„Ne kövesd a többséget a
gonoszságban, és a perben ne csatlakozzál a többség vallomásához, úgyhogy
eltérsz az igazságtól” (2 Móz. 23,2)
2014. január 31.
Nemes Pál: Istent nem lehet meglepni semmivel.
Istent nem érte
meglepetésszerűen sem a jelenlegi kormány, sem az előtte levők egyike sem.
Istent nem sújtotta le egyetlen politikai hatalom egyetlen döntése sem, Istent
nem ejtette kétségbe a jelenlegi egyházpolitikai helyzet sem, és nem is esett
depresszióba a gazdasági nehézségeket látva …
Bob Gass: Becsületesség
„Adj nekem igazat, Uram,
hiszen igaz és feddhetetlen vagyok!” (Zsoltárok 7:9)
Chuck Swindoll mondja el az
alábbi történetet egy férfiról, aki sült csirkét vásárolt magának és a vele
lévő hölgynek. A kiszolgáló tévedésből a napi bevételt tette a sült csirke
helyett a csomagba. Swindoll ezt írja: „Mikor a piknikező helyre értek, akkor
vették észre, hogy egészen mást kaptak, mint csirkét: több mint 800 dollárt!
A férfi ekkor váratlan dolgot
tett: gyorsan visszatette a pénzt a papírzacskóba, visszaugrott az autójába, és
visszament a gyorsétterembe. Addigra az üzletvezető már őrjöngött. »Mr.
Becsületesség« kiszállt az autóból, besétált az étterembe, és rögtön hőssé
lett. »Szeretném, ha tudná, hogy én egy csirkevacsorát kértem, és ezt kaptam
helyette« – mondta.
Az üzletvezető magán kívül
volt az örömtől. Azt mondta: »Betetetem a képét a helyi újságba. Ön a
legbecsületesebb ember, akiről valaha hallottam.« A férfi erre gyorsan így
válaszolt: »Ó ne, kérem, ne tegye!« – majd közelebb hajolva ezt suttogta:
»Tudja, a hölgy, akivel jöttem… nos… ő nem az én feleségem, hanem valaki
másé.«”
Pál ezt írja: „Álljatok meg
tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel…” (Efézus 6:14).
Arról a bőr derékövről beszél
itt, amit a római katonák hordtak a derekukon, mely védte ágyékukat, és melyen
fegyvereiket, a tőrt és a kardot hordták. Ez az öv tartotta össze a katona
tunikáját is, így az nem gyűrődött össze, és nem akadályozta a katonát a
mozgásban. Amikor a lelki fegyverzetről van szó, a becsületesség véd meg téged,
és tart össze mindent. Ha nem vagy feddhetetlen a nagy és kis dolgokban
egyaránt, akkor el fogod veszíteni a csatát. Becsület nélkül minden darabokra
hullik.
Az árvák atyjának szíve érted is dobog
„Árváknak atyja,
özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat…”
(Zsoltárok 68:6-7)
Az ókori világban imádott
istenek csak a nagy emberekkel törődtek – aki erős, ügyes, aki gyors és
káprázatos. Az emberiség maradéka a színfalak mögött szolgált –
mellékszereplők, eltaposottak, jelentéktelen figurák a királyok, hadvezérek,
istenségek nagy tervében.
A Biblia Istene azonban nem ilyen.
A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.
Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.
Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”
A Biblia Istene azonban nem ilyen.
A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.
Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.
Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”
Gondolj bele milyen csodálatos az Isten, aki nemcsak eltűri a gyengéket, hanem megerősíti. A betegeket meggyógyítja, a szegényeket, meggazdagítja, és a legmagasabb szintű védelmébe és törődésébe részesiti őket.
Micsoda kontraszt. Látjuk Istent, amint a leghatalmasabb és önmagában elégséges Hatalom elképzelhetetlenül, folyamatosan kifejezi mélységes törődését a legkisebbek és a nyomorban levő árvák felé. A törvény leírja: „Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (5.Mózes 10:18). A próféta visszhangozza ugyanezt az igazságot: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14:4) Aztán újra a zsoltárban: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Az Isten családba helyezi a magányosakat…” (Zsoltárok 68:5-6)
Amint megragadjuk ezt az idegenszerű, gyönyörű valóságot, találkozunk Isten atyai szívének igazságával, amely nemcsak az árvákért dobog, hanem értünk is, mindannyiunkért. Követett minket, mikor még nyomorúságban és egyedül voltunk. Gyermekeivé fogadott minket. Meghívott, hogy „Abba”-nak, apucikának szólítsuk, hogy az ő lányaiként, fiaiként éljünk.
Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Isten arra hívja az övéit, hogy ugyanezt tegyék. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27)
Mikor ezt tesszük, akkor feltárjuk az Atya szívét a világ számára. Akár örökbe fogadunk egy árvát, akár felnevelünk, mentorálunk valakit vagy egy helyi gyülekezet árvák felé irányuló szolgálatát támogatjuk, kifejezzük azt a megdöbbentő valóságot, amint a Leghatalmasabb szenvedélyesen törődik a legkisebbekkel. És ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk Isten szívét mi magunk is – egy különleges, csodálatos szeretetet az árvák iránt. Egy különleges, csodálatos szeretet irántunk.
(Daily Hope by Jed Medefind -
2012.03.27)
http://napiremeny.blog.hu/2012/04/03/az_arvak_atyjanak_szive_erted_is_dobog
Kenneth & Gloria Copeland: Nem az agyagedények idejét éljük
Egy nagy házban pedig nemcsak
arany és ezüst edények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül
némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.
- 2 Timótheus 2:20
Isten nagy dolgokra rendelt
téged a királyságában?
Ha felteszed ezt a kérdést
hívőknek, a legtöbben alázatosan biztosítanak afelől, hogy őket bizony nem erre
rendelte Isten. „Tudod, nem mindannyian lehetünk aranyedények,” mondják. „Ahogy
a Biblia is mondja, Isten néhányunkat agyagedénynek hívott el.”
Dicsőség Istennek, a
Bibliában nem találunk ilyet!
Természetesen vannak arany-
és agyagedények is a királyságban, de mi döntjük el – nem pedig Isten –, hogy
mi melyik csoportba tartozunk. A 2 Timótheus 2:21 azt mondja, hogy „valaki
magát ezektől [amelyek tisztátalanok és alantasak] tisztán tartja – aki
elkülönül a szennyező és romlásba döntő hatásoktól –, tiszteletreméltó és nemes
célokra való, elkülönített edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, bármilyen
jó cselekedetre alkalmas és kész” (az Amplified Bible, bővített bibliafordítás
alapján).
Arany- vagy agyagedény – te
választasz!
Akkor miért dönt oly sok hívő
az alantas munkák mellett Isten királyságában? Miért elégednek meg azzal, hogy
agyagedények maradnak?
Mert hiányzik belőlük valami,
ami minden aranyedénynek meg kell, hogy legyen: nem odaszántak. Nem hozták meg
azt a minőségi döntést, hogy elkülönítik magukat a szennyező hatásoktól. Nem
akartak elfordulni a világ útjaitól, és nem akarták Istennel átlépni azt a
pontot, ahonnan már nincsen visszaút.
Barátom, Isten izgalmas
dolgokat végez a földön a mai napon. Jeleket és csodákat tesz, utat készít
Jézus visszajövetelének. Rendkívül izgalmas időket élünk, de semmiképpen sem az
agyagedények idejét! Tehát ha még nem szántad magad oda az Úrnak, és még nem
vagy aranyedény, ismerd be. Utána szánj időt arra, hogy Isten elé menj,
tanulmányozd az Igét, és az akaratodat hozd összhangba az Övével. Engedd, hogy
a Szent Szellem foglalkozzon veled, amíg készségesen magad mögött tudod hagyni
a világ dolgait, és a magasabb utakat választod – Isten útjait.
Tedd meg most. Kései órában
vagyunk. Isten dicsősége egy utolsó nagy hullámban kiárad a földre. És nem
agyagedényekből szivárog ki. Az aranyedényeken keresztül árad – és Isten
pontosan erre hívott el téged.
Igei olvasmány: 2 Timótheus
2:15-26
http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34
Különbség bárány és bárány közt
Már régóta motoszkál bennem
ez a kép a bárányról. A Bibliában olvasunk az elveszett juhról, aki eltéved,
rossz útra tér, talán mert kíváncsi, vagy engedetlen, vagy kalandra vágyik, el
a megszokott biztonságból. Ézsaiás könyvében pedig az áll, olyanok voltunk,
mint a juhok, mindenki a saját útjára ment. Úgy látszik, a bárányoknak
szükségük van a terelgetésre, a gondoskodásra, odafigyelésre, mert önfejűek.
Mint mi, emberek.
Mindegyikünk a saját útját,
álmait akarja megvalósítani, még akkor is, ha ez az életünkbe kerül, még akkor
is, ha bajba kerülünk miatta, segítségre szorulunk, és megszégyenülve kell
visszatérni a nyájba a Pásztor vállán. Ő viszont gondviselő, eljön megkeresni,
fontos vagy neki.
De érdekes, hogy amikor a
Biblia Jézust hasonlítja a bárányhoz, akkor rá a báránynak nem azok a
tulajdonságai vonatkoznak, mint az emberekre. Ő bárányként is engedelmes,
önfeláldozó, és szelíd tud lenni. Tűri a megaláztatást, pontról pontra
végrehajtja a nagy tervet. Nem a saját feje után megy, nem a saját útját és az
önmegvalósítást keresi, hanem Isten tervét tölti be. Őt nem a jogos büntetés
éri az elkóborlásáért, hanem a mi engedetlenségeinkért és tévelygéseinkért
szenved sebeket, némán, ártatlanul, és mégis hatalmasan és legyőzhetetlenül.
