2016. július 28.
Zsoltár 48. ISTEN VÉDI SZENT VÁROSÁT;(göröggel és kapcsolódó igékkel).
Zsolt.
48,1
A Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg]
fiainak
zsoltáréneke [a szombat második napjára].*
*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf
(jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése:
hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus;
bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait,
hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1
Krón. 25,1).
Ők
ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül
Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának
tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).
És
ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A
Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai
közül és a Kóriták fiai közül való
Léviták pedig felállának, hogy az
Urat, (jəhóváh): Jahvet, az
Örökkévalót), Izráel Istenét nagy
felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Zsolt.
48,2
Nagy [(gəḏóláh
gáḏôl): hatalmas, erős] az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] és igen dicséretes [(hálal): méltó, hogy ünnepeljék, és dicsérjék]
a mi Istenünknek [('ĕlóhím)]
városában,
az ő szentséges hegyén, az Ő [(ʿár ʿír): városában].*
*És így
folytatja Dávid: „Tied a hódolat,
(Téged illet) a dicséret, oh Isten, a
Sionon; és néked teljesítik ott a fogadást”
(Zsolt. 65,2).
„Mert a Siont (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel
= a gyülekezet) választotta ki az Úr, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló) azt szerette meg magának (azt kívánta) lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt
lakozom, mert ezt szeretem (mert így kívánom)” (Zsolt. 132,13-14).
És
az Egyház, a kihívottak közösségéről így szól az Úr: „Lészen az utolsó időkben, hogy (szilárdan), és erősen fog állani az Úr házának hegye (jelentése: a harcos vagy
a diadalmas Egyház), hegyeknek felette,
(a hegyek tetején) és magasabb lészen a
halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok (valamennyi nép). És eljönnek sok népek, mondván: Jertek
menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az
Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és
Jeruzsálemből (jelentése: a béke megalapozása, a béke városa) az Úrnak beszéde (jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak igéje)”
(Ésa. 2,2-3).
Zsolt.
48,3
Szépen emelkedik az egész föld öröme, [az
egész föld örömére] a Sion hegye,
a szélső észak felé [az északi oldalon],
a nagy királynak városa [valóban a nagy
király városa].
Zsolt. 48,4 Isten [('ĕlóhím)]
van az ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék: [Héber
szerint: ; úgy
ismerik Istent, mint erős ('arəmôn): fellegvárat, (miśəgáḇ):
mint oltalmat].*
*Mert: „Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten
virradatkor. [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi]. Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen a föld. [Más
fordítás: Népek
háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]. A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló]
velünk van, Jákób Istene a mi várunk
[(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela” (Zsolt. 46,6-8).
„Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] felséges, [(ʿeləjôn): magasságos] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas,
erős] király az egész földön [minden
ország felett]” (Zsolt. 47,3).
Igen: „Ismeretes az Isten
Júdában, nagy az ő neve Izráelben. Mert hajléka (sátra) van Sálemben, és lakhelye Sionban. Ott törte
össze a kézív villámait, (a tüzes nyilakat) pajzsot, szablyát (kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela. Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányadó
hegyek” (Zsolt. 76,2-5).
Bizony: „Megszégyenülnek és
hátraszorulnak, és (meghátrálnak)
mindazok, akik gyűlölik a Siont” (Zsolt. 129,5).
Zsolt. 48,5 Mert ímé, a királyok összegyűltek,
de [(jaḥaḏ):
egyszerre] tovatűntek együttesen.*
*És így
folytatja Dávid a próféciát: „Miért háborognak [dühösködnek, tombolnak, agyarkodnak, dühöngnek, zúgolódnak,
morognak, miért fennhéjázók] a nemzetek
[pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak, terveznek] hiú
[céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő, haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek,
[felkerekednek, összegyűlnek, fölállnak] nagyjai
[a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).
Hiszen: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét,
meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt.
