1. rész
Sok ember hisz az ima erejében, de nem mindig az ima egyedül
az, ami végzi a munkát.
A dicsérettel és hálával „fémjelzett” ima hozhat csak
eredményt.
Erő van a magasztalásban!
Az imádság témájához kapcsolódva a Biblia nagyon fontos
tanítást ad arról,
hogy hogyan kaphatunk Istentől:
a hálaadás és a dicsőítés közvetlenül kapcsolódik az
imádsághoz.
Az Apcsel 16-ban olvashatunk arról, hogy Pált és Silást
bebörtönözték Filippiben az evangélium hirdetése miatt. A 25. vers mutatja meg
nekünk a kapcsolatot az imádság és a dicsőítés között:
Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőíték
az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket. (Apcsel. 16. 25.)
Láthatjuk ebből a versből, hogy Pál és Silás nem csöndben
dicsőítették az Urat, mivel azt mondja a vers, hogy a foglyok hallották őket.
Néhányan azt mondják – „Nos, én hiszek a dicséretben, elfogadom, de csak
csendben, magamban dicsérem Istent.” Itt viszont épp azt olvassuk az Apcsel.
16. 25-ben, hogy Pál és Silás dicséretet énekeltek Istennek és nem voltak csöndben.
Nemcsak a többi fogolytárs hallotta őket, hanem maga Isten! És mikor Isten
meghallotta, hogy Őt dicsőítik, lenyúlt és megrázta az öreg börtönt úgy, hogy
az ajtók kinyíltak!
Észrevetted, hogy nincs arról beszámoló, hogy bármilyen más
épület is megrázkódott volna – csak a börtön? És azt is észrevetted, hogy Isten
nem rombolta le a börtönt, csak megrázta, amíg minden ajtó kinyílt és a
bilincsek feloldódtak? Miért? Mert Pál és Silás imádkoztak és énekkel
dicsőítették az Urat! Most nézzünk meg egy másik igét, ami ehhez a témához
kapcsolódik:
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és
könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az
Isten előtt. (Fil. 4.6.)
Pál akkor ezt a Filippibeli gyülekezetnek írta, de az egész
egyháznak szól ma. Amikor azt írta „… ne aggódjatok …”, lehet, hogy épp a
börtönben átélt tapasztalataira gondolt. Tudtad, hogy Pált és Silást nemcsak
bebörtönözték, hanem meg is verték? Azért tudjuk, mert miután kiszabadultak,
azt mondja az Ige a börtönőrről, hogy … magához vévén őket az éjszakának azon
órájában, megmosá az ütésektől. (Apcsel. 16.33.)
Szóval, tudjuk, hogy Pált és Silást megverték, a hátuk
megsérült és a lábukat is lebilincselték. Láttál mát megbilincselt embert? Nos,
Pál és Silás lebilincselt állapota azt jelentette, hogy egy helyre voltak zárva
és nem tudtak mozogni! Hátuk vérzett, lábuk bilincsben és a legbelső börtönbe
voltak zárva.
Ilyen körülmények között, amiben Pál és Silás akkor volt,
látszólag minden joguk meg lett volna a világon, hogy bosszankodjanak és
aggodalmaskodjanak. De Pál ezt írta: „Ne bosszankodj és ne aggodalmaskodj semmi
felől.” (angol fordítás) SEMMI FELŐL! Ez azt jelenti: sem kicsi, sem nagy, sem
közepes dolog felől – semmi felől!
Nos mit szándékozol tenni, ha nem bosszankodhatsz,
aggódhatsz, vagy aggodalmaskodhatsz? Azt szándékozod tenni, amit a Biblia mond:
.. imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok
fel kívánságaitokat Isten előtt. (Fil. 4.6.)
- Még a börtönben is, megbilincselt lábakkal? – kérdezhetné
valaki. – A válasz: igen.
- Még vérző háttal, ütésekkel telve ? – A válasz ismét:
igen. MINDEN ALKALOMMAL!
