Márk evangélium 5. fejezet: Az Úr Jézus egy elveszettnek is utána megy.(Revideált)

Márk. 5,1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére a Gadarenusok vidékére.

Márk. 5,2 És amint a hajóból kiméne, azonnal futott feléjem és elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan, gonosz szellem volt.

[Más fordítás: Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan szellemtől megszállott ember],

Márk. 5,3 Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni, megkötözni, fogva tartani, és ártalmatlanná tenni.

Márk. 5,4 Mert sokszor megkötözték őt béklyókkal, illetve bilincsekkel, és láncokkal, és láncra is verték, de ő a láncokat szétszaggatta, és a béklyókat, illetve bilincseket összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.

Márk. 5,5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, a sírok közt és a hegyeken kóborolt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva, kövekkel ütötte-verte magát, és szabdalta önmagát.

Márk. 5,6 Mikor pedig Jézust távolról, vagyis messziről észrevette, és meglátta, oda futamodék, odaszaladt hozzá, a földre vetette magát előtte, és elébe borult,

Márk. 5,7 És fennhangon, és hangosan kiáltva monda: Mi közöm, és mi dolgom vagyon nékem Teveled? Mit akarsz tőlem, mi bajod velem Jézus, a magasságos, a Felséges Istennek Fia? Az Istenre esküvéssel kényszerítelek, ne kínozz, és ne gyötörj engem.

Márk. 5,8 Mert ezt mondja, ezt parancsolja vala néki: Eredj, takarodj ki, tisztátalan, gonosz szellem, ez emberből.

Márk. 5,9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió* a nevem, mert sokan vagyunk.

Márk. 5,10 És igen nagyon kéré Őt, és rimánkodott neki, hogy ne küldje, és ne űzze el őket arról a vidékről**

*Légió: Kb. 6000 főből álló katonai egység.

**Azért figyelmezteti a Szent Szellem az embert, mert a démonok - az emberekkel ellentétben - tudták, hogy ki parancsolt nekik: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak. 2,19).

Hiszen meg van írva: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan nagy a kegyességnek, az istenfélelemnek eme titka. Isten megjelent, nyilvánvalóvá / ismertté vált, megmutatkozott, megmutatta magát hústestben. Megigazíttatott, igaznak / igazságosnak bizonyult szellemben. Megjelent az angyaloknak, és megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (Tim. 3,16)

Az emberek pedig azért nem értették, hogy mi történt, mert: „Érzéki, vagyis az olyan ember, akinek életét emberi / természeti / elgondolásai, szempontjai, azaz a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, nem foghatja meg, mert nem fogja fel, ezért nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki. Balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára. Meg sem értheti, és nem is képes megérteni, és megismerni, mivelhogy szellemileg ítéltetnek meg, vagyis szellemileg kellene megvizsgálni” (1 Kor. 2,14).

 A hústesti ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira... Minthogy a hústest törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6).

Azok a hústesti emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19).

És azok a szellemi emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az Övé” (Róm. 8,9).

Márk. 5,11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, egy nagy disznócsürhe, disznókonda, amely legel vala, és ott turkál.

Márk. 5,12 És az ördögök, azaz a tisztátalan, gonosz szellemek kérik vala őt, és így könyörögtek, rimánkodtak Jézusnak mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be, és hadd szálljuk meg azokat.

Márk. 5,13 És Jézus azonnal beleegyezett, és megengedé nékik. A tisztátalan, azaz a gonosz szellemek pedig kijövén, bemenének a disznókba, vagyis a disznókba költöztek, és megszállták a disznókat; és a nyáj, a csürhe a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúltak a tengerbe.

Márk. 5,14 Akik pedig legeltetik, és őrzik vala a disznókat, vagyis a kondások, elfutnak, és hírt vivének a városba és a falvakba, és a környező településekre, és a tanyákra. És kimenének, kitódultak az emberek, hogy lássák, mi az, ami történt.  

