Készítette: Szeretet-Közösség
2013. november 13.
A sérelmekről
Készítette: Keresztény szépségportál
Abban megyünk tönkre, hogy minden sérelmet felírunk és számon tartunk, és őrizzük, mint fájó, büszke titkot.
Cseri Kálmán
www.keresztenyszepsegporta
2013. november 12.
Ige: A kísértésben való megállás után, hirdesd az örömhírt!
Erre mutat példát az Úr Jézus, aki a kísértésből
kijött, és: „Ettől fogva kezde Jézus prédikálni [hirdetni], és ezt mondani: Térjetek meg [térjetek új felismerésre; változtassátok meg gondolkozás(mód)otokat],
mert elközelgetett a mennyeknek országa. [a
mennyek királysága, az Egek Istenének királyi
uralma]* (Mát. 4,17)
Mert a pusztai
kísértés után: „Jézus pedig megtére a Szellemnek erejével Galileába: és híre méne néki
az egész környéken. És ő tanít azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén
mindenektől” (Luk. 4,14-15)
És folytatja a Bemerítő János
által hirdetett üzenetet, aki: „… ezt
mondja [és így prédikált; ezt hirdette] vala:
Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa
[királysága, uralma]” (Mát. 3,2)
A tanítványoknak is ezt parancsolja az Úr Jézus: „Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván (és hirdessétek): Elközelített a mennyeknek országa.
Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen
vettétek (Ingyen kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,7-8)
Isten szólt!
„Vigasztaljátok,
vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!
Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki,
hogy vége van nyomorúságának (letelt
rabsága), hogy bűne megbocsáttatott;
hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért (vétkéért)” (Ésa.
40,1-2)
Megvallás
Köszönöm Úr Jézus Krisztus,
hogy Te tettél alkalmassá arra, hogy mint világosság fia, úgy járjak,
(Eféz.5,8.) Meg van írva, hogy a világosságban nincsen semmi
sötétség.(1Ján.1,5.), tehát a sötétség gyümölcstelen cselekedetei sincsenek
bennem, (Eféz.5,11.)
Hányféle keresztyén él a földön?
Sötétkamra keresztyén:
hitéletét titkon, a sötétben éli, hogy más meg ne lássa.
Novemberi keresztyén:
közelében az embert a hideg rázza.
Nézőközönség keresztyén:
érdeklődik, lelkesedik, de nem vesz részt semmiben.
Porcelán keresztyén: vigyázni
kell vele, mert érzékeny és könnyen sértődik.
Kirakat keresztyén: kifelé
szépet mutat, de élettelen, mint egy kirakati bábu.
Látszat keresztyén:
képmutató, azaz hamis képet mutat önmagáról.
Névleges keresztyén: csak a
neve az, de ő maga halott.
Tamáskodó keresztyén: aki
csak azt hiszi el, amit lát.
Mentsen Uram! - keresztyén:
aki a szenvedésnek még a gondolatától is visszariad.
Ágaskodó keresztyén: csak egy
a fontos számára, hogy ki a nagyobb? - természetesen ő maga!
Világítólámpás keresztyén:
olvasd el Máté 5,16-ot!
http://www.csendespercek.hu/gondolatok/1633-hanyfele-keresztyen-el-a-foldon-2579290
10. A hívõk különleges kincse 1. rész
C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT
Isten ígéretei a hívõk
különleges kincsei: bennük van a hit öröksége. A szövetség Istenének összes
ígérete a miénk, a személyes tulajdonunk. Hit által kapjuk és fogadjuk el õket,
és azok alkotják valódi gazdagságunkat. A jelenben is birtoklunk és élvezhetünk
bizonyos dolgokat, de vagyonunk tõkéje, birtokunk nagy része Istenünk
ígéretében van. Amit a kezünkben tartunk, csak elõlege annak a kegyelembõl való
mérhetetlen jutalomnak, amit kellõ idõben kifizet nekünk.