Elmondok néktek egy történetet egy fiatal szolgálóról, aki megtapasztalta
a magasztalás erejét gyógyulást nyervén. Ő maga mondta el ezt a történetet. A
Nagy Gazdasági Válság első idejében ez a szolgáló – egy utazó evangélista – még
nagyon fiatal volt. Megházasodott, született egy kisbabája, amikor a
feleségével felfedezték, hogy a férfinek tuberkulózisa lett. (A Nagy Gazdasági
Válság idején az Egyesült Államokban a tuberkulózis ölte meg akkor a legtöbb
embert.)
Bárhova ment az evangélista, elmondta a gyülekezetnek, hogy
tuberkulózisa van és kérte az embereket, hogy imádkozzanak érte. Azt mondta:
„Imádkozzatok értem minden alkalommal amikor gondoljátok. Ha nincs a
gondolatodban, ne érezd kényszernek, de azért próbáljatok meg rám gondolni.
Hányan fogjátok megtenni?” Az emberek felemelték a kezüket jelezvén, hogy imádkozni
fognak a férfi gyógyulásáért.
Nos, ez a férfi rosszabb állapotba került, ahelyett, hogy
javult volna. Végül már prédikálni sem tudott. Eladták otthonukat és apósához
költöztek, akinek egy farmja volt Texasban. Ágyhoz kötött lett, és vérzett is.
Az igazat megvallva, a halál szélén volt. Annyira gyenge volt ez a férfi, hogy
egyedül még felkelni sem tudott az ágyból.
Azt mesélte nekem: „egy napon, mialatt az apósom szántott és
az anyósom a ház mögött mosott, kinéztem az ablakon és láttam néhány fát és egy
csomó bokrot úgy negyed mérföldre a háztól. Nem tudtam megfordítani a testemet,
csak a fejemet, úgy láttam meg a bokrokat. Nem tudom miért, hisz oly gyenge
voltam, de azt mondtam az Úrnak: Uram, adj erőt, hogy ki tudjak kelni az ágyból
és el tudjak jutni azokhoz a bokrokhoz . Odamegyek és addig imádkozom, míg
meggyógyulok vagy meghalok. Vagy egyik, vagy másik.”
Aztán így folytatta: „Tettem egy kísérletet, hogy ki tudjak
kelni az ágyból, és addig próbálkoztam, míg valahogy, nagy nehezen sikerült kikecmeregnem
a házból és eljutottam a bokrokig. Kimerülve lehuppantam, mire az ördög
megszólalt: ’Na fiú, most aztán tényleg bolondot csináltál magadból, még nem is
kiabálhatsz segítségért. Nem tudsz olyan hangosan kiabálni, hogy azt bárki is
meghallaná. Senki nem tudja, hol vagy és nem is fogják megtudni, mígnem az
egerészölyvek oda nem vezetik őket hozzád.’
„Nem tudok ugyan hangosan beszélni - mondta erre a férfi – ,
csak suttogni tudok, de suttogom, hogy: Uram, tudod, hogy miért jöttem ide,
imádkozni addig, míg meggyógyulok, vagy ameddig meghalok. Amint egy kis erőt
veszek, elkezdek imádkozni.”
A férfi így folytatta: ”Egy kicsit feküdtem és gondolkodtam
azokról az emberekről, akik az elmúlt hónapokban és években ígérték, hogy
imádkoznak értem.” Azt gondoltam: „Hogyha csak a fele is imádkozott azok közül
az emberek közül, akik mondták, hogy imádkoznak az egészségemért, akkor is
emberek ezreinek imája szállt fel.” Aztán azt gondoltam: ”Nos, ha az ima
megtette a maga részét, akkor már megtörtént. Meg kell, hogy gyógyuljak.”
Láthatod, az imának megvan a maga helye. Menjünk vissza az
Apcsel. 16.25-höz: Éjféltájban pedig Pál és Silás IMÁDKOZTAK és énekkel
dicsőítették az Istent …
Mielőtt folytatnám a gondolatsort, nézzük meg ezt a szót:
„éjféltájban”. Hiszem, hogy ez a vers szó szerint éjféltájt jelent. Másrészt
viszont átvitt értelemben is használhatjuk ezt a szót, mint: sötétségben. Ilyen
értelemben, a „sötétség” szó jelentheti életünk legsötétebb óráját, olyan
helyzetet, amikor mindennek vége.
