Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom]
lőn a galileai [jelentése: csekély,
alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád; nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];
Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival
együtt a menyegzőbe [a lakodalomba].
Ján. 2,3 És [hamar]
elfogyván a bor [mert kevés volt], a
Jézus anyja monda [megjegyezte] néki:
Nincs [több]
boruk.
Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád,
oh asszony [Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért
avatkozol bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]
Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond
néktek, megtegyétek.
Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült
víztartó, víztároló edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók
tisztálkodási módja szerint [A zsidók
tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-egybe két-három
métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta, folyadék mérésére használt
űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]*
A kővedrek azért álltak ott: „Mert a farizeusok és (általában) a zsidók mind, a régiek rendelését követve,
nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák (egy maréknyi vízzel, mert
ragaszkodnak a vének hagyományaihoz)” (Márk. 7,39)
Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak]
Jézus: Töltsétek meg a vedreket [a
vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig [csordultig].
Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek
a násznagynak. És vittek.
Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta]
a násznagy a borrá lett [borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de
a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a násznagy a vőlegényt,
Ján.
2,10 És monda néki [s szemére vetette]:
Minden ember a jó [a legjobb, a
kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és mikor [a vendégek]
megittasodtak [és már részegek], akkor az alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat]. Te [pedig] a jó [a
legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra [mostanáig, a jelenre] tartottad*
*A kánai menyegző – ahol a bort – az örömöt az Úrral való örök
együttélés adja – előképe a mennyei menyegzőnek, ahol a menyasszony: „Csupa ékesség (csupa
dísz) a királylány odabent, vont aranyból van (arannyal van átszőve) a
ruhája. Hímes öltözetben (hímzett ruhákban) viszik (vezetik) a
királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői (barátnői); néked hozzák
őket (így vonulnak hozzád). Bevezetik őket (ujjongó) örömmel,
vígsággal; bemennek (úgy vonulnak be) a király palotájába” (Zsolt.
45,14-16)
Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét,
kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte
meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így
jelentette ki, és vele láthatóvá
tette, és ezzel kinyilvánította,
kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre]
hívének benne az ő tanítványai.
Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja
és a testvérei és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig*
*Mert az Úr Jézus a galileai
Kapernaumba költözött, a Máté írása szerint: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett [fogságra vitetett;
kiszolgáltatták], visszatért
[visszavonult; félrevonult] Galileába. És
odahagyva [elhagyva] Názáretet,
elméne és lakozik [letelepedett] a tengerparti Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja,
Vigaszfalva], a Zebulon [jelentése: lakás, lakóhely, magasságos]
és Nafthali [jelentése: harcok,
küzdve, harcolva] határain
[vidékére költözött]” (Mát. 4,12-13)
Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a
Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.
Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket]
a templomban [a szenthelyen] az
ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:
Ján. 2,15 És (káka)kötélből
ostort [korbácsot] csinálván [ostort font],
kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket]
a templomból [a szenthelyről], az
ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a
nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté [felborította;
felforgatta];
Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki]
ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává [vásárcsarnokká. Ne
csináljatok piacot az én Atyám házából]*
*Máté így ad hírt a történtekről: „És beméne Jézus az Isten templomába, és
kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók
asztalait és a galambárusok székeit felforgatá (felborította). És
monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt
latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták (és bénák)
a templomban; és meggyógyítá őket” (Mát. 21,12-14)
Márk is bizonyságot tesz: „És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus
bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és
vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit pedig
felforgatá (felborította); És nem
engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala,
mondván nékik: Nincsen-e megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden
nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt” (Márk. 11,15-17)
Lukács is ír erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni (az
árusokat) azokat, akik adnak és vesznek
vala abban, Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza (legyen);
ti pedig azt latroknak (rablók) barlangjává tettétek” (Luk. 19,45-46)
Azokról így szól az Úr, akik
megőrzik a szövetséget: „Szent hegyemre
viszem föl ezeket, és megvidámítom őket (és örömet szerzek nekik) imádságom házában; … mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7)
Az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök (gyilkoltok) és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a
Baálnak áldoztok (tömjéneztek) és
idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök (ide), és megálltok előttem e házban, amely az én
nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az
utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti
előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (majd én is
annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11)
Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott] pedig az ő
tanítványai/nak, hogy meg van írva:
A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság]
emészt [eléget]
engem*
*Ez pedig így lett megírva: „Atyámfiai előtt (testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt
jövevénnyé (anyám fiai sem ismernek rám). Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak
gyalázásai hullnak reám” (Zsolt.