Dicsőség a Báránynak!!!
http://motiva-tlet.blogspot.hu/2013/11/kulonbseg-barany-es-barany-kozt.html
Erőművész
„De ő ezt mondta nekem: Elég
neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.
Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje
lakozzék bennem.”
Pál második levele a
korinthusiakhoz 12:9
Először csak rázod a fejed,
hogy nem. Te ezt nem fogod megtenni, se kedved, se időd nincs hozzá, különben
is, miért neked kellene? Azután mégiscsak nekiveselkedsz, és megpróbálod
kihozni magadból a legjobbat. Egyre csak harcolsz, minden izmod megfeszül, de
olyan messze még a cél, mint egy távoli csillag vibráló fénye. Már akarod,
összpontosítasz, hogy majd te… Majd Te leszel az, aki mégis véghezviszi, aki
minden lehetetlen ellenére eléri a megközelíthetetlent. Míg végül csüggedten
roskadsz össze, és úgy érzed, semmire sem vagy képes.
A mocsár egyre csak lejjebb
húz, fáj a kudarc, de felcsillan egy reménysugár: majd Isten! Majd Ő elveszi az
akadályt, elgördíti a mozdíthatatlan követ az útból, és te haladhatsz tovább
zavartalanul. Aztán ismét csalódnod kell.
Isten nem szól, vagy
legalábbis nem úgy szól, ahogy te azt szeretnéd. Most nem ad sámsoni erőt, nem
növeszt rajtad hirtelen nagyobb, keményebb izmokat. Most nem tölti fel előtted
a szakadékot, nem hordja el a hegyeket, és nem teszi egyenessé az utat, melyen
tovább kell menned. Most nem könnyíti meg a helyzetet, de nem is hagy magadra.
Veled megy végig, és Vele a
képtelenségeid használható tulajdonságok lesznek. Vele még a gyengeséged sem
lesz hátrány. Vele sikerülhet a sorozatos kudarcok után is. Vele igazán hasznosnak
érezheted magad, mert az Ő ereje ér célhoz, és ebben te is munkatárs lehetsz.
Ez a kegyelem.
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/06/eromuvesz.html
2014. január 30.
1 Timóteus 3. fejezet: a hit titkáról. (göröggel és kapcsolódó igékkel)
1 Tim. 3,1 Igaz ez a beszéd és [(pisztosz logosz): hitelt
érdemlõ, és megbízható az ige] Ha valaki püspökséget kiván [(episzkopé oregomai oregó): vagyis: felvigyázói, felügyelői szolgálatra vágyakozik, és törekszik], jó dolgot [(kalosz ergon): nemes,
hasznos tevékenységet, feladatot] kíván [nemes munkára vágyik]
*Hiszen: „Nem mintha magunktól [mintegy saját
erőnkből] volnánk alkalmatosak [és
képesek] valamit gondolni mintegy a saját erőnkből; [Nem mintha a
magunk rátermettsége alapján ébredhetnének ilyen gondolataink]; ellenkezőleg a mi alkalmatos [és
elégséges] voltunk [képességünk;
rátermettségünk] az Istentől van” (2 Kor. 3,5).
A Filippibelieknek így írnak az apostolok, ismét a
püspököket előljáróknak, felvigyázóknak nevezve: „Pál és Timótheus, Jézus Krisztus (rab)szolgái [írják e levelet], minden
szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak, a püspökökkel [vagyis az elöljárókkal; felügyelőkkel; felvigyázókkal] és diakónusokkal
[az egyházban szolgálókkal] egyetemben” (Fil. 1,1).
És Titusz is azt az utasítást kapja, hogy: „Avégett [vagyis annak érdekében] hagytalak
téged Krétában, hogy a hátra maradt
[vagyis az elmaradt] dolgokat hozd rendbe [és az
elintézetlenül maradt ügyeket eligazítsad, és pótold, ami hiányzik]. És rendelj [jelölj ki, és állíts
szolgálatba] városonként presbitereket
[vagyis: véneket, azaz: bölcs elöljárókat], amiképpen
én néked meghagytam [ahogy én azt neked elrendeltem]” (Tit. 1,5).
