Zsoltár 50. Az Istennek kedves áldozat; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 50,1 Asáf zsoltára [jelentése: gyűjtő; Isten gyűjt; Isten elfogadott]. Az Istenek Istene, [('ĕlóhím'él): a hős, erős, hatalmas Isten] az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] szól, és hívja a földet a napkeltétől lenyugtáig [napkelettől napnyugatig].^*

*Folytatódik a kijelentés: „Nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] és igen dicséretes. [(hálal): méltó, hogy ünnepeljék, és dicsérjék] a mi Istenünknek [('ĕlóhím)] városában, az ő szentséges hegyén, az Ő [(ʿár ʿír): városában]. Ő az Úr: „Az Istenek Istene az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) az Istenek Istene az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló); az ÚR (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló), az erős Isten, az ÚR (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló), az erős Isten,, …” (Józs. 22,22).

Zsolt. 50,2 A Sionról, [jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet)] amelynek szépsége [(jŏp̄í): ragyogása, nagyszerűsége, fensége] tökéletes, fényeskedik [(jáp̄aʿ): ragyog, fénylik, sugárzik] Isten [('ĕlóhím)].^*

*Folytatódik a kijelentés: „Szépen emelkedik az egész föld öröme, [az egész föld örömére] a Sion hegye, a szélső észak felé [az északi oldalon], a nagy királynak városa. Isten [('ĕlóhím)] van az ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék: [Héber szerint: úgy ismerik Istent, mint erős ('arəmôn): fellegvárat, (miśəgáḇ): mint oltalmat]” (Zsolt. 48,3-4).

Mert: „Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor. [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi]” (Zsolt. 46,6). „Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]” (Zsolt. 47,3).

 Igen: „Ismeretes az Isten Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka (sátra) van Sálemben, és lakhelye Sionban” (Zsolt. 76,2-3).

 „Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem” (Zsolt. 132,13-14).

Zsolt. 50,3 Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat [(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.*

*Folytatódik a prófécia: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor (szökellni fog), és ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ésa. 35,4-6).

„Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, forgószél és emésztő tüzes lángok közepette” (Ézs. 29,6).

És hogy ki a seregek Ura, azt az Evangélium jelenti ki: Az Úr Jézusról jelenti ki az evangélium. „A vakok újra látnak, és a sánták, és bénák járnak; a poklosok, vagyis a leprások megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, életre kelnek, és a koldusszegényeknek Evangélium hirdettetik” (Mát. 11,5).

Az apostol fejti ki az eljövő testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól)” (2 Thess. 1,8).

Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember:: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei (harci kocsijai gyorsak), hogy megfizesse (rájuk zúdítja) búsulásában az Ő (lángoló) haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben). Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet (kardja mindenkit elér), és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)

És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és ( áthatol az elmének és) szellemnek, az ízeknek (ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait). És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna (amely rejtve volna) előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek (fedetlenek) annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Neki kell majd számot adnunk)” (Zsid. 4,12-13) .

Zsolt. 50,4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje [(dún dín) megkülönböztesse, és elkülönítse] népét:*

*Így folytatódik a prófécia: „Mostan azért ha figyelmesen, és (engedelmesen) hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6).

A prófécia beteljesedéséről szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, [Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett] megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait [nagy tetteit], aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára [az Ő fényébe] hívott el titeket. Akik hajdan [(pote): egykor] nem nép [nem az ő népe] voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik [(eleeó): könyörület nélkül éltetek, nem nyertetek irgalmat], nem kegyelmezettek voltatok, most pedig [könyörületet nyertetek, irgalomra találtatok] kegyelmezettek vagytok” (1 Pét. 2,9-10).

Mert Isten az: „Aki országa népévé tett és királyokká és papokká tett minket az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen” (Jel. 1.6).

Mózes is a választott népről prófétál: „Hiszen az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy (tulajdon) saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és (ezért váltott ki, és) szabadított meg téged a szolgaságnak házából, Egyiptom (evilág) királyának kezéből. És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hűséges (állhatatos) Isten, aki (hűségesen) megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen (ezer nemzedéken át is) azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják” (5 Móz. 7,6-9).

