Ján. 12,1 Jézus azért hat nappal a husvét [vagyis a pászka] előtt méne Bethániába [jelentése: szomorúság,
nyomorúság, csapás, szegénység háza], ahol a megholt Lázár
[jelentése: Isten megsegített] vala,
akit feltámasztott a halálból.
Ján. 12,2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál
vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala [vagyis akik asztalhoz dőltek] ővele.
Ján. 12,3 Mária azért elővévén egy font igazi, [(pisztikosz):
valódi, hamisítatlan] drága [(polütimosz):
rendkívül értékes] nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé
annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával*
*A prófécia így
szól az ekklézsiáról, a kihívottak közösségéről, a Krisztus népéről: „Mikor a király
az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én tőlem (és árasztja
illatát)” (Én. 1,12).
Ján. 12,4 Monda azért [és
méltatlankodott miatta] egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás,
Simonnak fia, aki őt elárulandó vala [vagyis
aki azon volt, hogy
kiszolgáltassa, és átadja Őt]:
Ján. 12,5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron [(dénarion):
dénár, római ezüstpénz. Értéke egy munkás
napszámának felelt meg], és miért nem adták a szegényeknek [(ptókhosz):
nincsteleneknek, és a koldusoknak]*
*Pedig meg van
írva, hogy: „a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván:
Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden” (5 Móz. 15,11).
Ján. 12,6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre
volna gondja [meló): törődne
velük, vagy mert ennyire aggódott a nincstelenekért], hanem mivelhogy
tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené [ellopja; mert ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak]*
*A Szent Szellem
így figyelmeztet a látszat hívőre: „Az ő beszédeivel másnak tetteti magát
(és álcázza szándékát) a gyűlölő, holott
az ő szívében gondol álnokságot (és alattomosságot). Mikor kedvesen szól, ne bízzál ő hozzá (és ne higgy neki); mert hét iszonyatosság (hét utálatosság)
van szívében” (Péld. 26,24-25).
Ján. 12,7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem
idejére tartogatta ő ezt.
Ján. 12,8 Mert szegények [a
nincstelenek, és koldusok] mindenkor vannak veletek [és mindig lesznek köztetek], én pedig nem mindenkor vagyok [köztetek]*
*Lukács így írja le
az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ővele egyék; annakokáért
bemenvén a farizeus házába, (és
asztalhoz telepedett) enni. És ímé a
városban egy asszony (élt) aki bűnös
vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni (hogy asztalhoz
telepedett), hoza egy alabástrom szelence
drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni
az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és
megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38)
Jánoson keresztül nyer kijelentést, hogy ki volt ez az
asszony: „Vala pedig egy beteg, Lázár,
Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Mártának falujából. Az a Mária volt
pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat
kenettel és a hajával törlé meg annak lábait” (Ján. 11,1-2).
A Máriának szóló prófécia
pedig így hangzik: „No azért egyed
vígassággal (és örömmel) a te
kenyeredet, és igyad jó szívvel (és jókedvvel) a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! A te
ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj (a kenet) a te fejedről el ne fogyatkozzék” (Préd. 9,9-10)
Ján. 12,9 A zsidók [vagyis
a júdeaiak] közül azért nagy sokaság [nagy
tömeg] értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak
Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.
Ján. 12,10 A papifejedelmek pedig tanácskozának [és elhatározták], hogy Lázárt is megölik;
Ján. 12,11 Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda
és hivének a Jézusban.
Ján. 12,12 Másnap a nagy sokaság [az a nagy tömeg], amely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus
Jeruzsálembe jő,
Ján. 12,13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala:
Hozsánna [(hószanna):
szabadíts meg hát! Óh, ments meg]:
Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!*
*Dávid így
prófétált erről a napról: „Ez a nap az,
amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh
Uram, adj most jó előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket,
akik az Úr házából valók vagytok!”
(Zsolt. 118,24-26).
Ján. 12,14 Találván [(heuriszkó): vagyis megszerezve] pedig Jézus egy [fiatal] szamarat, felüle arra, amint meg
van írva:
Ján. 12,15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő,
szamárnak vemhén [vagyis szamárcsikón]
ülve.
