Mát. 21,1 És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba [jelentése:
éretlen fügék háza, a korai fügék háza], az olajfák hegyéhez
jutottak [az olajfák hegyéhez értek] vala, akkor elkülde Jézus két
tanítványt [ezzel a megbízatással],
Mát. 21,2 És monda nékik: Menjetek ebbe [a szemközt levő] faluba, amely előttetek van, és legott [vagyis mindjárt, és azonnal] találtok egy megkötött szamarat és
vele együtt az ő vemhét [az ő csikóját]; oldjátok el és [vezessétek
hozzám], és hozzátok ide
nékem.
Mát. 21,3 És ha valaki valamit szól néktek [ezért], mondjátok, hogy az Úrnak van
szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani [és azonnal elengedi] őket*
*Márk bizonyságtétele így lett megírva: „És
mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia (jelentése:
szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza; datolyák vagy fügék háza) felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt
tanítványai közül. És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek
van. (és mindjárt, amint beértek), és
amikor abba bejuttok, azonnal
találtok egy megkötött vemhet (egy szamárcsikót), amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek
ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá (de azonnal vissza is küldi). És
azonnal elbocsátja azt ide. Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet
(a szamárcsikót), az ajtónál kívül
(vagyis az ajtó elé kötve kinn az utcán) a
kettős útnál, és eloldák azt. Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik:
Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet (miért teszitek ezt, miért oldjátok
el a szamárcsikót)? Ők pedig felelének
nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta (és ahogyan Jézus mondta) vala. És (és akkor elengedték, és) elbocsáták őket” (Márk. 11,1-6)
Lukács is
bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve a történetet: „És lőn, mikor közelgetett (és közel
ért) Béthfágéhoz és Bethániához, a
hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül,
Mondván: Menjetek el az átellenben levő (vagyis a szemben fekvő) faluba; (és amikor beértek), és melybe
bemenvén, találtok egy megkötött vemhet (egy szamárcsikót), melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt,
(vezessétek, és) hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért
oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És
(ekkor) elmenvén a küldöttek, úgy
találák, amint nékik mondotta. És mikor (és miközben) a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a
vemhet (a szamárcsikót)? Ők pedig
mondának: Az Úrnak szüksége van reá” (Luk. 19,29-34)
Mát. 21,4 Mindez pedig azért lett [és azért történt], hogy
beteljesedjék a próféta* mondása, aki így szólott [vagyis
a kijelentés, az ige, ami
folyt, ömlött]:
*Próféta:
(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot
közvetítő személy, aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket.
Mát. 21,5 Mondjátok meg Sion [jelentése: kiszáradt,
megperzselt hely] leányának: [Vedd észre], ímhol jő néked a te
királyod [hát nézd, királyod
érkezik, és vonul be hozzád], alázatosan [és jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen] és
szamáron [vagyis szamárháton] ülve, és teherhordozó szamárnak
vemhén [vagyis igavonó,
járomba tört állat csikóján ülve]*
*János apostol is bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván
pedig Jézus egy szamarat (vagyis egy szamárcsikót), felüle arra, amint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te
királyod jő, szamárnak vemhén (vagyis szamárcsikón) ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor
megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak
megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele
(Más fordítás:
Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült,
visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16)
És a próféták mind
ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj (és örvendj) nagyon,
Sionnak leánya, örvendezz (ujjongj, és hirdesd), Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked (és érkezik hozzád) a te Királyod; igaz (ártatlan, szent) és szabadító (aki megtart, (biztonságban
megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas) Ő; szegény (és alázatos) és
szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén (vagyis szamárcsikó hátán)” (Zak. 9,9)
Ézsaiás is erről
prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a
föld határáig (és hírül adta a föld széléig): Mondjátok meg Sion leányának, (jön már Szabadítód, Megmentőd,
Üdvözítőd) ímé, eljött szabadulásod, ímé,
jutalma (és szerzeménye) vele jő, és
megfizetése (a munkája eredménye) Őelőtte!
