Márk Evangélium 3. fejezet: Jézus a nyugalom napján gyógyít. (revideált)

Márk. 3,1 És Jézus ismét beméne a zsinagógába, az összejöveteli helységükbe, és vala ott egy megszáradt, egy elsorvadt, béna kezű ember.

Márk. 3,2 És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, vagyis: Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene.

Márk. 3,3 Akkor monda Jézus a megszáradt, sorvadt, a béna kezű embernek: Állj elő ide a középre.

Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é, meg van-e engedve szombatnapon jót vagy rosszat tenni, ártani, bajt vagy kárt okozni? Életet menteni, vagy kioltani, életet veszni, pusztulni hagyni]? De azok csendben maradtak, és hallgatnak vala.

Márk. 3,5 Ő pedig haragosan végignézett rajtuk, sajnálta őket, és elszomorodott, szívük keménysége, kérgessége, vaksága, érzéketlensége, és a makacsságuk miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, helyreállt, rendbe jött a keze és éppé lőn, mint a másik.

Márk. 3,6 Akkor a farizeusok* kimenvén, a Heródes pártiakkal** / vagyis a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással egyesítőkkel együtt / mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt***

*Farizeus: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja, szektája.

**Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta

***Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván, és továbbhaladva onnan máshová méne. És bement az ő zsinagógájukba, vagyis az összejöveteli helységükbe. És ímé, vala ott egy elszáradt, sorvadt, egy béna kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e, megengedett dolog-e szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt, hogy vádat emelhessenek ellene. Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, egy báránya, vagy birkája, és ha az szombatnapon a verembe, vagy egy gödörbe esik, meg nem ragadja, és nem követ el mindent hogy kihúzza, és kivonja azt? Mennyivel drágább, mennyivel értékesebb és többet ér, fontosabb, becsesebb, és több pedig az ember a juhnál, vagy a birkánál! Szabad, és megengedhető tehát szombatnapon is jót, és nemes dolgot cselekedni. Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, és olyan éppé, egészségessé lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt, és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust. Amikor Jézus pedig észrevévén felismerte ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság, nagy tömeg, és ő meggyógyítja vala mindnyájukat” (Mát. 12,9-15).

De: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös, azaz céltévesztett ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket.

(Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?

Álnokságokat koholnak, és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Márk. 3,7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé, vagyis a Galileai-tóhoz; és nagy sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,

Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje, amikor hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.

Márk. 3,9 És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót, vagyis egy bárkát tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt, hogy ne tolongjanak körülötte.

Márk. 3,10 Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, valami betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami ostor vert, reá rohanának, vagyis megrohanták őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak, hogy illethessék, és megérinthessék Őt.

Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek, vagyis a démonok is, mikor meglátták vala őt, elé vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét, hogy ne tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá*

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek rimánkodva kérik vala őt, hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék. És akik csak illeték vala, azaz megérintették, mindnyájan meggyógyulnak, megmenekednek minden bajból” (Mát. 14,36)

 „És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

 Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, minket? a vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott, felsikoltott, és monda: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben, különféle nyavalyákban; bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő, kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, vagyis kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala szólni, és beszélni az ördögöket, vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt felismerték” (Márk. 1,34).

Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához hívta azokat, akiket akar, akiket kiválasztott vala; és ők hozzá menének.

Márk. 3,14 És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek, és hogy azután kiküldje őket prédikálni, hogy hirdessék az igét, az Evangéliumot, az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és  őket apostoloknak nevezte,

Márk. 3,15 És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket, a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat kiűzni, kihajítani:

Márk. 3,16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet ada;

Márk. 3,17 És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés fiai;

Márk. 3,18 És kijelölte Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen szerető Simont, a zélótát,

Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt*

*Máté így ír erről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek, a démonok felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást, és minden erőtlenséget, és gyengeséget. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére. Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő. Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak. A vakbuzgó Simon a kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt, aki árulója is lett” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és minden betegség gyógyítására. És azután elküldé őket, hogy prédikálják, hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek a démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, vagyis egyetlen vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, hogy saru viszont legyen rajtuk, de két ruhát ne öltsenek magukra. És ezt is monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok, akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

 És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják, felingerelték ellenük az istenfélő és tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat és a városnak eleit, vagyis előkelőit, és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, azaz harcunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, vagyis a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért, és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén, és leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, vagyis a valósággal, és felöltözvén az igazságnak, vagyis a megigazulás mellvasába, páncéljába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, és legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérnek, vagyis ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett, vagyis Jeruzsálem közelében van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, és hazatértek, felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, vagyis egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, és mindenkor!” (Zsolt. 133,1-3).

