2 Korintusi levél 4. fejezet: Isten ereje az emberi gyöngeségben. (göröggel és kapcsolódó igékkel / REVIDEÁLT)

2 Kor. 4,1 Annakokáért, mivelhogy ilyen diakónusi szolgálatban vagyunk, amint a kegyelmet nyertük, és ahogy könyörületben részesültünk, nem csüggedünk el, nem veszítjük el bátorságunkat, és nem lankadunk nem restülünk meg]^*

*És így folytatja az apostol: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, vagyis a nemzetekből valóknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen, és mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8)

„Ki előbb istenkáromló, vagyis Őt káromló, és az övéit üldöző és erőszakoskodó valék, mert erőszakos ember voltam: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el e világra, hogy megtartsa, vagyis üdvözítse a bűnösöket, azaz: a céltévesztőket, akik közül az első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik majd hisznek Őbenne és így az örök életre jussanak” (1 Tim. 1,13.15-16)

Mert Ő az: Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, elpusztít, megfoszt az élettől, kioltja az életet, a Szellem pedig megelevenít, életre kelt, élővé tesz, feltámaszt, és éltet” (2 Kor. 3,6)

Ezért vallhatja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13)

Azért: „Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt és hirdethessem úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,4)

Nektek: „Akik hajdan, vagyis egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, és akik számára nem volt irgalom, most pedig kegyelmezettek vagytok, és irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,10)

2 Kor. 4,2 Hanem lemondtunk a szégyellni való titkokról, a szégyenletes dolgok, és titkos bűnök takargatásáról, mint akik nem járunk ravaszságban, nem alkalmazunk cselt, és nem is hamisítjuk meg, és nem is használjuk cselvetésre az Isten igéjét, logoszát. De a kinyilatkoztatott valóság nyílt hirdetésével, és láthatóvá tételével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten színe előtt^*

*És így folytatja az apostol: „Mert sem hízelkedő beszéddel, amint tudjátok, sem telhetetlenség színében, sem leplezett kapzsisággal nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság, Ő a tanúnk” (1 Thess. 2,5)

„Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják és nyerészkedésre használják az Isten igéjét; hanem tisztán, és tiszta szívből, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2 Kor. 2,17)

„Mert a mi buzdításunk, és a mi igehirdetésünk nem hitetésből van, nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, sem nem álnokságból” (1 Thess. 2,3)

„Mert nem tisztátalanságra, hanem megszentelődésre, és szentségre hívott el minket az Isten” (1 Thess. 4,7)

És: „… úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (2 Kor. 6,4)

 Mert: „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, és győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk” (2 Kor. 5,11)

2 Kor. 4,3 Ha mégis leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak^*

*Mégpedig: „azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait, titkait, és titkos dolgait az én evangéliumom szerint, amelyet hirdetek Krisztus Jézus által (Róm. 2,16)

Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk, akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk, Istennek ereje és hatalma a szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18)

2 Kor. 4,4 Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása^* azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik^**

*És: „Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, aki Isten dicsőségének a kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született” (Kol. 1,15)

Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,9).

**Mert: „Mi az Istentől valók vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, az nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak, vagyis a valóságnak Szellemét és a tévelygésnek, a csalásnak, félrevezetésnek szellemét” (1 Ján. 4,6)

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, ezért keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18)

 „Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istentől eredő, és az Istenből való Szellemet hogy megismerjük, és tudatában legyünk azoknak, amiket Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor 2,12)

2 Kor. 4,5 Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, mint Urat. Magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, sőt rabszolgáitokat^* Jézusért, az Ő kedvéért^**

*Rabszolgái (dúlosz): parancsvégrehajtói; alárendeltjei; szó szerint: más irányítása ALATT EVEZŐ valaki; katonai jellegű szó. A harci gálya evezőse volt, megkülönböztetve a fedélzeten harcoló katonáktól. Nehéz, kemény munkát végző, felettesei parancsára cselekvő személy.

**„Mert úgy határoztam, és úgy döntöttem, hogy nem tudok közöttetek másról, és nem is akarok semmiről sem tudni csak Jézus Krisztusról, még pedig róla is, mint a megfeszítettről, vagyis az oszlopra feszítettről” (1Kor. 2,2)

Hát: „Úgy tekintsen, és értékeljen minket, és úgy számoljon velünk minden ember, mint Krisztus szolgáival, és Isten szent titkainak sáfáraival, gondnokaival, intézőivel” (1 Kor. 4,1).

2 Kor. 4,6 Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, fény támadjon, ő maga gyújtott, és támasztott világosságot. Ő csillant és ragyogott fel a mi szívünkben, a mi bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik, annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]^*

*Mert: „… ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság” (1 Móz. 1,3)

Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra, a fényre, és a Sátánnak, az ellenségnek hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek, vagyis céltévesztésüknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt, azaz örökséget nyerjenek az én bennem való hit által” (Csel. 26,18)

Az apostol pedig így szól a hívőkhöz: „Mert valátok egykor régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok és éljetek” (Eféz. 5,8)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46).

Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet, te gyújtasz nekem mécsest; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az Úrtól való szövétnek, az ÚRtól kapott mécses az embernek életet adó ereje, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét, és egészen átkutatja bensőnket” (Péld. 20,27).

2 Kor. 4,7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta, rendkívüli nagysága, és mindent felülmúló hatalma Istené legyen, Istentől, és nem belőlünk eredőnek tűnjék fel, és nem magunktól valónak látszon^*

*És az apostol így folytatja: „hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején, és hatalmán nyugodjék” (1Kor. 2,5)

„És kérem is, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek, kinyilatkoztatásnak, leleplezésnek Szellemét az Ő megismerésében

[Más fordítás: Annak a bölcsességnek és leleplezésnek Szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt” (Eféz. 1,17)]

Hogy megtudjátok, hogy: „… mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, és mibennünk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája, hatalmas erejének bennünk munkálkodása szerint,

[Más fordítás: Hogy: Mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk] (Eféz. 1,19).

2 Kor. 4,8 Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak, zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk, bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe^*

*És így folytatja az apostol: „Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk, háborúságunk, szorongattatásunk, üldöztetésünk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, hogy képességünket messze felülmúló teher, és nyomás nehezedett reánk. Úgyhogy életünk vagyis életben maradásunk felől is kétségben  valánk, és bizonytalanok, végsőkig tanácstalanok, elcsüggedtek és zavarban voltunk. Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem abban az Istenben, aki feltámasztja, és életre kelti a holtakat. Aki ilyen nagy halálból, ilyen nagy halálos veszedelemből kiragadott, és megszabadított bennünket, és megszabadít minket: akiben reménykedünk, és akire elváró reménységgel számítunk, és akiben megbízunk, hogy ezután is meg fog szabadítani, és ki fog menteni” (2 Kor. 1,8-10)

„Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi hústestünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk, és gyötrődtünk; kívül harc, belűl félelem” (2 Kor. 7,5)

De Dáviddal együtt vallja: „Ha elfogyatkozik, és ha elenyészik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

Mert: „Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod, és te tartod kezedben az én sorsomat” (Zsolt. 16,5)

„Azért tehát nem csüggedünk, nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk tönkre is megy, elpusztul, megsemmisül, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy, sőt minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk (2 Kor. 4,16-17)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, megtapasztalunk, ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz; ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18).

2 Kor. 4,9 Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem pusztulunk^*

*És azért nem pusztulunk el, ahogy Dávid megvallja: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem terül el, és nem marad fekve, mert az Úr támogatja kezével” (Zsolt. 37,23-24)

„Mert ha hétszer elesik, összeomlik, megbuki, is az igaz, ugyan mégis felkél azért; az istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők, a hitetlenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek, mert elbuknak a bajban” (Péld. 24,16)

„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét. Benne reménykedem; mert meghallgat engem az én Istenem! Hát: „Ne örülj bajomnak, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” (Mik. 7,7-8)

Az Úr Jézus előre figyelmezteti az Övéit, hogy nem rendkívüli dolog történik velük: „Emlékezzetek meg ama beszédekről, azokról az igékről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet, az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,20-21).

2 Kor. 4,10 Mindenkor testünkben, teljes lényünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, az Ő halálra adatását, és kínszenvedését azért, hogy a Jézusnak élete is szemmel látható legyen, és megnyilvánuljon a mi testünkben, egész lényünkben^*

*Az apostol megvallása: „Mert amint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, és megbátorodásunk is Krisztus által” (2 Kor. 1,5)

De: „Most örülök a ti érettetek való, az érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, vagyis a Krisztusért való szorongattatásaimnak az én hústestemben az Ő testéért, vagyis az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

(Más fordítás: Naponként halálos veszélyben forgok, ami olyan igaz testvérek, mint az, hogy dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1 Kor. 15,31)

„Annakokáért tehát mindent elszenvedek, és állhatatosan eltűrök, elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, azaz a megváltást, megmenekülést, szabadulást, egészséget, megmentést, örök mennyei dicsőséggel együtt, vagyis az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10).

2 Kor. 4,11 Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk. Akiknek a természeti, fizikai, biológiai életünk állandóan ki van téve a halálnak Jézusért, hogy a Jézus természetfeletti, örök élete is látható legyen, megnyilvánuljon, megmutatkozzon a mi halandó hústestünkben.

2 Kor. 4,12 Azért így hát a halál mi bennünk munkálkodik, működik, végzi munkáját, az élet pedig ti bennetek^*

*És így folytatja az apostol: „Mert úgy vélem, és úgy látom, hogy az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, vagyis az evangélium nagyköveteit, utolsókul állított, és tett szemlére, utolsókként mutatott be, mintegy halálra szántakul, halálra kijelöltnek. Mert színházi látványossága, csodája lettünk a világnak, az egész világegyetemnek, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9).

