Isten Szeretete
2015. augusztus 6.
2015. augusztus 5.
Ige: Egység és szeretet
Minden krisztusi embernek hangzik a
buzdítás.
„Ha tényleg ér valamit, és ha annak okáért helye
van Krisztusban a buzdításnak, bátorításnak. Ha helye
van az Isten szerinti szeretetből fakadó vigasztalásnak. Ha helye
van a Szellemben való közösségnek, a szellemi
egyesülésnek, ha helye van a szívnek, vagyis a bensőből fakadó irgalmasságnak és könyörületességnek,
a résztvevő szeretetnek, és
együttérzésnek. [Más fordítások szerint: Ha telik belőle a szeretetnek valamilyen vigasztalása, a Szellemnek
valamilyen közlése, ha tud irgalmat gerjeszteni bennetek].
Teljesítsétek be, és tegyétek teljessé az én örömömet azzal, hogy egyenlő indulattal, egyetértésben, egyet akarva, és gondolva,
közös lelkesedéssel legyetek, ugyanazon Isten szerinti szeretettel viseltetvén, egy érzésben összeforrva, egyugyanazon indulattal
lévén, ugyanarra törekedve.
Semmit nem cselekedvén versengésből, vetélkedésből, önzésből, viszálykodásból,
perlekedésre való hajlamból, sem hiábavaló hiú dicsőségből, önhittségből,
se hiú dicsőségvágyból, hanem alázatosan egymást különbeknek, kiválóbbnak tartván, és többre becsülvén ti magatoknál.
Ne nézze, és ne keresse
kiki a maga hasznát, a maga javát. Ne
csak a magatok érdekeit nézzétek,
hanem mindenki a másokét is, szeme előtt tartsa, és mindenki törődjön a
testvérei érdekeivel is”
(Fil. 2,1-4)
Öltözzétek fel a Krisztust!
„Öltözzetek
föl azért, mint az Istennek választottai, kedvencei. Szentek, Istennek szenteltek, és a világtól Isten számára
elkülönítettek. És szeretettek - Mert Isten teljesen összekötötte magát veletek, hogy
eggyé legyetek vele – könyörületes, a nyomorúságban, bajban
lévőkkel együttérző szívet, jóságosságot, kedvességet, gyengédséget, alázatosságot, szerénységet, szelídséget, jóindulatot, higgadtságot, türelmet,
hosszútűrést” (Kol. 3,12)
Ima
Áldalak Úr Jézus,
mert Te hordoztad, és távolítottad el tőlem a betegségeket, és megígérted, hogy
távol is tartod azokat tőlem. (Mát.8,17; 2Kor.13,11; 5Móz 7:15).
Pastor Chris: Sajátságos, Természetfeletti, És Rendkívüli!
Készítette: Zoltan Berki
Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy
bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e
világban (1 János 4:17).
Újjászületve te új teremtés vagy Jézus K r i s
z t u s b a n (2 Korintus 5:17), a szellemedben van Isten élete és természete.
Nézd, mit ír rólad az 1 Péter 2:9-ben: "Ti pedig választott nemzetség,
királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit
annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket."
Különleges, választott, királyi, természetfeletti vagy! Lásd magad ebben a
világosságban.
Isten Igéje az Isten tükre, amit neked adott,
így láthatod ki is vagy valójában. Például az Atyához való imájában Jézus azt
mondta, "... azt a dicsőséget, amit nekem adtál, nekik adtam..."
(János 17:22); ezt a tükröt tartja eléd Isten, hogy lásd, te is a dicsőség
része vagy. Megdicsőíttettél Jézussal.
Gondolkozz csak el a rólad írtakon az 1 Péter
2:9 -ben: "Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet,
Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a
sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket."
Kiválasztott, királyi és különleges vagy; egyedi és speciális. Isten minden
teremtménye közül te vagy a legünnepeltebb; az Ő Igéje által születtél és telve
vagy Szent Szellemmel. Te vagy az, akit arra választott ki, hogy dicsőítsd és
kinyilvánítsd az Ő dicsőségét a Földön. Micsoda elhívás!
Amikor az Úr Jézus ezen a Földön járt, még úgy
is dicsőségesen járt, hogy letette a saját dicsőségét. Megélte és
kinyilvánította a természetfölöttit. Vízen járt, beszélt a szélhez és a
hullámokhoz, meggyógyította a süket füleket, megnyitotta a vak szemeket,
meggyógyította a béna lábakat, helyreállította a csonka végtagokat és még a
halálból is feltámadt. Rendkívüli volt. Mindent, amit tett, azért tette, hogy
tudassa velünk a bennünk levő képességet és azért, hogy működjünk ugyanúgy,
mint Ő. Ugyanaz a Szent Szellem, aki Jézus ereje és lényege volt, benned él ma.