Ján. 12,16 Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai:
hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő felőle
vannak megírva, és hogy ezeket mívelték ő vele*
*Máté írása mutatja
be, hogy hogyan szerezte meg az Úr a szamárcsikót: „És mikor
közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba [jelentése: éretlen fügék
háza, a korai fügék háza], az
olajfák hegyéhez jutottak [az
olajfák hegyéhez értek] vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt
[ezzel a megbízatással]. És monda nékik: Menjetek ebbe [a szemközt levő] faluba,
amely előttetek van, és legott [vagyis
mindjárt, és azonnal] találtok egy megkötött szamarat és vele
együtt az ő vemhét [az ő
csikóját]; oldjátok el és [vezessétek
hozzám], és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek [ezért], mondjátok, hogy az Úrnak
van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani [és azonnal elengedi] őket.
Mindez pedig azért lett [és azért
történt], hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott [vagyis az ige, ami folyt, ömlött a kijelentés]. Mondjátok meg Sion [jelentése:
kiszáradt, megperzselt hely] leányának:
[Vedd észre], ímhol jő néked a te királyod [hát nézd, királyod érkezik, és vonul
be hozzád], alázatosan [és
jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen] és szamáron [vagyis szamárháton] ülve,
és teherhordozó szamárnak vemhén [vagyis
igavonó, járomba tört állat csikóján ülve]. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus
parancsolta [amint elrendelte,
és meghagyta] vala nékik, Elhozák [és odavezették] a
szamarat és annak vemhét [vagyis a
csikójával együtt], és felső ruháikat [azaz köpenyeiket] rájuk
teríték [és ráhelyezték], és
ráüle [vagyis felült] azokra. A sokaság [vagyis a tömeg] legnagyobb része pedig felső ruháit [és köpenyét] az útra teríté; mások
pedig a fákról gallyakat [és ágakat] vagdalnak
és hintenek vala az útra [megint mások
ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat]. Az előtte és utána menő [az utána tóduló] sokaság
[a tömeg] pedig [hangosan így] kiált vala, mondván:
Hozsánna [Légy segítségül Isten] a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak
nevében! Hozsánna a magasságban.
[Más
fordítás: Légy segítségül Isten ki vagy a
magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!” (Mát.
21,1-9).
És
a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj (és örvendj) nagyon, Sionnak leánya, örvendezz (ujjongj, és hirdesd), Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked (és
érkezik hozzád) a te Királyod; igaz
(ártatlan, szent) és szabadító (aki megtart,
(biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas) Ő; szegény (és alázatos) és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak
vemhén (vagyis szamárcsikó hátán)” (Zak.
9,9)
Ézsaiás
is erről prófétál. „Ímé, az Úr hirdette
mind a föld határáig (és hírül adta a föld széléig): Mondjátok meg Sion leányának, (jön már Szabadítód, Megmentőd,
Üdvözítőd) ímé, eljött szabadulásod, ímé,
jutalma (és szerzeménye) vele jő, és
megfizetése (a munkája eredménye) Őelőtte!
És hívják (és nevezik) őket szent
népnek, az Úr megváltottainak, és téged (pedig) hívnak: keresett (és sokat látogatott) és nem elhagyott városnak (mert nem leszel elhagyatott)” (Ésa. 62,11-12)
Hát:
„Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion!
Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad
Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más fordítás: Magas hegyre menj föl, ki
örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek!
Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé,
jutalma (és szerzeménye) vele jő, és
megfizetése (amiért fáradozott) Ő
előtte” (Ésa. 40,9-11)
Sofóniás
is így prófétál: „Énekelj (és
ujjongj) Sionnak leánya, (kiálts
örömödben) harsogj Izráel, örvendj
(és örvendezz) és teljes szívvel vigadj
Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet (és elveszi rólad
az ítéletet), elfordította (és
eltávolítja) ellenségedet; Izráel
királya, az Úr, közötted (és veled) van,
nem látsz többé gonoszt (és nem kell többé veszedelemtől félned)! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek (és
így biztatják): Ne félj! Ne lankadjanak
kezeid (ne csüggedj el) Sion! Az Úr,
a te Istened közötted (és veled) van;
erős ő, megtart (és megsegít); örül
te rajtad örömmel (és boldogan), hallgat
az ő szerelmében (és megújít szeretetével), énekléssel örvendez (és ujjongva örül) néked” (Sof. 3,14-17).
Egy előképben mutatja be a
Szent Szellem, hogy ki Izráel királya: „És
monda (Jéhu): Így s így szóla nékem,
mondván: Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy
sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső
részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu (jelentése: Ő Jahve)
uralkodik!” (2 Kir. 9,12-13).
