2015. február 25.

Kenneth Hagin: A SZERETŐ

Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
- János 16,27.

Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, szeret téged és vágyik megáldani téged!
Valójában a János 17,23 azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt!
Az Atya Isten a te Atyád! Ő gondoskodik rólad. A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet.

Istent érdekli minden egyes gyermeke; és Ő mindegyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged.

Ő mindaz, amit az Ige mond róla. És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!

Megvallás: Én szeretem Jézust és hiszem, hogy Ő az Istentől jött ki. Ezért maga az Atya szeret engem. Isten ismer engem. Ő gondoskodik rólam. Ő vágyik arra, hogy megáldjon engem. Őt érdekli az én jólétem. Én megismerkedem Vele az Igén keresztül. Isten mindaz, amit az Ige mond róla. Ő mindazt megteszi, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni.

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Mai Ige

„Aki úgy próbál növekedést elérni, hogy nem hajlandó szembenézni a valósággal, az olyan, mint aki járni akar a vízen: annyira sikerül növekednie, mint amennyire járni tud a vízen.”




www.maiige.hu





A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Az ember naponta rendbe teszi a haját.
És a szívét miért nem?



http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/




Skillet - John Cooper nyilatkozata az Awake and Alive-ról

2015. február 24.

Ige: Az Úr szava.

Így szól az Úr: „… Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!” (Hab. 2.2-3). És mit lát a próféta? Erőszak, romlottság, nyomorúság, per és viszály. Igazságtalan ítéletek, mert a bűnös kijátssza az igazat” (Hab.1.2-4)  


Lelkem szomjazik utánad

A. O. Esther. Hinni…

Őszinte meggyőződéssel hinni sokkal nehezebb, mint azt bárki gondolná! 


Az Úr:

„Irgalmas, szerető, jóakaratú, jóindulatú, kegyelmes marad, és betartja szövetségét ezer nemzedékig. Elveszi a bűnt, és a bűn következményét: a bajokat, csapást. Engesztelést végez, bűnt vesz magára, bűnössé teszi magát, és megbocsát lázadást, elszakadást, és ártatlannak nyilvánít, fölment, megbocsát, büntetés nélkül hagy. És utánamegy, utánanéz, gondját viseli az ősök, - bűn, vétek alá vetett, - vádolható fiainak és a harmadik, és negyedik nemzedékhez tartozó unokák, és dédunokáknak is” (2 Móz. 34,7)


ISTEN VÉDŐ SZÁRNYA ALATT

 Aki a Mindenható árnyékában él, a menny Istenének oltalmában marad(Zsolt. 91,1)


Joyce Meyer: Legyőzni a magunkban való kételkedést 3. rész

A kételkedés bűnének eltávolítása:

Az önmagunkban való kételkedés tulajdonképpen félelem attól, hogy tévedünk. Viszont a Szellem, akit kaptunk, nem tesz újra rabszolgává, hogy féljünk (Róma 8:15)! Isten nem akarja, hogy félelemben élj, kételkedve Őbenne, és magadban.

Ha belegondolsz, láthatod, hogy a kételkedés valójában bűn, mert a Róma 14:23-ban azt mondja a Biblia, hogy minden, ami nem hitből van bűn. Amikor hagyjuk, hogy a kételkedés, a félelem és a kétségbeesés leuraljon, akkor ezzel falat húzunk Isten áldásai elé. Ne hagyd, hogy ilyen fal elkezdjen épülni az életedben.

A kételkedés félelem attól, hogy rossz dolgok fognak történni velünk, a hit viszont azt várja, hogy jó dolgok fognak érni minket - mert Isten jó és kegyelmes velünk. Az igazat megvallva, kevesebb energiát vesz igénybe, ha hitben járunk, mintha kételkedésben és félelemben.

Azok az emberek, akik hisznek pozitívabbak és sokkal egészségesebbek, mint azok, akik tele vannak félelemmel, kételkedéssel és negativitással. A pozitív beállítottságú emberek lassabban öregszenek és a statisztikák szerint tovább élnek.

Lehetséges, hogy azért fejlődött ki benned a negativitás, mert rengeteg csalódás ért már az életben. De tudnod kell, hogy Isten nem a negativitásra, félelemre és kételkedésre teremtett. Többször említettem már, hogy egy teljesen diszfunkcionális háttérből származom. Tizennyolc éves koromra csalódások és bántások sokaságában volt részem. De Isten kiemelt a hamuból és olyan élettel ajándékozott meg, amit érdemes élni!

Most már szabad vagyok a félelemtől, negativitástól és az önmagamban való kételkedéstől. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek a dolgok soha nem próbálnak megkörnyékezni, de megtanultam, hogy éppoly egyszerűen mondhatok „nem”-et rájuk, mint „igen”-t. Amikor a félelem kopogtat az ajtódon, válaszolj neki hittel. Amikor az önmagadban való kételkedés kopogtat, válaszolj magabiztossággal. Amikor negatív gondolatok, beszélgetések környékeznek meg, akkor a Szent Szellem (vagy olykor a férjem) emlékeztet rá, hogy a negativitás semmire nem jó és senkinek nem használ, így változtatok a gondolkodásmódomon.

Joyce Meyer

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/249-legyozni-a-magunkban-valo-ketelkedest-3-resz.html

Közel van...

Spurgeon: Iszákosság

A csalétket nem azért teszik a csapdába, hogy az egeret hizlalja, hanem hogy megfogja.



