Minden áldásod Jézusban van 33 . rész

Hinni kell - Prazsák László - Ez az a nap! Roadshow Debrecen 20

Reinhard Bonnke: Támadásokra reagálni?

Az Úr ezt mondta nekem: „Te az én aratómunkásom vagy. Leállítanád a kombájnt csak azért, hogy megfogj egy egeret?!” Ez telibe talált! Azóta a támadásokra mindig ugyanaz a válaszom: egy újabb evangélizációs kampány! 

Kenneth Copeland: Istennek van mondanivalója számodra

Ján10,3 A bárányok figyelmeznek és hallgatnak a (Pásztor) hangjára, ő nevükön hívja a bárányait, és kihozza (vezeti) őket. [Amplified Bible]

Soha ne félj, hogy hibázol, mert elmulaszthatod azt az örömöt, amit az Úr akaratának megcselekvése ad.

Ehelyett bízz a Szent Szellem vezetésében. Engedd, hogy megmutassa neked, hogyan halld meg Őt. Életed kis dolgairól fog először beszélni veled, és ahogy egyre inkább megismered a hangját és engedelmeskedsz neki, úgy fog egyre komolyabb területekre áttérni.

Ezt történt velem és Glóriával is. Amikor elfogadtuk Jézust Urunknak, nem tudtuk, hogyan hallhatjuk meg Istent. Szellemünkben nem voltunk még alkalmasak arra, hogy megkülönböztessük az ő vezetését. A Biblia azonban olyan ígéreteket tartalmaz, hogy ezt meg tudjuk tenni, ezért imádkozáskor és a Biblia tanulmányozásakor vártuk, hogy meghalljuk Őt, és az Úr ezt meg is adta nekünk. Beszélni kezdett hozzánk.

Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor ez Glóriával megtörtént. Olvasta a Bibliát, és megállt néhány percre, hogy figyeljen, vajon Isten mond-e neki valamit. Mélyen a belsejében hallotta, hogy az Úr azt mondja: ”a világítás be van kapcsolva a kocsidon.”

Akkoriban Glória el nem tudta képzelni, hogy Istennek hétköznapi dolgokkal kapcsolatban is van mondanivalója, ezért gyorsan elhessegette a gondolatot, és tovább várakozott és figyelt. Hamarosan azonban az Úr ugyanezt mondta neki, majd újra és újra megismételte addig, míg Glória felkelt, és kiment megnézni a kocsiját. Elég az hozzá, hogy a világítás tényleg be volt kapcsolva.

Vajon Isten miért foglalkozott olyan látszólag lényegtelen kérdéssel, mint egy gépkocsi fényszórója? Azért, mert Ő gondoskodik. Tudta, hogy Glória aznap éjjel egyedül lesz otthon két kis gyermekkel, és ha az autó akkumulátora lemerül, akkor másnap nem fog tudni sehová sem menni. Isten gondoskodott róla, figyelte az életét, és pontosan azt mondta Glóriának, amire akkor szüksége volt.

Ugyanakkor az Úr tudta, hogy Glória még csak kisiskolás az Ő hangjának megismerésében, felismerésében és meghallásában. Ezért olyan utasítást adott neki, amit tudott követni minden kockázat nélkül. Hogy pontosan mire is gondolok? Mi történt volna, ha kimegy megnézni az autót, és a világítás nincs bekapcsolva? Vagy éppen nem ment volna ki. Lehet, hogy ostobának érezte volna magát, de végül is nem lett volna ebből nagyobb baj.

Ha bízol benne, a Szent Szellem ugyanúgy fog tanítani, vezetni téged is, mint ahogy Glóriát és engem, lépésről lépésre, úgy hogy segítsen neked, és ne tántorítson el.

A legnagyobb hiba, amit el tudsz követni, az, hogy félsz követni a bensődben azt a bizonyosságot, ami Isten legjobb módja arra, hogy gyermekeit vezesse. (Róm 8,14.) Tehát ne félj! Szánj időt arra, hogy figyelj rá, hallgasd Őt már ma! Várd el, hogy hallani fogod Őt a szellemedben. Istennek mondanivalója van számodra.

Fordította: Orb-ti

KCM engedélyével

1kor2,6-16 Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét;

1Kor 2:7 Hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;

1Kor 2:8 Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:

1Kor 2:9 Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.

1Kor 2:10 Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.

1Kor 2:11 Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.

1Kor 2:12 Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.

1Kor 2:13 Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.

1Kor 2:14 Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.

1Kor 2:15 A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.

1Kor 2:16 Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.

http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=hirlev0107kenneth_copeland:_istennek_van_mondaniva_P4Q

A nagy sátor

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 14. fejezet

Amikor lezártam a 9 hetes gyógyító szolgálatot Tulsában, meghívásokkal árasztottak el Amerika minden részéből. Kezdtem templomokban és városi előadótermekben, de valamennyi túl szűknek bizonyult arra, hogy befogadja a roppant nagy tömeget, amely mindenhol összegyűlt, ahová csak mentem. A városi előadótermek nem voltak alkalmasak az én táborozásom számára.

A nép csak nagyon korlátozott számban jelenhetett meg bennük, nem volt külön hely, ahol a megtérni akarókkal imádkozzam és a gyógyító szolgálat is többnyire csupán rögtönzött helyen történhetett. Szívemből vágyakoztam egy nagy sátor után. Egy ilyenben gyógyultam meg magam is, 12 évvel ezelőtt az oklahomai Adában. Első sikeres gyógyító szolgálatom is sátorban történt. Steve Pringle sátrában, Tulsában. Isten látomásszerűen tárta elém az új nagy sátor vízióját és megmutatta minden részletét. Ő sugallta, hogy a földkerekség legnagyobb sátrát szerezzem meg, és hogy ezt vigyem el nagyvárosok területeire.

Így érhetem csak el az elveszett és szenvedő emberiség nagy tömegeit, akik mindenünnen eljönnének, hogy lássák és hallják Isten csodálatos munkáját. Eredeti tervemben szerepelt egy Harmond orgona, egy Stenway zongora, 3000 összecsukható szék, egy hordozható világítási berendezés, nagyméretű pótkocsik és kézikocsik. Közöltem hallgatóságommal, hogy mire készülök és ők nem hagyták válaszolatlanul problémáimat. Őszintén és becsületesen beszéltem, és ők hittek bennem. Az új felszerelés összköltsége 50.000 dollárra rúgott, ez ideig. Hallatlan összeg ilyenfajta evangélizációs felszerelésekre. Néhány hónap alatt elegendő pénz jött be a felszerelések oroszlánrészének kifizetésére.