Ézsaiáson keresztül jelenti ki az Úr, hogy ki
Izráel királya, aki bevonult Jeruzsálembe: „Ezt
mondja az ÚR,(Jahve), Izráel királya
és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül
nincs Isten” (Ézs. 44,6). Én, én
vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító”
(Ézs. 43,11)
Ján. 12,17 A sokaság [vagyis
a tömeg] azért, amely ő vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból [vagyis a sírboltból]
és feltámasztotta őt a halálból, bizonyságot tőn [vagyis most tanúságot tett mellette].
Ján. 12,18 Azért is méne ő elébe a sokaság [a tömeg], mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala*
*Lukács arról ír,
hogy a csodákat látva, hogyan reagálnak a tanítványok, és a vallásos emberek: „Mikor pedig
immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága
örvendezve kezdé dicsérni [és
magasztalni] az Istent fennszóval [hangos
kiáltással] mindazokért a [a hatalmas
tettekért], és csodákért, amelyeket
láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben,
és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának
néki: Mester, dorgáld meg [és utasítsd rendre; korhold meg; intsd le] a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda
nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani [(kradzó):
hangosan kiáltani, rikoltani, sikítani,
és ordítani]” (Luk. 19,37-40).
Ján. 12,19 Mondának azért a farizeusok egymás között:
Látjátok-é, hogy semmit sem értek [hogy
semmit sem tudtok elérni, hogy semmire sem mentek]? Ímé, mind e világ ő utána megy [és őt követi].
Ján. 12,20 Néhány görög [(hellén): azaz pogány] is vala azok között, akik felmenének [felzarándokoltak], hogy imádkozzanak [és hogy imádják az Istent] az ünnepen*
*Mert így hangzott
Isten törvénye: „Ügyelj az Abib hónapra, és készíts (tarts) az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki
téged az Úr, a te Istened Egyiptomból éjjel” (5 Móz. 16,1).
De „azt a helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet kiválaszt
Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét, és ott
lakjék” (5 Móz. 12.5).
Ján. 12,21 Ezek azért a galileai [jelentése: a pogányok körzete] Bethsaidából
[jelentése: halászat háza] való Filephez [jelentése: aki
a lovakat //a testi erőt// kedveli] menének, és kérék őt, mondván:
Uram, látni akarjuk a Jézust.
Ján. 12,22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak [jelentése: férfias], és viszont András és Filep
szóla Jézusnak.
Ján. 12,23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra,
hogy megdicsőíttessék [hogy megdicsőüljön]
az embernek Fia*
*A prófécia
beteljesült, amely így hangzott: „Jeruzsálem, te szépen épült, mint a jól
egybeszerkesztett város! Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, bizonyságul Izráelnek,
az Úr nevének tiszteletére (hogy ott magasztalják az ÚR nevét)” (Zsolt.
122,3-4).
Ján. 12,24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett
gabonamag el nem hal [vagyis ha a
búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg], csak egymaga marad; ha pedig
elhal, sok gyümölcsöt terem [vagyis
sokszoros termést hoz].
Ján. 12,25 Aki szereti a maga életét [(phileó): vagyis kedvét leli, és barátja e világi
életének, és aki kedvét leli önmagában], elveszti [(apollümi):
romlásba viszi, és elpusztítja] azt*És aki gyűlöli [(miszeó):
megveti, semmibe sem veszi, és kevésbé
szereti] a maga életét e világon, örök életre tartja [és őrzi] meg azt**
*A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet
elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet
is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete
sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek,
gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és
folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha
kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.
**Az Úr Jézus újra
- és újra kijelenti az Őt követni akaróknak a követés feltételét, és
következményét: „Aki megtalálja [vagy aki próbálja megtartani] az
ő életét, elveszti [vagyis
pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti
[vagyis pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [vagyis én miattam], megtalálja [és megmenti] azt” (Mát. 10,39).
Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus
kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én
utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //vagyis a
halálnak kitettséget, és az önmegtagadást//
minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (meg akarja menteni) az ő életét (vagyis önmagát), elveszti
azt; aki pedig elveszti az ő életét (vagyis önmagát) én érettem, az megtartja (és megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is,
önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát romlásba
viszi)?” (Luk. 9,23-25)
„És valaki nem hordozza az ő (maga) keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta,
//és nem vállalja a halálnak kitettséget, és az
önmegtagadást//, és én utánam jő, nem lehet az én
tanítványom” (Luk. 14,27)
A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért
szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus
jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat
szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon
föltámadni. És Péter előfogván
(magához vonta) őt, kezdé feddeni,
mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán;
bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol),
hanem
az emberi dolgokra (az emberek szerint). Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha
valaki jőni akar én utánam, tagadja meg
magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //és vállalja a
halálnak kitettséget, és az önmegtagadást// és
kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem
(és az evangéliumért), megtalálja (és
megmenti) azt. Mert mit használ az
embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall
(vagyis az élete kárt szenved)? Avagy
micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (azaz az ő életéért)?” (Mát.
