2014. augusztus 17.

Roma Dicséret Minnél Jobban Megismerlek

Martin Luther King: Konfliktuskezelés.

Az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet.


Dr-Kováts György: Az Úr nézi az embereket.

Péld 15,3. Minden helyeken [vannak] az Úrnak szemei, nézvén a jókat és gonoszokat.

Más szóval: nincs, amit úgy tehetsz meg, hogy ne látná, ne hallaná a Mindenható Teremtő Úr.

1./ Minden helyen vannak szemei. Minden helyen, minden helyzetben figyel.

2./ Mit vizsgál? Nézi az embereket. Nézi, hogyan viselkednek. Mit tesznek, mit mondanak. Hogyan reagálnak, hogyan vélekednek, hogyan állnak hozzá másokhoz. Hogyan formálják mások véleményét, mit engednek ki szájukon, s hogyan manipulálnak másokat. Hogyan vesznek részt az élethelyzetekben, hogyan születnek, és milyen irányba vezetik őket döntéseik. Nézi a „jókat és gonoszokat”.

3./ Miért teszi ezt? Mert Ő Mindenható. Mert Ő a tulajdonos. Mert Ő a Bíró. Mert Ő – ha nem akar, is – lát. Mert az Ő jelenlétében világossá lesz minden. A jó és a gonosz elválik egymástól. Mert egy nap meg fogja ítélni az embereket. Egy nap pontosan azok alapján a döntések alapján, amiket most az emberek hoznak, fogja életüket mérlegre állítani. És ezek az információk, amiket most az Úr lát, lesznek meghatározók ezeknek az embereknek a jövőjére nézve.

4./ Akkor most féljek ettől? Nem. Ezt egyáltalán nem mondom. De – ha szereted az Urat – úgy tegyél mindent, hogy keresd az Ő kedvét. Nem olyan ez, mint a szerelem? Ha szereted a szerelmedet, akkor akár ott van melletted, akár száz km-re van tőled, ugyanúgy cselekszel. Amikor kimondasz valamit, megméred, ez most kedves lenne-e neki, vagy sem. Ha döntesz, megnézed, hogyan hat ki rá, mit gondolna erről. Önző hozzáállás, ami azt mondja: „én döntök – ő majd alkalmazkodik”. Ha igazán szereted, nem mondasz ilyet. Márpedig, ha földi szerelmemmel kapcsolatban így gondolkodom, mennyivel inkább a mennyei Szerelmemmel kapcsolatban! Nem?

5./ S még egy. Az Úr figyelméről. Olvasd el a Zsolt 101,6-ot: „Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.”
Ha csak ezt a verset olvasod el belőle – látod a tervet: az Úr azt akarja, hogy Vele lakj. Ott élj Vele. Napról-napra. Ezért figyel, kivel oszthatja meg szeretetét, kijelentését, terveit, gondolatait? Kik a barátai? (Jn 15,14-16.)

De, ha a 2Krón 16,9-et olvasod el, is ugyanezt látod meg. Az Úr figyel. Keresi, kik akarják Őt, kik kívánják a Vele való mély közösséget, kik nem mondják: „ez még belefér”, „ehhez nincs köze az Úrnak”… s velük megosztja Önmagát. (Ez nekem mindennél többet ér. Te is így vagy vele… nem?)


Keresztény szemmel


Szeretet-Közösség


Pintér Béla - Egyszerű dallam

2014. augusztus 16.

Ige: A böjtről

 „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?

Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, a lakodalmas ház fiai, a vőlegény barátai, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, ameddig maguknál láthatják a vőlegényt, nem böjtölhetnek, nem lehet böjtölniük.

De jőnek majd azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, mert eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, elviszik, és erővel elveszik tőlük, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon* (Márk. 2,18-20)

*A Máté írása szerinti Evangélium is bizonyságot tesz erről: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é, és gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljőnek a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15)

Lukács szerint: „Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak? Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-é azt, és rávehetnétek-e a násznépet hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban” (Luk. 5,33-35)

Bemerítő János így tesz bizonyságot a vőlegényről: „Ti magatok vagytok a bizonyságaim, és tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy őelőtte küldettem el. Akinek jegyese van, vőlegény az. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve, és ujjongva örül a vőlegény szavának, a vőlegény hangjának. Ez az én örömem immár betelt, és teljessé lett(Ján. 3,28-29).