És hívják (és nevezik) őket szent
népnek, az Úr megváltottainak, és téged (pedig) hívnak: keresett (és sokat látogatott) és nem elhagyott városnak (mert nem leszel elhagyatott)” (Ésa. 62,11-12)
Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion!
Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad
Júda városinak: Ímhol Istenetek.
(Más fordítás: Magas
hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt
viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van
Istenetek)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) jő hatalommal, és karja
uralkodik! Ímé, jutalma (és szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért
fáradozott) Ő előtte” (Ésa. 40,9-11)
Sofóniás is így
prófétál: „Énekelj (és ujjongj) Sionnak leánya, (kiálts örömödben) harsogj Izráel, örvendj (és örvendezz) és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet (és elveszi rólad az ítéletet), elfordította (és eltávolítja) ellenségedet; Izráel királya, az Úr,
közötted (és veled) van, nem látsz
többé gonoszt (és nem kell többé veszedelemtől félned)! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek (és
így biztatják): Ne félj! Ne lankadjanak
kezeid (ne csüggedj el) Sion! Az Úr,
a te Istened közötted (és veled) van;
erős ő, megtart (és megsegít); örül
te rajtad örömmel (és boldogan), hallgat
az ő szerelmében (és megújít szeretetével), énekléssel örvendez (és ujjongva örül) néked” (Sof. 3,14-17)
Mát. 21,6 A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus
parancsolta [amint elrendelte, és meghagyta] vala nékik,
Mát. 21,7 Elhozák [és odavezették] a szamarat és annak vemhét [vagyis
a csikójával együtt], és felső ruháikat [azaz köpenyeiket] rájuk teríték [és ráhelyezték], és
ráüle [vagyis felült] azokra.
Mát. 21,8 A sokaság [vagyis a tömeg] legnagyobb része pedig felső ruháit [és köpenyét] az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat [és ágakat] vagdalnak és hintenek vala az útra [megint mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták
velük az utat].
Mát. 21,9 Az előtte és utána menő [az utána tóduló] sokaság [a tömeg] pedig [hangosan
így] kiált vala, mondván:
Hozsánna* [Légy segítségül Isten] a Dávid fiának! Áldott, aki jő az
Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban. [Más
fordítás: Légy segítségül Isten ki
vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!
*Hozsánna:
Légy segítségül Isten (héber eredetű szó, amelynek értelme ez is lehet:
Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket
megváltson).
Mát. 21,10 És amikor bemegy [vagyis beért, és amint bevonult] vala Jeruzsálembe, felháborodék [és felbolydult, megmozdult, izgalomba jött]
az egész város, mondván: Kicsoda ez [az ember]?
Mát. 21,11 A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta*
*Márk így ír az Úr Jézus bevonulásáról Jeruzsálembe: „És
oda vivék a vemhet (a szamárcsikót) Jézushoz,
és ráveték (és ráterítették) felső
ruháikat; ő pedig felüle reá. Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások
pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala. Akik pedig
előtte menének, és akik követék, kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő
az Úrnak nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, amely jő az Úrnak
nevében! Hozsánna a magasságban!” (Márk. 11,7-10)
Lukács
bizonyságtétele így hangzik: „Elvivék
(és elvezették) azért azt Jézushoz: és az
ő felsőruháikat a vemhére vetvén (vagyis a szamárcsikóra ráterítették), Jézust reá helyhezteték (vagyis
felültették). És mikor ő méne, (és
ahogy ment tovább, az emberek) az ő
felsőruháikat az útra teríték. Mikor
pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész
sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a
csodákért, amelyeket láttak; (és ezt kiáltották) mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben,
és dicsőség a magasságban!” (Luk. 19,35-38)
János is bizonyságot
tesz az eseményről: „Másnap a nagy
sokaság, amely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő,
Pálmaágakat vőn (pálmaágakat fogott), és
kiméne elébe (kivonultak a fogadására), és
(így) kiált vala: Hozsánna: Áldott, aki
jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!” (Ján. 12,12-13)
Egy előképben bemutatott prófécia teljesült be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen (vagyis
fölkentelek téged Izráel királyává). Akkor
nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a
grádics felső részére (a lépcsőre) és
megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik (Jéhu= Ő, Jahve a
király)!” (2 Kir. 9,12-13)
Dávid pedig így
prófétál: „Ez a nap az, amelyet az Úr
(el)rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts (meg) most; oh Uram, adj most jó előmenetelt
(Ó Uram, adj szerencsét)! Áldott, aki jő
az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt.