Márk. 5,15 És menének Jézushoz, és amikor Jézus közelébe értek, és láták, hogy az ördöngős, vagyis a megszállott, akiben a gonosz szellemek voltak, akit a démonok légiója megszállva tartott, hogy az a démonizált ember ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, akiben a légió volt, megfélemlének, és megijedtek, megdöbbentek, és félni kezdtek.

Márk. 5,16 Akik pedig látták vagyis a szemtanúk, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala, és hogy hogyan történt a dolog az ördöngőssel, a démoni megszállottal, hogy mi történt a démonizálttal, és a disznókkal.

Márk. 5,17 És kezdék kérni Őt, kezdtek könyörögni Neki, hogy távozzék el az ő határukból, és menjen el a vidékükről.

Márk. 5,18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős, aki az imént még démoni megszállott, azaz démonizált ember volt; akiben korábban a gonosz szellemek voltak kéré őt, hogy vele lehessen, és hogy mellette maradhasson.

Márk. 5,19 De Jézus nem engedi meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, a saját népedhez, és vidd hírül, jelentsd meg, és mondd el nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

Márk. 5,20 El is méne, és kezdé hirdetni, és elhíresztelni a Tízvárosban, hogy mely nagy és hatalmas dolgot, és hogy milyen nagy jót cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak*

*Így teljesedett be a Dávid által mondott prófécia: „Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet, Te vetted le rólam a bilincset” (Zsolt. 116,16).

Az igehirdetésnek - amely az Úr Jézus csodálatos szabadításáról szólt - ilyen eredménye lett: „És nagy sokaság, nagy tömeg szegődött az Úr Jézus nyomába, és követé őt, és nagy tömeg csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték Galileából és a Tízvárosból, vagyis Dekapoliszból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról való tartományokból” (Mát. 4,25).

Márk. 5,21 És mikor ismét általment, vagyis átkelt Jézus a hajón a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt Őhozzá, nagy tömeg gyűlt köré, de ő a tenger partján maradt*

*Lukács így ír erről: „És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép, a tömeg örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt” (Luk. 8,40).

Márk. 5,22 És ímé, eljöve a zsinagógafők egyike, az egyik zsinagógai elöljáró, a helyi zsinagóga egyik vezetője, név szerint Jairus és meglátván Őt, lábaihoz esék, a lába elé borult,

Márk. 5,23 És igen kéré és így könyörgött neki, és esedezve kérte őt, mondván: Az én leánykám halálán van, a végét járja; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és életben maradjon, hogy éljen.

Márk. 5,24 Jézus ekkor elindult, és el is méne vele, és követé Őt nagy sokaság, és tolongott körülötte nagy tömeg is, és összeszorítják, úgy hogy minden oldalról szorították vala Őt.

Márk. 5,25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

Márk. 5,26 És sok orvostól sokat szenvedett, és sok orvos részéről mindenfélét elviselt már, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, és semmi hasznát sem látta, sőt inkább még rosszabbul lett, még inkább rosszabbra fordult az állapota,

Márk. 5,27 Mikor Jézus felől hallott vala, vagyis amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, eljött, és a sokaságban hátulról kerülve hozzáment, és a tömegen át mögé került, és háta mögé furakodva illeté, és megérintette annak ruháját, a köntösét.

Márk. 5,28 Mert így gondolkodott, és ezt mondja vala magában: Ha csak ruháit illethetem és megérintem is, meggyógyulok.

Márk. 5,29 És vérének forrása azonnal kiszáradt, elapadt, és elállt, és megérzi testében a (szómájában), egész személyében, hogy kigyógyult bajából.

[Más fordítás: S észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától, az ő kínzó bajából meggyógyult, és hogy megszabadult fájdalmaitól].

Márk. 5,30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, és azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle, megfordult a sokaságban, a tömegben, és monda: Kicsoda illeté, ki érintette, és fogta meg az én ruhámat?

Márk. 5,31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod hogyan tolong körülötted a sokaság, és hogy a sokaság szorít és nyom össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett, ki érintett, ki fogott meg engem?