Ez azt jelenti, hogy gondolkozhatsz, beszélhetsz, járhatsz és cselekedhetsz
úgy, mint Jézus. Micsoda élet!
Ima
Drága atyám, köszönöm az igédet, ami felemelt
és felülhelyezett az átlagosság fölé. Én elismerem a különleges helyemet
krisztusban és kijelentem, hogy az életem a dicsőséged megnyilvánulása ma is és
mindig, ahogy élek és járok a természetfelettiben, Jézus nevében. Ámen.
További Tanulmányok:1 Péter 2:9 AmP; róma 8:17
Mai Ige
„Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint."
Róma 12:2, EFO
www.maiige.hu
2015. augusztus 4.
Ige: Isten = SZERETET
„Isten
gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből* mellyel minket szeretett** [Más fordítás: A
végtelenül irgalmas Isten abban mutatta meg isteni természetét, nagy szeretetét
irántunk]***
„Minket, kik meg voltunk halva a vétkek, hibás
lépések, botlások, elesések, baklövések, melléfogások miatt, megelevenített,
életre keltett együtt a Krisztussal, - kegyelemből tartattatok meg, és kaptátok a megváltást. Mert Isten kegyelme által szabadultatok meg,
és üdvözültetek****
„És vele együtt feltámasztott, életre keltett,
és vele együtt ültetett maga mellé a mennyekben minket, Krisztus Jézusban***** (Eféz.
2,4-6)
*Szeretet agapé):
isteni tulajdonság. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy az ember megérdemli-e
ezt a szeretetet. Ő örömét leli benne, vágyik jelenlétére; igyekszik örömet
szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni.
**Szeretett (agapaó):
Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni az
emberrel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magát, és feloldódni a
szeretetben.
***Isten az Ő szeretetét
tettekkel bizonyította: „Az Isten
pedig a mi hozzánk való szerelmét, isteni természetét
abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy abban az időben, mikor még bűnösök, vagyis céltévesztők voltunk, Krisztus
már akkor érettünk meghalt”
(Róm. 5,8)
„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen” (Ján. 3,16)
„Akiben van a
mi váltságunk az Ő vére által az Ő vére árán, a bűnöknek bocsánata, eltörlése
az Ő kegyelmének gazdagsága szerint’ (Eféz. 1,7)
Így teljesedett be
a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és
elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert
gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja
álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget
mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még
az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).
****Az örökélet feltételéről így
hangzik az ígéret: „Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte,
akkor mikor ellenségei voltunk, és megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála
által, sokkal inkább megtartatunk, és üdvözíteni fog az ő
élete által, a Belőle belénk
ömlő élet révén, minekutána megbékéltünk vele” (Róm.
5,10)
Az ÉLET így ömölhet belénk: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta /
vagyis marad a sátán hatalma alatt” (Ján. 3,36)
Az Úr Jézus
kijelentése: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak” (Ján. 6,47)
Hogy életünk legyen, Isten: „És titeket, kik holtak
valátok a bűnökben és a ti hústesteteknek körülmetéletlenségében,
megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket, az által, hogy
eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt
nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára, azaz a
kínoszlopra” (Kol. 2,13-14)
„Mert amilyen
magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen
távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi
vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt
félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).
*****Ugyanis: „Tudván, hogy aki feltámasztotta
az Úr Jézust, Jézus által, és Jézussal együtt minket is feltámaszt, és
veletek együtt maga elé állít” (2 Kor. 4,14)
Isten hatalmas erejű: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a
halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20)
„Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt
meghaltunk, vele együtt fogunk élni is” (2 Tim. 2,11)
„Mert ha az ő
halálának hasonlatossága szerint Ő vele eggyé lettünk, vagyis egybenőttünk,
egyesültünk, bizonyára
feltámadásáé szerint is azok leszünk, vagyis feltámadásával is összenőttekké leszünk” (Róm. 6,5)
Mert minket is: „Eltemettetvén
Ővele együtt a bemerítésben, akiben
egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe Isten beavatkozásába, működő erejébe vetett hit által, aki feltámasztá
Őt a halálból, a halottak közül. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben,
vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban, és a ti hústesteteknek
körülmetéletlenségében, megelevenített, életre keltett együtt Ővele,
megbocsátván minden bűnötöket, azaz félrecsúszásotokat, botlás vagy
elhajlásotokat. „Avagy nem tudjátok-é, hát nem
értitek, hogy mi akik bemerítkeztünk
Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk,
azaz
szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a
halálba: hogy miképpen feltámasztatott, életre kelt Krisztus a halálból, a
halottak közül az Atyának dicsősége, fényessége,
ragyogása által, azonképpen mi is új
életben, új állapotban járjunk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele
megfeszíttetett, azaz oszlopra feszíttetett, hogy megerőtlenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté
legyen a bűnnek teste, azaz a céltévesztett én. Hogy megsemmisüljön,
elpusztuljon, tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló test, azaz a
céltévesztett én, hogy ezután ne legyünk rabszolgája a bűnnek, azaz a
céltévesztésnek ” (Róm. 6,3-4.6).
