2016. április 22.

A Te szereteted

24-es ZSOLTÁR.

2 Korintusi levél 9. fejezet: Az adakozás rendje és áldása. (göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 9,1 A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek többet írnom.

2 Kor. 9,2 Hiszen ismerem a ti készségeteket, buzgóságotokat, készséges szíveteket, hajlandóságotokat, jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok* lelkesedésetek sokakat magával ragadt, és felindította a többieket**

*Buzgóságtok (dzélosz): igyekezet, buzgalom, lelkesedés.

**A macedón hívőket úgy fellelkesítette Akhája buzgósága, hogy: „Sok könyörgéssel kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek szükségére való szolgálat, a szentek megsegítésének jótéteményébe, és örömébe adakozással részt vehessenek, közösséget vállalhassanak (2 Kor. 8,4)

És így folytatja az apostol, az adakozás Isten kegyelme, ezért: „A szentek szükségeire adakozók, vagyonotokat közlők legyetek; (Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben…”  (Róm. 12,13)

És a kihívott gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban vagyis ezekben a napokban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták. Felkelvén pedig előállt egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhínség lesz; amely meg is lőn, és be is következett császár idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak, testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által” (Csel. 11, 27-30)

„Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a szűkös anyagi helyzetben lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára (Róm. 15,26)

Betöltve Isten Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd(Péld. 3,27).

2 Kor. 9,3 Mindamellett elküldöttem az atyafiakat, a testvéreket, nehogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben a tekintetben, ebben az ügyben, e dologban hiábavaló ne legyen, és alaptalannak ne bizonyuljon, hogy szégyent ne valljak. Hogy, amint mondám, készen legyetek.

2 Kor. 9,4 Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak, és megérkeznek, és titeket készületlenül találnak, valamiképpen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban, ebben a bizodalmunkban. Azaz, hogy nehogy ti megszégyenüljetek, ha kiderül, hogy mégis hiába bíztam bennetek.

2 Kor. 9,5 Szükségesnek véltem és tartottam azért buzdítani, bátorítani az atyafiakat, és megkérni a testvéreket, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat. Az áldást, melyet ti előzőleg megígértetek, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, mint hálaáldozat, és nem mint ragadomány, és nem mint kényszeradomány.

2 Kor. 9,6 Azt mondom pedig: Aki szűken, szűkmarkúan vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat, és aki áldással vet, áldással fog aratni is.*

*Mert: „Kölcsön ád az Úrnak, a ki kegyelmes a szegényhez, aki könyörül a nincstelenen; és az ő jótéteményét megfizeti, megtéríti néki” (Péld. 19,17)

És: „Boldog, aki a nyomorultra gondol, akinek gondja van a nincstelenre; a veszedelem napján, ha bajba kerül, megmenti azt az Úr. Az Úr megőrzi azt és életben tartja azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kívánságának,(és nem engedi át ellenségei dühének. Az Úr megerősíti őt, és enyhülést ad az ő betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében” (Zsolt. 41,2-4)

Az irgalmas szemű a jóságos tekintetű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek, a nincstelennek(Péld. 22,9)

„És bővölködővé tesz téged az Úr minden jóban: a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében állataid ivadékában, és a te földednek gyümölcsében, termésében…” (5 Móz. 28,11)

És az Úr Jézus ígérete: „Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet, megtetézett mértékkel adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek viszonzásul néktek, amellyel ti mértek” (Luk. 6,38).

2 Kor. 9,7 Mindenki amint eltökélte, előre eldöntötte szívében, nem szomorúságból, ne kedvetlenül, kelletlenül, vagy kénytelenségből, és ne is kényszer alatt tegye; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten*

*És hogy kinek a részére, miért és hogyan kell adakozni, arról már a Törvény beszél. A törvény parancsa szerint a Szent Sátor (a Krisztus testének előképe) építéséhez önként kell hozzájárulni: „És szóla az Úr Mózeshez, mondván: Szólj,és  mondd meg az Izráel fiainak, hogy minden embertől, akit szíve indít arra, szedjenek nékem ajándékokat, és gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat(2 Móz. 25,1-2).