33,10)
„A nemzetek az Úr és
az Ő népe ellen háborognak, és terveket szőnek az Úr munkájának
megakadályozására. És hogy az Úr hogyan harcol, azt egy prófécián keresztül
mutatja be az Ige. Példát adva Krisztus népének: „És lőn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk az ő
szándékukat, és hogy Isten semmivé tette az ő tanácsukat: megtérénk mi
mindnyájan a kőfalhoz, kiki az ő munkájához; Attól a naptól fogva legényeimnek
csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és
páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A
kőfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a
másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a
kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt. Akkor ezt mondtam az
előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: A munka sok, és nagy
területen folyik, és mi a kőfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. Ezért
bárhol vagytok, ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk
harcol értünk! Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt
fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig” (Nehem. 4,15-21)
A fegyvereket, és a
harcot így mutatja be a Szent Szellem. Amikor az apostoloknak megtiltották,
hogy a Jézusban való hitet hirdessék, a gyülekezet így harcolt: „Ezek pedig mikor hallották, egy
szívvel-lélekkel (egyhangúlag, egyetértésben; közös akarattal) felemelék szavukat az Istenhez, és mondának:
Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és
minden azokban levő dolgot. Ki Dávidnak (atyánknak), a te szolgádnak szája által ezt mondottad (a Szentlélek által): Miért zúgolódtak (zúdultak fel) a pogányok, és gondoltak (terveznek) a népek (nemzetek) hiábavalókat? Felállottak (felkeltek) a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek (és megegyeztek) az Úr ellen és az ő Krisztusa
(Felkentje) ellen. Mert bizony
egybegyűltek a te szent Fiad (a te szent Szolgád), a Jézus ellen, a kit felkentél, (valóban megegyezett) Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal (nemzetekkel) és Izráel népével, Hogy véghezvigyék
(végrehajtsák), amikről a te kezed és a
te tanácsod (akaratod) eleve
elvégezte (előre elrendelte) volt,
hogy megtörténjenek. Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad
a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet
(hirdessék igédet), A te kezedet
kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak
(a te szent Szolgádnak), a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, ahol
egybegyűltek; és betelének (megteltek) mindnyájan
Szent Szellemmel, és az Isten beszédét (igéjét) bátorsággal szólják (hirdették) vala”
(Csel. 4,24-30).
Zsolt. 48,6 Meglátták ők, legott elcsodálkoztak
[(támah):
meglepődtek, megdöbbentek]; megijedtek, elriadtak [(bhl ḥáp̄az): megrettentek
összezavarodtak, és futásnak eredtek].
Zsolt. 48,7 Rémület [(rəʿáḏáh
raʿaḏ): remegés, reszketés] fogta el [('áḥaz):
ragadta meg, vette birtokba] ott őket, fájdalom [(ḥíláh ḥíl): gyötrelem, kín],
amilyen a szülőasszonyé [(jálaḏ): mint a vajúdó asszonyt];*
*Ézsaiás is
erről prófétál: „És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el
őket, és (gyötrődnek) szenvednek, mint a szülőasszony…” (Ésa. 13,8).
Zsolt. 48,8 A keleti széllel összezúzod Tarsis
[jelentése: erősség, megerősített előőrs;
kemény, jól megalapozott; szigorú; leigázás)] hajóit. [Héber szerint: A (qáḏim qáḏím): szembe fúvó (rúaḥ): szellem (šáḇar):
összetör, legyőz minden erősséget,leigázást].
Zsolt. 48,9 Amiként hallottuk, akként láttuk a
Seregek Urának városában [az erők
Urának,( jəhóváh): Jahvénak, az
Örökkévalónak], a mi Istenünk városában; örökre megerősítette [megtartja] azt az Isten! Szela.*
*Igen: „…
Ő, a Felséges, erősíti azt” (Zsolt.
87,5).