16,21-26)
Mert: „Valaki igyekezik (és törekszik) az ő életét megtartani (és megőrizni),
elveszti (és elpusztítja, romlásba
viszi) azt, és valaki elveszti azt,
megeleveníti (megtartja, életben
tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33)
Az apostolok is
így: „Erősítették a tanítványok lelkét
(vagyis a tanítványokat), intvén (és
bátorították őket), hogy maradjanak meg a
hitben, és hogy sok háborúságon (és sok nyomorúságon, szorongattatáson) által kell nékünk az Isten országába
bemennünk” (Csel. 14,22)
„Hogy senki meg ne tántorodjék
ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra
rendeltettünk, és hogy ezeket nem kerülhetjük el. Mert mikor közöttetek valánk
is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy
üldözni fognak minket); amint meg is
történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4)
„De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban,
(szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).
Ján. 12,26 Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok,
ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli [(timaó):
megajándékozza] azt az Atya*
*És hogy hogyan kell az Urat követni, arról
így beszél: „… Ha valaki első akar lenni,
legyen mindenek (vagyis mindenki) között
(az) utolsó és mindeneknek (és
mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35).
És erre is az Úr mutat
példát: „Ti engem így hívtok: Mester, és
Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester
megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert
példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen
cselekedjetek” (Ján. 13,13-15).
„Mert aki magát felmagasztalja [és magasra emeli],
megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik
[és magasra emelik]” (Mát. 23,12).
És az Őt követőknek így szól
az ígéret: „És ha majd elmegyek és helyet
készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én
vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,3).
Ján. 12,27 Most az én lelkem [egész lényem] háborog [megrendült,
és nyugtalan, felzaklatódott, és
feldúlt]; és mit mondjak? [kérjem
azt, hogy] Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez
órára [hiszen éppen ezért az óráért
jöttem].
Ján. 12,28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve [hang hallatszott]
azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.
Ján. 12,29 A sokaság [a tömeg] azért, amely ott állt
és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt
néki.
Ján. 12,30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó,
hanem ti érettetek.
Ján. 12,31 Most van e világ kárhoztatása [most megy végbe az ítélet e világ felett]; most vettetik ki e világ
fejedelme*
*Amikor a hetven
tanítvány győztesként visszatért az Úrhoz, az Úr ezt modta, azt is kijelentve,
hogy mikor levettetik a sátán, az Úr felruházza azÖvéit hatalommal, és erővel: „Ő pedig
monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből [és amint villámként zuhant, és bukott le a
mennyből]. Ímé adok néktek hatalmat,
hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és
semmi nem árthat néktek” (Luk. 10,18-19)
És hogy mi a világ ítélete,
azt a Szent Szellem fogja kijelenteni: „És
Ő (a Szent Szellem), mikor eljő,
megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében (leleplezi a világ
előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet): az ítélet pedig az, hogy e világnak fejedelme megítéltetett” (Ján. 16.8.11).
Már Ézsaiás így prófétál e világ ítéletéről: „És (kiszolgáltatom), és adom az égyiptomiakat kemény úrnak
kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,4).
Pál apostolon keresztül pedig
kijelenti a Szent Szellem, hogy mit kell tenni Krisztus népének. „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét,
hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával (mesterkedéseivel) szemben. Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk),
hanem a fejedelemségek ellen, a
hatalmasságok (erők és hatalmak) ellen,
ez élet sötétségének világbírói (a sötétség világának urai) ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a
magasságban vannak” (Eféz. 6,11-12).
Ézsiás is a sátán
levettetéséről prófétál, ezt kérdezve: „Miként
estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál (és lehulltál) a földre, aki népeken tapostál (népek
legyőzője)! Holott te ezt mondád
szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet
(a trónomat), és lakom a gyülekezet hegyén (és odaülök az istenek hegyére) messze északon. Felibök hágok a magas
felhőknek (és fölmegyek a felhők csúcsára), és hasonló leszek a Magasságoshoz (a Felségeshez)”
(Ésa. 14,12-14).