Márk. 3,20 Azután haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt idejük.

Márk. 3,21 Amint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást szereztek erről, és eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét*

*És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5).

Márk. 3,22 Az írástudók, a törvénytanítók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, hogy Belzebub szállta meg, és van benne. És: Az ördögök, vagyis a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, az ő segítségével űzi, és hajítja ki az ördögöket, vagyis a démonokat, a gonosz szellemeket.

Márk. 3,23 Ő, vagyis Jézus pedig ekkor magához híván azokat a törvénytanítókat, példázatokban monda nékik: Sátán miként, és milyen módon tud, és hogyan képes Sátánt kiűzni, kihajítani?

Márk. 3,24 És ha egy ország, egy királyság önmagában, azaz: önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat az az ország.

[Más fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni].

Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában, és önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat, és meg nem állhat az a ház.

[Más fordítás: És ha egy háznép, egy család, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].

Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, nem képes megállani tovább, hanem vége van, és elpusztul*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst, egy megszállottat hoztak ő eléje, és vittek oda hozzá; és Ő meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott, elcsodálkozott az egész sokaság, és ezt monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig ezt hallván kijelentették, és mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, a démonokat másként, hanemha csak Belzebubbal, az ördögök, vagyis a démonok fejedelmével, azaz a démonok fejedelmének a segítségével. Jézus pedig, tudva, és ismerve az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, és maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; és akkor hogyan, és mi módon állhat meg, és maradhat fenn tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Isten ujjával, vagyis Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket,a démonokat, akkor bizony kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt, a démont, a gonosz szellemet kiűzvén belőle, megszólalt a néma. És a sokaság, a tömeg csodálkozik, és megdöbben vala, mondván: Soha nem láttak még ilyet, ilyen hatalmas dolog még soha nem történt Izráelben! A farizeusok pedig kijelentették, és ezt mondják vala: Az ördögök, a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, annak segítségével űzi ki az ördögöket, a démonokat, a gonosz szellemeket” (Mát. 9,33-34)

Később már bármit jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög, vagyis démon van benned…” (Ján. 7,20)

Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, és most már tudjuk, hogy ördög, vagyis démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, az én igémet, nem kóstol, nem ízleli meg a halált soha örökké” (Ján. 8,51-52)

Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják vala közülük: Ördög, vagyis démon van benne és bolondozik, őrjöng, mit hallgattok reá?” (Ján. 10,20).

Márk. 3,27 Nem rabolhatja el, és nem dúlhatja fel, nem foszthatja ki senki az erősnek, az erős harcosnak, a hatalmasnak kincseit, javait, vagyonát, holmiját, és nem hatolhat, és nem törhet be annak házába, hanemha elébb az erőset, az erős vitézt megkötözi, és azután rabolja, és csak azután foszthatja ki annak házát*

*Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van, a vagyona biztonságban van; De mikor a nálánál erősebb reá jövén rátör és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől, és el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, és megszabadulhatnak-e az gonosz foglyai, vagy megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól? Igen, így szól az Úr, az erőstől, a hőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul, és megmenekül a kegyetlen, az erőszakos zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, perlőiddel én fogok perelni, és én szabadítom meg fiaidat. És etetem elnyomóiddal, és nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden hústest, hogy én vagyok az Úr; megtartód, szabadítód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, és nyilvánosan megszégyenítette, diadalt vévén rajtuk, mert diadalmaskodott felettük magában” (Kol. 2,15)

 Mert: „… az ördög kezdettől fogva bűnben, vagyis célrévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).

Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden vétek, tévedés, hiba, vagy céltévesztés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, és minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, amit kimondanak, amelyekkel káromlanak, és bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat:

Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, aki a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja, és örök kárhozatra méltó.  / a görög szerint ez azt jelenti, hogy: alá van vetve a sátánnak, az ő hatálya, vádja alá eső, és vádolható. A sátán rabja marad /;

Márk. 3,30 Jézus azért mondta ezt, mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan, szennyes, gonosz szellem, démon van Őbenne, hogy Jézust tisztátalan szellem vette birtokába, és szállta meg.

Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, és üzentek neki, hívatván őt.

Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság, azaz tömeg ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek, és monda: Ímé itt van az én anyám, és itt vannak az én testvéreim.

Márk. 3,35 Mert aki az Isten, az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, és teljesíti, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*

*Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, vagyis testvérei, de nem tudtak hozzá, vagyis Jézushoz jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai, a te testvéreid künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Máté így írja le a történetet: „Mikor pedig még szóla, amikor még beszélt a sokaságnak, a tömegeknek, ímé az ő anyja és az ő testvérei megállanak vala odakünn, akarván, és igyekezve ő vele beszélni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és beszélni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És erre kinyújtván kezét, azaz kitárta karját, és az ő tanítványaira mutatott, és monda: Ímé itt van, ez az én anyám és itt vannak az én testvéreim! Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind fivérem, nővérem és az én anyám” (Mát. 12,46-50)

Pál apostol így ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert, akiket öröktől fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta. Hogy azok az ő Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek

[Más fordítás: Hogy az Ő Fiának képmását öltsék magukra, és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformáltak. Hogy ő legyen az elsőszülött, vagyis legelőször előhozott, azaz az új emberiség elsőszülöttje, első példánya sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29)

„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók, egytől származnak mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívni, vagyis testvéreinek nevezni” (Zsid. 2,11)

Amikor az ellenség szorongat

emlékeztethetjük az Urat ígéretére: 

„Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg és helyezz biztonságba engem"

(Zsolt. 31,2)

Ima

Köszönöm Uram, hogy bármilyenek a körülmények, Te:

„Megőrzöl engem teljes békességben, mert a szívem állhatatosan bízik Benned”(Ésa. 26,3)
 

A megtéretlen emberről

Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért,

amelyekért hálát kellene adnia.

Joseph Prince: Hagyd, hogy Jézus megmossa a lábad

 „Péter azt válaszolta: „Azt már nem! Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” — felelte Jézus.” (János 13:8, EF)

El tudod képzelni, hogy az Úr meg akarja mosni a lábad? Péter nem tudta. Valószínűleg mi is meglepődnénk, és hasonlóan reagálnánk: „Azt már nem!”

Szeretném, ha észrevennéd, mit válaszolt erre Jézus: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Valójában ezt mondta: „Péter, nem járhatsz velem, nem lehetsz hatékony, ha nem engeded, hogy megmossam a lábad.” Erre Péter azt kérte Tőle: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" (János 13:9)

Jézus azonban így válaszolt: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben az egész teste tiszta. Ti már tiszták vagytok…” (János 13:10).

Ha egyszer elfogadtuk Jézust Urunknak és Megváltónknak, akkor már megfürödtünk, és az Ő vére egyszer s mindenkorra megtisztított minket! Az Ő vére örökre tökéletessé tett (Zsidók 10:14), és csak a lábunkat kell megmosni, mert a világban járunk és a lábunk poros és piszkos lesz, és megbotlunk.

Na de hogyan mossa meg Jézus a lábunkat ma? Az Efezusi 5:25-26 azt tanítja nekünk, hogy „… Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét,  hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.” (EF)

Tehát Jézus az Ige fürdőjében mos meg minket. Minél több felkent tanítást hallgatunk, ami az Igén keresztül felfedi Krisztust, annál jobban megtisztulunk. És ha a lábunkat Krisztus megmosta, akkor botlás helyett járni, sőt futni fogunk!