Márk. 5,32 És ő mégis körülnézett, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.

[Más fordítás: Jézus azonban körbenézett, hogy meglássa azt, aki megérintette őt].

Márk. 5,33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és ijedten, rémülten, és remegve megy vala oda és elébe, a lábához borult, és elmonda néki mindent igazán. Megmondta neki a teljes igazságot.

Márk. 5,34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited meggyógyított téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

[Más fordítás: És megszabadulva a te kínzó bajodtól, a téged verő ostortól, maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]*

*Lukács így írja le a történteket: „És ekkor egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván, hozzáférkőzve, illeté és megérintette az ő ruhájának peremétm a ruhájának szegélyét; és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, aki engem illete, ki érintett engem? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság tolong körülötted, és nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete? Jézus pedig monda: Illete, vagyis megérintett engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem, hogy erő áradt ki belőlem. Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, és nem maradhat észrevétlen, reszketve előjöve és előtte leesvén eléje borult, és megjelenté néki az egész sokaság, az egész nép előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult. És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited meggyógyított téged; eredj el békességgel!” (Luk. 8,43-48).

 A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén, vagyis vérfolyása a testében, hét napig legyen az ő havi bajában, vagyis hét napig számít havi tisztulásban levőnek, és valaki, és mindenki, aki illeti és érinti őt, tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin fekszik az ő havi bajában, a havi tisztulása idején, tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül is, vagy ha a folyás a havi bajon túl, a havi tisztulás idejénél tovább tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint havi bajának idején, mert tisztátalan az. Vagyis akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején illetve éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának idején. És mindaz is, aki illeti azokat, és bárki ér hozzá azokhoz, tisztátalan lesz, mossa meg, és mossa ki azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27)

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta - ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti - hogy: „És ahová bemegy vala az Úr Jézus a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a tereken, és a piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és megérinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették meggyógyulnak” (Márk. 6,56).  

És: „… sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék, és megérinthessék Őt” (Márk. 3,10) 

És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt -  és ma is az - hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén a túlsó partra, eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték, és felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hoznak; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét, az ő ruhájának szegélyét illethessék, és megérinthessék. És akik illeték, és megérintették vala, mindnyájan meggyógyulnak” (Mát. 14,34-36)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon, vagyis egy sík helyen, és vele együtt az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága, nagy néptömeg egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sidonnak tengermelléki határából, akik azért jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket, vagyis mindenkit meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek legalább csak árnyéka vetődjék rájuk, és érje valamelyiket közülük. És a szomszéd városok sokasága, a szomszéd városok népe is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16).

Az Úr már kijelentette, hogy ha az ellenség - vagyis a sátán betegséggel - megtámad, kihez kell menni gyógyulásért: „… én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2 Móz. 15,26).

Ezt ismerve így imádkozik Dávid. „Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!

(Más fordítás: Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!)” (Zsolt. 108,13).

Egy történeten keresztül mutatja be az Ige, hogy ha előbb nem az Urat keresi az Ő népe, annak mi az eredménye: „És megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége, és egyre súlyosbodott; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat, nem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz. És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében” (2 Krón. 16,12-13).

Márk. 5,35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, vagyis a zsinagógai elöljáró házától, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? És miért zaklatod még tovább a Tanítót?

Márk. 5,36 Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének.

[Más fordítás: Jézus pedig rá sem hederítve e beszédre, és elengedve a füle mellett a hírt, így bátorította a zsinagógai elöljárót]: Ne félj, csak higgy.

Márk. 5,37 És senkinek sem engedi, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

Márk. 5,38 És méne a zsinagóga fejének, vagyis a zsinagóga vezetőjének házához. Amikor megérkeztek, és látá a zűrzavart, a sok siránkozót, a sok siratót és jajgatót.

[Más fordítás: Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott].

Márk. 5,39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok. Miért csináltok ilyen zűrzavart; Mit lármáztok itt és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem csak szunnyad, alszik.