2 Kor. 4,13 Mivel pedig a hitnek mibennünk is ugyanaz a Szelleme él, mint amiről írva van: Hittem és azért szóltam, azért beszéltem. Hiszünk mi is, és annak megfelelően szólunk, és beszélünk^*

*Dávid is így beszél minden üldözés közepette is: „Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott, és nyomorult valék” (Zsolt. 116,10)

Mert: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a remélt dolgokban való bizalom, és nem a látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid. 11.1)

Az Úr Jézus kijelentése, és ígérete: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj, és emelkedjél fel és ugorjál, vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, amiért imádkoztok, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és megkapjátok, és meglészen néktek, és meg is adatik nektek” (Márk. 11,23-24)

Az apostol megvallása: „Mert szívvel hiszünk az igazságra, vagyis hogy megigazuljunk, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre, vagyis hogy üdvözüljünk, azaz hogy megszabaduljunk, megmeneküljünk” (Róm. 10,10).

2 Kor. 4,14 Tudván, hogy aki feltámasztotta, életre keltette az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, életre kelt, és veletek együtt maga elé állít^*

* „Mert: amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek, mindenki életre is kel, vagyis: emberen át jött a halottak feltámadása is. Mindenki pedig a maga rendje szerint, amikor sorra kerül. Első zsengeként támadt fel a Krisztus; azután, és attól kezdve, mindnyájan akik a Krisztuséi, akik Krisztushoz tartoznak, az ő eljövetelekor, az Ő megjelenésekor” (1 Kor. 15,22-23)

Isten az Ő hatalmát: „Amelyet megmutatott hatékonyan a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, amikor életre keltette a halottak közül, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, ami még KÖRÜL fog venni, vagyis az eljövendő világkorszakban is” (Eféz. 1,20-21)

És hogy életünk legyen, Isten: „titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, azaz a kínoszlopra” (Kol. 2,13-14)

 „Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13)

„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az is bizonyos hogy az Isten előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által Ővele együtt” (1 Thess. 4,14)

„Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, minket is feltámaszt az ő hatalma által” (1 Kor. 6,14)

 És az apostol bizonyságtétele: „A bemerítésben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül, a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben, azaz a félre-csúszásokban, botlás és eleséseitekben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, azaz félre-csúszásotokat, botlás és eleséseiteket” (Kol. 2,12-13)

Mert: „Minket, kik meg voltunk halva, és halottak voltunk a vétkek, azaz a hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás miatt, megelevenített, életre keltett együtt a Krisztussal, mert kegyelemből tartattatok meg; kegyelemből van üdvösségetek! És vele együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekbe, Krisztus Jézusban: (Eféz. 2,5-6)  

„Annakokáért ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kol. 3,1-2).

2 Kor. 4,15 Mert minden ti érettetek van, és mi is mindezeket ti érettetek szenvedjük, hogy a kegyelem sokasodva, és amely sokakon általmenve megsokasodik sokak által a hálaadást bőségessé, túláradóvá tegye az Isten dicsőségére.

2 Kor. 4,16 Azért nem csüggedünk, és nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket, és bátorságunkat; sőt ha a mi külső emberünk megromol, tönkre is megy, és elfogyatkozik, a belső emberünk mindazáltal napról-napra megújul, és minden nap épül^*

*Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12)

És az apostol megvallása így hangzik: „Most örülök a ti érettetek elviselt szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztusért való szorongattatásaimnak, az én hústestemben az Ő testéért, az Ő személyéért, ami az egyház, vagyis a kihívottak közössége” (Kol. 1,24)

„De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” (Fil. 2,17)

„Annakokáért tehát mindent állhatatosan elszenvedek, eltűrök, és elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget, vagyis a megmenekülést, szabadulást, egészséget, megváltást, megmentést örök mennyei dicsőséggel egyben, az örök dicsőségben” (2 Tim. 2,10)

Már Dávid is azt vallja az üldözések közepette: „Ha elfogyatkozik, elenyészik is hústestem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, és te maradsz, oh Isten, mindörökké!” (Zsolt. 73,26)

„Aki jóval tölti be a te ékességedet, betölti javaival életedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,5)

Mert: „… a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).