Ima a magyar népért!
Hallgass meg engem
Uram, hallgass meg engem!
Engedd, hogy ez a
nép felismerje: Te az Úr vagy az Isten, Te téríted meg a szívét” (1 Kir. 18,37).
Jelenj meg Uram a Te erőddel, és hatalmaddal!
És erős jelenléteddel áraszd el ezt a népet!
Megvallás.
Az Igazság Szelleme lakik bennem, Aki velem, és bennem
marad mindörökké, és Aki megeleveníti az én halandó testemet is. (Ján.
14,16-17; Róm. 8,11)
Oswald Chambers: SZELLEMI EMBEREK KÖZÖSSÉGE
"Míg eljutunk mindnyájan... a Krisztus
teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4,1).
A "rehabilitáció", azaz jogaiba való
visszaállítás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a megváltásban az egész
emberiséget újra abba a kapcsolatba hozza Istennel, amiben az Ő terve szerint
lennie kell. A Gyülekezet megszűnik szellemi emberek közössége lenni, ha saját
szervezetének fejlesztését tartja szem előtt. Jézus Krisztus terve szerint az
emberiség úgy kerül vissza jogaiba, hogy mind az egyéni, mind a közösségi
életben Jézus Krisztus valósul meg. Jézus Krisztus azért küldött ki apostolokat
és tanítókat, hogy megvalósulhasson személyisége testületileg. Nem az a
rendeltetésünk, hogy saját szellemi életünket kifejlesszük, vagy hogy élvezzük
a szellemi visszavonultságot. Azért vagyunk itt, hogy Jézus Krisztust
megvalósítsuk úgy, hogy Krisztus Teste felépüljön.
Építem-e én a Krisztus Testét, vagy csak a magam
szellemi fejlődését keresem? A döntő az én személyes kapcsolatom Jézus
Krisztussal: "hogy megismerjem Őt..." Akkor töltjük be Isten tervét,
amikor teljesen átengedjük magunkat neki. Valahányszor magamnak kívánok
valamit, ez eltorzítja a vele való kapcsolatomat. Nagyon megaláz majd engem, ha
rájövök, hogy csupán az érdekelt, amit Jézus Krisztus tett értem, de nem az,
hogy Ő valósuljon meg az életemben.
Célom Isten maga, nem öröme s békéje, sem áldása;
csak Ő, a szellemem Istene!
Ezzel a mértékkel mérem az életemet, vagy valami olyannal, ami ennél kisebb?
Oswald Chambers "Krisztus
mindenekfelett" c. könyvéből
http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers/
Kenneth Hagin: CSELEKEDNI AZ IGAZSÁG ALAPJÁN
Szenteld meg őket a Te igazságoddal: A Te Igéd igazság.
- János 17,17.
Az élet viharai mindannyiunkat elérnek. Ha nem tudod,
hogyan kell cselekedned az Ige alapján, az élet válságos helyzeteiben bajba kerülhetsz.
Nem számít, hogy milyen nehézséggel nézel szembe, Isten
Igéjében megvan a segítség számodra. Isten Igéjében van a válasz a problémára.
Tudakold meg, mit mond az Ige a te helyzeteddel kapcsolatban, azután cselekedj
a megismert igazság alapján!
Akkor, ha valaki megkérdezi tőled: „Tehetünk bármit is
ebben a helyzetben?” Te nyugodtan mosolyogva azt mondod: „A Biblia megismert
igazsága alapján fogunk cselekedni.” Sok ember ért egyet elvben azzal, hogy a
Biblia igaz, de ez nem elég. Cselekednünk kell a Biblia igazsága alapján! Ha
tudod, hogy Isten Igéje igaz, és aszerint cselekszel is, akkor valósággá válik
az életedben. Kiváltja Isten beavatkozását az életedben.
Megvallás: Isten Igéje az igazság, én Isten Igéjének az
igazsága alapján cselekszem. Az 1János 4,4 • a Máté 6,25–34 • a Zsidó 13,5–6 •
a Filippi 4,19 • a Máté 8,17 és az 1Péter 2,24 igazságának alapján cselekszem.
Az összes „Őbenne”-Igéknek az igazsága alapján cselekszem. Ezen igazságok
alapján cselekszem, ezért valósággá válnak az életemben.
/Kenneth Hagin.Hitünk tápláléka napi adagokban/
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)