Van egy hely valahol.

Az Igazság.

Több mint győztesek vagyunk:

A győztes Hadvezér által, aki: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. Győztes hadvezérként, mint legyőzötteket diadalmenetben tette közszemlére. Nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette, és így legyőzöttekként a győztes nép előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta (Kol. 2,15)


Charles Haddon Spurgeon: Az áldásról

A legnagyobb áldás, amelyben Isten részesíti az embert, az, hogy elválasztja a bűntől.


Jobb párban, mert:

Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogysem az egynek, mert …Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak, és a hármas kötél nem hamar szakad el” (Préd. 4:9-12)


HÉTKÖZNAPI EMBER KERESTETIK!

Mt 14,22-33.
22 Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak
hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a
sokaságot. 23 De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre
magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24 A hajó
pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott,
mert ellenszél volt. 25 A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk
Jézus a tengeren járva. 26 Amikor a tanítványok meglátták, hogy a
tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben
felkiáltottak. 27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta:
"Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" 28 Péter ekkor így szólt hozzá:
"Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." 29
Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a
vizen, és Jézus felé ment. 30 Amikor azonban az erős szélre figyelt,
megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: "URam, ments meg!" 31
Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki:
"Kicsinyhitű, miért kételkedtél?" 32 És amint beszálltak a hajóba, elült
a szél. 33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták:
"Valóban Isten Fia vagy!"

                   HÉTKÖZNAPI EMBER KERESTETIK!

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek
megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó,
ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,2)

Mit tennénk, ha Jézus egyszer bejönne a gyülekezetünkbe, s azt mondaná:
Keresek néhány hétköznapi embert? Miért lennének érdekesek Jézus számára
az egyszerű, hétköznapi emberek?

De hiszen közülük választotta barátait: halászokat, vámszedőt, tanítót, házépítőt. Jézus követői közül hozzám Péter áll a legközelebb. Ő is olyan lobbanékony volt, mint én. Látva Jézust a tengeren járni, azt mondta: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen". Jézus megtette, Péter kiszállt a hajóból, és járt a vízen. Ezt Jézuson kívül senki sem tette még. Ez bizony nem hétköznapi dolog volt.

Amint azonban a szélre és a hullámokra tekintett, süllyedni kezdett. Én is így jártam volna. Ez a természetes, hétköznapi jelenség.

Jézus elfogása után félelem fogta el Pétert, és letagadta, hogy ismeri őt. Nem szívesen mondom ki, de valószínűleg én is ugyanígy tettem volna.

Hálás vagyok, hogy Jézus mégis szerette Pétert, megbocsátott neki, és azt parancsolta: Legeltesd az én juhaimat! (Jn 21,17) Minél tovább járt együtt Jézussal, annál többet változott. Minél tovább járok én is Jézussal, annál inkább
felismerem, mennyire szeretné, hogy Isten hűséges szolgája legyek.

Imádság: Istenünk, segíts nekünk, hétköznapi embereknek, hogy országod
rendkívüli munkásai legyünk. Ámen.

Isten a hétköznapi embereket rendkívüli szolgálókká teszi.

Sue Tornai (Kalifornia, USA)

http://csendespercek.hu


Közel van...

Joyce Meyer: Félelmeink.

Komoly problémák merültek fel életedben?

Azt mondja az Úr neked, hogy „ahol vagy, ott emeld fel szemeidet, és nézz arról a helyről ahol éppen most vagy” abból a helyzetből, amiben éppen benne vagy – és láss! Vagyis: Vedd elő az ígéretek könyvét, a Szentírást és olvasd szorgalmasan, „látó szemekkel”, hogy megláthasd mindazokat az ígéreteket, amelyeket Isten neked adott éppen arra a helyzetre vonatkozóan, amelyben most vagy. Keresd hogy mi Isten elgondolása, akarata, megoldása a te helyzetedre vonatkozóan, és ha „megláttad”, vedd birtokba, és járj az ígéretekben.