2 Kor. 4,17 Mert a mi mostani pillanatnyi, könnyű, és könnyen elviselhető, jelentéktelen szenvedésünk, nyomorúságunk, szorongattatásunk, gyötrésünk, megpróbáltatásunk, gyötrődésünk, és szorongásunk igen-igen nagy, és minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk. Ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk, és munkál ki számunkra^*

*És így folytatódik a kijelentés: „De akár nyomorgattatunk, elnyomást, megpróbáltatást szenvedünk, szorongattatunk, háborgattatunk, kínoztatunk, zaklatnak, gyötörnek, szorult helyzetbe jutunk, a ti vigasztalástokért és üdvösségetekért van az. Vagyis: a bűnbocsánatért, megmenekülésetekért megszabadításotokért, oltalmazásotokért, biztonságotokért, jólétetekért, és jóllétetekért, azaz egészségetekért, és megtarttatásotokért van az, mely hathatós, és hatékonyan működik és erőt ad ugyanazon szenvedések - amit átéltek és megtapasztaltok - elviselésére, elhordozására, türelmes, kitartó várakozásra, amelyeket mi is szenvedünk. Akár megvigasztaltatunk a ti vigasztalástokért, és üdvösségekért van az. És a mi reménységünk erős, szilárd, és bizonyos felőletek” (2 Kor. 1,6)

„Mert azt tartom, és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban szenvedünk, amit megtapasztalunk, és ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.

[Más fordítás: Véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul, és láthatóvá lesz, és ki fog nyilatkozni rajtunk. Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18)

 „Akiket Isten hatalma őriz egy helyőrséggel, és megvéd hit, meggyőződés, hitvallás, és hűség által az üdvösségre, a megmenekülésre, amely készen van és készen vár, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen, és lelepleződjék. Amelyben örvendeztek, és ugrálva ujjongtok, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések ingerlés, provokáció, és a gonoszság megtapasztalása között, a sokféle, sokrétű kísértés miatt” (1Pét 1:5-6).

Hát: „Szeretteim, ne rémüljetek, és ne ütközzetek meg attól a tűztől, amely kísértés végett támadt köztetek, amelyen kell átjutnotok, mintha valami rémületes, szokatlan dolog történnék, és fordulna elő veletek” (1Pét 4:12).

„Sőt, amennyiben részetek van, vagyis részt vehettek a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilvánulásakor is vigadozva rendkívüli módon örülve, és ujjongva örvendezhessetek. A legteljesebb mértékben boldogok, és áldottak vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak, ha szidalmat kaptok, ha ócsárolnak titeket, mert megnyugszik, megpihen rajtatok a dicsőségnek, az Istennek Szelleme. Akit amazok káromolnak, becsmérelnek, és tiszteletlenül beszélnek Róla ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1Pét 4:13-14)

„A mindenkegyelemnek szerzője, és Istene pedig, aki az ő örök dicsőségébe hívott el minket a Krisztus Jézusban. Titeket, akik rövid ideig keveset szenvedtetek, rövid szenvedéstek után, ő maga tesz tökéletesekké, alkalmassá, erősekké, szilárdakká, és támogat, és megalapoz, megszilárdít a szellemi ismeretekben és hatalomban” (1Pét 5:10).

Ezért: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek provokáció és a gonoszság megtapasztalása által” (Jak. 1,2)

Mert: „Aki az ő tulajdon az Ő saját Fiának nem kedvezett, nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, és áldozatul kiszolgáltatta mimódon ne ajándékozna, és miért ne adna ingyen; kegyelemből az ö Fiával együtt mindent minékünk?” (Róm. 8,32).

2 Kor. 4,18 Mivelhogy nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók^*

*És: „Mert reménységben tartattunk meg, ugyanis megváltásunk még reménybeli, met bár a megváltásunk már megtörtént, de a földi élet látható jelenségei ezt nem kinyilatkoztatják, hanem elrejtik. Ez a remény a mi bensőnkben a Szellemmel együtt van elhelyezve, és ez még nem látszik, mármint a mi „bensőnk”, vagy „belső emberünk. A reménység pedig, ha láttatik, amit már teljesedni látunk, többé nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, kitartással, állhatatosan, örömteli és békességes tűréssel, türelemmel várjuk” (Róm. 8,24-25)

És hogy mire várunk, arról így szól a Szent Szellem: „arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra” (1 Pét. 1,4)

A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24)

Már Dávidon keresztül is azt tanácsolja a Szent Szellem: „Légy csendben, és várj az Úrra…” (Zsolt. 37,7)

És mi: „… hirdetjük, és prédikáljuk amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, föl nem fogta, meg se gondolt, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9)

Mert: „… hitben járunk, nem látásban” (2Kor. 5,7)

Az Úr bátorítása

Jakab 4,8

Megvallom, hogy nem félek semmilyen rossz hírtől.

És Téged magasztallak Uram, mert Benned gyönyörködhetek, és Te Benned bízom, ezért nem szégyenülök meg a veszedelmes időben, és jóllakom az éhség napjaiban. (Zsolt.37,4.19) Az oroszlánok szűkölködnek és éheznek, én pedig csak Benned bízom Uram, ezért nincs fogyatkozásom semmiben. 

(Zsolt.34,10.11)

Megvallás.

