Zsolt. 26,1 Dávidé [jelentése:
szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember]. »Végig Dávid zsoltára.
Ítélj meg engem, [szolgáltass nekem
igazságot] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!
Mert én ártatlanságban [(tóm): tökéletességemben] éltem [(hálaḵ): jártam] és az Úrban [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban]
bíztam ingadozás nélkül, [s bizalmam az
Úrban nem rendült meg, meginogni, meglankadni nem fogok, és nem tántorgok]*
Zsolt. 26,2 Próbálj meg, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló],
és vizsgálj meg, mint az [(crp̄): ötvös, aranyműves az aranyat]
és kutasd át, fürkészd ki, próbáld meg tűzzel veséimet és szívemet [(léḇ): bensőmet]*
*És így folytatja
Dávid: „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg
engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak
valamilyen útja? (Nézd meg, nem járok-e téves úton) és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt. 139,23-24).
Zsolt. 26,3 Mert kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod,
jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ): szilárdan,
állandóan, biztonsággal] járok-kelek, és [(hálaḵ): élek]*
*És folytatja Dávid megvallását: „Az Úrra néztem, [az Úr van szemem előtt] szüntelen; mert jobb kezem felől van, [Ő áll jobbomon], ezért meg nem rendülök [meg nem tántorodom, meg nem ingok]. »Más fordítás: Mindig
szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak« (Zsolt. 16,8).
„Szemeim mindenha [(támíḏ): szüntelenül, és állandóan] az Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az Örökkévalóra]
néznek, [(ʿajin):
reá tekintenek] mert ő húzza ki a
tőrből lábamat [mert ő (jácá') szabadít ki a (rešeṯ)
hálóból]” (Zsolt. 25,15).
„… Hozzád emelem szemeimet (tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben
laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei
uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink
az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).
„Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek
el a te szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek be Isten oltárához,
(Istenhez, akinek ujjongva örülök) vigasságos
örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, (hadd
magasztaljalak hárfával) Isten, én
Istenem!” (Zsolt. 43,3-4).
Zsolt. 26,4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, [(šavə' šávə'): gonoszság,
jogtalanság, rombolás, pusztítás, hazugság, hiábavalóság embereivel] és
alattomosakkal nem barátkoztam [(ʿálam bô'): elfordultam tőlük,
elutasítottam őket és nem kerestem a közösséget velük]*
Zsolt. 26,5 Gyűlölöm [(śáné'): utálom]
a rosszak [(ráʿaʿ): rossz szándékúak,
számítók, ártalmasak, gonoszok] társaságát [az
összesereglett gonoszokat, a gonoszoknak (qáhál):
gyűlését], és a gonoszokkal [az istentelenekkel, azaz az Isten nélkül élő
hitetlenekkel] együtt nem ülök [és nem időzöm]*
Zsolt. 26,6 Ártatlanságban, és [(niqqájón niqqájôn): tisztaságban] mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom [és (sáḇaḇ): úgy járom körül oltárodat] Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló]!
Zsolt. 26,7 Hogy hallatós [(tôḏáh): hangos hálaadó]
szóval [hangos hálaéneket zengve]
dicsérjelek téged, és [hangosan hirdessem
dicsőségedet] és elbeszéljem [felsoroljam]
minden csodatettedet*
Zsolt. 26,8 Uram, szeretem a te
házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ
'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ):
sátradban, ahol (máʿín máʿôn):
laksz, dicsőséged (káḇóḏ
káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]*
*Ezért így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában
életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és
gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében, (sátra
mélyén) sziklára emel fel engem (magas
kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).
„Mint a
szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten!
Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten
előtt?” (Zsolt. 42,2-3).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped)
lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és
testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is
fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek
Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela”
(Zsolt. 84,2-5).
„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.
Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok
az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet
(Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát)!
(Zsolt. 96,5-7).
És az Úr válasza: „Szüntelen égőáldozat legyen ez nemzedékről nemzedékre a gyülekezet
sátorának ajtajánál (a kijelentés sátrának bejáratánál) az Úr előtt, ahol megjelenek (és
kijelentem magam) néktek, és beszélek
veled. Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem
által” (2 Móz. 29,42-43).
Salamon ezt tudta: „És mikor Salamon elvégezte a könyörgést, tűz szálla le az égből, és
megemészté az egészen égőáldozatot és a véres áldozatot, és az Úr dicsősége
betölté a házat (a templomot), Annyira,
hogy még a papok sem mehettek be az Úr házába; mert az Úr dicsősége betölté az
Úr házát. És az Izráel fiai mindnyájan látták, amikor alászálla a tűz és az Úr
dicsősége a házra, (a templomra) és
arccal leborulának a föld felé a padlózatra, (ezért arcukkal a földet
érintve letérdeltek a kőpadlóra) s imádák
és tisztelék (és magasztalják) az
Urat, hogy jó és az ő kegyelme mindörökké való (és örökké tart szeretete)!” (2
Krón. 7,1-3).
Zsolt. 26,9 Ne sorozd [ne rekeszd] a bűnösökkel együvé lelkemet, [engem] sem életemet a vérszopókkal [a vérontókkal] együvé. [Héber
szerint: Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten
nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel]*
*És ismét: „Ne
számlálj (ne sorolj) engem a
hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig
gonoszság (rossz szándék) van
szívükben” (Zsolt. 28,3).
Zsolt. 26,10 Akiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve
vesztegetéssel. [Más fordítás: (jáḏ):
Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és (zammáh
zimmáh): elgondolásuk, tervük, szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre
és az ö jobb kezük rakva ajándékokkal].
Zsolt. 26,11 Én pedig
ártatlanságban, és [(tóm): tökéletességben] (jálaḵ): jártam, ments meg [(páḏáh):
válts meg, szabadíts meg, őriz meg] és
könyörülj rajtam, és [(ḥánan): találjak kegyelmet Nálad]*
*És így folytatja
Dávid: „Ments ki engem (szabadíts
ki) a hálóból, amelyet titkon vetettek
nékem; hiszen te vagy az én erősségem”
(Zsolt. 31,5).
„Jöjj, légy közel hozzám és válts meg engem, ments meg ellenségeimtől!” (Zsolt. 69,19).
Zsolt. 26,12 Lábam megáll
igazsággal, és [(ʿámaḏ míšór míšôr): erősen áll az igazságban, egyenes úton járva]. Áldom [(brḵ): térdet hajtva dicsérem,
magasztalom] az Urat a
gyülekezetekben [(maqəhéláh maqəhél):
kihívottak közösségeiben]*
*És így
folytatja Dávid: „Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te
hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat
(szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas
nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).