69,9-10)
Ján.
2,18 Felelének azért a zsidók [akik
azonban szót emeltek] és mondának néki [és
ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt [csodajelet] mutatsz nékünk [annak
igazolására, hogy ezeket mered tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van
ilyeneket tenni]?*
*Az Úr Jézustól a zsidók állandóan
mennyei jelt kértek. Az Úr a Benne való hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Mondának azért néki:
Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30)
Az Úr Jézus hatalommal szólja Isten igéjét, és: „...az írástudók [törvénymagyarázók] és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig
felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik
jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás (jelentése: galamb)
három éjjel és három nap volt a cethal
gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld
gyomrában” (Mát. 12,38-40)
Az Úr Jézus ötezer embert etet meg: „És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérik őt, hogy
mutasson nékik mennyei jelt” (Mát. 16,1)
Az Úr Jézus négyezer embert etet meg: „És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni
kezdtek vele), mennyei jelt kívánván (követelve)
tőle, hogy kísértsék őt” (Márk. 8,11)
Az Úr Jézus démonokat űz, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak (követeltek) tőle” (Luk.
11,16)
Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok;
bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap
alatt megépítem [újra
felépítem] azt.
Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának
azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig [éven
át] épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének] templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala*
*És Hogy mit jelent az Úr Jézus
válasza, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, így szólva a
mindenkori hívőkhöz: „Ti pedig a Krisztus teste [szóma = teljes lénye]
vagytok, és tagjai rész szerint [melosz = egy-egy
funkciót végző tagja vagyunk, egyenként]” (1
Kor. 12,27)
„Mert az Ő
testének (szómato = az
Ő személyiségének, teljes lényének) tagjai vagyunk, az Ő testéből (szarx = húsából) és az Ő csontjaiból valók”
(Eféz. 5,30)
Mert Isten: „… Őt tette
mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste (szóma:
lénye), teljessége Őnéki, aki mindeneket
betölt mindenekkel” (Eféz. 1, 22.23)
És hogy ki Ő, erről így tesz bizonyságot
Isten Igéje: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz):
templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek
lakik?” (1Kor. 3,16)
És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek
(szóma
= személyiségetek, legbelső énetek) a
bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a
magatokéi vagytok? (1
Kor. 6,19)
Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre
kelt] a halálból [a halottak közül],
megemlékeznek [visszaemlékeztek] az ő tanítványai,
hogy ezt mondta [amit
ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus
mondott vala*
*Ez pedig akkor történt, amikor
beteljesült az Úr Jézus ígérete: „Ama
Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent
Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és
eszetekbe juttatja mindazokat, amiket
mondottam néktek” (Ján. 14,26)
Ján.
2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az
ő nevében, látván [figyelve] az ő
jeleit [a
csodákat], amelyeket cselekszik [tett] vala.
Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát
reájuk, amiatt, hogy ő ismeri mindnyájokat,
Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen] az
emberről; mert magától is tudta [jól],
mi volt [és mi lakozik] az emberben [mi van a szívükben]*
*Már Mózesen keresztül kijelentette
az Úr: „… mert tudom az ő
gondolatát (ismerem szándékát), amely
szerint cselekszik már most is (amelyet már most készít), minekelőtte bevinném őt arra a földre, amely
felől megesküdtem vala (amelyet esküvel ígértem neki)” (5 Móz. 31,21)
És hogy ki az, aki ismeri az ember gondolatait, és szíve
szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Én, az Úr (JHVH=Jahve) vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a
veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és
cselekedeteinek gyümölcse szerint. (és mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete
és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10)
Dávid így tesz vallást az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és
felkelésemet (vagy ha felállok), messziről
érted gondolatomat (messziről is észreveszed szándékomat). Járásomra és fekvésemre ügyelsz (szemmel
tartod), minden utamat jól tudod
(gondod van minden utamra). Mikor még
nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt (te már pontosan tudod) Uram! Elől és hátul körülzártál engem
(minden oldalról körülfogtál), és
fölöttem (rajtam) tartod kezedet.
Csodálatos előttem e tudás, magasságos (igen magas), nem érthetem azt (nem tudom felfogni)” (Zsolt. 139,1-6)
„… mert egyedül csak te ismered minden
embernek szívét”
(1 Kir. 8,39)