1 Tim. 3,2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök [(episzkoposz):
vagyis: a felügyelő, a felvigyázó] feddhetetlen [(anepiléptosz
anepilémptosz): kifogástalan, nem vádolható, és támadhatatlan, nem zsarolható, panaszra
okot nem adó] legyen. Egy feleségű
férfiú, [vagyis monogám, úgy biológiai, mint szellemi értelemben]. Józan, [(néphaleosz néphaliosz): megfontolt, bölcs, mértéktartó, titoktartó]. Mértékletes, [(szóphrón):
önmagán uralkodmi képes, tisztességes, rendes, tiszteletreméltó] illedelmes [(koszmiosz): kötelességét
pontosan teljesítő, szerény]. Vendégszerető [(philoxenosz):
aki a vendégeit kedvesen fogadja, és
teljesen kiszolgálja], a tanításra alkalmatos [(didaktikosz): akinek meg van hozzá a képessége, adománya];
1 Tim. 3,3 Nem borozó [(paroinosz): nem részeges, nem iszákos], nem verekedő, [(pléktész): és nem veszekedő, aki sértő, bántó szavakat mond indulatosan,
és nem erőszakoskodó, nem kötekedő, hanem
szelíd, békeszerető]. Nem rút nyereségre vágyó [(aiszkhrokerdész): nem mohó, nem haszonleső, nem
hitvány módon nyerészkedő, nem kapzsi]. Hanem szelíd, [(epieikész): jóindulatú, elnéző, méltányos, engedékeny,
megértő, kíméletes].
Versengéstől ment, [ἄμαχον: a viszálykodást
kerülő; nem harcoló, és nem harcias, aki nem vesz részt a csatában, nem
vitatkozó, vagy veszekedő, békés, békeszerető, legyőzhetetlen, bevehetetlen]
nem pénzsóvárgó, [(aphilargürosz): vagyis nem pénzsóvár, nem törekszik
hamis nyereségre, nem anyagias, a pénznek nem rabja]*
*És mert rendkívül fontos a mondanivaló, újra-és újra
ezt tanítja az apostol: „Ha van feddhetetlen [aki kifogástalan, nem vádolható,
és támadhatatlan, panaszra okot nem adó],
egy feleségű férfiú, [vagyis monogám, úgy biológiai, mint szellemi
értelemben]. Akinek hívő [és megbízható, keresztény, és] nem
kicsapongással vádolt [vagyis nem vádolhatóak azzal, hogy a
megmentetlen állapotból fakadó, veszélyes életmódot folytatnak, és kicsapongó,
züllött, elvetemült, mértéktelen, orgiákon résztvevők]. Avagy engedetlen
gyermekei vannak [akik akaratos,
konok, dacos, rakoncátlanok, akik nem helyezik alá magukat a szülői
tekintélynek]. Mert szükséges,
hogy a püspök [vagyis a felügyelő,
a felvigyázó] feddhetetlen [és kifogástalan] legyen [és ne legyen
vádolható], mint Isten sáfára [vagyis
mint Isten intézője]. Nem akaratos
[ne legyen önelégült, öntelt, önkényeskedő, a maga tetszését kereső, vagy
kihívó, kemény, kegyetlen, sem elbizakodott, önhitt, vagy kevély]. Nem haragos, [nem indulatos, vagy
hirtelen haragú, ingerlékeny, dühkitörésre hajlamos, haragtartó, gyűlölködő,
bosszúálló]. Nem részeges [nem
borissza, vagy alkoholista], nem verekedő
[vagyis nem erőszakos, arrogáns, harcias, veszekedő, civakodó, támadó], nem rút [és nem aljas] nyerészkedő
[és nem anyagias haszonleső, vagy kapzsi].
»Más fordítás: Mert
a felügyelő Isten népére visel
gondot, ezért szükséges, hogy kifogástalan életet éljen, és ne lehessen jogosan
vádolni. Szükséges, hogy ne legyen önfejű, vagy beképzelt, ne legyen hirtelen
haragú, vagy részeges, se kötekedő, verekedő, vagy olyan ember, aki mások kárára
próbál meggazdagodni«.
Hanem vendégszerető [aki a vendégeit kedvesen fogadja,
és teljesen kiszolgálja], jónak kedvelője [és a jóra hajlandó, jóakaratú, irgalmas,
kedves, és jóságos]. Mértékletes [és
józan gondolkodású, épeszű, fegyelmezett, meggondolt, és megfontolt, visszafogott, megbízható, vagyis
ép, egészséges elméjű, és önmagán uralkodni tudó]. Igaz [vagyis igazságos, méltányos, pártatlan, és
megigazult, azaz Isten által igazzá tett], tiszta [és tisztességes, szent, hívő, tehát Istennek tetsző], magatűrtető [vagyis
önmegtartóztató, fegyelmezett,
mértékletes, mértéktartó, önuralmat tanúsító, vagyis önmagát legyőzni képes]. Aki a tudomány [vagyis
a megtanított ismeret, és tudásanyag] szerint való igaz, [őszinte,
szavahihető, becsületes, és a hívőhöz illő] beszédhez [logoszhoz=Igéhez] tartja
magát [aki ragaszkodik az Igéhez,
és kitart az Ige mellett], hogy inthessen [és aki képes bátorítani,
buzdítani, vagy vigasztalni] az egészséges tudománnyal [vagyis a romlatlan tanítással, és ismeretben
részesíteni]. Hogy meggyőzhesse az ellenkezőket [megcáfolva, feltárva, és
ismertté téve a tényeket az
ellentmondóknak].