És: „Mert egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvukat: titeket választott ki ő utánuk minden nép közül, amint e mai napon is látszik” (5 Móz. 10,15).

És folytatódik a kijelentés: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [lettek kijelentve] és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16). És a pogányokból (nemzetekből) megtérteknek így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Mert: „…Ábrahám … mindnyájunknak atyánk” (Róm. 4,16).

És az Ábrahám hitéből valókat: „És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak” (Ésa. 62,12).

És: „Titeket pedig az ÚR papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6).

Zsolt. 50,5 Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik áldozattal erősítik szövetségemet, akik áldozat által szövetséget kötöttek velem!*

*Akiken beteljesedett a prófécia, és megváltást nyertek: „És eljő Sionhoz a megváltó, és azoknak, akik Jákóbban megtérnek hamisságukból, szól az Úr. És én ő velük ily szövetséget szerzek, szól az Úr: Szellemem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!” (Ésa. 59,20-21).

Mert Isten: „,…elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért [(hamartia): a mi céltévesztésünkért]. (1 Ján. 4,10).

Aki: „egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).

Zsolt. 50,6 És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten bíró. [Más fordítás: (ceḏeq): igazzá tételét hirdesse az ég, mert Ő a (šáp̄aṭ): helyreállító ('ĕlóhím), az Isten]. Szela.*

*Ezért még: „az egek is dicsérik a te csodadolgodat, és (magasztalják csodáidat) Uram; a te hűséges voltodat is a szentek gyülekezetében” (Zsolt. 89,6).

Zsolt. 50,7 Hallgass, és [(šámaʿ): figyelj] én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad, és [(ʿúḏ): tanúsítsam újra]; Isten vagyok én, a te Istened.*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volnának az ő istenei, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?” (5 Móz. 4,7).

Dávid is ezt kérdezi: „Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől” (2 Sám. 7,23).

Az Úr ismét kijelenti: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából” (2 Móz. 20.2)

Zsolt. 50,8 Nem feddlek én téged, nem [(jḵḥ): perelek veled (ʿôláh ʿóláh): egészen égő] áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak.

Zsolt. 50,9 De nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;^*

*És folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa. 1,11).

 Mert bár: „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23).

És hogy mit kíván az Úr az embertől, arról így szólnak a próféták: „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19).  

Az Úr válasza: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).

„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).

A testté lett Ige kijelentése:  „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és könyörületet akarok és nem áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).

És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok és megértenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem ítéltétek volna el az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek” (Mát. 12,7)

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, az ige szerint élj, szeressed az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden és a te országodban, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad, és ne terheljen vérontás” (5 Móz. 19,10).

Zsolt. 50,10 Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok [minden állata] az ezernyi hegyeken.

Zsolt. 50,11 Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát [minden madarát], és a mező állatai tudva vannak nálam [és mind az enyém, és ami a réten mozog, azt is ismerem].

Zsolt. 50,12 Ha megéhezném, nem mondanám meg néked [nem szorulnék rád], mert enyém e világ és ennek mindene [(məlô məlô' məló'): teljessége, minden, ami megtölti].*

*És folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa. 1,11).

Mert bár: „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23).

 És hogy mit kíván az Úr az embertől, arról így szólnak a próféták: „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes szellem; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19).  

Az Úr válasza: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).

„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).

A testté lett Ige kijelentése:  „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és könyörületet akarok és nem áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).

És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok és megértenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem ítéltétek volna el az ártatlanokat, azokat, akik nem vétkeztek” (Mát. 12,7)

 Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, hogy törvény, az ige szerint élj, szeressed az irgalmasságot és törekedj szeretetre, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden és a te országodban, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad, és ne terheljen vérontás” (5 Móz. 19,10).

Zsolt. 50,13 Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?

Zsolt. 50,14 Hálával [(tôḏáh): hálaadással] áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat [(néḏer neḏer): fogadalmaidat]; »Más fordítás: A dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt«!*

*Így folytatódik a kijelentés: „Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).

