Zsolt.
55,1 Az
éneklőmesternek, [a karmesternek; karvezetőnek
húros hangszerre; lantra. (maszkíl): Ének] hangszerekkel; Dávid tanítása, [tanító költeménye].
Zsolt.
55,2 Hallgasd meg,
Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat [(ʿálam): ne zárkózz el] az én
könyörgésem elől.*
*Dávid nem szűnik
meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Mikor kiáltok,
hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné):
megigazulásomnak] Istene; Szorult
helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam, és halld meg az én imádságomat! Könyörülj
rajtam és hallgasd meg imám (könyörgésem)!” (Zsolt 4,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én
sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos
kiáltozásomra), én Királyom és én
Istenem; mert én hozzád imádkozom! (Zsolt.
5,2-3).
„Hozzád kiáltok [(qárá'): segítségért] Uram [(jəhóváh): Jahve,
Örökkévaló]: Az én Uramnak irgalmáért
könyörgök, és [(ḥánan): kegyelemért, irgalomért könyörögtem]!” (Zsolt.
30,9).
„Isten, [('ĕlóhím)]
hallgasd meg az én imádságomat, [(təp̄illáh):
könyörgésemet, esedezésemet] figyelmezz
az én szájam beszédeire” (Zsolt. 54,4).
Ugyanilyen sürgetően hívja az
Urat – Dávid és Habakuk is – Isten népéért:
„Meddig kiáltok még oh Uram, és
nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! (Hab. 1,2-3).
Zsolt. 55,3 Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet; [fordulj felém, és (ʿánáh śíaḥ): válaszolj beszédemre] mert [bánatomban] keseregve
[szerte] bolyongok [sóhajtozom és fohászkodom] és jajgatok!*
*És így folytatja Dávid: „Szavamat
Istenhez emelem és (hangosan) kiáltok;
szavamat Istenhez emelem, (Istenhez kiáltok) hogy figyelmezzen reám” (Zsolt.
77,2).
„Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én
könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te
meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,6-7).
„Fennszóval hívom az Urat,
(hangosan kiáltok az Úrhoz (jəhóváh): Jahvéhoz az Örökkévalóhoz) fennszóval (hangosan) könyörgök az Úrhoz. Kiöntöm előtte
panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat”
(Zsolt. 142,2-3).
Zsolt.
55,4 Az ellenségnek
szaváért és a hitetlenek [(rášáʿ): az
Isten nélkül élők] nyomorgatásáért,
és [(ʿáqáh): elnyomása miatt]. Mert hazugságot hárítanak, és [('áven môṭ): bajt, csapást, szerencsétlenséget zúdítanak] reám, és
nagy [('ap̄): haraggal], és dühösséggel ellenkeznek velem, és [(śáṭam): gyűlölve lesnek utánam, csapdát
állítva nekem].*
*És így folytatja
Dávid panaszát, és az Úr segítségének kérését: „Mert íme a gonoszok megvonják
az íjat, ráillesztették nyilukat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre
lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a
céltévesztett hitetlenek már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy
titokban rálőjenek a tiszta szívűekre,
hogy az igaz, az egyenes szívűeket
a sötétben lenyilazzák, leterítsék]”
(Zsolt. 11,2).
Bizony:„Fegyvert
vonnak a gonoszok; felvonják ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék,
és leöljék az igazán élőket. ...Vess véget a bűnösök gazságának, és bátorítsd
az igazat, szívek és vesék vizsgálója, igazságos Isten!” Mert: Már megint kardját élesíti a gonosz, íját
feszíti, és céloz. ...Az utcák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az
ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra. Leselkedik a rejtekhelyen,
leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt;
elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja, tiporja, és
erejétől elesnek az ügyefogyottak. ...Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa
elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a
szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az
ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek” (Zsolt. 37,14; 7,10-11; 10,8-10; 64,3-5).
Mert: „A csalárdnak eszközei gonoszak, / a gonosznak eszközei csalárdok / ő álnokságot tervel, hogy
elveszesse az alázatosokat (az elnyomott, szerencsétlen, nyomorultakat) hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna
is” (Ésa. 32,7).
