2012. december 9.
Lehetetlen hinni?
Isten azt kéri, hogy higgyünk benne. És ezzel lehetetlent kér.
A keresztény egyházak alapvető tanítása szerint a hit elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Isten igaznak fogadjon el minket. Ez az örök élet feltétele, ahogyan azt a Bibliában több helyen olvassuk, pl.:
„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16,30-31)
Ez a hit ráadásul egy személyben, Jézus Krisztusban való hit. Nos, itt kezdődik a nehézség, mert az ember könnyebben hisz valami személytelen felső hatalomban, erőben, rendező elvben, mint egy meghatározott személyben. Jézus történelmi létezése nem kétséges, az viszont, hogy keresztre feszítése után továbbra is Istenként uralkodik a világmindenség felett, emberi eszközökkel nem bizonyítható. A hívő megtapasztalja a mindennapi életében, de ennek megvallása még mindig nem oszlatja el az emberek kétségeit.
Mire jó ez a bizonytalanság? Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a világmindenség Ura miért nem ad minden kétséget kizáró bizonyítékot a saját létezéséről.
Mire jó ez a bizonytalanság? Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a világmindenség Ura miért nem ad minden kétséget kizáró bizonyítékot a saját létezéséről.
Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izrael Istene, szabadító! (Ézs 45,15)
Miért rejtőzködik? Nem akarja, hogy az emberek hozzá tartozzanak? Dehogynem, pontosan ezt akarja, igazi összetartozást. Ezért kéri a hitet; ám ekkor valójában a lehetetlent kéri, olyat, amire az ember magától nem képes. Nem tudunk egy érzékszerveink számára felfoghatatlan valakinek a létéről megbizonyosodni, Isten mégis pontosan ezt kéri:
A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. (Zsid 11,1)
Meggyőződést kér a láthatatlanról – erre egyetlen ember sem képes. És itt jön a lényeg. Ezt a bizonyos meggyőződést Isten adja a hinni akaró ember lelkébe. A hitet előbb adja, azután kéri. Vagy ha úgy tetszik, azért kéri, mert meg akarja neked adni.
Nem akar magáról még több bizonyítékot kiállítani, amin aztán az emberek vitatkozhatnak, hogy tényleg Isten áll-e mögötte vagy a puszta véletlen. Annak adja meg a bizonyosságot, aki érte megpróbálkozik a lehetetlennel, és Ő akkor megadja a lehetetlent. Isten létét egyedül Isten tudja bizonyítani, Ő oszlat el minden kétséget.
Nem akar magáról még több bizonyítékot kiállítani, amin aztán az emberek vitatkozhatnak, hogy tényleg Isten áll-e mögötte vagy a puszta véletlen. Annak adja meg a bizonyosságot, aki érte megpróbálkozik a lehetetlennel, és Ő akkor megadja a lehetetlent. Isten létét egyedül Isten tudja bizonyítani, Ő oszlat el minden kétséget.
http://www.teologiablog.hu/2012/08/
Jó az Úr mamika
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Borús, esős nap volt. Bár nem fagyott, az utcák mégis csúszósak voltak egy kicsit.
Henk letekerte az ablakot, és intett egy öregembernek, aki fázósan állt az ajtónyílásban.
- Maga kérte a taxit?
- Igen, én telefonáltam, de nem magamnak rendeltem, hanem a fenti lakónak. Meier mamának.
- Hívja hát le, a kocsi előállt.
Az idős ember habozott.
- Nem tudna segíteni egy kicsit? A néni már nyolcvanhat éves, és segítség nélkül nemigen tud lejönni a lépcsőn. Segítenék én neki, de tönkretesz a reuma. Teljesen meggörnyeszt. Nem nagy segítség lenne neki.
- Jó kis munkát szerzett nekem! – vigyorgott Henk – És hol hagyjam az autót? Az egész utcában nincs egy szabad parkolóhely.
- Nyugodtan itt hagyhatja, mások is így szokták.
- Persze, aztán ki fizeti majd a büntetést? Talán Meier mama?
- Itt nem jár a rendőrség!
- Na, majd meglátjuk – mondta Henk, és kiszállt a taxiból – Hányadikon lakik a hölgy?
- A másodikon… Én majd figyelek az autóra, de biztos, hogy nem jön rendőr. Segítenék én, ha nem lenne ez a reuma…
- Jól van, melegedjen csak a cserépkályhájánál, megtalálom én azt az asszonyt. Meghallja, ha csöngetek?
- Nyitva van az ajtaja. Mint már mondtam, nehezen tud járni. Reggel és este én szoktam benézni hozzá. Bevásárolni is én szoktam neki, de én sem vagyok már olyan friss. Hetvennégy év – és ez a reuma… Szóval, egyszerűen menjen be hozzá.
- Remélhetőleg nem nagyothalló, nehogy hiába kopogjak…
- Nem, ragyogóan hall.
- Na, akkor menjen gyorsan melegedni.
Henk felbaktatott a lépcsőn. Sok mindent látott már életében, de ilyen bérházban réges-rég nem járt. Sötét volt a lépcsőházban. Hirtelen nekiütközött a térdével egy szemetesvödörnek. Fájdalmában felkiáltott, hogy hol a csudába lehet a villanykapcsoló. De egy lélek sem moccant.
Felért a másodikra, kinyitotta az ajtót, és máris egy kis szobában állt. Szokása szerint már a nyelvén volt egy jókedvű, tréfás megjegyzés. De amint megpillantotta a kis helységet, torkán akadt a szó. Kezével a kilincsen és fél lábbal a szobában úgy állt ott, mint egy viaszfigura, az arcára volt írva a csodálkozás. Úgy érezte magát, mintha egy régi korba pottyant volna. A szoba egész berendezése az ötvenes évek stílusára emlékeztette. Azon sem csodálkozott volna, ha hirtelen matrózruhában és térdzokniban meglátta volna saját magát, annyira emlékeztette a kép a gyermekkorára. Az otthonosan duruzsoló cserépkályha, a kandallópárkány, amely az ingaóra mindkét oldalán porcelánfigurákkal volt tele… Az asztalon egy tálca, rajta régimódi csészék, mellette egy kis olajégő, azon pedig egy zománcos kávéskanna.
Ráadásul, hogy a jelenet még hitelesebb legyen, az idős hölgy egy karosszékben ült.
- Mamika – szólította meg Henk önkéntelenül. Mint egy régi képeskönyvben, úgy ült ott az idős hölgy szorosan hátrafésült hajával és horgolt, fekete sáljával.
- Jó napot – felelte, és a ráncos arcból egy barátságos szempár pillantott a fiatalemberre. Erre az arcra sok mindent rajzolt egy hosszú élet bánata, baja.
- Olyan itt, mint egy múzeumban… Mintha megállt volna az idő – mondta Henk.
- Nem állt meg az idő, csak az idős emberek megpróbálják egy kicsit visszatartani. Gyakran nincs is az embernek mása, mint az emlékei… Leülsz egy kicsit?
- Leülni?! Nem látogatóba jöttem. Taxit rendelt, nem?
- Ja igen, természetesen sietsz.
- Hová akar menni?
- A postára.
- Bélyeget venni? – viccelt Henk.
- Nem, telefonálni.
- Te jó ég, ezért nem kell a postára mennie! Emma néni üzletében a sarkon vagy valamelyik szomszédnál biztosan van telefon. Nem az én dolgom ugyan, de így sokkal egyszerűbb lenne.
- Maastrichtba szeretnék telefonálni a lányomnak. Ha a boltból vagy a szomszédból hívom, akkor mások is hallják, akikre nem tartozik. A postán viszont van egy kis fülke, amiben egyedül lehet az ember. Minden évben fel szoktam onnan hívni a lányomat, így karácsony előtt. Legalább ilyenkor halljam, hogy jól vannak-e, rendben van-e minden.
- Azt gondoltam, hogy valamelyik gyerekéhez kell elvinnem, mert ott tölti a karácsonyt. Az idén nem karácsonyozhat a gyerekeinél?
- Nem él már egy gyermekem sem, csak a legkisebb lányom… Ő lakik Maastrichtban.
- És soha nem megy el hozzá Maastrichtba? Vagy mindig ő utazik ide? Biztosan azt gondolja, hogy minek beszél bele az én dolgaimba ez az ember; de csak a telefonálás miatt a postára taxizni, van ennek értelme?
Könnyek szöktek az öreg hölgy szemébe, és remegett a szája, amikor megszólalt:
- Soha nem láthatom… túl messze van… túl elfoglaltak… Írok olykor egy-egy lapot, de amikor felhívom és hallom a hangját… az teljesen más. Ha hallom a hangját, olyan, mintha itt lenne, egészen közel.
- Azt akarja mondani, hogy sohasem látogatja a lánya?
- Nem tehet róla – védte a lányát – Olyan elfoglaltak, és annyira másképp élnek, mint én… A vejem… hát igen, de szépen gondoskodik a lányomról, és együtt kell élniük, nem igaz? Csak az unokáimat, őket jó lenne egyszer látni.
Öreg szemei a távolba révedtek, és Henk észrevette, hogy valami olyasmit kavart fel benne a kérdéseivel, ami nagyon fájdalmas a néni számára.
- Hét gyermekem volt. Kettőt egy hét alatt veszítettem el, diftériában. Hogy ez mit jelent, el sem lehet mondani. Az egyik fiam pedig halászat közben belefulladt a tóba. Az a legrosszabb, ha ilyen fiatalon halnak meg, ezt a legnehezebb elhordozni. Így marad végül egyedül az ember… Már húsz éve, hogy meghalt a férje. Hirtelen nem marad az embernek senkije, akivel beszélhetne. Csak az emlékek maradtak.
Legtovább a legidősebb fiam volt velem. Ő nem nősült meg. Csendes fiú volt mindig is, vele értettük meg egymást a legjobban. Most már annak is több mint egy éve, hogy baleset érte. Pont hatvannégy éves volt. Kenyérért ment le… Soha többé nem láttam… nem láthattam többé. Elgázolták… egy busz. Most már csak a legkisebb lányom él. De nem akarok panaszkodni – nevetett fel minden átmenet nélkül. – Biztosan azt gondolod, hogy micsoda siránkozó vénasszony. Csak ha valaki jön és kérdezget, akkor újra előjön minden.
- Néhány embernek csak nyomorúság jut az életből – mondta Henk komoran. Lehangolta az öreg néni története. – Maga aztán sok mindent végig csinált.
- Ha Isten nem lett volna velem, nem bírtam volna ki – válaszolta egyszerűen – De szerencsére még mindig tudok énekelni. Persze, csak úgy magamnak. Már senki sem hallgatná szívesen, hisz nincs már hangom. Az tartott meg, hogy tudtam: Ő velem van, szorosan fog, nem ereszt el. És Ő nem hibázik.
Látva Henken, hogy neki más a véleménye, még hozzáfűzte:
- Nem, nem csak nyomorúság jutott nekem az életben. A legidősebb fiammal évekig nagyon szépen éltünk. Tényleg boldogok voltunk. Hidd el nekem, a bánat sokszor jobban összekovácsolja az embereket, mint a boldogság. Így karácsony táján még jobban hiányzik. Az volt a szokása – nem tudok visszaemlékezni, mikor is kezdte – szóval szenteste mindig hozott nekem valamit. Mindig ugyanazt: egy kis üveg 4711-es kölnit és egy csomag karácsonyi aprósüteményt. Még látom magam előtt, ahogy jött, megpuszilt és ezt mondta: „Jó az Úr, anyám.” Többet nem mondott, de nem is volt rá szükség… Értettük egymást, és tudtuk, hogy ez az igazság.
Henk tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy „ha a Jóisten tényleg olyan jó lenne, akkor jobban vigyázott volna magára”. De az öreg szemek olyan barátságosan néztek rá, hogy inkább nem válaszolt semmit.