Az Úr kegyelmesen már most
megad nekünk minden dolgot, amire szükségünk van ehhez az élethez és a
kegyességhez, de legcsodálatosabb áldásait az eljövendõ idõkre tartogatja. A
naponta tõle kapott kegyelem csupán költõpénz – az utazási költségekre úton
hazafelé –, de nem vagyon.
A gondviselésszerû
ellátmányok menet közben kiosztott fejadagok, de ez nem a szeretet végsõ
lakomája. Lehet, hogy hiányoljuk az útszéli étkezéseket, de mi a Bárány
Vacsorájára megyünk. A tolvajok elrabolhatják tõlünk készpénzünket,
de különleges kincsünk el van
rejtve Krisztusnál, Istenben, tehát nem kell attól
tartanunk, hogy elveszítjük.
A kéz, amely azért vérzett, hogy a miénk lehessen ez a kincs, meg is tartja
nekünk.
Nagy öröm az ígéretekben való
részesedésünk teljes bizonyossága, de ezt az örömteli érzést elveszíthetjük, és
lehet, hogy nehéz lesz újra megtalálnunk, ám az örök örökség bizonyosan a miénk
lesz. Bár jó, ha az ember kezében ott van birtoklevelének másolata, és sok
örömet lelhet az olvasásában, de valami véletlen folytán elvesztheti vagy
ellophatják. Iratainak elvesztése azonban nem jelenti jogainak elvesztését.
Birtoklevelének kellemes olvasgatását félbe kell ugyan szakítania, de a
birtokhoz való joga nem sérül. A szövetség ígéretét minden örököstárs kegyelembõl
kapja, és ez a kegyelem nem vész el.
Sok esemény megrendítheti a hívõ
biztonságérzetét, de ’az ígéret bizonyos minden hívõ számára.’ A mi
legértékesebb vagyonunk nem az ígéretben való jelenbeli vigaszunkban és
bizalmunkban van, hanem magában az ígéretben, és abban a dicsõséges örökségben,
amit biztosít számunkra. Örökrészünk nem a Jordán innensõ oldalán van.
Lakóhelyünk nem a jelen határain belül található: messzirõl látjuk, és várunk rá,
hogy gyönyörködhessünk benne azon a nevezetes napon, amikor szövetségkötõ Fõnk
megjelenik dicsõségben, és egész népe vele lesz.
Isten gondviselése földi
járandóságunk, Isten ígérete viszont mennyei örökségünk. Elgondolkodtál-e
valaha azon, hogy Isten miért az ígéretei által gondoskodik választottjairól? Azonnal
kioszthatta volna az áldásait anélkül, hogy szándékait elõre bejelentette
volna. Ily módon elkerülhette volna, hogy szövetséget kössön velük. A dolgok
természete szerint nem volt szükségszerû az ígéreteknek ez a terve. Az Úr megadhatta
volna nekünk mindazt a kegyelmet, amire szükségünk van, anélkül, hogy
elkötelezte volna magát. Isten – nagy hatalmával és céltudatosságával –
titokban elhatározhatta volna, hogy mindent, amit a hívõkért tesz, anélkül
teszi, hogy beavatta volna õket isteni terveibe. Sok rendeletét titokban
tartotta a világ teremtése óta, akkor miért nyilatkoztatta ki áldásainak célját?
Miért van az, hogy nyilvánosan kijelentett ígéretei szerint bánik a hívõkkel –
az Éden kapujától a mai napig egészen életük földi végéig.
A kérdésben benne van a
válasz. Elõször is, nem lehetnénk hívõk, ha nem lenne egy ígéret, amiben
hihetünk. Ha az üdvösség a hiten alapszik, Istennek kell tennie egy ígéretet,
amin a hit gyakorolhatja magát. A hit általi üdvözülés tervét azért választotta
Isten, mert ez illik legjobban a kegyelem elvéhez; és ez a terv szükségszerûvé teszi
az ígéreteket, hogy a hitnek meglegyen mind a tápláléka, mind az alapja. Az ígéret
nélküli hit olyan lenne, mint egy láb talaj nélkül, amin állhatna; és az ilyen
hit – ha egyáltalán hitnek nevezhetõ – méltatlan lenne a kegyelem tervéhez.
