,Az idő nem fontos, ne
sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy
nagy fazékba, ezért fogadj be te is mindent. Hordozd saját magad és mások
fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de
biztosan, végtelen csendben, derűsen történik. Környezeted megzavarhatja, de
meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak
gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Felsejlik Isten
végtelen nyugodt keze vonása a világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan
fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned.
Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a világért
fakad. Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit,
nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló
fényt továbbengedni, árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak,
hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő
Istennek... Érzed a hegyeket mozgató erőt magadban, tudod, hogy emberek fognak
születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos. Semmi sem
fontos, csak az a KAPCSOLAT, mely nap mint nap, lassan felkel, és beragyogja világodat.
Istennek társa vagy..."
2013. november 1.
CseriKálmán: Istent kereső ember és embert kereső Isten
...az írásnak ebből a
helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.(ApCsel 8,35)
Nem sokkal Jézus
mennybemenetele után az etióp kincstárnok elindult Jeruzsálembe „Istent
imádni". Minden bizonnyal csak a pogányok udvaráig mehetett, mert pogány
is volt, és eunuch is. Ott vásárolt egy könyvtekercset, Ézsaiás próféta könyvét
- valószínűleg görög nyelven. Hazafelé olvasta, de nem értette. Isten azonban
odaküldte hozzá Fülöpöt, aki megmagyarázta, hogy az a bárány, amiről ott szó
van, Jézus Krisztus, és hogy mit tett ő értünk. A kincstárnok ezt hittel
komolyan vette, útközben meg is keresztelkedett, és örömmel, megváltozott
szívvel tért haza. Talán ő lett az első színes bőrű bizonyságtevő Afrika
földjén.
Csupa különös esemény: mi
indít valakit arra, hogy elinduljon kétezer kilométerre egy akkori kocsival?
Hogy egy vagyont fizessen egy bibliai könyvért, hogy olvassa akkor is, ha nem
érti, hogy valahonnan ott terem egy ember, aki megmagyarázza neki, hogy ő ezt alázatosan
elfogadja, megértse, elhiggye, s megváltozzon tőle az élete. Ilyet csak Isten
tud cselekedni.
És mit cselekedett az etióp?
Engedett Isten indításának, áldozatok árán kereste az élő Istent, olvasta a
Bibliát, hittel fogadta annak magyarázatát, azonnal szabadulni akart a bűneitől
(ezért akart megkeresztelkedni), és nem Fülöphöz ragaszkodott, hanem Jézushoz,
akiben már mint Megváltójában és Urában hitt.
Az ige vezet Jézushoz, Jézus
az Atyához.
Istenkereső ember volt, de
nem maradt meg csupán a vágynál, s nemcsak gondolkozott ezen, hanem elutazott,
megvette a Bibliát, olvasta, komolyan vette, magára alkalmazta - s minden
bizonnyal másoknak is elmondta otthon. Így talált meg Isten egy őt kereső
embert.
Én is végigmegyek ezen az
úton?
http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0828_Istent_kereso_ember_es_embert_kereso_Isten
A növekvő hit
Mindenkor hálaadással
tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, ahogy ez méltó is, mivel felettébb
megnövekedett a ti hitetek. 2THESSALONIKA 1,3.
Isten minden hivöt a hitnek
ugyanazzal a mértékével indit el, miután ujjászületik. Nem ad az egyik csecsemő
kereszténynek több hitet, mint a másiknak. Miután ujjászületünk, már rajtunk
múlik, hogy fejlesszük azt a hitmértéket, amit megkaptunk.
Tul sokan tették azt a hitükkel,
amit az a bizonyos ember az egy talentumával: becsomagolta, és elrejtette, nem
használta fel. A saját hited mértékét lehet növelni. Növekedhet. De te vagy az,
aki növeled. nem pedig Isten!
Két dolgot tehetünk a hitünk
növekedéséért:
(1) Isten Igéjével tápláljuk,
(2) gyakoroljuk, azaz a
gyakorlatban alkalmazzuk.
Megvallás: Isten megadta
nekem a hit mértékét. Gondom lesz arra, hogy a hitem felettébb megnövekedjen.
Táplálni fogom a hitemet Isten Igéjével. Gyakorolni fogom a hitemet, gyakorlatban
fogom alkalmazni. Az én hitem növekszik
Kenneth Hagin: Hitünk
tápláléka napi adagokban/
Dr-Kováts György: AZ EVANGÉLIUM ISTENNEK EREJE-1. (Ne szégyelld...)
Róma 1,16-17.
16 Mert nem szégyellem a
Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére,
zsidónak először meg görögnek.
17 Mert az Istennek igazsága
jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig
hitből él.
1./ Az evangélium győzelmi
tény. Győzelmes dolog. A győzelem híre. Semmi szégyellni való nincs rajta.
2./ Az ellenség – az ördög –
viszont szégyennel veszi körül. 2000 év óta állandóan támadja. Részleteit,
jelentését, jelentőségét egyaránt. Embereken keresztül, láthatatlan szellemi
erőkkel, minden féle módon. Azt a tényt, hogy az Úr Jézus Izráel népéből
származott, már akkor is, és most is kipellengérezi. Azt a tényt, hogy földi édesanyától
és a mennyei Atyától származik – így lett testté az Ige – kezdettől fogva
gúnyolja. Azt a tényt, hogy kereszten történt a megváltás, szintén nem hagyta
szó nélkül. Az Úr Jézus Krisztus feltámadását az első naptól fogva
megkérdőjelezte, és támadja máig („mondjátok, hogy a tanítványok lopták el” –
ezt a hazugságot fizették meg a feltámadás napján a vallási vezetők). Azt, hogy
ennek a ténynek – megváltás, kereszthalál, feltámadás – életváltoztató
jelentősége lenne, máig megpróbálja áthúzni. És mindent, mindent, ami összefügg
a megváltással, a győzelem örömhírével.
3./ Az, hogy nem szégyelled
az evangéliumot, tudatos döntés kérdése. Eldöntöd, hogy Istennek adsz igazat.
