Róma 1,16-17.
16 Mert nem szégyellem a
Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére,
zsidónak először meg görögnek.
17 Mert az Istennek igazsága
jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig
hitből él.
Zsidónak először, meg
görögnek.
1./ Isten nem
személyválogató. Nincs különbségtétel Őelőtte származás, külső testi,
szociális, kulturális jegyek alapján. Ember vagy, az Ő csodálatos teremtménye,
képére és hasonlatosságára teremtve. Bármelyik korban, bármilyen kulturális
környezetben, vallási háttéren születtél. Ember, akiért odaadta egyszülött
Fiát. Ez adja megkérdőjelezhetetlen értékedet. Függetlenül attól, mit tettél –
vagy nem tettél – eddig. A Király már odaadta érted az életét. Egy Király halt
meg helyetted. Ő emelte fel értékedet kimondhatatlan magasságba.
2./ Akkor mit jelent ez:
„zsidónak először, meg görögnek”? Azt, hogy az evangélium a történelemben
jelent meg. A történelem napjaiban ment végbe. Az Isten Fia egy bizonyos
földrajzi helyen, egy bizonyos nép közül származott – emberi, testi értelemben
– és itt hirdette meg a szabadítás üzenetét, az Isten királyi uralmának
örömhírét (az evangéliumot). Izráel földjén, Izráel népe közül, Izráel népének.
Nem úgy, hogy másokhoz ne juthasson el – de úgy, hogy a próféciák itt, ezen a
földön, e nép között, az ő Írásaiknak (Bibliájuknak) megfelelően
beteljesedhessenek. Innen választotta tanítványait, apostolait, hozzájuk küldte
ki, szolgálata három rövid éve alatt őket, közöttük mentek végbe a
letagadhatatlan gyógyítások, szabadítások, a halottak feltámasztása. Mindez
azért, hogy Izráel népe megkapja azt, amire évszázadok óta várt, és hogy általa
továbbmehessen az örömhír az egész világra, minden néphez. Az Isten Fia így
jött el, és így töltötte be a maga részéről Isten kijelentését – a próféciákat.
Így halt meg népe között, de minden népért. Feltámadása után pedig
tanítványainak megparancsolta, hogy MINDEN NÉPHEZ vigyék el a szabadítás
üzenetét (az örömhírt). Minden népet tegyenek tanítványaivá. Történelmileg
tehát előbb Izráel népéhez („zsidónak először”), és később minden néphez („meg
görögnek”) jutott el a szabadítás üzenete.
Ha figyelmesen olvasod az
evangéliumot, természetesen meglátod, hogy az Isten Fia mennyire MINDEN ember
Megváltója, mennyire az egész emberiség Szabadítója: a kapernaumi százados, a
királyi ember, a szíro-föníciai asszony, a samáriai asszony, és az ő
településének minden lakója, a tíz leprás közül, aki tényleg megmenekült, aki
samáriai volt, a János evangéliuma 12.részének görög hátterű vágyakozói, még
maga Pilátus is, tanúi lehettek annak, hogy az Isten Fia mindenkinek kész
odaadni a szabadítást, az evangéliumot, és kész volt a hitre válaszolva,
mindenkinek az életét megváltoztatni. Még akkor is, amikor történelmileg
„zsidóknak először” hozta a megváltás üzenetét, és utána küldte ki tanítványait
a „görögökhöz” (pogányokhoz).
3./ Mit jelent ma? Nagyon
érdekes.
a./ Vannak, akik ma kicsi
koruktól hallják az Isten Igéjét. Jó vagy rossz közvetítésben, hitelt érdemlő
módon, vagy sem, de hallanak a Megváltóról. Vallásos háttéren nevelkednek,
„hittanra íratták be őket”, vagy bármi más módon is, de hallják.
(Gyerekkorukban láttak bábelőadást karácsony előtt a Palánta Gyermekmisszió munkája
nyomán, vagy megkapták hangzó anyagon, és foglalkoztató füzetben – Palánta
Posta – az evangéliumot.) De még nem fogadták be a Megváltót. „Zsidóknak
először” – azok, akik kicsi koruktól meghallották, a lehetőséget előbb
megkapták. Az Ige nem fog üresen visszatérni. Fontos, hogy hiteles légy, amikor
továbbadod az üzenetet. Fontos, hogy életed alátámassza, amit mondasz, vagy
amit továbbadsz. De tudd, hogy az Ige elvégzi. Az evangélium „Istennek hatalma
minden ember üdvösségére”. Hatalom, ami munkát végez. Hatalom, ami kiszabadít.
Hatalom, ami önállóan is végzi, bent a szívben a megmentés munkáját.
Vannak, akik „pogányként”
nevelkednek. Lehet, hogy ezoterikus háttéren, vagy ateistán, evolúciós tanokat
és ufójelenségeket hallgatva, jógának, agykontrollnak, gyermek-relaxációnak
kitéve. Sokan-sokan megfosztva a kedves és biztonságot jelentő családi
háttértől, félelmeknek és a média kínálatának kitéve, hogy magukat ringassák el
mesék és mítoszok világában. „Meg görögnek” – akkor is meghallják. Meg fogják hallani
az evangéliumot. Lehet, hogy nem kicsi korukban, lehet, hogy életük egy későbbi
szakaszában – osztálytárstól, tanártól, munkatárstól, szórakozó helyen
evangélizáló keresztényektől, utcai evangélistáktól, tévéevangélizációból, vagy
máshonnan. Isten gondoskodik róla, hogy meghallják. Ha te is adod magad erre.
Ha általad is tud gondoskodni róluk. Nélküled nem fogja megtenni. És akkor ők
is meghallják – hálásan fognak reagálni rá, hit támad fel bennük,
megmenekülnek, és továbbadóivá lesznek a megmentés üzenetének. A legtöbben.
Akik pedig nem – még, ameddig itt élnek, meg van rá a lehetőségük. Még
találkozhatnak újra és újra a megmentés üzenetével. És az Ige hatalommal
dolgozhat bennük. Csak imádkozz értük, te is, és imádkozzatok mindazokkal, akik
körülötted vannak. Hogy az Úr elvégezze. Az Ige ne térjen vissza üresen.
Zsidónak először, meg
görögnek… ebben az értelemben is.
b./ És még egy értelemben.
Izráel népének megelevenedését most éljük, ezekben a napokban. Nem csak
történelmi, földrajzi, gazdasági, katonai, stb. értelemben, hanem úgy is, hogy
az evangélium eléri őket ismét, és sokan közülük megismerik a Messiást, és
követőivé lesznek. Örülj, ha Izráel népéhez tartozónak tudsz bizonyságot tenni.
„Zsidónak először” – lásd az Úr Jézus visszajövetelének próféciáit is magad
előtt. „Amikor a fügefa” ismét hajtani fog. Nem csak földrajzi, hatalmi
értelemben – hanem a megmenekülés, az üdvösség értelmében is. Szeresd Istennek
a megmentő munkáját Izráel népe felé is. És szeresd azokért is, akik el vannak
zárva az evangéliumtól, sok ellenséges hozzáállású területen, vallási
fojtogatás között. Szeresd azokért is az evangélizációt, akik itt élnek
körülötted, szeresd mindenkiért. Szóval, ezekben az utolsó időkben, az Úr
visszajövetele előtt, lehet, hogy még lesz jelentősége ezeknek a szavaknak:
„zsidónak először, meg görögnek”…



.jpg)