- Én itt ülök, és csak beszélek és beszélek, közben te meg nem keresel semmit. Ki fogom neked fizetni. Kicsi ugyan a nyugdíjam, de jóformán nincs is szükségem semmire.
- Ne aggódjon, mamika. Húzza fel nyugodtan a kabátját. Nézzen a kályhára, nehogy valami gond legyen vele, aztán már mehetünk is.
Amikor a félhomályban lépésről-lépésre tapogatóztak lefelé, Henk a nagy dudálásból már gondolta, hogy valaki nem fér el az autója mellett. Kint belekarolt az öreg néni, és együtt baktattak a taxi felé.
- Sokáig tart még? – mordult rájuk egy mérges teherautósofőr. – Már egy örökkévalóság óta állok itt!
- Tartsd a szád! – rivallt rá Henk – Megnézném, milyen gyorsan jársz majd, ha te leszel 86 éves. Vigyázzon, mamika, ne hagyja magát sürgetni… Megvár minket ez a teherautó.
Az öreg hölgy élvezte a rövid utazást, megcsodálta a feldíszített boltokat, az ünnepi kivilágítást és a nagy jövés-menést. Egyszer csak, valószínűleg a sok benyomás hatására, elkezdett halkan énekelni:
„A szép, boldogító, szívet felvidító, szent karácsony elérkezett!
Krisztus jött megváltani, érettünk helytállani,
Keresztyének, örvendjen a szívetek!”
„Egy kicsit régimódi” – gondolta magában Henk.
Mintha kitalálta volna a gondolatait, megszólalt az asszony:
- Biztosan azt gondolod, hogy milyen furcsa egy öregasszony, de tényleg örülök, még ha szomorú dolgokat meséltem is neked. Csak nincs ellenedre, ha egy kicsit éneklek?
- Énekeljen nyugodtan – mondta Henk – de már itt is vagyunk. Figyeljen csak! Bekísérem a postára. Ott megvár engem, jó? Gyorsan leparkolom az autót, aztán felhívom magának a számot. És addig telefonál, ameddig csak akar. Én megvárom.
- Ez rengeteg pénzbe fog kerülni!
- Mamika, önálló vagyok, és már rég lemondtam róla, hogy ezzel a fuvarral szedjem meg magam. Jöjjön csak!
Miután eljutottak a postáig és lerakta a kocsiját, odakísérte a nénit a telefonfülkéhez. Megmozgatott minden követ, hogy egy széket szerezzen neki. Aztán feltárcsázta a számot, majd letáborozott a fülke közelében. Nevetnie kellett saját magán. Minden nap egy ilyen eset, és hamarosan koldusbotra jutna. Most hát a lányával beszél. Szégyellhetné magát az a lány! „Ha hallom a hangját, olyan, mintha itt lenne, egészen közel.”
Zavartalanul figyelhette Meier mamát. Ott ült a maga kis világában, nagy boldogan, hogy egyedül beszélhet a gyermekével, az egyetlen megmaradt gyermekével. Nem sokat beszélt, néha egy-egy szót, csak figyelt és bólogatott. A szemei viszont ragyogtak. Nagyon boldognak tűnt.
„Istenem – gondolta Henk – milyen kevés is kell ahhoz, hogy egyeseket boldoggá tegyünk!”
- Hát sosem fejezi már be az öregasszony? – riasztotta fel gondolataiból egy durva hang.
- Ha ezt még egyszer kimondod, kaphatsz egyet – fordult Henk fenyegetően a hang tulajdonosa, egy faragatlan fickó felé, mire az ijedten vonult vissza.
Ezek után már senki sem merészkedett a telefonfülke közelébe.
- Na, most boldog? – kérdezte Henk, amikor segített neki felállni. Csak ránézett és bólintott. De a szemei ragyogtak. Hála, boldogság és elégedettség tükröződött bennük.
- Most visszaviszem a széket, hozom az autóm, aztán szépen hazaviszem. Itt benn várjon rám, és vigyázzon jól a táskájára!
Amikor az autóval a posta elé kanyarodott, látta, hogy az öreg hölgy már kijött egyedül a posta épületéből. Ekkor történt a baj. Egy fiatal kölyök elfutott mellette, és elkapta a kézitáskáját. Biztosan azt gondolta, hogy ijedtében majd elengedi, de pont az ellenkezője történt. Magához szorította a táskát. A tolvaj pánikba esett. Erőszakkal kitépte a kezéből a táskát, erre ő megbotlott és elesett. Mindez másodpercek alatt történt. Mire Henk közbe tudott volna avatkozni, már rég eltűnt a táska tolvaj.
Henk egy pillanatig arra gondolt, hogy utánaszalad. Dúlt benne a harag. De aztán a járdán fekvő nyomorult kis teremtésre esett a pillantása. Aggódva térdelt le Meier mama mellé. Nem volt eszméleténél. Olyan rosszul esett, hogy megsérült a feje. Sűrű vér csorgott a sebből, éles kontrasztot képezve a holtsápadt arccal.
Henk kibújt a dzsekijéből, és összegöngyölítve a néni feje alá dugta. Majd az autóhoz rohant, hogy egy takarót hozzon. Amikor visszaért, a néni éppen kinyitotta a szemét. Megismerte őt, sőt egy pillanatra el is mosolyodott. Aztán aggódva próbált beszélni:
- A zubbony… hol a zubbonyod? Megfázol…
- Ne aggódj – suttogta Henk – maradj csak nyugodtan fekve, és gondolj a lányodra, akivel épp most beszéltél. Vigyázok én magamra.
Pillanatok alatt kíváncsiskodók sereglettek köréjük. A mentőápolók alig tudtak keresztültörni a tömegen. Amikor Henk látta, milyen szakszerűen látják el Meier mamát, kicsit megnyugodott. Már vitték is a hordágyon a mentőbe. Erről egyébként ő mit sem tudott, mert újból elveszítette az eszméletét.
- Melyik kórházba viszitek? – tudakolta Henk.
- A Wilhelminába. Talán a rokona?
- nem, nem vagyok rokona… Ma láttam először, de olyan, mintha nagyon régóta ismerném.
Az ápoló vállat vont, és beszállt a mentőbe.
Aznap Henk többször is azon kapta magát, hogy az öreg hölgyre gondol. A kis szoba hangulatára, a bátran viselt szenvedésre és arra a csodálatos képességre, hogy ilyen kicsi dologtól is boldog tud lenni, ha egy ideig hallhatja a lánya hangját, aki különben alig törődik vele. Egyszer egy évben, kicsivel karácsony előtt összegyűjt annyi boldogságot, hogy egy évig elél belőle. Egyszerűen felfoghatatlan! Újra meg újra az öreg, ráncos arcot látta maga előtt.
Azokat a ragyogó szemeket, amikor kijött a telefonfülkéből… És egy ilyen nyomorult kis fickó kezet emel egy ilyen öreg emberre, csupán egy kis aprópénzért! Még jó, hogy nem ismerné fel, ha az útjába akadna, mert aprófát csinálna belőle. Hová fajult a világ!
Amikor délben beállt a taxistandra, elnyújtózott és bekapcsolta a rádiót, meglepetésére egy igehirdetésbe csöppent.
„… a mi korunkban. Lehet-e ma karácsonyt ünnepelni? Békesség a földön? Hiszen annyi minden vesz bennünket körül, ami ennek ellentmond. Az emberek közti viszálykodás, az önzés, a fukarság. Életveszélyes lett élni! Hisz naponta döbbentenek meg borzalmasnál borzalmasabb események! Embereket ejtenek túszul, másokat lemészárolnak, mint az állatokat. Terjed az erőszak, nemzetközi méretekben, de kicsiben is. A városokban a sötétség beálltával már nem szabad bemerészkedni egyes negyedekbe. Százezrek ülnek igazságtalanul börtönben, milliók éheznek. Nincs az embereknek erkölcsi tartásuk. És így akar az egyház karácsonyt ünnepelni? Ugyan!
Mit is jelent egyáltalán a karácsony? Mit ünnepelünk tulajdonképpen? Azért lett karácsony, mert szenteste az emberek egyszer csak olyan jól kijöttek egymással? Kedves Rádióhallgatók, ugye, ezt mi másképp tudjuk? Ha keveset is tudnak karácsonyról, azt bizonyára mindenki hallotta, hogy Jézus számára nem volt hely a vendégfogadóban. Istennek nem akar az ember helyet adni ezen a világon.
Nem, barátaim, karácsony nem a jó emberek, hanem a jó Isten ünnepe. Ő maga jött be az életünk istállójába, és odahozta az ünnepet. A mi korunkban is, amikor körülöttünk minden összedőléssel fenyeget, be akar jönni hozzánk, és rendet akar csinálni. >>Krisztus jött megváltani, érettünk helytállani. Keresztyének, örvendjen a szívetek!<<
„Ezt énekelte Meier mama is ma reggel” – gondolta Henk.
„Isten a legdrágábbját, aminél drágábbja nincs, odaadja egy olyan világnak, amely belebukott adósságaiba és bűneibe. Isten jót akar az emberekkel, akik maguktól nem jók. Még azokat is szereti, akik nem keresik Őt. Bolondság ez a modern ember szemében talán, aki azonban megtanulja megérteni ezt, annak feltárul a menny. Az szeretni tanul! A karácsony ezt jelenti: Nem reménytelen a dolog, mert Isten jó…”
- Mi az, alszol? – kopogott egy ember türelmetlenül a kocsi ablakán. Henk felriadt.
- Messze jártál?
- Nagyon messze – morogta Henk, és beindította az autót.
Amikor este belépett a kórházi szobába, rögtön látta, hogy Meier mama nincs jól. Azt sem vette észre, hogy az ágya mellett áll. Nagyon csendesen feküdt, nagyon kicsi volt, nagyon sovány és nagyon öreg. Ráncos arcán egy fájdalmas vonás jelent meg. Henk egy darabig csendben állt mellette. Így végzi az ember, teljesen egyedül…
„Ha Isten nem lett volna velem, nem bírtam volna ki…” – csengett még a fülében.
Egyszer csak kinyitotta a szemét a néni, és ránézett. Erősen gondolkozott, hogy ki is áll előtte. Lassan aztán eszébe jutott, és újra felbukkant az öreg szemekben az a mosoly, amit akkor látott bennük Henk, amikor Meier mama reggel a lányával beszélt. Tulajdonképpen több volt ez egyszerű mosolygásnál. Az ünnep ragyogása volt.
„A karácsony” – gondolta Henk.
- Hello, mamika – suttogta rekedten, és óvatosan nyúlt az öreg kezek után. – Úgy fekszel itt, mint egy hercegnő.
Meier mama megpróbált beszélni, de alig-alig jött ki hang a száján. Henk egy nagy kölnisüveget vett elő a táskájából, a legnagyobbat, ami csak kapható:
- 4711… mit szólsz hozzá? És tessék, hogy majd ropogtathasd, ha jobban leszel… karácsonyi aprósütemény.
Az öreg szemekből túláradó boldogság sugárzott, ami mélyen megrendítette a jól megtermett fiatalembert.
- Hát… megjegyezted? – mormolta a nénike, miközben folytak a könnyei.
- Fájdalmaid vannak, mamika? – kérdezte Henk rémülten.
De ő csak rázta a fejét, és végigsimított a fiatalember kezén.
- Átvettem a fiad szokását – mondta Henk, és valami meghatódottság vett rajta erőt. Aztán a nénike fejére tette hatalmas kezét, és szelíden megpuszilta őt. Könnyes szemmel suttogta:
- Jó az Úr, mamika!
Johan Frinsel: Karácsonyi történetek
Henk letekerte az ablakot, és intett egy öregembernek, aki fázósan állt az ajtónyílásban.
- Maga kérte a taxit?
- Igen, én telefonáltam, de nem magamnak rendeltem, hanem a fenti lakónak. Meier mamának.
- Hívja hát le, a kocsi előállt.
Az idős ember habozott.