 (1 Móz. 13.14-17)


Kenneth Copeland: Lépd át a hit vonalat

És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek (Róma 4,19-20)

Van valami, amit megtanultam, amióta hitben élek, ami segít befogadnom Isten ígéreteit a legnehezebb helyzetekben is: hogy mit kell ehhez tennem! S mi az? Nem más, mint hogy átlépem a hit-vonalat.

A hit-vonalra van szükséged, amikor azt szeretnéd, hogy Isten a „lehetetlent” cselekedje az életedben. Erre van szükséged, ha meg akarsz állni szilárdan, rendíthetetlenül a hitedben, de még ide-oda ingadozol a látható körülményeid és Isten ígéretei között – egyszer az egyiket hiszed, máskor a másikat.

Ez az, ami a hittel teli Ábrahámhoz tesz hasonlatossá téged. Ábrahám ugyanúgy tényekkel került szembe, mint ahogy te. Tudta, hogy nincs semmilyen lehetősége természetes szinten arra, hogy Isten ígérete beteljesedjen az életében.

Azonban az Ige szerint Ábrahám nem vette figyelembe a saját testével kapcsolatos, nyilvánvaló tényeket, vagy más szavakkal: Ábrahám elutasította azokat a körülményeket, tényeket, amik körülvették, és egyedül Isten ígéretében hitt.

Átlépte valahol a hit-vonalat.

Hozott egy visszavonhatatlan, megmásíthatatlan döntést - hogy kizárólag Isten szavát tekinti igaznak. A végsőkig elkötelezetté vált. Úgy döntött, hogy átlépi azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút. Ha te és én ugyanúgy szeretnénk meglátni, Isten hogyan cselekszik az életünkben természetfeletti módon, nekünk is ugyanezt kell tennünk!

Hogyan tudod meghúzni ezt a hit-vonalat?

Kezdd az Igével. Keresd Isten ígéreteit, és kötelezd el magad, hogy higgy abban, amit Ő mondott, és most is mond a szükségeiddel kapcsolatban. Elmélkedj, gondolkozz ezeken az ígéreteken addig, amíg hit nem keletkezik a szívedben.

Ekkor tudod meghúzni ezt a hit-vonalat. Húzd meg az elmédben, és a szívedben. S húzd meg a padlón is az imádkozó szobádban. Majd mondd ki hangosan: „Isten jelenlétében, az angyalok jelenlétében és az ördög előtt átlépem ezt a hit-vonalat, ettől a pillanattól fogva úgy tekintem Isten ígéretét, mint elvégzett dolgot számomra. Isten ígérete beteljesített dolog. A mai naptól Istennek adom a hálát és a dicsőséget, Jézus nevében.”

Ettől a pillanattól fogva úgy beszélj, mintha a csoda már megtörtént volna. Fordíts hátat a problémáknak, a kételkedésnek, és fordulj Jézus felé.

Isten beváltja az ígéretét, és valóban meg fogja tenni a lehetetlent az életedben! Merd végre átlépni a hit-vonalat!

Fordította: Orbán Tibor
KC Ministry engedélyével


Olvasásra javasolt: Róm 4,13-21
Róm 4:13 Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.
Róm 4:14 Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret:
Róm 4:15 Mert a törvény haragot nemz: ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.
Róm 4:16 Azért hitből, hogy kegyelemből [legyen]; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk
Róm 4:17 (Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged) az előtt, az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.
Róm 4:18 Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod.
Róm 4:19 És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére;
Róm 4:20 Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek,
Róm 4:21 És teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti.



Irma Nyári


Mai Ige

Isten Igéje a mi jelzőbójánk.

www.maiige.hu


Amaro Del - Izrael megváltója