Az új sátrat Durhambe (Észak-Karolina) vittük. Amerika legnagyobb méretű vándorsátra volt ez. A hitnek valóságos csodája kellett ahhoz, hogy létrejöjjön. Külön regényt írhatnék arról, hogy mi mindent kellett művelnem ahhoz, hogy elkészüljön. De végül is 1948. júniusában készen állottunk első táborozásunk elindítására. Egész családomat magammal vittem a kocsimon Durhambe. Akkor még csak két gyermekünk volt: Rebeca Anna és Ronald Dávid. Richard Lee a következő év, 1949. novemberében született, Roberts Jean pedig 1950. decemberében jött a világra. Most négy gyermekünk van.

Geneva és Roberts Milland-ot kértük fel az orgonán és a zongorán való játszásra, Genevát már Tulsából vittük magunkkal, de Roberts csak Durhamben csatlakozott hozzánk. Vasúton jött a nebraskai Lincolnból.

Sohasem dicsekedhettem kézügyességgel. Hiányzik belőlem minden technikai készség. Hozzáláttunk a sátor felállításához, de nem tudtam megmondani embereimnek, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Akkor még nem volt hozzáértő szakemberünk és azt gondoltam, hogy a dolog nem lehet valami bonyolult. Kiderült azonban, hogy egy 100 láb széles, és 220 láb hosszú (31,6 m x 69,5 m) sátor felállítása nem megy olyan egyszerűen. Az újságokban az összejövetelek kezdetét csütörtök estére hirdettük meg. Egyik cég tolószerkezeti rudakat adott el nekünk. Úgy mondták, hogy ezek lényegesen megkönnyítik a sátor felszerelését, felhúzását. Nekiláttunk tehát a sátorvászon feltologatásának és ez csak a talaj és a rúd hegye között lévő különbség egyharmadáig sikerült. Ott maradt lógva a hatalmas vászontömeg félúton. Toltuk, emeltük, az erőlködéstől majdhogynem darabokra szakadt a testünk. Olyan sokáig ügyködtünk a vászontömeg alatt, hogy egyik emberünket ki kellett vinnünk. Elájult a hőségtől. Már besötétedett ezen az első estén, és a sátor csak egyharmad magasságig állt. Képtelenek voltunk tovább boldogulni vele. Emlékszem, hogy amikor kibújtam a vásznak alól, elvonultam, hogy magamban kieszeljek valamit, hogy mit lehetne tenni. Józan kritikám azt mondta, hogy a sátort sohasem tudjuk felállítani. Azt is mondta, hogy sohasem tarthatok sikeres összejövetelt az észak-karolinai Durhemben.  Azt is mondta, hogy a szolgálataimnak nincs sok jövője, és még sok minden egyebet is mondott. Itt álltam az egyharmadáig felhúzott sátorral és semmi reménységem sem volt arra nézve, hogy az valaha is elérje a szükséges magasságot. Pénzem éppen csak arra volt elég, hogy családomat és Robertát meg Genovát vasárnapig élelemmel ellássam. Soha életemben nem voltam tökéletesebben elcsüggedve, mint akkor, a fejem felett függő sátor alatt. Újból zsákutcába kerültem. Ha elég pénzzel rendelkezem, odahivattam volna egy olyan szakembert, aki tisztában van egy ilyen sátor felállításával. De nem rendelkeztem pénzzel.

Azt mondtam: "Uram! Nem tudom, hogyan csinálom meg, de megcsinálom. Ezt a sátort felállítom. Az összejövetelt megtartom."

Nem vettem észre, hogy egy férfi áll a hátam mögött és figyel. Meghallotta imámat. Annyira meghatódott, hogy könnyekre fakadt. Én csak akkor eszméltem fel, amikor a vállamat megérintve így szólt:

- Nézze, prédikátor, ne aggódjék. Felhúzzuk mi ezt a sátrat.

A férfi neve Koo Maynor volt. Sarkon fordult és tovább ment. Majd hallottam, amint magához hívja embereimet. Mire odaértem, azt mondta nekik:

- Emberek! Én szereztem egy kis pénzt. Szerződtetünk még néhány munkást. Ennek a prédikátornak van valami a lelkében, az Úr küldte őt ide. Én mellé állok, és ti, legények?

Az emberek magatartása egy csapásra megváltozott. Elővették erszényeiket és kezdték számolni a pénzüket. Másnap reggel odatelepítettek egy sátor-szakembert és a munka megindult. Csütörtök délben állt a sátor, az emelvény kiegyenesítve, az ülőalkalmatosságok elhelyezve, csak egyetlen dolog volt még hátra. Az egyik velünk tartó pap hozzánk rohant és közölte, hogy a villanytársulat nem kapcsolja be addig a világítást, amíg be nem fizetünk 97 dollár letétet. Ugyanígy kérhettek volna tőlem egymillió dollárt is, hiszen nem volt több pénzem, mint amennyi ennivalóra kellett vasárnapig. Feltekintettem az égre tornyosuló sátorra. Mellettem az egyik ember azt mondta, hogy:

-  Olyan, mint egy óriás sátorkatedrális.

Olyan hatalmas, olyan szép volt, annyira más, mint minden amit eddig valaha is láttam, hogy elszorult a torkom. Magamban ezt mondtam: - Végül is felállítottuk a sátrat és az összejövetelhez elkészült minden, s most nincs világításunk. Mit tegyek?

Hangosan azonban így szóltam: - Emberek! Egy órán belül visszajövök.

Gyorsan a szállodába siettem és elmondtam Evelynnek, hogy mi történt. Megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, mit tehetnénk? Így felelt:

- Oral, én nem tudom!

Majd megkérdeztem:

- Nincs semmi pénzünk azon kívül, ami vasárnapig élelemre kell?

- Nem mondtam neked - válaszolta -, hogy a tulsai bankban van még a nevünkön 97 dollár.

- Írd meg hamar a csekket, - szóltam - megkaptuk a világítást!

- Helyes - felelte - vagy együtt elveszítjük mindenünket, vagy együtt mindent megnyerünk.

Tudtam, hogy igazat mond. Minden javamat kockára tettem. A világítást bekapcsolták és visszasiettem a szállodába, hogy átöltözzem és előkészüljek az esti szolgálatra.

Bezárkóztam Istennel, Bibliát olvastam és imádkoztam. Kis idő múlva éreztem Isten tüzének lángolását. Annyira belemerültem a sátor felszerelésének technikai részleteibe, hogy már úgy tűnt, mintha sohasem érezhetném többé az Ő mindenható jelenlétét. Most pedig, amint fel és alá járkáltam a szobámban, égnek emelt kézzel szólítva Istent, hogy álljon mellém, egyszeriben egész valómat áthatotta az Ő ereje. Úgy éreztem, hogy roppant nagy hegység tornyosul előttem, amelyet azonban hitem könnyedén el tud mozdítani. Sohasem felejthetem el az első este izgalmait.