János apostolon keresztül jön a felelet:
„(Ezután háború támadt a mennyben). És
lőn az égben viaskodás: Mihály (jelentése: kicsoda olyan, mint Isten) és
az ő angyalai viaskodnak vala (és harcra keltek) a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala (és harcra kelt) és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat
(és nem tudott felülkerekedni), és az ő
helyük sem találtaték többé (mert nem volt maradása) a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó (és
levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó), aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét
elhiteti (és megtéveszti), vetteték a
földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot az
égben (és hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben), amely ezt mondja vala: Most lett meg az
üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma;
mert a mi atyánkfiainak (a mi testvéreink) vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi
Istenünk (színe) előtt. És ők
legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (a
bizonyságtételük igéjével); és az ő életüket
nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11).
És beteljesült Isten ígérete,
amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott
légy minden barom (minden állat) és
minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban
(vagyis egész életedben). És
ellenségeskedést szerzek (ellenségeskedést támasztok) közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között:
az neked fejedre tapos (és ő a fejedet tapossa), te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15)
Ján. 12,32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz
vonzok.
Ján. 12,33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen
halállal kell meghalnia*
*És egy előképben
be is mutatja a Szent Szellem, hogy hogyan hal meg az Úr Jézus, egyben
kijelentve halála eredményét is: „És amiképpen [(kathósz): ahogyan] felemelte Mózes a kígyót a pusztában [a
sivatagban], akképpen [(hútó hútósz): így, ilyen módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az
ember Fiának felemeltetnie. Hogy
valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): elpusztít, tönkretesz, megsemmisít, romlásba visz], hanem örök élete legyen [Őbenne]” (Ján. 3,14-15).
Ez pedig így történt. Amikor
a nép engedetlenné vált, és mérges kígyók marták meg őket, akkor szabadulásért
kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek:
Csinálj magadnak tüzes kígyót (egy rézkígyót), és tűzd fel azt póznára: és ha
valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn,
hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte
a rézkígyóra, életben marada” (4
Móz. 21,8-9).
És a győzelem idejéről és
módjáról így beszél Isten Igéje: „Az
által, hogy eltörölte a parancsolatokban [a követelményeivel; rendelkezéseivel] ellenünk szóló [és tételekbe foglalt] kézírást
[adóslevelet], amely ellenünkre volt nekünk [mely vádolt minket], és azt eltette [eltávolította, eltolta] az
útból, odaszegezvén azt a keresztfára (kínkaróra; kínoszlopra); Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat [fennhatóságokat],
őket bátran mutogatta [(parrészia deigmatidzó): a
legyőzött hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a
győztes nép előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta. Nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette], diadalt vévén rajtok abban [(thriambeuó): aki diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta
őket, s ennek nyílt jelét is adta. Győztes hadvezérként, mint legyőzötteket
diadalmenetben felvonultatta]” (Kol. 2,14-15)
Ján. 12,34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből,
hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel
kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
Ján. 12,35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek
[és közöttetek] van a világosság [a fény]. Járjatok [és addig
tevékenykedjetek, és tegyétek a dolgotokat], amíg világosságotok van, hogy
sötétség ne lepjen meg titeket [addig
járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség nehogy elborítson, és hatalmába ne
kerítsen titeket]: és aki a
sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Ján. 12,36 Míg a világosságotok [a fény]
megvan, higyjetek a világosságban [a fényben], hogy a világosság
[a fény] fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén,
elrejtőzködék előlük*
*Az Úr Jézus
kijelentése: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a
látható világ, vagyis: evilág] világossága
[(phósz): fénye]. Aki engem
követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága
[fénye]; »Más fordítás: Aki
engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely
életet ad«” (Ján. 8,12).
Mert: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a
sötétségben, aki énbennem hisz” (Ján.
12,46).
És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).
A sötétség következményéről
így szólnak a próféták: „A tanításra és
bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs
hajnaluk, (hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője). Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és
éhezve. és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed (és fölháborodik) és megátkozza (és gyalázza) királyát és Istenét, s néz fölfelé, És
azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak
éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ésa. 8,20-22).
„Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, (és ne legyetek kevélyek) mert az Úr szólott! Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt
sötétséget szerezne, (és sötétséget támasztana) és mielőtt (botladoznátok) és
megütnétek lábaitokat a (homályba borult), sötét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja
azt, és sűrű homállyá (és sűrű sötétséggé) fordítja! Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a
rejtekhelyeken a ti kevélységtek miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig
könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik (bizony fogságba kerül az
ÚR nyája)” (Jer. 13,15-17).