De: „Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, (mert úgyis számon kéri tőled Istened, az ÚR) és bűnül tulajdoníttatik az néked (és vétek fog terhelni). Ha pedig nem teszesz fogadást, (azzal nem vétkezel) bűn sem tulajdoníttatik néked. Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, amit száddal ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek. (Más fordítás: Vigyázz azért, hogy megtedd, amit kimondasz, ha önkéntes áldozatot fogadsz Istenednek, az ÚRnak, ahogyan azt megígéred)” (5 Móz. 23,21-23).

A prédikátor is erre figyelmeztet: „Mikor Istennek fogadást (fogadalmat) teszel, ne halogasd annak megadását (teljesítését); mert nem gyönyörködik (nem telik neki kedve) a bolondokban. Amit fogadsz, megteljesítsd! Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted. Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze hústestedet, (hogy beszéded vétekbe ejtsen téged) és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. (Miért háborodjék föl Isten szavadon, és miért tegye tönkre kezed alkotásait)” (Préd. 5,4-6).

Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).

Dávid újra- és újra énekli, hogy amit ígértünk, amit kimondtunk, azt teljesíteni is kell: „Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat; Mert megszabadítottál, és  megmentettél engem a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten színe előtt az életnek világosságában” (Zsolt. 56,13-14).

Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

És miért is kell még hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).

Zsolt. 50,15 És hívj segítségül engem [(qárá'): kiálts hozzám] a nyomorúság idején, a [(cáráh jôm): gyötrelem, a szorongatás, a csapások napján], én megszabadítlak [(ḥálac): megmentelek] téged és te dicsőítesz engem.*

*És újra kijelenti az Úr: „Segítségül hív engem, (kiált hozzám) ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában (a nyomorúságban): (kiragadom onnan) megmentem és megdicsőítem őt” (Zsolt. 91,15).

Csak: „Kiálts hozzám és megfelelek, és (hatalmas) nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat (jelentek ki neked), amelyeket nem tudsz” (Jer. 33,3).

Dávid minden helyzetben az Úrhoz kiált, Tőle várva a megmentést, szabadítást: „Az éneklőmesternek, [a karmesternek, a karvezetőnek]  az Úr [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] szolgájától, [(ʿeḇeḏ): imádójától],  Dávidtól [jelentése: szeretett]. Aki az Úrhoz e hálaadó ének szavait azon a [(jôm): sorsdöntő] napon mondotta [intézte], amelyen az Úr [(nácal): kiragadta, kimentette] megszabadította őt minden ellenségének kezéből, [hatalmából] és a Saul [jelentése: akit kértek] kezéből [és megmentette (jáḏ): erejétől, fegyverétől]. És monda: [teljes szívemből] szeretlek Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én erősségem [(ḥézeq): támaszom, te vagy minden erőm forrása, te megmentesz az erőszaktól]!” (Zsolt. 18,1-2).

„Szavamat Istenhez emelem és (hangosan) kiáltok; szavamat Istenhez emelem, (kiáltok) hogy figyelmezzen reám. Nyomorúságom idején az Urat keresem (az Úrhoz folyamodom); kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de nem tudok megvigasztalódni” (Zsolt. 77,2-3).

„(Légy kegyelmes) könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon! Vidámítsd meg a te szolgádat, mert hozzád emelem magamat Uram. Mert te Uram jó vagy (és megbocsátasz) és kegyelmes, (nagyon szereted) és nagy irgalmasságú mindazokhoz, akik hozzád kiáltanak. Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem” (Zsolt. 86,3-7).

„Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok). (Fordítsd felém) hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!” (Zsolt. 102,2-3).

Már a próféták azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül, üdvözül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

„Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, hatalmát, tekintélyét, megtartatik, megmenekül, üdvözül” (Róm. 10,13).

Zsolt. 50,16 A gonosznak [(rášáʿ): a bűnösnek, a céltévesztőknek] pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, [hogy mered emlegetni rendelkezéseimet] és veszed szádra az én szövetségemet?^*

*Az Úr Jézus kijelentése a vallási vezetőkről: „Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek. [Más fordítás: „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak van hatalmuk arra, hogy megmagyarázzák Mózes törvényét]: Annakokáért amit parancsolnak [és amit mondanak] néktek, mindazt megtartsátok [és megőrizzétek] és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne(hogy)  cselekedjetek [és cselekedeteiket ne kövessétek]. Mert ők mondják [és beszélnek ugyan róla, és bár tanítják], de nem cselekszik [vagyis tetté nem váltják]” (Mát. 23,2-3).