Eldöntöd, hogy bárki bármit mond, Isten nem hazudik, Igéje nem tér vissza
üresen, és te Hozzá fogsz ragaszkodni. Ez egy belső döntés kérdése. Mert
tényleg nem hazudik – de ezt sokan nem fogadják el. Te kiállsz az Ő igazsága
mellett.
4./ A tudatos döntés azt
jelenti, hogy „nem fogod szégyellni”, nem fogod elhallgatni, nem fogod kimagyarázni
(levéve az élét az emberek előtt, elhallgatva fontos részleteit, jelentőségét),
nem fogsz mást tenni, másként viselkedni, miközben beszélsz arról, hogy az Úr
Jézus mit tett érted, és mindenkiért. Nem fogsz „elnézést kérő fintorral”
szólni arról, ami hódít, megnyer, és győztessé tesz. Nem fogod csak úgy a
„sorok közé elrejteni”, amikor az evangélium mentheti meg az embereket. Nem
szégyelled.
Mindenszentek ünnepe, vagy Hallowen??
Készítette: Ekklesia Romania
Még nincs itt, de már érezhető a hatása. Még nincs itt, de sokan öntudatlanul is készülnek rá és várják.
Van, aki kalácsot süt; van, aki gyertyát vásárol. Mások partyt szerveznek, ünnepelni készülnek. Emberek tömegei válnak érzéketlenekké a valóságra, és megbabonázva vonulnak a temetők felé, hogy tiszteletadás néven ünnepeljék a halált. Mindez annyira normálisnak és természetesnek tűnik, hogy sokakba fel sem merül annak a kérdése, hogy mi is az, amit tulajdonképpen tesznek.
Az idősebbek Mindenszentek ünnepének hívják, a fiatalabbak inkább Halloween-nek nevezik. Bármilyen megnevezést is használjunk a fent említettek közül, gyakorlatilag ugyanarról az ünnepről beszélünk. A pogány halál kultusz annyira erőteljes volt az emberek körében, hogy a feltámadás üzenetét hirdető egyház is felvette az ünnepei közé. Azonban az, hogy egyházi tanítást fogalmaztak meg a halál ünnepe hitelesítésére, nem tette „tisztává”, istenfélő emberek számára elfogadhatóvá ezt.
Mindenszentek vagy Halloween nem az emberek javát szolgáló ünnep. Ez nem azért van, hogy az ember felszbadulást, örömöt, békességet és reménységet kapjon. Ebben az ünneplésben résztvevő személyek, sokan tudatlanul is, de megnyitják magukat negatív szellemi erők előtt. A tudatlanság pedig nem mentesít ezen szellemiségek működésétől, befolyásától, káros hatásától. Ezért mi tudatosan úgy döntünk, hogy Mindeszentek napján is az Élet fejedelmét, Jézus Krisztust fogjuk ünnepelni. Az életet fogjuk választani. Életkedvvel és örömmel fogjuk vallani azt, hogy: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr cselekedeteit!” (Zsolt.118,17)
Ünnep a halálnak
A napokban érdekes, ugyanakkor megdöbbentő kijelentést olvastam: “Magyarországon nincs Halloween. Mindenszentek van.” Az a kérdés jutott eszembe, hogy miért tiltakoznak némelyek olyan erőteljesen a Halloween ellen, és részesítik abszolút előnybe a Mindenszentek ünnepét. Talán azért, mert míg az előbbit inkább az amerikai kultúrához kötik, ez utóbbit hazai ünnepként fogják fel? Ahhoz, hogy pontosabban megértsem mit takar az idézett kijelentés; kutakodni kezdtem. Az, amit találtam röviden úgy foglalható össze, hogy a két megnevezés egy és azonos ünnepet jelent. A tágabb ismertetésért leírom, hogyan jutottam erre a következtetésre.
Mindenszentek és a halottak napja ünnepei, megemlékezés jellegű ünnepekként terjednek.
Ennek az ünnepnek a gyökerét Keleten találjuk, ahol már 380 körül megvolt, de akkor még csak mint az egész világ vértanúinak a napja. Az első írásos említés erre vonatkozóan a keleti egyház szövegeiben található a IV. századból. A Pünkösd utáni vasárnapot a görög ortodox egyházban ma is a "Szentek vasárnapja"-ként tartják számon és ünneplik meg. Nyugaton a 7. századtól kezdik ünnepelni. IV. Bonifác pápa 609-ben Phokasz bizánci császártól megkapta az összes pogány isten tiszteletére épült római Pantheont, és május 13-án Mária és az Összes Vértanú tiszteletére fölszentelte. Így először ez a nap lett a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek az emléknapja. Az ünnepre érkező zarándokok sokaságát azonban májusban nehezen tudták ellátni a rómaiak, ezért IX. Gergely pápa a 9. században áthelyezte az ünnepet november elsejére, ami az aratás és szüret utáni időszakra esett. Halottak napját a 10. század óta tartja az egyház. Az emléknap kialakulása Odo, Cluny-i bencés apát (994-1048) nevéhez fűződik. Odo előírta, hogy minden kolostorban november 2-án ünnepélyes megemlékezést tartsanak az összes megholtról. Ez a szokás a 12. és 13. században egész Európában elterjedt. A két liturgikus nap a mennyei és földi egyház közösségét fejezi ki.
Már a korábbi tények is komolyan megkérdőjelezik ennek az ünnepnek a csak megemlékezés jellegét. Ezeknek az ünnepeknek az eredete azonban nem itt kezdődik, hanem jóval korábbról indul. Két megközelítési lehetőségünk van erre a régebbi eredetre visszamenőleg:
1. Az első szerint: e nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki.
2. A másik eredeztetés a kelta hitvilágból származik. Az eredeti kelta megnevezése az ünnepnek: samhain, aminek jelentése: "nyár vége". A kelta évkezdő nap, a tél kezdete. A kelták két évszakra osztották föl az évet: a tél Samhain estéjétől Beltane (május 1.) estéjéig tartott, a nyár kezdetéig. Az ünnep más elnevezései: Halloween, Hallowmas, All Hallow's Eve, Mindenszentek Napja, Halálünnnep. A legjelentősebb ünnep a kelták számára. Az óesztendő végét, az új év kezdetét jelöli. A kelták hite szerint ezen az éjszakán egészen könnyen átjárhatóvá vékonyodik a túlvilág és evilág közti határ, a külső valóságunk és belső világunk közti függöny könnyedén fellibbenthető.
