„Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni,
és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a
világ bűneit [(hamartia): vagyis céltévesztését]!*
(Ján. 1,29)
*Az
apostolok intik Krisztus népét, hiszen Isten Báránya eltörölte már a bűnt: „Tisztítsátok [takarítsátok] el azért a régi kovászt, hogy
legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; [hiszen
mentesek is vagytok a kovásztól;
g. (adzümosz): kovásztalan, azaz (átvitt értelemben) nem romlott, nem
megrontott] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, [pászkaáldozatunk] a
Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott; megöletett már] érettünk” (1 Kor. 5,7)
„Tudván, hogy nem
veszendő holmin
(dolgokon), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló életetekből (életmódotokból); Hanem drága véren, mint hibátlan
és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19)
Ábrahám – a hit
atyja – már tudta, hogy az áldozati Bárányról Isten gondoskodik majd: „És
szóla Izsák Ábrahámhoz, az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol
vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az
égőáldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az
égőáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt” (1 Móz. 22,7-8)
„Ez [Ő] az,
akiről én ezt mondám: Én utánam jő [nyomomba
lép] egy férfiú [aki nagyobb nálam],
aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.
És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék [nyilvánvalóvá (ismertté) legyen] Izráelnek [megismertessem Izraellel; kijelentessék Izraelben], azért jöttem
én, aki vízbe meritek be.
És [ezután] bizonyságot
tőn [tanúsította] János, mondván:
Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [a mennyből] mint egy galambot [galamb
alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s
rajta is maradt]* (Ján. 1,30-32)
*A Máté írása szerinti Evangélium további részletekkel
szolgál: „Akkor eljőve
[érkezett] Jézus Galileából a Jordán
mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát Őáltala. János azonban visszatartja vala őt, [erősen ellenállt] mondván: Nékem kell [nekem van arra szükségem, hogy] általad
bemerítkezzem [hogy te bemeríts engem],
és [mégis] te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén,
monda néki: Engedj most [hadd történjék ez most így], mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. [így illik
teljesítenünk az egész igazságot]. Ekkor
engede néki.
És Jézus bemerítkezvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [feljött] a vízből; és
ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [János] látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani.
És ímé [az égből szózat hallatszott] egy
égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm
[akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,13-17)
Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a
vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig
egy hang hallatszott]: Te vagy az én
szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon
szeretett, drága] fiam, akiben én
gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11)
Lukács is bizonyságot tesz: „Lőn (történt) pedig, hogy
mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott,
megnyilatkozék az ég. És leszálla ő reá
a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb
(galambhoz hasonló testi (szómatikó = személy alakjában), és szózat lőn (hang hallatszott) mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én
szerelmes (szeretett) Fiam, te benned
gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)
Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben
gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé,
törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)
Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (aíszentség) Szelleme” (Ésa. 11,2)
Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én
fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
„És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy
vízbe merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe*(Ján.
1,33)
*A feltámadott Úr parancsa a tanítványainak: „És velük összejővén (és együtt
volt velük), meghagyá
(megparancsolta) nékik, hogy el ne
menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből,
hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy
János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni
nem sok nap múlva (nemsokára). És
vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és (azután) lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben,
mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)
És ez így következett be: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt
valának (ugyanazon a helyen). És lőn
nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése
(hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből), és eltelé (amely betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És
megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül (majd
valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak
mindegyikükre). És megtelének mindnyájan
Szent Szellemmel, és kezdének szólni (beszélni) más (különféle) nyelveken,
amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel.
2,1-4)