2013. január 16.

Vannak, akik azért követik Jézust, mert nem akarnak hinni benne.


Ateista
Onnan eltávozva bement a zsinagógába, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: “Szabad-e szombaton gyógyítani?” – hogy vádat emeljenek ellene. Ő pedig ezt mondta nekik: “Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. (Mt 12,9-14)
Jézus követőinek sorában mindig ott vannak azok, akik Őtszabadítónak vallják, de ott vannak azok is, akik szerint egytörvényszegő szélhámos. Az egyik csoport azért követi, mert tanítástvár Tőle, a másik csoport azért, hogy valami olyat halljon, amit aztánfelhasználhat ellene.
Jézus tanítói szolgálatának három éve ebben a feszültségben telt, és ma is ugyanezeket a csoportokat találjuk Jézus körül. Ennek oka az evangélium üzenete, az az üzenet, hogy Isten hajlandó megmenteniaz embert, úgy, hogy az ember bűneiért járó büntetést Jézus átvállaljaa kereszten. Ez egy jó hír, miért kelt hát feszültséget?
Nem az a probléma, hogy Isten meg akarja ajándékozni az embereket, hanem az, hogy ők nem akarják belátni: szükségük van erre az ajándékra. Annyira szükségük van rá, hogy a kegyelmet nem lehet következmények nélkül visszautasítani. Az nem egy olyan valami, amire azt mondhatja, hogy köszönöm, megvagyok nélküle. Nincs meg nélküle, elkárhozik nélküle. A feszültséget tehát nem maga az ajándék okozza, hanem a fogadtatása, hogy aki elutasítja, az elveszik. Ez az az üzenet, ami – a mai napig – két tábort alakít ki Jézus körül: azegyetértők és a vitatkozók táborát.
Itt felmerül a kérdés, hogy a vitatkozók miért követik? Miért vannak folyamatosan a nyomában, amikor nem értenek vele egyet? Azt hiszem, azért, mert ők is érzik, hogy Jézus Istentől jött, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, de amit mond, az túl kemény nekik. Azért vannak folyamatosan a nyomában, azért vitatkoznak vele, hogy tanúi legyenek, hátha mond vagy tesz valamit, amivel hiteltelenné teszi magát, és akkor nekik sem kell komolyan venniük a szavait. Ebben az igében is ez a cél:
Megkérdezték Jézustól: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” – hogy vádat emeljenek ellene. (10. v.)
Két lehetőség van: Jézus vagy megszegi a törvényt, vagy a saját tanításának (Isten számára az ember előbbre való a törvénynél) mond ellent. Gondolj bele, hogy mennyire borzalmas ez a helyzet. Ott van egy nyomorult ember, aki egy súlyos betegségben szenved, ott van Jézus, aki ekkorra már híres a gyógyításairól, és ahelyett, hogy megkérnék, gyógyítsa meg, inkább megpróbálják felhasználni a nyomorát Jézus ellen. Mindezt azért, hogy nekik ne kelljen hinni…
Jézus nem úgy reagál, ahogy várnánk. Nem ítéli el őket, nem kel ki magából, hogy hogyan lehetnek ennyire érzéketlenek. Még egy ilyen nyilvánvalóan ellenséges helyzetben is megpróbálja meggyőzni azokat, akik neki egyértelműen rosszat akarnak:
Ő pedig ezt mondta nekik: „Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!” Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik. (11-13. v.)
Jézus nem ítéli el a vitatkozókat; a kérdésükhöz és várakozásukhoz illőlogikus magyarázatot ad nekik, ráadásul a gyógyítással semmi törvénysértőt nem tesz, hiszen szombaton nem tilos kinyújtani valakinek a kezét.
Ki az igazán gyógyulásra szoruló aznap a zsinagógában? Ki áll a történet és Jézus figyelmének középpontjában? Ő mindig lehetőséget akar adni a kötözködőknek, az ellenségeseknek: ha befogadják az Örömhírt, lehetnek még egészségesek és valódi követők. Jézus egyforma szeretettel fordul minden körülötte lévő felé, mert a célja nem a legyőzés, hanem a gyógyítás és befogadás.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN


Készítette: Lisa Szanyel

MaRSHA BURNS profecia - 2013. 
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN

Kérlek, nagyon figyelj Rám, és őrizd a szívedben amit mondani fogok neked! Rendkívül fontos időszakban vagy, amikor olyan bölcsességet fogok átadni neked, ami megerősíti az ösvényedet és az útirányt számodra. Sokakhoz szólok, akik céltalannak és elveszettnek érzik magukat. El kell engednetek mindent, ami miatt bizonytalanok voltak a lépéseitek, és készüljetek fel arra, hogy új kilátásokkal indultok tovább. Hadd vezesselek ki titeket ebből a siralom völgyéből a nagy öröm helyére, mondja az Úr!

Zsoltárok 84:5-7 Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.

Faith Tabernacle, ft111.com
(Gyuri Naploja)

Jézus újjá tesz!