Ma, Jézus a mennyben van, mellén egy arany övvel körülövezve (Jelenések 1:13). Azonban, mint egy szolga, ezt az övet törülközőként használja, és azt szeretné, ha leülnénk, és hagynánk, hogy szolgáljon felénk – azzal, hogy megmossa a lábunkat egy mélyebb kijelentéssel saját Magáról az Igén keresztül. Hát ez az, ami győzelmet ad a mindennapi járásunkban!

 Joseph Prince

                                                                                        Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/647-hagyd-hogy-jezus-megmossa-a-labad.html

Világítsatok!

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A kereszténység a bűnösök számára van; a tökéleteseknek semmit nem tud nyújtani. Nekik egy új vallást kellene kitalálniuk. Az ember szíve „csalárdabb mindennél, javíthatatlan” (Jeremiás 17:9). A beteg szívet nem lehet meggyógyítani azzal, hogy felvesszük a legjobb ruhánkat, és a lelkünket sem tudjuk megtisztítani azzal, hogy megmossuk az arcunkat. A vallásos, erkölcsös élet nem elég. A kereszténnyé válás bűnbánattal és bűnbocsánattal kezdődik. Ezt kell prédikálnunk. Erről szól az evangelizálás - e belső változás szükségességének hangsúlyozása. Ezt kell sulykolni az emberekbe szünet nélkül. „Ma van az üdvösség napja”. Ámen?

REINHARD BONNKE

Eszter Nehémiás

László Boda

Dicsérd az Urat!

Márk evangélium 2. fejezet: kelj fel és járj! (revideált)

Márk. 2,1 Napok, vagyis néhány nap múlva pedig ismét beméne, azaz: visszatért Kapernaumba, és mihelyt elterjedt a híre, és meghallák hogy otthon van,

Márk. 2,2 És azonnal olyan sokan összejöttek, összegyülekeznek annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette, prédikálta nékik az igét, a (logoszt).

Márk. 2,3 És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen emelnek, és cipelnek vala.

Márk. 2,4 És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala, vagyis kibontották fölötte a tetőt, és rést törvén a nyíláson át leeresztik a nyoszolyát, a hordágyat, amelyben a gutaütött, a béna feküdt.

Márk. 2,5 Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és monda a gutaütöttnek: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed.

 Márk. 2,6 Valának pedig ott némely írástudók kik törvénytanítók, és törvénymagyarázók, akik ott ülnek vala, szívükben, vagyis a bensőjükben így okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:

Márk. 2,7 Mi dolog hogy beszélhet ez így, hogy ez ilyen káromlásokat szól Istent káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti el a bűnöket, azaz a céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?*

*Dávid is így imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket, törvényszegéseket számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, a kiengesztelés, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)

Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki” (Jób. 14,4).

És az Úr, vagyis: Jehova válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Márk. 2,8 És Jézus azonnal észrevevé, mert belelátott gondolataikba, és felismerte gondolataikat az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak, és tanakodnak. Átlátta, hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben.

[Más fordítás: Miért tanakodtok így, miért fontolgatjátok ezeket, és mit tűnődtök ezen szívetekben, a bensőtökben és miért okoskodtok ezen]?*

*Hiszen: „… Az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7)

Mert: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint, és én mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli” (Jer. 17,10)

 És a feltámadott Úr kijelenti, hogy ki szólt a prófétákon keresztül: „… Ezt mondja az Isten Fia, akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és akinek lábai hasonlók az izzófényű érchez, az aranyérchez: „… hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint” (Jel. 2,18.23).

Márk. 2,9 Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek, a bénának: Megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed bocsánatot nyert, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj, és járkálj?

Márk. 2,10 Azért pedig, hogy pedig megtudjátok, és lássátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, mert felhatalmazást kapott arra, hogy a céltévesztést a földön megbocsássa, ezzel odafordult a bénához, és monda a gutaütöttnek:

Márk. 2,11 Mondom néked, kelj föl, fogd, és vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj, menj haza.