Miután Isten a hitet tette meg az evangélium nagy parancsává, a hit az
evangélium törvényének lényeges részévé vált.
Elragadó gondolat, hogy a mi
hûséges Istenünk szándékosan ígér meg nekünk jó dolgokat, hogy kétszer
élvezhessük õket: elõször hit által, másodszor pedig amikor valóra válnak.
Mivel ígéret által ad, kétszer ad; és mi is kétszer kapunk,
hit által elfogadva az
ígéretet. Sok ígéret beteljesülésének ideje nem a távoli jövõben van, mert hit
által megvalósítjuk az ígéretet, és a várt áldás elõjelei örömmel töltik el
szívünket jóval az áldás elérkezése elõtt. Jó példa erre az ószövetségi szentek
hite. Isten megígérte az Utódot, akiben a népek áldást nyernek, és ez az ígéret
volt a hit indítéka, a reménység alapja és az üdvözülés indítéka sok ezer hívõ
számára, mielõtt Isten Fia ténylegesen megjelent az emberek között. Nem ezt
mondta-e Urunk: ’Ábrahám... megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült
is’ (Jn 8,56)? A hívõk nagy õsatyja látta eljönni Krisztus napját Isten
ígéretének látcsövén keresztül, a hit szemével, és bár Ábrahám nem érhette meg
eme ígéret beteljesülését, mert meghalt az Úr eljövetele elõtt, akárcsak Izsák,
Jákób és sok más szent, de bízott Krisztusban, örvendezett Krisztusban,
szerette és szolgálta Krisztust.
Mielõtt Jézus megszületett
Betlehemben, és feláldoztatott a Golgotán, az ószövetségi hívõk már látták õt,
és boldogok voltak. Az ígéret Üdvözítõt adott nekik, mielõtt az Üdvözítõ
ténylegesen megjelent. Így van ez velünk is most: az ígéret segítségével még
sohasem látott dolgok birtokába jutunk. Elõrelátás által az eljövendõ áldást
jelenvalóvá tesszük a magunk számára. A hit elfeledteti az idõt, megszünteti a
távolságot, és azonnal birtokba veszi a jövõbeli dolgokat. Az Úr még nem adta
meg nekünk, hogy csatlakozhassunk a mennybeli hallelujához: még nem léptünk át
a gyöngykapun, és nem jártunk az átlátszó aranyból készült utcákon, de eme
boldogság ígérete átvilágít nyomorúságunk homályán, és ízelítõt ad a dicsõségbõl.
Hit által diadalmaskodunk, mielõtt kezünk ténylegesen megragadná a pálmaágat.
Hit által együtt uralkodunk Krisztussal,
mielõtt fejünkre tennék a soha el nem halványuló koszorút. Sokszor láttuk a
menny hajnalát, miközben megpillantottuk az ígéretbõl áradó fényt. Amikor
hitünk erõs volt, felmásztunk oda, ahol Mózes állt, és láttuk a tejjel és
mézzel folyó országot. Amikor az ateisták kijelentették, hogy Égi Város nem
létezik, mi ezt válaszoltuk: ’Vajon nem láttuk-e a Gyönyörûséges Hegyekrõl?’
Eleget láttunk az ígéret által, hogy bizonyosak lehessünk a dicsõségben, amelyet
az Úr készített azoknak, akik szeretik Õt; így hát megízleltük az elsõ kortyot
az ígért üdvösségbõl, és megtaláltuk benne teljes és végsõ örömünk
biztosítékát.