Az Úr - Jahve, az Örökkévaló - parancsát így továbbította Mózes: „És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván: Szedjetek  magatok közt ajándékot, felajánlást az Úrnak -  Jahvénak, az  Örökkévalónak -  mind, akinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot. Vagyis mindenki, akit a szíve arra indít, hozzon felajánlást az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet” (2 Móz. 35,4-5)

Az Úrnak ad az az ember is, aki a szegény, szűkölködő testvérén segít: „Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted. (Más fordítás: Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az ÚR minden munkádat és minden szerzeményedet). Mert a szegény, szűkölködő, nélkülöző, segítségre szoruló nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának, testvérednek a te földeden, és légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez(5 Móz. 15,10-11)

Ne légy szűkmarkú, mert: „Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja, és visszatartja a járandóságot, de ugyan szűkölködik. (Más fordítás: Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut). A mással jól tevő ember megkövéredik. (Más fordítás: Az ajándékozó bővelkedik); és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld. 11,24-25).

2 Kor. 9,8 Az Isten pedig hatalmas*és képes arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenféle kegyelmet**bőségesen ontson rátok; hogy mindenben, minden tekintetben, és mindenkor teljes elégségetek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek.

*Hatalmas (dünatosz): erős, képes.

**Kegyelem (kharisz: Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása.

2 Kor. 9,9 Amint meg van írva: Szórt osztogatott, bőkezűen adakozott a szegényeknek, a szűkölködőknek; az Ő igazsága örökké megmarad.

2 Kor. 9,10 Aki pedig magot ád a magvetőnek, és kenyeret juttat eleségül, megadja és megsokasítja, megszaporítja, megsokszorozza a ti vetéseteket  a ti vetőmagotokat, és megszaporítja a ti igazságtoknak, azaz megigazulásotoknak gyümölcsét*

*Az apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19)

Hiszen azt mondja az Úr: „Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,8)

Dávid megvallása pedig így hangzik, aki: „Osztogat, és bőven adakozik a szegényeknek, a nélkülöző, rászoruló, szükségben levőknek, igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva felemeltetik, felmagasztaltatik dicsőséggel, hatalma dicsőségesen emelkedik(Zsolt. 112,9).

Az apostol így dicsőíti az Urat: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, mert hatalma van és képes rá. Feljebb, vagyis azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk. A mibennünk munkálkodó, a bennünk ható hatalma szerint; Annak légyen dicsőség az egyházban, a kihívottak közösségeiben, az eklézsiában, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, és nemzedékről nemzedékre örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21).

2 Kor. 9,11 Hogy így mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, bőséges adakozásra, amely általunk hálaadást szerez, és munkál az Istennek.

2 Kor. 9,12 Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért végzett szent munka nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt, vagyis sokak hálájától megsokasítva ömlik Isten felé.

2 Kor. 9,13 Amennyiben e szolgálatnak próbája*  illetve bizonysága által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangéliumát**  megvalló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért***

*Próbája (dokimé): bizonysága.
** Evangélium (euangelion): jó hír, örömhír; győzelmi hír, a győztes hadvezér érkezésének híre.

***János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, kijelentve, hogy az adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, és világi javakkal rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten szeretete? Fiacskáim, gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,17-18).

Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne legyenek gőgösek, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra, a mi megélhetésünkre. Hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók(1 Tim. 6,17-18) .

2 Kor. 9,14 Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rátok kiárasztott, és rajtatok való bőséges kegyelme miatt. [Más fordítás: És ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok; Amikor pedig viszonzásul imádkoznak majd értetek, kívánnak majd látni titeket, mivel Isten jósága olyan bőségesen kiáradt rátok].

2 Kor. 9,15 Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan, leírhatatlan, kifejezhetetlen, elmondhatatlan ajándékáért. [Más fordítás: Istenem, hálásan köszönöm ajándékodat, amely kimondhatatlanul csodálatos]*

*És az apostol tovább is így dicsőíti az Urat: „Övé legyen a dicsőség mindörökkön örökké! Ámen” (Gal. 1,5).



