2013. január 6.

Hit - meggyőződés


Valaki ezt mondta: "A hit az, amit te tartasz valamiről; a meggyőződés az, ami téged tart." A meggyőződés nem meggyőződés igazán, ha nem tartalmaz elkötelezettséget arra nézve, amiről állítjuk, hogy hisszük. /Jerry Bridges/


Imádság:


Köszönjük neked Istenünk, Fiadnak és Királyunknak, Jézus Krisztusnak az életét. Ámen.


A nap gondolata: Az okos szeretetről.


Aki okosan szeret, az nem tekint annyira szerelmének ajándékaira, mint az ajándékozónak szeretetére. (Kempis Tamás)


Isten ajándéka


 (Mária) megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,7)

Egy túlzsúfolt vonaton, elképzelhetetlen koszban és sötétben feküdt egy vajúdó nő. Mivel orvos vagyok, tudtam segíteni neki. Egy szűk ablakon keresztül sikerült elérnem az asszonyt. Egy pillanatra elcsendesedtem, segítségért és vezetésért imádkoztam ebben a lehetetlen helyzetben. A gyerek farfekvésű volt; az anya fiatal és törékeny. A körülötte lévő hely majdnem arra is kevés volt, hogy mozogni tudjak. De néhány perc múlva a gyermek megszületett. Micsoda öröm! Gyermek született! A vagonban mindenki ujjongva énekelni kezdett az örömtől, afrikai módon ünnepelve a gyermek születését. 

Azon az éjszakán, amikor Jézus megszületett Betlehemben, Mária "bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely". Amikor Jézus megszületett, a mennyei seregek sokasága köszöntötte őt az angyalokkal, dicsőítve az Istent. Ennek a gyermeknek a születése örömüzenet volt az egész világ számára. 

A karácsony alkalmat kínál számunkra, hogy engedjük Jézust megszületni életünkben. Azután Isten őbenne minden napon életet, örömöt és békességet fog ajándékozni számunkra. (Forrás: Csendes Percek)


Nézz szét, lássad a művét,

Az imákról.



Készítette: Keresztény szépségportál


A rövid imák éppen elég hosszúak.

(Spurgeon)

www.keresztenyszepsegportal.hu



Joel Osteen pasztor uzenete: Semmi jót nem tart vissza


Készítette: Lisa Szanyel


Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek. (Zsoltárok 84:12.)
Mit szeretnél az Úrtól? Békességre, gondoskodásra, vezetésre van szükséged? Isten Igéje azt mondja, hogy Isten semmi jót nem tart vissza azoktól, akik feddhetetlenül élnek Előtte. Most azt gondolhatod: „Én nem vagyok tökéletes. Hogy lehetnék feddhetetlen Isten előtt?” A JÓHÍR az, hogy amikor elfogadtad Jézust, mint Uradat és Megváltódat, Ő automatikusan feddhetetlenné tett téged. A múltad Isten szemében ki van törölve. Persze időnként követsz el hibákat, de a Biblia azt mondja:

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. (1János 1:9.)

Értsd meg, hogy Isten az Ő jóindulatát és dicsőségét akarja rád árasztani. Ha úgy érzed, van valami az életedben, amitől meg kell tisztulnod, menj az Atyához most, és valld meg Neki. Hagyd, hogy megújítson, hogy képes legyél befogadni a jó dolgokat, amiket számodra tartogat.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz, és rám akarod árasztani az áldásaidat és a jóindulatodat. Köszönöm, hogy új kezdetet adsz és feddhetetlennek látsz Jézus miatt. Kutasd át a szívemet, és mutasd meg, ha van valami, ami távol tart Tőled, a Jézus nevében. Ámen.

Beszédedből ismernek meg


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Sokat dolgozott a gyülekezetért, mint elöljáró, de mint asztalos is. Édesapja nem volt istenfélő ember, még józan életű sem, édesanyja azonban nagyon buzgó gyülekezeti tag volt, akivel kisfia (majd nagyfia) rendszeresen eljárt a gyülekezetbe minden összejövetelre.