Láthatjuk tehát, hogy akár Mindenszenteknek, akár Halloweennek nevezzük is ezt az ünnepet, ugyanarról a halálkultuszról van szó, amely túlélte az ősi pogány vallásokat, beépült a keresztény vallási hagyományokba, és így útkészítőjévé lett a modernkori pogányságnak is.
Meggyőződésem, hogy a halott-kultusz a korábbi tényeknél is korábbi. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a témában meg kell értenünk azt, hogy a halál az egy személy. Az 1Kor.15,54-55-ben a következőt olvassuk: Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra [győzelem nyelte el a halált]. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? Úgy beszél itt a levél szerzője, Pál a halálról, mint egy személyről. A Jel.20,14-ben is hasonlót találunk: A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. A halál tehát elsősorban nem egy állapot, hanem egy személy. Személyként pedig elvárja (természetesen jogtalanul), hogy tiszteljék őt. Mivel az emberek nagyrésze fél a haláltól, ezért „tisztelettudóan” viselkednek vele szemben. Azt, hogy miért is volt és van a halott kultusznak olyan nagy befolyása, megtaláljuk a Zsid.2,14-15-ben: Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.Az emberek túlnyomó része napjanikban is rabságban él a haláltól való félelem miatt. Annak érdekében, hogy valamelyest kiengeszteljék a halál szellemét eleget tesznek a november 1-2 között zajló ünnepi elvárásoknak. A haláltól való félelem annyira erőteljesen jelen van a világban, hogy jelenléte érzékszervekkel tapasztalható. A depressziós, letargikus állapot sajnos nemcsak a nem-keresztények sajátja. Nagyon sok keresztény él így, és észrevétlenül helyet enged a lemondásnak, a csüggedésnek, a depressziónak, a halál szellemének. Az ünneplés során megnyitjuk magunkat, átadjuk magunkat valaminek. Ez még abban az esetben is megtörténik, ha nem tudatosan cselekszünk. A halál tudatlanul történő ünneplése nem mentesít a következmények alól.
Sokan „biztonságot” keresnek abban, hogy helyet engednek a halál szellemének az életükben. Ez volt a zsidók esete is az Ézs.28,14-18-ban leírtak alapján: Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el! Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll.
Megint mások azért teszik ki magukat a halál szellemének, mert nem tudnak megfelelőképpen viszonyulni a halálhoz, az elhunytakhoz, és a gyászhoz. A temetőből nem lehet vigasztalást meríteni, nem lehet megnyugvást találni. A XXI. században egyre inkább kezd a halál szelleme eluralkodni (habár ez az évszázadok során hullámvölgyként nem egyszer már tapasztalható volt). Ezért örvend a Mindenszentek ünnepe, a Halottak napja, Halloween egyre nagyobb népszerűségnek. Ilyenkor az emberek áldozatokat mutatnak be a halál szellemének (virágok, gyertyák, sok helyen viszont eledel formájában is), és részt vesznek abba a halál menetbe, amely semmiféle feloldást nem hoz az egyén problémáira, gondjaira, lelki-érzelmi fájdalmaira.
Felnőtt emberekként azonban állást kell foglalnunk, – akármilyen név alatt is próbálnák népszerűsíteni, divatosabbá tenni számunkra a halott-kultuszt – , ezzel a halál-ünneppel szemben. Saját szellemi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából; családunk, gyerekeink, hozzátartozóink biztonsága érdekében egyaránt fontos ezt megtennünk. Határozottan el kell határolódnunk a halál ünnepétől; hisz megszabadultunk a haláltól.
Jézus Krisztus ugyanis meghalt a mi halálunkkal a golgotai kereszten azért, hogy nekünk ma életünk legyen. Jézus Krisztus mondta magáról a Jn.14,6-ban: Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Erre mi csak azt visszhangozhatjuk, amit Pál apostol írt a Gal.2,20-ban: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Az életre vagyunk elhívva. Az életnek a tiszteletére. Az életnek a dicséretére. Jézus Krisztus az élet. Ő méltó a dicséretre, az ünneplésre. Egyedül Ő!
Kovács P. Zoltán
Van, aki kalácsot süt; van, aki gyertyát vásárol. Mások partyt szerveznek, ünnepelni készülnek. Emberek tömegei válnak érzéketlenekké a valóságra, és megbabonázva vonulnak a temetők felé, hogy tiszteletadás néven ünnepeljék a halált. Mindez annyira normálisnak és természetesnek tűnik, hogy sokakba fel sem merül annak a kérdése, hogy mi is az, amit tulajdonképpen tesznek.
Az idősebbek Mindenszentek ünnepének hívják, a fiatalabbak inkább Halloween-nek nevezik. Bármilyen megnevezést is használjunk a fent említettek közül, gyakorlatilag ugyanarról az ünnepről beszélünk. A pogány halál kultusz annyira erőteljes volt az emberek körében, hogy a feltámadás üzenetét hirdető egyház is felvette az ünnepei közé. Azonban az, hogy egyházi tanítást fogalmaztak meg a halál ünnepe hitelesítésére, nem tette „tisztává”, istenfélő emberek számára elfogadhatóvá ezt.
Mindenszentek vagy Halloween nem az emberek javát szolgáló ünnep. Ez nem azért van, hogy az ember felszbadulást, örömöt, békességet és reménységet kapjon. Ebben az ünneplésben résztvevő személyek, sokan tudatlanul is, de megnyitják magukat negatív szellemi erők előtt. A tudatlanság pedig nem mentesít ezen szellemiségek működésétől, befolyásától, káros hatásától. Ezért mi tudatosan úgy döntünk, hogy Mindeszentek napján is az Élet fejedelmét, Jézus Krisztust fogjuk ünnepelni. Az életet fogjuk választani. Életkedvvel és örömmel fogjuk vallani azt, hogy: „Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr cselekedeteit!” (Zsolt.118,17)
Ünnep a halálnak
A napokban érdekes, ugyanakkor megdöbbentő kijelentést olvastam: “Magyarországon nincs Halloween. Mindenszentek van.” Az a kérdés jutott eszembe, hogy miért tiltakoznak némelyek olyan erőteljesen a Halloween ellen, és részesítik abszolút előnybe a Mindenszentek ünnepét. Talán azért, mert míg az előbbit inkább az amerikai kultúrához kötik, ez utóbbit hazai ünnepként fogják fel? Ahhoz, hogy pontosabban megértsem mit takar az idézett kijelentés; kutakodni kezdtem. Az, amit találtam röviden úgy foglalható össze, hogy a két megnevezés egy és azonos ünnepet jelent. A tágabb ismertetésért leírom, hogyan jutottam erre a következtetésre.