Ján. 12,37 És noha ő ennyi jelt tett vala előttük [a szemük láttára], mégsem hivének ő
benne:
Ján. 12,38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde [(logosza):
Igéje], amelyet
monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak ((akoé): és ki hallgatta meg az igehirdetésünket)?
és az Úr karja [(brakhión);és
az Úr ereje] kinek jelentetett meg [(apokalüptó): és ki előtt lett nyilvánvalóvá; és kinek lett kijelentve, leleplezve]?
Ján. 12,39 Azért nem hihetnek vala [vagyis azért nem voltak képesek hinni],
mert ismét monda Ésaiás:
Ján. 12,40 Megvakította [(tüphloó): elhomályosította] az ő szemeiket, és
megkeményítette [(póroó): megkövesedetté,
kérgessé,
érzéketlenné tette] az ő
szívüket [az ő bensőjüket]; hogy
szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam [és helyre ne állítsam]
őket.
Ján. 12,41 Ezeket mondá Ésaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és
beszéle ő felőle*
*Ézsaiás kérdésére,
hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek.
Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit
dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne
értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).
„Mert tanács-vesztett (és tanácstalan)
nép (és nemzet) ez és nincs bennük
értelem (és milyen értelmetlen)” (5 Móz. 32,28).
Ézsaiás így prófétál az Úr
Jézusról: „Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az
ÚR hatalma?” (Ésa. 53,1).
Pál apostol így idézi a
próféciát: „Amint meg van írva: Az Isten
kábultság [érzéketlenség, mély álom] szellemét
adta nékik; [mindmáig érteni nem tudó szellemet] szemeket hogy ne lássanak,
füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig” (Róm. 11,8).
És
ennek addig kellett tartania, amíg eljön a Szent Szellem, mert amikor az Úr
Jézus testben járt közöttük: „… még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még
nem dicsőült meg” (Jn. 7,3).
Az Úr Jézus példázatokban
szól hozzájuk: „Azért szólok velük [és
beszélek nekik] példázatokban [vagyis
példabeszédekben], mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak [és nem fogják fel], sem nem értenek [ezért belátásra sem jutnak]. És beteljesedék rajtuk Ézsaiás
jövendölése [vagyis próféciája], amely ezt mondja: Hallván halljatok, és
ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett [és
megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e népnek szíve [mert háj nőtte be e nép szívét], és füleikkel nehezen hallottak, és
szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak
füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam
őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy
meggyógyítsam, és helyreállítsam őket] (Mát. 13,13-15).
Pál apostol Rómában hirdeti a
zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig
nem egyeznek meg (és nem értettek egyet)
egymással eloszlanak (vagyis szétoszlottak). Miután (és ekkor) Pál ez egy
szót (rémát, kijelentést, igét)
mondá: Jól (és helyesen) szólott a
Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak (és a ti atyáitokról), mondván: Eredj (és menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne
értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok (meg)! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és
szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak,
szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen
azért néktek tudtotokra (és vegyétek tudomásul), hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése (és
üdvössége), és ők meg is hallgatják. És
mikor ezeket mondotta, elmenének (vagyis eltávoztak) a zsidók, maguk között sokat vetekedve (és vitatkozva)” (Csel.
28,25-29).
„Mert bár az Istent
megismerték [és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak] mindazáltal nem
mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő
okoskodásaikban hiábavalókká lettek, [belevesztek
gondolataikba, és üressé váltak, holtpontra
jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz
bálványimádókká váltak] és az ő
balgatag [érteni nem akaró, és
oktalan] szívük [az ő bensőjük]
megsötétedett. [egészen sötétségbe
borult, és megvakult]” (Róm. 1,21).
Mert ezek azok: „Kik értelmükben
[gondolkozásmódjukban]
meghomályosodtak [akiknek sötétség borult
az értelmükre], elidegenültek az isteni élettől [Istentől, aki az élet forrása
elszakadtak, mert megmaradtak tévelygésükben, vagyis elszakadtak Isten életétől]
a tudatlanság miatt, mely az ő szívük (az
ő bensőjük) keménysége [elkérgesedése,
érzéketlensége, vaksága] miatt van bennük (Eféz. 4,18).