Készítette: Keresztény szépségportál


Jézus sosem tér be egy emberhez csak félig. Ő mindent újjá tesz!

Spurgeon

www.keresztenyszepsegportal.hu


Küzdj úgy...


Készítette: Keresztény szépségportál

Küzdj úgy, mintha minden rajtad múlna, és várd úgy az eredményt, mintha minden Istenen múlna.

www.keresztenyszepsegportal.hu


A szeretet


Készítette: Keresztény szépségportál


A szeretet nem csak érzés.
Döntés.

www.keresztenyszepsegportal.hu



Úgy várlak, Mint puszta föld(jó verzió)

2013. január 15.

Ige: Az útkészítő


Minden krisztusi embernek szól az Ige: Készítsétek az Úr útját!

Hirdessétek az Evangéliumot, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét!

 „A Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó] Krisztus [a Felkent], az Isten Fia Evangéliumának [örömhírének] kezdete” (Márk. 1,1-2)

Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet [küldöttemet] a Te orcád [színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted*

(segély)Kiáltónak szava [hangja szól (hangzik)] a pusztában [sivatagban]: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek  meg [tegyétek egyenessé] az ő ösvényeit**

És bemerítő Jánosban beteljesült a prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura

 „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal” (Malak. 3,1; 4,5-6)

Zakariás – az ő apja – így prófétál róla:: „És ez Ő előtte fog járni az Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet” „hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által” (Luk. 1,17; 1,77)

 **A prófécia, amelyet Bemerítő János betöltött, így hangzott: „Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen (elgörbült, azaz kanyargós) egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; - Az üdvözítő (megmentő, szabadító Isten), az ÚR maga mondja ezt” (Ésa. 40,3-5)

Máté így ír erről: „Azokban a napokban megjelent Bemerító János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mát. 3,1-3)

Lukács meghatározza „azokat” a napokat: „Tibérius császár (jelentése: a Tiberből (mint a folyók istenéből) uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius (jelentése: áthidalt (hidat vert) Pilátus (jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett).volt a helytartó, és Galileának (jelentése: megvetett) negyedes fejedelme Heródes (jelentése: hősies). Iturea (jelentése: nomádok földje) és Trakhónitis (jelentése: vad, köves vidék; göröngyös terület) tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep (jelentése: aki a lovakat (a testi erőt) kedveli)., Abiléné (jelentése: keserűség ligete, szenvedés ligete, siratóhely) negyedes fejedelme meg Lisániás (jelentése: a fájdalom, szomorúság feloldója, a gondok összetörője). Annás (jelentése: alázatos) és Kajafás (jelentése: kőfaragó; elnyomás) főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz (jelentése: Jahve nagylelkű adakozó), a Zakariás (jelentése: Jahve megemlékezett róla) fiához, a pusztában.

 És méne a Jordán (jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető) mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés (a gondolkozásmód megváltozásának) bemerítését a bűnöknek bocsánatára;

Amint meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös utak simákká lesznek; És meglátja minden (hús)test az (üdvözítő) Istennek szabadítását” (Luk. 3,1-6)

Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23)


Ez a nemzet is Tiéd Uram.

Célbaérés


„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2 Tim. 4,7)


Házépítés


 Készítette: Dr Kováts György

Péld 14:1 A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt. (1)

Ki akarná lerombolni önkezével? Csak az elkeseredett ember. Ezen felül, a félrevezetett ember rombolja önkezével.

Hogyan?

Például: beszédével. Ellene beszél annak, amit az Úr adott neki. Ami valójában javát munkálná. Ellene beszél annak, ami építi őt, és ami által tud építeni másokat.
Pl.: kap egy lehetőséget az Úrtól, hogy ajándékaival szolgáljon. Elkezd az Úr kibontakoztatni valamit. Lehet, hogy kicsi a kezdemény. Vagy nehézségekkel kell megküzdeni. Kevés a látogatottság, nincs anyagi fedezet, a testvérek nem értik, amit elkezdtél, vagy éppen „komoly riválisok” vannak, dolgoznak ellene. De akkor se beszélj ellene. Ne mondd ki, hogy feladod. Ne mondd ki, hogy nincs értelme. Hazugság. Van. Lásd magad előtt az 1Kor 15,58-at. Az Úr mindig megerősít. Vele kezdted, akarja, hogy tedd, vidd tovább, segítsd azokat, akik feladnák, és ne csak elkezdd, de végezd is be Ővele együtt.
Ne rombold le, amit az Úr kezdett el felépíteni.

Tryon Edwards: A bocsánatkérés


A legjobb bocsánatkérés a múltban elkövetett rossz cselekedetekért a jövőben rejlő helyes tettek.


Miért vagyunk a földön?


Készítette: Tudatos életmód

"Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy mások miért vannak itt, arról fogalmam sincs." -Wystan Hugh Auden


Hit Gyülekezete - Melletted áll

C. H. Spurgeon: A védelem bástyái


Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van" (Ézs 33,16).