Mindenszentek és a halottak napja ünnepei, megemlékezés jellegű ünnepekként terjednek.
Ennek az ünnepnek a gyökerét Keleten találjuk, ahol már 380 körül megvolt, de akkor még csak mint az egész világ vértanúinak a napja. Az első írásos említés erre vonatkozóan a keleti egyház szövegeiben található a IV. századból. A Pünkösd utáni vasárnapot a görög ortodox egyházban ma is a "Szentek vasárnapja"-ként tartják számon és ünneplik meg. Nyugaton a 7. századtól kezdik ünnepelni. IV. Bonifác pápa 609-ben Phokasz bizánci császártól megkapta az összes pogány isten tiszteletére épült római Pantheont, és május 13-án Mária és az Összes Vértanú tiszteletére fölszentelte. Így először ez a nap lett a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek az emléknapja. Az ünnepre érkező zarándokok sokaságát azonban májusban nehezen tudták ellátni a rómaiak, ezért IX. Gergely pápa a 9. században áthelyezte az ünnepet november elsejére, ami az aratás és szüret utáni időszakra esett. Halottak napját a 10. század óta tartja az egyház. Az emléknap kialakulása Odo, Cluny-i bencés apát (994-1048) nevéhez fűződik. Odo előírta, hogy minden kolostorban november 2-án ünnepélyes megemlékezést tartsanak az összes megholtról. Ez a szokás a 12. és 13. században egész Európában elterjedt. A két liturgikus nap a mennyei és földi egyház közösségét fejezi ki.
Már a korábbi tények is komolyan megkérdőjelezik ennek az ünnepnek a csak megemlékezés jellegét. Ezeknek az ünnepeknek az eredete azonban nem itt kezdődik, hanem jóval korábbról indul. Két megközelítési lehetőségünk van erre a régebbi eredetre visszamenőleg:
1. Az első szerint: e nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki.
2. A másik eredeztetés a kelta hitvilágból származik. Az eredeti kelta megnevezése az ünnepnek: samhain, aminek jelentése: "nyár vége". A kelta évkezdő nap, a tél kezdete. A kelták két évszakra osztották föl az évet: a tél Samhain estéjétől Beltane (május 1.) estéjéig tartott, a nyár kezdetéig. Az ünnep más elnevezései: Halloween, Hallowmas, All Hallow's Eve, Mindenszentek Napja, Halálünnnep. A legjelentősebb ünnep a kelták számára. Az óesztendő végét, az új év kezdetét jelöli. A kelták hite szerint ezen az éjszakán egészen könnyen átjárhatóvá vékonyodik a túlvilág és evilág közti határ, a külső valóságunk és belső világunk közti függöny könnyedén fellibbenthető.
Láthatjuk tehát, hogy akár Mindenszenteknek, akár Halloweennek nevezzük is ezt az ünnepet, ugyanarról a halálkultuszról van szó, amely túlélte az ősi pogány vallásokat, beépült a keresztény vallási hagyományokba, és így útkészítőjévé lett a modernkori pogányságnak is.
Meggyőződésem, hogy a halott-kultusz a korábbi tényeknél is korábbi. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a témában meg kell értenünk azt, hogy a halál az egy személy. Az 1Kor.15,54-55-ben a következőt olvassuk: Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra [győzelem nyelte el a halált]. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad? Úgy beszél itt a levél szerzője, Pál a halálról, mint egy személyről. A Jel.20,14-ben is hasonlót találunk: A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. A halál tehát elsősorban nem egy állapot, hanem egy személy. Személyként pedig elvárja (természetesen jogtalanul), hogy tiszteljék őt. Mivel az emberek nagyrésze fél a haláltól, ezért „tisztelettudóan” viselkednek vele szemben. Azt, hogy miért is volt és van a halott kultusznak olyan nagy befolyása, megtaláljuk a Zsid.2,14-15-ben: Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának.Az emberek túlnyomó része napjanikban is rabságban él a haláltól való félelem miatt. Annak érdekében, hogy valamelyest kiengeszteljék a halál szellemét eleget tesznek a november 1-2 között zajló ünnepi elvárásoknak. A haláltól való félelem annyira erőteljesen jelen van a világban, hogy jelenléte érzékszervekkel tapasztalható. A depressziós, letargikus állapot sajnos nemcsak a nem-keresztények sajátja. Nagyon sok keresztény él így, és észrevétlenül helyet enged a lemondásnak, a csüggedésnek, a depressziónak, a halál szellemének. Az ünneplés során megnyitjuk magunkat, átadjuk magunkat valaminek. Ez még abban az esetben is megtörténik, ha nem tudatosan cselekszünk. A halál tudatlanul történő ünneplése nem mentesít a következmények alól.
Sokan „biztonságot” keresnek abban, hogy helyet engednek a halál szellemének az életükben. Ez volt a zsidók esete is az Ézs.28,14-18-ban leírtak alapján: Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el! Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut! És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll.
Megint mások azért teszik ki magukat a halál szellemének, mert nem tudnak megfelelőképpen viszonyulni a halálhoz, az elhunytakhoz, és a gyászhoz. A temetőből nem lehet vigasztalást meríteni, nem lehet megnyugvást találni. A XXI. században egyre inkább kezd a halál szelleme eluralkodni (habár ez az évszázadok során hullámvölgyként nem egyszer már tapasztalható volt). Ezért örvend a Mindenszentek ünnepe, a Halottak napja, Halloween egyre nagyobb népszerűségnek. Ilyenkor az emberek áldozatokat mutatnak be a halál szellemének (virágok, gyertyák, sok helyen viszont eledel formájában is), és részt vesznek abba a halál menetbe, amely semmiféle feloldást nem hoz az egyén problémáira, gondjaira, lelki-érzelmi fájdalmaira.