Mint minden édesanya, ő is nagyon szerette egyetlen gyermekét. Hadd írjam ide gyorsan, hogy nemcsak az édesanya, hanem a gyülekezet is szerette a gyermeket, minden pajkossága ellenére is. Talán pótolni akarták a hideg szívű édesapát. Így a gyülekezet jó lelkiállapota is odakötötte őt a közösséghez.
Már tízéves korában megtanult harmóniumozni, ami még jobban odakapcsolta a gyülekezethez, nősülése után elment - megtérve - a felesége gyülekezetébe. Ott nagyobb szükség volt rá, mert ott volt harmónium, de nem volt, aki játsszon rajta.

Munkahelyén gyors kezű, szorgalmas segéd volt. Később tagja lett egy faipari szövetkezetnek, amelyiknek az elnöke hamar felfigyelt munkájára, s főleg józan életére. A többiek hétfőn elmondták, hol és hogyan mulattak tegnap, és mennyit költöttek. Ő nem szólt bele, hát a többiek hátfőn megkérdezték:
- Te hol töltötted a vasárnapot?
- Én imaházban voltam, kísértem az éneket harmóniumon, igei tanítást hallgattam...

A szövetkezet elnöke zsidó ember volt, s mikor ezeket hallotta, behívta az irodájába egy kis ,,beszélgetésre".
- Én elmegyek nyugdíjba, és szeretném, ha maga lenne az utódom - mondta az elnök. - Azt tudom, hogy a szavazatok nagy százalékát megkapja. Ahhoz azonban érettségi kell, hogy több, mint száz dolgozónak munkát biztosítson, eladja a termelt árut, és fölfelé is ,,elismerjék". Végezze el a faipari technikumot, és én nyugodtan megyek nyugdíjba.
Szót fogadott, s 50 évesen elvégezte az iskolát. Ő lett az elnöke a szövetkezetnek. Ma is az.

Munka végeztével, anyag után kutatva telefonálgatott ide-oda, s közben Pécsre is telefonált egy szövetkezetbe, amelyiknek az elnöke nagyon kedvesen beszélt vele. Tanácsokat adott, s kért, de feltűnt neki a nem mindennapi hangú beszéd, s azt kérdezte a pécsi elnök:
- Hol szokta maga tölteni a vasárnapját?
- Az imaházban, a családommal együtt. Harmónista vagyok, de vágyom is oda.
- Igen? - folytatta. - Én is odajárok, Pécsett. Hát szervusz, testvér! Máris ajánlok nektek megrendelőt, mivel nekünk nincs olyan gépünk, amivel azt a munkát elkészíthetnénk. Te is irányíts nekünk megrendelőt...

Egy közös ismerőst neveztek meg, akit mindketten ismertek és szerettek. Ezen aztán megnyugodtak, ma is folyik, nemcsak a munka, hanem egymás üzleti támogatása is.

Testvérem, aki e sorokat olvasod: Rá lehet-e ismerni üzletkötésed közben is a benned lévő krisztusi alaptermészetre? Munkahelyeden beszédedből, segítőkészségedből a tanítványi vonalra? Én magam is mérlegen állok
- Uram, csak ne találtassam híjával, mint Belsazár király!

Vass Ferenc-

Rám figyeljetek!

Készítette: BIBLIA

Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok. 

MERT ÉN VAGYOK AZ ISTEN, NINCS MÁS!



Ki lehet hős?


Készítette: Keresztény szépségportál

Akárki lehet hős.
Még az is, aki csupán annyit tesz, hogy ráteríti a kabátját egy gyerek vállára, hogy érezze, nincs minden veszve.