Márk. 5,40 És nevetik megvetően, gúnyosan, lenézően vala Őt. Ő pedig kiküldvén, kiutasítva valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala.

Márk. 5,41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, ébredj, és kelj föl.

Márk. 5,42 És a leányka azonnal fölkele és elkezdett járkálni. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkoznak, és a jelenlevők szinte magukon kívül, vagyis önkívületben, elragadtatásban, extázisban voltak a nagy csodálkozástól.

Márk. 5,43 Ő pedig szigorúan meghagyta, és erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. Senkinek ne beszéljenek erről; hogy senki ne tudjon a dologról. És mondá, hogy adjanak annak enni*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És Jézus a főember házához érvén bement az elöljáró házába, és, látván a sípolókat és fuvolásokat, és a tolongó, zajongó, jajgató sokaságot, tömeget. És a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem csak szunnyad, aluszik. És kinevették, és kigúnyolták őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték, és kiterelték onnan az embereket, és kimentek, bemenvén a szobába, megfogá annak a kislánynak a kezét, és a leányzó felébredt, és felkelt és feltámadt. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban, az egész vidéken” (Mát. 9,23-26).

Lukács így írja le ezt a csodát: „Mikor még a szó szájában vala, mikor még beszélt, eljöve egy ember a zsinagóga fejének, a zsinagógai elöljáró házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik. meggyógyul. Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolják azt a leányt; ő pedig így szólt hozzájuk, és monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem csak aluszik. És erre kinevették őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, ébredj, és kelj fel! És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő - Jézus pedig – parancsolá, hogy adjanak néki enni. És elálmélkodnak annak szülei, és nem tudtak hová lenni az ámulattól; ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, ami történt” (Luk. 8,49-56). A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, és el is rendelték ezt, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban” (2 Krón. 35,25).

Jób panasza, egyben kijelentés az ádámi, a hústesti, vagyis a természetes ember sorsáról: „De ha a férfi lehanyatlik, és meghal és elterül; ha az ember - az emberi faj - kimúlik, hol van ő? Hova lesz?  Ahogy elillan, elpárolog a víz, és kiapad a tóból, és a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, már többé, és nem költetnek föl az ő álmukból” (Jób. 14,10-12)

Drága testvéreim!

„Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben…” 

 (1 Péter 5:8-9, EF)

Imádság:

Magasztallak Uram!

Azért, hogy bizonyos vagyok abban, hogy semmiért nem kell nyugtalannak lennem, hiszen életem a Te kezedben van. Kérlek Uram, hogy a még nyugtalanokat, aggódókat, te vond magadhoz szeretettel, irgalommal. Ámen

Adj hálát.

Biztos, hogy mindannyiunkat érnek megpróbáltatások, és vannak nehéz napjaink. De ne sértsd meg Istent azzal, hogy lekicsinyled áldásait azt mondva, hogy nincs semmi, amiért hálás lehetnél.

Óh Uram!

„Imádkozva nyújtom kezeimet; egész lényem, mint szomjú, kiszikkadt föld, úgy eped utánad. Szela” (Zsolt. 143,6).

Élővizet ad az Úr!

Max Lucado: Eljön az öröm, mert Jézus eljön

„Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.” (Zsoltárok 30:5)

Az öröm eljön, mert Jézus eljön. Ha nem ismerjük fel az arcát, akkor a nevünkön szólít: Nézd csak, „tenyerembe véstem képedet, szüntelen szemem előtt tartalak” (Ézsaiás 49:16, EF)

A neved nem valami mennyei mappa alján található. Istennek nincs szüksége névtáblára, hogy emlékezzen rád. A neved bele van tetoválva, bele van vésve a tenyerébe. Több gondolata van felőled, mint a Csendes-óceán partján lévő homokszemek száma.

A mindene vagy. Nehéz ezt elhinni? Gondolod, valaki máshoz szólok? Valakihez, aki szentebb, jobb, kedvesebb? Valakihez, aki nem szúrta el, aki nem bukott el? Azt gondolod, hogy máshoz beszélek?