Felnőtt emberekként azonban állást kell foglalnunk, – akármilyen név alatt is próbálnák népszerűsíteni, divatosabbá tenni számunkra a halott-kultuszt – , ezzel a halál-ünneppel szemben. Saját szellemi-lelki egészségünk megőrzése szempontjából; családunk, gyerekeink, hozzátartozóink biztonsága érdekében egyaránt fontos ezt megtennünk. Határozottan el kell határolódnunk a halál ünnepétől; hisz megszabadultunk a haláltól.
Jézus Krisztus ugyanis meghalt a mi halálunkkal a golgotai kereszten azért, hogy nekünk ma életünk legyen. Jézus Krisztus mondta magáról a Jn.14,6-ban: Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Erre mi csak azt visszhangozhatjuk, amit Pál apostol írt a Gal.2,20-ban: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Az életre vagyunk elhívva. Az életnek a tiszteletére. Az életnek a dicséretére. Jézus Krisztus az élet. Ő méltó a dicséretre, az ünneplésre. Egyedül Ő!
Kovács P. Zoltán
2013. október 31.
RómAI LEVÉL 16. FEJEZET: A testvéreknek szeretet, Istennek Dicsőség. (REVIDEÁLT)
Róm. 16,1 Ajánlom pedig néktek Fébét [jelentése:
ragyogó, tiszta], a mi nénénket [nőtestvérünket], ki a Kenkhréabeli [jelentése: szükség-tábor] (kihívott)gyülekezetnek [vagyis eklézsiának] szolgálója.
Róm. 16,2 Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, [szentekhez méltóan] és legyetek mellette, [legyetek segítségére, és
támogassátok] ha valami dologban
[és minden olyan ügyben, amiben csak]
rátok szorul. Mert ő is sokaknak [segített,
és] pártfogója [és támasza,
gyámolítója] volt, nékem magamnak is*
*Hát: „Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az
ilyeneket megbecsüljétek” (Fil. 2,29)
„És
az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel. Velük békességben
éljetek”(1 Thess. 5,13).
Róm. 16,3 Köszöntsétek Priscillát [jelentése:
tiszteletre méltó] és Akvilát, [jelentése: sas] kik nékem munkatársaim [és segítőim] Krisztus Jézusban*
*A velük való
találkozást így beszéli el az apostol: „Ezekután
Pál Athénből [jelentése: bizonytalanság] eltávozván,
méne Korinthusba [jelentése: jóllakott]. Ott
találkozott egy Akvila [jelentése: sas] nevű pontuszi [jelentése: tenger] származású
zsidóval, aki nemrég jött Itáliából, [jelentése: borjúszerű] feleségével, Priszcillával, [jelentése: ősi, tiszteletre méltó; szigorú] mivel
Klaudiusz [jelentése: sánta, béna] elrendelte,
hogy minden zsidó távozzék Rómából [jelentése: fenséges, hírnév]. Pál csatlakozott
hozzájuk, És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala.
Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók valának” (Csel. 18,1-3).
Róm. 16,4 Akik az én életemért a saját nyakukat tették le [vagyis ők életüket (saját
fejüket) kockáztatták értem];
akiknek nemcsak én mondok köszönetet [és
ezért nem csupán én vagyok nekik hálás], hanem a pogányok [vagyis a nemzetek] minden (kihívott)gyülekezete [eklézsiája] is.
Róm. 16,5 És köszöntsétek azt a (kihívott)gyülekezetet
[eklézsiát], mely az ő házukban [otthonukban] van. Köszöntsétek
az én szerelmetes [kedves, és szeretett]
Epenétusomat, [jelentése: dicséretreméltó,
híres] aki Akhája [jelentése: gyász, fájdalom, szorongás, baj] zsengéje [vagyis első gyümölcse] a
Krisztusban, [akit Ázsia (jelentése: mocsár) első zsengéjeként vittem a Krisztusnak]*
*Ismét kijelenti a
Szent Szellem, hogy a gyülekezetek házanként vannak, és a szolgáló testvérek
megbecsülésére hívja fel a szentek figyelmét: „Sokszor köszönt titeket az Úrban Akvila és Priszka a házuknál levő
gyülekezettel együtt” (1 Kor. 16,15-19)
És ez így volt
Kolosséban, és Filemonnál is: „Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán
Nimfást és a házánál levő gyülekezetet” (Kol. 4,15)
És így köszönti az apostol Filemont: „… és a te
házadnál való gyülekezetnek” (Filem. 1,2).
Róm. 16,6 Köszöntsétek Máriát, [jelentése: látó] ki sokat munkálkodott [és
fáradozott] körülöttünk [és mi
mellettünk értetek].
Róm. 16,7 Köszöntsétek Andronikust [jelentése:
a győzelem férfia] és Juniát [jelentése: uralkodó] az én [vérszerinti] rokonaimat és az én fogolytársaimat,
akik híresek [és jelentősek,
kiemelkedők] az apostolok között [és akiket az apostolok körében nagyra
becsülnek], akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban, [és akik előttem tértek Krisztushoz)].
Róm. 16,8 Köszöntsétek Ampliást, [jelentése:
akit felmagasztaltak] ki nékem szerelmesem [és akit nagyon szeretek] az Úrban.
Róm. 16,9 Köszöntsétek Orbánt [jelentése: finom, udvarias], a mi munkatársunkat [és
segítőnket] a Krisztusban, és [az én
kedves] Stakhist(omat) [jelentése: gabonakalász] az én
szerelmesemet [és szeretettemet].
Róm. 16,10 Köszöntsétek Apellest [jelentése: a szólítot, akit a gyülekezet tart],
aki a Krisztusban megpróbáltatott [akit
a Krisztus kipróbált, és jóváhagyott, Krisztus megbízható emberét]. Köszöntsétek az Aristóbulus [jelentése: a legjobb tanácsadó] háznépéből
valókat, [vagyis a házához tartozókat].