- Nem tudna segíteni egy kicsit? A néni már nyolcvanhat éves, és segítség nélkül nemigen tud lejönni a lépcsőn. Segítenék én neki, de tönkretesz a reuma. Teljesen meggörnyeszt. Nem nagy segítség lenne neki.
- Jó kis munkát szerzett nekem! – vigyorgott Henk – És hol hagyjam az autót? Az egész utcában nincs egy szabad parkolóhely.
- Nyugodtan itt hagyhatja, mások is így szokták.
- Persze, aztán ki fizeti majd a büntetést? Talán Meier mama?
- Itt nem jár a rendőrség!
- Na, majd meglátjuk – mondta Henk, és kiszállt a taxiból – Hányadikon lakik a hölgy?
- A másodikon… Én majd figyelek az autóra, de biztos, hogy nem jön rendőr. Segítenék én, ha nem lenne ez a reuma…
- Jól van, melegedjen csak a cserépkályhájánál, megtalálom én azt az asszonyt. Meghallja, ha csöngetek?
- Nyitva van az ajtaja. Mint már mondtam, nehezen tud járni. Reggel és este én szoktam benézni hozzá. Bevásárolni is én szoktam neki, de én sem vagyok már olyan friss. Hetvennégy év – és ez a reuma… Szóval, egyszerűen menjen be hozzá.
- Remélhetőleg nem nagyothalló, nehogy hiába kopogjak…
- Nem, ragyogóan hall.
- Na, akkor menjen gyorsan melegedni.
Henk felbaktatott a lépcsőn. Sok mindent látott már életében, de ilyen bérházban réges-rég nem járt. Sötét volt a lépcsőházban. Hirtelen nekiütközött a térdével egy szemetesvödörnek. Fájdalmában felkiáltott, hogy hol a csudába lehet a villanykapcsoló. De egy lélek sem moccant.
Felért a másodikra, kinyitotta az ajtót, és máris egy kis szobában állt. Szokása szerint már a nyelvén volt egy jókedvű, tréfás megjegyzés. De amint megpillantotta a kis helységet, torkán akadt a szó. Kezével a kilincsen és fél lábbal a szobában úgy állt ott, mint egy viaszfigura, az arcára volt írva a csodálkozás. Úgy érezte magát, mintha egy régi korba pottyant volna. A szoba egész berendezése az ötvenes évek stílusára emlékeztette. Azon sem csodálkozott volna, ha hirtelen matrózruhában és térdzokniban meglátta volna saját magát, annyira emlékeztette a kép a gyermekkorára. Az otthonosan duruzsoló cserépkályha, a kandallópárkány, amely az ingaóra mindkét oldalán porcelánfigurákkal volt tele… Az asztalon egy tálca, rajta régimódi csészék, mellette egy kis olajégő, azon pedig egy zománcos kávéskanna.
Ráadásul, hogy a jelenet még hitelesebb legyen, az idős hölgy egy karosszékben ült.
- Mamika – szólította meg Henk önkéntelenül. Mint egy régi képeskönyvben, úgy ült ott az idős hölgy szorosan hátrafésült hajával és horgolt, fekete sáljával.
- Jó napot – felelte, és a ráncos arcból egy barátságos szempár pillantott a fiatalemberre. Erre az arcra sok mindent rajzolt egy hosszú élet bánata, baja.
- Olyan itt, mint egy múzeumban… Mintha megállt volna az idő – mondta Henk.
- Nem állt meg az idő, csak az idős emberek megpróbálják egy kicsit visszatartani. Gyakran nincs is az embernek mása, mint az emlékei… Leülsz egy kicsit?
- Leülni?! Nem látogatóba jöttem. Taxit rendelt, nem?
- Ja igen, természetesen sietsz.
- Hová akar menni?
- A postára.
- Bélyeget venni? – viccelt Henk.
- Nem, telefonálni.
- Te jó ég, ezért nem kell a postára mennie! Emma néni üzletében a sarkon vagy valamelyik szomszédnál biztosan van telefon. Nem az én dolgom ugyan, de így sokkal egyszerűbb lenne.
- Maastrichtba szeretnék telefonálni a lányomnak. Ha a boltból vagy a szomszédból hívom, akkor mások is hallják, akikre nem tartozik. A postán viszont van egy kis fülke, amiben egyedül lehet az ember. Minden évben fel szoktam onnan hívni a lányomat, így karácsony előtt. Legalább ilyenkor halljam, hogy jól vannak-e, rendben van-e minden.
- Azt gondoltam, hogy valamelyik gyerekéhez kell elvinnem, mert ott tölti a karácsonyt. Az idén nem karácsonyozhat a gyerekeinél?
- Nem él már egy gyermekem sem, csak a legkisebb lányom… Ő lakik Maastrichtban.
- És soha nem megy el hozzá Maastrichtba? Vagy mindig ő utazik ide? Biztosan azt gondolja, hogy minek beszél bele az én dolgaimba ez az ember; de csak a telefonálás miatt a postára taxizni, van ennek értelme?
Könnyek szöktek az öreg hölgy szemébe, és remegett a szája, amikor megszólalt:
- Soha nem láthatom… túl messze van… túl elfoglaltak… Írok olykor egy-egy lapot, de amikor felhívom és hallom a hangját… az teljesen más. Ha hallom a hangját, olyan, mintha itt lenne, egészen közel.
- Azt akarja mondani, hogy sohasem látogatja a lánya?
- Nem tehet róla – védte a lányát – Olyan elfoglaltak, és annyira másképp élnek, mint én… A vejem… hát igen, de szépen gondoskodik a lányomról, és együtt kell élniük, nem igaz? Csak az unokáimat, őket jó lenne egyszer látni.
Öreg szemei a távolba révedtek, és Henk észrevette, hogy valami olyasmit kavart fel benne a kérdéseivel, ami nagyon fájdalmas a néni számára.
- Hét gyermekem volt. Kettőt egy hét alatt veszítettem el, diftériában. Hogy ez mit jelent, el sem lehet mondani. Az egyik fiam pedig halászat közben belefulladt a tóba. Az a legrosszabb, ha ilyen fiatalon halnak meg, ezt a legnehezebb elhordozni. Így marad végül egyedül az ember… Már húsz éve, hogy meghalt a férje. Hirtelen nem marad az embernek senkije, akivel beszélhetne. Csak az emlékek maradtak.
Legtovább a legidősebb fiam volt velem. Ő nem nősült meg. Csendes fiú volt mindig is, vele értettük meg egymást a legjobban. Most már annak is több mint egy éve, hogy baleset érte. Pont hatvannégy éves volt. Kenyérért ment le… Soha többé nem láttam… nem láthattam többé. Elgázolták… egy busz. Most már csak a legkisebb lányom él. De nem akarok panaszkodni – nevetett fel minden átmenet nélkül. – Biztosan azt gondolod, hogy micsoda siránkozó vénasszony. Csak ha valaki jön és kérdezget, akkor újra előjön minden.
- Néhány embernek csak nyomorúság jut az életből – mondta Henk komoran. Lehangolta az öreg néni története. – Maga aztán sok mindent végig csinált.
- Ha Isten nem lett volna velem, nem bírtam volna ki – válaszolta egyszerűen – De szerencsére még mindig tudok énekelni. Persze, csak úgy magamnak. Már senki sem hallgatná szívesen, hisz nincs már hangom. Az tartott meg, hogy tudtam: Ő velem van, szorosan fog, nem ereszt el. És Ő nem hibázik.
Látva Henken, hogy neki más a véleménye, még hozzáfűzte:
- Nem, nem csak nyomorúság jutott nekem az életben. A legidősebb fiammal évekig nagyon szépen éltünk. Tényleg boldogok voltunk. Hidd el nekem, a bánat sokszor jobban összekovácsolja az embereket, mint a boldogság. Így karácsony táján még jobban hiányzik. Az volt a szokása – nem tudok visszaemlékezni, mikor is kezdte – szóval szenteste mindig hozott nekem valamit. Mindig ugyanazt: egy kis üveg 4711-es kölnit és egy csomag karácsonyi aprósüteményt. Még látom magam előtt, ahogy jött, megpuszilt és ezt mondta: „Jó az Úr, anyám.” Többet nem mondott, de nem is volt rá szükség… Értettük egymást, és tudtuk, hogy ez az igazság.
Henk tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy „ha a Jóisten tényleg olyan jó lenne, akkor jobban vigyázott volna magára”. De az öreg szemek olyan barátságosan néztek rá, hogy inkább nem válaszolt semmit.
- Én itt ülök, és csak beszélek és beszélek, közben te meg nem keresel semmit. Ki fogom neked fizetni. Kicsi ugyan a nyugdíjam, de jóformán nincs is szükségem semmire.
- Ne aggódjon, mamika. Húzza fel nyugodtan a kabátját. Nézzen a kályhára, nehogy valami gond legyen vele, aztán már mehetünk is.
Amikor a félhomályban lépésről-lépésre tapogatóztak lefelé, Henk a nagy dudálásból már gondolta, hogy valaki nem fér el az autója mellett. Kint belekarolt az öreg néni, és együtt baktattak a taxi felé.
- Sokáig tart még? – mordult rájuk egy mérges teherautósofőr. – Már egy örökkévalóság óta állok itt!
- Tartsd a szád! – rivallt rá Henk – Megnézném, milyen gyorsan jársz majd, ha te leszel 86 éves. Vigyázzon, mamika, ne hagyja magát sürgetni… Megvár minket ez a teherautó.
Az öreg hölgy élvezte a rövid utazást, megcsodálta a feldíszített boltokat, az ünnepi kivilágítást és a nagy jövés-menést. Egyszer csak, valószínűleg a sok benyomás hatására, elkezdett halkan énekelni:
„A szép, boldogító, szívet felvidító, szent karácsony elérkezett!
Krisztus jött megváltani, érettünk helytállani,
Keresztyének, örvendjen a szívetek!”
„Egy kicsit régimódi” – gondolta magában Henk.
Mintha kitalálta volna a gondolatait, megszólalt az asszony:
- Biztosan azt gondolod, hogy milyen furcsa egy öregasszony, de tényleg örülök, még ha szomorú dolgokat meséltem is neked. Csak nincs ellenedre, ha egy kicsit éneklek?
- Énekeljen nyugodtan – mondta Henk – de már itt is vagyunk. Figyeljen csak! Bekísérem a postára. Ott megvár engem, jó? Gyorsan leparkolom az autót, aztán felhívom magának a számot. És addig telefonál, ameddig csak akar. Én megvárom.
- Ez rengeteg pénzbe fog kerülni!
- Mamika, önálló vagyok, és már rég lemondtam róla, hogy ezzel a fuvarral szedjem meg magam. Jöjjön csak!
Miután eljutottak a postáig és lerakta a kocsiját, odakísérte a nénit a telefonfülkéhez. Megmozgatott minden követ, hogy egy széket szerezzen neki. Aztán feltárcsázta a számot, majd letáborozott a fülke közelében. Nevetnie kellett saját magán. Minden nap egy ilyen eset, és hamarosan koldusbotra jutna. Most hát a lányával beszél. Szégyellhetné magát az a lány! „Ha hallom a hangját, olyan, mintha itt lenne, egészen közel.”
Zavartalanul figyelhette Meier mamát. Ott ült a maga kis világában, nagy boldogan, hogy egyedül beszélhet a gyermekével, az egyetlen megmaradt gyermekével. Nem sokat beszélt, néha egy-egy szót, csak figyelt és bólogatott. A szemei viszont ragyogtak. Nagyon boldognak tűnt.
„Istenem – gondolta Henk – milyen kevés is kell ahhoz, hogy egyeseket boldoggá tegyünk!”
- Hát sosem fejezi már be az öregasszony? – riasztotta fel gondolataiból egy durva hang.
- Ha ezt még egyszer kimondod, kaphatsz egyet – fordult Henk fenyegetően a hang tulajdonosa, egy faragatlan fickó felé, mire az ijedten vonult vissza.