A kocsiból kiszállva körülnéztem. Rengeteg kocsi állt mindenütt. Emberek sokasága sietett a sátor felé. Összejövetelünk menedzsere Hag Hanson vezette az ének-szolgálatot. Megkerültem a sátrat, úgy mentem be. Fűrészpor szaga ütötte meg az orromat. Remek illat volt. Jeleztem Hansonéknak, hogy ha készen vannak, én is kész vagyok. Aztán elhangzottak Hanson testvér szavai:

- Bemutatom Istennek erre az órára küldött emberét: Oral Roberts tiszteletest.

Az első percben nem tudtam elképzelni, hogy én vagyok az, akit bemutatnak. Nem tudtam teljesen felfogni, hogy a nagy sátor tényleg áll, és hogy a benne lévő óriási tömeg rám várakozik. Felmentem az emelvény hátsó lépcsőjén és kiléptem az embertömeg elé. Emlékszem még, hogy mire gondoltam akkor: ezek az emberek nem éreznek ellenségesen velem szemben. Arcuk sugárzik a várakozástól. Hiszik, hogy lakozik a lelkemben valami, és azért jöttek ide, hogy ezt hallják és lássák. Kezemmel felállásra intettem és akkor elénekeltük ezt az éneket: "Amerre a gyógyulás vizei folynak."

A Szellem megindította munkáját a hallgatóságban. Leültek, majd belekezdtem a beszédbe. Saját tudatom mindjobban elhalványult és én éreztem rámsugározni Isten kegyelmét. Ajkam izzó szénként tüzelt. Jobb kezemben Isten ereje és hatalma vibrált. Másfél órát prédikáltam és amikor befejeztem, megkértem a népet, hogy hajtsák meg fejüket amíg imádkozom. A roppant sátorkatedrálisban olyan csend uralkodott, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Amikor bevégeztem a bűnösökért való imámat és felszólítottam azokat, akik imádságomat kérik még a ma esti megtérésükért, hogy emeljék fel a kezüket, majd hogy álljanak fel és jöjjenek előre, valóban elámultam. Megtelt a sátor felemelt kezekkel, és amikor szóltam, hogy jöjjenek elém az imához, mindenhonnan tolongva áradt felém a nép. Mindig erre vágytam. Vágytam prédikálni és érezni az emberek Isten iránti tiszteletét és hódolatát.

Hanson testvér ezután a gyógyulni kívánókat hívta és én elkezdtem a betegekért imádkozni. Imádkoztam egy mankón bicegő fiatalemberért, aki eldobta mankóit és örömujjongásban tört ki, szaladt sebesen lefelé az emelvényről. Szinte érezhető volt, ahogy fokozódott a jelenlevők hite. Néhány perc múlva egy hatvan év körüli süketnéma férfiért imádkoztam. A jelenlévők közül sokan ismerték őt, és kíváncsian várták, hogy mit tudok érte tenni. Minden szavamat hallotta és ismételte is, legtöbbjét teljesen érthetően. Ha nem is volt ez kifejezetten csoda, de mégis elképesztő valami a mi világunkban, hogy egy süket ember egyszerre hallóvá váljon.

Ennek az összejövetelnek jellegzetes vonása az a speciális szolgálat volt, amelyet Durham színesbőrű lakossága érdekében vezettem. Közülük több százan jelentkeztek telefonon, kérve, hogy egyik estén számukra is nyissam meg a sátrat. Ebben a körzetben olyan nagy számban voltak a színesek, hogy nem engedték őket a fehérekkel vegyesen belépni a sátorba. Így az egyik hétfő estén kizárólag a színesek számára nyitottam meg a sátrat.

Mikor aznap este 8 óra körül megérkeztem, a szertartás már megindult. Hanson testvér vezetése mellett a "Shine on me" című gyönyörű néger spirituálét énekelték. Úgy hangzott, mintha vagy tízezren énekeltek volna. Kocsimból kiugorva, hanyatt-homlok rohantam a sátorba. Láttam, hogy szorongásig megtelt színesekkel. Sokan a külső sarkokban álltak. Soha életemben nem láttam még ennyi színes embert egy helyen összegyűlve. Mikor Hanson testvér észrevette, hogy ott vagyok, jelezte ezt a hallgatóságnak. Erre külön nekem még egyszer elénekelték a "Shine on me" -t. Akkor zendítettek rá, mikor az emelvényre léptem. Olyanok voltak, mint az ébenfából faragott angyalok. A hangjuk is, akár az angyalok hangja. Torkukból és szívükből csodásan gördült a dal gyönyörű szövege: "Ragyogjon rám világosságod". Felnéztem egyenesen a sátor mennyezetére és nem lettem volna meglepve, ha egyszeriben égi zene ontotta volna szét sugarait erre a földi helyre. Hátgerincemen fel-le futott a hideg. Úgy éreztem, hogy a Menny megnyílik és az Úr dicsőségével telik meg a helység.  Hanson testvér odasúgta nekem, hogy 63 néger pap van jelen. Elhozták magukkal a gyülekezeteiket is, hogy végighallgassák prédikációmat. Valamennyien készek Isten szavának befogadására.

Megkezdtem a prédikációmat. Mintha karjukat felém tárták volna, hogy szívükre vonjanak, minden szavam megértésre talált. Csak úgy zengett a sátor az ámenektől. Gyorsan erőt gyűjtöttem magamnak, mert egy órás prédikáció után kezdtem berekedni. Ők ugyanis egyre hangosabbá váltak és így én is kénytelen voltam felemelni a hangomat. Egyszerre csak félbeszakítva beszédemet, így szóltam hozzájuk:

- Emberek, ha nem hagyjátok abba a folytonos ámeneket, én halálra prédikálom magam.

Ők azonban sajnos továbbra is harsogták az ámeneket. A beszéd, mint zuhatag gördült ki számból aznap este. Az oltár elé híváskor 300-an vonultak ki ünnepélyes megtérésre. Ezt követőleg kihirdettem, hogy valamennyi jelenlévő betegért imát mondok. Úgy látszott, hogy a sátorban mindenki beteg. Ezernél többen álltak fel és jöttek felém, hogy meggyógyítsam őket. Fogalmam sem volt, hogy mit is kezdjek a betegeknek ekkora tömegével. Egyenként imádkoztam értük, sorjában. Kimerültségemben már összetörhettem volna, de kitartottam. Elhatároztam, hogy mindegyikükért imádkozom. Tudtam, hogy ez az ő egyetlen estéjük, és ha ezen az estén nem imádkozhatom értük, többé nem nyílik rá alkalom. A négereknek egyszerű a hitük. Mikor azon az estén felsorakoztak hogy imádkozzam értük, azt mondtam nekik, hogy rájuk teszem a jobb kezemet, majd egy rövid imát mondok meggyógyulásukért, és hiszem, hogy az Úr meggyógyítja őket. Láttam, hogy a hosszú sor minden egyes tagja bólintott a fejével. Megértették, hogy itt nem halandó ember gyógyít, hanem maga a Mindenható Úr Isten.