Róm. 16,11 Köszöntsétek Heródiont [jelentése:
hősies] az én [vérszerinti] rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus [jelentése: elkábítás] háznépéből azokat, akik az Úrban
vannak.
Róm. 16,12 Köszöntsétek Trifénát [jelentése: hallgatag, vonzó] és Trifósát [jelentése: fényűzően
élő], kik munkálódnak [és fáradoznak]
az Úrban. Köszöntsétek a szerelmetes [és
szeretett] Persist [jelentése: a földre vetett], aki sokat munkálódott [és
fáradozott] az Úrban.
Róm. 16,13 Köszöntsétek Rufust [jelentése: rókavörös] aki kiválasztott [kiválogatott,
és kedvenc] az Úrban [vagyis
az Úr választottja], és az ő anyját, aki az enyém is [vagyis anyját, aki nekem is anyám]*
*Hogy ki volt
Rufus, arról az Evangélium így számol be:
„Mikor pedig kicsúfolták őt (az
Úr Jézust), levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és
kivivék őt, hogy megfeszítsék. És kényszerítének egy mellettük elmenőt,
bizonyos czirénei (jelentése: megérkezés) Simont (jelentése: meghallgattatás), aki a mezőről jő vala, Alekszándernek
(jelentése: bajt elfordító) és Rufusnak (jelentése: rókavörös) az atyját, hogy vigye az ő keresztjét” (Mk. 15,20-21)
Alekszanderről pedig így szól
az Írás, Efézusban (jelentése: a vég):
„A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt
a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép előtt.
Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két
óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel.
19,33-34).
Róm. 16,14 Köszöntsétek Ásinkritust [jelentése:
Páratlan; a hasonlíthatatlan], Flégont [jelentése: tűzről pattant;
égő, buzgó, sugárzó],
Hermást [jelentése: fordító, magyarázó, hirdető], Pátrobást [jelentése: az atyjának
köszönheti az életét],
Merkuriust [jelentése: hirvivő], és az atyafiakat, kik velük vannak [vagyis a náluk levő és hozzájuk
tartozó testvéreket].
Róm. 16,15 Köszöntsétek Filológust [jelentése:
az Ige kedvelője] és Júliát [jelentése: hajadon], Néreust [jelentése: lámpás] és az ő
nénjét [vagyis nőtestvérét], és
Olimpást [jelentése: mennyei] és minden [a hozzájuk
tartozó összes] szenteket, akik
velük [és náluk] vannak.
Róm. 16,16 Köszöntsétek egymást szent csókkal [szeretet csókjával, a testvéri szeretet
kifejezésével; a hitbeli vonzalom, vagy ragaszkodás külső jelével]. Köszöntenek
titeket a Krisztus (kihívott)gyülekezetei
[eklézsiái]*
*Az apostolok újra
arra hívják fel a gyülekezet figyelmét, hogy a testvéri szeretet külsőleg is
nyilvánuljon meg közöttük: „Köszöntenek
titeket a testvérek mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal” (1 Kor.
16,20)
„Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség
mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok” (1 Pét. 5,14).
„Köszöntsétek
egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan” (2 Kor.
13,12).
„Köszöntsetek
minden testvért szent csókkal” (1 Thess.
5,26).
Róm. 16,17 Kérlek [buzdítlak, bátorítalak]
pedig titeket atyámfiai [testvéreim],
vigyázzatok azokra, [és tartsátok szemmel
azokat] akik szakadásokat [egyenetlenséget;
széthúzásokat; megosztást, meghasonlásokat támasztanak; háborúságnak okai volnának] és botránkozásokat okoznak
[vagyis kelepcéket készítenek; elégedetlenséget okoznak, és ezáltal bűnre
csábítanak] a tudomány körül, [vagyis
akik más tudományra tanítanának azon kívül, vagy az ellenkezőjét tanítják annak]
melyet tanultatok. és azoktól hajoljatok el [és kerüljétek és távoztassátok el őket. Térjetek ki előlük]*
*Az apostol szinte
minden levelében figyelmezteti Isten gyermekeit: „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus
apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a
világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az
igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz” (2
Kor. 11,13-15)
„De ha szinte mi, avagy
mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek
hirdettünk, legyen átok. Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom:
ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon kívül, amelyet elfogadtatok,
átkozott legyen!” (Gal. 1,8-9)
Tehát: „Óvakodjatok az
ebektől, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!
Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan
mi példát adtunk nektek. Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam
nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének (vagyis kínoszlopának) ellenségei; az ő
végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk,
mert földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3,2.17-19)
Timóteust is erre
figyelmezteti az apostol, megmagyarázva azt is, hogy mik ezek a „hamis
evangéliumok”: „Amikor Macedóniába mentem, kértelek, hogy maradj Efezusban,
és parancsold meg némelyeknek, hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is
foglalkozzanak mondákkal (vagyis
mítoszokkal) és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákra
vezetnek, mint Isten üdvözítő tervének megismerésére hit által. A parancs célja
pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó
szeretet. Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat,
törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt,
amit bizonygatnak. Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki
törvényszerűen él azzal. És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen
van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a
szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az
embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan
esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással.
Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott” (1
Tim. 1,3-11)
„Ha valaki tévtanokat
hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és
a kegyességhez (vagyis hithez) illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud
semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből
irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. Ezek
megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a
kegyességet (a hitet) a nyerészkedés eszközének tekintik” (1 Tim.
6,3-5)
Mert: „Az ilyenek a
kegyesség (vagyis a hit) látszatát
megőrzik ugyan, de annak az erejét
megtagadják. Fordulj el, tehát ezektől” (2 Tim. 3,5)
Ezek azok, akik szakadásokat
okoznak, ezért: „A szakadást okozó ember elől egy vagy két megintés után
térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él és
magában hordja ítéletét” (Tit. 3,10-11)
Hiszen: „Aki félrelép, és
nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki
megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé. Ha
valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a
házatokba (vagyis a gyülekezetbe, amely a házatokban van), és ne köszöntsétek,
mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel” (2
Ján. 1,9-11).