Felemelkedés c. film

www.keresztenyszepsegportal.hu



AZ ÚJJÁSZÜLETÉS IMÁJA


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet


Életednek legfontosabb kérdése: Tudod-e, mi történik veled
a halálod után? Egy napon mindannyiunknak szembesülnünk
kell a fizikai halállal. Az élet azonban a fizikai halál után is folytatódik:
az ember szelleme és lelke továbbra is létezik. Tudod-e,
hova kerül a szellemed és a lelked a fizikai halál után? Két hely
létezik a Biblia szerint: az egyik a mennyország, a másik a pokol.
Vajon mi dönti el, hová jutunk? Ha úgy gondolod, hogy a jó cselekedeteid
alapján jutsz el a mennyországba, akkor tévedsz Kedves
Olvasó! Ha viszont úgy gondolod, hogy te már annyi rosszat
tettél az életben, és oly sok bûnt követtél el, hogy számodra
nincs esély, hogy a mennybe kerülj, akkor is tévedsz.
Nincs olyan bûn, ami meg tudna akadályozni, hogy a mennybe
kerülj. Másrészt nem kerülhetsz a mennyországba csupán
azért, mert annyi jót tettél az életedben.
Mi határozza meg akkor, hogy hova kerülünk?
Jézus egyetlen feltételt említ:
Szükség néktek újonnan születnetek. (Ján. 3,7.)
Kérdezheted: Hogyan kell újjászületnem? Nikodémus sem értette
Jézus szavait az újjászületésrõl, hiszen megkérdezte: Mi
módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az õ
anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? (Ján. 3,4.)
Jézus így válaszolt: Ami testtõl született, test az; és ami
Szellemtõl született, szellem az. (Ján. 3,6.)
A szellemi újjászületésedért Isten hatalmas árat fizetett, az
egyszülött Fiát adta érted, mert annyira szeretett, és olyan nagyon
vágyott arra, hogy újra közösségben lehessen veled.
Mert úgy szerette Isten e világot (téged), hogy az Õ egyszülött
Fiát adta, hogy valaki (te) hiszen Õbenne, el ne vesszen, hanem
örök élete legyen. (Ján. 3,16.)
Ez csodálatos. Isten kidolgozta számodra az utat, hogy üdvözülhess.
Tudnod kell, hogy nincs más út az Atyához, csak Jézus
Krisztus által. Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam
— mondja Jézus. (Ján. 14,6.)
Sem gyülekezethez való tartozás, sem vallási hagyományok
követése, sem jócselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet
az Atyához. Egyetlen út vezet az Atyához: Jézus Krisztus. Az
ember nem képes arra, hogy önmagát megváltsa. Szüksége van
egy Üdvözítõre, egy Megváltóra. Ezért jött Jézus.
Az üdvösségedhez—újjászületésedhez—nem kell mást tenned,
mint szívedben elfogadni Jézus Krisztust, Isten Fiát, mint
Megváltót. Ha szeretnéd Jézust megkérni, legyen az életedMegváltója,
mondd el a következõ imádságot.
A Biblia tanítja: a hitünkrõl megvallást kell tennünk. Ezért az
imát ne csak magadban mondd el, hanem mondd ki hangosan.
Drága Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök Eléd. Azt mondod
az Igében: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról,
és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Õt a halálból,
üdvözülsz.” (Róm. 10,9.)
Hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bûneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból,
az én megigazulásomért.
Kérlek Jézus, legyél az én Uram!
Kérlek Jézus, legyél az én Megváltóm!
Kérlek Jézus, legyél az én Gyógyítóm!
A Te Igéd szerint: „Szívvel hiszünk a megigazulásra,
szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm. 10,10.)
Én hiszem a szívemben, és most a számmal vallást teszek
a hitemrõl:
Jézus az én Uram!
Jézus az én Megváltóm!
Jézus az én Gyógyítóm!
Meg vagyok váltva!
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet! Ámen.

Kedvenc videók (lejátszási lista)

2013. január 5.

MARSHA BURNS: APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN


Készítette: Lisa Szanyel

Az út nyitva áll előtted, hogy bátran a kegyelmem trónja elé jöjj, mondja az Úr. Ne félj, és ne tétovázz! Gyere, hadd beszéljek a szívedhez, mert bölcsességre és útmutatásra van szükséged az előtted álló napokra. Figyeld a halk és szelíd hangomat, és meg fogod hallani. Vezérelni fogom a lépéseidet, és győzelemre vezetlek.


Zsidókhoz írt levél 4:16 Menjünk tehát bátran a kegyelem trónjához, hogy irgalmat kapjunk és kegyelmet találjunk, a szükség idején való segítségül.