Nem szoktam hozzá az ilyenfajta fizikai megnyilvánulásokhoz, ugyanis amikor megérintettem jobbommal a fejüket és röviden imádkoztam, olyan ugrándozásba kezdtek, mintha puskagolyót röpítettek volna közéjük. Némelyek fel-le ugráltak, mások kiugrottak karjaimból, lerohantak, keresztül vágva a tömegen, ordítozva és kezükkel integetve. Némelyek egyenesen a padlóra zuhantak. Azt megjegyeztem magamnak, hogy kivétel nélkül mindegyiknek sugárzott az arca, ragyogott a szeme, s hogy mindegyik vidám és boldog volt. De zajos megnyilvánulásaik közepette nem tudtam megállapítani, hogy meggyógyultak-e vagy sem.

Egyszerre azonban egy fiatalasszony állt elém vak kisfiával. Sohasem fogom elfelejteni őt. Szívemet facsarta az, amit szünet nélkül mondott: Ó, Istenem, csak azt kívánom, hogy ő lásson! Ó, Istenem, csak azt kívánom, hogy ő lásson! Isten embere!  - így szólt, szemét rám szegezve - Én nem kérek mást, csak azt, hogy ő lásson.

Azt hittem, hogy kiugrik a szívem a helyéből. Belenéztem a gyermek világtalan szemébe és könnyeim patakként folytak végig arcomon. Majd a fiatal néger nő forogni, inogni kezdett előttem és egyre énekelte a kétségbeesett imáját: "Ó, Istenem, csak azt kívánom, hogy ő lásson!" Amikor a kisfiú szemét jobb kezemmel megérintettem és imádkoztam, mintha eleven villanyáramot érintettem volna meg. A gyermek felkiáltott: látok, látok! A kicsiny néger anya reszketett az örömtől és az egész tömeg talpra ugrott. Testüket ide-oda himbálták, kezükkel integettek, volt aki kiabált, volt aki énekelt, volt aki sírt. Lecsillapítottam őket azzal, hogy elénekeltettem velük a "Shine on me"-t. Dráma és öröm váltakozva vonult át a hallgatóságon.

Gyógyító szolgálatom vége felé mulatságos eset történt. Szétnézve, egy mankóján bukdácsoló néger öregasszonyt láttam meg. Isten Lelke azt súgta nekem, hogy az Úr meggyógyítja őt.

Mikor elém került, kezemmel gyorsan megérintettem és elküldtem. Nyilván azt gondolhatta, hogy egyedül az érintésem által nem gyógyulhat meg.

- Ha úgy tetszik, eldobhatod a mankódat!

Tovább bukdácsolt. Újra szóltam neki:

- Ha úgy tetszik, eldobhatod a mankóidat.

Az egyik ajtónálló megállította és felém fordította:

- Ha úgy tetszik, eldobhatod a mankóidat.

Kérdően nézett rám, mire azt mondtam:

- Igen, eldobhatod őket!

Jobb lábát felemelte, megrázta, rendben találta és visszarakta a földre. Bal lábát is felemelte, megrázta, rendben találta és visszatette a földre. Szemeit felém forgatta és mintha valami jelszóra várt volna. Bólintottam a fejemmel és mosolyogtam. Örömujjongásban tört ki. Mankóját eldobva száguldani kezdett végig a sátor hajóján. Az utolsó, amit láttam belőle, a sátorból kifelé kígyózó fekete sávocska volt.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

A kétség és a küzdés másik oldalán egy mélyebb hit ajtaja áll. 

http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/

Keresztény szépségportál

Isten minden madárnak megadja a táplálékot, de nem dobja azt a fészkébe. Spurgeon

www.keresztenyszepsegportal.hu

Jaeson Ma - Life (magyar felirattal)

Spurgeon: Isten ígéretéről

Isten ígérete nem egy bekerített terület, ennek vagy annak a szentnek a magántulajdona, hanem a szentek közösségének nyílt tere. 

Joseph Prince: Isten szeretetének biztos jele

5,8 Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még a bűneinkben éltünk. (Róma – Egyszerű Fordítás)

Képzeld el a következő jelenetet: Az autód defektet kap, és emiatt elkésel a munkahelyedről. Az irodába érve megtudod, hogy valaki más kapta az előléptetést, amire vágytál.

Azután, jön a telefon otthonról, hogy megint csőtörés van a konyhádban. Kisvártatva már hallod is, amint egy hang így szól: „Ha Isten ennyire szeret téged, akkor hogyan lehetséges, hogy ilyen dolgok történnek veled?”

Lehet, hogy te is éppen ezt a kérdést tetted fel ma, és azon tűnődsz, vajon Isten tényleg szeret-e. Nos, szeretném, ha tudnád, hogy soha sem szabad Isten irántunk való szeretetét a körülményeink alapján mérni. Ehelyett nézz inkább a keresztre! A kereszt a biztos jele Isten irántad való szeretetének. A keresztnél „mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még a bűneinkben éltünk.”

Hadd meséljek nektek egy tinédzserről, aki rádöbbent, hogy a kereszt valóban megmutatja, hogy Isten mennyire szeret. Ez a kislány eljutott odáig, hogy az öngyilkosságot látta az egyetlen kiútnak szeretethiányos, zűrzavaros életéből. Azt tervezte, hogy halálos adag gyógyszert vesz be alkohollal. Teljesen elszánt volt már, hogy véghezviszi, amit eltervezett, de valami zenét akart hallgatni közben, és véletlenszerűen kattintgatott a különböző dalokra az interneten. Végül egy olyan keresztény dalra esett a választása, amit gyülekezetünk egyik zenésze írt.

A dal arról szól, hogy Isten szeretete megtart, és mennyire értékesek és drágák vagyunk az Ő szemében. Ezek a szavak megérintették a lányt. Szinte érezte, ahogy a fenséges Isten kinyúl felé ámulatra méltó szeretetével, és feladta öngyilkossági kísérletét. Eljött a gyülekezetünkbe és még azzal a személlyel is találkozott, aki a dalt énekelte. Ez a lány ráébredt, hogy Isten szereti őt, és iránta való szeretetét a kereszten mutatta meg.

Amikor az életedre nézel és azon tűnődsz, Isten szeret-e, akkor nézz fel a keresztre, és lásd meg Isten feléd kiterjesztett karját. Emlékeztetni fog, és biztosítani fog afelől, hogy mennyire szeret téged!