118,24-25)
Mát. 21,12 És [ezután] beméne Jézus
az Isten templomába, és kiűzi [és kidobta /kihaj(í)totta/ az árusokat és a
vevőket mind a templomépületből] mindazokat,
akik árulnak és vásárolnak vala [akik adtak és vettek] a
templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit [és padjait is] felforgatá [és felborította].
Mát. 21,13 És monda nékik: Meg van írva: Az
én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává [és rablóbarlanggá] tettétek*
*Az Úr amikor megérkezik: „És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba;
és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába
(jelentése: szomorúság, nyomorúság, szegénység háza) a tizenkettővel” (Márk. 11,11)
De már késő van, ezért az éjszakát Jeruzsálemen
kívül tölti, és másnap reggel: „… Jeruzsálembe
érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a
templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a
galambárusok székeit pedig felforgatá (és felborította); És nem engedi vala, hogy valaki edényt
vigyen a templomon keresztül. És (azután így) tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság
házának neveztetik (és imádság háza lesz) minden nép között (és minden nép számára)? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt. És meghallák az írástudók és a
főpapok, és tanakodnak vala (és keresték a módját), hogy mi módon (és hogyan) veszíthetnék
el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő
tanításán (mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot)” (Mk. 11,15-18)
Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni
azokat, (vagyis az árusokat), akik
adnak és vesznek vala abban, Mondván
nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza (legyen); ti pedig azt latroknak (és rablók) barlangjává tettétek. És tanít vala minden
nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői (és
vezetői) igyekeznek vala őt elveszteni (és
azon voltak, hogy elveszítsék): És nem
találták el, (de még nem találták meg a módját), mit cselekedjenek (és mit tegyenek vele); mert az egész nép ő rajta függ vala (és rajongott érte), reá hallgatván” (Luk. 19,45-48)
János
bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mert
közel vala a zsidók húsvétja, és felméne Jézus (is) Jeruzsálembe. És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok
árusait és a pénzváltókat, amint (ott) ülnek
vala: És kötélből ostort (vagyis korbácsot) csinálván, kiűzé mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is;
és a pénzváltók pénzét kitölté (és kiszórta), az asztalokat pedig feldönté (és felborította); És a galambárusoknak monda: Hordjátok
(és vigyétek) el ezeket innen; ne
tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság (és kalmárkodás) házává” (Ján.
2,13-16)
A próféták mind az Úr Jézusról, és az Ő testének
templomáról beszélnek: „És az idegeneket,
akik az Úrhoz adák magukat (és akik
csatlakoznak az Úrhoz), hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az
Úr nevét, hogy Ő néki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot
(akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a nyugalom napját), hogy meg ne
fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl
ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában (és örömet szerzek
nekik abban a házban ahol hozzám imádkoznak); egészen égő és véres áldozataik
kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik, és (imádság háza lesz) minden
népek számára!” (Ésa. 56,6-7)
De
azt mondja az Úr: „És eljőtök, és
megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok:
Megszabadultunk…Vajon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, amely az
én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok (és majd én is annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,10-11)
Mát. 21,14 És menének hozzá vakok és sánták [bénák; és csonkák] a templomban [vagyis a szent helyen]; és
meggyógyítá őket*
*És hogy ki az, aki a templomban meggyógyítja
a vakokat és bénákat, arról így prófétál Ézsaiás: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek
erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő. (Íme, jön Istenetek, és
bosszút áll), az Isten, aki megfizet, Ő
(Isten) jő, és megszabadít titeket!
Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor
ugrándoz, mint szarvas a sánta (és szökellni fog), és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek)
a kietlenben (a pusztába)” (Ésa.
35,4-6)
Mát. 21,15 A főpapok [vagyis a papi
fejedelmek] és írástudók [és törvénytanítók; törvénymagyarázók] pedig, látván a csodákat [a
hatalmas dolgokat],
amelyeket cselekedett [amelyeket Jézus tett] vala, és a gyermekeket, akik [hangosan]
kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna [Légy
segítségül Isten,] a Dávid
fiának [szabadíts meg hát];
haragra gerjedének [és haragra lobbantak].
»Más fordítás: És mindezek miatt nagyon dühösek lettek, bosszankodtak; megnehezteltek;
méltatlankodtak; és dühösen megkérdezték tőle«,
Mát. 21,16 És mondának néki: Hallod, mit mondanak [mit kiabálnak] ezek? Jézus pedig monda nékik [persze,
hogy]: Hallom. [talán] Sohasem olvastátok-é [az
Írást]: A gyermekek [és kisdedek] és csecsemők szája által szereztél [és vettél] dicsőséget [és dicséretet];
»Más fordítás: Hogy: Te tanítottad meg a gyermekeket és a csecsemőket, hogy szájukból
dicséret jöjjön elő, és hogy gyermekek szájával fogom helyreállítani Isten
dicséretét, és gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet«*
*Dávid így imádkozik és prófétál, s az Úr Jézus idézi a próféciát: „ (Ó, Urunk) mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az
egekre helyezted dicsőségedet (és az égen is megmutattad fenségedet). A csecsemők és csecsszopók szájával
erősítetted meg (és építed) hatalmadat
a te ellenségeid miatt (és ellenfeleiddel szemben,), hogy a gyűlölködőt (az ellenséget) és bosszúállót elnémítsd” (Zsolt.
8,2-3)
Mát. 21,17 És [erre] ott hagyván
őket, kiméne a városból Bethániába [jelentése:
a datolyák háza vagy a
nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], és ott marada éjjel [és
ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát].
Mát. 21,18 [korán] reggel pedig,
[indult vissza Jeruzsálembe, és a város felé menve, és] a városba
visszajövet [közben], megéhezék.
Mát. 21,19 És meglátva [és észrevéve] egy
fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak
levelet; [ezért így szólt a fához] és
monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké [soha többé] ne teremjen. És a fügefa azonnal
elszáradt [és kiszáradt].
Mát. 21,20 És látván ezt a tanítványok, elcsodálkoznak [és megdöbbentek],
mondván: Hogyan száradt ki [ez] a fügefa oly hirtelen [és ilyen gyorsan]?
Mát. 21,21 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek
és nem kételkedtek*nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán
esett [és nem csak a
fügefával tehetitek meg ezt],
hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel [és emelkedj fel, és indulj el] és zuhanj a tengerbe [és
vesd magad (és omolj) a tengerbe], az is meglészen [az is megtörténik, és végbemegy majd];
*Kételkedtek [(diakrinó): habozik,
bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik.
Mát. 21,22 És amit könyörgésetekben [és imádságotokban
hittel] kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek [Más fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban kértek]*
*Aki
hívőnek mutatja magát, de a szíve nem az Úré, arról így szól az Úr: „És másnap, mikor Bethániából
(elindultak, és) kimentek vala,
megéhezék. És meglátván messziről egy (zöldellő) fügefát, amely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta:
de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala
fügeérésnek ideje. Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké
(soha többé) ne egyék rólad gyümölcsöt
senki. És hallák (ezt) az ő
tanítványai. És mikor beestveledék, kiméne a városból (a városon kívülre).