Róm. 16,18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő
hasuknak [vagyis bensőjüknek]. És
nyájas [szenteskedő] beszéddel [szép és
jóságtól csöpögő szavakkal; ékesszólással; mézes-mázoskodással], meg
hízelkedéssel [vagyis hízelgő szavakkal; áldó szójárásukkal; jól hangzó szólamokkal]
megcsalják [és megtévesztik; teljesen
félrevezetik, megcsalják, becsapják; és tévútra vezetik] az ártatlanoknak [gyanútlanok; jóhiszeműek; álnokság
nélküliek; tapasztalatlanok; járatlanok] szívét, [és elcsalják azokat, akikben különben nincs gonoszság]*
*És az apostol
folytatja a figyelmeztetést: „az ő
végük kárhozat, a hasuk (vagyis az
ő bensőjük) az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi
dolgokkal törődnek” (Fil. 3,19).
„Ezt pedig azért mondom,
hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. Azért, amiképpen vettétek a
Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, Meggyökerezvén és tovább
épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok,
bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek
zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint,
a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: Mert Őbenne
lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Őbenne vagytok
beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol.
2,4.6-10).
Már Dávid emiatt így könyörög
az Úrhoz: Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, (vagyis a hívő) mert eltűntek a hívők az emberek fiai közül. Hazug
módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek. Vágja ki az Úr
mind a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, amely nagyokat mond” (Zsolt. 12,2-4)
Isten Igéje egy történeten
keresztül mutatja be, hogy ez a gyakorlatban hogyan történik: „Reggelenként
odaállt Absolon (jelentése: az
atya jólét) a kapun átvivő út
mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz
ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte:
Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, akkor ezt mondta neki
Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki
meghallgasson téged. Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá
ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd
igazságot szolgáltatnék neki. És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon
előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. És e
képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek
vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala” (2
Sám. 15,2-6).
A kapu – vagyis az Úr Jézus
elé – állanak ezek, pedig az Úr kijelentette: „Én vagyok a kapu: ha valaki
én rajtam [keresztül] megy be, megtartatik [vagyis gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis tovább megy,
tovább halad] majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9).
Róm. 16,19 Mert a ti engedelmességetek [híre]
mindenekhez eljutott [minden helyen
ismeretes]. Örülök azért rajtatok [és
örömöm is telik bennetek]; de
akarom [és mégis szeretném], hogy bölcsek [és járatosak] legyetek a jóban, ártatlanok [vegyítetlen, tiszta, érintetlen, és romlatlanok] pedig [és járatlanok] a rosszban, (a gonoszban,
vagyis a káros, ártalmas értéktelen,
hitvány dolgokban) [olyanok, akik
képtelenek a rosszra, és így sérthetetlenek a gonosszal szemben]*
*Újra és újra
hangzik a figyelmeztetés: „Atyámfiai,
ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek,
értelemben (a gondolkozásban) pedig
érettek (egy cél felé irányuló törekvésűek) legyetek” (1 Kor. 14,20)
„Hogy többé ne legyünk
gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az
emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén
szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,14-15).
Róm. 16,20 A békességnek [vagyis
annak az állapotnak, amelyben minden
a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való
mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában] Istene megrontja [összezúzza;
összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [jelentése: ellenség;
ellenfél; vádoló; üldöző] a
ti lábaitok alatt hamar [és hirtelen].
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [vagyis
Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása legyen] veletek. Ámen*
*Az az Isten, aki
ígéretet tett a bűnbeesés után azonnal az embernek, és ítéletet hirdetet a
sátánnak: „És ellenségeskedést szerzek
közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az
neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1 Móz. 3,15)
Ám: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint
ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: akinek álljatok ellene a
hitben szilárdan…” (1 Pét. 5,8-9).
És ezt meg is tudjátok
tenni, mert: „hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a
gonosztól” (2 Thess. 3,3)
És: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)
A tüzes nyíl pedig, amit
Isten készített, és amely győzelmet szerez: „…
Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14).
És: „Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik
nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel.
12,11).
Róm. 16,21 Köszöntenek titeket Timóteus [jelentése:
aki Istent tiszteli], az én munkatársam [és segítőm], és Lucius [jelentése: világító, fényt árasztó],
Jáson [jelentése: orvos], és Sosipáter [jelentése: segítő atya] az én (vérszerinti) rokonaim*
*Pál apostol úgy
ismerte meg Timóteust, hogy útja során: „Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala
ott egy Timótheus nevű tanítvány, egy hívő zsidóasszonynak, de görög atyának
fia; Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak.
Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé őt a zsidókért, kik azokon a
helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög volt” (Csel. 16,1-3).
Luciusról így hangzik az Ige
bizonyságtétele: „Valának pedig
Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók, ilyen volt:
„… a Czirénei Luczius” (Csel. 13,1).
Jázonról pedig így hangzik a
bizonyságtétel. Az apostol Thesszalonikában hirdeti a Krisztust: „De a zsidók, kik nem hisznek vala,
írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely
gonosz férfiakat (vagyis a piaci csavargók közül néhány hitvány embert), és csődületet támasztván,
(fellármázták), és felháboríták a várost; és a
Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé. Mikor pedig
őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város előljárói elé,
kiáltozva, hogy ezek az országháborítók (akik az egész világot
felforgatták) itt is megjelentek; Kiket
Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen
cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust. Fel is indíták a
sokaságot és a város előljáróit, kik hallják vala ezeket. De mikor kezességet
nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsáták őket” (Csel. 17,5-9)
Róm. 16,22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius [jelentése: harmadik], ki e levelet (le)írtam.
Róm. 16,23 Köszönt titeket Gájus [jelentése: földi],
aki nékem és az egész (kihívott)gyülekezetnek
[eklézsiának] (házi)gazdája. Köszönt titeket Erástus [jelentése: a szeretett] a városnak kincstartója [vagyis aki a város vagyonát kezeli;
várossáfár], és Kvártus [jelentése:
a negyedik] atyafi. [vagyis testvér]*
*Gájusz macedón volt, akit Pál apostol merített be. (Csel.
19,29; 1Kor. 1.14).
Róm. 16,24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.