Nos, az Apcsel. 16-nak ez a verse elmondja nekünk, mit
tegyünk a sötétségben. Nem kell sötétségben lenned! Nem kell azt mondanod
senkinek, hogy :”Nem tudom, mit tegyek!” A Biblia elmondja, mit tegyél! Az
ördög azt mondja, hogy tárd ki a kezed és add fel. De az Apcsel. 16.25 azt
mondja, hogy Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték
Istent….
Igen az imának megvan a maga része, a probléma viszont az,
hogy mi csak ezt a részt akarjuk megtenni. Mindkettő szükséges – ima és
dicsőítés – csak a kettő együtt végzi el a munkát. Pál és Silás imádkozott és
énekkel dicsőítették Istent! És a Biblia azt mondja, hogy megszabadultak. Ez
volt az eredmény. Lehet, hogy te is imádkoztál már a „sötétségben”, de vajon
mennyi időt töltöttél el dicsőítéssel? Láthatjuk a Bibliából, hogy erő
származik a magasztalásból.
Adok még egy példát az Igéből, mert meg van írva: ….. két
vagy három tanú vallomásával erősítessék minden szó. (V. Móz. 19.15.; Mt.
18.16.; 2 Kor. 13.1) Timóteusnak írván , aki fiatal misszionárius és pásztor
volt, Pál mondott valami mást is az imáról és magasztalásról:
Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések,
imádságok, esedezések, HÁLAADÁSOK minden emberekért” (1Tim. 2.1)
Vedd észre, hogy a vers imával kezd, és hálaadással végzi.
Be akarom ültetni az elmétekbe, hogy a dicséret és a hálaadás szorosan
kapcsolódik az imádsághoz. Nem az ima egyedül az, ami a munkát elvégzi.
Például ez a szolgálótestvér, akinek tuberkulózisa volt,
rájött, hogyha az ima egyedül az, ami őt meggyógyítja, már rég kijött volna a
betegágyból. Belátta, hogy van egy hiányzó alkotórész, és ez a dicséret. Azt
mondta: „Megváltoztattam a szavakat, amiket addig mondtam az Úrnak. Ahelyett,
hogy azt mondtam volna: „Addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy amíg meghalok”,
azt mondtam: „Uram, itt fekszem és addig dicsérlek míg meg nem gyógyulok vagy
amíg meghalok”.
Miért dicsérte az Urat ez a szolgáló? A megválaszolt
imákért. A megválaszolt ima ennek a férfinak az esetében a gyógyulást
jelentette. A szolgáló hozzátette:” Minden erőmmel megpróbáltam beszélni, de
csak suttogni tudtam: Dicsérlek, Uram! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, Jézus.”
Aztán így folytatta: „Két óra múlva lábaimon álltam, és olyan hangosan
kiáltottam, hogy egy mérföldre is meghallhatták!”
Tíz, tizenegy évvel később mesélte el mindezt ez a férfi, és
még mindig tökéletesen egészséges volt. Aztán láttam őt 4 vagy 5 évvel ezelőtt
egy tulsai összejövetelen. Nyolcvanas éveiben volt és még mindig jól – nincs
tuberkulózisa. Dicsőség az Úrnak.
Amiről meg akarlak győzni titeket, az az, hogy az imának
megvan a helye, de nem szabad megállni az imádságnál. Ima és dicséret! Pál és
Silás esetében ekkor jött a válasz. Először imádkoztak, de aztán dicséretet
énekeltek. Miért dicsérték Istent? Hiszem, hogy azért, mert az ő imáik válasz
nyertek. Dicsérték Istent mielőtt még látták volna a választ. És az én
szolgatárs barátom esetében is jött a válasz, miután dicsérte Istent.
Évekkel ezelőtt egy bizonyos gyülekezetben prédikáltam, ahol
2000 ember volt jelen a csarnokban. Egy délelőtti összejövetel alkalmával előre
jött az egyik helybéli tisztviselő egy másik férfival és egy papírt nyújtottak
át a dicséretvezetőnek. Aztán mindkét férfi feljött a színpadra, abbahagyta
mindenki az éneklést. „ Most kaptuk a hírt, hogy X.Y. pásztor kórházban van.
Súlyos szívinfarktust kapott, eszméletlen állapotban van, az orvos szerint nem
éli túl.” A férfi folytatta: ”Szeretném megkérni X.X. testért, hogy jöjjön fel
ide és vezessen minket egy imába.”