»Más fordítás: Aki ragaszkodik, amire taníttatott, a megbízható (hiteles) Igéhez, hogy képes legyen bátorítani (buzdítani)
is az egészséges tanítással, de
meggyőzni, és megcáfolni is az ellentmondókat«” (Tit. 1,6-9).
És hogy hogyan kell
szolgálni azoknak, akik Isten népének vezetői, arról így szól Péter apostol: „Legeltessétek (vagyis pásztorként
felügyelve, és felvigyázva) az Istennek
köztetek lévő (és rátok bízott) nyáját,
gondot viselvén (és szorgalmasan figyelve, felügyeletet gyakorolva, és
vigyázva) arra nem kényszerítésből
(és nem is kényszerűségből), hanem
örömest (vagyis buzgóságból, és önként, szabad akaratból, és készségesen). Sem nem rút nyerészkedésből (vagyis nem
nyereségszerzés, és haszonlesésből), hanem
jóindulattal (és odaadással, készségesen). Sem nem úgy, hogy (letiporva, és zsarnokoskodva) uralkodjatok (vagyis nem hatalmaskodva,
kontrollálva, és leigázva) a gyülekezeteken
(vagyis a választottak fölött) (mely sorsrészül jutott nektek), hanem mint példányképei (jó szívvel) a nyájnak (vagyis a nyáj példaképévé,
mintájává válva)” (1Pét 5:2-3).
És ismét hangzik a figyelmeztetetés: „A testvéri szeretet (legyen maradandó, és) maradjon meg.
A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtukon
kívül, angyalokat vendégeltek meg”
(Zsid. 13,1-2).
És ugyanezt mondja Pál apostol: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent
Szellem titeket vigyázókká (és őrizőivé) tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon
vérével szerzett” (Csel. 20,28).
És folytatódik a kijelentés, ha a gyülekezetbe mentek:
„Bort és szeszes (vagyis részegítő) italt ne igyatok te és a te fiaid veled,
mikor bementek a gyülekezet (vagyis a kijelentés) sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti
nemzetségeitekben (nemzedékről nemzedékre). Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és
tisztátalan között” (3 Móz. 10,9-10).
Továbbá: „A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet
gyakoroljátok. [Más forítás: A
szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben. Legyetek a vendégszeretetre
alkalmat keresők, vagyis nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az
ismeretlen, idegen embereket, jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe)]”
(Róm. 12,13).
És ismét: „Az Úr (rab)szolgájának
pedig nem kell [nem szabad
(dei): nem szükségszerű] torzsalkodni [(makhomai):
harcolni, vitatkozni, veszekedni, szóharcot folytatni]. Hanem legyen mindenkihez [minden
módon, mindenképpen, mindig és állandóan] nyájas, [(épiosz):
jóindulatú, szelíd, barátságos, és szívélyes] tanításra alkalmas, türelmes [(anexikakosz): aki elviseli a rosszat / gonoszt, higgadt a rossz iránt, béketűrő].
»Más fordítás: Aki
az Úr rabszolgája, annak nem hadakoznia kell, hanem mindenki iránt nyájasnak
lennie, tanításra képesnek, gonoszat eltűrőnek, az ellenszegülőket szelíden
nevelőnek« (2 Tim. 2,24).
És folytatódik a kijelentés, Isten emberei: „Senkit ne szidalmazzanak
(senkit se szóljanak meg), ne
veszekedjenek (kerüljék a viszálykodást), gyöngédek (megértőek) legyenek,
teljes szelídséget tanúsítván minden ember iránt” (Tit. 3,2).
Nyilvánuljon meg rajtuk, és bennük: „… a Szellem
gyümölcse: [(agapé): Isten szerinti] szeretet, öröm, békesség, béketűrés [(makrothümia):
türelem, állhatatosság, kitartás].
Szívesség [kedvesség], jóság
[(khrésztotész): jószívűség, becsületesség, egyenesség,
használhatóság, kedvesség, megbízhatóság], hűség
[(pisztisz): hit, bizalom, meggyőződés, bizonyosság,
megbízhatóság, hitelesség], szelídség
[(praotész): jóindulat, barátságosság, higgadtság,
nyugodtság], mértékletesség [(enkrateia):
önuralom, önmérséklet, önmegtartóztatás]”
(Gal. 5,22).
Mert: „Az igaznak (megigazultnak) gyümölcse életnek fája; és lelkeket (életeket) nyer meg a bölcs” (Péld. 11,30).