Ezek után már senki sem merészkedett a telefonfülke közelébe.
- Na, most boldog? – kérdezte Henk, amikor segített neki felállni. Csak ránézett és bólintott. De a szemei ragyogtak. Hála, boldogság és elégedettség tükröződött bennük.
- Most visszaviszem a széket, hozom az autóm, aztán szépen hazaviszem. Itt benn várjon rám, és vigyázzon jól a táskájára!
Amikor az autóval a posta elé kanyarodott, látta, hogy az öreg hölgy már kijött egyedül a posta épületéből. Ekkor történt a baj. Egy fiatal kölyök elfutott mellette, és elkapta a kézitáskáját. Biztosan azt gondolta, hogy ijedtében majd elengedi, de pont az ellenkezője történt. Magához szorította a táskát. A tolvaj pánikba esett. Erőszakkal kitépte a kezéből a táskát, erre ő megbotlott és elesett. Mindez másodpercek alatt történt. Mire Henk közbe tudott volna avatkozni, már rég eltűnt a táska tolvaj.
Henk egy pillanatig arra gondolt, hogy utánaszalad. Dúlt benne a harag. De aztán a járdán fekvő nyomorult kis teremtésre esett a pillantása. Aggódva térdelt le Meier mama mellé. Nem volt eszméleténél. Olyan rosszul esett, hogy megsérült a feje. Sűrű vér csorgott a sebből, éles kontrasztot képezve a holtsápadt arccal.
Henk kibújt a dzsekijéből, és összegöngyölítve a néni feje alá dugta. Majd az autóhoz rohant, hogy egy takarót hozzon. Amikor visszaért, a néni éppen kinyitotta a szemét. Megismerte őt, sőt egy pillanatra el is mosolyodott. Aztán aggódva próbált beszélni:
- A zubbony… hol a zubbonyod? Megfázol…
- Ne aggódj – suttogta Henk – maradj csak nyugodtan fekve, és gondolj a lányodra, akivel épp most beszéltél. Vigyázok én magamra.
Pillanatok alatt kíváncsiskodók sereglettek köréjük. A mentőápolók alig tudtak keresztültörni a tömegen. Amikor Henk látta, milyen szakszerűen látják el Meier mamát, kicsit megnyugodott. Már vitték is a hordágyon a mentőbe. Erről egyébként ő mit sem tudott, mert újból elveszítette az eszméletét.
- Melyik kórházba viszitek? – tudakolta Henk.
- A Wilhelminába. Talán a rokona?
- nem, nem vagyok rokona… Ma láttam először, de olyan, mintha nagyon régóta ismerném.
Az ápoló vállat vont, és beszállt a mentőbe.
Aznap Henk többször is azon kapta magát, hogy az öreg hölgyre gondol. A kis szoba hangulatára, a bátran viselt szenvedésre és arra a csodálatos képességre, hogy ilyen kicsi dologtól is boldog tud lenni, ha egy ideig hallhatja a lánya hangját, aki különben alig törődik vele. Egyszer egy évben, kicsivel karácsony előtt összegyűjt annyi boldogságot, hogy egy évig elél belőle. Egyszerűen felfoghatatlan! Újra meg újra az öreg, ráncos arcot látta maga előtt.
Azokat a ragyogó szemeket, amikor kijött a telefonfülkéből… És egy ilyen nyomorult kis fickó kezet emel egy ilyen öreg emberre, csupán egy kis aprópénzért! Még jó, hogy nem ismerné fel, ha az útjába akadna, mert aprófát csinálna belőle. Hová fajult a világ!
Amikor délben beállt a taxistandra, elnyújtózott és bekapcsolta a rádiót, meglepetésére egy igehirdetésbe csöppent.
„… a mi korunkban. Lehet-e ma karácsonyt ünnepelni? Békesség a földön? Hiszen annyi minden vesz bennünket körül, ami ennek ellentmond. Az emberek közti viszálykodás, az önzés, a fukarság. Életveszélyes lett élni! Hisz naponta döbbentenek meg borzalmasnál borzalmasabb események! Embereket ejtenek túszul, másokat lemészárolnak, mint az állatokat. Terjed az erőszak, nemzetközi méretekben, de kicsiben is. A városokban a sötétség beálltával már nem szabad bemerészkedni egyes negyedekbe. Százezrek ülnek igazságtalanul börtönben, milliók éheznek. Nincs az embereknek erkölcsi tartásuk. És így akar az egyház karácsonyt ünnepelni? Ugyan!
Mit is jelent egyáltalán a karácsony? Mit ünnepelünk tulajdonképpen? Azért lett karácsony, mert szenteste az emberek egyszer csak olyan jól kijöttek egymással? Kedves Rádióhallgatók, ugye, ezt mi másképp tudjuk? Ha keveset is tudnak karácsonyról, azt bizonyára mindenki hallotta, hogy Jézus számára nem volt hely a vendégfogadóban. Istennek nem akar az ember helyet adni ezen a világon.
Nem, barátaim, karácsony nem a jó emberek, hanem a jó Isten ünnepe. Ő maga jött be az életünk istállójába, és odahozta az ünnepet. A mi korunkban is, amikor körülöttünk minden összedőléssel fenyeget, be akar jönni hozzánk, és rendet akar csinálni. >>Krisztus jött megváltani, érettünk helytállani. Keresztyének, örvendjen a szívetek!<<
„Ezt énekelte Meier mama is ma reggel” – gondolta Henk.
„Isten a legdrágábbját, aminél drágábbja nincs, odaadja egy olyan világnak, amely belebukott adósságaiba és bűneibe. Isten jót akar az emberekkel, akik maguktól nem jók. Még azokat is szereti, akik nem keresik Őt. Bolondság ez a modern ember szemében talán, aki azonban megtanulja megérteni ezt, annak feltárul a menny. Az szeretni tanul! A karácsony ezt jelenti: Nem reménytelen a dolog, mert Isten jó…”
- Mi az, alszol? – kopogott egy ember türelmetlenül a kocsi ablakán. Henk felriadt.
- Messze jártál?
- Nagyon messze – morogta Henk, és beindította az autót.
Amikor este belépett a kórházi szobába, rögtön látta, hogy Meier mama nincs jól. Azt sem vette észre, hogy az ágya mellett áll. Nagyon csendesen feküdt, nagyon kicsi volt, nagyon sovány és nagyon öreg. Ráncos arcán egy fájdalmas vonás jelent meg. Henk egy darabig csendben állt mellette. Így végzi az ember, teljesen egyedül…
„Ha Isten nem lett volna velem, nem bírtam volna ki…” – csengett még a fülében.
Egyszer csak kinyitotta a szemét a néni, és ránézett. Erősen gondolkozott, hogy ki is áll előtte. Lassan aztán eszébe jutott, és újra felbukkant az öreg szemekben az a mosoly, amit akkor látott bennük Henk, amikor Meier mama reggel a lányával beszélt. Tulajdonképpen több volt ez egyszerű mosolygásnál. Az ünnep ragyogása volt.
„A karácsony” – gondolta Henk.
- Hello, mamika – suttogta rekedten, és óvatosan nyúlt az öreg kezek után. – Úgy fekszel itt, mint egy hercegnő.
Meier mama megpróbált beszélni, de alig-alig jött ki hang a száján. Henk egy nagy kölnisüveget vett elő a táskájából, a legnagyobbat, ami csak kapható:
- 4711… mit szólsz hozzá? És tessék, hogy majd ropogtathasd, ha jobban leszel… karácsonyi aprósütemény.
Az öreg szemekből túláradó boldogság sugárzott, ami mélyen megrendítette a jól megtermett fiatalembert.
- Hát… megjegyezted? – mormolta a nénike, miközben folytak a könnyei.
- Fájdalmaid vannak, mamika? – kérdezte Henk rémülten.
De ő csak rázta a fejét, és végigsimított a fiatalember kezén.
- Átvettem a fiad szokását – mondta Henk, és valami meghatódottság vett rajta erőt. Aztán a nénike fejére tette hatalmas kezét, és szelíden megpuszilta őt. Könnyes szemmel suttogta:
- Jó az Úr, mamika!
Johan Frinsel: Karácsonyi történetek
MINDIG ÖRÜLNI: Joel Osteen
Készítette: Élő Víz
Mindannyiunk számára reális lehetőség, hogy elveszítjük az örömünket, hogy elkedvetlenedünk. De Isten szándéka nem az, hogy csupán elviseljük az életet, hanem hogy élvezzük azt. Már reggel eldől, hogy egy napunk győztes lesz-e vagy vesztes. Amikor reggel felkelsz, az elmédet kell megfelelő irányba állítanod. Lehet, hogy az érzéseid azt mondják: "fáradt vagyok, nincs kedvem felkelni, dolgozni menni még annyira sem. Nem akarok a problémáimmal foglalkozni, még a gyerekeimmel sem. Annyi problémám van."
Ha ezekkel a gondolatokkal akarod eltölteni az egész napot, biztos hogy rossz napod lesz. A hitedet rosszul használod. Meg kell fordítanod a helyzetet. Mondd: "ez a nap egy nagyszerű nap lesz, valami nagyszerű fog velem történni ma. Istennek fontos az én jövőm, s Ő jóindulattal fog beavatkozni ma is. Várom, hogy új lehetőségek, istentől való kapcsolatok, természetfeletti áttörések jöjjenek ma." S ezzel már fel is készítetted magad a győzelmekre, a helyreállásra, növekedésre.
Isten azt fogja mondani angyalainak: "figyelitek? Ez a gyermekem várja az én jóságomat. Várja, hogy növekedjen, bővölködjön, annak ellenére hogy a gazdaság rosszul működik. Azt várja, hogy egészséges legyen, az orvosi diagnózis ellenére. Azt várja, hogy az álmai beteljesüljenek, annak ellenére, hogy nincs erre lehetőség." Ha a napodat így kezded, Isten azt fogja mondani az angyalainak: "menjetek, dolgozzatok! Intézkedjetek, hogy jól alakuljanak a gyermekem dolgai. Adjatok áttörést az életébe. Intézzétek el, hogy a megfelelő emberekkel találkozzon a megfelelő pillanatban. Nyissátok meg a megfelelő ajtókat a számára." Ezután jelenik meg Isten jósága, szokatlan módon az életedben.
Jónéhányatoknál tudom, hogy a nagy áttörések így jelentek meg az életetekben. Egy kicsit módosítottatok a reggeleteken, jobb attitűdöt vettetek fel, és sokkal hatékonyabbá váltatok: új ajtók nyíltak meg, új barátokkal találkoztatok, s áttörést tapasztaltatok meg azon a területen, amiért korábban imádkoztatok. Csak annyi kell ehhez, hogy reggel, mikor felkelsz, ne a vereséget várd, hanem a győzelmet. Isten jóindulatát, növekedést, áttörést várj.
A napod első néhány perce meghatározza, mi történik veled később. Ha semmire sem akarsz gondolni, akkor evilág biztos, hogy negatív gondolatokkal árasztja el az elmédet. Voltál már úgy, hogy reggel csak úgy feküdtél az ágyban, és egyszer csak az elmúlt nap összes hibája az eszedbe jutott? Az összes probléma, ami beárnyékolta a jövődet? Az ellenséged gondoskodik arról, hogy rossz gondolatok miatt csak rosszat várj, és egy nagyon rossz napot készítsen elő neked. Ne ess ebbe a csapdába. A Kol 3:2 azt mondja: Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.
Legyél kezdeményező. Ha felkelsz, Dáviddal együtt mondd: "ez az a nap, amit az Úr szerzett nekem. Nem érdekel, mit érzek, a körülmények milyenek, hogy a gazdaság összeomlás előtt áll, hogy az orvos tegnap mit mondott nekem. Úgy döntöttem, hogy az örvendezést választom. Úgy döntöttem, hogy ezt a napot is boldogan fogom átélni. Nem engedem, hogy mások ellopják az örömömet. Nem engedem, hogy a csalódottság letörje a jókedvemet. Nem a problémáimra fogok nézni, vagy a hibáimra. Döntöttem, és élvezni fogom ezt a mai napot is."