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/196-isten-szeretetenek-biztos-jele.html

Guti Tünde: ÁLOM EGY ERDŐRŐL

1. Nem túl sűrű erdőben, a fák között mentem egy alakkal, akinek vállig érő haja volt, és hosszú, bokáig érő, világosszürke ruhát viselt, övvel. Arca finom vonású volt, és lénye tekintélyt árasztott. (Nekem úgy tűnt, mintha inkább nő lenne, de nincs jelentősége.)

Voltak egészséges fák is, de betegek is. A szürke ruhás úgy vizsgálgatta őket, mint ahogy az erdészek szokták, én csak álltam mellette. Azonban valamilyen nyugtalanság fogott el, mert veszélyt érzékeltem, és ezért lopva körbenéztem. Úgy tűnt, mintha valami bosszúálló „ellenség” közeledne.

2. A fák vizsgálása közben meg-megálltunk. Időnként felemelte íját a hosszú ruhás alak, és tüzes nyílvesszőt lőtt a fa törzsébe, viszonylag közelről, amit nem egészen értettem. A fa BELÜL gyulladt lángra, olyan volt, mint egy tüzes kohó, majd kidőlt.

3. Megálltunk egy teljesen elkorhadt fánál. Kopár volt, telis-tele szú ette, madárcsőr vágta lyukakkal. Inkább száraz, élettelen gerendára hasonlított, aminek a teteje már mintha le is tört volna. A nyilas enyhén megvetően nézett rá, és nem lőtt bele. Annak már teljesen mindegy: halott.

4. Egy másik fához érve, már emelte volna az íját, amikor csodálkozva megszólalt:

-         Hát ez meg mi? – Meglepetten léptem közelebb, és odahajolva meghallottam én is, ahogy valami (vagy valaki) sóhajtozik a fatörzsben. Tovább mentünk, nem bántotta. Életjeleket adott a fa.

5. Ezután hirtelen kint voltam az erdő szélén egyedül. Visszanéztem, és a korábbi szorongásom beigazolódott: egy tágas teret láttam, ahova berontott egy sereg vadállat. Nagy volt az összevisszaság, és leginkább vízilovakra és orrszarvúkra hasonlítottak.

6. Később egy erdei úton álltam, előttem egy mély, széles gödör. Pont olyan, amit vadállatok elejtésére ásnak, csapdaként. Egy fiatal lány volt benne, mellette egy kicsi, hófehér, selymes szőrű kutya. A következő pillanatban ott voltam én is, és alulról nyomtam felfelé, egyre csak emelve a lányt, hogy ki tudjon mászni. Sikerült neki.

7. Végül egy erdei házban voltam néhány emberrel. Kb. 6-an, 8-an lehettünk. Valami összefogást érzékeltem szellememben, minta készültünk volna valamire. Olyan volt a légkör, mint egy imádságos lelkületű házi csoportban. Egyszer csak hirtelen eszembe jutott, és megkérdeztem:

-         Hol van a lány? – Jelentőségteljes érzés támadt bennem. Arra a lányra gondoltam, akit kisegítettem a gödörből.

Ezután felébredtem.

                                  *             *             *

Néhány kérdés és gondolat felmerült bennem, talán ez támpont lehet a magyarázatban.

Az Urat keresve, sétám közben egy bibliavers jutott eszembe:

„Hirtelen nyíl üt rajtuk sebet.” Zsoltárok 64:8.

Aztán kértem Istent, hogy vezessen az Igéből, hogy ne maradjak bizonytalanságban. Ez volt a napi soros igém:

„Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal… Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren, hozzád nem is közelít.” Zsolt. 91:5. 7.

A tisztásra betóduló vadállat csorda lehet, hogy PONT A KIDŐLT ÉS ELÉGETT FÁK HELYÉN gyűlt össze, a szellemiségek fizikai testben mutatkoztak.

Valószínő, hogy angyal volt, aki a tüzes ítéletet végrehajtotta.

A rostálás idején sem szabad irgalmatlanul elmennünk a bajba jutottak mellett, ki kell segítenünk őket a gödörből!

Fontos a kis közösségben gyakorolt összefogás. Spontás Isten keresés, házi gyülekezet.

Még ez az ige jött elém:

   „Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad, és

    egybegyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.” János 15:6.

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/alom-egy-erdorol.html

Hogyan ért hozzám Isten hangja

ORAL ROBERTS: Ö N É L E T R A J Z. 13. FEJEZET

Háromszor hallottam Isten hangját. És mindig május hónapban. 1935 májusában azt mondta az Úr: "Fiam, én meggyógyítlak és az Én gyógyító hatalmamat te közvetíted majd embertársaidnak!" 1947 májusában azt mondta: "Fiam, ez órától kezdve betegeket gyógyítasz és ördögöket űzöl ki az Én hatalmam által." A harmadik eset 1948 májusában történt. Éppen a betegekért imádkoztam, amikor Ő harmadszor szólt hozzám. Alig néhány percig imádkoztam, amikor egy fiatal anya jött hozzám. Elhozta a kisfiát azért, hogy a süketségből kigyógyítsam. A gyermek bal fülére már alig hallott. Prédikációmat sem hallotta, mert szavak helyett legfeljebb csak hangok jutottak el a füléhez. Kezemet előre nyújtottam, hogy imádkozzam érte, amikor hirtelen meghallottam Isten hangját. Világos volt, és tisztán érthető. Azonnal megálltam imádságomban és teljes csendben maradtam: "Fiam, te hűséges voltál mindezideig és most érezd hatalmamat a te jobb kezedben. Felismered a démonok jelenlétét, megtudod számukat és nevüket, és meg lesz Tőlem a hatalmad ahhoz, hogy kiűzd őket!"

Különös szavak voltak, de én nem kérdezősködtem Istentől. Soha semmit sem kérdeztem Tőle, ha beszélt hozzám. Most egy pillanatig még csendben álltam a helyemen, majd kinyújtottam kezemet a fiúcska felé. Amint ezt tettem, jobb kezemben valóságos kapcsolatot éreztem Isten erejével. Mint az elektromos áram, olyan volt. Isten ereje végigfutott jobb kezem minden porcikáján. Testemnek egyetlen más részén sem éreztem ezt. Ott álltam, nézve jobb kezemet és magamban így szóltam: valóság, hogy Isten szólt hozzám, és ha a jobb kezemben ez a furcsa érzés Isten ereje, akkor ez a fiú hallani fog. Jobb kezemet süket fülére tettem és e percben megint éreztem azt az elektromos bizsergést a jobbomban, míg a bal kezemben semmit sem. Majd a másik füléért imádkoztam, rátéve a jobb kezemet. Újra másodszor is áthatott rajtam az Úr ereje. Olyan bizonyos voltam a fiú gyógyulásában, hogy magam felé fordítva őt, megkértem az anyát, hogy beszéljen a fiához. Erre egészen halk hangon kezdett hozzá beszélni. A fiú hirtelen megfordulva ismételte mindazt, amit az anyja mondott neki. Én ismét magam felé fordítottam a gyermeket és az anya tovább beszélt hozzá. A fiú minden egyes szót megértett. Mikor végre mindketten észbe kaptak, hogy gyógyulás történt, szemük csillagként ragyogott, egymás nyakába ugrottak és arcukon patakzottak az öröm könnyei. Soha el nem felejthető látvány volt ez.