Legyenek bölcsek: A
felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos,
engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, nem
kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik
azoknak, akik békességesen munkálkodnak (és békességet teremtenek)”
(Jak. 3,17-18).
1 Tim. 3,4 Ki a maga házát jól igazgatja [vagyis olyan, aki a saját házanépét (proisztémi): jól vezeti, gondját viseli, védi és helyesen
kormányozza], gyermekeit
engedelmességben [(hüpotagé): irányítása alatt,
alávetettségben] tartja, minden tisztességgel [(szemnotész): méltósággal, és szentségben neveli].
»Más fordítás: saját családjának legyen jó gondviselője,
aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre neveli«.
1 Tim. 3,5 Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja
igazgatni [mert ha valaki a maga házanépét nem tudja (proisztémi): vezetni; kormányozni; rendben tartani, és példaként előtte
állni], mimódon visel
gondot az Isten egyházára [(ekklészia): eklézsiájára, a kihívottak
közösségére]*
*És megismétli az
apostol, hogy aki elöljáróságot kíván, annak ne legyenek: „…
engedetlen gyermekei, olyanok, akik akaratos, konok, dacos, rakoncátlan
gyermekek, akik nem helyezik alá magukat a szülői tekintélynek]” (Tit. 1,6).
Már
az Ószövetségben kijelentésre került, hogy olyan legyen, aki: „Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek
étkét nem eszi, és nem kenyere a semmittevés. (Péld. 31,27)
1 Tim. 3,6 Ne legyen új ember [(neophütosz): új hívő, vagyis újonnan megtért
ember, aki nemrég vált kereszténnyé], nehogy felfuvalkodván [(tüphoó tüphoomai): és beképzeltté
válva gőgös, öntelt, dölyfösen viselkedő legyen]. És így az ördög [(diabolosz): a vádaskodó, rágalmazó, hibáztató,
félrevezető, ellenség] kárhozatába [vagyis nehogy az ördög tőrébe esve, a vádló ítéletébe
ne] essék [(krima, empiptó): azaz: az ördög kezébe kerülve az ő ítélete
alá ne kerüljön].
»Más fordítás: nehogy kevélységgel felfuvalkodjék,
és a sátán sorsára jusson, és az ördög itéletébe essék«
1 Tim. 3,7 Szükséges pedig, hogy jó [(kalosz): megfelelő,
hasznos] bizonysága is
legyen a kívülvalóktól [vagyis, hogy a kívülállóknak
is jó véleményük legyen róla]. Hogy gyalázatba és az ördög [(diabolosz): a vádló, rágalmazó, uszító,
hibáztató, félrevezető, ellenség] tőribe [az ördög csapdájába (pagisz): hálójába]
ne essék, és [(oneidiszmosz): nehogy
megszólják, és hogy csúfolás, gúnyolás, gyalázás rágalom ne fogja, hízelgés tőrbe ne ejtse].
1 Tim. 3,8 Hasonlóképpen a diakónusok [(diakonosz): egyházi
szolgálatot végzők, akik a szellemi javakat felszolgálják és megosztják] tisztességesek [tiszteletre méltók, komolyak] legyenek. Nem kétnyelvűek [nem kétféleképpen beszélők, nem kétszínűek]. Nem sok borivásba merültek [nem mértéktelen borivás rabjai, nem olyan, aki a borívának adja át magát], nem rút nyereségre vágyók [(aiszkhrokerdész):
nem haszonlesők; nem piszkos nyereséget hajhászók, nem kapzsik];
1 Tim. 3,9 Kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel.
[Más fordítás: olyanok, akik tiszta lelkiismerettel
birtokolják, és őrzik magukban a hit titkát]*
*És újra hangzik a
kijelentés: „Megtartván [és birtokolván] a hitet és jó
lelkiismeretet [vagyis a szellemi együttészlelést], melyet némelyek [és amelyet néhányan] elvetvén, [és elutasítván] a hit dolgában hajótörést szenvedtek [a
hitet elvesztették, megfeneklettek, zátonyra futottak, és csak roncs maradt
belőlük]” (1 Tim. 1,19).
1 Tim. 3,10 És ezek is először megpróbáltassanak [(dokimadzó):
de
ezeket is meg kell vizsgálni előbb, hogy alkalmasnak bizonyulnak-e], azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek [(anegklétosz):
kifogástalanok, panaszra okot nem adók,
nem vádolhatók, megtámadhatatlanok].