És kijelentés az értetlenség
okáról: „Ha mégis leplezett (vagyis
nem elég világos) a mi evangéliumunk,
azoknak leplezett (és csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (vagyis ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását,
mert hitetlenek), hogy ne lássák (és
így nem is látják meg) a Krisztus
dicsőséges evangéliumának (vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (és
képmása)” (2 Kor. 4,3-4)
Mert: „… megtompultak [és megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [és érzékeik; gondolkozásuk;
értelmük; felfogóképességük]. Mert
ugyanaz a lepel [ugyanaz a fedél, és fátyol] mind e mai napig ott van [és megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [vagyis az Ószövetségen, amikor olvassák; (a felismerés ellen)] felfedetlenül
[s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [Más
fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor
a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban
veszti hatályát]” (2
Kor. 3,14)
„Mert az Isten
igazságát [vagyis az Istentől eredő
megigazulást] nem ismervén, [és nem
ismerték el; nem értették meg], és az ő
tulajdon igazságukat [és a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [és elismertetni] az Isten igazságának [és az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [és nem vetik, és
nem rendelik alá magukat]” (Róm. 10,3)
És nem ismerték fel Isten
szeretetét, Aki köztük megjelent: „Mert
úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki
hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte
az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa (vagyis elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék
(vagyis hogy üdvözüljön) a világ általa.
Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik (vagyis az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott
(már ítélet alatt van, a görög szöveg szerint továbbra is a sátán hatalma alatt
van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján.
3,16-18).
Ezért az apostol
figyelmeztet, hogy ne csak hallgassuk az Úr üzenetét, hanem hittel fogadjuk: „Mert
nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a
hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták” (Zsid. 4,2).
Ján. 12,42 Mindazáltal a főemberek [a vezetők] közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt
nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a zsinagógából nehogy kizárják őket]:
Ján. 12,43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem
az Istennek dicséretét. [Más fordítás: Mert
jobban szerették az emberek elismerését, és megbecsülését, mint azt a
dicsőséget, amelyet az isten ad]*
*Már korábban így
beszélt hozzájuk az Úr Jézus „Mi módon [(pósz): és
hogyan] hihettek ti [hogy volnátok
képesek hitre jutni], akik egymástól
nyertek dicsőséget [(doxa): tekintélyt, tisztességet
megbecsülést, dicséretet]. És azt a
dicsőséget [(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet
megbecsülést, dicséretet], amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van, nem keresitek [(dzéteó): nem
kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok rá]” (Ján. 5,44).
Ján. 12,44 Jézus pedig [felemelve
a hangját] kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem
abban, aki elküldött engem.
Ján. 12,45 És aki engem lát, [aki engem szemlél] azt látja [azt szemléli], aki küldött
engem*
*És az Úr Jézus
újra - és újra kijelenti magát: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az
én beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz [(piszteuó): és
bízik] annak, aki engem elbocsátott [(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem megy a kárhozatra
[vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre” (Ján. 5,24).
Mert: Az én tudományom [(didakhé): az én tanításom, az a
tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem
azé, aki küldött engem” (Ján. 7,16).
Már korábban kijelenette az
Úr: „Kiálta azért Jézus a templomban,
tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való
vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem elküldött [aki engem
kibocsátott], akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle
vagyok [őbenne létezem], és Ő küldött
[Ő bocsátott ki] engem” (Ján.
7,28-29).
Mert: „Én és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30).
Pál
apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül
(közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme
titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté
vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) szellemben.
Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett
a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett
dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
Isten már Mózesen keresztül
figyelmezteti népét: „Halld (és értsd
meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi Istenünk, egy Úr (és Ő az egyetlen
Úr)!”
(5 Móz. 6,4).
És Ézsaiás prófétán keresztül
is így jelentette ki magát az Úr: „Ti
vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy
megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem
Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül
nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én
kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti
megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a
seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre? Ti
vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8).
Pál apostolon keresztül pedig
még egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a kijelentést: „… Krisztus, aki mindeneknek
felette örökké áldandó [imádni való]
Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5).
Ján. 12,46 Én világosságul [fényként]
jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz*
*Ismét szóla azért
hozzájuk Jézus, mondván: „Én vagyok a
világ [(koszmosz): teremtett
világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz):
fénye]. Aki engem követ, nem járhat a
sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága [fénye];
»Más fordítás: Aki
engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz benne, amely
életet ad«” (Ján. 8,12).
És: „Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).
A János írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot
a világosságról: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a világosság [a fény] a sötétségben fénylik [világít, felragyog, tündöklik],
de a sötétség nem fogadta be azt.
[mert nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni;
fogva tartani. A görög szöveg
szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött].
„Az igazi világosság eljött volt már a
világba, amely megvilágosít minden embert (Más lehetséges fordítás: „Az
igazi világosság az Ige volt, amely megvilágosít minden e világra jövő embert).