Mert az
ellenség szavakkal és tettekkel is harcol az igaz ellen, felhasználva erre az
embereket is: „És körülvesznek engem
gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül” (Zsolt.
109,3).
„Szájuknak
vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot
és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse
őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és
hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13-14).
Zsolt.
55,5 Az én szívem,
az én [(léḇ): bensőm] reszket [(ḥúl
ḥúl qereḇ): megháborodott, és kínlódik] bennem, és a halál félelmei, a [('émáh 'êmáh): rémület, rettegés, (náp̄al): lepett meg], és vett körül engem. [Más fordítás: Szívem vergődik
bennem, halálos rémület fogott el, és halálfélelem környékez].*
*És így
folytatja Dávid a prófétálást: „Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem,
és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts
meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen
megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen
összezavarodott], és te, oh Uram, míglen
[meddig késlekedsz még]” (Zsolt. 6,3-4).
„Nézz ide (tekints rám,
hallgass meg, és) felelj nékem, Uram
Istenem; világosítsd meg szemeimet (és tartsd meg szemeim ragyogását) hogy el ne aludjam a halálra (és hogy ne
jöjjön rám halálos álom,)” (Zsolt.
13,4).
„Tekints reám (és fordulj felém), könyörülj rajtam, mert árva (és
magányos) és szegény (és nyomorult) vagyok. Eláradtak szívemnek szorongásai
(Te enyhítsd szívem szorongását), nyomorúságaimból
szabadíts meg engem (és szorult helyzetemből szabadíts ki). Lásd meg szegénységemet (és
nyomorúságomat), gyötrelmemet (és
gyötrődésemet); bocsásd meg minden
bűnömet (minden céltévesztésemet)” (Zsolt. 25,16-17).
Hát: „Hallgass meg engem, Uram,
(jóságos szeretettel) mert jó a te
kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, (és nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól;
mert szorongattatom nagyon (és nagy bajban vagyok): siess, hallgass meg engem” (Zsolt. 69,17-18).
És: „A te igazságod szerint
ments meg és szabadíts meg engem (irgalmasan. Fordítsd felém, és); hajtsd hozzám füledet és tarts meg (és
segíts meg) engem” (Zsolt.
71,2).
„Uram, szabadításomnak
Istene! Nappal kiáltok (hozzád), éjjelente előtted
vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra (és
figyelj esedezésemre)! Mert betelt a
lelkem nyomorúságokkal (tele vagyok bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához)” (Zsolt.
88,2-4).
„Uram, hallgasd meg az
én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem;
mikor szorongatnak engem (mikor szorult helyzetben vagyok. Fordítsd felém és), hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok,
(siess, és) hamar hallgass meg engem”
(Zsolt.
102,2-3).
Zsolt.
55,6 Félelem és
rettegés esett én reám [(rəʿáḏáh raʿaḏ):
reszketés
lepett meg, (bô'):
tört rám, és borzongás járt át], és borzadály vett körül engem [(pallácúṯ kásáh): félelem, aggódás
kerít hatalmába, és borzalom tölt el, és sötétség borított be engem].*
*Az Úr Jézus
szenvedéséről szóló próféciát így folytatja Ézsaiás: „Háborog a
szívem, reszketés fogott el. Az eddig áhított alkonyat rettenetes lett nekem” (Ézs. 21,4).
Zsolt.
55,7 Mondám: Vajha
szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és nyugodnám. [(šáḵan): megállapodva lakóhelyhez jutnék].
Zsolt.
55,8 Ímé, messze
elmennék [(náḏaḏ): repülve menekülnék] és a pusztában [(miḏəbár):
sivár lakatlan sivatagban] lakoznám. Szela.
Zsolt. 55,9 Sietnék kiszabadulni e sebes szélből, e forgószélből.
[Más fordítás: Hagy fussak menedékhelyre a szélvihar elől, és ott várjam azt, aki
megszabadít a szélvésztől és a vihartól].
Zsolt.