(Korán) reggel pedig, amikor mellette (vagyis
a fügefa mellett) menének el,
(észrevették, és) látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott.
És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, amelyet
megátkoztál, kiszáradott. És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek
Istenben (És: Higgyetek Istenben). Mert
bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál
(és vesd magadat) a tengerbe! És szívében
nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki (és
annak meg is adatik az), amit mondott.
Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt
megnyeritek (hogy amiért imádkoztok mindazt, amit kértek, megkapjátok), és meglészen néktek (és meg is adatik
nektek). És mikor imádkozva megálltok,
bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei
Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket” (Márk. 11,12-14.19-25)
A tanítványok kérdésére így
válaszol az Úr: „Bizony, bizony mondom
néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket,
amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én
Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy
dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek (tőlem) az én nevemben,
én megcselekszem azt” (Ján. 14,12-14)
Hát: „Kérjetek és (meg)adatik
néktek [és kapni fogtok]; keressetek és találtok; zörgessetek [és
kopogtassatok] és megnyittatik néktek
[és ajtó nyílik előttetek]. Mert
[mindenki] aki kér, mind kap [és
megnyeri azt, amit kér]; és aki keres,
talál [és megtalálja, amit keres]; és
a zörgetőnek megnyittatik [és aki kopogtat, annak ajtó nyílik].
(Mát. 7,7-8) És ismét: „…
Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és
megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a
zörgetőnek (aki zörget annak) megnyittatik”
(Luk. 11,9-10)
„De
kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger
habjához (és az olyan, mint a tenger hulláma), amelyet a szél hajt (és sodor) és
ide s tovahány (és ide-oda hajt). Mert
ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit (vagy bármit is) az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8)
Isten válaszának feltétele: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki
én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit
sem cselekedhettek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek
maradnak, kérjetek, amit csak akartok (és bármit akartok), és meglesz az néktek (és megadatik
nektek)” (Ján. 15,-5.7)
„És
akármit kérjünk, megnyerjük (és megkapjuk) tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik
kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk (és
ahogyan erre parancsolatot adott nekünk)” (1 Ján. 3,22-23)
„És
ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk (és az iránta való bizalmunk
pedig azt jelenti), hogy ha kérünk
valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat
bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink (és hogy már
megkaptuk), amelyeket kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15)
Ha pedig nem teljesül a kérésünk,
az: … A ti hitetlenségetek miatt [és
kishitűségetek miatt van. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [és igazán] mondom
néktek: Ha [csak] akkora [ha csak
annyi] hitetek volna, mint a mustármag,
azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem
volna lehetetlen néktek [és számotokra]” (Mát. 17,20)
Dávid így prófétál: „A szegények (és alázatosok) kívánságát meghallgatod, oh Uram!
Megerősíted szívüket, (és feléjük fordítod füledet, és) füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17)
Mert: „Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán
(Más fordítás: Az ÚR szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt.
34,16)
Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (és
igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt
félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19)
Bizony: „… az igazaknak … könyörgését (és imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29)
És az Úr Jézus a terméketlen hívő
életről is mond egy példázatot: „És ezt a
példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne,
hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És (erre) monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje (ide)járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem
találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén,
monda néki: Uram, hagyj békét néki (és hagyd meg) még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom (és körülásom) és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó;
ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk.
13,6-9)
Mát. 21,23 És [azután] mikor bement
vala a templomba, hozzámennek a főpapok és a nép vénei, amint [miközben] tanít vala, mondván: Micsoda
hatalommal [és felhatalmazással,
miféle hatalom birtokában] cselekszed ezeket? És ki adta néked
ezt a hatalmat [ezt a felhatalmazást]?