Reggelenként azt szoktam mondani: "Atyám, köszönöm, hogy ez egy áldott nap lesz, maikor tőled kapok áldásokat. Egy olyan nap lesz, mikor valaki számára áldás leszek, és elfogadom a te jóságodat egy még nagyszerűbb formában." Mit is csinálok ilyenkor? Meghatározom az egész napom lefolyását.
Reggel már keresem, ki az, akinek áldás lehetek. Keresek valakit, akihez jó tudok lenni. Akit bátoríthatok, akit felemelhetek. Tehát azt várom, hogy először is áldott napom lesz, másodszor hogy valamit fogok kapni az Úrtól. Azaz Isten jóságát még nem tapasztalt módon, nagyobb mértékben fogom megkapni. Hogy Isten jósága megjelenik az életemben a mai napon. Természetfeletti áttöréseket várok. Nemcsak azt várom, hogy áttörések lesznek, hanem azt is, hogy amikor segítek valakinek, Isten engem is megsegít. A gondolataimat úgy készítem fel, hogy várom Isten jóságának még nagyszerűbb megjelenését az életemben.
Mindig örülni. 2.rész.
Hallottam egy történetet egy 92 éves férfiról. Annyira friss, amennyire csak lehet. Reggel 8-kor már felöltözötten, tökéletesen megborotválkozva, haját makulátlanul elkészítve kezdi a napot. Már csak homályosan lát - a felesége, közel 70 évesen elköltözött az Úrhoz -, ő pedig beköltözött egy idősek otthonába. Amikor megérkezett, néhány órát türelmesen várakozott a recepciónál. Egy fiatal hölgy jött, hogy elvezesse őt új szobájába. S ahogy a tolókocsival mentek a szoba felé, a fiatal hölgy nagy részletességgel kezdte leírni a szobát, hogy milyen nagyszerű kilátás nyílik belőle, hogy milyen kényelmes a karosszék.
A férfi azonban félbeszakította: "nagyon szeretem azt a szobát!" A hölgy nevetett: "uram, még nem is látta. Néhány perc és ott leszünk." De a férfi azt mondta: "a boldogság nem attól van, hogy látunk-e valamit - a boldogság egy döntés kérdése. Akár szeretem a szobát, akár nem, akármilyen is a bútor, valójában attól függ, hogy a gondolataimat hogyan készítem fel."
Szeretem ezt a fajta hozzáállást. Ehhez hasonlóan kell az elménket felkészítni, hogy élvezzük a napunkat. Azt is várnunk kell az elménkben, hogy ez egy áldott, természetfeletti év lesz. Lehet, hogy lesznek visszacsúszások, a körülmények kedvezőtlenül alakulnak, de ez az elmémet nem változtatja meg. Lehet, hogy a gazdaság hatással van a cégemre, de a gondolatomat ez nem változtatja meg. Tudom, hogy Isten ennek ellenére bővölködésben fog tartani. Lehet, hogy a betegség megváltoztatja, hogyan érzem magam, de nem változtatja meg a gondolataimat. Én már döntöttem: ezt a napot is boldogan fogom leélni. Barátom, a boldogságod nem attól függ, mi történt veled, hanem hogy az elmédben mit vársz.
Most arra kérlek, az elmédben készítsd fel magad, hogy a mai napod is teljes örömben fog lezajlani. Hogy minden nap győzelmet várva fogsz felkelni. Egyik reggel korán kisétáltam a kertünkbe, és gyönyörködtem a madarak énekében - a kis madarak hangosan énekeltek, a nagyobbak megpróbálták elnyomni őket, úgy tűnt, mintha egy nagy házibulit tartottak volna ott fenn, az ágak között.
Meg akartam kérdezni tőlük: "hé madarak, nem olvastátok a mai újságot? Nem olvastátok, mi történt a tőzsdén? Ha olvastátok volna, nem örülnétek itt ennyire. Úgy tesztek, mintha minden olyan nagyszerű lenne." De a madarakkal semmi gond nem volt, ők valami titkot tudnak: tudják, hogy mennyei Atyjuknak gondja van rájuk. S úgy döntöttek, hogy a reggelt énekelve kezdik, és élvezik a napjukat, függetlenül attól, hogy mi veszi körül őket. Nekünk is így kellene elkezdeni minden napunkat. Kelj fel reggel, és töltse meg a házad a hálaadás éneke. Kezdj el mosolyogni, döntsd el, hogy élvezni fogod az életedet.
1Thess 5:16 Mindenkor örüljetek (legyél boldog a hitedben, és legyél boldog a szívedben folyamatosan, és mindig - angol ford.) Figyeld csak, mit mond az Úr: milyen hosszú ideig legyél boldog és örömteli? Milyen hosszú ideig kell derűsen élni? Annyi ideig, amíg az emberek jók hozzánk, amíg jól érezzük magunkat, amíg a gazdaság jól működik? Nem. Az Ige szerint folytonosan, mindig. Akkor is, amikor jól mennek a dolgok, és akkor is, amikor rosszul. Amikor süt a nap, s amikor esik.
Amikor sötét felhők gyülekeznek a fejed fölött, úgy érezheted az élet tele van rossz dolgokkal. De mindig emlékezz: a sötét felhők felett süt a nap. Mindig. Lehet hogy nem vagy képes a napot látni a felhők miatt, de ez nem jelenti azt, hogy a nap nincs ott. Épp csak a sötét felhők eltakarják. A jó hírem számodra az, hogy a sötét felhők csak átmenetiek. Nem maradnak ott mindig. A nap marad ott mindig!
Ebben az átmeneti időben is őrizd meg az örömödet, légy boldog. Ne engedd, hogy néhány felhő megkeserítse az életed. Az eső esik az igazra és a hamisra egyaránt. Ez azt jelenti, hogy mindannyian kerülünk nehéz helyzetbe. Igazságtalanságok történhetnek velünk, kísértések, próbák. De tudd, amikor benne vagy egy nehéz próbában, Isten mindig megsegít. Ha nehézségeken mégy keresztül, de az arcodon mosoly, a szívedben Istent dicsőítő ének van, a próba után jutalom vár téged.
Gyakran a nehéz időkben kedvetlenség vesz erőt rajtunk. Mondhatod: "Joel, a cégem rosszul megy, nehéz idők járnak rám. Az orvosom nagyon rossz diagnózist adott nekem. Nagyon aggaszt engem egy bírósági tárgyalás." Az emberi természet hajlamos arra, hogy ilyenkor aggódó és letört legyen. Az Ige szerint viszont pont az ellenkezőjét kell tennünk.
A Jak 1,2 szerint teljes örömnek tartsátok, mikor különféle kísértésekbe estek. Hát, ennek bizony nem sok értelme van. Tényleg úgy gondolja az Úr, hogy nehéz időkben legyünk tele örömmel? Pedig úgy gondolja. Amikor elveszíted az örömödet, akkor az erődet is elveszíted. Ha valamikor szükséged van az erőre, akkor bizony a nehéz időkben. Ha egy nehezen nevelhető gyermeked van, akkor sok erőre, energiára van szükséged. De csak akkor lesz erőd, ha az örömödet nem veszíted el.
3.rész
Ha pénzügyileg ellehetetlenültél, ha súlyos betegség fenyeget, vagy egy fontos kapcsolatod veszélybe került, az ilyen helyzetekben könnyű kiszáradni, keserűvé, elkedvetlenedetté válni. Ekkor van szükséged az erőre, hogy fel tudj állni. Hogy meg tudd harcolni a hit nemes harcát. De csak akkor tudod megőrizni az örömödet, ha tudod, hogy a próba végén jutalom vár. S minden akadályoztatás után új lehetőségek nyílnak ki. Minden ellenállást növekedés követ. S ha tudom, hogy bár igazságtalan, ami történt velem, és bár nehéz helyzetben vagyok, ennek ellenére megőrzöm a jó hozzáállásomat és teljes örömömet, akkor ez a helyzet nem vet vissza, hanem inkább segíteni fog az előremenetelben, I áttörésének az átvételében, hogy Isten még több jó dolgot hozzon az életemben.
A kulcs: hogyan is kezeled az ilyen nehéz helyzeteket. Ha panaszkodsz, akkor benne maradsz. Ha negatív és keserű maradsz, nem fogsz átmenni a próbán, pedig a segítség és a kimenekedés a rendelkezésedre áll. De mert nem tartod örömnek a próbát, elmulasztod az új lehetőségeket, amelyek a növekedésedet segítenék elő. Isten új lehetőségekkel ajándékoz meg, ha pl. valaki megsért téged, akkor nem fogsz emiatt szomorkodni, hanem teljes örömnek tartod. Mert tudod, ez csak egy próba, és a végén egy fantasztikus új lehetőség vár. Ahelyett hogy panaszkodnál, tartsd teljes örömnek. Én örömnek tartom ezt a próbát, és tudom, hogy az Úr betölti minden szükségemet.
Ha valami csalódás ér, az érzelmeid azt mondják: itt az idő, hogy behúzd a kéziféket, és szomorkodj egy kicsit. És hirtelen elborít az önsajnálat. De ahelyett, hogy engednéd az érzelmeidet elhatalmasodni, beszélj magadhoz: "azonnal felállsz, és összeszeded magad. Jó, igenis jó napod lesz ma." Így tudod a próbát sikeresen megvívni. Így tudod teljes örömnek tartani. Ha nehéz időket élsz át, ne csodálkozz, ha nehéznek érzed az életet, és megpróbál téged lenyomni a szellemi valóság. Ne lepődj meg, ha mindenünnen ilyen gondolatok jönnek: "soha nem fogsz kijönni ebből. Kész, vége. Nincs újabb esélyed." Ne higgy ezeknek a hazugságoknak. Ne engedj az érzelmeidnek. Nem az érzelmeid a főnökök. Te vagy a főnök. Ne engedd, hogy az éned kezdjen beszélni hozzád, te kezdj beszélni az énedhez.
Ha reggel felébredsz, és a gondolataidba az jön: "hű, ez egy ritka nehéz nap lesz" - ne egyezz meg ezzel, és ne mondd: "igen, tényleg nagyon sok problémám van, soha nem sikerül ezeket megoldanom már." Fordítsd meg inkább a helyzetet, és beszélj magadhoz, valld meg a hitedet: "Igenis jól fogom magam érezni, átkerülök a nehézségeken, meg fogom oldani a problémákat - mert Isten megsegít és helyreállít." Ha korán reggel már az a gondolat jön, hogy a mai napon bizony semmi esélyed sincs, beszélj magadhoz: "Ez egy nagyszerű nap lesz, Istennek gondja van a jövőmre, alig várom, hogy meglássam, mit készített a mai napra.
Mit is csináltál? Örömnek tartottad a próbát. Dávid is ezt tette. Ez a lehúzó, nehéz hangulat majdnem elrabolta a jövőjét Dávidnak. Depressziós lett, de ahelyett, hogy hagyta volna elhatalmasodni, elkezdett beszélni magához: miért csüggedsz, kedvetlenedsz el én lelkem? Helyezd a reményed Istenbe. (42,11 zsoltár) Más szavakkal ezt mondta: "Dávid, mi a baj veled? Miért csüggedtél el? Miért vesztetted el az örömödet? Isten még mindig a trónon ül. Ő jó dolgokat készít neked. Vesd a reményedet újra Istenbe."
Amikor a letargia el akar borítani, tedd ugyanazt. Nézz bele a tükörbe, és mondd azt: "fejezd be, tessék örülni!" Vedd fel ezt az új hozzáállást, amiről most hallottál. Nem fogunk vereségben maradni, mert a reményünket Istenbe vetjük. Manapság annyi bizonytalanság történik körülöttünk, rengeteg rossz hírt kapunk. Ha nem vagy óvatos, ezek mind lehúznának, letargiába taszítanának. Nincs öröm, nincs lelkesedés. Minden olyan rosszá válik ilyenkor.