Zsolt. 50,17 Hiszen te gyűlölöd [(śáné'): utálod] a fenyítést [a (músár): tanítást, útmutatást], és hátad mögé veted rendelésimet [(dáḇár): elveted, és megveted igéimet]!

Zsolt. 50,18 Ha lopót [(gannáḇ): tolvajt] látsz, [(rácáh): gyönyörködsz, örömödet leled benne, társaságát keresed, és élvezed] mellé adod magad [vele cimborálsz, hozzászegődsz], és ha paráznákat, [(ná'ap̄): házasságtörőket] társalkodsz velük [(ḥéleq): velük tartasz].*

*Pedig meg van írva: „Aki osztozik a lopóval, gyűlöli az magát; (aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége), és az is, aki átkozódást hall, de nem jelenti” (Péld. 29,24).

Zsolt. 50,19 A szádat gonoszságra tátod, [szádból (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú beszéd jön ki] és a nyelved csalárdságot [(mirəmáh cámaḏ): csalást, becsapást, félrevezetést tervez] sző.*

*És a te: Nyelved ártalmakon elmélkedik, (romlásomra törsz, te cselszövő) s olyan, mint az éles olló, (mint az éles borotva) te álnokságnak mestere! Szereted a gonoszt (a rosszat) inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela. Szeretsz minden ártalmas beszédet, (szeretsz bántó szavakat mondani) és az álnok nyelvet” (Zsolt. 52,4-6).

Zsolt. 50,20 Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod, és rágalmazod. [Más fordítás: Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod].*

*Így folytatódik a kijelentés: „Ha tehát mást tanítasz, és oktatsz, és felvilágosítsz, magadat nem tanítod, nem oktatod? Aki hirdeted, és prédikálod, hogy ne lopj, és magad lopsz?  Azt mondod: ne törj házasságot, s magad házasságot törsz? Utálod a bálványokat, és aki kifejezed, hogy irtózol, undorodsz, borzadsz, és iszonyodsz az istenszobroktól, és templomrablást, és templomgyalázást követsz el, vagyis szentségtörő vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, kérkedsz, és büszkélkedsz, a törvény megszegésével, és megrontása által, a törvény áthágásával gyalázod, tiszteletlenséggel illeted, becsülésétől fosztod meg, mert csúfot űzöl, és megveted az Istent?” (Róm. 2,21-23).

Pedig a törvény kimondja: „Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. (Ne törj felebarátod életére). Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,16).

De: „bár fölismerték sem értették Isten rendelkezését, Isten végzését, igazságát, hogy aki effélét művel, és cselekszik, méltó a halálra, mégis ilyeneket nemcsak tesznek, sőt a tetteseknek, akik ilyeneket művelnek, még helyeselnek is, velük egyetértenek, és oltalmazzák azokat” (Róm 1,32).

Zsolt. 50,21 Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. [Más fordítás: perbe szállok veled és szemed elé tárom mindezt].*

*Folytatódik a kijelentés: „Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek (és ilyen dolgokat követtetek el bár én intettelek benneteket), azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam (idejében intettelek), és szóltam ti néktek, de nem hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem feleltetek” (Jer. 7,13).

„Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba népem főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői. (Más fordítás: Ezért tátja ki torkát a sír, fölnyitja száját mérhetetlenül. Odakerül az előkelő és a tömeg, a zajongók és a vigadozók)” (Ésa. 5,14).

Zsolt. 50,22 Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, akik [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagytátok Istent] hogy el ne ragadjalak menthetetlenül [Más fordítás: Ti, akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki (nácal): kiragadhat, megmenthet, megszabadíthat, megvédhet titeket; nehogy védtelenek legyetek, és (ṭárap̄): el ne ragadtassatok]:^*

*Igen: „Mivelhogy hívtalak titeket [kiáltottam, szóltam nektek, nem jöttetek], és vonakodtatok [de folyton elutasítottatok, ellenálltatok, nem akartátok], kiterjesztém az én kezemet [karomat, segítségemet], és senki eszébe nem vette [senki sem figyelt, oda sem néztetek, nem volt, ki fölnézzen]; És elhagytátok [semmibe vettétek, megvetettétek] minden én tanácsomat, és az én feddésemmel [érvelésemmel, dorgálásaimmal, bizonyítékommal] nem gondoltatok: [mit sem törődtetek; elhanyagoltátok; nem fogadtátok meg]” (Péld 1,24-25).