Nem lehetséges, hogy Istennek
az ígérettel az volt a szándéka, hogy elterelje a figyelmünket a látható
dolgokról, és rátelje a láthatatlan és hitbeli dolgokra? Aki Isten ígéretén él,
az egy más atmoszférába emelkedett, mint amelyik a mindennapi élet mélyen fekvõ
völgyeiben nyomaszt minket. ’Jobb az Úrban bízni, mint az emberekben reménykedni.
Jobb az Úrban bízni, mint fõemberekben reménykedni’ (Zsolt 118,9). És valóban
így van, mert ez jobb, nemesebb, felemelõbb. Szükségünk van arra, hogy az
isteni erõ felemeljen minket eme magasztos bizalom magasságába, mert lelkünk
hajlamos a sárba ragadni. Sajnos, akadályoz minket bálványimádásig menõ
vágyunk, hogy megnézzük, megérintsük és megfogjuk a dolgokat: bízunk
érzékeinkben, de túl érzéketlenek vagyunk ahhoz, hogy bízzunk Istenben. Ugyanaz
a szellem, amely arra késztette Izráelt, hogy így kiáltson a pusztában:
’Készíts nekünk isteneket, hogy elõttünk járjanak!’, minket arra késztet, hogy olyasmi
után sóhajtozzunk, ami megérinthetõ, amit bizalmunk megragadhat. Áhítozunk a
bizonyítékokra és a jelekre, és nem fogadjuk el, hogy az isteni ígéret
biztosabb és megbízhatóbb, mint a látható dolgok. Így hát látható jelek és
bizonyítékok
után epekedünk, amíg rá nem
kényszerülünk, hogy kipróbáljuk a biztosabb és megbízhatóbb dolgokat, amelyek
láthatatlanok. Áldott dolog Isten gyermeke számára, ha el kell hagynia az
átmeneti dolgok homokját az örök dolgok sziklájáért, elhíva arra, hogy az
ígéret szabálya szerint járjon.
Ezenkívül az ígéretek
segítségünkre vannak abban, hogy az Úrra várjunk. Amikor a hívõ elhiszi az
ígéretet, Isten gyermeke tudja, hogy Isten létezik, és megjutalmazza azokat,
akik szorgalmasan keresik Õt. Hajlamosak vagyunk eltávolodni a valóságos
Istentõl. Az anyag világában élünk és mozgunk, és lenyûgöznek minket a hatásai.
Testünket valóságosnak érezzük, amikor fájdalmat érzünk, és a világot is
valóságosnak érezzük, amikor cipelnünk kell a keresztjét; de a test szegényes
sátor, a világ pedig csupán buborék. E látható dolgok lényegtelenek, de gyakran
tartósnak tûnnek számunkra. Tudnunk kell, hogy a láthatatlan dolgok éppoly valóságosak,
mint a láthatóak, sõt még valóságosabbak. Szükségünk van egy élõ Istenre ebben a
haldokló világban, és közel kell kerülnünk hozzá, különben kudarcot vallunk. Az
Úr arra oktatja embereit, hogy miként vegyék észre Õt. Az ígéret része ennek az
oktatási folyamatnak.
Amikor az Úr hitet ad nekünk,
és mi bízunk az ígéretében, akkor kerülünk szemtõl szembe vele. Ezt kérdezzük:
’Ki tette ezt az ígéretet? Ki fogja teljesíteni?’, és így gondolataink a
dicsõséges Jahve közelébe jutnak. Érezzük, mennyire szükségünk van rá hívõ
életünk egész rendszerében, és hogy Õ mennyire valóságosan belép abba, úgyhogy
benne élünk, mozgunk, létezünk.