Mát. 21,24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek [valamit, vagyis] egy dolgot tőletek, amire ha
megfeleltek nékem, én is megmondom néktek, micsoda hatalommal [és micsoda jogon; milyen hatalom birtokában] cselekszem
ezeket.
Mát. 21,25 A János bemerítése; honnan
vala [vagyis: A János-féle
alámerítkezés honnan származott]?
Mennyből-é, vagy emberektől [Más
fordítás: A kérdésem a következő:
Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől; János bemerítése honnan eredt]? Azok pedig tanakodnak vala magukban
[és
erre ők elkezdték megbeszélni
egymás közt, és ilyen módon
okoskodnak vala, és fontolgatni
kezdték magukban], mondván:
Ha azt mondjuk: mennyből [vagyis Istentől], azt
mondja majd nékünk: Miért nem hittetek tehát néki?
Mát. 21,26 Ha pedig azt mondjuk: emberektől; félünk a sokaságtól [azaz: félnünk kell a tömegtől, a néptől]; mert Jánost mindnyájan prófétának [vagyis Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személynek] tartják.
Mát. 21,27 És felelvén Jézusnak, mondának: Nem tudjuk. Monda nékik ő is: Én sem
mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem [és milyen hatalom birtokában teszem] ezeket [a dolgokat]*
*Márk
bizonyságtétele így hangzik: „És
ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljár, hozzámennek
vala a főpapok és az írástudók és a vének. És mondának néki: Micsoda hatalommal
cselekszed ezeket? És ki adta néked a hatalmat (arra), hogy ezeket cselekedd (és hogy ilyeneket tegyél)? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is
kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek,
hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket: A János bemerítése mennyből
vala-é, vagy emberektől? Feleljetek nékem. Azok pedig tanakodnak vala maguk
között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem
hittetek tehát néki? Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől
(a sokaságtól). Mert mindenki azt tartja
vala Jánosról, hogy valóban próféta vala. Felelvén tehát, mondának Jézusnak:
Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle
hatalomnál fogva cselekszem ezeket” (Márk.
11,27-33)
Lukács is bizonyságot tesz a
történtekről. „És lőn azok közül a napok közül
egyen (vagyis történt az egyik napon), miközben
ő a népet tanítá a templomban, és az evangéliumot hirdeti, előállnak (és
odaléptek) a főpapok és az írástudók a
vénekkel egybe (vagyis az írástudók a vénekkel együtt), És mondának néki, így szólván: Mondd meg
nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki néked ezt a
hatalmat adta? Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek;
mondjátok meg azért nékem: A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől?
Azok pedig tanakodnak maguk közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja
mondani: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az
egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt.
Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala. És Jézus monda nékik: Én sem
mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket” (Luk. 20,1-8)
És a Máté írása szerinti
Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus hogyan hirdette az
Evangéliumot, példát hagyva a mindenkorban élő hívőknek: „És menének hozzá vakok és sánták [bénák, és csonkák] a templomban [vagyis a szent helyen];
és meggyógyítá őket” (Mát. 21,14)
Lukács is erről beszél: „A
sokaság pedig … követé őt: és Jézus örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten
országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük, azokat meggyógyítá” (Luk. 9,11)
Mát. 21,28 De mit gondoltok ti [mi a véleményetek erről]? Vala egy embernek két fia, és
odamenvén az elsőhöz [az idősebbhez], monda: Eredj fiam, munkálkodjál [és dolgozz] ma az én szőlőmben.
Mát. 21,29 Az pedig felelvén, monda: Nem megyek [nem akarok kimenni]; de azután meggondolván magát, [és később megbánta, és] elméne.
Mát. 21,30 A másikhoz is odamenvén, hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén, monda:
Én elmegyek, uram; de nem méne el.