Zsolt. 50,23 Aki hálával [(tôḏáh): hálaadással] áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását, üdvösségét. [Más fordítás: Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az (káḇéḏ káḇaḏ): tisztel engem, és aki figyel útjára, annak mutatom meg Isten üdvösségét].*

*Ezért így buzdít Dávid: „Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és (szeretetéért) és az emberekkel tett csodáiért. És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!” (Zsolt. 107,21-22).

 „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!” (zsolt. 100,4).  „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20).

„Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsid. 13,15)

A történelemről és korszakokról

Legyetek éberek!

Mint útkészítőnek az a feladatunk,

„hogy bizonyságot tegyünk a világosságról, hogy mindenki higgyen általunk” 

(Ján. 1,6)

Nem félek semmitől, és:

Hálatelt szívvel köszönöm, hogy elől és hátul körülzártál engem és fölöttem tartod kezedet. A Te kezed vezérel és a Te jobb kezed tart meg engem. (Zsolt. 139,5.10) Ezért bizalommal telve, és bátran mondom: Az Úr az én segítségem, nem félek. 

(Zsid.13,5.6)

Amikor felismertem az Urat, azt mondtam Neki:

„Én Uram és én Istenem!” 

(Jn:20:28)

Spurgeon: Az emlékezés.

Akik szerettek minket, és akiknek segítettünk, azok akkor is emlékezni fognak ránk, ha minden nefelejcs elhervadt már a sírunkon.

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Az a Jézus, akit szolgálunk, egy természetfölötti Jézus, egy természetfölötti szolgálattal. Ez a tény egy természetfölötti Egyházat teremt, egy természetfölötti evangéliummal, és egy természetfölötti Bibliával. 

REINHARD BONNKE

László Boda

BIBLIA

Uram segíts!

Zsoltár 49. A földi kincs veszendő, a szellemi örök; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 49,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak zsoltára.^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 49,2 Halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg ezt mind ti népek, figyeljetek mind ti, e világ lakói!^*

*Az Úr minden prófétán keresztül így szól: „Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit! Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon, mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!” (5 Móz. 32,1-2).

„Figyelj én népem az én tanításomra; (fordítsátok felém fületeket), és hajtsátok füleiteket számnak beszédeire” (Zsolt. 78,1).

 „Vegyétek füleitekbe és halljátok szavam, figyeljetek és hallgassátok beszédem!(Ésa. 28,23).

Zsolt. 49,3 Akár közemberek fiai, akár főemberek [előkelők] fiai, együtt a gazdag és szegény [Héber szerint: Az ('áḏám): emberi faj fiai ('íš): minden embere (jaḥaḏ): együtt, a (ʿášír): gazdag, vagyonos és a ('eḇəjôn): szűkölködő, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló].^*

*És: „Bízzatok ő benne (az Úrban) mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. Szela” (Zsolt. 62,9).

Zsolt. 49,4 Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek [(léḇ): az én bensőmnek] elmélkedése tudomány [(háḡúṯ tôḇunáh təḇúnáh táḇún): gondolatai értelmesek].^*

*Dávid megvallása: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]. Istenének [('ĕlóhím)] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] van szívében…” (Zsolt. 37,30-31).

Zsolt. 49,5 Példabeszédre hajtom fülemet, [(mášál): példázatra figyel fülem] hárfaszóval nyitom meg mesémet [(páṯaḥ ḥíḏáh): adom elő, nyilatkoztatom ki talányomat, és tárom föl rejtélyemet].^*

*Az Úr Jézus Isten országáról beszélve: „…ezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, a tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem szóla nékik, Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit az ÚR mondott a próféta által, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra. És kitárom, amik a teremtett világ, az univerzum ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának. [Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]” (Mát. 13,34-35).