55,10 Rontsd meg [sújts le] Uram, és oszlasd meg az ő nyelvüket;
mert erőszakot és háborgást látok a városban. [Héber
szöveg: (blʿ): hiúsítsd, és akadályozd meg, oszlasd szét őket Uram ('ăḏónáj), és (pálaḡ): Zavard össze az ő nyelvüket, (lášón lášôn): mely a rágalmazás, és
átkozás eszköze. Mert csak (ḥámás): erőszakot,
kegyetlenséget, elnyomást, (riḇ ríḇ):
vitát, veszekedést, és vetekedést, viszályt, és (ʿár ʿír): haragot, dühöt, és félelmet (rá'áh): látok a városban].
Zsolt.
55,11 Nappal és éjjel
körüljárják azt annak kőfalainál, bent hamisság [('áven): hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság],
és ártalom [(ʿámál): szenvedés, gyötrődés, vesződés]
van abban, a [(qereḇ): közepében].
Zsolt.
55,12 Veszedelem [(havváh): rosszindulat, gonoszság,
romlás, pusztulás] van
bensőjében [(qereḇ):
közepében]; s nem távozik
annak teréről a zsarnokság, és az [(tôḵ
tóḵ): elnyomás, erőszak] és csalárdság [(mirəmáh):
csalás, becsapás, félrevezetés].*
*És így
folytatja Dávid: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot,
valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér): beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és
felebarátjával. Hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh):
mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen beszélnek” (Zsolt. 12,3).
Ézsaiás is erről prófétál: „Háttérbe szorul a törvény és eltávozott a
jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és a
(tereken) és az egyenesség nem juthat be” (Ésa. 59,14).
Zsolt. 55,13 Mert nem ellenség szidalmazott [(ḥárap̄):
szórt rám átkokat, ócsárolt, gyalázott,] engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem,
hiszen elrejtettem volna magamat az elől:
Zsolt. 55,14 Hanem te, hozzám hasonló halandó [magamfajta
ember, kit hozzám hasonlónak tartottam], én [megbízottam] barátom és ismerősöm. [Más fordítás: De te voltál
az, aki társam vagy, te lettél ellenségem, akiben megbíztam],*
*És folytatja Dávid, igen: „Még az én jóakaróm [(šálóm šálôm): a legjobb barátom] is, akiben bíztam, aki kenyeremet (velem
együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem
[és alattomosan ellenem támadt]”
(Zsolt. 41,10).
Zsolt.
55,15 Akik együtt
édes bizalomban [(sôḏ): meghitt együttlétben] éltünk; az Isten házába jártunk a
tömegben [a nép sokaságával].*
*És: „Mikor ezekről
emlékezem, megkeseredem lelkemben; [(šáp̄aḵ): kiöntöm egész lényemet]. Mert nagy csoportban [(sáḵ):
nagy tömeggel] vonultam ezelőtt és
ujjongó örömmel [hangos ujjongással, és
(rinnáh qól qôl): örömkiáltással,
mint víz zúgás hangjával]. És hálaadással
vezettem őket, az ünneplő [(ḥáḡaḡ): forgó, táncoló] sokaságot, az Isten [('ĕlóhím)]
házáig [(bajiṯ): sátráig]”
(Zsolt. 42,5).
Zsolt. 55,16 A halál vegye őket körül [(máveṯ):
halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás törjön rájuk], elevenen
szálljanak a Seolba [a holtak hazájába];
mert gonoszság van lakásukban, keblükben, [mert (ráʿ): rosszasággal, gonoszsággal,
rosszindulattal van tele (máḡur máḡúr):
életük, (qereḇ): bensőjük].*
*És így folytatódik
a kijelentés az Isten nélkül élőkről: „Szárazság és hőség elnyeli a hó levét,
a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek, akik (ḥṭ': eltévesztették a
célt). Elfelejti őt az anyaméh, féregnek
lesz (csemegéjévé), édességévé, nem
emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).
„Mint juhok roskadnak a holtak hazájába; a halál pásztorolja őket.
Alakjuk reggelre elenyészik, s a holtak hazája lesz lakóhelyük s az igaz
szívűek taposnak sírjaikon]” (Zsolt. 49,15).
