Róm 1,1 Pál [jelentése: a kicsi, alacsony,
csekély], Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az
üdvösség, a szabadítás; a megváltó] Krisztusnak
[a Felkentnek] szolgája [vagyis rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak
tulajdona]. Elhívott [és meghívott]
apostol [vagyis
az Úr Jézus által kinevezett követ], elválasztva
[és kiválasztva, elkülönítve, vagyis
külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól] Isten Evangéliumának
[azaz: Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek]
hirdetésére [és prédikálására]*
*És azért: „Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a
pogányok [vagyis a nemzetek] között,
munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves
és a Szent Szellem által megszentelt.
[Más fordítás: Hogy amikor az
örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé
kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt
kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).
Az Úr Jézussal való
találkozása pedig így történt: Amikor Damaszkuszba tartott, hogy ott is üldözze
a Krisztus népét, itt találkozott a feltámadott Úrral: „És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz,
és nagy hirtelenséggel (mennyei) fény sugárzá őt körül (és villant fel
körülötte) a mennyből. És ő leesvén a
földre, halla szózatot (vagyis egy hang így szólt hozzá), mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit
kergetsz (és miért üldözöl) engem? És
monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz
(és üldözöl): nehéz néked az ösztöke
ellen rugódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják
néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán (és
szótlanul) álltak, hallva ugyan a szót
(vagyis a hangot), de senkit sem látva.
Felkele azonban
Saulus a földről, de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta (sőt egyáltalán nem látott), azért kézen fogva vezeték be őt Damaszkuszba. És három napig nem
látott, és nem evett és nem ivott”
(Csel. 9,3-9).
Az Úr pedig egy Anániás nevű
tanítványát küldte Saulushoz, így szólva hozzá: „…Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én
nevemet a pogányok és királyok, és Izráel
fiai előtt. Anániás pedig
elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul,
az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél,
és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szent Szellemmel. És egyszerre,
mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és
bemerítkezett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a
damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban
Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (Csel.
9,15.17-20)
Róm. 1.2 Melyet eleve [amit már hajdan]
megígért az ő prófétái [vagyis az Ő nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] által a szentírásokban,
Róm. 1.3 Az ő Fia felől [a mi Urunkról,
Jézus Krisztusról], aki Dávid magvából
lett [vagyis született] (hús)test szerint,
Róm. 1.4 Aki megbizonyíttatott [és kijelentetett] hatalmasan [és
hatalmas erővel] Isten Fiának a szentség Szelleme szerint [vagyis a Szent Szellem által], a
halálból [vagyis a halottak közül]
való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,
Róm. 1,5 Aki által vettük [és
nyertük, és kaptuk] a kegyelmet [vagyis Isten jóindulatát, és kedvezését]
és az apostolságot [vagyis az apostoli küldetést, az apostoli megbízást] a hitben való
engedelmességnek okáért, [azaz, hogy a
hitnek minden nemzet meghódoljon], minden pogányok [azaz, hogy minden nép, és nemzet] között, [munkálkodjunk] az ő nevéért, [és
hívjunk fel az Ő neve dicsőségére]*
*Az apostol bizonyságtétele elhívásáról, és feladatáról: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott [vagyis jutott osztályrészül] ez a kegyelem [ez az ajándék], hogy
a pogányoknak [vagyis a nemzeteknek örömüzenetül] hirdessem a Krisztus végére mehetetlen [és felfoghatatlan,
kinyomozhatatlan, kifürkészhetetlen, mérhetetlen] gazdagságát; Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya
ti érettetek, a pogányokért [vagyis a nemzetekért].
Ha ugyan hallottátok [és ha
tényleg megértettétek, és felfogtátok] Isten
kegyelmének [rendjét, és] rendelkezését
[vagyis Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását irántatok, és
kegyelmének arról a sáfárságáról], melyet
nékem adott a ti érdeketekben; [vagyis: amelyben a ti javatokra
részesültem].