Róm. 16,25 Annak pedig, aki titeket megerősíthet [és
megszilárdíthat] az én evangéliumom [az
én örömüzenetem, a jó hír] és a Jézus Krisztus hirdetése [prédikálása] szerint, ama titoknak
kijelentése folytán [kinyilvánítása;
leleplezése, felfedése szerint], mely örök időktől fogva el volt hallgatva,
[és elrejtetett volt; amelyre ősidők óta
csend borult, és amelyről most lehullt a lepel]*
*És így folytatja
az apostol: „Aki megtartott [megszabadított, megváltott és szent tiszta, tökéletes, Istenhez méltó, Isten szerinti életre elhívott] minket. És hívott szent hívással,
nem a mi cselekedeteink [vagy erőfeszítéseink] szerint,
hanem az ő saját végezése [elhatározása, szándéka] és kegyelme [öröme, jóindulata, és kedvezése] szerint. Mely adatott nékünk [és
amellyel megajándékozott] Krisztus Jézusban örök időknek előtte [vagyis az idők kezdete előtt].
»Új
fordítás: Hisz ő az, aki megmentett, és előzetes határozatának
megfelelően szent hívással elhívott, hogy szent népévé tegyen bennünket. Nem
tetteink alapján, hanem kegyelmének következményeképpen. És nem azért, mintha
bármivel kiérdemeltük volna. Egyáltalán nem! Azért tette, mert így látta
helyesnek, és mert kegyelme erre indította. Hiszen Isten már a világ kezdete
előtt elhatározta, hogy Jézus Krisztus által megkegyelmez nekünk«. Megjelentetett
[szemmel láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté, tett, és kijelentett] pedig most a mi Megtartónknak [Üdvözítőnknek, megváltó,
szabadító, megtartó, megmentő, segítő, gyámolító, pártfogó, gyógyító],
Jézus Krisztusnak megjelenése [feltűnése, ragyogása, megmutatkozása,
nyilvánvalóvá létele] által,
aki [legyőzte, és] eltörölte a halált. Világosságra hozta [és felragyogtatta, láthatóvá tette] pedig az életet [a természetfeletti életet; az életnek egy
más létezési formáját] és
halhatatlanságot [romolhatatlan,
el nem múló, múlhatatlan, örökkévaló életet] az Evangélium által.
[Más
fordításban: Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus
Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és aki hatóerejétől
megfosztotta a halált, és az evangélium által világosságra hozta az
elmúlhatatlan életet, és halhatatlanságot].
Amelyre [az örömüzenetre] nézve tétettem én
hirdetővé és apostollá [meghatalmazott, teljhatalmú megbízottjává,
aki a küldő személy – vagyis az Úr Jézus – hatalmával szól, cselekszik, akit
felruházott hatalommal feladata elvégzésére] és pogányok [vagyis nemzetek] tanítójává (2
Tim. 1,9-11).
És hogy megvilágosítsam
mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely
elrejtetett vala örök időktől [örök
korok;(világ)korszakoktól (aionoktól)]
fogva az Istenben, aki mindeneket
teremtett a Jézus Krisztus által. [Más fordításban: és felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely
kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség Teremtőjében]” (Eféz.
3,9).
Róm. 16,26 Most pedig megjelentetett [nyilvánvalóvá
lett; kijelentetett (tudtul adatott)]
a prófétai írások által [és
kinyilatkoztattak láthatóvá és
közismertté lettek] az örök Isten parancsolata [és rendelkezése] szerint, a hitben való engedelmesség végett minden
pogányoknak tudomására adatván (és
megmagyaráztatván).
[Más fordítás: És
minden nemzet , és nép előtt ismertté
tettek, és kihirdettetett, hogy így a hit befogadására és engedelmességére eljussanak]*
*És a Szent Szellem
így fejti ki a titkot: „mégpedig azt a
titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most
kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen
gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy
Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol. 1,26-27)
„Mert úgy tetszett neki,
hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az
idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal
mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk
örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése
szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy
dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a
Krisztusban” (Eféz. 1,9-12)
„amely más nemzedékek
idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette
szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által: hogy tudniillik a pogányok
örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is
Krisztus Jézusért az evangélium által. Ennek lettem szolgájává az Isten
kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.
Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a
pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy világossá
tegyem mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt
rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében” (Eféz. 3,5-9).
Róm. 16,27 Az egyedül bölcs Istennek [szóljon a
dicséret, imádás] a Jézus Krisztus által [legyen tisztelet és]
dicsőség mindörökké! Ámen*
*Az Úr Jézus által: „… vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát
mindenkor, azaz (az Úr Jézus) nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsid.
13,15)
„Annak pedig, aki
véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük,
vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről
nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21)
„Az örökkévaló királynak
pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és
dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17)
„az egyedül üdvözítő
Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom
öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen” (Júd. 1,25)
„Mert Őtőle, Őáltala és ő
reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36)
Reinhard Bonnke: Krisztusról.
Krisztus olyan
ellenállhatatlan eltökéltséggel ment a kereszt felé, amilyen eltökéltséggel a
tenger hullámain járt. Úgy lépdelt a gyűlölet és tajtékzó harag hullámverésein,
mintha azok pusztán eszközei lennének szándéka véghezvitelének és céljai
elérésének. Róma, Izráel, királyok, fejedelmek és intrikus vallási vezetők -
Isten bölcsessége Krisztusban olyan bolonddá tette mindannyiukat, mint mikor
egy felnőtt játszik bújócskát a kisgyerekkel. Krisztus dicsősége a kereszt volt.
Ott jelent meg, és drága vérének kiömlése által ott mutatkozott meg
teljességében dicsőségének a lényege. Azok a vércseppek lettek az Isten
ábécéje, amellyel megírta üdvösségünket és dicsőségünket. Tudsz erre
„halleluját” mondani? REINHARD BONNKE
Útravaló gondolat:
Lásd magad úgy, ahogy Isten lát: Krisztusban, minden
szellemi áldással megáldva, mennyei helyekre ültetve!
(Ismeretlen)
Jézus vére.
Készítette:Keresztény szépségportál
Jézus vére bármilyen bűnt képes elfedezni, még azt is, ami a te szívedet nyomja. Tegyél le mindent átlyuggatott kezeibe! (Alex Fairy)
www.keresztenyszepsegporta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)