Márk bizonyságtétele: „És sok ilyen és hasonló példázatban hirdeti vala nékik az igét, úgy amint megérthetik vala. Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala” (Márk. 4,33-34).

A prófécia így hangzik az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2).

Amiket: „Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja tudását, [a bölcs bölcsebb lesz] az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon [szerez érett tanácsokat; bölcs útmutatást nyer; ügyesség birtokába jut]. Hogy megértsük a mondást [példabeszédet és magyarázatot; fejtörőt; behatoljon a mondás értelme] és a hasonlatot, [példázatot] a bölcsek szavait [találós meséit] fogós kérdéseit. [találós kérdéseit, a rejtvény értelmét]” (Péld 1,5-6)

Zsolt. 49,6 Miért féljek a gonoszság napjain [(ráʿ): a gonosz napokon, a baj napjaiban, a veszedelemnek napján], mikor nyomorgatóim [(ʿáqéḇ): a leselkedők] bűne vesz körül [ha körülvesz az ellenség gonoszsága].^*

*És így folytatja Dávid: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh): támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6). Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége (életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).

Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt. 73,24).

Zsolt. 49,7 Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek].^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mit használ, és ugyan mi haszna lenne abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az életével fizet érte, ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Mert: „Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van!” (Márk. 10,23).

Azok, akik így szólnak: „És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem, életem], sok javaid vannak sok esztendőre eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz]. Tedd magadat kényelembe [pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten: Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik] a te lelkedet [a te életedet] te tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi lesznek?” (Luk. 12,19-20).

„Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3).

Mert: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Péld. 18,11).

Igen: „A gazdagnak a vagyon az erős városa…” (Péld. 10,15).

Zsolt. 49,8 Senki sem válthatja meg atyjafiát [vagy magát], nem adhat érte [vagy magáért] váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ('íš páḏáh): ember sem  (náṯan) adhat ('áḥ): testvéréért (kóp̄): váltságdíjat az Úrnak].*

*Mert Őbenne: „van a mi váltságunk, ugyanis ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a megváltásunk az Ő vére árán, és a bűnöknek félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten” (Eféz. 1,7).

És tette ezt a minden kegyelem Istene azért, mert: „mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot ezért nélkülözi, szűkölködik és híjával van, az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul / fedélnek, a Láda fedele a Templomban, mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés /. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa nekünk nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, és elengedte, megbocsátotta türelme idején, vagyis az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, megbocsátása által. Melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével hogy e mostani időben mutassa, és jelentse meg igazságát, és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is. Mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való” (Róm. 3,23-26).

Zsolt. 49,9 Minthogy életüknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, (ḥáḏal): végképp le kell tennie róla];^*

*Az Úr kérdése: „Mert micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Zsolt. 49,10 Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödröt. [Héber: Még ha (nécaḥ necaḥ ḥájah): tökéletes, virágzó, és elégedett életet él is (rá'áh): megtapasztalja a (šaḥaṯ): sírgödröt].^*

^*Dávid kérdése: „Van-e olyan ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, s aki megmenekülhet a holtak hazájától? Szela” (Zsolt. 89,49).

Mert: „elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet…”(Zsid. 9,27-28).

Zsolt. 49,11 De meglátja, és [(rá'áh): megtapasztalja]! A bölcsek is meghalnak [(mámôṯ): elpusztulnak]; együtt vész el [(jaḥaḏ 'áḇaḏ): megsemmisül teljesen] bolond [(kəsíl baʿar): önhitt] és ostoba, és gazdagságukat [(ḥajil): vagyonukat] másoknak hagyják [kincseiket idegenek kapják].*

*És folytatódik a kijelentés: „Bizony árnyékként jár-kel az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik (hiába vesződik); rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat (és ki fogja hasznát venni)!” (Zsolt. 39,7).

„Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most) elbizakodottságotokban dicsekedtek (és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés (és kérkedés) gonosz” (Jak. 4,14-16).

„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?” (Jób. 27,8).

„Reggeltől estig gyötrődnek, [és szenvednek] s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre, [észrevétlen ('áḇaḏ nécaḥ necaḥ): elpusztulnak, megsemmisülnek teljesen]. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, és [összeomlik sátruk] nem halnak-é meg, [(mámôṯ): nem pusztulnak, és nem vesznek el] és pedig bölcsesség nélkül? (Jób. 4,20-21).

