Az egész világ egy ház, amelynek fénye az egyház.
2014. december 1.
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Mikor csodákat látok történni, gyógyulások csodáit, megváltozott életek csodáit, megtisztult bűnösök csodáit, tudom, ki működik: Krisztus, a Felkent. Ezek a csodák az ő keze nyomai, az ő ismertetőjegyei. EZT a Krisztust kell nekünk hirdetnünk, a TEGNAP, MA ÉS ÖRÖKKÉ KRISZTUST! Minden egyes alkalommal, amikor ezt a nevet, az Úr Jézus Krisztus nevét hívjuk segítségül, valójában kihirdetjük, hogy Isten őt küldte szabadítónkul. A végbemenő csodákból tudjuk, hogy ő az igazi Krisztus. A csodák az ő személyazonosítója, az ő genetikai kódja. Bízz benne, ő ma téged is megérint! REINHARD BONNKE
2014. november 30.
Ige: Bennünk Krisztus érelme van.
„Ki ismerte meg, ki látta át, és érte fel úgy az Úr
gondolatát, értelmét, hogy Őt kioktathatná, vagy
taníthatná?* Bennünk pedig Krisztus értelme, gondolkozásmódja, megértése van** (1Kor.
2,16)
[Más
fordítás: Mi azonban birtokában
vagyunk Krisztus értelmének]***
*Pál
apostol így tesz vallást az Úrról, idézve Ézsaiást: „Óh
Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen
kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útjai! Mert kicsoda
ismerte meg az Úr értelmét? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda
adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert Őtőle, Őáltala és Őreá
nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” „Kicsoda igazgatta az
Úr Szellemét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, hogy
felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és
oktassa Őt az értelem útára?” (Róm.
11,33-36; Ésa. 40,13-14).
**Értelme (núsz): értelem, gondolkozás, megértés; gondolkozásmód, vélekedés; Itt
szellemi értelem, vagyis a szív értelme. A Krisztus értelmét csak az új
teremtés részesei birtokolják, de ez nem egy statikus állapot, hanem dinamikus,
azaz állandó újulásra van szüksége.
***Krisztus
gondolatai – értelme pedig – úgy van bennünk, hogy az Ő beszédét hallgatjuk, és
befogadjuk:
„Kezdetben már vala az Ige, és az Ige vala az Istenben, és Isten maga vala az
Ige. Ez kezdetben, eredetileg az Isten. Minden Őáltala lett és nála nélkül
semmi sem lett, ami lett. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak,
hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek” (Ján. 1,1-3.12)
Az Úr Jézus imája
a minden korban élő tanítványokért: „Mert
ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták, és
igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél
engem” (Ján. 17,8).
Úr Jézus!
Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít
engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled,
és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság” (Zsolt. 139,4.11-12)
Uram Jézus!
„...te
nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid,
hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján,
mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” (Jer
32:19)
Carl Eichhorn: Jézus arcképe (IV.)
A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent
eltűr.
(1 Kor 13, 7)
Minden emberben van valami, amit el kell hordozni, s nemcsak megtérése
előtt, hanem utána is. Ha másokra panaszkodsz, hogy elviselhetetlenek, gondold
meg, hogy téged is el kell hordozni a többieknek. Csak újjászületés által, ha
az igazi szeretet tölti be az ember szívét, lesz minden más. Akkor sokkal
nehezebb a saját hibáinkat elhordozni, mint a másokét. A szeretet minden
szeretetlenséget, keménységet, hiányosságot elhordoz. Nem találja túl nehéznek
a terhet, mert mindig Isten szeretetének a forrásából merít. Ezzel nem mondjuk
azt, hogy a szeretet mindent elhallgat, mert sokszor int és helyreigazít, de
nem bosszankodik, és nem veti el a másikat, mint valami elhordozhatatlan
terhet.
Mindent hisz. Határtalan bizalmát még a sok becsapás és csalódás sem oltja
ki. A hideg, önző ember kineveti őt emiatt. Mégis a bizalom célhoz vezet. Ha
valami felemelhet, és előbbre segíthet egy embert, az az iránta tanúsított
bizalom. A bizalmatlanság csak lenyom és dacossá tesz. Ha úgyis rossz vagyok
neki, hát annál inkább az akarok lenni" - mondja magában. Isten végtelen
szeretete mindig bizalommal fordul az emberhez, annak ellenére, hogy annyi
rosszat tapasztalt. Milyen sokszor voltunk hálátlanok és megvetettük a
szeretetét. Pál apostol soha nem felejtette el, hogy az Úr Jézus hűnek és
megbízhatónak ítélte őt, szolgálatra rendelte, noha azelőtt üldözte ezt a
Jézust (1 Tim 1, 12). Pál ragyogóan igazolta is ezt a bizalmat, amit az Úr belé
vetett.
A szeretet remél ott is, ahol nincs remélni való és néha megvan az a nagy
öröme, hogy reménységében nem szégyenül meg. - A szeretet mindent eltűr,
készségesen viseli a fáradságot, amit szolgálata magával hoz. Az önző ember
bolondságnak látja, hogy fáradozzék, terhet hordozzon másokért, ha erre nem
kényszerítik. Az utolsó napokban sokan még a természetes szeretet érzését,
ösztönét is elfojtják magukban (2 Tim 3, 1-3). - A szeretet hosszútűrő, ezzel
kezdi az apostol a szeretet himnuszát - mindent eltűr. És ezzel a végén
visszatér a kezdethez.
Jézus arcán teljesen kiábrázolódva látjuk a szeretetnek említett vonásait.
Igyekezzünk és legyünk egyre teljesebbé a szeretetben, hogy egyre jobban
hasonlítsunk Jézus képéhez (1 Thess 4, 10).