Mát. 21,31 E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: Az
első [az idősebb]. Monda
nékik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők [és az utcanők] megelőznek titeket az Isten országában [és előttetek mennek be a mennyek (az
Isten) királyságába]
Mát. 21,32 Mert eljött hozzátok János [Jelentése: az Úr megkegyelmez],
az igazság [vagyis az igazságosság] útján [hogy a megigazulás útjára
vezessen benneteket], és nem
hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők [és az utcanők] pedig
hittek néki; ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem tértetek meg [és még később sem gondoltátok meg magatokat], hogy hittetek volna néki*
*Pedig: „Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek
[vagyis az Egek (Istenének)] országába [és
királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [és teszi] az én mennyei [az én égi] Atyám akaratát” (Mát. 7,21)
„És mikor ezt meghallotta
az egész nép és a vámszedők, igazat adnak az Istennek (azzal, hogy), bemerítkeztek a János bemerítésével; A
farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték (és
elvetették Isten akaratát) ő magukra
nézve, nem merítkezvén be ő általa” (Luk.
7,29-30)
Pedig: „Aki hisz, és
bemeritkezik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik (a kárt hozó – a
sátán – hatalma alatt marad )” (Márk. 16,16)
„Isten pedig ezt az
igazságát [az Isten előtti megigazulást] most nyilvánvalóvá [láthatóvá] tette
a [Jézus] Krisztusban való hit által
minden hívőnek. [és nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek
Benne] Mert nincs különbség [ugyanis zsidó és nemzetbeli között]” (Róm.
3,22)
„Mert nincs különbség
[és nincs megkülönböztetés] zsidó meg
görög [vagyis pogány] között; mert
ugyanaz az Ura mindeneknek, [és mindnyájunknak] aki kegyelemben gazdag mindenekhez, [és bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják” (Róm. 10,12)
Mát. 21,33 Más példázatot halljatok [és most pedig hallgassatok meg egy másik történetet]: Vala egy házigazda, aki szőlőt [szőlőskertet] plántál [vagyis ültetett, telepített], és azt
gyepűvel [vagyis kerítéssel;
fallal; sövénnyel] körülvevé
[és
bekerítette], sajtót ása le benne [borsajtót
készített; belül pedig borprést (taposógödröt) ásott], és (őr)tornyot építe, és kiadá azt [bérbe] (szőlő)munkásoknak,
és elutazik [és idegenbe távozott, messze földre ment].
Mát. 21,34 Mikor pedig a gyümölcs [a szüret] ideje elérkezett vala, elküldé (rab)szolgáit a munkásokhoz [vagyis a földművesekhez],
hogy vegyék át az ő gyümölcsét [hogy megkapja a termésből a neki járó részt,
hogy szedjék be a termést].
Mát. 21,35 És a munkások [vagyis a földművesek] megfogván az ő (rab)szolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a
harmadikat pedig megkövezték.
Mát. 21,36 Ismét küld más (rab)szolgákat,
többet, mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének [és ugyanígy bántak el velük;
és velük is ugyanezt tették].
Mát. 21,37 [Végül, és] utoljára
pedig elküldé azokhoz a maga fiát, [mert ezt gondolta magában, és] ezt
mondván: A fiamat meg fogják becsülni [és biztosan tisztelni fogják; tiszteletben
tartják; Talán a fiammal szemben csak elszégyellik magukat].
Mát. 21,38 De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt [és azt mondták egymásnak, ez a birtokos fia]: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, [és akkor miénk lesz az
örökség, a birtok] és foglaljuk el az ő örökségét; [s
tartsuk meg az örökrészét].
Mát. 21,39 És megfogván [megragadván] őt, kivetik [és kidobták] a szőlőn [szőlőskerten] kívül és megölték.
Mát. 21,40 [Mit gondoltok] mikor
azért megjő [és megérkezik] a szőlőnek ura, [a
szőlősgazda, vajon] mit
cselekszik ezekkel a munkásokkal?