Ennek az Evangéliumnak lettem szolgájává az Isten
kegyelmének ama ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája [és
csodatevő hatóereje, energiája] szerint,
[azaz amelyet hathatós erejével juttatott nekem]. Amelynek lettem én
szolgájává az Isten sáfársága [vagyis az Isten rám vonatkozó terve] szerint,
amelyet nékem adott tireátok nézve [vagyis az eklézsiáért, melynek én kiszolgálójává lettem], hogy betöltsem [és teljesítsem, érvényre juttassam, és teljesen
feltárjam előttetek] az Isten
Igéjét [logoszát]” (Eféz. 3,8.1-2.7;Kol. 1,25)
Azért, hogy megismertettessék [hogy kijelentse, ismertté tegye, értésére adja,
tudomására hozza] most a mennybéli
fejedelemségekkel [vagyis az égi helyeken lévő kormányzatokkal; fennhatóságokkal] és
hatalmasságokkal az egyház [azaz: a kihívott gyülekezet, az eklézsia] által az Istennek sokféle [és szerfölött
sokrétű] bölcsessége”
(Eféz 3,10)
Róm. 1,6 Kik [vagyis e nemzetek] között
vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai: [azaz: elhívottai].
Róm. 1,7 Mindeneknek [vagyis mindenkinek], akik Rómában [jelentése: fenséges, hírnévben, erőben]
vagytok, Isten szerelmeseinek, [vagyis Isten kedvesen, nagyon
szeretett, drágáinak] hivatalos szenteknek: [akik Istennek szenteltek, és
Isten tulajdona vagytok. Akiket ő elhívott és megszentelt, akik ezért Isten szerinti, tökéletesek, hibátlanok, tiszták, Istenhez méltók vagytok].
Kegyelem [vagyis Isten jóindulata, kedvezése,
jóindulatú gondoskodása] néktek és békesség [vagyis az az állapot, amelyben minden a maga
helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség.
Boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]
Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Róm. 1,8 Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus
által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek [és meggyőződéseteknek] az egész [látható] világon híre van; [és hogy a ti
hitetekről dicsérettel szólnak, és hirdettetik].
Róm. 1,9 Mert bizonyságom [és
tanúm] nékem az Isten, kinek szellem szerint [és szellemben] szolgálok az ő Fiának evangéliumában [amit hirdetek], hogy [imáimban] szüntelen [és
szakadatlanul; megszakítás, és megállás nélkül] emlékezem felőletek, [és említést teszek rólatok].
Róm. 1.10 Imádkozásaimban mindenkor [mindig, minden
időben és szüntelenül] könyörögvén, vajha egyszer [végre-valahára]
már jó szerencsés út adódnék
nékem Istennek akaratából, [és
segítségével] hogy hozzátok
mehessek [hogy hozzátok eljuthassak]*
*Az apostol így vágyakozik minden gyülekezet után, így írva a Thessalonikabeli gyülekezetnek is: „Mikor éjjel-nappal nagy buzgón [és fáradhatatlanul] esedezünk [és mindent felülmúló mértékben könyörgünk],
hogy megláthassuk a ti orcátokat [hogy
végre szemtől-szembe láthassunk benneteket személyesen], és kipótolhassuk a
ti hitetek hiányait [és
helyreigazíthassuk hitetek hiányosságait]. Maga pedig az Isten és a mi
Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg [terelje, és
vezesse] a mi utunkat ti hozzátok. [Más fordítás: Azért imádkozunk, hogy Istenünk, mennyei
édesapánk, és Urunk, Jézus segítsen meg minket, és végre valóban eljussunk
hozzátok]” (1 Thess. 3,10-11)
Róm. 1,11 Mert [hiszen]
kívánlak [és sóvárogva, epedve vágyom] titeket látni, hogy valami
szellemi ajándékot közölhessek [és
megoszthassak] veletek
[és adjak át nektek] a ti
megerősítésetekre [megszilárdításotokra,
és megalapozásotokra]*
*Mert: „Tudom, [és meg vagyok róla győződve] hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus
evangéliuma [vagyis örömüzenete] áldásának
teljességével megyek. [vagyis a Krisztus teljes áldását viszem magammal]”
(Róm. 15,29)
Róm. 1,12 Azaz, hogy együtt [kölcsönösen] felbuzduljunk [felbátorodjunk,
és megvigasztalódjunk] ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém
által [vagyis a kölcsönös hit által, mely
tibennetek és énbennem van].
Róm. 1,13 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, [testvérek] hogy én gyakran elvégeztem
magamban [és már többször terveztem, és
elhatároztam], hogy elmegyek hozzátok, de mindez ideig megakadályoztattam,
[és gátolva voltam] hogy köztetek is
nyerjek valami szellemi gyümölcsöt, [hogy
köztetek is legyen munkámnak valami gyümölcse] mint a többi pogányok [és az egyéb nemzetek] közt is.