A tömeg azonnal örömujjongásban tört ki. Egy szót sem szóltam nekik arról, hogy Isten beszélt hozzám, vagy arról, ami a jobb kezemmel történt. Valójában megfeledkeztem arról, hogy egyáltalán jelen vannak. De amikor a fiúért imádkoztam és Isten hatalma megszállta a jobb kezemet, ezt az egész tömeg megérezte és úgy reagált erre, akár az acél a mágnesre. Pontosan a hátam mögött egy öregasszony ült, akit tolószékben hoztak ide. Izületi gyulladás miatt meg voltak merevedve az izületei, és már nyolc éve nem bírt járni. Ránéztem és láttam rajta, hogy erős a hite. Szemtanúja volt éppen most a csodának, ahogy Isten hatalma még a jobb kezemben bizsergett. Oda léptem az öregasszonyhoz, gyengéden megérintettem a homlokát, majd a térdét és parancsoló hangon mondtam: - Légy újra ép! Mintha hirtelen lökést kapott volna egész testében. Felpattant a székéből és rohanva száguldott végig a sátor hajóján, s kezét égnek emelve áldotta Istent.

A közönség körében zűrzavar tört ki úgy, hogy legalább öt percig senkiért nem tudtam imádkozni. Arrafelé néztem, ahol a feleségem ült. Olyan volt, mint egy angyal. Mintha boldogságában éppen elrepülni készülne.

Olyan erősen éreztem jobbomban Isten hatalmát ezen az estén, hogy azt hittem, leszakad a kézfejem.

Éjjel órákig feküdtem a szobámban, egyre csak arra a különös érintkezési pontra gondolva, amelyet Isten a jobb kezembe adott. Hozzám intézett első szavai ezek voltak: "Fiam, te hűséges voltál!" Én igyekeztem hűséges maradni. Amikor senki sem értette meg a szolgálatom és amikor erős kritika ért minden oldalról, híven kitartottam. Amikor úgy tűnt, hogy saját tévedéseim sodornak romlásba, híven kitartottam. Mindezidő alatt Isten őrködött felettem és hűségesnek talált azokban az időkben is, amikor nem értettem Istennek Szellemével kapcsolatos szándékait. Csekély ismereteim birtokában is hűen kitartottam. Szavai: "Fiam, te hűséges voltál mindezideig", a leggyönyörűbb szavak, amelyeket valaha is hallottam. Majd azt mondta, hogy érezni fogom az Ő hatalmát a jobb kezemben. Ez olyasmi, ami letagadhatatlan. Éreztem, hogy Isten érintkezést teremtett bennem szellemi hatalmával. Isten azt is megmondta, hogy felismerem a démonok jelenlétét, és meg tudom számukat és nevüket. Felismertem minden démontól megszállott egyént, aki ma este a gyógyítósorban elém került. Meg tudtam ítélni a bennük rejlő démonok számát és szabadulást hozhattam részükre. Egész életemben féltem a démonoktól. Féltem attól is, hogy démonoktól megszállott emberekért imádkozzam. De ezen az estén olyasvalamit éreztem, amit még soha. Úgy éreztem, hogy kész volnék bármilyen és bármennyi démonnal szembeszállni, mert Isten megszabadít tőlük.

Másnap este, amikor felálltam hogy prédikáljak, új emberré váltam. A bizonytalanság, amely időnként rámjött és gyötört, eltűnt. Eltűnt belőlem minden gátlás és félelem. Isten megmondta, hogy jelenlétét érezteti a jobb kezemben, és én láztól vibráló kézzel álltam odafenn a szószéken. Sohasem feledhetem el a roppant bátorságot, amely lelkemet megszállva tartotta. Hangom új zengést kapott, beszédem parancsoló erőt. Az emberek szóvá tették a hangomban megnyilatkozó változást, és azt a különös valamit, ami prédikációm alatt őket áthatotta. Azt mondták, hogy úgy hullámzott át rajtuk Isten hatalma, mint a szellő fuvallata. Amikor ezen az estén imádkoztam a gyógyulásukért, az isteni hatalom jelenlétét az épületnek még a legtávolabbi sarkában is érezte a nép.

Ezen az estén rámszállt az Úr Szelleme, hogy egy démonok által megszállt lányt megszabadíthassak. Felismertem a benne lakozó démonok számát is, és azt is, hogy hány éve tart a megszállottsága. Úgy jelentettem ki ezeket a tényeket, mintha könyvből olvasnám. Minden szavam helyességét elismerte ő is, meg a hozzátartozói is. Mikor a démonok eltávoztak belőle, testét majdnem szétszaggatták. Húzták, hasogatták minden porcikáját. Úgy zuhant a földre, mintha letaglózták volna, de Isten azt mondta nekem, hogy érezhetem az Ő erejét a jobb kezemben. Éreztem is. Ott vibrált a jobb kezemben, akár a villamos áram. Lementem a lányhoz, felemeltem a földről. Ugyanakkor isteni sugárzás öntötte el arcát, a szellemét pedig isteni hatalom. Nyílegyenesen állt előttem, azt kiáltva, hogy megszabadult a démonoktól, és hogy azok már soha többé nem fogják gyötörni. A roppant tömeg olyannyira a csoda hatása alá került, hogy helyükből felugorva hangosan dicsőítették Istent.

Azóta tízezrek érezték - fejük búbjától a lábuk hegyéig - Isten jelenlétét abban a pillanatban, amikor jobb kezemmel megérintettem őket. Jobbomban mindenkor érzem, ha Isten jelenlétének kegyelme eláraszt. Ha pedig nem áraszt el Isten kegyelme, akkor kezemben sem érzem az erejét. Amikor gyógyító szolgálatomban Isten erejének érzése nélkül a jobbomban imádkozom, akkor az emberek lelke nem igen mozdul meg, és csak igen kevés csoda történik. De ha az a bizonyos hatalom eltölti a kezemet, a népek tömege azonnal érzékeli, hogy az Úr jelen van és gyógyításra kész.