Akinek Isten megadta a tiszta élet ajándékát, az tökéletes biztonságban élhet.
A magasban lakozhat, felülemelkedve a világon, túl az ellenség lőtávolságán, az éghez közel. Magasztos céljai és indítékai vannak, igazi vigasztalásra és társakra talál. Örvendezik az örök szeretet hegyei között, ott talált lakóhelyet is.

Óriási sziklák védelmezik. A világmindenség legerősebb sziklái ezek, a változhatatlan Isten ígéretei, ezek őrzik az engedelmes hívőt.

Övé a nagy ígéret: kenyerét megkapja". Ahogy az ellenség nem tudja megmászni ezt az erődítményt, sem lerombolni a falait, nem tudja azt kiéheztetéssel vagy ostrommal sem bevenni. Az Úr, aki mannát hullatott a pusztában, mindig ellátja népét élelemmel, még akkor is, ha a körülvevő ellenség ki akarja éheztetni.

De mi lesz, ha a víz fogy el? Ez sem történhet meg, hiszen vize állandóan van". Soha ki nem apadó kút van a bevehetetlen erődítményben. Az Úr gondoskodik arról, hogy az övéi semmiben se lássanak hiányt. Sion polgárának senki nem árthat. Akármilyen ádáz legyen is az ellenség, az Úr meg tudja őrizni választottait.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Hit Gyülekezete - Melletted áll

A szívről


Készítette: Keresztény szépségportál


Túl sok időt töltünk azzal, hogy Istent koordinátarendszerbe próbáljuk foglalni, a szívünknek pedig túl kevés időt hagyunk arra, hogy csodálatot érezzen.

Donald Miller

www.keresztenyszepsegportal.hu

A TROMBITA, BILL BURNS:


Készítette: Lisa Szanyel
Felhívást intézek hozzátok, hogy higgyetek jobban, mint eddig valaha. Felhívást intézek hozzátok, hogy függjetek Tőlem jobban, mint eddig valaha. Tegyetek próbára Engem, és lássátok meg, vajon nem leszek-e az Isten, aki gondoskodik arról, amire szükségetek van. Jöjjetek hát gyermekeim, és higgyetek! Jöjjetek hát, és járjatok Velem! Mert az előttetek álló út elkészült. Találjátok meg az utatokat, ami a lakhelyembe vezet, és lakozzatok benne, mert Én bizonyosan találkozni fogok veletek ott. Ez a hely a biztonság, a nagy öröm és a kijelentés helye -- az a hely, ahol bensőségesen lehet megismerni Engem. Szeretlek benneteket és törődök veletek. Hát gyertek! Gyertek hittel! Vessétek félre a hitetlenségeteket és kételkedéseteket, és teljes mértékben hozzátok be magatokat az örömnek erre a helyére! Élvezzétek az örökségeteket és a királyság áldásait, amelyek most eljönnek, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Látomásban embereket láttam, akik egy keskeny, sziklás ösvényben haladtak felfelé, egyesével egymás mögött, és hallottam, hogy ezt mondta az Úr: Az út hosszú és keskeny. Oda kell figyelnetek minden egyes lépésre, és körültekintőnek kell lennetek, hogy ne hátráltassátok a saját szellemi haladásotokat, és mások haladását se, a gondatlanságból elkövetett engedetlenséggel, vagy azzal, hogy testben jártok. Nektek a Szellemben kell járnotok és élnetek. A biztonságotok ettől függ.
Máté 7:13-14 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.

Faith Tabernacle, ft111.com
(Gyuri Naploja)

A testünk


Készítette: Keresztény szépségportál


A testünk Isten temploma.

www.keresztenyszepsegportal.hu
 


Joel Osteen: A hatalmas VAGYOK J


Készítette: Élő Víz

Elgondolkoztál ma már azon, milyen hatalmas Isten? Tisztában vagy azzal, hogy az Univerzum alkotója áll melletted? Ő Isten, aki a világot hívta életre. Ő a hatalmas Vagyok. Ma ezt mondja neked "Én vagyok minden, amire csak szükséged van. Az erőd vagyok. Én vagyok a bölcsességed. Én őrizlek téged. Én gondoskodom rólad. Én készítem el az utat számodra. Én oldom meg a gondjaidat. Én adom az álmaidat. Én vagyok a te győzedelmed."

Dávid a 138. zsoltárban így fogalmazott:

Ha nyomorúságban vergődöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobb kezed megment engemet. (Károli fordítás)

Talán ma te is Dávidhoz hasonlóan érzed magad, különféle nehézségek között.
A problémáid nagysága helyett tekints Isten hatalmasságára!
Ő minden, amire szükséged van. Ő a hatalmas VAGYOK. Ő az egyetlen, aki életed minden területén győzelemre vezet téged!
Mózes II. könyve:3:14
________________________________________
És monda Isten Mózesnek: VAGYOK AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.
Károli Gáspár fordítás
________________________________________
Mond el ezt az imát: Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz, és hogy megszabadítottál. Ma a te nagyságodra fogok csak figyelni. Köszönöm, hogy te vagy a hatalmas Vagyok - minden, a