Róm. 1,14 Mind a görögöknek, [helléneknek, vagyis pogányoknak] mind a barbároknak, [a
műveletleneknek] mind a bölcseknek, [a
tudósoknak] mind a tudatlanoknak [a bolondoknak, vagyis Isten nélkül élőknek, az értelmetleneknek, vagyis
érzéki, azaz hústestieknek] köteles vagyok. [és tartozom ezzel]*
*És így folytatja az apostol, megvallva, hogy ez nem a saját
erejéből történik: „Amire igyekezem is, tusakodván [küzdve, harcolva, igyekszem, és törekszem, és ezért fáradok és küzdök] az
Ő ereje szerint [az Ő hatóerejével], mely én bennem hatalmasan [hatékonyan, és hatalommal] munkálkodik (és
működik)” (Kol. 1,29)
Róm. 1,15 Azért ami rajtam áll, [és amennyire tőlem függ] kész vagyok [és megvan bennem a buzgó készség, hogy] néktek is, akik Rómában
(jelentése: fenséges, hírnévben, erőben) vagytok, az evangéliumot [az örömüzenetet, a győzelmi hírt]
hirdetni, [és prédikálni].
Róm. 1,16 Mert [ugyanis]
nem szégyellem a Krisztus evangéliumát [az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről
szóló jó hírt; a győzelmi hírt] mert Istennek hatalma [és Istennek képessége, szabadító,
üdvösséget hozó ereje] az minden hívőnek üdvösségére* [aki hisz]. Zsidónak [azaz júdeaiaknak
kezdetben, vagyis] először s [azután] görögnek [azaz: hellénnek, vagyis pogánynak].
Róm. 1,17 Mert az Istennek igazsága [vagyis: az Isten
által ajándékozott megigazulás] jelentetik ki [és nyilvánul meg]
abban [és
igazságosságáról hull le az örömüzenetben a lepel, mégpedig] hitből hitbe, [vagyis
a hívő a hittel nyer el; s ezt az igazságosságot a hit a hitnek adja tudtul]
miképpen meg van írva: Az igaz [vagyis
a megigazult vagy megigazított]
ember pedig hitből él. [Ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel
fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni]*
*Már a prófétán keresztül kijelenti a Szent Szellem, hogy: „Ímé,
felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke (nem őszinte lelkű, de); az igaz pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4).
És megismétli az
apostolon keresztül: „Az igaz pedig
hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem” (Zsid. 10,38)
Róm. 1,18 Mert nyilván van [és
kijelentetik, megnyilvánul, és lelepleződik] az Istennek haragja mennyből,
az embereknek minden hitetlensége [istentelensége,
vagyis Isten nélkülisége, gonoszsága]
és hamissága [igazságtalansága, vagyis
igenélkülisége] ellen. Kik az [isteni]
igazságot [a valóságot, vagyis Isten Igéjét] hamissággal [igazságtalansággal; gonoszsággal; az IGE hiányával] feltartóztatják [és elnyomják, lefogva tartják, elfojtják,
nem engedik érvényesülni, sőt gátolják, és akadályozzák]*
* „Mert nem olyan
Isten vagy te, aki hamisságban (vagyis
hazugságban, valótlanságban, kitalálásban) gyönyörködnél
(te nem leled örömöd a csalásban, becsapásban, sikertelenségben,
boldogtalanságban, és szerencsétlenségben). Nem
lakhatik (mert nem talál otthonra) tenálad
gonosz. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek (a dicsekvők), gyűlölsz te minden bűnt (vagyis nem
szereted a hiábavalóságot) cselekedőt
(vagyis minden bálványimádót)” (Zsolt. 5,5-6)
Róm. 1,19 Mert ami az Isten felől tudható [megismerhető, megérthető, és nyilvánvaló] nyilván van ő bennük; [és világosan ismerik] mert az Isten
megjelentette [nyilvánvalóvá, és
láthatóvá tette, sőt kijelentette]
nékik*
*Mert: „nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök
volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek
eledelt és szívbéli örömet” (Csel. 14,17)
Azért:
„hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs
is messzire egyikünktől sem; Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (Csel.