De az Ige megmondja, mi a teendőd: Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére! (Ézs 61:3)
Ha csüggedés próbálna elborítani, és magadban azt gondolod, hogy semmi jóra sem számíthatsz már ebben az életben, a jó napjaidat elmulasztottad - az első dolog, amit meg kell tenned, hogy a csüggedés palástját hajítsd el magadtól, és ezzel együtt az önsajnálat kabátját is vesd le. Kerekedj felül a csüggedésen, és vedd fel új kabátként a dicséretet.
Kezdd el megköszönni azokat a dolgokat, amiket Isten már elvégzett az életedben. Köszönd meg neki, hogy nagy győzelmeket adott az életedben, hogy milyen messzire hozott már téged. Majd egy lépéssel menj tovább, és köszönd meg neki azokat a győzelmeket, amik még előtted állnak. Köszönd meg az új ajtókat, amiket meg fog nyitni számodra, hogy a nehéz helyzeteket meg fogja fordítani, hogy a jövőben is az Ő jóindulata lesz veled. Ha ezt megteszed, új örömöt fogsz megtapasztalni. És meglátod, a hited növekedni fog. Többé nem áldozatnak fogod érezni magad, hanem győztesnek.
Egy dolgot megtanultam: nem maradhatsz vesztes állapotban, ha elkezded dicsérni az Urat. Nem maradhatsz kedvetlen, és csüggedt, ha hálát adsz az Úrnak a szabadításért. Ha felveszed a dicséret palástját, a csüggedés el kell hogy távozzon tőled.
Van amikor nem érzed magad képesnek, hogy hálát adj, azért mondja az Úr a Zsid13,15-ben, hogy ajánld fel a dicséret áldozatát. Isten tudja, hogy ez nem mindig könnyű. S van idő, mikor azt kell mondanod: Uram, nem érzem, hogy hálát tudok most adni neked. Minden rossz irányba fordult, letört vagyok, magányos. De tudom, hogy Te még ott ülsz a trónon, tudom, hogy jó vagy, hogy mindig jó vagy. Ezért én úgy döntök, hogy dicsérlek téged. Úgy döntöttem, hogy hálát adok neked mindenképpen. Amikor a dicséret áldozatát viszed az Úr elé, akkor történnek természetfeletti áttörések a mennyben.
Ezt tette Pál és Silás is. Éjfélkor börtönben voltak. Igazságtalanul megverték őket, és vajon mit tettek? Panaszkodtak? Sajnálták magukat? "Istenem, nem volt szép dolog hogy magunkra hagytál. Hol voltál?" Nem. Ők dicséretet énekeltek az Úrnak, és hálát adtak Istennek. S azt mondták Neki: "tudjuk, te nagyobb vagy a mi problémáinknál, tudjuk, hogy te még mindig ellenőrzés alatt tartod ezt a helyzetet, és képes vagy kivinni minket erről a helyről." És tudjátok, éjfélkor egy földrengés kinyitotta a cellák ajtajait, sőt, a láncok is leestek a lábukról, és már szabad emberként sétáltak ki a börtönből.
Mivel kezdődött? Hogy a dicséret áldozatát vitték az Úr elé. Bármelyikünk képes arra, hogy ilyen hozzáállása legyen. Amikor könnyen mennek a dolgok, mindannyian tudunk hálát adni az Úrnak, de mi van, ha egy börtön mélyén csücsülsz? Hol vagytok, akik reggelenként győzelmet vártok, bár ezt semmi nem indokolja. Amikor minden körülmény azt mondja: nehéz napod lesz. Hol vannak azok az emberek, akik azt mondják: bár az orvos diagnózisa szerint beteg vagyok, de én ennek ellenére hálát és dicséretet adok Neked Uram. Uram, Hálát adok neked, bár még nem látom a kimenekedés útját.
Ha körbe nézek ebben a gyülekezetben, nagyon sok ilyen embert látok. Mert tudom, hogy nagyon nagy hitű emberek vannak itt. Tudom, hogy sokatok jogosan panaszkodhatna, sajnálhatná magát, akár depressziós is lehetne, ehelyett hálát adtok az Úrnak, és mosolyogtok, akkor is jól döntötök, amikor rossz dolgok vannak az életetekben. Ezért vagyok biztos benne, hogy még nagyobb győzelmeket fogtok megtapasztalni. Szükséges, hogy a látásotokat merjétek megnagyobbítani. Végre vegyétek észre, hogy Istennek nincsenek korlátai. A legjobb napjaitok még most következnek.
Isten győzelmeket készített a jövőtökben, melyek a csodálatotokat fogják kivívni. Szokatlan dolgok fognak történni az életetekben, lehet hogy nehéz időszakon mégy át, de soha ne feledd, az ellenség a legkomolyabb fegyvereit akkor veti be, amikor tudja, hogy Isten valami nagyszerű dolgot készít neked. Amikor a legsötétebb időket éled, akkor vagy a legközelebb a győzelemhez. Az ellenség a leghatékonyabb fegyvereit már elhasználta ellened, ne kezdj el ilyenkor panaszkodni, hanem add továbbra is a dicséret áldozatát az Úrnak.
Jer 33:11 Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme; a kik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annakelőtte, azt mondja az Úr.
Amikor a szádban öröm hangja csendül fel, és az öröm áldozatát viszed az Úrnak, akkor a foglyot az Úr megszabadítja, és az Ő sikerét helyreállítja.
Ebben az Igében két szót szeretek: visszahozza - megfordítja -, és helyreállítja.
Amikor tele vagy örömmel, és a dicséret áldozatát adod az Úrnak, Ő akkor fogja a dolgokat az érdekedben megváltoztatni, a kedvezőtlen helyzeteket megfordítja, amiket elloptak tőled, azt visszaadja. De ez nem fog megtörténni, ha panasszal van tele a szád, ha negatív vagy, keserű. Ez akkor történik meg, amikor öröm hangjával van tele a szád. Ha reggel zsoltárral ébredsz. S ha minden napod örömmel kezded, mosollyal az arcodon.
Nem mindig indokolt az öröm, de rázd le az elkedvetlenedést. Ha így élsz, Isten tudni fogja, kész vagy arra, hogy megfordítsa a helyzetedet, és helyreállítson. Megfordítsa a helyzetet, mikor egyre kedvezőtlenebb az életed, amikor a céged nehéz időket él át, vagy megfordítja a bírósági tárgyalást, sőt az egészségeddel kapcsolatban is képes megfordítani a helyzetedet.
Isten helyreállít, és visszaad mindent, ami a tiéd volt. Visszaadja az ellopott éveket, amiket az ellenség tönkretett. Emberi kapcsolataidat is helyreállítja. Ez azért történik meg, mert öröm van a szádban, és a boldogság szavai, mert a dicséret áldozatát viszed az Úrhoz. Az Ige azt mondja: örvendezz az Urban mindenkor.
Az öröm nemcsak azt jelenti, hogy énekelsz az Úrnak örömmel, hanem a szád mosolyra derül, megfordulsz a tengelyed körül, és felfelé nézel. Tudod, hogy úgy is tudsz örülni, ha egyszerűen mosolyogsz? Amikor nehéz idők járnak, és sokan lógó orral járkálnak, és aggodalmaskodnak, csüggedtek - te pedig mosollyal az arcodon jársz, nem feltétlenül azért, mert okod van rá, hanem hitből mosolyogsz. Mert tudod, az arckifejezéseddel azt üzened: bízom benned Uram. Bár nem érzem így magam, de úgy döntöttem, bízom Benned. Mikor a nehéz időkben mosolyogsz, akkor is a dicséret áldozatát viszed az Úr elé.
A nehéz napokban talán a legnehezebb mosolyogni. Sokan ilyenkor lógó orral járnak. Úgy tűnik, mintha mindenüket elveszítették volna. S jönnek hozzám szomorúan: "Joel, én örvendezek az Úrban." Miközben szomorúak! Figyelned kell arra, hogy a szavaid, az arcod és a szíved összhangban legyenek. Ha meghallod, hogy egy kismadár hogyan örvendezik, tudod, hogy minden rendben lesz. Hogy Isten csatározik most érted. Tudod, hogy senki nem vehet ki az Ő kezéből. Tudod, hogy a győzelmet Isten már elkészítette számodra. S tudod, hogy egyetlen ellened készült fegyver sem lehet jószerencsés. S ami most károdra volt, azt Isten fel fogja használni a megsegítésedre.
Ami a szívedben van, engedd hogy megjelenjen a külsődön is. Az örvendezésed ne csak szavakban álljon, de az arckifejezésed is ezt sugallja. Örvendezz felemelt kezekkel, mosolyogva. Az örömödnek sohasem szabad rejtve maradni. Te vagy a világ világossága, ne rejtsd el a fényt. Akárhová is mégy, lássák a te örömödet. Mondhatod: Joel, most semmi okom, hogy örvendezzek. Tudod, nagyon sok gondom van. Összefogtak az ellenségeim. De tudod mit? Ekkor kell a leginkább mosolyognod. Ekkor kell a hitedet gyakorolnod. Amikor valaki udvariatlan, durva veled, és legszívesebben ugyanilyen lennél vele, ekkor kell a legjobban mosolyognod. S miért? Mert igen nagy örömnek tartod ezt a helyzetet.
Ha valaki az autópályán szabálytalanul előz, és nehéz helyzetbe kerülsz, ahelyett hogy tülkölnél neki, és vörös képpel ordítanál vele, ehelyett inkább ránézel, és mosolyogsz. Tudod, mit csinálsz ilyenkor? A dicséret áldozatát viszed az Úr elé. Vannak helyzetek, mikor nagyon nehéz ez. Mikor a gyermeked lesütött szemmel jön, és közli, leöntöttem cékla lével a fehér kanapét - mosolyogsz. A dicsér áldozatát viszed Istennek. Vagy: munkatársad mindig pletykál rólad, és rosszat terjeszt a hátad mögött. Utána odamegy hozzád, és megkérdezi : "segítenél ebben a projektben?" Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: "nem szégyelled magad te szemétláda?!" Inkább rámosolyogsz és azt mondod: teljes örömmel. De azért magadban mondhatod: "Uram, ennél nagyobb dicséret áldozatát még nem vittem eléd."
Egyszer Viktóriával mentünk a reptérre, és két bőrönddel várakoztunk a reptéren. De nem engedtek át, mert a biztonsági tiszt szerint folyadékot vittünk a csomagban. Viktória mondta is: Joel, elfelejtettem, és vizet tettem a bőröndbe. De én azt hittem, hogy Viktória a másik csomagra gondolt, és én nem vettem ki az enyémből a vizet. A biztonsági tiszt felhergelte magát, és úgy beszélt velem, mintha főbenjáró bűnt követtem volna el. Rám kiáltott: "nem hallotta? Azonnal nyissa ki!" Nem éreztem, hogy mosolyognom kellene, mindenről akartam tudni ebben a pillanatban, csak nem az örömről.
Akkor magammal kellett beszélni: "Joel, neked udvariasnak kell lenned, mert te pásztor vagy. Nem emlékszel, miket prédikáltál?" És széles mosolyt erőltettem az arcomra, de meg kell mondanom, nagyon hamis mosoly volt. S mikor vége volt ennek a megalázó helyzetnek, mondtam: "Uram, ezért nagy jutalmat várok."