1 Tim. 3,11 Feleségeik hasonlóképen tisztességesek, [vagyis hasonlóan tiszteletre méltóak, komolyak
legyenek] nem patvarkodók, [(diabolosz):
nem rágalmazó, vádaskodó, pletykás,
áruló, rosszindulatú, ellenségeskedő, ellenségeskedést szító. Ez olyan személyt
jelent, aki negatív beszéddel vagy tevékenységgel szétszakítja a kapcsolatokat,
és az embereket (vagy Istent és az embert) eltávolítja egymástól] józanok,
[meggondoltak; mértékletesek,
körültekintőek], mindenben
hűek [hűségesek,
és megbízhatóak] legyenek*
*A szent Szellem
figyelmeztetése: „A rágalmazó megjelenti a titkot (vagyis
pletykál, és meghitt beszélgetésekben elhangzó titkokat tár fel); de a hűséges lelkű (vagyis a szellemben
erős) elfedezi (elleplezi) a dolgot” (Péld. 11,13).
És
ismét: „Megjelenti a titkot, aki rágalmazó; tehát aki fecsegő szájú, azzal ne
barátkozzál” (Péld. 20,19).
1 Tim. 3,12 A diakónusok [(diakonosz): egyházi szolgálatot végzők, akik a szellemi
javakat felszolgálják és megosztják] egy feleségű [vagyis monogám, úgy biológiai, mint szellemi értelemben] férfiak
legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják [vagyis olyan, aki a saját házanépét
(proisztémi): jól vezeti, gondját viseli, védi és helyesen
kormányozza]*
*Tehát olyan ember,
aki: „Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem
eszi (vagyis
nem kenyere a semmittevés)” (Péld. 31,27).
1 Tim. 3,13 Mert akik jól [(kalósz): bátran] szolgálnak, szép [értékes, és méltó] tisztességet [(bathmosz): rangot] szereznek maguknak, és
sok bizodalmat [(parrészia): magabiztosságot a nyilvánosság előtt
való szólásban] a Jézus Krisztusban, való hitben [és a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére]*
*Akik jól forgatják a
rájuk bízott talentumokat, azoknak azt mondja Uruk: „Jól vagyon jó [derék] és
hű (rab)szolgám, kevesen voltál hű,
sokra bízlak ezután [és sokak fölé
foglak állítani]; menj be a te
uradnak örömébe [az Urad
ünnepi lakomájára]” (Mát. 25,23).
1 Tim. 3,14 Ezeket írom néked, remélvén, hogy nem sokára hozzád
megyek;
1 Tim. 3,15 De ha késném, hogy [ezekből] tudd meg, [hogyan],
és mimódon kell [és szükséges] forgolódni [(anasztrephó): eljárni, viselkedni, és
tevékenykedni] az Isten házában. Mely az élő Istennek egyháza [a kihívottak közössége, eklézsiája], az
igazságnak oszlopa [(alétheia sztülosz): a valóság
oszlopa, és tartó pillére] és erőssége [(hedraióma): szilárd, és erős alapja]*
*Így tanítja
Timóteust (jelentése: az Istent szeretőket) az apostol: „Az ifjúkori [(neóterikosz):
fiatalkori] kívánságokat [(epithümia):
vágy, kívánság, szenvedélyt] pedig kerüld [(pheugó): menekülj el, fuss el, kerüld el, tartsd
távol magad]. Hanem kövessed [(diókó): törekedj, gyakorold magad, igyekezz elérni] az
igazságot [(dikaioszüné):
jogosság, méltányosság, igazság, vagyis Isten Igéje]. A hitet [(pisztisz):
meggyőződés, bizonyosság, bizonyíték],
az [Isten szerinti] szeretetet,
és a békességet [(eiréné):
vagyis azt az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség;
jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind
az egyén, mind a közösség vonatkozásában].
Azokkal egyetembe [(meta): egyetértésben], akik
segítségül hívják az Urat tiszta [(katharosz):
mocsoktalan, érintetlen, vegyítetlen, amiben nincs idegen anyag, hamisítatlan,
valódi, tiszta eredetű, őszinte, romlatlan, becsületes] szívből [(kardia): bensőből, a
szellemi élet központjából].
A botor [(mórosz):
meggondolatlan, ostoba, éretlen],
és gyermekes [(apaideutosz): értelmetlen, nevelésre alkalmatlan]
vitatkozásokat [(dzétészisz): vitás kérdéseket, kérdezgetéseket] pedig
kerüld [(paraiteomai):
mellőzd, utasítsd el, könyörgéssel
hárítsd el; és az ilyen vitatkozások elől térj ki]. Tudván, hogy azok
háborúságokat [(makhé): harcot, vitát, viszályt, civakodást,
versengést] szülnek [(gennaó): hoznak létre, okoznak, teremtenek, vezetnek].
Az Úr (rab)szolgájának pedig nem kell [nem szabad (dei): nem
szükségszerű] torzsalkodni [(makhomai): harcolni, vitatkozni, veszekedni, szóharcot
folytatni]. Hanem legyen mindenkihez [minden
módon, mindenképpen, mindig és állandóan]
nyájas, [(épiosz): jóindulatú, szelíd,
barátságos, és szívélyes] tanításra
alkalmas, türelmes [(anexikakosz):
aki elviseli a rosszat / gonoszt, higgadt a rossz iránt, béketűrő].