Isten népének tagja vagyok, és mi valamennyien

 „az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk ” 

(Eféz. 2,10).

IMMÁNUEL

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól.

Jézus a bűnösök barátja volt, akit nem érdekelt, mit gondolnak róla az emberek. Pál azt írta Róla: „önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel” (Fil 2:7). Nemcsak akkor áldozta fel a jó hírét, amikor a társadalom szélére szorult emberekkel érintkezett, hanem ma is kész feláldozni azért, hogy közösséget vállalhasson veled, velem, mindnyájunkkal. Neki ez így természetes. Az ötször elvált samáriai asszonnyal való találkozása tipikus példája ennek. Jézus tudta, hogy a nő bűnös, mégis olyan nyíltsággal beszélt vele, mintha a legközvetlenebb ismerőse lett volna. Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

Tivadar Kormos

 

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Áldjuk az Urat az élő és igaz Istent.

2Korintusi levél 3. fejezet: AZ ÚJSZÖVETSÉG SZOLGÁLATA: A SZELLEM ÉS ÉLET SZOLGÁLATA. (göröggel és apcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 3,1 Elkezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán rászorulunk, vagy szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?^*

*Hát nem, mert: „Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van” (2 Kor. 5,12)

„Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. De ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat” (2 Kor. 10,12).

2 Kor. 3,2 A mi ajánlólevelünk, a mi írott üzenetünk ti vagytok, beírva és bevésve a mi szívünkbe, amelyet ismer, és pontosan megismer, és olvas minden ember^*

*És: „Ha egyebeknek, vagyis másoknak nem vagyok, vagy nem volnék is apostoluk, de bizony néktek az vagyok, mert az én apostolságomnak pecsétje az Úrban ti vagytok. Ez az én védelmem, és védekezésem azok ellenében, és azokkal szemben, akik vádolnak, és bírálgatnak engem” (1 Kor. 9,2-3)

Hát: „Fogadjatok be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, és károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. Nem vádképen mondom; hisz előbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk” (2 Kor. 7,2-3).

2 Kor. 3,3 Akik felől nyilvánvaló, mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett, a mi szolgálatunkból származó nyíltlevele vagytok, írva általunk nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével bevésve, nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira, az élő szív lapjaira^*

* Így teljesedtek be a próféciák, amelyekben azt ígérte az Úr: „Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet e napok után, ha eljön az ideje az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És akkor nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és az egyik ember a másikat, és senki az ő atyjafiát, vagy ember az embertársát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem, és vétkeikre nem gondolok többé. Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt és szabályt adott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felháborítja, felriasztja a tengert és annak habjai, és hullámai zúgnak, Seregek Ura az ő neve” (Jer. 31,33-35)  

„És adok nékik egy szívet, és új szellemet adok beléjük, és eltávolítom a kőszívet az ő hústestükből, és adok nékik hússzívet, hogy az én végzéseimben járjanak, és rendelkezéseim szerint éljenek, és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék, törvényeimet megtartsák és teljesítsék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük” (Ezék. 11,19-20).

És ismét: „És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet, új bensőt, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet hústestetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, azt művelem veletek, hogy az én parancsolataimban járjatok, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, és az én törvényeimet megőrizzétek, és megtartsátok és betöltsétek, azaz teljesítsétek” (Ezék. 36,25-27).

2 Kor. 3,4 Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van^*

*Mert: „Őbenne van a mi bátorságunk, szabad utunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez, az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12).

2 Kor. 3,5 Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből volnánk alkalmatosak, és képesek vagy elegendők valamit gondolni, és bármit is megítélni, úgy, mint magunkból, mintegy a saját erőnkből. Nem mintha a magunk rátermettsége alapján ébredhetnének ilyen gondolataink. Ellenkezőleg a mi alkalmatos, és elégséges voltunk, és a mi képességünk, rátermettségünk az Istentől van^*

*És így folytatja az apostol: „De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló…” (1 Kor. 15,10)

Mert: „Ha valaki szól, prédikál, és úgy mondja szavait, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ád: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által akinek, és akié dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen” (1 Pét. 4,11)

És hogy ezt hogyan tudja megtenni, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Ján. 15,5).

2 Kor. 3,6 Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé; mert a betű megöl, elpusztít, megfoszt az élettől, kioltja az életet, a Szellem pedig megelevenít, életre kelt, élővé tesz, feltámaszt, és éltet^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „A Szellem az, aki megelevenít, aki életre kelt, a hústest nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Szellem és Élet” (Ján. 6,63)

És az apostol megvallása: „Mert a Jézus Krisztusban való élet, a természetfeletti élet szellemének törvénye megszabadított, és felszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2)

Vagyis: „Most pedig megszabadultunk, felszabadultunk, mentesültünk, feloldoztattunk a törvénytől, a törvény hatálya alól minekutána meghaltunk arra nézve, és annak a számára, amely által lekötve tartattunk, ami fogva tartott bennünket, hogy szolgáljunk a Szellemnek újságában, azaz újszerűségében, új voltában, és nem a betű óságában. S ezért új Szellemben szolgálunk, nem az Írás elavult régi betűvilágában” (Róm. 7,6)

 És ismét: Aki felszabadított: „Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság” (2 Kor. 3,17)

 Ő maga az Isten, mert: „Az Isten Szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy Szellemben és igazságban Isten Igéjében imádják” (Ján. 4,24).

