2014. augusztus 7.

Zsoltár 15. Ki lakhat Istennél? (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 15,1 Dávid zsoltára. [éneke
Uram, [Jahve] [ki lehet sátradnak vendége]? Kicsoda tartózkodhat [(gúr): lakozhat, időzhet jövevényként] sátorodban, [ki fog lakni a te hajlékodban] kicsoda lakozhatik [(šáan): kicsoda nyugszik meg, és ki élhet veled] szent hegyeden?*

*Dávidon keresztül a Szent Szellem újra és újra felteszi a kérdést, és válaszol is rá, tanítva minket: „Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.” (Zsolt. 24,3-4)

Azokról a gyülekezetben (Sionban) lévőkről – akik látszólag az Úréi, de nem tértek meg igazán – így szól az Úr: „Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel? Aki igazságban jár és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson” (Ésa. 33,14-15)

Dávid így könyörög az Úrhoz, megvallva könyörgése okát is: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Mert te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá!” Mert: „Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen!” (Zsolt. 27,4-5; 61,4; 84,5)

És buzdít arra, hogy: „Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő szent hegyén; mert szent az Úr, a mi Istenünk!” (Zsolt. 99,9).

[Dávid hol a templom, hol pedig a sátor oltalmáról prófétál, azt mondva, hogy: a templom, a sátor (vagyis a Krisztus teste) - menedékhely, ahol a hívő ember az Úr uralma alatt és egyúttal az Úr oltalma alatt áll].

Zsolt. 15,2 Aki tökéletességben jár, [(támím): aki tökéletes, fogyatkozás nélküli, hibátlan, ártatlan, feddhetetlen, támadhatatlan]. Igazságot [(ceeq): jogosságot, méltányosságot, a valóságot, vagyis az igét] cselekszi, [és törekszik a megigazulásra] és igazat [gondol, és] szól az az ő szívében [és igazságot, az igét forgatja szívében] *

*Az jár tökéletességben, aki Istennel jár: „Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé” Mert: „Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi utamat” (1 Móz. 6,9; Zsolt. 18,33)

Az tudja csak Isten akaratát cselekedni, és csak az tartózkodhat Isten jelenlétében: „Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan” (Zsolt. 24,4)

Aki az Igét cselekszi, vagyis: „Aki igazságban jár és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson: Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy” (Ésa. 33,15-16)

Mert az Úr megmondta, hogy mit cselekjünk: „Ezek azok a dolgok, amelyeket cselekedjetek: Igazságot szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban. És senki ne gondoljon az ő szívében gonoszt az ő felebarátja ellen; s a hamis esküvést se szeressétek, mert ezek azok, amiket én mind gyűlölök, így szól az Úr” (Zak. 8,16-17)

És: „Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; Ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok…” (Jer. 7,4-7).

És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy az Ő akarata nem változott: „Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk” (Eféz. 4,25).

Zsolt. 15,3 Nem rágalmaz [másokat, nem követ el álnokságot] nyelvével; nem tesz rosszat [nem árt, nem okoz szenvedést] felebarátjának, [embertársának] és nem szerez [nem hoz] gyalázatot [(erəpáh): gúnyolódást, lenézést, megvetést, szégyent] rokonainak, és [(qáró qárô): ismerőseinek]*

*Az Úr újra és újra figyelmeztet: „Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat, és ajkad ne beszéljen csalárdságot!” (Zsolt. 34,14)

 Azt is kijelentve, hogy miért fontos a nyelvünkre vigyázni: „Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló” (Jak. 1,26)

Mert: „A nyelv tűz, a gonoszságnak összessége [az igazságtalanságnak egész világa]. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti [beszennyezi] az egész testet, és lángba borítja életünk folyását [lángba borítja létünk körét, egész életünket, sőt lángra lobbanva, egész életutunkat fölégeti], maga is lángba boríttatván a gyehennától [a gyehenna tüzétől] (Jak. 3,6).