»Más
fordítás: Aki az Úr rabszolgája, annak nem hadakoznia kell, hanem mindenki iránt
nyájasnak lennie. Tanításra képesnek, gonoszat eltűrőnek, az ellenszegülőket
szelíden nevelőnek«.
Aki szelíden [(praotész):
szelídséggel, jóindulattal, barátságossággal, higgadtsággal] fenyíti
[(paideuó):
tanítja, oktatja, képezi; neveli] az
ellenszegülőket [(antidiatithemai
antidiatithémi): akik szembehelyezik magukat, szembeszállnak, ellenkeznek,
ellenszegülnek, kötekednek]. Ha talán adna nékik az Isten megtérést [(metanoia): az értelem, a
gondolkodásmód megváltoztatására] az igazság [(alétheia): a valóság, vagyis Krisztus] megismerésére
[(epignószisz): teljes
tisztánlátást a felismerésre, és megértésre]” (2 Tim. 2,22-25).
Pál
apostol megvallása: „...Mert mi az élő
Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és
járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6,16)
„Kik fölépíttettetek az apostoloknak
és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az
egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által” (Eféz.
2,20-22)
Ezért
„Ti magatok is mint élő kövek épüljetek
fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok,
amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,5).
És
hogy az Evangéliumot hogyan kell hirdetni, arról így tesz bizonyságot az apostol:
„Jelek [természetfölötti események,
és jelenségek] és csodák [rendkívüli
jelenségek] ereje által, az Isten
Szellemének ereje által [és hatalmával]…” (Róm. 15,19).
1 Tim. 3,16 „És minden
versengés nélkül [közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban] nagy a kegyességnek [a hitnek] eme
titka: Isten (aki) megjelent [láthatóvá, nyilvánvalóvá,
ismertté vált; megmutatkozott] (hús)testben.
megigazíttatott [igazságosnak bizonyult, igazolást nyert] Szellemben. Megláttatott [megjelent, megmutatkozott] az angyaloktól/nak. Hirdettetett a pogányok (népek,
nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett [vagyis fölment
a] dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
[Más fordítás: Valljuk, hogy a Kegyesség (a hit) Nagy Titka Az, aki megjelent testben,
igazolta a Szellem, látták az angyalok, hirdették a népeknek, hitt benne a
világ, befogadta a dicsőség]*
*János apostol bizonyságtétele: „Kezdetben
[már] vala az Ige [a logosz] és az Ige [a logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. A világban volt [a
világba jött] és a világ általa lett
[és jött létre, teremtetett; rajta
keresztül támadt], de a világ nem
[vagyis mégsem] ismerte meg [ismerte
föl] őt.
Az övéi közé [saját tulajdonába] jöve,
és az övéi [saját tulajdonai] nem
fogadák be őt. És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott]
mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz):
Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulásával] és igazsággal [(alétheia): Ige = maga a VALÓSÁG];
»Más fordítás: akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján.
1,1.10-11.14).
Ő Maga az ÉLET: „És az élet [a természetfeletti élet, a más létezési forma] megjelent [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett,
ismertté vált, szemmel láthatóvá lett, megmutatta magát] és láttuk [(horaó): megpillantottuk és
megtapasztaltuk, felfogtuk, s mi szemlélői is voltunk] és tanubizonyságot teszünk róla [(martüreó):
tanúskodunk róla, és jelül
szolgálunk, magunkon hordozva bizonyságtételünk hitelességének JELÉT: szavaink
valódiságát, amit életünkkel, és tetteinkkel igazolunk] és [ezért] hirdetjük néktek
[is] az örök életet [a
természetfeletti életet, a más létezési formát], amely az Atyánál vala és [most pedig (phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett,
ismertté vált, szemmel láthatóvá lett, megmutatta magát] és megjelent nékünk” (1 Ján. 1,2).
„És tudjátok, hogy ő azért
jelent meg, hogy a mi bűneinket (hordozza) és
elvegye; és ő benne nincsen bűn” (1 Ján.
3,5).
Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal [szabadon] való menetelünk [biztonságos
utunk] Istenhez az Őbenne való hit
által” Ézsaiás
így prófétál az Úrról: „Emlékezzetek meg
a messze régi (az ősrégi) dolgokról,
mert én vagyok Isten és nincsen több (és nincs más); Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9).
„Ti vagytok az én tanuim, így
szól az Úr; és szolgám, akit (kiválasztottam, és) elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem (hogy
megismerjetek, higgyetek bennem) és
megértsétek, hogy (csak) én vagyok,
előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és
rajtam kivül nincsen szabadító! Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én
hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -,
hogy én Isten vagyok. Ezt mondja az
ÚR, megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok” (Ésa.
43,10-12.14-15)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)