2 Kor. 3,7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata, a halált hozó szolgálat dicsőséges vala, és dicsőség vette körül, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek, nem tekinthettek Mózes orcájára, arcának, vagyis ábrázatának elmúló^* eltűnő, múlékony, megszűnő dicsősége, és ragyogása; fényessége miatt.

*Elmúló (katargeó): abbahagy, eltűnik, semmivé foszló, megsemmisülő, múlékony, megszűnik.

2 Kor. 3,8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a Szellemnek szolgálata?

2 Kor. 3,9 Mert ha a kárhoztatás, azaz az ítélet szolgálata dicsőséges, vagyis: ha már annak szolgálata is dicsőséges, ami ítéletre vezet, mennyivel inkább dicsőséges az igazság, vagyis a megigazulás szolgálata?^*

*Mert ez által jelentetik ki, hogy:„… a törvény nélkül jelent meg, a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá nekünk Isten igazsága, vagyis az Isten előtti megigazulás, amelyről bizonyságot is tesznek, és tanúsítják a törvény és a próféták, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek” (Róm. 3,21)

 És folytatja az apostol, megokolva, hogy miért: „Mert az Istennek igazsága, vagyis az Isten által ajándékozott megigazulás jelentetik ki, és nyilvánul meg abban hitből hitbe. Mert a megigazulásról hull le az örömüzenetben a lepel, amit a hívő a hittel nyer el, s ezt az igazságosságot, ezt a megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: Az igaz, azaz a megigazult vagy megigazított ember pedig hitből él. És ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni” (Róm. 1,17).

2 Kor. 3,10 Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó, felülmúló, túlszárnyaló dicsőség miatt. [Más fordítás: Mert dicsőséges nem lehet, ami ott fénylett, a kiváltképpen való dicsőséghez képest]^*

*Mert: „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17)

 „Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza…”(Zsid. 10,1).

2 Kor. 3,11 Mert ha dicsőséges az elmúlandó, ami eltöröltetik, és érvénytelenné tétetik, sokkal inkább dicsőséges, ami megmarad.

[Más fordítás: Mert ha a megszüntetendőt dicsőséggel vezették be, sokkal inkább dicsőségnek kell öveznie a megmaradót].

2 Kor. 3,12 Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal, és magabiztossággal szólunk.

[Más fordítás: Miután tehát ilyen elváró reménységgel rendelkezünk, teljesen nyíltan, és nagy bizalommal élünk is vele]^*

*Mert: „A reménység pedig nem szégyenít, és nem csal meg. Nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert az Istennek szerelme, az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, azaz a bensőnkbe, a szellemi életünk központjába, a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5).

2 Kor. 3,13 És nem miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, lepellel fedte be arcát, hogy ne lássák Izráel fiai, és ne kelljen végignézniük az elmúlandónak, a mulandó dicsőségnek, a megszüntetendőnek, érvénytelenné teendőnek végét, vagyis elmúlását, eltűnését^*

*Mózes lepel nélkül csak az Úrral beszélt: „És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, és a kezében vala a bizonyság két táblája. Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele, vagyis Istennel szólott. És amint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni, és közel menni hozzá. Mózes pedig megszólítá, és hívta őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei, vagyis vezetői mind hozzá menének, és szóla, és beszélt velük. Azután az Izráel fiai is mind hozzá járulának, és közel mentek hozzá, és megparancsolá nékik mindazt, amit az Úr mondott néki a Sinai hegyen. Mikor pedig elvégezte Mózes velük a beszédet, leplet tőn orcájára. És valahányszor Mózes az Úr elébe, az Úr színe elé méne, hogy vele szóljon, és vele beszéljen, levevé a leplet, míg kijőne. Kijövén pedig, elmondá az Izráel fiainak, ami parancsot kapott. És mivel az Izráel fiai láták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre, Mózes a leplet ismét orcájára borítá, mígnem beméne, hogy Ővele, vagyis Istennel szóljon, és beszéljen” (2 Móz. 34,29-35).

2 Kor. 3,14 De megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, gondolkozásuk, értelmük, felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig megmaradt, és ott van, az Ószövetség olvasásánál, és felismerésénél felfedetlenül, s rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el, válik hatástalanná, és érvénytelenné.

[Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]^*

*Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10)

 „Mert tanács-vesztett, eltévedt, és tévelygő nép ez, és nincs bennük értelem, ezért ilyen értelmetlen” (5 Móz. 32,28)

 Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „És beteljesedék rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja. Hallván halljatok, és ne értsetek. És látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket” (Mát. 13,14-15)

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyezének meg, és nem értettek egyet egymással, eloszlának, vagyis szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét mondá: Jól, és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, és a ti atyáitokról, mondván: Eredj, és menj el ehhez a néphez és mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok meg! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hát vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvössége, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének, eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és vitatkozva” (Csel. 28,25-29)

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég világos a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák és így nem is látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).

2 Kor. 3,15 Sőt mind máig, vagyis mai napig, amikor csak, és valahányszor olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre, lepel takarja bensőjüket.

2 Kor. 3,16 Mikor pedig megtérnek, vagyis amint odafordulnak az Úrhoz, lehull a lepel, és eltűnik, elvétetik a takaró^*

*Ézsaiás próféciáján keresztül jelenti ki az Úr, hogy ez minden nemzetre vonatkozik, beleértve Izráelt is: „És elpirul a sápadt hold, és megszégyenül az izzó nap, mikor a seregek Ura uralkodik, amikor Ő lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen, és vénein ragyog dicsősége. S elveszi e hegyen a fátyolt, leveszi a leplet, mely beboríta minden népeket, és amely ráborult minden népre, és a takarót, mely befödött, és betakart vala minden népségeket, és minden nemzetet” (Ésa. 24,23-24)

Dávid próféciája a dicsőség királyáról: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, azaz Jehova, az erős hadakozó Úr. Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10)

S az Újszövetség válasza Dávid kérdésére: „...dicsőség Ura... a mi Jézus Krisztusunk...” (Jak. 2,1)

Beleértve Izráelt is: „Sőt azok is, ha meg nem maradnak, ha nem tartanak ki a hitetlenségben, a tagadásban, engedetlenségben, beoltatnak. Mert az Isten ismét beolthatja őket, mert Istennek van hatalma, és képes is arra, hogy újra beoltsa őket. Mert ha te a természet, eredet, és származás szerint való, a természetednek megfelelő vadolajfából kivágattál, és természet ellenére, a természet rendjén felülemelkedve beoltattál a szelíd olajfába mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet, eredet, és származás szerint valók, vagyis a természetes ágak az ő saját természetüknek megfelelő olajfájukba, akik természet szerint is oda tartoznak. Mert nem akarom, hogy ne tudjátok, hogy ne a magatok eszétől vezettessétek magatokat, hanem akarom, hogy értsétek meg atyámfiai, testvéreim ezt a titkot, hogy magatokat el ne hitessétek, és nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok; és ne bízzátok el magatokat, hogy a megkeményedés, a megátalkodottság, a vakság, konokság, érzéketlenné válás Izraelre nézve csak részben történt. Izráelnek csak egy részét érte, hogy részleges megkövesedés támadt Izraelen mindaddig, ameddig a pogányok, vagyis a nemzetekből kiválók teljes számban meg nem térnek, és amg a nemzetekből valók teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik, vagyis üdvözül, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, a Megmentő, és elfordítja, és eltörli, elveszi, eltávolítja Jákobtól a gonoszságukat, az istentelenséget,- az Isten nélküliséget - a hitetlenséget, és az istentelen gyakorlatokat (Róm. 11,23-26).

2 Kor. 3,17 Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.

[Más fordítás: Az Úr ugyanis Szellem]^*

*És így folytatja az apostol: „Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2 Kor. 3,6)

És hogy ki az az Úr, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Az Isten Szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják” (Ján. 4,24)

A szabaddá válás feltételéről így szól az Úr Jézus: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz,  megszabadít titeket” (Ján. 8,32)

 Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy miért létfontosságú a Szent Szellem bennünk lakása: „A Szellem az, aki életre kelt, a hústest nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet” (Ján. 6,63)

„És aki az ő parancsolatait, beszédeit, az Ő igéit megtartja, az Őbenne marad, és Ő is abban; és ezt, hogy Ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Szelleméből adott nekünk” (1 Ján. 3,24)

 És: „Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert a Szellem az igazság.

 (Más fordítás: Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Szellem pedig bizonyságot tesz róla, mert a Szellem az Igazság)” (1 Ján. 5,6)

Hát: „Kísértsétek meg magatokat. Önmagatokat tegyétek próbára, ha a hitben vagytok-e, hogy igazán hisztek-e? Magatokat próbáljátok, és vizsgáljátok meg. Avagy nem ismeritek-e magatokat? Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok. Mert: Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok” (2 Kor. 13,5)

Hiszen az Úr Jézus szenvedése és feltámadása előtt megígérte,az Övéinek:  „És én kérem az Atyát, és egy másfajta vigasztalót, Pártfogót, bátorítót, szószólót ád néktek, hogy veletek maradjon, és bennetek éljen mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, és nem kaphat meg, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad és bennetek él. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. (Ján. 14,16-20)

 És az apostol bizonyságtétele: „És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.