Az Úr Jézus kijelenti, hogy a beszéd mutatja meg, hogy ki lakik a szívben: „Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat. De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak. (Mát. 12,34-37)

„...mert a szívnek teljességéből szól a ...száj...” (Luk. 6,45)

Az Úr már figyelmeztetett, hogy: „Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR!” (3Móz. 19,16).

Hát vigyázz, hogy: Ne forralj [ne törekedj, és ne tervezz, és ne eszelj ki gonosz tervet] a te felebarátod [embertársad, vagy barátod] ellen és gonoszt [gonosz dolgot, vagy káros, ártalmas bajt romlására], holott ő együtt ül bátorságosan [és bizalommal] te veled, [vagy aki gyanútlanul lakik melletted]” (Péld. 3,29).

Mert, aki a gonosz hatalmába juttatja embertársát, annak még a fiai is viselik ennek következményét: „Aki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. Aki haszonért jelenti föl embertársait, annak a fiai hiába fognak sóvárogni” (Jób. 17, 4-5).

Tehát: „Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtől. Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt.” (Zsolt. 34,13-15).

Vagyis: keresd az Urat, és ha megtaláltad, Őt kövessed, mert: „... Krisztus Jézus... Ő a mi békességünk..” (Eféz. 2,13-14).

Zsolt. 15,4 A megbélyegzett* [az alávaló, a gonosz, aki az Urat (má'as): nem választja, hanem elutasítja, visszautasítja] útálatos az ő szemeiben, [megvetéssel néz az alávalókra, előtte semmivé lett, és nem ér semmit a gonosz, elutasítóan tekint arra ki megvetésre méltó]. De az Urat [Jahvét] tisztelőket tiszteli [nagyra tartja, megbecsüli]: aki kárára esküszik, és meg nem változtatja.

[Más fordítás: Megvetéssel néz az alávalókra, a gonoszt nem veszi sokba, de tiszteli azokat, akik az URat tisztelik. Aki nem szegi meg, nem vonja vissza, nem másítja meg esküjét, még ha kárt vall is, még ha veszt is rajta; ki felebarátjának esküszik, és nem csalja meg]**

*Megbélyegzett: a bélyeg: Olyan cselekvés, magatartás, mely valamire felhívja a figyelmet, ismertetőjel, mely tulajdonságot vagy hovatartozást fejez ki; valamely fogalmat, összefüggést kifejező cselekvés; olyan esemény, tény, melyből valaminek a meglétére vagy bekövetkezésére lehet gondolni.

**Az Ige egy történeten keresztül mutatja be, hogy az esküt be kell tartani: A Gibeoniták hazugsággal kerültek be Izráel fiai közé, s amikor ez kiderült: „De nem bánták őket Izráel fiai, mivelhogy megesküdtek vala nékik a gyülekezet főemberei az Úrra, Izráel Istenére, és zúgolódék az egész gyülekezet a főemberek ellen” (Józs. 9,18)

Az Úr Jézus pedig arra tanít, hogy egyértelmű legyen a beszédünk, és azt tartsuk is be: „Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke. Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya. Se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy, úgy; nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon” (Mát. 5,33-37).

Mert: „A csalárd szív távol van éntőlem, gonoszt nem ismerek, tudni sem akarok a gonoszságról. Aki titkon rágalmazza az ő felebarátját, (embertársát) azt elnémítom; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem (nem tűröm meg). Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem. Nem lakozik az én házamban, aki csalárdságot művel; aki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt” (Zsolt. 101,4-7).

Zsolt. 15,5 Pénzét nem adja uzsorára [uzsorakamatra], és nem vesz [nem fogad] el ajándékot [vesztegetésül] az ártatlan ellen, [és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására, kárára]* Aki ezeket cselekszi, nem rendül [nem tántorodik meg, nem inog] meg soha örökké**

*Az Úr figyelmeztetetése: „Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet” (3 Móz. 25,35-37)

Az Úr megismétli a figyelmeztetést: „Ha pénzt adsz kölcsön a népemből való szegény embernek, ne légy neki uzsorása, ne vessetek ki rá uzsorát!” (2Móz. 22,24)

Az Úr Jézus pedig kifejti, hogy miért hangzik a figyelmeztetés: „És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltevő a háládatlanokkal és gonoszokkal” (Luk. 6,34-35).