Márk. 2,12  Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek szeme láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodik, és félelem fogta el őket, csodálkoztak valamennyien, szinte magukon kívül voltak, és eksztázisban dicsőiték az Istent, ezt mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma. Soha sem láttunk ilyet, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Áldjad én lelkem az Urat, azaz Jehovát, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, hogy mennyi jót tett veled. Aki vagyis: Ő az, Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)

„Mert ő szólt, és amit ő mondott meglett, ő amit parancsolt előállott” (Zsolt. 33,9).

Lukács is bizonyságot tesz a béna meggyógyításáról: „És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói, a törvénytudók, akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ővele, hogy gyógyítson, és az Úr ereje gyógyításra indította őt. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött, béna vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt miképp vigyék őt be, felhágnak, azaz felmentek a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdenek tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki ily káromlást szól, aki így káromolja az Istent? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten, vagyis az egy Istenen kívül? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, és átlátva gondolataikat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben, a ti bensőtökben? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid, a te céltévesztésed; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Azért hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, a céltévesztést, monda a gutaütöttnek / a bénának/: Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőiték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma!” (Luk. 5,17-26).

Márk. 2,13 És ismét kiméne a tenger mellé, vagyis a tó partjára. És az egész sokaság, az egész tömeg utána tódult, és megy vala követve őt és odagyűlt őhozzá. És Ő tanítja vala őket*

*A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl, vagyis a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).

                                                                                                                                                                                                                                                                            

Márk. 2,14 És amikor tovaméne, és ahogy a vámnál elhaladt, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt*

*A tanítványok névszerinti elhívásáról Máté is beszámol: „És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).

Márk. 2,15 És lőn, azaz történt, illetve úgy alakult, hogy amikor Ő ennek házában asztalhoz üle, vagyis Lévi házában asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt, a vámszedők és bűnösök, azaz a céltévesztett emberek is sokan odaülnek, asztalhoz dőlnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának kik nyomába szegődtek, és követék őt*

*A Lukács írása szerinti Evangélium további részleteket közöl a történtekről: „És Lévi nagy lakomát, nagy vendégséget készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, azaz másoknak, akik ővelük együtt letelepedtek volt, és asztalhoz dőltek. És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel, azaz a céltévesztettekkel együtt? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Luk. 5,29-32).  

És ezután: „Igyekeztek, és közelgetnek vala pedig ő hozzá, vagyis Jézushoz a vámszedők és a bűnösök mind, azaz mindnyájan, hogy hallgassák őt. És zúgolódnak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket, azaz céltévesztetteket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig erre ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, vajon nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, hogysem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, vagy lámpást, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? (A drakhma, görög ezüstpénz, értéke egy napszám). És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egyetlen bűnös ember megtérésén” (Luk. 15,1-10).

Márk. 2,16 És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a farizeusok. Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti Mesteretek vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

Márk. 2,17 És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, vagyis megigazultakat, hanem hogy bűnösöket, azaz céltévesztetteket hívjak megtérésre, azaz gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra*

*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet visszaterelem, s a megtöröttet és sérültet kötözgetem, vagyis bekötözöm, s a beteget, a gyengét erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Márk. 2,18 A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Márk. 2,19 Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem böjtölhetnek, nem lehet böjtölniük.

Márk. 2,20 De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, mert eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, elviszik, és erővel elveszik tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon*

*A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é, és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)

Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e a násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim, és tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én örömem immár betelt, és teljessé lett” (Ján. 3,28-29).

Márk. 2,21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó, vagyis régi, öreg, ócska ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, kiegészítené, még kiszakít, kitép belőle, az új a régiből, vagyis a lyukat betöltő új magához szakítja a régit, és nagyobb, csúnyább, gonoszabb, súlyosabb szakadás, hasadás, repedés lesz és keletkezik.

Márk. 2,22 És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja, szétveti, szétrepeszti. A bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak, tönkremennek, odalesznek, és kárba vesznek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni*

*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik példabeszédet, vagyis példázatot is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz. Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert különben az újat is megszakasztja, eltépi, és az ó a régi posztóhoz nem is illik az újból, az új ruhából való folt. És senki sem tölti az újbort ó, vagyis régi tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja, szétrepeszti a tömlőket, és a bor kiömöl, és elfolyik, és a tömlők is elvesznek, mert tönkremennek. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő együtt megmarad. És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.