Andrew Wommack A szentség gyümölcs
Lukács 11:42-44
De jaj nektek, farizeusok,
mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de
elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket
kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni! (Lukács 11:42)
Amikor Jézus azt mondta: “…és
amazokat sem elhanyagolni!”, akkor Ő nem a helyes cselekedetek ellen érvelt. Isten Igéje hangsúlyozza a
cselekedeteinkben való szentséget . A farizeusok tévedése – ami Jézus feddését
kiváltotta – az volt, hogy ők abban hittek, hogy helyes cselekedeteik helyes
kapcsolatot hoznak létre Istennel, de az Istennel való helyes kapcsolat csak
magunk megalázásával, és hitünk a Megváltóba, Jézus Krisztusba való
helyezésével érhető el.
Isten kegyelemből, hit által
tisztítja meg a szívünket (Efézus 2:8), és ezután már birtokoljuk a szentségre
való gyümölcsöt. (Róma 6:22) A szentség gyümölcs, nem pedig a megváltás
gyökere. Egy hasonló helyzetben (Máté23:26) Jézus a következőt mondta: “Vak
farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje
is tiszta legyen!” Az igazi kereszténység belülről fakad. Egy jó szív meg fogja változtatni az ember cselekedeteit, de az ember
cselekedetei nem tudják megváltoztatni a szívét.
A vallás egyik kedvenc
tanítása, hogy ha jót cselekszel, akkor jó leszel. Semmi sem áll távolabb az
igazságtól! Újjá kell születned Isten Szelleme által, ezután lesznek a
cselekedeteid szentek, mivel te szent vagy. Szent vagy a belsődben, és a
szentség egyre inkább megnyilvánul a külsődleges dolgokban is.
Ez az evangélium szíve.
Minden nagy világvallás rendelkezik erkölcsi mércével a megváltást illetően,
kivéve a kereszténységet, amely a megváltást egy Megváltón keresztül kínálja.
Ha megváltást nyertél nincs szükséged arra, hogy külsőleg is láthatóan szentté
változtassad magad.
Ma, csak engedd, hogy az Úr
szentsége, mely benned van, megnyilvánítsa magát a gondolataidon, szavaidon és
cselekedeteiden keresztül! Ezek egyre nyilvánvalóbbakká válnak, ahogy követed a
Szellemet és megújítod az elmédet Isten Beszédével. (Róma 12:2) A szentség
gyümölcse meg fog jelenni életed minden területén.
http://awme.hu/2010/08/napi-inspiracio-augusztus-2/#.Ul2Eo9LGqZA
A SZÍV A FEJ ELLENÉBEN
Bizodalmad legyen az Úrban
teljes szívedből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. - Példabeszédek 3,5.
A saját értelmed egyszerűen
az elméd működési folyamata — a saját emberi gondolkodásod. Más szavakkal így
is olvashatnánk ezt a verset: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedből; és
a saját fejedre ne támaszkodj.”
A hit működni fog a
szívedben, még ha a fejedben kételkedés van is! Sok keresztény amiatt szenved
vereséget, hogy amikor a kételkedés belép az elméjébe, azt mondja: “Én
kételkedem.” Jézus azonban nem azt mondta: „és a fejében nem kételkedik”, hanem
azt mondta: „és a szívében nem kételkedik, hanem hiszi…” (Márk 11,23) A szív
hite az, ami elvégzi a munkát, nem pedig a fejé.
Azok közül a nagy csodák
közül, amelyek megtörténtek az életemben, némelyik akkor történt, amikor ilyen
hit kijelentéseket tettem, mint: „Én a szívemből való hittel elfogadom a
gyógyulásomat” — miközben a fejem egyre azt mondta: „Ez nem így van. Ez nem így
van!” (Két szervi szívbetegségből gyógyultam meg és egy gyógyíthatatlan
keringési betegségből, ami majdnem teljesen megbénította a testemet.)
Neked is szokott bajod lenni
a fejeddel? Ilyenkor egyszerűen csak bízzál az Úrban teljes szívedből (ne a
fejedből), és a saját értelmedre ne támaszkodj!
Megvallás: Bizodalmam van az
Úrban teljes szívemből. Nem támaszkodom a saját értelmemre. Én hiszem a
szívemből, hogy amit Isten Igéje mond, az igaz.