**Ha rendíthetetlen akarsz lenni, tedd, amit az Úr mond: „El ne fordítsd az ítéletet; személyt se válogass; ajándékot se végy; mert az ajándék megvakítja a bölcsek szemeit, és elfordítja az igazak beszédét. Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked” (5 Móz. 16,19-20)

Mert: „Kárt okoz saját házának a nyerészkedő, de aki gyűlöli a vesztegetést, az élni fog” (Péld. 15,27)

Éli fiainak történetén keresztül mutatja be az Ige az engedetlenség következményét, ami az egész népet bűnbe viszi: „Fiai azonban nem az ő útján jártak, hanem a maguk hasznát keresték; megvesztegetésre szánt ajándékot fogadtak el, és elferdítették az igazságot. Összegyűltek azért Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!” (1Sám. 8,3-5)



Rejts most el YouTube

Bölcsesség kell:

Hogy világos útmutatást kapjunk, igazságosságra, [ítéletre] jogra, becsületre; [az okos intés elfogadására; bölcs okulás elnyerésére] (hogy elfogadjuk a fegyelmezést, melyből éleslátás, igazságosság, jó ítélőképesség és becsületesség származik)]” (Péld 1,3)


Ki az Isten?

 „…amely isten tűz által felel, az az Isten” (1 Kir. 18,4)


A szeretetről

"…ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valósággal"  (I. Ján. 3:18)


Joseph Prince: Hogyan kezeljük a haragunkat?

4,26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokon;
4,27 Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. (Efezusi - Károli)

Mit teszel, ha olyasvalakivel találkozol, aki undok veled? Sokan méregbe gurulnak, elveszítik az önuralmukat és végül olyat mondanak, vagy tesznek, amit később megbánnak.

Kedves barátom, a Biblia azt tanítja, hogy „haragudjatok, de ne vétkezzetek”. Tehát ha haragszunk, az még nem bűn, de ne engedjük, hogy haragunkban olyat tegyünk, ami bűn. És ne adjunk helyet az ördögnek azzal, hogy engedjük, hogy a harag gyökeret verjen a szívünkben.

„Hát ezt meg hogyan csináljam?” – kérdezheted.
Arra fókuszálj, hogy Isten mennyire szeret téged!

Egy alkalommal, amikor a parkolóba igyekeztem, a mellettem parkoló autó gazdája épp előttem ért oda az autójához. Olyan nagy lendülettel nyitotta ki a kocsijának az ajtaját, hogy az nekicsapódott az én autómnak. Majd a fickó úgy nézett rám, mintha az egész az én hibám lett volna, mindenféle bocsánatkérés nélkül beült az autójába és jól becsapta az ajtót. A felesége, mint egy szelíd kis bárány, gyorsan beült a kocsiba.

Éppen gyülekezetbe igyekeztem, előzőleg telve voltam Szent Szellemmel, és arra készültem, hogy Isten szeretetéről fogok prédikálni. Most pedig itt voltam dühösen, csak úgy fújtattam a méregtől! „Uram, mérges vagyok” – mondtam. „Tudod, hogy én ezt az embert is szeretem?” – jött a válasz. „Igen tudom. De most nem akarok tudni róla!” Aztán az Úr rámutatott, hogy ez az ember azért viselkedett így, mert nem tudja, hogy Isten mennyire szereti őt. Ezért volt mogorva, mérges és megkeseredett.

Az Úr még tovább tanított: „Te csak most az egyszer botlottál bele, de képzeld magad szegény felesége helyébe, aki együtt él vele! Fiam, te tudod, hogy szeretlek, igaz? Áldott vagy ehhez az emberhez képest, mert te tudod, hogy mennyire szeretlek.” Ahogy kezdtem Isten szeretetére koncentrálni, elszállt a haragom.

