Zsolt. 64,1
Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): karmesternek, karvezetőnek]
Dávid zsoltára.
Zsolt. 64,2
Hallgasd meg, Isten, az én szómat, az én [(śíaḥ): beszédemet] mikor panaszkodom.
Óvd, Őrizd meg életemet, mert ellenség rettent.*
*Dávid minden
nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok,
hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem;
könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én
sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos
kiáltozásomra), én Királyom és én
Istenem; mert én hozzád imádkozom!” (Zsolt. 5,2-3)
Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A
te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön
ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő
ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)
„Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd
te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram,
Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy
igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt.
35,23-24).
„Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj,
és értsd meg könyörgő szavam, esedező hangomat] mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltok,
és [imádkozom] hozzád, és mikor
felemelem [kitárom] kezeimet a te
szentséged lakhelye [(qóḏeš dəḇir dəḇír): szent templomod]
felé” (Zsolt. 28,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én
sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert
én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel
hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4)
„Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél
imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1).
Zsolt. 64,3
Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől [Héber szerint: Rejts
el engem az (ráʿaʿ): ártalmas, rossz szándékúak (sôḏ): társaságától, gyülekezésétől. akiknek minden (páʿal'áven) - tettük, üresség,
hiábavalóság hazugság, csalás romlottság.
A gonoszok (riḡəšáh reḡeš):
zsibongó sokaságától].*
*Így folytatja Dávid: „Szabadíts
(ments) meg engem, Uram, a gonosz
emberektől; az erőszakos emberektől védj (oltalmazz) meg engemet! Akik gonoszt gondolnak (rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborúságot
szítanak” (Zsolt. 140,2-3).
Zsolt. 64,4 Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát [(ḥereḇ):
mint a kardot]; irányozzák nyilukat, [(dáraḵ): meghajlítják, megfeszítik az
íjat, és céloznak nyilukkal], keserű [(mar): csípős, ártalmas, bántó, mérgező]
beszédükkel.*
*Dávid panasza, és
az Úr segítségének kérése: „Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják
ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket” (Zsolt. 37,14).
„Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az
idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már
feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta
szívűekre, hogy az igaz, az
egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák,
leterítsék]” (Zsolt. 11,2).
Zsolt. 64,5 Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy
hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek [Héber
szerint: (misətár): rejtekhelyről lövöldöznek a (tám): tökéletes, ártatlan, feddhetetlenre. (piṯə'óm piṯə'ôm): Váratlanul, és hirtelen lőnek rá, nem félnek;
Hogy arcátlanul gyorsan leterítsék].
Zsolt. 64,6 Megátalkodottak gonosz szándékukban; [eltökélték magukat a gonosztettre]
megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket [Héber szerint: (ḥázaq): elkötelezetten, szilárdan
ragaszkodnak a (raʿ) gonosz,
rosszindulatú károkozáshoz, rongáláshoz. (dáḇár):
Eldöntötték, hogy (môqéš ṭáman): csapdát rejtenek el. Azt ('ámar):
gondolják, és mondják, azzal dicsekednek, hogy ki (rá'áh): látja, ki veszi észre őket]?*
*Mert a gonosz: „Azt mondja
szívében: Elfelejtkezett Isten,
elrejtette arcát: nem is látott soha.
[Más fordítás: Mert így szól szívében: Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát,
és nem látja többé őket”
(Zsolt. 10,11).
És ezt gondolják, és mondják: Nem látja az Úr, és nem
veszi észre a Jákób Istene!” (Zsolt.
94,7).
„És mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e
tudomása erről a Felségesnek? És van-e a Magasságosban értelem?” (Zsolt. 73,11).
Zsolt. 64,7 Álnokságokat koholnak [(ʿavəláh): gonoszságokat,
csalást terveznek]; a kikoholt [(ḥáp̄aś): kitalált, kiötölt] tervet
végrehatják [(támam): kidolgozzák, véghez viszik, megvalósítják]; mindenikük
keble, az [('íš léḇ qereḇ): ember bensője]
és szíve kikutathatatlan [(ʿámóq): mély, rejtélyes,
kikutathatatlan kifürkészhetetlen; [Más fordítás: Titkos útjainkat ki tekinti át?” Átlátja az,
aki ismeri az ember bensőjét, a kifürkészhetetlen szívet].*
*A próféta is így
szól róla: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan és gonosz az; kicsoda
ismerhetné, ki tudná kiismerni azt?”
(Jer. 17,9).
Zsolt. 64,8 De meglövi [(járáh): nyíllal keresztüllövi] őket
az Isten; hirtelen [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] nyíl üt rajtok sebet [(ḥéc makkáh): nyíl sebzi meg őket; A Kisdedek nyilai az ő sebesítésük].*
*És folytatódik a
kijelentés: „Annakokáért hirtelen, és [(piṯə'óm
piṯə'ôm): váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás]. Gyorsan
egy [(peṯaʿ): szempillantás
alatt] megrontatik, [(šáḇar):
összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód]. (Más
fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a
veszedelem, és váratlanul összeroppan. egy pillanat alatt összetörik
menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése)” (Péld. 6,15).
Ézsaiás erről így ír: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a
földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát,
forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).
Mert az
Isten nélkül élők: kapcsolatba, közösségbe kerülnek az átokkal,
és az birtokba veszi őket” (5Móz. 28,15).
„Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; A maga
gonoszsága miatt bukik el” (Péld.
14,32).