A világban volt és a világ általa lett, de
a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé (vagyis a saját világába) jöve, és az övéi nem fogadák be őt” (Ján. 1,4-5.9-11).
Ezt a fényt hordozzák az
Övéi, akikről azt mondja az Úr: „Ti
vagytok a világ világossága [a kozmosz fénye; mert ti vagytok a világ
számára a fény]…” (Mát. 5,14).
És az apostolon keresztül
hangzik a kijelentés: „Mert valátok régen
(vagyis egykor) sötétség, most pedig
világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (mint világosságnak gyermekei)
úgy járjatok (és úgy éljetek). Mert (ugyanis) a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban (és
egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9).
Ézsaiás prófétán keresztül
jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének, az egyháznak, vagyis a
kihívottak közösségének: „Én, az Úr,
hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé
teszlek (és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, s benned
ajándékozom meg világosságommal a nemzeteket, és teszlek), pogányoknak világosságává. Hogy
megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből (a börtönből) kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7).
És Pál apostol megvallja,
hogy a Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket,
hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek;
hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget
nyerjenek azok között, akik megszenteltettek” (Csel. 26,18).
„Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok
világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig” (Csel. 13,47).
Így szólt az Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére
és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul
adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).
És ha a Krisztusban megigazultunk, akkor azt mondja az
Úr: „Kelj fel, világosodjál (és
tündökölj), mert eljött világosságod, és
az Úr dicsősége (rád ragyogott, és) rajtad
feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály a nemzeteket) és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad
(és fölötted ott ragyog) az Úr, és
dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a
néked feltámadt fényességhez (és a rád ragyogó fényhez). Nem a nap lesz néked többé nappali
világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked
örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ésa. 60.1-3.19).
Ján. 12,47 És ha valaki hallja [(akúó): felfogja, és megérti] az én beszédeimet
[(réma): az én kijelentéseimet]
és nem hisz [és nem tartja, nem őrzi meg azokat], én nem kárhoztatom [vagyis krinó: nem ítélem el] azt.
Mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam [vagyis
hogy elítéljem] a [(koszmosz): a teremtett, a látható]
világot, hanem hogy megtartsam [(szódzó): megmentsem, üdvözítsem] a világot*
*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti
jövetelének célját: „Mert az embernek Fia nem azért
jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy [megmentse, és] megtartsa [vagyis üdvözítse]…” (Luk. 9,56).
„Mert nem azért küldte az
Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a
világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy
kárhoztassa [elítélje] a világot
[az embereket], hanem hogy megtartassék
[üdvözüljön; megmeneküljön] a világ
általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).
Pál
apostol is erről tesz bizonyságot: „Igaz
beszéd ez [megbízható, és hiteles az Ige] és [minden(kép)] teljes
elfogadásra méltó, hogy Krisztus
Jézus azért jött e [látható] világra,
hogy megtartsa [üdvözítse, megmentse] a
bűnösöket [a célt eltévesztőket], akik
közül első [és legnagyobb] vagyok én”
(1 Tim. 1,15).
Ján. 12,48 Aki megvet [(atheteó): semmibe vesz, és folyamatosan elutasít] engem és nem veszi be [(lambanó):
nem fogja fel, nem érti meg, és nem
fogadja be] az én beszédeimet [(réma): az én kijelentéseimet], van annak,
aki őt kárhoztassa [(krinó): vagyis:
annak van ítélő bírája, aki elitéli]: a beszéd [(logosz): az az ige], amelyet szólottam, az
kárhoztatja [az ítéli el] azt az
utolsó napon*
*És így folytatódik
a kjelentés: „Aki hiszen [vagyis hitre jut] és
bemeritkezik, üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki
pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó
– a sátán – hatalma alatt marad, és az elvész]” (Márk. 16,16).
„Aki hiszen
[(piszteuó): vagyis hitre jut]
Őbenne, el nem kárhozik [nem esik
ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis
végleg elutasította Őt], immár
elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma
alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis
végleg elutasította Őt] az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,18).
Ján. 12,49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki
küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek*
*Úr Jézus újra -és
újra kijelenti, hogy: „… Az én tudományom [(didakhé):
az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem
az enyém, hanem azé, aki küldött engem”
(Ján. 7,16).
„Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én
beszédeimet (az én igémet): és az a beszéd (az az ige pedig), amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az
Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24)
Ján. 12,50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet [(dzóé):
vagyis a létezésnek egy más formája, egy természetfeletti élet]. Amiket azért én
beszélek, úgy beszélem [és úgy hirdetem],
amint az Atya mondotta vala nékem.