Szeretett testvérem, amikor dühös vagy, az ördög azt akarja, hogy arra összpontosíts, amit a másik ember tett ellened. Isten viszont azt akarja, hogy arra fókuszálj, amit Ő tett érted a Golgotán. Ma táplálkozz az Ő szeretetéből, és hagyd, hogy minden keserű helyzetet édesre változtasson!

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/257-hogyan-kezeljuk-a-haragunkat.html

A forrásnál

Tolsztoj: Istenről

Isten az a mindenség, amelynek részeként magunkat felismerjük.


Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól


Lydia magazin


Irma Nyári


Jézus szeretett Uram.

2014. augusztus 6.

Ige: A vallási tanítók, és az Úr Jézus:

 „És amikor látták az írástudók, és a törvénytanítók, és a farizeusok. Hogy (az Úr Jézus) együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a ti Mesteretek vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?

És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek, és a jó erőben levőknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak. Nem azért jöttem, hogy igazakat, vagyis megigazultakat, hanem hogy bűnösöket, azaz céltévesztetteket hívjak megtérésre, azaz gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra*(Márk. 2,16-17)

*A Máté és Lukács írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot az Úr szavairól: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megmentse, és megtartsa, ami elveszett vala” (Mát. 18,11)

„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Luk. 19,10)

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, az eltévedtet visszaterelem, s a megtöröttet és sérültet kötözgetem, vagyis bekötözöm, s a beteget, a gyengét erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).






Áldom nagy kegyelmed

Az Úr tanítása:

„A hazug beszédtől távol tartsd magad, és az ártatlant s az igazat meg ne öld; mert én nem adok igazat a gonosznak” (2 Móz. 23,7)



A győzelem kulcsa.

Ha áttörést akarsz életed bármely területén, mielőtt harcba kezdesz, először kérdezd meg az Urat, hogy Dávoddal együtt megvallhassad:
 „Az Úr áttört ellenségeimen, ahogy a víz áttör a gáton.”

Lásd: (2Sám 5,19-20)


M Luther King: A legveszélyesebb dolog.

A világon semmi nincs oly veszélyes, mint a nyílt tudatlanság, és a lelkiismeretes ostobaság.




Ne várj a tökéletes körülményekre! (3)

„...kitartott, mint aki látja a láthatatlant." (Zsidók 11:27)

Szoros összefüggés van aközött, hogy elindulunk az álmunk megvalósítása felé, és aközött, ahogy majd rendelkezésünkre lesznek az ehhez szükséges források. Túl gyakran akarjuk elõször látni a forrásokat, sõt a kezünkben tartani õket, mielõtt elindulnánk elõre. Ha így viselkedünk, sem forrásaink nem lesznek, sem elõrehaladásunk.
Olyannak kell lennünk, mint az a csiga, aki egy hideg februári napon elkezdett felmászni az almafára. Amint araszolgatott felfelé, egy kis kukac kidugta a fejét a fakéreg egyik repedésén, és ezt mondta: „Csak az erõdet pazarolod. Nincs odafent egyetlen alma sem.” A csiga tovább mászva ezt mondta: „Most nincs, de mire odaérek, majd lesz!”
A Szentírásban újra meg újra olvashatjuk, hogyan indított útnak Isten embereket nagyon kevésnek vagy nem megfelelõnek tûnõ eszközökkel. Mire azonban odaértek, ahol Isten akarta õket látni, ott vártak rájuk azok a források, amikre szükségük volt ahhoz, hogy a rájuk bízott munkát elvégezzék. Az álom nem a forrásokat követi, ez éppen fordítva történik. Elõször van egy álmunk, aztán elindulunk felé. Aztán – és csakis aztán – követnek majd az emberek és a források. Aztán a terv, amit Isten adott nekünk, kezd megvalósulni.
 Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „Az erõfeszítés csak akkor hozza meg jutalmát, ha az ember nem hajlandó feladni.” A sikeres emberek látják, amit mások nem látnak, ez tartja mozgásban õket. „Hit által hagyta el [Mózes] Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.”
http://www.maiige.hu/


Ó, ha szárnyam volna

Joyce Meyer: A megbocsátás