Carl Eichhorn
"Isten muhelyében" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/
Élet az Úrral
„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr,
éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.” (42. Zsoltár 9. vers)
Sokan úgy gondolják
Istent nem, vagy csak alig érdekli a mi mindennapi apró vergődésünk. Így nem is
illik a Mindenhatót hétköznapi semmiségekkel zaklatni, csak nagy és magasztos
életkérdésekkel járulhatunk Hozzá.
Viszont, a Szentírást
olvasva hamar rájöhetünk, mennyire torz istenképet tükröz ez a vélekedés.
Hiszen a hithősök egész sora épp azáltal vált példaképpé, mert számukra a
vallás és az élet nem volt szétválasztható, sőt legcsekélyebb problémáikkal is
Istenhez fordultak segítségért.
Ezért így olvassuk
róluk: „Istennel jártak” (1Móz.5:21; 6:9) vagy az „Úr útján jártak”
(2Krón.27:6) „az Úr parancsolataiban jártak” (2Krón.17:4; Zsolt 119:32).
Az „Istennel járás”
nemcsak a templomi liturgia, az áldozati rendszer megtartását jelenti. Ez a
kifejezés azt a képet festi elénk, mikor két ember kéz a kézben sétálnak egymás
mellett.
Így mikor a zsoltár
szerzője fizikailag ugyan ott bolyong Jordán és Hermon földjén, a Miczár hegyén
(7.vers), akkor is Istenhez vágyakozik. Minden lépésnél érzi az Úr szeretetét
és kegyelmét és még éjjel is énekel és imádkozik, Megváltójával beszélget.
Az Ige ma tükröt állít
elénk, s ha belenézünk a következő kérdés tűnik fel:
Te mennyire bízol az
Istenben?
Fel mered fedni előtte
életed legapróbb részletét is?
Felvállalod Őt bármit
csinálsz és bármerre jársz?
Meg mered fogni a
kezét?
2014. november 29.
Ige: Az Úr szabja meg az időket…
„Heródesnek, a Júdea királyának
idejében élt vala egy Zakariás nevű pap. Az Abia rendjéből, vagyis osztályából. Az ő
felesége pedig az Áron leányai közül való vala, az Áron törzséből származott,
és annak neve Erzsébet.
És mind a
ketten igazak, azaz megigazultak valának az Isten előtt, és szentül éltek, kik
az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül, és
tökéletesen jártak*(Luk. 1,5-6)
*Betartották
az Úr parancsát, ahogy az Úr parancsolta: „Vigyázzatok
azért, hogy úgy cselekedjetek, - tartsátok meg, és teljesítsétek azt úgy, -
amint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se
balra. Mindig, és mindenben azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti
Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jól legyen dolgotok, és hosszú
ideig élhessetek, és lakhassatok a földön, amelyet bírni fogtok, amelyet
birtokba vesztek” (5 Móz. 5,32-33).
„És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő, vagyis terméketlen,
magtalan vala, és mind a ketten immár idős, élemedett, előrehaladott, hajlott
korú emberek valának, akik életük alkonya felé jártak.
Lőn,
történt pedig, hogy mikor ő rendjének, vagyis osztályának sorában papi
szolgálatot végzett az Isten előtt,
A papi
tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, a
szentélybe, hogy jó illatot gerjesszen, vagyis illatáldozatot mutasson be*(Luk.
1,7-9)
*Zakariás pap Isten igéjének kijelentése szerint: „… az Abia rendjéből való… pap…” (Luk.1,5)
Volt,
tehát Áron házából származott, ahogy erről a Krónikák könyve beszámol (1
Krón. 23.13)
Áron
fiai leszármazottainak „rendjeik” voltak, Dávid és Sádók osztotta el őket az ő
tisztük szerint a szolgálatra: „Eloszták
pedig őket sors által…. mert a
szenthelynek fejedelmei és Istennek fejedelmei valának úgy az Eleázár, mint
az Itamár fiai közül valók” (1 Krón.
24.5)
Eleázár és Itamár Áron fiai voltak. (2Móz.28,1).
És huszonnégy papi rendet alakítottak ki – a huszonnégy papi
fejedelem szerint – ebből: „…Abija…a nyolcadik”
(1 Krón. 24.10)
Ebből a rendből származott Zakariás, és az ő tiszte, ahogy
az Úr megparancsolta Áronnak: „Ez az ő
hivatalos rendjük szolgálatukban, hogy bejárnának az Úr házába sorban, az ő
atyjoknak Áronnak rendelése szerint, mint megparancsolta volt néki az Úr,
Izráel Istene” (1 Krón. 24.19)
Tehát ők kiválasztottak voltak, akik az Isten házában
szolgáltak a füstölő – az ige más helyén: illattételre való – oltár mellett (1
Krón. 6.49)
A fentiekben leírtakból
megtudjuk, hogy Zakariás Áron leszármazottja volt, az Ároni nemzetségből
származott, és az ő felesége, Erzsébet, szintén. Zakariáson – mint
felszentelten – a kenet olaja volt. / Lásd: 2 Móz.29,21 / A kenet olaja
pedig a Szent Szellem előképe, tehát Zakariás a Szent szellem kenete alatt szolgált.
Másképp nem is mehetett volna be az Úr jelenlétébe. Ezt a szolgálatot, amit ő
végzett, már a mózesi törvények meghatározták, mint örökkévaló rendtartást
Izrael népének. Már a szent sátorba illattételre való oltárt kellett tenni,
ahogy az Úr megparancsolta, és azon minden reggel és este jó illatú
füstölőszert kellett a főpapnak füstölögtetni. (2 Móz. 30).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)