/Kenneth Hagin Hitünk
tápláléka napi adagokban/
Dr-Kováts György: AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK EREJE-3.
Róma 1,16-17.
16 Mert nem szégyellem a
Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére,
zsidónak először meg görögnek.
17 Mert az Istennek igazsága
jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig
hitből él.
Nem szégyellem.
1./ Elmondom. Kihirdetem.
2./ Ahol lehet, továbbadom.
Mert tudom, hogy az evangélium ment meg.
3./ Úgy mondom el, ahogy az
megtörtént. Mert az evangélium: TÖRTÉNT. Az evangélium VÉGBEMENT. Az evangélium
TÖRTÉNELMI TÉNY. Valóság.
a./ Isten elküldte a
történelem egy bizonyos időpontjában, az emberiség egy bizonyos népéből és
népéhez, s meghatározott földrajzi helyen az Ő Fiát. Isten emberré lett. Az Ige
testté lett. Egy bizonyos családban. Egy ponton a történelemben. Az evangélium
történelmi tény.
b./ Isten Fia itt élt
közöttünk, emberek között. Izráel földjén – földrajzilag pontosan
meghatározható helyeken járt – a történelem pontosan meghatározható
időszakában, lefixálható uralkodók, vezetők, személyiségek korszakában, és
közöttük. Letagadhatatlanul. Nyomot hagyott – ezrek ismerték, tízezrek
hallottak Róla, saját korában, megfoghatták, megismerkedhettek Vele,
hallgathatták, láthatták, átélhették szerető csodáit, hatalmát, amivel a
halottakat feltámasztotta (sohasem titokban, mindig emberek szeme láttára).
Leellenőrizhető személyisége, cselekedetei és szavai itt, ezen a földön, a
történelem egy bizonyos időszakában, meghatározott személyek között, szemtanúk
jelenlétében hatottak.
c./ Annyira valóságosan itt
volt, mint te vagy én. És annyira valóságosan bizonyította teljes lényével –
szavaival, viselkedésével, bátorságával, az embereknek a gonosz szellemektől
való megszabadítással, halottak nyilvános feltámasztásával, gyógyíthatatlan
betegségek – csonkaságok, vakság és lepra okozta elnyomorodások – emberek szeme
előtt való egyértelmű, orvosilag igazolható meggyógyításával, hogy hazugságnak
semmiképpen nem lehetett bélyegezni. Legfeljebb azt mondhatták, hogy „az
ördögök fejedelmével teszi” mindezt – de letagadni lehetetlen volt. Nyilvánvaló
volt ezrek és ezrek előtt. A saját korában. Saját kortársai között. Szemtanúk
ezrei előtt. Letagadhatatlan. Történelmi tény.
d./ De mivel a vallási status
quót (a beállt vallási rendet) zavarta ez a tény – mármint, hogy a Messiás
eljött, itt volt az emberek között, cselekedett, és a kor megszokott vallási
rendjét nem követte mindenben (pl. szombat napokon is meggyógyította az
embereket, visszament Mózes első könyvéig, hogy az életre szóló útmutatásokat
megadja, szemben a kor vallási tanítóival, akik felmentést találtak maguknak
bibliamagyarázatokban, stb.) – és mivel nem tudták félretenni, de a nép vallási
vezetői féltették tekintélyüket, hatalmukat, jövőjüket: eljutottak odáig, hogy
„elhallgattatják”. Sem hazugság, sem vád, sem megfélemlítés nem hatott. A
gyógyulások, a halottak feltámadása, nyilvánvaló volt, tömegek látták és
hallották a Messiás cselekedeteit és tanítását, és tömegek kezdték felismerni,
hogy Ő a várva-várt személy, Izráel (és minden ember) Megváltója. Valamit
tenniük kellett – úgy érezték. Így kerestek lehetőséget arra, hogy egy
koncepciós per során, koholt vádak alapján elítéltessék a római helytartóval,
és kivégeztessék a római katonákkal.