„A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál. De arra is rájöttem, hogy ugyanaz lesz a sorsa (a vége) mindegyiküknek. Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapota (sorsa) szerint lesz az én állapotom (sorsom) is, miért valék tehát én is bölcsebb? (Akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok)? És mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is” (Préd. 2,15-17).

Bizony: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része e világban: mert ki hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi lesz ő utána?” (Préd. 3,19-22).

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).  

„Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám, élőlénnyé; az utolsó Ádám megelevenítő, és éltető Szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, földi, fizikai, azután a szellemi. Az első ember földből való, porból formált, földi és a porból alkották; a második ember, az Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor. 15,45-46).

Mert: „Ami hústestből született, hústest az; és ami Szellemből született, szellem az” (Ján. 3,6).

Zsolt. 49,12 Gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló [örökké megmarad], lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön. [Héber szerint: (qereḇ): bensőjük (bajiṯ): háza (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érő, és (mišəkán): lakóhelyeik (dór dôr): korszakról, korszakra, generációkról generációkra, nemzedékről-nemzedékre. (šém): Nevüket (qárá'): hirdetik, a ('ăḏámáh): földön]. »Egy másik fordítás szerint: Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre; hajlékuk nemzedékről nemzedékre, noha nevet szereztek maguknak földjükön«

Zsolt. 49,13 Pedig az ember, még ha tisztességben van sem marad meg; hasonlít a barmokhoz [az állatokhoz], amelyeket levágnak. [Héber szerint: Pedig az ('áḏám): emberi – ádámi – faj, ha (jəqár): tisztességes, becsületes, és méltósága van, akkor is hiába (lín lún): zúgolódik, panaszkodik, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].

Zsolt. 49,14 Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavukban az ő követőik. [Más fordítás: Ez a (kesel): bolondok (dereḵ): sorsa, és követik őket azok, akik (rácáh): gyönyörködnek beszédükben]. Szela.

Zsolt. 49,15 Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. [Más fordítás: Mint juhok roskadnak a holtak hazájába; a halál pásztorolja őket. Alakjuk reggelre elenyészik, s a holtak hazája lesz lakóhelyük s az igaz szívűek taposnak sírjaikon].*

*Folytatódik a kijelentés: „Az emberek fiainak (sorsa), és vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és (egyforma a sorsuk), és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, (nem különb az ember az állatnál) mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy, (egy helyre kerül); mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Préd. 3,19-20).

Az Úr életerőt lehelt az emberbe „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét, (életerőt). Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).

Az állatoknak szintén: „A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élet (életerő) van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn” (1 Móz. 1,30).

Amikor az ember Isten helyett a sátánt, az élet Ura helyett a halál urát választotta, akkor az Úr kijelentette a következményt: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1Móz. 3,19).

Ennek következtében az embernek, mikor meghal: „Kimegyen, és (elszáll) a lehelete; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei” (Zsolt. 146,4).

És az is a következmény: „A mi esztendeinknek napjai (életünk ideje) hetven esztendő, vagy ha feljebb, (ha több) nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és (hiábavaló) fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10).

„És a por, az (ʿáp̄ár): elporladt tetem) földdé lenne, mint azelőtt volt; a lehelet pedig megtérne ((šúḇ): visszatérne) Istenhez, aki adta volt azt” (Préd. 12,9).

„Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek, akik (ḥṭ': eltévesztették a célt). Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz (csemegéjévé), édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).

Zsolt. 49,16 Csak Isten válthatja ki életemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. [Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni].  Szela.*

*Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök, nem tántorodom meg. Azért örül az én szívem, az én bensőm és örvendez, ujjong az én szellemem; hústestem is biztosságban sátorozik. Mert nem hagyod életemet a holtak hazájában; nem engeded, hogy a te szented, a te híved leszálljon a sírba, és rothadást, bomlást, pusztulást, enyészetet lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Mert: „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend a szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az Ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8).

 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól (és semmi bajtól), mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,4).