 (Más fordítás: Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jobb)” (Luk. 5,36-39)

 Az új tömlőről az apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés, új teremtmény az; a régiek elmúltak, megszűnt a régi, és ímé, újjá lett minden, és valami új valósult meg, új jött létre” (2 Kor. 5,17).

Márk. 2,23 És lőn, vagyis történt egyszer, hogy szombatnapon a vetések közt, a gabonaföldeken megy vala által, mert vetésen vitt keresztül az útja, és az ő tanítványai mentükben a búzakalászokat kezdék vala szaggatni, és tépdesni.

Márk. 2,24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik, miért teszik azt szombatnapon, amit nem szabad, ami tilos?

Márk. 2,25 Erre ő ezt kérdezte, és monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit művelt, mit tett Dávid, mikor megszűkült, amikor szükségben volt, ínséget szenvedett, és nélkülözött, és megéhezett vala társaival egybe?

Márk. 2,26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap, azaz Abiátár papi fejedelemsége idejében és ette meg az Istennek szánt, az Istennek felajánlott, és kitett szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

Márk. 2,27 S monda nékik: A szombat lőn, a szombat rendeltetett az emberért, nem az ember a szombatért*

*A törvény világosan kijelenti a szombat célját: „Hat napon át munkálkodjál, dolgozz, és végezd minden dolgodat, és mindenféle munkádat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja, a nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja. Semmi dolgot se tégy, és ne végezz azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod, és semmiféle állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék, és hadd pihenjen a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad, vagyis hozzád hasonlóan” (5 Móz. 5,13-14)

A tízparancsolatba is belefoglaltatott a szombatra, a nyugalom napjára vonatkozó parancs: „Hat napon át végezd dolgaidat, és munkáidat, a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyugodjék, és pihenjen a te ökröd és szamarad, és megpihenjen és lélegzethez jusson a te szolgálód fia és a jövevény” (2 Móz. 23,12)

Az apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy a sabbat törvénye csak előképe a Krisztusban való életnek: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,16-17).

Márk. 2,28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is Ura, azaz Úr a szombat fölött is*

*Máté is bizonyságot tesz a történetről: „Abban az időben a vetéseken át haladt, vagyis a gabonaföldeken ment át Jézus szombatnapon. Tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, és olyat tesznek, amit nem szabad szombatnapon cselekedni és tenni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett vala ő, és akik vele valának, vagyis a kíséretével együtt? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt, vagyis az Istennek elkülönített kenyereket, amelyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, akik ő vele valának, vagyis az ő kíséretének, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik, és megszegik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig tudnátok, és értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok, azaz nem ítéltétek volna el az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek. Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát. 12,1-8)

Lukács további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között, vagyis a gabonaföldeken méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván, vagyis kalászokat tépdesve, és azokat kezeikkel a tenyerük között kimorzsolván, ettek. Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, és miért tesztek olyat amit szombatnapokon nem szabad cselekedni? És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett, mit tett Dávid, mikor megéhezett ő és azok is akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem lett volna szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Luk. 6,1-5)

Az Úr Jézus feleletéből kijelentést nyer, hogy a törvény szellemi: „Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, ami van, vagy ami éppen akad. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt, azaz Istennek elkülönített kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magukat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulnék, és a szolgák holmija, edénye is tiszta vala, jóllehet az út közönséges: azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben, vagyis a bensőnkben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak áldozati szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, amelyen az előbbit elvevék” (1 Sám. 21,3-6)

Az apostolon keresztül hangzik a kijelentés minden emberre vonatkozóan, akik még nem születtek újjá víztől és Szellemtől: „Mert tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi; de én hústesti vagyok, a bűn alá rekesztve, és eladva rabszolgának a bűn alá” (Róm. 7,14)

 Azért, hogy Isten kegyelme kiáradhasson kivétel nélkül minden emberre: „… az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,22)

A törvény egyébként is így szólt: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, az ő gabonája közé, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod, a te embertársad vetésébe” (5 Móz. 23,25)