Nem, én hozzád szólok.

Azt mondom, a legnagyszerűbb dolog nem az, hogy Isten megteremtette a világot, hanem az, hogy Isten szereti a világot. Szeret téged. Nem szolgáltál rá a szeretetére. Szeretete irántad nem fog elmúlni, ha elveszíted a türelmed. Szeretete nem szűnik meg, ha elveszíted az irányt. Szeretete irántad nem csökken, ha az önfegyelmed megcsappan.

Soha nem múlt el egyetlen napod sem, hogy ne szeretett volna.

Valaki azt mondta neked, hogy Isten a jó embereket szereti? Tévedés. Nincsenek jó emberek.

Valaki azt mondta neked, hogy Isten akkor szeret, ha te előbb szereted őt? Tévedés. Isten szereti azokat az embereket, akik még csak nem is gondoltak rá.

Valaki azt mondta, hogy Isten haragos, morcos és bosszús? Tévedés. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy haragosak, morcosak és bosszúsak legyünk, de Isten nem!

„ Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy…   Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.” (Zsoltárok 103:8-13)

Isten szeret téged, és ezért el fog jönni az öröm.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/max-lucado/646-eljon-az-orom-mert-jezus-eljon.html

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

 

Ámos 4:13 Ő az, aki hegyeket formál, és szelet teremt.
Ő teremti az ember szellemét, és gondolatait kijelenti az embereknek, Ő változtatja a hajnalt sötétséggé, és lépdel a föld magaslatain. Örökkévaló, Seregek Ura és Istene
— ez az ő neve! #ÚJTeremtésKrisztusbanGyógyulás,szabadulás,helyreállítás.

Anna Győző

Kik tudnak bemenni Isten országába?

Anna Győző

2 perce · 

http://indavideo.hu/video/Szivembol_szall_dalom

Szívemből száll dalom

Az Úr Jézusnak egy csodálatos megvallás, és az Ő dicsérete.

INDAVIDEO.HU

Márk Evangélium 4. fejezet: az elvetett mag sorsa. (revideált)

Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság, nagy tömeg gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala illetve: bárkába szállt és leült, kinn a tavon, az egész sokaság, a nagy tömeg pedig a tenger mellett, vagyis szemközt, a tenger partján, a szárazföldön vala, és a földre telepedett.

Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban* és ezt mondja vala nékik tanításában:

*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár).

Márk. 4,3 Halljátok és figyeljetek: Ímé, a magvető kiméne vetni.

Márk. 4,4 És lőn, történt vetés közben, hogy némely az út mellé, az útfélre esék, és eljövének az égi madarak és felkapkodták, fölcsipegették, és megevék azt.

Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre, a sziklás talajra esék, ahol nem sok földje vala, és azonnal kihajtott, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt és magasabbra, delelőre hágott a nap, elsűle, mert megperzselődött, kiégett a hőség megütötte, és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt.

Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek, a haszontalan, tövises növények, vagy a szúrós bogáncs közé esék, és felnevekednek és megnőttek a tövisek, és a bogáncsok és teljesen elnyomják, és megfojtják, azt, és nem ada gyümölcsöt, nem ad termést.

Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe, a megfelelő, termékeny talajba esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

[Más fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].

Márk. 4,9 Ezeket mondván, emelt hangon hozzátette, és kiált vala, és monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg*

*Máté így írja le az Úr Jézus tanítását: „És sokat beszél nékik, és sok mindenre tanította őket példázatokban, vagyis példabeszédekben, mondván: Ímé kiméne a magvető magot vetni. És amikor ő vet vala, vetés közben némely mag az útfélre esék, az útszélre, az út mellé hullott; és eljövén a madarak, elkapdossák és felkapkodták, felcsipegették, fölették azt. Némely pedig a köves helyre esék, a sziklás talajba hullott, ahol nem sok földje vala; és hamar és kihajtott, és kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.  De mikor a nap felkelt és magasabbra hágott elsült, mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett, és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek, vagy a szúrós bogáncsok közé esék, és a tövisek, vagy a bogáncsok felnevekedvén, vagyis megnőve megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe, a jó talajba esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja meg” (Mát. 13,3-9).