Megáld az Úr


Az Úr által adott példa


IMA

Áldalak Úr Jézus, hogy egyetlen egy áldozatoddal örökre tökéletessé tettél. (Zsid.10,14.) és megváltottál a törvény átkától is, mert meg van írva, hogy: Krisztus váltott meg a törvény átkától, átokká levén érettem. (Gal.3,13.) Ezért azoknak a betegségeknek sincs már sem joga, sem köze testemhez, amelyek a törvény könyvében megírattak. El kell távoznia tőlem minden járványos betegségnek (döghalálnak) szárazbetegségnek, hideglelésnek (láznak), gyullasztó és izzasztó betegségnek (minden gyulladásnak, testem minden részéből távoznia kell) a bőrömről minden ragyának; minden fekélynek, varnak, sülynek, viszketegségnek, /amelyek a világban akár gyógyíthatók, vagy gyógyíthatatlanok/ tébolyodásnak, vakságnak és elme-zavarodásnak. És megőriz az Úr engem minden gonosz keléstől térdeimen és combjaimon, sőt egész testemet megőrzi ezektől talpamtól fogva a koponyámig. És eltávolított az Úr tőlem és gyermekeimtől minden csapást, és minden maradandó gonosz betegséget, és megszabadított a világban lévő minden betegségtől, azoktól is, amelyek még csak ezután lesznek. (5Móz. 28.)





Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A Biblia felemel minket Istenhez, aki adta azt. 
„Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsoltárok 119,105). Háromezer éve tartja vezető helyét, mint a világ legolvasottabb könyve. Titka, hogy nem csak tudást közöl vagy irodalmi élményt nyújt, hanem átformálja az olvasóit. Az olyan embernél, akinek a Bibliája szétesik a gyakori olvasástól, nem kell tartani attól, hogy szétesik az élete. A nyitott Biblia ajtót nyit a Mennyre. REINHARD BONNKE



László Boda



 
László Boda

 
Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely






2016. április 18.

Jézus lehelete

2 Korintusi levél 8. fejezet: Az adakozásról. (göröggel és kapcsolódó igékel / revidiált)

2 Kor. 8,1 Hírt adunk nektek, hogy tudtotokra adjuk, megismertessük veletek atyámfiai, testvéreim, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közlött, amellyel elárasztotta Macedónia kihívott közösségeit, eklézsiáit]*

*És így folytatja az apostol, az adakozás Isten kegyelme, ezért:  „A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek írnom. Hiszen ismerem a ti készségeteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája kész a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok, sokakat magával ragadt. Mindamellett mégis elküldöttem az atyafiakat, a testvéreket, hogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló ne legyen; hogy, amint mondám, készen legyetek. Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak, és titeket készületlenül találnak, valamiképpen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban, és bizodalmunkban. Szükségesnek tartottam tehát hogy megkérjem a testvéreket, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, mint hálaáldozat, és nem mint ragadomány, vagyis nem pedig mint kényszerű adomány(2 Kor. 9,1-5)

Az adakozásról sok mondanivalója van az apostolnak: „A szentek szükségeire, a szűkölködés, és hiányukra adakozók legyetek; [Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben]…”  (Róm. 12,13)

És a kihívott gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban, vagyis ezekben a napokban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták. Előállt pedig egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté, azaz megjövendölte a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhínség lesz; amely meg is be is következett Klaudius császár idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak, testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez, azaz a gyülekezet elöljáróihoz Barnabás és Saulus, keze által” (Csel. 11, 27-30) 