Jacksonville-ben (Florida, USA) az első ott tartott összejövetelem estéjén Isten ezt a jobb kezemben levő érintkezési pontot arra használta fel, hogy az egész jelenlévő néptömeget megmozgassa és gyógyítson. Gyógyító szolgálatomnak már majdnem a végére jutottam, amikor a jobbomat rendkívüli módon megcsapta az Ő ereje. Néha elektromos hullámként éri kezemet ez az erő, néha mintha folyadékként hatolna be, néha pedig, mintha maró tűz égetné. Ezen az estén, mint égető tűz jelentkezett. Előzőleg csak kevés alkalommal éreztem még így. Imádkoztam, miközben percenként jelentkezett kezemben az isteni erő. Mint a tűz, úgy égtem. Majd hirtelen olyan erővel ütött belém, hogy teli tüdőből elkiáltottam magamat:

- Emberek! Itt valami lesz! Emberek, itt valami lesz!

Hangom a megszokottól eltérő lehetett, mert hallatára tömeg mintha felkorbácsolódott volna, azonnal megérezte, hogy itt most valami nagy dolog történik. Másodszor olyan erővel érte Isten hatalma a jobb kezemet, hogy torkom-szakadtából kiáltottam:

- Emberek, itt van! Emberek, itt van!

Mintha földrengés rázta volna meg a sátrat. A népet, mint egy elmosódott foltot láttam magam előtt. Jobbomban Isten ereje vibrált és bizsergett. Az emberek felemelkedtek a helyükről és a sátor hajóján keresztül áradtak felém. Kezdték a ruhámat húzni, fogdosni.

Mint hatalmas vízár zúgása, olyan hangot hallatott a tömeg. Leugrottam a főemelvényről az első emelvényre és várakozva álltam ott. Az emberek körém tolongtak, és én mindazokat, akiket csak tudtam, megérintettem a jobb kezemmel. Mintha tüzes golyók áradtak volna kezemen keresztül és minden megérintett ember érezte általam Isten gyógyító hatalmát. Jézus gyógyító ereje kezem érintésének pillanatában áthatotta őket, s ők ujjongva és szökdécselve mentek tőlem tovább. Jobboldalt fordultam, hogy néhány ott lévő emberért imádkozzam. Egy férfit és egy nőt láttam meg tolószékeikben. Könyörögtek, hogy valaki vigyen hozzájuk, hogy megérinthessem őket. Én kinyújtottam a kezemet és mindketten megragadták. Egyetlen szó nélkül felemelkedtek székükről és azután már csak azt láttam, hogy végig száguldanak a sátor hajóján. Mögöttem valaki elkiáltotta magát, hogy lát. Hátra fordultam. Egy vak férfi volt, aki egyre azt kiáltozta, hogy látja a fényt, látja az emberek arcát.

Süket dobhártyák nyíltak meg, béna és elaszott lábak egyenesedtek ki, a sátor egész népe érezte, hogy csodálatos hatalom hoz reájuk szabadulást. Mindez néhány percig tartott. Olyan volt, mint amikor angyal zavarta fel a tó vizét a bibliai időkben. Aki csak tudott, a közelembe férkőzött és aki hitt, meggyógyult. Majd eljött a pillanat, amikor egyszerre csak megszűnt minden. Amikor Isten Lelke elszállt tőlem, senki sem kísérelte meg hogy hozzám jöjjön. A mikrofonhoz léptem, és felszólítottam a népet, hogy emelje fel kezét és dicsérje Istent azért, amit most cselekedett miértünk. Dicséretek tömege árasztotta el a sátrat, széltében, hosszában. Azt gondolhatná az ember, hogy ilyen esetben nehéz dolog ellenőrzés alatt tartani a tömeget. Ám itt tökéletes rend uralkodott. Az óriási sátorban mindenki a legteljesebb áhítattal viselkedett.

Döbbenetes látvány fogadott, amikor másnap néhány percre kimentem a sátorhoz. Halomban feküdtek a mankók, botok, hallókészülékek, szemüvegek, néhány tolószék és más hasonló holmik. Néma tanúi annak, hogy Isten hatalma leszállhat erre a földre is, hogy gyógyítsa a beteg és szenvedő emberiséget.

Amikor Isten ereje eltölti a jobb kezemet, ezzel beáll nálam az érintkezési pont. Amikor ezt érzem, igen erős a hitem. Eltűnik előlem Oral Roberts, elfelejtem kételyeimet, kisebbségi és félénkségi érzéseimet, Krisztussal vagyok Istenben. Ő segíti hitemet szabad szárnyalásra, és ez az a hit, amelyet Isten az emberek gyógyítására felhasznál.

Ugyanerre az összejövetelre Papa és Mama is eljött néhány napra Jacksonville-be. Ők kedvelik szolgálatomat, és hiszik, hogy Isten kiválasztott engem. Egyik este, amikor prédikáció után visszamentem az emelvény háta mögé, hogy a rokkantakért imádkozzam, Papa lépett hozzám, és így szólt: "Oral, gyere gyorsan! Egy fiú van itt, akin kitört az eszelősség és akit a rendőrök tartanak lefogva a sátor végén. Azt akarják, hogy te gyere oda és nézd meg, hogy mit tehetsz érte." Jacksonville-ből több rendőr látogatta az összejöveteleket és mély hatást tettek rájuk a látottak. Közülük kettővel-hárommal már találkoztam, amikor egyik-másik estén a sátorba léptem. Miközben a fiúhoz siettünk, Papa elmondta, hogy mi történt. A fiút idehozták a szülei, hogy itt gyógyulást nyerjen, de ő az igehirdetés alatt megszökött tőlük, és a sátorból kirohanva leszaggatta magáról a ruháit és teljes erejéből elkezdett üvölteni. A jelenlévő rendőrök ezt észrevéve utána szaladtak és lefogták őt, amiben a fiú apja is segítségükre volt. Mire odaértem, a fiút a rendőrök karjában találtam.

20-22 éves lehetett. Szemét vadul forgatta, ruhadarabjai pedig rongyokban lógtak testéről. Tudtam, hogy tisztátalan szellemek szállták meg és az, hogy ezek őt elhagyják, csakis a Názáreti Jézus Krisztus hatalma által lehetséges. Minden félelem nélkül közeledtem feléje. Egyszerre csak megindult jobbkezemben az isteni erő hullámzása. Fejére tettem jobbomat és imába kezdtem. Ő megmarkolta a kezemet és le akarta húzni a fejéről. Bár a marka finom acélként szorított, jobb kezemmel nem tehetett semmit. Jézus Krisztus nevében szóltam a démonokhoz, rájuk parancsoltam, hogy jöjjenek ki. A fiú egész testében remegve vonaglani kezdett. Húsát tépték, facsarták a démonok, el akarták őt még imám elvégzése előtt pusztítani. Apja megijedt, de én - megérintve vállát - meggyőztem őt, hogy minden az én ellenőrzésem alatt történik. A rendőrök azt sem tudták, hogy elfussanak-e, vagy maradjanak. Papa a bal oldalamon állt és szíve mélyéből imádkozott. Én nem vettem le kezemet a fiú fejéről. Kezem alatt úgy reszketett a teste, mint a szélben a falevél. Végül megparancsoltam a démonoknak, hogy jöjjenek ki, és soha ne térjenek vissza. Azután kijöttek, a fiú pedig kisiklott a kezem alól, és a földre zuhant. Az apa azt hitte, hogy meghalt. Megnyugtattam, hogy semmi baja. Lenyúltam érte, felemeltem és amikor ezt tettem, az Úr hatalma megérintette a fiút, aki hirtelen felegyenesedett. Apja megragadta őt és keblére ölelte. Gyönyörű látvány volt.