Zsolt. 64,9 És megejtik őket, a nyelvük lesz ellenük; iszonyodik
mindenki, aki őket látja [Héber szerint: (kášal
lášón
lášôn náḏaḏ): saját nyelvük, buktatja el őket. Aki (rá'áh): szemléli, azt látja, hogy a
saját beszédük űzi el, kényszeríti menekülésre őket].*
*Hiszen meg van
írva: „Az
ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval; és az ő cselekedetének
fizetését veszi az ember önmagának. (Más fordítás: Amit mond az ember, annak a gyümölcséből
lakik jól, és amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza)” (Péld. 12,13).
Zsolt. 64,10 Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják
Istennek dolgát, és megértik cselekedetét. [Héber
szerint: Akkor (járé'):
félelemmel való tiszteletre, csodálatra, bámulatra készteti a ('áḏám): a testi embert. (náḡaḏ): megvallják, és hirdetik Isten (póʿal): tettét. És (śáḵal): megszemlélik, megvizsgálják,
fontolóra veszik (maʿăśeh)
cselekedeteiket, és életmódjuk, következményét].*
*És: „Hallatszik
már a Babilóniából futva menekülők hangja, akik hírül viszik Sionnak, hogy
bosszút állt Istenünk, az Úr, Jahve az Örökkévaló bosszút állt templomáért!” (Jer. 50,28).
Zsolt. 64,11 Örvendeni fog az igaz Istenben, és hozzá menekül; és
dicsekedni fognak minden egyenes szívűek. [Héber
szerint: (śámaḥ śáméaḥ): örül, és örvendezik az (caddíq): az igazzá nyilvánított (jahəveh): Jahvéban az Örökkévalóban. Hozzá (ḥásáh): menekül, oltalmat / menedéket keresve. És (hálal jášár léḇ): ragyogva dicsekednek, énekkel, dicsérik,
magasztalják az igazszívűek].*
*És Dávid
újra -és újra arra buzdítja a hívőket: Örvendezzetek [(ránan): örüljetek, vigadjatok,
ujjongjatok, örömkiáltást hallassatok] ti
igazak, [(caddíq): igaznak nyilvánítottak] az Úrban; [(jəhóváh): Jahvéban, az
Örökkévalóban, mert] a hívőkhöz, az
[(jášár):
igazakhoz] illik a dicséret” (Zsolt. 33,1).
„Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről
énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Az Úr építi
Jeruzsálemet, összegyűjti (a szétszóródott) Izráelnek elűzötteit; Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi
sebeiket” (Zsolt. 147,13).
„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi
szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki
zengedezésekkel, (ujjongjunk előtte
énekszóval). Mert nagy Isten az Úr, és
nagy király minden istenen felül”
(Zsolt. 95,1-3).
Mert: „Jó dolog
dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó
reggel a te kegyelmedet, és (szeretetedet) és éjjelente a te hűséges voltodat. Tízhúrú hegedűvel és lanttal,
hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te
cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem, és (ujjongok)”
(Zsolt. 92,2-5).
„Örüljetek az Úrban,
vigadozzatok, és ujjongjatok ti igazak, ti, akik megigazultatok, akiket
igaznak nyilvánítottak! Örvendezzetek
mindnyájan ti igaz szívűek” (Zsolt.
32,11).
És ő is arra buzdít, hogy: „Dicsőítsétek
velem az Urat! Hirdessétek velem az
ÚR nagyságát, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4).
Az apostol is arra
buzdítja a hívőket, hogy: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, és minden időben szüntelenül. Újra csak azt mondom,
örüljetek és örvendjetek!” (Fil. 4,4).
És a Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem
restellem, nekem nincs terhemre, és
engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent,
és titeket megerősít”
(Fil. 3,1).
És azért örüljenek,
mert: „… a Szellem gyümölcse: öröm…” (Gal. 5,22).
Már Dávid így prófétál
róluk: „Az igazak, a megigazultak… örvendeznek és vígadnak az
Isten színe előtt, és ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek” (Zsolt.
68,4).
Hát:
„Azonképpen ti is örüljetek, és
örüljetek, örvendezzetek együtt velem” (Fil. 2,18).
És
ismét: „Mindenkor örüljetek” (1
Thess. 5,16).
Mert:
„Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és
megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof.
3,17).
Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek;
ujjongjatok a Jákób Istenének! (Más fordítás:
Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt.
81,2).
Mert:
„Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra, és a tiszta
szívűekre öröm. Örüljetek ti igazak az Úrban, és magasztaljátok az ő szentséges
emlékezetét, és szent nevét!” (Zsolt. 97,11).
Habakuk is az Úrban
való örömről, és annak okáról prófétál: „Hallám
és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, és porladni kezdenek csontjaim, reszketnek
lábaim és reszkető léptekkel járok: hogy nyugtom legyen a nyomorúság napján,
amely feljön a bennünket fosztogató népre, mely megsanyargatja azt. Mert a
fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben a szőlőtőkéken nem lészen gyümölcs,
megcsal, és hiányozni fog az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek
eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én
örvendezni, és vigadozni fogok az
Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab. 3,16-18).
Ézsaiás is erről
prófétál, és arról, hogy mit tett az Úr velünk: „Örvendezvén örvendezek, és ujjongva
ugrálok örömömben, mert nagy örömöm telik az Úrban, örüljön egész lényem az én
Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvnek, a szabadulásnak,
megmentésnek, biztonságnak, és jólétnek ruháival öltöztetett fel engem, az
igazság, a megigazulás palástjával vett engemet körül. A megigazulás palástját
terítette rám, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, aki fölteszi
fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, és ékszereit. Mert
mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit,
akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, a megigazulást s a dicsőséget
minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa.
61,10-11).