És azt tanácsolja az apostol a gyűjtésre vonatkozóan: „Ami a szentek számára való alamizsnát, a rendezett adománygyűjtést illeti, amiképpen Galácia kihívott gyülekezeteinek, eklézsiáinak meghagytam, ti is azonképpen cselekedjetek. Ti is úgy járjatok el.  A hétnek első napján mindenitek tegye félre, és gyűjtse össze magánál otthon, amit hét közben sikerül összegyűjtenie, ami tőle telik, ami neki tetszik, hogy ne akkor legyen a gyűjtés, amikor majd megérkezem. Mikor pedig megérkezem, akiket javasoltok, és alkalmasnak találtok, akiket kipróbáltaknak fogtok látni leveleitek által, azokat küldöm el ajánlólevéllel, hogy elvigyék Jeruzsálembe a ti kedves ajándékotokat, a ti szeretetadományotokat. Ha pedig érdemes lesz a gyűjtés arra, vagyis ha megéri, hogy én is elmenjek, velem együtt jönnek” (1 Kor. 16,1-4)

Mert: „Azt mondom, hogy tudjuk pedig: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Kiki amint eltökélte, vagyis mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, nem szomorúságból, ne kedvetlenül, vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas, és van hatalma arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségetek lévén, azaz hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és minden jótéteményre bőségben legyetek. Hogy bőségben éljetek minden jó cselekedetre.  Amint meg van írva: Szórt, adott, sőt bőkezűen osztott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad. Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megadja és megsokasítja a ti vetéseteket, a ti vetőmagotokat és megnöveli, és megszaporítja a ti megigazulásotok gyümölcsét. Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, amely általunk hálaadást szerez az Istennek. Mert e tisztnek szolgálata, ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt, mert sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt; Amennyiben e szolgálatnak próbája által, és eredményességéért dicsőítik majd az Istent a ti Krisztus evangéliumát valló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2 Kor. 9,6-15)

Tehát: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése. (Más fordítás: Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd)” (Péld. 3,27).

2 Kor. 8,2 Hogy a nyomorúság, a nehézségek, bajok sok próbái közt is, sőt a súlyos megpróbáltatások ellenére is bőséges, és túláradó az ő örömük. És igen nagy, és mélységes szegénységükből is bőséges adakozás fakadt, és jószívűségük gazdagságává növekedett.  [Más fordítás: Igen nagy, és nyomasztó szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága].
  
2 Kor. 8,3 Mert bizonyság vagyok rá, és tanúskodom arról, hogy képességükhöz mérten, sőt erejük felett, és képességükön felül is önként adakoznak. [Más fordítás: Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak. Sőt, talán még annál is többet].  
 
2 Kor. 8,4 Sok könyörgéssel kérve igyekeztek meggyőzni minket, és sok kérleléssel könyörögve és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek szükségére való szolgálat, a szentek megsegítésének jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket, kérve, hogy adakozásba részt vehessenek, és közösséget vállalhassanak*

* „Mert tetszett, és kedvét, és örömét lelte Macedónia és Akhája, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a szűkös anyagi helyzetben lévők részére némileg adakozzanak. (Más fordítás: Jónak, és helyesnek látták, hogy közös gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára)” (Róm. 15,26)

Így töltötték be Isten Igéjét, amely azt parancsolja: „Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz, és emiatt tönkremegy melletted, segítsd meg őt…” (3 Móz. 25,35) 

És: „ Ha valaki elszegényedik testvéreid közül valamelyik lakóhelyeden, abban az országban, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne légy keményszívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben, hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki és légy hozzá bőkezű, és örömest adj … néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik, amiben szükséget szenved(5 Móz. 15,7-8).

2 Kor. 8,5 És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratából. [Más fordítás: De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták, ajándékozták oda az Úrnak, azután nekünk is, azután adták az ajándékaikat. Ez az, amit Isten akar].

2 Kor. 8,6 Hogy kérnünk, és bátorítani, buzdítani kellett Titust, hogy amiképpen már előbb elkezdette, azonképpen végezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését, ezt a jótéteményt, ezt a kegyelmi munkát is. [Más fordítás: Hiszen ő volt az, aki ezt elkezdte; úgyhogy kérlelnünk kellett Tituszt, hogy ahogyan korábban elkezdte, úgy juttassa befejezéshez is a rátok vonatkozólag adott kegyelmet].