Aldott, bekes hetveget kivanok mindenkinek, sok szeretettel :)

Faith Tabernacle, ft111.com
(Gyuri Naploja)
 

Joel Osteen pasztor uzenete: Készülj a győzelemre!


Készítette: Lisa Szanyel
Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amit megígért az Úr azon a napon… (Józsué 14:12.)
Káleb segített bevezetni Izrael népét az Ígéret földjére. De azt mondja a Biblia, hogy Káleb nem állt meg ezen a ponton. Nyolcvan évesen így szólt: „Istenem, adj nekem egy újabb hegyet!” Ezzel tulajdonképpen azt mondta: „Istenem, adj nekem egy újabb feladatot!” Vegyük csak észre, hogy Káleb tudatosan készült a győzelemre. Pedig így is beszélhetett volna: „Istenem, hadd menjek már nyugdíjba!

Te jó ég, hogy sajog a hátam! Alig látok már valamit. A legújabb gyógyszeremet nem támogatja a TB. Teljesen kész vagyok!” Nem! Ő erős volt! Telve volt energiával, és készen állt a következő kihívásra. Nem számít milyen idős, vagy milyen fiatal vagy, Istennek van egy újabb küldetése a számodra. Nem lennél itt, ha Istennek nem lenne célja veled. Miért ne készülnél egy újabb győzelemre?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megteremtettél és célt adsz az életemnek. Segíts nekem felfedezni az ajándékokat és a képességeket, amiket belém helyeztél, hogy a Te dicsőségedre tudjam azokat használni. Köszönöm, hogy győzelmet adsz, a Jézus nevében. Ámen.

Istennek gondja van rád!


Készítette: Keresztény szépségportál


Minden gondotokat őreá vessétek, mert Istennek gondja van reátok.

Biblia (1 Péter 5:7)

www.keresztenyszepsegportal.hu



Elkötelezted magad?


Készítette: Győzedelmes gyülekezet

A menyegző lassan véget ért. A torták elfogytak, az ajándékokat kicsomagolták. Tamás végre egyedül maradt menyasszonyával. Amikor az autó elindult, a menyasszony az ülés legtávolabbi csücskére csúszott, amilyen távol csak tudott új férjétől: 

- Tamás, vigyél haza!

- Haza, Kati? Hiszen még el sem indultunk a nászútra, az új ház pedig csak három hét múlva lesz kész!

- De én nem is abba a házba akarok menni, amit te építettél! Vagy legalábbis most még nem - talán majd egyszer később. Kérlek, vigyél vissza a lakásomba!

Tamás csodálkozva nézett a feleségére. Félreértés kizárva: komolyan gondolja. Csodálkozása csak nőtt, amikor a lány folytatta:

- Tamás, örülök, hogy összeházasodtunk. Összetartozunk, és most már a te nevedet viselem. De tudod, szívesebben megyek a régi lakásomba. Most, hogy összeházasodtunk, majd megpróbálok egyszer egy héten eljönni hozzád. De ami a közös életünket illeti, abból nem lesz semmi! Visszamegyek a régi munkahelyemre, a régi barátaimhoz és a régi hobbijaimhoz. Természetesen szeretlek! Világos, hiszen végül is elfogadtalak férjemnek! Örökre a tied vagyok, de tiltakozom az ellen, hogy beleavatkozz az életembe. Úgy akarok élni, ahogy nekem tetszik. Ha beteg vagyok, vagy pénzre van szükségem, természetesen rögtön felhívlak. Végtére is a férjem vagy. De egyébként... Nagyon köszönöm a szerelmedet! Köszönöm, hogy megkérdezted, hozzád megyek-e feleségül. Köszönöm, hogy a férjem vagy. De, kérlek, ne avatkozz a magánéletembe!