Én megfordultam és elmentem. Papa ott maradt még, hogy lássa, miként viselkedik a fiú. Teljesen eszénél volt és józanul beszélgetve állt ott apjával. A rendőrök egymásra néztek, s könnyekre fakadtak. Azt mondták, hogy ilyen csodát még sohasem láttak. A csoda híre elterjedt a hatalmas sátorban. Ezen az estén elmenetelemkor ezernyi ember tódult körém és kocsim köré, és azon igyekeztek, hogy megérinthessék a ruhámat. Azok a rendőrök, akik szemtanúi voltak a fiú gyógyulásának, a szó szoros értelmében behúztak a kocsimba. Papa hozzám rohant.

- Oral - szólt -, az a fiú teljesen normális. Az apját kéri, hogy próbálja őt közeledbe juttatni, hogy megköszönhesse azt, amit érte tettél.

Papa, Mama és én a szállodába mentünk. Papa rövidesen bejött szobámba. Éppen pizsamát húztam, hogy az ágyba bújjak, amikor Papa így szólt:

- Fiam!

- Tessék, Papa!

- Oral, tedd a kezedet a fejemre és imádkozz értem!

- Mi a baj, Papa?

- Fiam, szeretném, ha imádkoznál értem. Amit Isten ma este a sátorban tett azért a fiúért, az a legnagyobb csoda, amit valaha is láttam. Mikor láttam a fiút teljesen ép észre térni, s apját arra kérni, hogy engedje hozzád megköszönni imáidat, akkor elhatároztam hogy megmondom neked: tedd a kezed a fejemre, hogy Isten kegyelme rám áradhasson.

- Papa, - feleltem - ennek a kegyelemnek a birtokában vagy, amióta csak emlékezni tudok.

- Oral, ilyen kegyelem sohasem volt a birtokomban. Tedd kezedet a fejemre fiam, és imádkozz!

- De Papa, hiszen te az én saját atyám vagy!

- Ez nem változtat a dolgokon. Fiam vagy, és az Isten hatalma veled van és én azt akarom, hogy te most imádkozzál értem!

Ott álltam egy helyben és néztem őt. Isten ereje még nem hagyott el. Némelykor még órákig velem maradt, miután visszatértem a szobámba.

Láttam, hogy Papa őszintén beszél, és hogy halandó mivoltában vágyva tekint a Királyok Királya felé. Kezemet fejére tettem és imába kezdtem. Ő széttárta két karját és így térdelt le elém, átölelve lábaimat. Arca sugárzott, mint az angyaloké, tekintete elragadtatást tükrözött. Azt mondta, hogy sohasem érezte még ennyire Isten kegyelmét, és hogy ez a kegyelem most minden porcikáján áthatol.

- Fiam,  - folytatta - évekkel ezelőtt megmondtam neked, hogy egykor te szerzed meg korunk legnagyobb újjáébredését. Fiam! Légy alázatos Istennel szemben. Minden gondolatod az Úr legyen, légy alázatos! Figyelned kell, hogy Isten mit akar rajtad keresztül cselekedni.

Ezekkel a szavakkal távozott.

Nemrégiben papbarátaink egyike eljött hozzánk, és megkérdezte tőlem: biztos vagyok-e abban, hogy Isten szólt hozzám, és hogy az Ő jelenlétét érzékelem a jobb kezemben? Azt feleltem rá, hogy igen, biztos vagyok benne. Erre ő azt mondta, hogy más papok nem érzik így Isten jelenlétét és szerette volna tudni, hogy azok hogyan juthatnának hozzá. Mondtam neki, hogy más papok nevében nem beszélhetek, csak a saját magaméban. Azt pedig nem tagadhatom, amit Isten adott nekem. További faggatására így szóltam:

- Jól van! Ha te feleletet akarsz a jobbkezemben levő érintkezési pontra vonatkozólag, akkor kérlek, mondd meg, hogy miért adatott Mózesnek a vesszeje, Illésnek a köpenye, Péternek az árnyéka, Pálnak a kendője, meg a kötők. Mert ez mind érintkezési pont, amelyen keresztül Isten hatalma mozdult meg, hogy áldást árasszon az emberiségre.

- Helyes, de mindez a Biblia korában történt - válaszolta.

- Isten nem halt meg - mondtam én, - és az emberiség éppen úgy vár ma is szabadulásra, mint akkor; és Isten ma is ugyanúgy kiválaszthat egyes embereket, mint azt akkor tette.

Elmondtam, hogy nagyon gyakran próbát tettem saját magamon. Ha ez szabadulást hozott az embereknek és Istenhez vezette őket, nem elegendő bizonyíték és eredmény ez? Ha a szolgálatom eredmények híján volna, én lennék az első, aki azt mondanám: Tévedtem! Jézus azt mondta: "Ha nekem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek" (Jn. 10:38) Én pedig azt mondom mindenkinek aki nem hisz nekem, mint egyénnek, hogy higgyen a munkáimnak, amelyeket végzek, mert ezek bizonyítják, hogy Istentől valók és éppen ezért hoznak áldást az emberiségre. A papok némelykor túlságosan elmerülnek felekezetük ügyeibe. Elfelejtik, hogy Isten szabadítókat választ majd ki ezekre az utolsó napokra.

arena2023

Pastor Chris magyar felirattal Ki a szellem 1

Pastor Chris magyar felirattal Ki a szellem 2

Keresztény szemmel

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Példabeszédek 4:20-22

Fiam, hallgass a szavamra, gondosan figyeld, amit mondok!
Tartsd a szemed előtt, vésd a szíved mélyébe szavaimat, mert életet adnak, ha megragadod őket, egészséget és gyógyulást egész testednek. 

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Jób 22

27 Akkor imádkozol hozzá, és ő meghallgat,
te pedig teljesíted, amit fogadtál neki.

Lydia magazin

Teljes helyreállítás kegyelemből 336. rész