És: „Én lefekszem [nyugovóra térek] és elalszom [mély álomban merültem]; felébredek [de fölkeltem ismét], mert az Úr támogat [oltalmaz; megtart; fölkarol] engem [mert az Úr a gyámolom]” (Zsolt 3,6).

Bizony: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban (szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatásban, gyötrődésben, és szorongásban). Azért nem félünk, ha elváltoznék (megindulna) is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe (mélyébe): Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai (ha háborognak és tajtékoznak is vizei); hegyek rendülhetnek meg háborgásától (tombolásától). Szela” (Zsolt. 46,2-4).

És én: „Dicsérlek (magasztallak) téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és (tisztelem és) dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed (hiszen annyira szeretsz engem), és kiszabadítottad (kimentetted) lelkemet (életemet) a mélységes pokolból (a sír mélyéből, a holtak hazájából)” (Zsolt. 86,12-13).

Mert megígérted Uram: „Megváltom őket a holtak hazájából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed, (hol van a tövised) oh halál?! Hol van a te romlásod (hol a fullánkod) oh holtak hazája?! Megbánás elrejtetett én előlem” (Hós. 13,14).

Zsolt. 49,17 Ne félj, [(járé'): ne törődj azzal, és ne méltatlankodj] ha valaki meggazdagszik, [(ʿášar): gazdaggá válik, vagyonra tesz szert] ha megöregbül házának dicsősége [(ráḇáh káḇóḏ káḇôḏ): ha házának fénye (pompája) gyarapszik].*

*Mert ilyen a gazdag ember sorsa: „Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég. Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket. Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag: készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a kunyhó, melyet a csősz készített. A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz. Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről. Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén” (Jób. 27,14-23).

Mert: (az Úr) az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott Isten bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!” (Préd. 2,27).

Zsolt. 49,18 Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsősége [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utána [nem követi].*

*Az apostol bizonyságtétele: „Mert semmit sem hoztunk [(eiszpheró): be] a világba, világos [(délosz): nyilvánvaló], hogy ki sem vihetünk [(dünamai ekpheró úde): nem lehetséges, mert nem vagyunk képesek, nincs hatalmunk magunkkal vinni] semmit” (1 Tim. 6,7).

Jób megvallása: „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób. 1,21).

A prédikátor megerősíti a kijelentést: „Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne” (Préd. 5,15).

Zsolt. 49,19 Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal. [Más fordítás: Ha életében boldognak mondta is magát, mert életében elvette az ö javait, és dicsérik, hogy jól megy sora]:^*

*És így folytatja: „Azt [gondolja, és] mondja szívében [az ő bensőjében]: Nem rendülök [és nemzedékeken át nem ingok] meg soha örökké, mert nem esem bajba [és bár nemzedékek váltják egymást, de (ráʿ): rossz, veszély, baj, sikertelenség, boldogtalanság, szerencsétlenség engem nem ér]” (Zsolt. 10,6).

De a gonosz elbizakodottságára így válaszol az Úr: „Ennek okáért egy nap jőnek őreá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megítéli őt” (Jel. 18,8).

Zsolt. 49,20 Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot. [Héber: Az Ő atyáinak (dór dôr): generációjához (bô'): helyeztetik (nécaḥ necaḥ): maradandóság (lóh lô' ló'): nélkül, és soha többé nem (rá'áh'ôr): lát fényt, világosságot].

Zsolt. 49,21 Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak. [Héber: A ('áḏám): hústesti ember, még ha (jəqár): tisztességes, becsületes is, de (bín): nem értelmes, nem bír értelemmel, nem rendelkezik ítélőképességgel, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].*

*Bizony: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Préd. 3,19-20).

„Sok bánata van a gonosznak, a (rášáʿ) bűnös, céltévesztett embernek. (raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): Sok fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket…”(Zsolt. 32,10).

Mert: „A bűnösöket, a céltévesztőket követi a gonosz…” (Péld. 13,21).

Ezért: „üldözi őket a baj…” (Péld. 13,21).

Ugyanis: „Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség” (Róm 2,9).

Nekik is hirdettetik a megmenekülésről szóló Evangélium, de nekik ez: „leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak. Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik” (2 Kor. 4,3-4).

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, ezért keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18).

Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk, akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk, Istennek ereje és hatalma a szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18).