e./ Az Örökkévaló Isten az
emberek – Őellene – elkövetett bűnét (bűneit) nem tudta másként eltenni az
Őhozzá (vissza)vezető útból, csak úgy, ha Ö Maga elhordozza ezeknek a bűnöknek
a következményét. Magát a bűnt kellett felvennie, és saját, örökkévaló életét
odaadnia, letennie azért, hogy ez a bűn, ezek a bűnök, kiengesztelést, és
megbocsátást nyerjenek. Erről beszélt évszázadokon át az a sok áldozati állat,
amit Isten Igéjének rendelése alapján az emberek vittek bűneik bocsánatáért, de
amelyek, vérükkel, nem tudták eltörölni a bűnt, hiszen a bűn súlyához nem
voltak mérhetők. Erről beszélt évszázadokon át az Isten Igéje, Mózes első
könyvétől Ézsaiásig, és Dánieltől keresztelő Jánosig, írásban és szóban. Amikor
János azt mondta: „Íme az Isten Báránya, aki elhordozza – elviszi – a világ
bűneit” – erről a jövendő áldozatról, az Isten Fiának, tulajdon testében
bemutatott engesztelő áldozatáról beszélt. Isten elküldte a Fiát – „Isten
megjelent testben” – hogy életét adja Ellene fellázadt teremtményeiért. Ezért
engedte át Fiát a „sötétség órájának”. Ez az evangélium része. Isten oda akarta adni életét az
elveszettekért. Meg akarta váltani őket. És meg is tette. A történelem egy
bizonyos pillanatában. Fent a golgotai kereszten. Kimondta – saját szájával,
emberi testben – „Elvégeztetett”. A megváltás végbement. Az Isten Fia meghalt.
Teljességgel. Úgy, ahogy a bűn miatt minden embernek meg kellett halnia.
Véglegesen. A bűn számára, és a bűnért – ahogy a Római levélben olvasod. Azért,
hogy a bűn pusztító erejét semlegesítse. Megváltson a bűn és a halál törvényétől.
5./ Az, amit a vallási
vezetők – összekapcsolódva a politikai vezetéssel – véghezvittek, a kivégzés,
egy régóta várt kijelentés – prófécia – beteljesítése volt: felhasadt a
világosság. Az Isten Fia eljött, hogy megváltson bennünket, életét letette,
odaadta a bűneinkért, és ezzel elgördítette az akadályt az Istenhez vezető
útról. Ismét édesapád lehet az
Örökkévaló Isten. Ez a tény a feltámadásban lett megpecsételve. Mivel az
Isten Fiában nem volt bűn, (jóllehet a bűnt felvette, elhordozta, és eltette az
útból azzal, hogy megváltott bennünket tőle), nem maradt a halálban. A halál a
bűn – lázadás, engedetlenség, Istentől való elfordulás – következtében jött be
erre a világra. Minden ember, aki testben megszületett, meghalt egyszer. Az
Isten Fia, aki testben szintén megszületett, szintén meghalt – de nem saját
bűneiért – Neki nem voltak bűnei. Teste tekintetében Ádámtól származott – „az
asszony magva volt” – de természete tekintetében Isten Fia volt, akinek nem
voltak bűnei. Megkísértették a bűnök, ugyanúgy, ahogy mindenkit, aki testben
él, de nem követett el egyetlen egyet sem. Őbenne nem lehetett megtalálni
semmit sem, ami az ördöghöz kötötte volna. „Jön értem e világ fejedelme, de
énbennem nincsen semmije” – mondta elfogatása és a koncepciós per kezdete előtt
közvetlenül a Megváltó. Nem volt benne bűn. Nem saját bűneiért halt meg. S
mivel meghalt, de nem volt benne bűn, a HALÁL NEM TARTHATTA FOGVA.