Zsolt. 48,10 A te kegyelmedről, [(ḥeseḏ)
szeretetedről, jóságodról]
elmélkedünk, és [(dámáh) emlékezünk]
oh Isten a te templomodnak belsejében [(hêḵál) szentélyében].*
*És így folytatja
Dávid: „Mert
kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod, jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ):
szilárdan, állandóan, biztonsággal] járok-kelek,
és [(hálaḵ): élek]” (Zsolt. 26,3).
Zsolt. 48,11 Amilyen a neved, oh Isten, olyan a
te dicséreted a föld határáig; igazsággal teljes a te jobbod. [Más fordítás: Amilyen
mértékben ismeretes lesz neved, úgy fog terjedni dicséreted is a föld (qicəváh qecev):
végéig, befejeződéséig; (ceḏeq málá'
málé' jámín) megigazulással van tele a Te jobbod].*
*A próféták így írnak erről az időről: Hiszen
napkelettől fogva napnyugatig nagy az én nevem a pogányok (a népek) között, és minden helyen tömjénnel áldoznak
az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok
(a népek) között! Azt mondja a Seregeknek
Ura” (Mal. 1,11).
„Eljőnek a népek
mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet” (Zsolt. 86,9).
Hiszen:
„Ki ne félne téged, Uram! És ki ne
dicsőítené a te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a
pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel.
15,4).
„Mert meg van
írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv
Istent magasztalja. [Más fordítás: Ezt
mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik
minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről]” (Róm. 14,11).
És
arról a NÉV-ről, amely előtt meghajol
minden térd: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus
Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,10-11).
Zsolt. 48,12
Örül, és [(śámaḥ): örvendez] Sion
hegye, ujjonganak [(gúl gíl): vigadoznak, ugrálnak örömükben] Júda leányai a te ítéletedért [(mišəpáṭ): döntéseidért].*
*És
folytatódik a prófécia: „Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert
igazságot teszel a népek között, és a nemzeteket e földön te igazgatod, (és Te vezeted). Szela” (Zsolt. 67,5).
„Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, (a bálványimádók mind), akik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak
előtte (leborulnak) mind az istenek.
Hallotta és örvendeze Sion, és örülének Júdának leányai a te ítéleteidnek Uram!
Mert te felséges vagy Uram az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden
isten felett (magasan fölötte vagy minden istennek.)!” (Zsolt. 97,7-9).
Zsolt. 48,13 Vegyétek [(sáḇaḇ): járjátok] körül a Siont, kerüljétek meg
azt, számláljátok meg tornyait.
Zsolt. 48,14
Jól nézzétek [csodáljátok] meg
sáncait, [bástyáit]
járjátok be palotáit [falait, erődítményeit], hogy elmondhassátok a
jövendő nemzedéknek. [Héber szerint: (léḇ): szíveteket, a bensőtöket (šíṯ): fordítsátok, és adjátok annak (pásaḡ): megértésére, hogy ('arəmôn) Isten a mi erődünk,
fellegvárunk, aki felemel, biztonságba helyez. Ezt (sáp̄ar): írjátok meg az ('aḥărón
'aḥărôn): utókornak (dór dôr): az elkövetkezendő generációknak].*
*Folytatódik a kijelentés, megismételve a
parancsot: „Amiket hallottunk és
tudunk; és amiket atyáink (őseink)
beszéltek el nékünk, Nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő
nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Hogy
megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és felkeljenek és
hirdessék azokat fiaiknak; Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne
felejtkezzenek Isten dolgairól, (Isten nagy tetteiről) és az ő parancsolatait megtartsák” (Zsolt. 78,3-4.6-7).
„Irattassék meg ez a
következő (a
jövő) nemzedéknek, és a
teremtendő nép (az
újjáteremtett nép) dicsérni
fogja az Urat. Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a
földre nézett le az Úr. Hogy meghallja a fogolynak (sóhajtását) nyögését, és hogy feloldozza (és megszabadítsa a
halálraítélteket) a halálnak
fiait” (Zsolt. 102.19-21).