Testvérek, örömnek tartsátok mindig a próbákat. Határozd el magadban, hogy mindig örömnek fogod tartani, akármilyen helyzetbe is kerülsz., mindennap úgy kelj fel, hogy győzelmet várj. Az elmédet irányítsd jó irányba. S valld meg, hogy ez egy nagyszerű, áldott nap lesz, mikor Isten áldásai jelennek meg az életedben. S nem baj, akármi is jöhet aznap, ne veszítsd el az örömödet. Tanuld meg a dicséret áldozatát odavinni az Úrhoz. Ha megtartod az öröm hangját, nem képes az ördög vereségben tartani téged. Mert Isten megígérte, hogy megfordítja a helyzetedet, és megjutalmaz téged. S nem csak ezért, hanem mert ha az örömöt megőrzöd, az erőt is megőrzöd, ami képessé tesz ara, hogy minden akadályt legyőzz, minden támadást visszaverj. És azzá tudsz válni, amivé Isten tervezet
2012. december 8.
Ige: Jön a nagy evangelizáció
„azoknak, akik állhatatosan [és kitartóan] jót cselekedve [jótettekkel, jó munkával] törekszenek [és
igyekeznek] dicsőségre, megbecsülésre, [tiszteletre,
tisztességre] és halhatatlanságra, [(aphtharszia): romolhatatlanságra, és
múlhatatlanságra], örök életet ad;
[vagyis természetfeletti életet, az
életnek egy más létezési formáját]
[de fizet majd] haraggal és
megtorlással [búsulással;
bosszankodással] annak, aki haszonleső, [viszálykodó, perlekedő, önérdek keresője, hajszolója] s nem hajlik
[nem hisz szándékosan és önfejűen] az
igazságra, [vagyis nem engedelmeskedik a valóságnak, az Igének,
Krisztusnak] hanem a gonoszsággal [hazugsággal,
istentelenséggel, Igével ellentétesen] tart, [mert engedi magát meggyőzni, és az Igével ellentétesen hisz]”
(Róm. 2,7-8)
Ők azok: „Akikben [az ilyen hitetleneknek] e világ (e világkorszak: aion) istene
megvakította a hitetlenek elméit [gondolkozását, értelmüket] hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges
evangéliumának [örömüzenetének] világosságát,
aki az Isten képe [képmása]
»Más fordítás: hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló
evangélium világossága (fénye) ne ragyogjon fel nekik«” (2 Kor. 4,4).
De: „Mi az Istentől (valók) vagyunk:
aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, (az) nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az
igazságnak (valóságnak) Szellemét és
a tévelygésnek (csalásnak, félrevezetésnek) szellemét” (1 Ján. 4,6).
Ők azok: „Kik
értelmükben meghomályosodtak (az ő elméjükre sötétség borult), elidegenültek az isteni (az Istennek
tetsző) élettől a tudatlanság miatt
(mert megmaradtak tévelygésükben), mely
az ő szívük keménysége miatt van bennük (és megkeményedett a szívük)” (Eféz.
4,18).
És ennek következménye, hogy amikor
eljön az Úr Jézus: „Tűznek
lángjában [lángoló tűzben], ki bosszút
áll (didómi): megérdemelt módon
visszaad, és (ekdikészisz): igazságot
szolgáltat] azokon [és
akkor fogja, megbünteti lobogó tűzzel azokat], akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk
Jézus Krisztus Evangéliumának [(euangelion):
jó hír, örömhír; győzelmi hír, győztes
hadvezér érkezésének híre].
»Más fordítás:
akik nem akarnak engedelmeskedni az
örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól«
Akik [(tinó):
megfizetik az árát), kiteszik magukat az
ellenségnek / a sátánnak], és meg fognak lakolni
örök veszedelemmel [(olethrosz):
pusztulással, végveszéllyel, romlással, halállal] az Úr ábrázatától [Úr jelenlététől], és az ő hatalmának [(iszkhüsz):
A szó vitézséget, harcias, kiemelkedő,
férfias erőt, küzdőképességet jelent] dicsőségétől >(doxa): fényességétől, és ragyogásától<.
[Más fordítás: Ezek majd világkorszakra szóló (aioni) >(aióniosz): létkorszak, nem időt,
hanem minőséget jelölő görög szó< pusztulással
bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától;
Egy másik fordításban: Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges
(és fönséges) hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje
fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani].
Amikor [(hotan): amikor csak, valahányszor]
eljő [(erkhomai): eljön, megérkezik, megjelenik] majd, hogy
megdicsőíttessék az Ő szenteiben [Más
fordítás: azon a napon, amikor majd
eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben], és csodáltassék [vagyis csodálat
tárgya legyen és csodálatos hatalmát megmutassa
bennetek, hívőkben] vagyis mindazokban, akik hisznek (mivelhogy a mi
tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon
[Más fordítás: Mindez akkor
történik meg, amikor az Úr eljön. Akkor mindenki dicsőíteni fogja őt, mert meg fogják látni dicsőségét azokban, akik
teljesen az Övéi. Igen, mindenki csodálni fogja őt azok miatt, akik benne
hisznek. Ezek közé tartoztok ti is, hiszen hittel elfogadtátok, amit Jézusról
mondtunk” (2 Thess. 1,8-10).
Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy
megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember:: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei (harci
kocsijai gyorsak), hogy megfizesse
(rájuk zúdítja) búsulásában az Ő
(lángoló) haragját, és megfeddését sebesen
égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben). Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet (kardja mindenkit elér), és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)
És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél
(kardnál), és elhat a szívnek és (és
áthatol az elmének és) szellemnek, az
ízeknek (ízületeknek) és a velőknek
megoszlásáig (szétválásáig), és
megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait). És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló
nem volna (amely rejtve volna) előtte,
sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek (fedetlenek) annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Neki kell majd számot
adnunk)” (Zsid. 4,12-13)
És ennek a „fegyvernek” az erejéről prófétál Dávid: „Az Úr szava (phóné): egy hang,
értelmes szó; kiáltás; a tagolt beszéd) tűzlángokat
szór (Az ÚR hangjára lángok törnek elő).
Az Úr szava (hangja) megrengeti
(megremegteti) a pusztát, megrengeti
(megremegteti) az Úr Kádesnek pusztáját.
Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat (Az ÚR hangja megriasztja
a szarvasokat), lehántja (letarolja) az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt
mondja: dicső (templomában mindenki őt dicsőíti)!” (Zsolt. 29,7-9)
Ézsaiás bizonyságtétele a prófétai szóról, amely szintén
Isten kardja: „Hallgassatok reám, ti
szigetek, és figyeljetek távol való népek (nemzetek): anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett
nevemről. Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el
engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem” (Ésa. 49,1-2)
És „Igazságban ítéli a
gyöngéket (igazságosan ítél a nincstelenek ügyében), és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett (és
méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában); megveri a földet szájának vesszejével (logosz=Ige), és ajkai lehével (pneuma=Szellemével) megöli a hitetlent. Derekának övedzője az
igazság lészen, és veséinek övedzője (csípőjének öve pedig) a hűség” (Ésa. 11,4-5)
Már Bemerítő János így hirdeti az Úr Jézus Krisztust: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket
megtérésre [hogy más felismerésre térjetek, a gondolkozásmód megváltoztatás
végett], de aki utánam jő, [a
nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok
méltó [alkalmas; megfelelő]; Ő Szent
Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát.
3,11)
És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy
ez mit jelent: „Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk
Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz
szellemben hasonlóvá váltunk] azért
Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott
[életre kelt] Krisztus a halálból [a
halottak közül] az Atyának dicsősége
[fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [állapotban] járjunk.
Mert ha az ő halálának
hasonlatossága szerint Ővele eggyé lettünk [egybenőttünk; egyesültünk] bizonyára feltámadásáé szerint is azok
leszünk. [feltámadásával is összenőttekké leszünk]. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté
legyen] a bűnnek teste, (amartias
szóma:
a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon;
tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test
(szóma = egó, én)] hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [ne legyünk a céltévesztés) rabszolgái].
Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult;
igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]. Hogyha
pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy [együtt] élünk [továbbra] is Ővele” (Róm. 6,3-8).
Mert: „Mi nem a világ [világrendszer, kozmosz] szellemét kaptuk, hanem az Istentől eredő [Istenből való] Szellemet hogy megismerjük
[megtudjuk azokat] »g: eidó oida = tudatában legyünk annak« amit az
Isten a kegyelemben [kegyelme] ajándékozott
nekünk” (1Kor 2,12)
A könyörülő
„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza alkotóját, aki pedig
könyörül a szegényen, az dicsőíti” (Péld. 14,31)
Cseri Kálmán: Az Atya
.jpg)
Egy embernek volt két fia. (Lk 15,1.1)
Így kezdődik Jézus legismertebb példázata, amiről Dickens
azt mondta, hogy kellene egy templom, ahol reggeltől estig ezt olvassák fel
újra meg újra. Ma csak a benne szereplő apára figyeljünk, aki a mi mennyei
Atyánkat, Istent példázza! Négy meglepő dolgot cselekszik, ami mind jellemző
Istenre.
Amikor a kisebbik fia elég szemtelenül eléje áll, elkéri az
örökségét, és bejelenti, hogy elmegy otthonról - elengedi. Isten nem kötöz
magához, azt akarja, hogy önként vállalt szeretetkapcsolatban éljünk vele. Aki
már tudja, hogy ki és milyen az ő Istene, és úgy ragaszkodik hozzá, hogy el sem
lehetne kergetni otthonról, azt engedi ő egészen közel magához, annak jelent
mindennél többet a vele való közösség. Aki nélküle akar élni, teheti. Nem zárja
be előtte az ajtót.
De nem zárja be mögötte sem! Visszavárja az elbitangoltat.
Ez az apa is várta a fiát, s amikor sok idő múltán meglátta, hogy közeledik,
„elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta". Pedig még nem is kért
bocsánatot a gyerek. És tulajdonképpen azért indult haza, mert éhes volt, s
rájött, hogy ha ott marad, éhen hal. Így is megbocsátott neki?
El kell majd hangoznia a fiú bűnvallásának is. De Isten
megbocsátó kegyelme nem a mi bűnbánatunk következménye. A bocsánat már készen
van, ő már akkor megbocsátotta minden vétkünket, amikor Jézus meghalt a
kereszten helyettünk. „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz
hűségesen" - ezt mondja az Úr (Jer 31,3). Ha csupán a nyomorúságunk hoz Istenhez,
jöjjünk akkor is bátran, ő megelőlegezett szeretettel és kegyelemmel fogad.
Csak ne feledjük: magunk miatt kerültünk abba a nyomorúságba.
http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0904_Az_Atya
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Hallottad,
amit megmondtak: "Ne menjen le a nap a ti haragotokon!" De Én azt is
mondom neked, hogy ne hagyd, hogy bármelyik nap úgy érjen véget, hogy vita,
versengés, vagy meghasonlás van a saját szívedben, vagy közötted és másvalaki
között.
Keresd
a békességet, és legyen megerősítve az benned és a környezetedben. Határozd el,
hogy a Szellem dolgaival foglalkozol, és nem a világ gondjaival.
Erősödjön
meg a lelked az igazságosságban, a békességben és az örömben, mondja az Úr. Ez
most különösen fontos a jelenlegi politikai klímában, a te nemzetedben és az
egész világon.
1 Péter 3:11 forduljon el a gonosztól,
és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet
Gyöngyszemek: CSENDBEN
Csendben rügyeznek a fák, csendben nő a vetés.
Csendben virítanak a növények.
Csendben alakul a kőszén, az arany, a vasérc a föld mélyén.
Csendben osztja áldott sugarát a Nap, csendben érik a
gyümölcs.
Csendben készíti a festő, a szobrász, az építész remek
munkáját.
Csendben emelkedik fel szívünk Istenhez.
Csendben írja műveit a költő, csendben születnek a
legmagasztosabb gondolatok.
Minden igazi érték a
földön csendben alakul.
Ne félj a csendtől, használd ki annak teremtő erejét!
Azért született, hogy meghaljon, azért, hogy te élhess!