A halál nem egy biológiai
folyamat csupán. Amiről itt az Ige beszél, a halál egy szellemi hatalom, egy
hatalmas uralkodó, aki fogságban tart. De Jézus Krisztust nem tarthatta fogva.
Nem tarthatta vissza attól, hogy feltámadjon. És a Megváltó harmadnapra – ahogy
a Szentírásban előre megmondták a próféciák – feltámadt a halálból. Saját
testében. Ez is történelmi tény. Természetesen mindent megpróbáltak a kor
vallási vezetői, hogy eltussolják ezt, lepénzeléssel, hazugsággal,
fenyegetéssel, elhallgattatással, üldözéssel, kivégzésekkel, amit tudtak
megtettek ennek érdekében, de többé nem lehetett eltűntetni az emberek szeme
elől. Jézus Krisztus, az Isten Fia, feltámadt a halálból, a kivégzés sebeit
kezein, lábain és oldalában ott hordozta, hatalmas volt, megjelent a
tanítványok között, annak ellenére, hogy be voltak zárva az ajtók, evett
előttük, és meg lehetett tapogatni, bizonyítandó, hogy teste van, csontjai és
húsa, izmai és bőre, valósággal a saját testében támadt fel. Történelmi tény.
Nem csak a halála, de a feltámadása is. Bizonyíték amellett, hogy a megváltás
végbement.
6./ Jézus Krisztus
feltámadása pecsét. Pecsét amellett, hogy az Úr Jézus igaz – tiszta – volt. Nem
maradt a sírban. De ha meghalt – és nem a saját bűnei miatt – akkor megváltott
bennünket. Eleget tett minden feltételnek és követelménynek – tiszta és
ártatlan bárány volt – és megváltott. Sőt, a halál többé Rajta nem uralkodik. Ő
maga győzte le a halált. A bűn és a halál törvénye le van győzve. És ezt
továbbadta tanítványainak. Rájuk lehelt: „vegyetek Szent Szellemet”. Lehetővé
tette a bűnök bocsánatát. Az új teremtést. Azt, hogy ha befogadod Őt, hatalmat
kapj arra, hogy Isten gyermekévé legyél. Fiává, aki örököse is. Vele együtt
örökölsz. Élő örökséged van. Olyan, ami egész életedre kihat. Soha nem hagy el.
Az örökkévalósághoz, Isten országához, Isten családjához tartozol. Vele együtt
élsz most – és örökké. Nem lehet senki, aki elválaszt téged Őtőle. Vele élsz,
és vele végzed az Ő megmentő munkáját. Továbbadod az Evangéliumot. Továbbadod,
és mented így az embereket az ördög hatalma alól, a bűn alól, az Isten nélküli
állapotból. Ez az az evangélium, amiről az apostol beszél: a „Krisztus
evangéliuma”, amit nem szégyell. Amit bátran hirdet. Ami mellett kiáll. Ami
megmentő evangélium. Amitől minden más lesz. A régiek elmúlnak, és íme újjá
lesz minden. Amiért érdemes élni. Ami küldetést ad neked és nekem. Ami elkísér
egész életedben. Amiről szóltak a művészek kétezer év óta, és amit kifejezni,
teljességgel, még senki nem tudott. Amire soha nem lehet ráunni, és ami
mindenkor elegendő életet fog jelenteni a szabadításra.
A háláról
Készítette: A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu
Hálánk azért, amink van, kiszoríthatja az aggodalmat esetleges hiányaink miatt.
http://www.tirek.hu/ tartalom/mutat/napiige/ lista/
szakítsatok minden gonosztól
Készítette: Keresztény szépségportál
Szakítsatok minden gonoszsággal, képmutatással, hazugsággal, mások átverésével, irigységgel és minden rágalmazással. Biblia (1 Péter 2:1)
www.keresztenyszepsegporta l.hu
www.keresztenyszepsegporta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)