Az
újjáteremtett népről így szól az apostol: „Azért ha valaki, mindenki, aki Krisztusban van, új ismeretlen,
szokatlan, meglepő teremtés, az új teremtmény; a régiek, vagyis az eredeti,
kezdeti, ősi elmúltak, a régi megszűnt, tovatűnt, ímé, újjá lett minden, és
valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő” (2 Kor. 5,17).
A
kijelentés a továbbiakban így hangzik: „És monda az, aki a királyiszéken, a trónuson ül vala: Ímé mindent
újjá teszek, mindent újjáteremtek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek
hívek, megbízhatók, és igazak” (Jel.
21,5).
„Mert ímé, új egeket és
új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, és a régire nem is
emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa.
65,17).
Hogy: „A nép,
amelyet magamnak alkoték, amelyet magamnak formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21)
„Tudjátok meg, hogy az
Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk; Az övéi vagyunk, az ő népe és az
ő legelőinek juhai, az Ő nyája vagyunk” (Zsolt.
100,3)
„Mert az Ő alkotása az
Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa
a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az
Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk” (Eféz. 2,10).
Zsolt. 48,15 Bizony ez az Isten [ilyen nagy az Isten, ő a mi vezérünk] a mi Istenünk
mindörökké [(ʿaḏ): örökkévalóságban, a
folytonos létezésben], ő vezet,
és [ő igazgat] minket mindhalálig, és még a (halálon
túl is)!
Nem félek az emberek ítélgetésétől.
Megvallom, hogy nem félek attól, hogy az emberek hogyan ítélnek
meg, mert meg van írva, hogy kicsinynek látszik az előttem, hogy tőlük
ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól.
(1 Kor.4,3)
Teréz anya: A szeretet.
„Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban…
ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint
ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a
szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban”
Csak Krisztus!
Ha Krisztussal együtt az Istenben akarsz élni és benne állandó
lakhelyet lelni, akkor minden emberi támasztól és segítségtől el kell
szakadnod, mert Rajta kívül senkid és semmid sem lehet, akire támaszkodva
nyugalmat találj.
Jön az Úr!
Így szól az Úr akkor:
„A kevés is ezerré nő, a kicsiny is
hatalmas néppé. Én, az Úr nem tétovázom, véghezviszem ezt a maga idejében!”
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Minél kevesebb van a
Szent Szellemből a gyülekezetben, annál több kávé és sütemény kell ahhoz, hogy
a gyülekezeti élet működjön. Semmi bajom a kávéval vagy a sütivel, de a SZENT
SZELLEM semmivel nem helyettesíthető!
REINHARD BONNKE
2016. július 25.
Zsoltár 47. Az egész föld Királya az Isten; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt.
47,1
Az éneklőmesternek, [(nácaḥ):
A karmesternek] a Kóráh
[jelentése: fogolymadár, kiáltó,
felszólító] fiainak zsoltára [mizəmôr: éneke]*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra
kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő),
Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki
magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal,
lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).
Ők
ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül
Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának
tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).
És ők dicsérték
folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták
(jelentése: gyülekezet) fiai közül és a
Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre
hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Zsolt.
47,2
Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok [(rúʿa rinnáh qól qôl): harsogó hangon,
örömkiáltással ujjongjatok]; Istennek vígságos szóval [a győzelem szavával ujjongjatok]*
*Dávid újra- és újra arra buzdít minden
embert: Vígan
énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az
ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok
fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt
énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak
hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és
(ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).
„Dicsérjétek az
Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy
dolgait. Énekeljetek, zengjetek
zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Keressétek az Urat és az ő erősségét;
keressétek az ő orcáját szüntelen” (1 Krón. 16,8-11).
„Magasztaljátok
az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő
cselekedeteit! Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden ő
csodatételét. Dicsekedjetek az ő
szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat”
(Zsolt. 105,1-3).
Zsolt.