17,27-28)
Hiszen: „Az egek beszélik
Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond
beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek
hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő
mondásuk” (Zsolt. 19,2-5)
„Kérdezd csak meg az
állatokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, azok is tudósítanak. Vagy
elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. Ki ne
tudná mindezekről, hogy az ÚR keze alkotta őket?” (Jób. 12,7-9)
Róm. 1,20 Mert ami Istenben láthatatlan tudniillik az ő örökké
való hatalma [az Ő ereje, ami képessé
tesz bármi megtételére] és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő
alkotásaiból [az Ő műveiből, és munkái
értelmes vizsgálata révén] megértetvén megláttatik; [és
világosan látszanak, mivel a teremtett dolgokból érzékelhetők] úgy, hogy ők
menthetetlenek. [És ezért nincs hát
mentségük].
Róm. 1,21 Mert bár az Istent megismerték [és
az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak] mindazáltal nem mint Istent
dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká
lettek, [belevesztek
gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra jutottak
elgondolásaikkal; bolonddá azaz bálványimádókká váltak]
és az ő balgatag [érteni nem akaró, és oktalan] szívük [az ő bensőjük] megsötétedett. [egészen sötétségbe borult, és megvakult]*
*Mert ezek azok: „Kik értelmükben [gondolkozásmódjukban]
meghomályosodtak [akiknek sötétség borult
az értelmükre], elidegenültek az isteni élettől [Istentől, aki az élet forrása
elszakadtak, mert megmaradtak tévelygésükben, vagyis elszakadtak Isten
életétől] a tudatlanság miatt, mely az ő szívük (az ő bensőjük) keménysége [elkérgesedése,
érzéketlensége, vaksága] miatt van bennük (Eféz. 4,18)
Róm. 1,22 Magukat bölcseknek vallván, [és tartván kérkedtek, és közben] balgatagokká [és oktalanná, bolonddá, és esztelenné] lettek*
*Az Úr pedig azt kérdezi: „Hol a bölcs?
Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e
világnak bölcsességét? (1 Kor. 1,20)
„Nincs bölcsesség, és nincs értelem, és nincs tanács
az Úr ellen.” (Péld. 21,30)
Mert csak: „Őnála van a bölcsesség és hatalom, övé a
tanács és az értelem” (Jób. 12,13)
Róm. 1,23 És az örökkévaló [a
halhatatlan] Istennek dicsőségét [fölségét]
felcserélték [behelyettesítették,
és meghamisították] a mulandó [pusztulásra ítélt, és halandó]
embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak
képmásával. [kifaragott ábrázatával, képével]*
*Azt kérdezi az Úr: „Kihez
hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? A mesterember
bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá.
Aki szegény ilyen áldozathozatalra, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert
keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, mely nem inog. Hát nem tudjátok,
nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld
alapozását?” (Ésa. 40,18-21)
Az apostol is így szól a
pogányokhoz: „Mivel tehát az Isten
nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz, vagy
kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség” (Csel.
17,29)
És az Úr így figyelmezteti az
Övéit: „Őrizzétek meg azért jól a ti
lelketeket (vagyis magatokat),
mert semmi alakot nem láttatok akkor,
amikor a tűznek közepéből szólott hozzátok az Úr a Hóreben. [a pusztaságban, sivatagban: vagyis e világban],
hogy el ne vetemedjetek, és faragott
képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy
asszony képére; Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely
repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; Képére valamely földön csúszó-mászó
állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. Se
szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a
csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj
azok előtt, és ne tiszteljed azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden
néppel közlött, az egész ég alatt. (5
Móz. 4,15-19)
„Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok…
Mert a népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt;
ács-mester kezei készítik bárddal. Ezüsttel és arannyal megékesíti azt,
szegekkel és pörölyökkel megerősítik, hogy le ne essék. Olyanok, mint az
egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem
tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek!
Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az. Társisból [jelentése: leigázás]
hozott lapított ezüst és Ofirból
(jelentése vörös; gazdag, zsíros; a
gazdagság földjéből) való arany;
az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetük kék és piros bíbor; mesterek
munkája valahány” (Jer. 10,2-6.8-9)
Róm 1,24 Ezért Isten szívük (az ő bensőjük) vágya [kívánsága, szenvedélye] szerint
kiszolgáltatta [és átadta] őket a
tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg [hadd
szeplősítsék, és becstelenítsék meg, hadd
tegyék gyalázatossá] saját
testüket [szómájukat: saját személyüket, teljes lényüket]*
*Vagyis Isten
hagyta, hogy a maguk választotta úton járjanak: „Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján
haladni” (Csel. 14,16)
És bár: „A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az
embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg (vagyis változtassa meg a
gondolkozás módját, és forduljon Isten felé)”
(Csel. 17,30)
Az apostol így figyelmezteti
a szenteket: „Ezt mondom annakokáért és
bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok
is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak,
elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük
keménysége miatt van bennük. Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden
tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére” (Eféz. 4,17-19)
A megtérés előtti időről így
szól Isten Igéje: „Ti abban az időben
Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret
szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a
világban. Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor „távol” voltatok,
„közel” kerültetek a Krisztus vére által” (Ef. 2,12-13)
Azért: „Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga
edényét, Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, akik nem ismerik az
Istent” (1 Thess. 4,4-5)
Róm 1,25 Isten igazságát
[vagyis a valóságot, Isten Igéjét] hamissággal [hazugsággal, valótlansággal, kitalálással]
cserélték] fel, [és változtatták
át] s inkább a teremtmények [és a
teremtett dolgok] előtt hódoltak,
[azokat tisztelték, imádták és szolgálták] mint a Teremtő előtt, aki
mindörökké [az örökkévalóságon át] áldott [és imádni való]. Ámen*
*Ezért aztán: „Az Isten pedig
elfordult tőlük, és adta (és kiszolgáltatta) őket, hogy szolgáljanak az ég seregének (és hogy imádják az ég
csillagseregét)” (Csel. 7,42)
Róm 1,26 Ezért szolgáltatta ki [és hagyta, és engedte át] őket Isten a saját gyalázatos
szenvedélyeiknek. [a megvetendő,
szégyenteljes, gyalázatos és tisztátalan indulatoknak]. Asszonyaik a természetes szokást [a természetes érintkezést, a természetnek megfelelő, veleszületett kapcsolatot; a nemi érintkezést]
természetellenessel váltották fel*
*De: „… amiket titokban tesznek, azokról még beszélni
is szégyen” (Ef. 5,12)
„Senki titeket meg ne csaljon üres
beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Ne vegyetek
tehát részt ezekben” (Eféz.
5,6-7)
Róm 1,27 A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való
természetes [ösztönös] életet, [vagyis a természetnek megfelelő közösülést;
érintkezést, és bujaságukban] egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi
férfival űzött ocsmányságot, [és fertelmeskedett;
fajtalankodtak]. De meg is kapták tévelygésük megszolgált [méltó, és megérdemelt] bérét [és jutalmát,
díját elvévén önmagukban]*
*Már Mózesen
keresztül figyelmezteti az Úr az Ő népét, hogy: „Férfiúval ne hálj úgy, amint
asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22).
„És ha valaki
férfival hál, úgy amint asszonnyal szoktak hálni: utálatosságot követtek el
mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13)
Róm 1,28 [Miképpen] nem méltatták az Istent arra,
hogy megismerjék, [és ismeretükben
megtartsák] az Isten is romlott eszükre [romlott értelmükre, és
méltatlan elvetemült gondolkozásra] hagyta [és szolgáltatta ki] hát őket.
[Más fordítás: És ahogy ők nem tartották érdemesnek megőrizni Istent az ismeretükben, úgy
Isten pedig kiszolgáltatta őket olyan gondolkodásmódnak, amelyet nem érdemes
megőrizni] hogy alávaló [és illetlen] tetteket vigyenek végbe*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Mert megkövéredett [és
megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e népnek szíve [mert háj nőtte be e nép
bensőjét], és füleikkel nehezen
hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és
ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam, és
helyreállítsam őket]” (Mát. 13,15)
Róm 1,29 Tele is vannak mindenféle gonoszsággal,
hitványsággal. [Paráznasággal, rossz
erkölccsel, igazságtalansággal, romlottsággal, csalással, jogtalansággal, és istentelenséggel, ami házasságtöréshez,
fajtalansághoz, prostitúcióhoz vezette őket].
Kapzsisággal, [mohósággal, telhetetlenséggel jogtalanul, kicsalt nyereség utáni
vággyal, fösvénységgel].
Ravaszsággal, [rosszasággal, romlottsággal, gonoszsággal, becstelenséggel,
hitványsággal, gyávasággal, aminek következtében mindenféle baj, gyalázat,
csapás, szerencsétlenség éri őket], tele irigységgel [féltékenységgel, rosszindulattal,
gyűlölettel], gyilkossággal, vetélkedéssel, [versengéssel; viszálykodással, veszekedéssel, vitákkal, és harcokkal]
ármánykodással, [álnoksággal]
rosszindulattal, [gonoszlelkűséggel, rossz jellemmel, elvetemültséggel]*
*És hogy mit
tesznek az Isten nélkül élő emberek, arról így beszélnek a próféták: „Megkívánják a
mezőket és elrabolják, a házakat is elveszik, (nyomorgatják, és) kihasználják az embert és házát, őt magát és
birtokát” (Mik. 2,2).