(Más fordítás: És benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert Ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak)” (Kol. 2,10)

 Azért, hogy:  „Így megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek, és hogy teljességre jussatok az Istennek egész, és mindent átfogó teljességéig” (Eféz. 3,19)

 Ha keresztények vagytok – mondja az apostol – akkor: „Ti azonban nem hústest, vagyis nem húsban, hanem Szellem szerint azaz Szellemben éltek, ha ugyan valóban az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé.

 [Más fordítás: Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, nem birtokolja, az nem is az Övé].

 Hogyha pedig Krisztus bennetek van, jóllehet a test a személyiség holt, és halandó a bűn miatt, vagyis a céltévesztés következtében, a szellem azonban élet, örökélet, vagyis természetfeletti élet)az igazságért

[Más fordítás: De a szellem örökéletet ad megigazultság által].

 De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta, és életre keltette Jézust a halálból, vagyis a halottak közül, ugyanaz, aki feltámasztotta, és életre keltette Krisztus Jézust a halálból, a halottak közül, megeleveníti, és életre kelti a ti halandó testeiteket, személyiségeteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által.” (Róm. 8,9-11)

És:„Ez a Szellem bizonyságot, vagyis tanúságot tesz, és együtt tanúskodik a mi szellemünkkel együtt, a mi szellemünkben, hogy Isten született gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16).

2 Kor. 3,18 Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen, vagyis lepel nélküli arccal szemlélvén, mint egy tűkörben^*  vagyis visszatükrözve lát, és ugyanazon ábrázatra, képmásra  elváltozunk, vagyis ugyanarra a képre formálódunk át, dicsőségről dicsőségre^** úgy, mint az Úrnak Szellemétől.

[Más fordítás: Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Szellemén át, és az Úr Szelleme által]^***

*Tükörben (katoptridzomai katoptridzó): - vagyis visszatükrözve lát. Mint egy tükörben megpillant.

**Krisztus képére (eikón) formálódik, ugyanis a dicsőség a megjelenés, míg az eikón maga a lényeg, ami a dicsőségben megjelenik. Dicsőségről dicsőségre, mondja az apostol, ami nem azt jelenti, hogy lépésről lépésre, hanem kimeríthetetlenül, vég nélkül (ill. mindvégig!). Fontos a metamorfózis szó is, ami nem csak külső formálódást jelent, a morfé szó ugyanis a lényeget, létmódot is jelenti – ami azután látható formát is ölthet, vagyis: arról van szó, hogy a látens valóság válik láthatóvá. Itt is ez a kijelentés értelme: aki Krisztust látja-láthatja leplezetlenül, az a Szellem által maga is ilyenné formálódik. (Jubileumi kommentár).

***De addig, amíg ez bekövetkezik: „… tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem, és töredékes az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem, ahogyan engem is megismert az Isten” (1 Kor. 13,12)

„De mikor eljő a teljesség, azaz a célba érő, érett korú befejezett, vagyis a felnőtt férfikorú, a rész szerint való eltöröltetik” (1 Kor. 13,10)

Hogy ez bekövetkezzen: „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a felnőttkorra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, vagyis a  nagykorúságra” (Eféz. 4, 11.13)

És Ő az: „Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos, gyarló, lealacsonyított, megalázott, értéktelenné vált testünket, vagyis énünket, lényünket, hogy hasonló, vagyis olyanná megformázott legyen az Ő dicsőséges testéhez, vagyis énjéhez, lényéhez, amaz Ő hatalmas munkája, és hatóereje szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,21)

„Mert akiket eleve ismert, és öröktől fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta, hogy azok az ő Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek.

 [Más fordítás: Hogy Fiának képmását öltsék magukra és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformált]. Hogy ő legyen az elsőszülött, a legelőször előhozott, vagyis az új emberiség elsőszülöttje, első példánya, sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29)

Dávid így prófétál erről: „Én igazságban, azaz megigazultan nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.

[Más fordítás: Én pedig meglátom orcádat, mint igaz, vagyis megigazult ember. És öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek]” (Zsolt. 17,15)

 A nagykorúság, vagyis a Krisztus teljességével ékeskedő kor eljövetelének feltétele, az Igével való szoros közösség: „Mert ha valaki csak hallgatója az igének és nem megtartója, de nem cselekszi, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát, az arcát. Mert megnézte ugyan magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,23-24)

Megmentő Istenem magasztalása.

Ima

A megváltó Istenről.

KI VAGYOK KRISZTUSBAN?

Isten igazsága vagyok: Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értem, hogy én Isten igazsága legyek Őbenne. 

(2 Kor. 5.21)