2 Kor. 8,7 Azért, miképpen mindenben bővölködtök, és mindenben kitűntök: hitben, Isten beszédében, az igében, Istenismeretben, tudományban és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó Isten szerinti szeretetben, úgy e jótéteményben, ebben az adakozásban, ebben a kegyelmi munkában is legyetek bőkezűek, és tűnjetek ki. [Más fordítás: Minden dologban meggazdagodtatok: hitben, Isten beszédében, az igében, tudásban, mindenféle igyekezetben, és a szeretetben, amit tőlünk tanultatok. Most hát legyetek bőkezűek az adakozásban is].

2 Kor. 8,8 Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága és lelkesedése által az Isten szerinti szeretetetek valódiságát, tisztaságát, őszinteségét is kipróbáljam, és megvizsgáljam.  [Más fordítás: Nem parancsként mondom, hogy adakozzatok, de szeretném kipróbálni, hogy igazi szeretet van-e bennetek. Ezért mondtam el nektek, hogy mások milyen bőségesen adakoznak]*

*És így folytatja az apostol: „Hálát adok szüntelenül értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, az Isten ama ajándékáért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben, azaz Őbenne mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben, azaz Igében, és minden Istenismeretben, és tudományban(1Kor. 1,4-5)

Meg van írva, hogy a megigazult ember: „Osztogat, és bőven adakozik a szegényeknek, a szűkölködők, nélkülözők, rászorulók, szükségben levők számára. Megigazultsága megmarad mindvégig, és véget nem érően. az ő szarva, azaz hatalma felemeltetik dicsőséggel” (Zsolt. 112,9)

 „Markát megnyitja, tenyere nyitva van a szegénynek, a nélkülöző, rászoruló, szükségben lévőnek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek” (Péld. 31,20).

2 Kor. 8,9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelmét, hogy gazdag lévén, mégis teljesen szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok, ezzel mutatta meg, mennyire szeret benneteket*

*És folytatódik a kijelentés: „Aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell. Hanem önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl, szolgai alakot öltött, emberekhez hasonlóvá lévén, és külsejét tekintve olyan lett, és úgy jelent meg, mint egy ember, magatartásában is embernek bizonyulva. (Más fordításban: Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga)” (Fil. 2,6-7).

2 Kor. 8,10 Tanácsot is adok e dologban, mert hasznos az néktek, és javatokra válik, akik nemcsak a cselekvést, hanem előzőleg az akarást is elkezdtétek, és őszinte szándékotokat is megmutattátok tavaly óta. [Más fordítás: Hadd adjak nektek tanácsot. Tavaly ti voltatok az elsők, akik adni akartak - és adtatok is. Most pedig jó lenne, ha befejeznétek, amit tavaly elkezdtetek. Ne csak a jó szándék legyen bennetek, hanem tegyétek is meg, amit elhatároztatok! Tehát gyűjtsétek össze, amit adni akartok - mindenki annak megfelelően, amennyi pénze van].

2 Kor. 8,11 Most hát a cselekvést is vigyétek végbe, fejezzétek be, és gyakorlatban is hajtsátok végre; hogy amiképpen az akarás készsége, azonképpen a végrehajtás, a befejezés is ahhoz képest, és abból legyen, amitek van.

2 Kor. 8,12 Mert ha a készség megvan, az annak mértékében, arányában kedves az Istennek, amije kinek-kinek, vagyis az adakozónak van, és nem a szerint, vagyis nem annak mértékében, arányában, amije nincs. [Más fordítás: Mert ha valóban adni akartok, akkor ajándékotok kedves és elfogadható lesz. Mégpedig ahhoz mérten lesz kedves, amitek van. Hiszen senkitől nem kérnek többet, mint amit képes adni].   