„Az utcák zugaiban lappang, (ólálkodik a házak körül) a rejtekhelyeken (titokban) megöli
az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra (és szeme a gyámoltalant
figyeli). Leselkedik (lesben áll) a rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán
az ő barlangjában (vagy a bozótban), hogy
elragadja a szegényt; (kiveti hálóját, és) elragadja a szegényt (a nyomorultat), mihelyt hálójába foghatja azt. Lenyomja,
tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak
(Más fordítás: Szétzúzza,
levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak)” (Zsolt. 10,8-10).
„Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják” (Zsolt.
94,6)
Róm 1,30 Megszólók, [súsárlók,
besúgók, árulkodók, suttogók,
pletykálkodók] rágalmazók [rossz
beszédűek] istengyűlölők, [Istent nem
tisztelik, nem félik] gyalázkodók [gátlástalanok.
A görög fogalom szerint: ez egészen pontosan olyan embert jelent, aki
nem ismerve a mértéket vakmerően áthágja az isteni és emberi határokat, túllép
az erkölcsi korlátokon gőgtől, kevélységtől indíttatva. A fogalom magában
foglalja az erőszakos föllépést és a szabadjára engedett kívánságokat is
(paráznaság, bujaság, telhetetlenség).
A görög köznyelvben jelentései tehát: gőg, dölyf,
kevélység; önhittség, elbizakodottság; kihívó viselkedés, féktelenség;
arcátlanság, csúfolódás; istentelenség, Isten elleni lázadás. Kéjvágy, bujaság;
vadság; bántalmazás, sértés, meggyalázás; nemi erőszak. Súlyos testi sértés;
erőszakosság, vadság; vakmerőség],
fennhéjázók, [kevélyek; dölyfösek; gőgösek;
felfuvalkodottak] kérkedők, [dicsekedők; hetvenkedők] agyafúrtak, [találékonyak a rosszban; fortélyos gazok;
rosszban mesterkedők; bosszúságra ingerlők] szüleik iránt engedetlenek,
Róm 1,31 értetlenek, [balgatagok;
ostobák; értelmetlenek] hitszegők, [szövetségtörők; szószegők; megbízhatatlanok]
lelketlenek, [szeretetlenek; kíméletlenek; szívtelenek; ragaszkodás
nélküliek] könyörtelenek. [engesztelhetetlenek;
irgalmatlanok; összeférhetetlenek]*
*Isten igéje
bemutatja, hogy milyenek azok az emberek, akik valamilyen vallást követnek, és
nem a Megváltót: „Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, (kérkedők) dicsekvők, gőgösek, (kevélyek). Istenkáromlók, szüleikkel szemben
engedetlenek, hálátlanok, (tisztátalanok), és szentségtelenek. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók,
mértéktelenek, kegyetlenek, (féktelenek) a jónak nem kedvelői (és jóra nem hajlandók). Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek
szeretői (akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent). Kiknél megvan a kegyességnek látszata,
(ezek olyan emberek, akik vallási parancsokhoz, tehát külsőséges tényezőkhöz
való igen pontos ragaszkodásúak, akik a hitben folyó életet aprólékosan hűen,
de alapjában véve formálisan tartják meg), de
megtagadják annak erejét. (Fordulj el tehát ezektől), és ezeket kerüld” (2 Tim. 3,2-5).
„Főképpen pedig azokat, akik a (hús)testet
követvén, tisztátalan kívánságban járnak, (és akik tisztátalan vágyaik után
mennek). Ezek vakmerők, elbizakodottak,
(maguknak kedveskedők) akik attól sem
rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromolják és az Isten felségét
megvessék” (2 Pét. 2,10)
Róm 1,32 [Kik] bár fölismerték [sem értették] Isten rendelkezését, [Isten végzését; igazságát; döntését] hogy aki effélét művel, [és cselekszik]
méltó a halálra, mégis ilyeneket [nemcsak]
tesznek, sőt a tetteseknek [akik
ilyeneket művelnek] még helyeselnek is [velük
egyetértenek, és oltalmazzák azokat].