2,12 A jel pedig
ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a
jászolban. (Lukács)
Mindnyájan jól ismerjük Jézus betlehemi születésének
történetét. A Biblia így írja le nekünk: amikor „eljött szülésének ideje,
(Mária) megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta és a jászolba fektette” (Lukács
2:6-7). Elgondolkodtál már azon, hogy miért mondta az angyal a bepólyált és
jászolba fektetett gyermekről, hogy „jel” lesz?
A jászol tulajdonképpen az állatok etető vályúja volt.
Tudjátok, hogy nézett ki egy ilyen vályú abban az időben? Amikor Izraelben
jártam, láttam ilyet Meggidóban, Salamon istállóiban. Egy nagy négyszögletes
kő, amiből kivájják a „vályú” részt. A bepólyált kisded Jézus egy ilyen
vályúban feküdt.
De miért volt ez „jel”? Mert Jézus sírja, a Jeruzsálemi
sírkertben, hasonlókképpen egy kősziklából vályúszerűen volt kivájva. A
Bibliából tudjuk, hogy kereszthalála után, Jézus testét az arimatiai József
gyolcsba tekerte és egy sziklába vágott sírboltba helyezte (Márk 15:43-46).
Látjuk a hasonlóságot? A pólyába tekert kisded Jézus, aki a
kőből vájt jászolban feküdt, később gyolcsba tekerve feküdt a kősziklába vájt
sírban. Erről a jelről beszélt az angyal. Ez a jel Jézus halálára mutatott.
Az emberiség történetében Jézus volt az egyetlen gyermek,
aki arra született, hogy meghaljon.
Ha ezt megérted, akkor megérted azt is, hogy Isten mennyire
szeret! Megérted, hogy Isten a Fiát adta érted e célból és a Fia önként eljött
e-célból – hogy meghaljon a bűneidért és az enyémekért.
Drága barátom, el tudod képzelni, hogy egyetlen célból éld
az életed: azért, hogy egy kereszten meghalj, hogy megmentsd a világot? Jézus
így élt. Azért élt, hogy meghaljon, hogy mi egy teljes életet élhessünk!
Joseph Prince
Még egy gondolat Joseph Prince-től:
Jézust egy jászolba fektették – egy etető vályúba. Mit tanít
ez nekünk? Jézussal, az élet kenyerével kell táplálkoznunk!
Magyar fordítás: ahitatok.hu
Az Úr Jézus lehajolt, és:
Az Úr Jézus lehajolt, és:
„Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból.
Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet”
(Zsolt. 40,3)
Gyülekezetvezetés
Ha azt gondolod vezető vagy, és magad mögé nézve nem látsz
senkit, csak sétára indultál.
Creflo Dollar: Isten jelenléte
Szeretnék egy
dolgot beégetni a szellemedbe, hogy azután soha többé ne kételkedj Isten
jelenlétében! Ti fiak és lányok vagytok, a Mindenható Isten fiai és lányai.
Kezdd el magad helyesen látni, és ne engedd ebből kibeszélni magad!
1Móz 3,4-10 És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; fügefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
A győztesekre két dolog jellemző: a félelem nélküliség és Isten jelenléte.
A diadalmasokra az jellemző, hogy minden csatát megnyernek. Dávid például egyetlenegyet sem veszített el. Minden győztesnek két fegyvere van. A félelem nélküliség az egyik. Nem tudsz győzni, ha félelem van benned. Ez kapcsolódási pont az ördög és a félelem, a félelem tárgya között. Isten nem a félelem szellemét adta nekünk, hanem az erő, szeretet és józan értelem szellemét. Bár meghajolhatsz a félelem előtt, de az nem az intellektusunk terméke. Ez kívülről jön az értelmünkhöz: az érzékeinken – látásunk, hallásunk – és tapasztalatainkon keresztül, ami a természetes világból érkezik. A félelmet arra használja az ördög, hogy kételkedj Isten Igéjében. Tehát a félelem-nélküliség alapvető. Át tudsz menni olyan helyzeteken, amikor egy fikarcnyi félelem sincs benned, és a sátán semmit sem tud tenni veled. Hogy bármit is tudjon tenni, ahhoz félelemnek kell lenni. Ahol félelem van, ott sátán is van. Ez egy szellemi erő, de a félelem nem Istentől van.
Hogy mindenkor győzni tudj, a második fegyverre is szükséged van: ez Isten jelenléte.
Ma egy hozzáállást mutatok neked, amit minden diadalmaskodónak, minden győztesnek birtokolnia kell. A vallás azt mondja, csak Jézus képes úgy élni, hogy minden csatát megnyer. De te Isten fia vagy, s újjászületés után képes vagy te is így élni. Isten gondolkodásmódja az újjászületett ember gondolkodásmódja, Isten hozzáállása az újjászületett ember hozzáállása is. Ez a hozzáállás pedig a bizonyosság, mégpedig annak a bizonyossága, hogy Isten mindig veled van, amíg csak itt vagy a földön.
Isten nem azt ígérte, hogy csak akkor lesz veled, ha megfelelően viselkedsz, ha szép és jó vagy. Nincs egy Mikulás-listája!
Felfedezted már, hogy minden alkalommal, amikor féltél, nem voltál biztos Isten jelenlétében? Azt gondoltad, hogy Isten visszavonult, hogy nem vagy elég jó, vagy nem vagy elég szent Isten számára. És azért volt, azért lehetett ott a félelem, mert nem voltál benne biztos, hogy Isten veled van. S azért mentél oda máshoz, hogy imádkozzon érted, mert úgy gondoltad, Isten jobban vele van, mint veled, jobban meghallgatja őt, mint téged. Ez sokszor a bűntudat miatt van - egy meg nem vallott, vagy akár megvallott bűn miatt.
Krisztus testében a hívők sokkal inkább bűn-tudatúak, mint igazság-tudatúak. A bűn elnyomja az embert, ez az oka annak, hogy kételkedsz Isten jelenlétében. Ha bűn van az életedben, de nem foglalkozol vele, ugyanazt teszed, mint Ádám és Éva. Ők engedetlenek voltak, és elkezdtek félni. Ádám és Éva a bűnesetig nem ismerte a félelmet! A bűn bejött, és bejött a félelem is. Addig nem féltek, sem állatoktól, sem Istentől. Utána viszont kételkedni kezdtek Isten jelenlétében.
Addig együtt sétáltak, beszélgettek Istennel. Miután pedig eltévesztették, elrontották a dolgot, anélkül, hogy Isten bármit is mondott volna, már féltek tőle, elbújtak előle. Sokszor találkoztam emberekkel, akik azért maradtak ki a gyülekezetből, mert bűnt követtek el, és még nem jöttek ki belőle. Miért van, hogy ha bűnt követsz el, eltávolodsz Istentől és a gyülekezettől is? „Tudom, ha eljönnék a gyülekezetbe, segítenének nekem, ha olvasnám a Bibliát, Isten szólna hozzám, ha imádkoznék, közelebb kerülnék Istenhez.” De nem, az ember elbújik a félelem, a bűntudat miatt. Engedem, hogy lenyomjon ez a dolog.
Istennek nem volt szüksége arra, hogy Ádám elmondja, mi történt… Ugyanezt tesszük ma is: „Isten nem tudja, mit tettem…” Isten nem akkor döbben rá, hogy bűnt követtél el, amikor megvallod! Hanem a bűnvallással kerekedsz a bűnöd fölé!
A 9. versszakban Isten hívja Ádámot és Évát. Isten hívni fog téged, még akkor is, ha elhibázod valahol. A bűneset után megjelent nekik, hívta őket, és beszélt velük. De Istentől a bűntudat miatt távol akartak maradni, elbújtak. Pedig ilyenkor épp fordítva kellene tenni. Ilyenkor még inkább szükség van Isten szülői gondoskodására! Azt az elképzelésedet hajítsd ki, hogy Isten nem tud veled mit kezdeni, ha bajba keveredsz! Saját életemben Isten legjobb szavaira mindig ilyenkor van szükségem, és Isten füle ilyenkor is kész arra, hogy beszéljek hozzá. Erős ígéret van erre a helyzetre is: soha el nem hagylak, és el nem távozom tőled! Nem azt mondja: hát öregem, ha rendes leszel, veled maradok. Nem, ha a mély vizekbe vagy a pokolba kerülsz is, én ott vagyok VELED és ÉRTED!
De mit is csinálunk mi? A bűntudatunk semmissé teszi az Ő jelenlétét. Nem az történik, hogy Ő eltávolodik tőled, hanem te szaladsz el Tőle minél messzebbre. Nem Isten fejezi be a társalgást veled, hanem te teszel füldugót a füledbe. A bűn olyan, mint egy füldugó: Isten beszélne hozzád, de te nem hallod. Nem akarsz vele közösségben lenni. De ne Istent vádold! Mert nem Ő, hanem a bűn és a félelem okozója ennek.
Soha nem mondd, amit néhányan: bűnbe estem, és az Úr elhagyott. Nem, Ő nem hagyott el, te másztál ki a karjai közül. Visszagyömöszölöd, visszautasítod az Ő ölelő karjait. Mondja az Úr: „gyere vissza gyermekem!” Te pedig: „nem Uram, hagyjál békén, előbb rendbe teszem magam, s akkor majd jövök.” A félelem akkor jön, amikor nem vagy biztos Isten jelenlétében. Viszont Isten jelenlétének bizonyossága a félelmet elűzi (a teljes szeretet kiűzi a félelmet). A kettő kizárja egymást. Ha Isten jelenlétének a tudata nincs valakinek az elméjében, a félelem erősödik. Viszont a félelem gyengül, s eltűnik, ha Isten jelenlétének a tudata növekszik. Nem Istennel van a baj, ha Isten jelenlététől félsz, vagy ha kételkedsz benne, mert úgy gondolod, hogy meg van botránkozva rajtad, és eltávolodott tőled. Nem kételkedhetsz az Ő jelenlétében SOHA! Isten soha nem fog elhagyni, veled lesz a világ végezetéig.
„Jó-jó, de ha ennyire szeret, miért küld embereket a pokolba?!” Ő nem küld soha senkit oda! Saját magukat küldik. Isten adott választási lehetőséget. Isten Szeretet! Mi emberekkel vagyunk kapcsolatban, akik kicsit vagy nagyon szeretnek. De Isten nem tud kicsit vagy nagyon szeretni – Ő MAGA A SZERETET! Mindig olyan emberekkel hasonlítjuk össze, akik szeretnek valamennyire. De Isten maga a szeretet!
A szeretetnek nincs gondja a megbocsátással, a szeretet mindig kész megadni a második esélyt. Azután a harmadik, tizedik, s ki tudja hányadik esélyt. Az emberek szeretete változhat. Isten szeretete nem változik. Mert Ő MAGA A SZERETET! Neked bizonyosnak kell lenned Isten jelenlétében és szeretetében. A hozzáállásod ilyen legyen: az Atya velem van és minden rendben lesz. Lehet, hogy most rosszul néznek ki a dolgok, sok butaságot csináltam. De Isten velem van, és ki fog segíteni. Minden rendben lesz.
Ne gondold: Isten velem van, mert kiérdemeltem, mert jól teszem a dolgokat. Bolond! Isten nem olyan, aki azt figyeli, ha rosszat csinálsz, hogy jól kupán vágjon és elpusztítson. Lehetsz olyan tökéletes, hogy már nincs szükséged Istenre, ám akkor Jézus vére és keresztáldozata teljesen felesleges lenne. De Isten tudja, hogy mi el fogjuk téveszteni néha, hogy elhibázzuk időnként, ezért döntött úgy, hogy velünk lesz minden időben!
Fordította: Orbán Tibor
A jó Pásztor
"Számban kevesen tartoznak Isten nyájához, de ennek
a nyájnak a pásztora nem a vágóhídra vezet, hanem az örök életre. Nem
kiolthatatlan vágyakat gerjeszt, hanem megelégít. Nem tesz magányossá, hanem
családjába fogad. Nem szolgáltat ki, hanem megvéd és megerősít."
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)