Guti Tünde: VAKÍTÓ NAPFELKELTE

   Mély, álmos csend ül a tájon. Lomha felhő telepedett a házak fölé, esőt sejtetve ezen a nyár végi, őszies hajnalon.

De egyszer csak, mintha szétnyílna az ég, bíbor csík jelzi a felkelő nap diadalát. Ezernyi sugarat bocsát felém, foszlányokká szaggatva a sűrű, szürke, párás homályt. Lenyűgöző és félelmetes látvány egyszerre. Mintha a távolban égne a város. A piros, lila, narancssárga és bíbor egyre élénkebben, valószínűtlenséget árasztva világítja be a horizontot ebben az áhítatos csendben, megszeppentve a halandó embert.

   Lesz egy nap, amikor hatalmas villámlással hasad meg majd az ég, és az eljövendő dicsőséges Messiás lezár egy korszakot az emberiség történelmében. Lesz, akinek ujjongó örömmel teljesedik be reménysége, de lesz, akinek halálos ítéletet jelent érkezése.

   A tünemény eloszlott, és a felleg lassan sodródik Kelet felé… Kitisztul a már aranyban ragyogó égbolt, derűsen érlelve bennem a napi teendők vázlatát. Egy gondolat még formálódik bennem:

Istenfélelemben szolgálva élni - ez az aktív várakozás.

2014. augusztus 27.                                     Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/blog/vakito-napfelkelte.html
Keresztény szemmel


Életünkről képekben.


2 ének Szamosszegen - mobil felvétel

2015. február 23.

Zsoltár 24. A megigazultak dicsõséges Királya; (szerkesztett)

Zsolt. 24,1 Dávid [jelentése: szeretett, szerető, összekötő, egyesítő, főember] zsoltára. [dicsőítése a szombat első napján]. Az Úré [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévalóé] a föld s annak teljessége [és minden (məlô məlô' məló'): gazdagsága]; a föld kereksége s annak lakosai [a termékeny föld és a rajta lakók].

Zsolt. 24,2 Mert ő alapította azt [(jásaḏ): vetette meg alapját] a tengereken, és a folyókon megerősítette [rögzítette].

Zsolt. 24,3 Kicsoda megy fel [(ʿáláh): emelkedik fel] az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] hegyére? És kicsoda áll meg [(qúm): szilárdan] az ő szent helyén [(qóḏeš máqômáh máqóm máqôm): szent lakóhelyén]?

Zsolt. 24,4 Az ártatlan kezű és tiszta [(bar): őszinte] szívű, aki nem adja magát [nem (násá' náśá'): vágyik, és sóvárog] hiábavalóságra, [(šavə' šávə'): gonoszságra] és nem esküszik meg csalárdságra [akinek az esze nem (mirəmáh): csaláson, becsapáson, félrevezetésen jár, nem esküszik hamisan].

Zsolt. 24,5 Áldást nyer az Úrtól, [(násá' náśá' jəhóváh bəráḵáh): megajándékozza, körbeveszi Jahve, az Örökkévaló jóléttel] és igazságot [(cəḏáqáh): megigazulást] az üdvösség Istenétől [(jéšaʿ ješaʿ): a megmentő, szabadító Istentől].

Zsolt. 24,6 Ilyen az őt [az Istent] keresők, akik [(drš): kérdezősködők, tudakozódók] nemzetsége, a Jákób [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő] nemzetsége, az a [(dór dôr): nemzedék, amely hozzá folyamodik], akik a te orcádat, a Te [(páním): jelenlétedet] keresik. Szela.

Zsolt. 24,7 Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel [táruljatok] ti örökkévaló [ősi] ajtók; hadd menjen [hadd vonuljon] be a dicsőség királya. [Héber szerint: Ti (ró'š): kezdeti, eredeti (šaʿar): kapuk (násá' náśá'): emelkedjetek fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ): kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség fenséges (mּeleḵ): királya].

Zsolt. 24,8 Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló], az erős hadakozó Úr. [az Úr, aki hatalmas, verhetetlen a harcban].

Zsolt. 24,9 Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel [táruljatok] ti örökkévaló [ősi] ajtók; hadd menjen [hadd vonuljon] be a dicsőség királya. [Héber szerint: Ti (ró'š): kezdeti, eredeti (šaʿar): kapuk (násá' náśá'): emelkedjetek fel, emelkedjetek fel (ʿólám ʿôlám): örökkévalóság (peṯaḥ): kapui, hadd (bô'): jöjjön be, és vezesse be a népet a (káḇóḏ káḇôḏ): dicsőség fenséges (mּeleḵ): királya].

Zsolt. 24,10 Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela.




Énekel és játszik:Biró Lally Ezt a dicséretet Horváth Bettike kapta az Úrtól, a szöveget és zenét is. Nagyon jó és szeretem:)) Köszönjük az Úrnak. Ámen
YOUTUBE.COM|FORRÁS: MERION62

Biró Lally:Én a mennyek országának......

Énekel és játszik:Biró Lally Ezt a dicséretet Horváth Bettike kapta az Úrtól, a szöveget és zenét is. Nagyon jó és szeretem:)) Köszönjük az Úrnak. Ámen
YOUTUBE.COM|FORRÁS: MERION62

Seneca: Mit láthatunk?

Ahogy nem látod az ember lelkét, éppúgy nem láthatod Istent, de fölismerheted a teremtésében.