47,3
Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló]
felséges,
[(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy
[(gəḏóláh
gáḏôl): hatalmas, erős]
király az egész földön [minden ország
felett]*
*Az Ő: „Kezében
vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő
alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta” (Zsolt. 95,4-5).
Zsolt.
47,4
Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá. [Más
fordítás: (dibbér): megszólítja a (ʿam): népeket általunk, és a (lə'ôm lə'óm): nemzeteket (reḡel): meghódoltatja]*
*És így folytatódik a prófécia: „Összetöröm őket, hogy fel sem
kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl
jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm):
felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel):
nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és
földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).
„Az idegenek [fiai] elepedtek
[(náḇél):
elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették],
és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ):
rejtekükből, váraikból, bástyáikból]” (Zsolt. 18,46).
Mert: „Az [('él): erős, hatalmas]
Isten, aki elégtételt adott nekem, és
népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta
előttem]. (Zsolt. 18,48).
És az ige Salamon királyt,
mint az Úr Jézus előképét mutatja be: „És uralkodó vala minden király felett az
Eufrátes (jelentése: nagyon széles, túláradó; termékenység) folyóvíztől a
Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) földéig és az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés,
beszűkülés, szorongatás, fogság) határáig” (2
Krón. 9,26).
Zsolt.
47,5
Kiválasztja nékünk örökségünket, Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] dicsőségét, [büszkeségét] akit szeret, és akiben [('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködik]. Szela*
*És az Evangélium
jelenti ki, hogy ki Jákob dicsősége: „Jézus miután alámeritkezett, azonnal kijöve
a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az
Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből
szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm,
akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,16-17).
Zsolt.
47,6
Felvonul [(ʿáláh): fölmegy,
fölemelkedik, fölszáll]
Isten
[('ĕlóhím)]
harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással,
örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr*
*Dávid így prófétál
az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál
emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat
ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz,
Uram Isten” (Zsolt. 68,19).
És Pál apostol így folytatja
a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a
magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az
pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a
földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél,
azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).
Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan
leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a
vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda
ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le
onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki
határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a
fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).
Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha
az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján.
3,13).
Amikor arról beszél az Úr
Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván
pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik:
Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani,
felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).
Az apostol megerősíti a
kijelentést: „Mert nem kézzel csinált,
nem emberkéz alkotta szentélybe, az
igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt
megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).
És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy
ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki
megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott
hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent,
megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek,
nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1
Tim. 3,16).
Zsolt.
47,7
Énekeljetek [zengjetek dicséretet]
Istennek, énekeljetek [zengjetek],
énekeljetek [zengjetek, dicséretet]
királyunknak, énekeljetek [zengjetek,
dicséretet]!
Zsolt.
47,8
Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel. [Más fordítás: zengjetek
neki éneket; zendítsetek hát ünnepi
dalra]*
*Dávid így prófétál
az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál
emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat
ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz,
Uram Isten” (Zsolt. 68,19).
És Pál apostol így folytatja
a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a
magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az
pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a
földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél,
azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).
Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan
leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a
vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda
ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le
onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki
határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a
fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).
Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha
az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján.
3,13).
Amikor arról beszél az Úr
Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván
pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik:
Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani,
felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).
Az apostol megerősíti a
kijelentést: „Mert nem kézzel csinált,
nem emberkéz alkotta szentélybe, az
igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt
megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).
És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy
ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki
megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott
hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent,
megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek,
nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1
Tim. 3,16).
Zsolt. 47,9 Isten [('ĕlóhím málaḵ): királyként] uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő
szentségének trónján*
*És Dávid így
dicsőíti az örökkévaló királyt: „Az Úr király mindenha és mindörökké
[Jehova az Örökkévaló uralkodik időtlen időkig, az
örökkévalóságon át]; a pogányok, vagyis a
[népek nemzetek] kivesznek
[eltűnnek] az ő földjéről, az Ő
[országából]” (Zsolt. 10,16).