Lukács bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, mert minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által: Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kősziklára; és mikor kihajtott, és kikelt elszáradt, mert nem vala nedvessége. Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, és felnövekedett, százannyi hasznot, vagyis százszoros termést hoza. Ezeket mondván emelt hangon hozzátette, és kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 8,4-8).

 Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja, és megérti az Isten beszédeit” (Ján. 8,47).

Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).

Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,9).

A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…”(Kol. 3,16).

Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől, hogy mi a példabeszéd értelme.

Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, mert ti megkaptátok, hogy az Isten országának, az Isten királyságának titkát tudjátok. Előttetek föltárom, hogy megismerjétek. Ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek

[Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],

Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, nehogy megismerjenek; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, hogy ne forduljanak Istenhez, és bűneik, azaz tévedéseik, hibáik, vétkeik, amit elkövettek, meg ne bocsáttassanak.

Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon értitek meg majd a többi példázatot?

Márk. 4,14 A magvető az igét a [logoszt] hinti, Isten üzenetét veti, azaz Krisztus tanítását, amelynek útjain kellene járni.

Márk. 4,15 Az útfélen, valók pedig azok, akiknek hintik az igét [a logoszt], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe a bensőjükbe vetett igét, [a logoszt].

Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre, a sziklás talajra vetettek azok, akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel, és ujjongással fogadják,

Márk. 4,17 De nincsen őbennük gyökere, nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a bensőjükbe, és nem így nem is ereszt bennük gyökeret, hanem ideig való, vagyis csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, és alkalomszerű. Azután ha nyomorúság, vagyis üldözés, vagy háborúság, vagy nyomás, szorítás, szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj támad az ige [a logosz] miatt, azonnal megbotránkoznak, és felháborodnak, eltántorodnak, tüstént tőrbe esnek.

Márk. 4,18 A tövisek, vagyis a tövises, szúrós növények, és a bogáncsok közé vetettek pedig azok, akik az igét [a logosz] hallják, felfogják és megértik,

Márk. 4,19 De a világ, vagyis ennek a létkornak gondjai, és az emiatti aggódás, tépelődés, törekvés, és a gazdagság csalárdsága; a vagyon, és bőség csábítása; és a csalóka, félrevezető gazdagság, és egyéb, más dolgok kívánsága, és megkívánása közbejővén; és egyéb vágyak szívükbe lopódzva, és a többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak, behatolnak a szívükbe, és elfojtják, teljesen elnyomják az igét a [logoszt]. És így gyümölcstelen lesz. Úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad.

Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják, felfogják, és megértik az igét, és beveszik, befogadják, magukévá is teszik, és gyümölcsöt teremnek, termést hoznak, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit*

Az Úr Jézus Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek meg. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett, tanácstalan nép ez és nincs bennük értelem ezért értelmetlen” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg, és nem értettek egyet egymással eloszlanak, vagyis szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét mondá: Jól és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj és menj el ehhez a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok meg! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek tudomásul, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és vitatkozva” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég világos a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, és gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák, és így nem is látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, és az érzékeik, a gondolkozásuk, értelmük, és felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel, ugyanaz fedél, vagy fátyol mind e mai napig megmaradt, és ott van az Ószövetség olvasásánál felfedetlenül, ezért felolvasáskor nem ismerik fel, és rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

[Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]^” (2 Kor. 3,14).  

Hát: „Meglássátok azért, és vigyázzatok, mi módon és hogyan hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18).

Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-e és veszik elő a gyertyát, vagy a lámpást, és vajon azért van a mécs, hogy véka alá, vagy az ágy alá tegyék, hogy elrejtsék? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóba, vagy a mécstartóra tegyék?*

*A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus kijelentését feljegyzi minden apostola felhíva a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha gyertyát, vagy lámpást gyújt, be nem fedi, és nem takarja le azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot” (Luk. 8,16).  