„Hirtelen, és
[(piṯə'óm piṯə'ôm):
váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás] gyorsan,
egy [(peṯaʿ): szempillantás
alatt] megrontatik, [(šáḇar):
összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód].
»Más fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a veszedelem, és
váratlanul összeroppan; egy pillanat
alatt összetörik menthetetlenül; tönkremegy
és nincs menekvése«” (Péld. 6,15).
Mert
amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési
fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekednek. [Más fordítás: Mert mialatt ezt mondják, és hangoztatják,
és azzal dicsekednek: Békesség, Itt van az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, jó egészség,
jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás és biztonság,
rendíthetetlenség, szilárdság, megingathatatlanság, akkor hirtelen, és
váratlanul, rajtaütésszerűen veszedelem jön rájuk. Váratlanul bekövetkezik a pusztulás, romlás,
végveszély, halál, megsemmisülés úgy, ahogyan a szülési fájdalom,
ahogyan vajúdáskor az éles, tűrhetetlen kín a terhes asszonyra, és fogva tartja. És semmiképpen meg nem menekednek” (1 Thess. 5,3).
Az engedetlen Kóréhon mutatja
be az ige az Isten nélkül élők sorsát: „Megnyitotta
száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes
embereket minden jószágukkal együtt. Elevenen szálltak le a holtak hazájába
mindenükkel együtt, és befödte őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből” (4Móz. 16,32-33).
Zsolt. 55,17 Én az Istenhez kiáltok, és az Úr [jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] megszabadít. [Ő (jášaʿ):
megsegít, megment győzedelmeskedik,
biztonságba helyez] engem.
Zsolt. 55,18 Este, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, [imádkozom színe előtt],
és ő meghallja az én szómat, [az én hangomat].*
*Dávid így imádkozik például
minden kor hívőinek: „Uram, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal.
Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad
füled az én kiáltozásomra (figyelj esedezésemre)!” (Zsolt. 88,2-3).
„Uram [(jəhóváh): Jahve,
Örökkévaló], figyelmezz szavaimra
[figyelj beszédemre, hallgasd meg szavam]; értsd
[figyelj; vedd füleidbe; halld, és értsd] meg
az én sóhajtásomat [esdeklésemet; gondolatomat; kiáltásomat; panaszomat]!
Ügyelj [figyelj, méltasd
figyelmedre; jusson eléd; ügyelj] az én
kiáltásom szavára [hangos kiáltozásomra, imádságomra; könyörgésemre], én Királyom és én Istenem; mert én hozzád
imádkozom [Hozzád intézem imádságomat, könyörgésemet]! „Uram, jó reggel hallgasd meg [hamar] az én szómat [virradatkor, minden dolgaim előtt, már hajnalban
hallod kiáltozásomat]; jó [korán] reggel készülök hozzád [eléd állok, és
eléd tárom kérésemet] és vigyázok
[várlak, rád vetem pillantásom, és várom a te segítségedet]”
(Zsolt. 5.2-4).
És így folytatja imádságát
Dávid: „Korán hallasd velem kegyelmedet,
mert bízom benned! Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád emelem
lelkemet! (Más fordítások: Hadd halljam
minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem,
melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem); Reggelente hadd érezzem jóságodat, hiszen bízom benned. Mutasd meg,
melyik úton járjak, hozzád emelem egész lényem” (Zsolt. 143,8).
Ézsaiás is így kiált az Úrhoz: „Uram, könyörülj rajtunk (kegyelmezz / irgalmazz / nekünk, mert benned reménykedünk)! Téged várunk; légy (erős) karunk
(segítségünk) reggelenként, és
szabadítónk a szorongatásnak (a nyomorúság) idején!” „Szívem utánad vágyott éjszaka, egész lényem is bensőmben
Téged keresett...” (Más fordítások: Egész
lényem hozzád vágyódik, éjjel teljes szívből kereslek téged)” (Ésa.
33,2; 26,9).
És: „… én hozzád rimánkodom (fohászkodom), Uram, és (már) jó reggel (hozzád száll, és) elédbe
jut az én imádságom” „(Ébren vagyok virradatkor, és) hajnal előtt felkelek, kiáltok (és fohászkodom) hozzád; a te beszédedben van reménységem (igédben
reménykedem)” (Zsolt. 88,14; 119.147).