A szolgáló, akit a férfi megkért, gyógyító evangélistaként
volt ismert, erőteljes gyógyító szolgálata volt. Ez az evangélista felment a
színpadra és felolvasta egyik kedvenc versét a Zsidó levélből, amit mindig
szokott használni az összejövetelein : Mert mi hívők, bemegyünk a nyugodalomba,
miképpen megmondotta: Amint megesküdtem haragomban, nem fognak bemenni az én
nyugodalmamba, jóllehet munkáit a világ alapításától kezdve bevégezte!
„Látjátok, ha hisztek Istenben, akkor nyugodalomban vagytok!” – kiáltotta.
Ezután az evangélista megkérdezte: „Hányan hiszitek, hogy
Isten hallott titeket?” Körülnéztem, és amennyire meg tudtam állapítani, a
tömegnek kb. 90 % -a felnyújtotta a kezét.
„Nos”- mondta az evangélista – „emeljük fel kezünket és
dicsérjük az Urat a gyógyulásért. ”Mindnyájan fölemeltük a kezünket és hangosan
dicsértük az Urat a megválaszolt imáért. Gyönyörűen hallatszott. Végül
abbahagytuk a dicséretet, a dicséretvezető odalépett a mikrofonhoz, hogy
folytassa a dicsőítést zenével és az evangélista kezdte elhagyni a színpadot.
De aztán hirtelen megfordult és visszarohant a mikrofonhoz.
Azt mondta a tömegnek: „Hányan fognak még közületek imádkozni X.Y. pásztorért?
Újra körülnéztem és újra kb. 90 % nyújtotta fel a kezét. Én nem emeltem fel a
kezem, mert nem volt szándékomban tovább folytatni az imát azért a pásztorért.
Miért? Mert, ha hiszem, hogy Isten meghallgatott, már csak dicsérni fogom Őt a
válaszért.
Amikor a tömeg felemelte a kezét, az evangélista így szólt:
„Mit akartok csinálni?! Azt gondoltam, hogy elhittétek, hogy Isten már
meghallgatott minket.” Nem mindenki értette, miről beszél az evangélista – még
néhány jelenlevő prédikátor sem. Láthatjátok, ha nem tanultatok a hitről, akkor
nem tudjátok megérteni, hogy a válasz az imára akkor jön, mikor dicsérjük az
Urat.
Nos, ez a pásztor meggyógyult és hét évvel később hallottam
őt prédikálni. Üzenetében épp az ő saját gyógyulásáról beszélt. Azt mondta, hogy
mialatt eszméletlenül feküdt a kórházban, Jézus megjelent és azt mondta: „Én
vagyok az Úr, a te gyógyítód”. Aztán kinyújtotta a kezét az Úr és megérintette
őt, mire ő rögtön felkelt – és kijött a kórházból.
Gondolkoztál már azon, hogy mit mondott Jézus a Mt.
18.19-ben: …ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog
felől, amit csak kérnek megadja nékik az én mennyei Atyám. CSAK KETTEN! Értitek
? Nem azt mondja az Ige, hogy ha kétezer ember egy akaraton lesz! De,
láthatjátok, az emberi okoskodás úgy következtet, hogy sok embernek kell
imádkoznia azért, hogy a választ megkapjuk.
Sokan, akik nem értik a hitet, most azt mondják: „Nem értem
ezt az egész dicséret dolgot.” Nekik mindnyájuknak el kell olvasni az
Újszövetségben, hogy a dicséret együtt jár az imával.
Pál újra ír a dicséretről és imáról Timóteusnak szóló
levelében, és most valami mást mond: Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak
minden helyen ( nemcsak bizonyos gyülekezeti körökben) tiszta kezeket emelvén
fel harag és versengés nélkül.” (1Tim. 2.8.)
Mint láthatod, igei az, ha felemeled a kezed és imádkozol és
az is igei, ha felemeled a kezed és magasztalod Istent. Ha ez igaz, márpedig
igaz, miért nem tesszük, amit az Úr akar, hogy tegyünk - imádkozni, hálát adni
és dicsérni Őt? Ha ezt tesszük, megkapjuk az eredményt az Ige alapján. Erő van
a magasztalásban!
ÁMEN!
.jpg)