Mert: „Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye, ti vagytok a világ számára a fény. Nem rejtethetik el, és nem lehet eltitkolni, és titokban tartani a hegyen épített, a hegyen fekvő, ott elhelyezett várost. Gyertyát, vagy lámpást, vagy mécsest sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, - ami gyúlékony - hanem hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra, vagy a mécslábra tegyék, és fényljék, és onnan világítson; ragyogjon mindazoknak, akik a házban vannak” (Mát. 5,14-15).

Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, vagyis Krisztus Jézust, mint Urat; magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat, a Jézusért az Ő kedvéért. Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság, és fény ragyogjon, Ő gyújtott világosságot, azaz Ő csillant, és ragyogott fel a mi szívünkben, azaz a bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]” (2 Kor. 4,5-6).

Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és ami ki ne derülne. És semmi sem volt eltitkolva vagy elrejtve, hanem hogy nyilvánosságra, napfényre jusson, vagyis nyilvánvalóvá, ismertté, láthatóvá váljon, és megmutatkozzon.

[Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül. Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*

*Ezért Ha üldöznek benneteket: „Ne féljetek, ne rettenjetek, ne ijedjetek, ne rémüljetek, és ne riadjatok meg tőlük. Mert nincs oly rejtett, vagy leplezett, eltitkolt dolog, ami egyszer napfényre ne jőne, és le ne lepleződnék; és oly titok, oly rejtett, titkos, vagy színlelt dolog, ami ki ne tudódnék, és melyet meg ne ismernének” (Mát. 10,26).

A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „Óvakodjatok, és oltalmazzátok meg magatokat a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, amely le ne lepleződnék; és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

 „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos, és eltitkolt dologgal, akár jó, akár rossz vagy gonosz legyen az” (Préd. 12,16).

„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

(Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat). (Jób. 12,22).

Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg.

Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek, és figyeljetek arra, amit hallotok, hogy mi módon, és hogyan hallgatjátok, mert: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok, sőt hozzá is tesznek számotokra.

Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van*

*Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának, Isten királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van, vagy amiről azt hiszi, hogy van” (Mát. 13,11-12).

Az Úr azt tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel bírálgattok, és ítéltek, amilyen ítélettel felebarátjaitok magatartását megítélitek, elbíráljátok, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és fölöttetek is ítélkezni. és amilyen mértékkel mértek másoknak, olyannal mérnek majd vissza néktek is” (Mát. 7,2).

Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa, az Isten királysága, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

Márk. 4,27 És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal, közben múlnak az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és a szár megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen.

[Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga a gazda sem tudja hogyan].

Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet, vagyis először zöld sarjat, szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, vagyis érett magot a kalászban.

Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való, vagyis amikor beérett a termés, a gazda azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás, a betakarítás ideje elérkezett*

*Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az aratásról: Serkenjenek fel és induljanak és jöjjenek fel és vonuljanak a népek a Josafát, azaz a döntés völgyébe; mert ott ülök törvényt, és ott tartok ítéletet, hogy megítéljek, azaz különbséget tegyek, szétválasszak, és megkülönböztessek minden népeket. Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a taposókád, csordultig vannak, és ömlenek a sajtók! Mert megsokasult és nagy az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van az ítélet azaz: a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet, azaz a döntés völgyében!” (Jóel. 4,12-14).

János apostol elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló. És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd, és ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt az aratás órája. Mert a földnek aratni valója beérett, és megszáradt. Bocsátá és ledobta azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16).

Az Úr Jézus így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja, vagyis bejárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten, a mennyek országának Evangéliumát, az Isten királyságáról szóló örömhírt, királyi uralmának jó hírét, a győztes hadvezér érkezésének hírét. És gyógyítván mindenféle, és mindenfajta betegséget és mindenféle erőtlenséget, gyengeséget, minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, a tömeget, könyörületességre indult rajtuk, megszánta őket; megesett rajtuk a szíve, mert el voltak gyötörve és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak, és szét voltak szórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,35-38).

Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, az Isten királyságát? Avagy milyen példában példázzuk, milyen példába foglaljuk; vagy milyen példázattal szemléltessük azt?

Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és fává terebélyesedik, és nagy hosszú, magas, hatalmas ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak*

*A Szent Szellem még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, hogy mit jelent, amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Mert Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak közössége által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen és Övé a dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké, vagyis most és az örökkévalóságban. Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok - külön - magukban Jézushoz menvén, megkérdezték és mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak közösségéről: „Így szól az Úr Isten, az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.

(Más fordítás: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen).

Izráel magasságos hegyén plántálom, ültetem el őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos és pompás cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak, és ágainak és lombjának árnyékában fognak lakozni. És akkor majd megtudja, és megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé és virulóvá tettem az aszú, a kiszáradt fát. Mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem! Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24).

Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét a [logoszt]: Isten üzenetét, úgy amint megérthetik, ahogy felfoghatják vala.

[Más fordítás: Még sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek megérteni]*

*És az Úr Jézus azért beszélt példázatokban:  „Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra, vagyis példabeszédekre. És kitárom, amik e világ, a teremtett világ alapítása, vagyis ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának.

[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]^.

A prófécia így hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2)

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány, szívemnek gondolatai értelmesek. Példabeszédre hajtom fülemet, és példázatra figyel fülem, hárfaszóval nyitom meg mesémet, és hárfakísérettel adom elő talányomat” (Zsolt. 49,4-5) .

Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól, és nem tanít vala nékik; maguk közt azonban, amikor egyedül voltak, a tanítványoknak mindent megmagyaráz és kifejt vala*

*A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).

Ezért: „Érzéki / hústesti, vagyis természeti / ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14) .

Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.

Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.

Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk, hogy elpusztulunk?

Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.

Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem hisztek?

Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó partjára^. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felébresztik őt, mondván: Urunk, ments, és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk^” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, és bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És amikor azok elsimultak örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

 „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp örökké!” (Zsolt. 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

 Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).

Martin Luther

Megnyertem Isten barátságát és ez nagyobb dolog annál, mintha megnyertem volna az egész világ barátságát.

NE FÉLJ!

"Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha házának fénye, pompája gyarapszik" 

(Zsolt. 49:17)

Világíts

Bátorítás:

 „Járuljunk bátran kegyelmes Istenünk trónusához. Ott majd részesülünk irgalmában, és segítő kegyelmet találunk a legnagyobb szükség idején” 

(Zsid. 4:16 / NLT-fordítás, második kiadás).

Max Lucado: Isten harcol érted.

Igen, érted!

Érted, akinek foltos a múltja.

Érted, akinek ott van a céltábla a hátán.

Érted, akinek a gyermeke veszélyben van.

Érted, akinek fáj a háta,

aki fizeti a hitelt,

aki legszívesebben otthagyná a szörnyű munkahelyét…

Harcol az egészségedért, a családodért, a hitedért és a biztonságodért.

Úgy érzed, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött?  Kikészít a főnököd? Nem érted, hogy lehet ilyen gonosz a világ? Minden kétséget kizáróan nehéz időket élünk.

DE ISTEN HARCOL ÉRTED!

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Miért járjak gyülekezetbe? Nézd ilyen szemszögből: a gyertyák gyertyatartókban égnek, a villanykörtéket lámpa foglalatba csavarják, a növények talajban növekednek. Gyertyatartó nélkül a gyertyák eldőlnének, érintkezés nélkül a villanykörték nem adnának fényt, termőtalaj nélkül a növények egyszerűen elszáradnának. Nekünk, keresztényeknek a gyülekezeti közösség a gyertyatartó, hogy megállhassunk; az áramforrás, hogy világítsunk; és a talaj, hogy felnövekedjünk. A Biblia olvasása és az imádkozás mellett a gyülekezet az egyik gazdag forrás, amelyet Isten biztosított a keresztények számára. Legyetek áldottak!

REINHARD BONNKE

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Térdre borulunk Előtted Úr Jézus