2 Kor. 8,13 Mert ne úgy legyen, hogy míg másoknak könnyebbségük támad, néktek pedig nyomorúságtok legyen. Hanem egyenlően legyen. E mostani időben a ti bőségetek, a ti fölöslegetek pótolja, és egészítse ki amazoknak fogyatkozását. [Más fordítás: Nem arról van szó, hogy amiatt, hogy másokon segítetek, nektek meg hiányotok támadjon; Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem egyenlő mérték szerint]*

*A szándékotokat, akarásotokat valósítsátok is meg: „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést, és véghezvitelt jó kedvéből. (Más fordításban:Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően) (Fil. 2,13)

Hiszen: „… ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt” (2Kor. 9,12)

Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, és ne legyenek gőgösek, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra, a mi megélhetésünkre. Hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók(1 Tim. 6,17-18)

És a figyelmeztetés így hangzik: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, királyságába; hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mát. 7,21)

„Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind fitestvérem, azaz fivérem, nőtestvérem, azaz nővérem és az én anyám (Mát. 12,50)

És: „… boldogok akik hallják az Istennek beszédét, és megtartják azt” (Luk. 11,28).

2 Kor. 8,14 Hogy máskor amazoknak bősége, és fölöslege is pótolhassa a ti fogyatkozásotokat, vagyis hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen, s így a javak kiegyenlítődjenek. [Más fordítás: Inkább a kiegyenlítésre törekedjetek. Hiszen most a ti adományotok fogja kipótolni, ami a testvéreiteknek hiányzik. Máskor meg éppen fordítva: ők fogják a bőségükből kipótolni a ti hiányotokat. Így lesz egyenlőség].

2 Kor. 8,15 Amint meg van írva: aki sokat szedett, sokat gyűjtött, nem volt többje, nem bővelkedett; és aki keveset, nem volt kevesebbje, nem szenvedett hiányt, és nem szűkölködött.*

*És ez így lett megírva: Az Úr mannát adott Izráel fiainak, és így szólt Mózes: „Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki amennyit megehetik; fejenként egy ómert - ami bő három és fél liter, - a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, akik az ő sátorában vannak. És akképpen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet. Azután megmérik vala ómerrel, és annak, aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása, azaz hiánya: kiki annyit szedett, amennyit megehetik vala” (2 Móz. 16,16-18).

2 Kor. 8,16 Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt a buzgóságot, lelkesedést, és szeretetet oltotta és adta irántatok a Titus szívébe,azaz bensőjében, ami bennünk is van*

*Mert ez is Isten ajándéka: „Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2 Kor. 9,15)

Mert Ő: „Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban” (Jób. 36,11)

Így szól az Úr: „Vigadjanak, ujjongjanak, és örüljenek, akik kívánják az én igazságomat, az Isten által nékem ajándékozott megigazulást. Beszéljék mindenkor hogy nagy az ÚR, aki szolgája javát akarja” (Zsolt. 35,27).

2 Kor. 8,17 Mivelhogy kérésünket, és a tőlünk kapott bátorítást, buzdítást ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként, vagyis önszántából ment hozzátok. [Más fordítás: Nem csupán szívesen fogadta kérésünket, de önként ment el, hogy meglátogasson titeket, mivel valóban nagyon szeretne segíteni].

2 Kor. 8,18 Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit, azaz azt a testvért is, akinek az összes kihívott gyülekezetekben, azaz minden eklézsiában jó híre van, és dicséretes az Evangéliumért. Vagyis azért dicsérik, mert az örömhír terjesztését szolgálja.

2 Kor. 8,19 Nemcsak ennyi történt. Mert ezen felül  még a kihívott gyülekezetek útitársunknak  is megválaszták. És kísérőnkül is rendelték, ebben a jó ügyben, ebben az adománygyűjtésben, azaz ennek a kegyelemnek szolgálatában, amelyet mi szolgálunk, magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre,vagyis hajlandóságotokra, jóindulatotokra, lelkesedésetekre. És a mi készségünk és elszántságunk megmutatására, és a mi buzgóságunk kimutatására végzünk, hogy megmutassuk, hogy valóban segíteni akarunk a testvéreinknek*

*Ezt kérte az apostol a gyülekezettől: „Mikor pedig megérkezem, akiket javasoltok, akiket alkalmasnak találtok, akiket kipróbáltaknak fogtok látni leveleitek által, azokat küldöm el ajánlólevéllel, hogy elvigyék Jeruzsálembe a ti kedves ajándékotokat, szeretetadományotokat. Ha pedig méltó, és érdemes lesz a gyűjtés arra, vagyis ha megéri, hogy én is elmenjek, velem együtt jönnek” (1 Kor. 16,3-4).

