göröngyöt, a rögöt szétlapítod, (rəḇíḇím): bőséges záporral (múḡ): megpuhítod, és elmállasztod. (cemaḥ): Sarját, termését (báraḵ): megáldod, és javaidból részesíted].*

*Az Úr az: „Ki az elmúlt időkben [(genea): az előző nemzedékek során] hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: [(eaó ethnosz): eltűrte, hogy a nemzetek mind a maguk útján haladjanak]. Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket [(kardia): a mi bensőnket]” (Csel. 14,16-17).

Jeremiás így panaszkodik, ennek ellenére : „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, (Jahvét az Örökkévalót), aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket” (Jer. 5,24).

Pedig Ő az: „Aki esőt ad [(náṯan): bocsát] a földnek színére [(páním): felszínére], és a mezőkre vizet bocsát [és vízzel öntözi az egész határt]” (Jób. 5,9).

Aki: „Felemeli a felhőket a földnek széléről; villámlást készít, (villámokat szór) hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból” (Zsolt. 135,7).

„Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből” (Jer. 10,13).

„Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjasszon zsenge pázsitot” (Jób. 38,27).

És Dávid így folytatja: „Énekeljetek az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak) pengessetek hárfát (énekeljetek hárfakísérettel) a mi Istenünknek! Aki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8).

Ő az: „Aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).

És hogy milyen esőt küld az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, az én igém is, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, és eléri célját a hová, és amiért küldöttem” (Ésa. 55,10).

Zsolt. 65,12 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, [(ṭôḇ): áldásoddal], és a te nyomdokaidon, a Te [(maʿəgál): utadon]

a kövérség [(dešen): termékenység, bőség] fakad [(ráʿap̄): csepeg, harmatoz];*

*Dávid így folytatja: „A föld megadja az ő gyümölcsét (meghozza termését): megáld minket az Isten, a mi Istenünk” (Zsolt. 67,7).

„Békességet ad határainknak, megelégít minket a legjobb búzával” (Zsolt. 147,14).

És a feltétel: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, (és éltek) és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan (és biztonságban) lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken” (3 Móz. 26,3-7).

„És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára” (5 Móz. 28,2).

Zsolt. 65,13 Csepegnek [(ráʿap̄): harmatoznak] a puszta legelői és a halmokat vígság [(gíl): örvendezés, ujjongás] övezi.*

*Így folytatódik a kijelentés: „Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből, mint eső cseperegnek alá, Amelyet a fellegek (árasztanak) és özönnel öntenek, és (bőségesen) hullatnak le temérdek emberre” (Jób. 36,27-28).

Hát: „Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! Ne féljetek, ti mezei vadak! Mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat” (Jóel. 2,21-22).

És Dávid imája, és kijelentés aki alászáll mint eső: „Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot. Szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszakoskodót. Éljen addig, amíg a nap áll és ameddig a hold fénylik, nemzedékről nemzedékre. Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi (és megáztatja) a földet” (Zsolt. 72,3-6).

Zsolt. 65,14 A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek [ujjonganak] és énekelnek.*

*Dávid imában vallja meg az Úr ígéreteit: „Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százsorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken. (Marháink legyenek kövérek), ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utcáinkon. Boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene” (Zsolt. 144,13-15).

És azt is, Akiről szólnak az ígéretek: : „És éljen ő és adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon. Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. Tartson neve mindörökké; viruljon neve, (terjedjen híre) míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják őt. Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, Egyedül ő tud csodákat tenni!” (Zsolt. 72,15-18).

Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas legelőn legel azon a napon” (Ésa. 30,23)