Mózes hitvallása: „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18)
A Krisztusról így hangzik a
bizonyságtétel: „A te királyi széked
[a te trónod] óh Isten örökkön örökké
[megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség,
igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz):
jogara] a te országodnak [(baszileia):
királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara” (Zsid.
1,8).
Pál apostol is az örökkévaló
királyt dicsőíti: „Az örökkévaló
királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség
és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1
Tim. 1,17).
Zsolt. 47,10 Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mert Istené a
földnek pajzsai, magasságos ő, igen. [Héber szerint: A népek (náḏíḇ): készségesen, önként, szabad akaratból ('sp̄) gyülekeznek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai. Ő (ʿáláh): fölmagasztaltatik (mə'óḏ): nagyon]*
*És folytatódik a
prófécia: „Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban” (Jób. 25,2).
Ő az, aki így szól: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!
Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm):
magasztalnak a népek, (rúm):
magasztal a föld]” (Zsolt. 46,11)
Imádság:
Úr Jézus! Köszönöm, hogy követésedre hívsz. Menj előttem,
vezess, mutass helyes irányt! Boldog vagyok, hogy követhetlek. Hívj és vonj
magadhoz másokat is!
Ámen
Megvallás.
Hiszem és vallom, hogy
már nem kell félnem az ítélettől, mert Te
vetted el Úr Jézus az én ítéletemet, és Te rontattál meg az én vétkeimért,
békességemnek büntetését Te viselted. (Ésa.53,5) ezért nincsen már semmi kárhoztató ítéletem, mert kicsoda
kárhoztathat engem, hiszen Te meghaltál az én bűneimért, és feltámadtál az én
megigazulásomért. Te Úr Jézus Krisztus, Aki most Isten jobbján vagy, és
esedezel is érettem (Róm.8,1.34) én pedig dicsőítlek és magasztallak szüntelen.
Hívd bátran az Urat, mert Ő mondja:
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható,
hívjátok őt segítségül, amíg közel van”
(Ésa 55,6)
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Amikor imádkozunk, ugyanazon a talajon állunk, és
ugyanazokkal a jogokkal rendelkezünk, mint Pál, János, Jakab vagy akár Péter. A
legnagyobb szentekkel vagyunk egy sorban. A nekik szóló ígéret nekünk szóló
ígéret is. Ugyanahhoz az Úrhoz imádkoztak, akihez mi is imádkozunk.
Ugyanazokkal a kiváltságokkal rendelkezünk, mint ők. Istennek nincsenek
kedvencei..., vagyis hogy MINDNYÁJAN kedvencei vagyunk! Nekik ugyanaz a kulcsuk
volt az ajtóhoz, mint nekünk - Jézus Krisztus neve. Szabadon jöhetünk a
bejárati ajtóhoz és beléphetünk, kopogtatás nélkül, anélkül, hogy a portás
bejelentene minket. Nincs szükségünk angyalokra vagy szentekre, hogy bevezessenek
minket Isten jelenlétébe. Fiak vagyunk és örökösök - minden jogunk megvan arra,
hogy szabadon belépjünk Atyánk házába. Ez igazán nagyszerű ok az imádkozásra!
Azért imádkozhatunk, mert ez valakinek, Jézus Krisztusnak nagyon sokba került.
„közel kerültetek a Krisztus vére által” (Efézus 2:13). Micsoda ár azért, hogy
imádkozhassunk! „Járuljunk azért bátran a kegyelem trónusához, hogy irgalmat
nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor szükségünk van rá” (Zsidó 4:16). Ez a
lényege az imának. „Mivel teljes bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelhez
Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg
előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által... Járuljunk azért oda igaz szívvel
és teljes hittel” (Zsidó 10:19-22). Isten áldjon benneteket!
REINHARD BONNKE
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)