2 Kor. 8,20 Óvakodván, hogy szolgálatunknak ezért az érett gyümölcséért senki se ócsárolhasson, rágalmazzon, gyalázhasson minket, a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény gazdag eredménye miatt. [Más fordítás: Ezzel akarjuk biztosítani, hogy senki se bírálhasson bennünket a bőséges adomány miatt, amely gondunkra van bízva].

2 Kor. 8,21 Mert gondunk van a tisztességre, arra hogy jó hírünk legyen. A becsületre ugyanis vigyázunk, nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is*

*Újra és újra figyelmeztet az apostol: „… A tisztességre, becsületességre, a Krisztusi magatartásnak megfelelően gondotok legyen minden ember előtt  úgy, hogy azt minden ember lássa. „Mert aki így szolgál a Krisztusnak, az kedves és az okoz örömöt Istennek, és az emberek előtt megpróbált, vagyis megbízható, hiteles (Róm. 12,17;14,18)

 Mert meg van írva, hogy: „Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél” (Péld. 3,4)

2 Kor. 8,22 Sőt elküldöttük velük a mi atyánkfiát, vagyis azt a testvért is, akinek buzgó voltát, és alkalmasságát sok dologban, sok mindenben, és sokszor kipróbáltuk, és megvizsgáltuk. Most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva. [Más fordítás: Elküldtük velük együtt még azt a testvérünket is, aki mindig készséges volt, hogy segítsen. Ő már többször is bebizonyította, hogy megbízható segítőtárs. Most még sokkal lelkesebb, mert nagyon bízik bennetek].

2 Kor. 8,23 Akár Titusról van szó, ő az én társam, vele közösségben élek, és ti köztetek, és ti felétek pedig munkatársam, és segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, testvéreinkről van szó, ők a gyülekezetek követei, az eklézsiák, a kihívott gyülekezetek apostolai, küldöttei, Krisztus dicsősége: [Más fordítás: Titusz az én munkatársam a közöttetek végzett munkámban. A többi testvérek pedig, akik vele utaznak, a gyülekezetek küldöttei. Mindannyian Krisztus dicsőségére végzik a munkájukat].

2 Kor. 8,24 Adjátok azért Isten szerinti szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, bizonyságát, és tanúsítsatok szeretetet irántuk a kihívott gyülekezetek, azaz eklézsiák előtt is. [Más fordítás: Fogadjátok hát őket szeretettel! Mutassátok meg nekik, hogy nem hiába dicsekszünk veletek a többi gyülekezetek előtt].

A kijelenésről


Megvallás


Spurgeon: A halálról.

A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.



Nem félek a gyermekeim sorsa miatt.

 Áldalak Istenem amiért nem kell félnem gyermekeim sorsa miatt sem, mert meg van írva, hogy Te ott hallod meg szavukat, ahol vannak (1Móz.21,17) bármilyen mélyen merültek bele a világba, amely sivár pusztaság; ahol eleped a lelkük a szomjúságtól, és még csak azt sem tudják, hogy mire szomjaznak; ahol már csak sírni tudnak, azt sem tudva, hogy Te vagy, és Te hallod az ő sírásukat; és ha mindenki által elhagyatottak, Te nem hagyod el őket, mert meg van írva, hogy : a ti gyermekeitek szentek, áldottak, és megszabadulnak, és ha szentek, akkor szeretettek,  
(1Kor.7,14.és Kol.3,12)



Így szól Isten:

Bajban vagy? Gondok és problémák aggasztanak? Akkor:

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején: én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt:50:15)


És hogy kinek a nevét kell segítségül hívni, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr: „Az Isten gyülekezetének, ...a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken 
(1 Kor. 1,2);



Megvallás.

Úr Jézus!
A „dicsőség, a ragyogás és a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett, és magasztos vagy te mindenek felett! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” 
(1 Krón. 29,11-13)




Tivadar Kormos




 

Felház a körcsarnokban


Esemény
Felház fényképe.
Felház
2359 ember kedveli.
7646 ember beszél erről.