A Szent Szellem Dánielt
mutatja be példaként, aki a tiltás, és veszély ellenére „… háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dicséretet tőn az ő
Istene előtt...” (Dán. 6,10). Az Úr Jézus is arra buzdít: „… hogy mindig [(pantote) és mindenkor, azaz minden időben, szüntelen] imádkozni kell, és meg nem restülni [(ekkakeó
egkakeó): nem szabad belefáradniuk, meglankadniuk, kimerülniük, és nem
szabad feladniuk; az imádkozásban hanyagokká ne legyenek; és nem szabad
elcsüggedni; elmulasztani, kihagyni, hibázni, elhanyagolni].
(Luk. 18,1).
Ezért így buzdítja a
mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent Szellem: „… legyetek a könyörgésben [imádságban] állhatatosak [szorgalmasok; kitartók; ragaszkodók]”
(Róm. 12,12).
És az apostol minden
gyülekezetben így buzdítja a hívőket: „…
szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata
Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz. 5,16-18).
Ezért: „Minden imádsággal és könyörgéssel
imádkozván minden időben a Szellem által [Szellemben], és ugyanezen dologban vigyázván [legyetek éberek, és evégett
virrasszatok minden kitartással] minden
[teljes] állhatatossággal és könyörgéssel
minden szentekért. [Más fordítás: Minden helyzetben imádkozzatok a Szent
Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig
legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz.
6,18).
És ismét: „Az imádságban állhatatosak [kitartóak és éberek] legyetek, vigyázván [és
őrködve virrasszatok] abban hálaadással” (Kol. 4,2).
Zsolt. 55,19 Megszabadít, [(páḏáh):
megment, és megőriz] engem békességre, és [(šálóm šálôm): biztonságra] a rám támadó hadtól [támadóimtól a (qəráḇ):
csatában], mert sokan vannak ellenem.
Zsolt. 55,20 Meghallja [az Erős] Isten és megfelel nékik, és [megrontja őket] akik nem akarnak megváltozni és nem félik, nem [(járé'):
tisztelik] az Istent. [Más fordítás: Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők
óta trónján ül, aki örökké uralkodik.
(Szela.)]
Zsolt. 55,21 Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét
[Más fordítás: Kezet emelt jóbarátjára, és meggyalázta a szövetséget].
Zsolt.
55,22 A vajnál simább
az ő szája, pedig szívében [(léḇ):
bensőjében] háborúság
van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák [(pəṯíḥá): kivont éles kardok] azok.*
*Így folytatja
Dávid: „Hamisságot [(šavə' šávə'): hazugságot,
valótlanságot, hiábavalóságot,
gonoszságot, rombolást, pusztítást] szól,
és [(dibbér): beszél] egyik a
másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon beszél társával, és felebarátjával,
hízelkedő ajakkal [(ḥeləqáh śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos,
alakoskodó beszéddel] kettős szívből
szólnak [kétszínűen beszélnek]” (Zsolt. 12,3).
Jeremiás prófétán keresztül
folyatódik a kijelentés: „Nyelvük olyan,
mint a kifeszített íj, hazugsággal és nem igazsággal hatalmaskodnak az
országban! Egyik gonoszságot a másik után követik el, de engem nem ismernek -
így szól az ÚR” (Jer. 9,2).
Zsolt.
55,23 Vessed az Úrra
a te terhedet, [(jəháḇ): minden gondodat,
problémádat] ő gondot
visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék [(môṭ): támolyogjon, tántorogjon] az igaz [ (caddíq):
A megigazult].*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne
aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek, a ti
személyetek felől, hogy mibe öltözködjetek, és hogy mivel ruházkodjatok. Az
élet több, hogysem az eledel, a
táplálék, és a test, a személyetek több, hogysem az öltözet, a ruházat.
Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs
tárházuk, vagy kamrájuk, sem csűrűk; és az Isten mégis eltartja őket: mennyivel drágábbak, és értékesebbek vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, aki
aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal, vagy ki tudná közületek
akár egy arasznyival is meghosszabbítani az
életidejét? Annakokáért ha a mi
legkisebb dolog, azt sem tehetitek, és
ha a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek meg a liliomokat, mi módon növekednek: nem
fáradoznak, és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül
egy. Ha pedig a füvet, mely ma a
mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza, és öltözteti az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! Ti se
kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek, és ne nyugtalankodjatok. Mert mind ezeket a világi pogányok, a
nemzetekből valók kérdezik; a ti
Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak inkább keressétek az Isten országát, és ezek is ráadásul mind megadatnak
néktek” (Luk. 12,22-31)
Mert: „Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak;
kóvályognak, mert nincs mit enniük?” (Jób.
39,3)
„Aki megadja táplálékát a baromnak, az állatoknak, a
holló-fiaknak, amelyek kárognak” (Zsolt.
147,9)
Ezért: „Semmi felől, és semmi miatt
ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal, és
mindenkor hálaadással tárjátok fel
kívánságaitokat, kéréseiteket az Isten előtt” (Fil. 4,6)
És: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő
gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)
Mert: „Hiába
néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret
ennetek! Mert akit az Úr, Jahve az
Örökkévaló szeret, az Ő szerelmesének álmában is ad eleget” (Zsolt. 127,2)
Hát:
„Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te
gondolatid véghez mennek, és szándékaid teljesülnek” (Péld. 16,3).
Hiszen
megmondta az Úr: „Az én szőlőmre, mely én
reám néz, nékem gondom lesz: ...”
(Én. 8,12).
Zsolt.
55,24 Te, Isten, a
veszedelem vermébe [(šaḥaṯ): a sírnak mélyére, az örvény (bə'ér): kútjába, a pusztulás vermébe] taszítod őket; a vérszopó és álnok [(dám mirəmáh): a vérengző, csaló,
és félrevezető]
emberek életüknek felét sem élik meg; én pedig te benned bízom.*
*És folytatódik a kijelentés: „Azért ifjúságukban halnak meg, és
életűk a paráznákéhoz, a házasságtörőkhöz hasonló” (Jób. 36,14).
Mert csak: „Az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] félelme [(jirə'áh):
tisztelete] hosszabbítja [szaporítja, sokasítja] meg
a napokat, és [(jôm): éveket]; az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élőknek]
pedig esztendeik [éveik] megrövidülnek” (Péld. 10,27).
Igen: „Aki az Urat, Jahvét az Örökkévalót féli, annak erős oltalma van, fiainak
is menedéke lesz az. Az Úrnak Jahvénak, az Örökkévalónak félelme az élet
forrása a halál csapdáinak kikerülésére” (Péld.
14,26-27).
És: „napoknak [a földi életnek] hosszú voltát, és [számos napot] és sok esztendős életet, [magas
életkort, és szerencsés éveket] és [ráadásul, és / azon felül még ad] békességet, [boldogulást; jólétet; boldogságot, és bőséges gazdagságot] hoznak néked bőven. [mert hosszú
életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked]” (Péld. 3,2).
„Sőt még amit nem kértél, azt is megadom néked,
gazdagságot és dicsőséget... És ha az én útjaimon jársz, megőrizvén az én
végzéseimet és parancsolataimat...: meghosszabbítom életed idejét” (1 Kir. 3,13-14)
Ezért:
„Hagyjátok el az együgyűséget, és
éljetek, és járjatok az értelem útján!” (Péld.
9,6)
„Mert én általam sokasodnak meg a te napjaid, és
meghosszabbítják néked életednek esztendeit.” (Péld. 9,11).
De az Isten nélkül élőknek: „Időnap
előtt vége lesz, ága nem zöldül ki, mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen
szemeket, és az olajfa elhullatja virágát” (Jób. 15,32-34).
Hát: „Tartsátok meg azért mind a
parancsolatokat, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, És sok
ideig élhessetek a földön...” (5 Móz. 11,8).
Ezért: „Ne légy felettébb gonosz,
és ne légy balgatag; miért halnál meg időd előtt?” (Préd. 7,17).