Az ilyenfajta egyezkedés minden, csak nem házasság. Esetleg a házasság torzképe. A házastárs vállalása teljes odaadást követel. Tulajdonképpen erre van szükségünk a keresztyén életben is. Sokan nevezik magukat keresztyénnek, akik Jézus Krisztussal szemben éppen úgy viselkednek, ahogy Kati a férjével. Még ha esetleg nem is mondják ki ilyen nyíltan, a valóság mégis ez:

- Uram, befogadtalak, Megváltóm vagy. Köszönöm, hogy megváltottál. De most kérlek, hagyj békén. Vissza akarok térni régi barátaimhoz, régi szórakozásaimhoz és a régi életemhez. Elvárom tőled, hogy segíts, ha segítségre van szükségem, hiszen Megváltóm vagy. De hogy érted éljek, abból nem lesz semmi! Ha egyszer meg kell halnom, természetesen majd hozzád, abba a lakásba szeretnék menni, amit te készítettél. De remélem, hogy ez még nagyon-nagyon sokára következik be!

Keresztyén vagyok, ha így gondolkozom? Tényleg befogadtam az Úr Jézust? Őszintén átadtam neki a szívemet?

A Róma 7-ben olvashatjuk, mit jelent az igazi keresztyénség. Pál a házasság képét állítja elénk és megmagyarázza, hogy a Szent Lélek Krisztusra mutat, aki meghalt a bűneinkért és győztesként támadt fel.

- Befogadod Jézus Krisztust, a Megváltót, igazán életed ura lehet? - kérdezi tőlünk.

- Igen! - válaszolja az ember.

Ez a házasságkötés pillanata, vagy ahogy a Róma 7,4-ben olvashatjuk: „ ... másé vagytok: azé, aki feltámadt a halálból..." Az Övé vagyok, Ő pedig az enyém - nemcsak a földi élet idejére, hanem az örökkévalóságban is.„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!" (Csel 16,31). „...kérlek tehát titeket..., szánjátok oda testeteket... az Istennek" (Róma 12,1)

100-as Zsoltár

Leckék Lázártól (1)


Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából..." (János 11:1)

Lázár feltámasztásának történetébõl megtanulhatunk bizonyos dolgokat. Az elsõ lecke az ésszerûségrõl szól. Nem lehet mély hited, amíg ki nem merítettél minden ésszerû megoldást. Mária és Márta nem küldtek Jézusért, amíg meg nem tettek Lázárért mindent, amit maguk tudtak. Légy belátó, ha te magad is meg tudod tenni, Isten nem fogja megtenni helyetted. Például, ha nem vagy hajlandó változtatni az étrendeden, és nem kezdesz egészségesen táplálkozni, honnan veszed a bizalmat ahhoz, hogy Istentõl gyógyulást kérj? Ha nem vagy hajlandó házastársad szükségeit a magadéi elé helyezni, miért imádkozol boldog házasságért?

Jakab azt írja: Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet" (Jakab 2:18).

A második lecke a kapcsolatról szól. Vannak, akik csak akkor fordulnak Istenhez, amikor bajban vannak. Az imádság teljesen idegen fogalom számukra, amíg nem szenvednek autóbalesetet, amíg a házasságuk tönkre nem megy, vagy amíg el nem vesztik az állásukat. Akkor hitetlenkedve ezt mondják: Isten, miért engedted, hogy ez történjen?" Nehéz segítséget kérni valakitõl, amikor bajban vagy, ha azelõtt nem fordítottál idõt arra, hogy kapcsolatot építs vele. Jézus gyakran idõzött Mária és Márta otthonában, együtt étkezve velük. Ez a család adakozó volt, nem csupán kapni akaró. Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az õ testvére, Lázár volt a beteg" (János 11:2). Ha ennyire szereted az Urat, hittel fordulhatsz hozzá, tudva, hogy szükségeidet be fogja tölteni.

http://www.maiige.hu

Kelj fel, világosodjál

2013. január 4.

Ige: Minden hatalom a Fiúé


Lukács bizonyságtétele szerint az Úr Jézus, még amikor testben volt, már kijelentette, hogy minden hatalom néki adatott. Ez akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya. és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni](Luk. 10,21-22).

Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (vagyis nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).

És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [és annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [aki a mindenséget alá rendelte] Mikor pedig minden (vagyis a mindenség) alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben (1 Kor. 15,27-28).

 És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).

Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10).

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10)

Ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8)