Mát. 21,41 Mondának néki: Mint gonoszokat [rossz,
romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány,
alkalmatlanokat] gonoszul elveszti [és elpusztítja] őket, [és
a gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja]. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak [vagyis más bérlőknek], akik beadják [és idejében beszolgáltatják] majd
néki a gyümölcsöt [vagyis át fogják adni
neki a termést] annak
idejében [a megfelelő időben]*
*Márk
bizonyságtétele így hangzik: „És
kezde nékik példázatokban beszélni (és hozzájuk szólni): Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé
gyepűvel (és körülkerítette), és
(bor)sajtót ása, és (őr)tornyot építe, és kiadá azt (bérbe) munkásoknak, és elutazik (és idegenbe
távozott). És a maga idejében (amikor
eljött az ideje) szolgát külde a
munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből (és hogy
megkapja a részét a szőlő terméséből). Azok
pedig megfogván azt (a szolgát), megverték,
és üresen (vagyis üres kézzel) küldék
vissza. És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván
meg, fejét betörték, és gyalázattal illetve (meggyalázták, és) visszaküldék. És ismét másikat (egy
másik szolgát) külde; ezt pedig megölték:
és sok másokat (és azután sok más szolgát is, akik közül); némelyeket megvervén, némelyeket pedig
megölvén. Minthogy pedig még egy egyetlen (szeretett), és szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé
hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. Azok a munkások azonban
ezt mondák maguk között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az
örökség. És megfogván azt, (megragadták) megölték, és a szőlőn kívül veték (és kidobták). Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és
elveszti a munkásokat, és (azután) a
szőlőt másoknak adja” (Márk. 12,1-9)
Lukács is bizonyságot tesz: „És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy
ember plántála (vagyis ültetett) szőlőt,
és kiadá azt munkásoknak (bérbe), és
hosszú időre elutazék (és idegenbe távozott). És annak idején (amikor eljött az ideje) elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből
(vagyis a szőlő terméséből); a munkások
pedig azt megvervén, üresen bocsátják el (és üres kézzel küldték el). És még másik szolgát is külde; de azok azt
is megvervén és meggyalázván, üresen bocsátják el (üres kézzel küldték
vissza). És még harmadikat is külde; de
azok azt is megsebesítvén, kiveték (és kidobták). Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én (szeretett,
és) szerelmes fiamat: talán őt, ha látják,
megbecsülik. De mikor azt (meg)látták
a munkások, (így) tanakodnak egymás
közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az
örökség! És kivetvén őt (kidobták) a
szőlőből, (majd) megölték.
(Vajon) mit cselekszik azért (most
már) a szőlőnek ura azokkal? Elmegy
(vagyis eljön) és elveszti azokat a
munkásokat, és a szőlőt (pedig) másoknak
adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az (szó sem lehet
róla)!” (Luk. 20,9-16)
És az apostol teszi világossá a
példázatot: „Ezért Jézus is, hogy
megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12)
Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek (dalt) kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő
szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen (a hegyoldalon); Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes
vesszőt plántált (vagyis ültetett) belé,
és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta,
hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem
lakosi és Júda férfiai: ítéljetek (és tegyetek igazságot) köztem és szőlőm között! Mit kellett volna
még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt
terem, holott vadat (vagyis vadszőlőt) termett?!
Azért most tudatom veletek (és megmondom nektek), hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom (és lerombolom) kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom
kőfalát, hogy eltapodtassék (és kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják); És parlaggá teszem (és hagyom, hogy
elvaduljon); nem metszetik és nem
kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá
esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az
Ő gyönyörűséges ültetése (és ültetvénye); és várt jogőrzésre (vagyis törvényességre), s ím lőn jogorzás (és lett önkényesség); és irgalomra, s ím lőn siralom (igazságra várt, és lett kiáltó
gazság)! (Ésa. 5,1-7)
A tövis pedig: „… e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága (amely) elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. (Mát. 13,22)
Ennek következményéről így prófétál
Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít (ver) meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd
meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és
hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta
széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek
rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz
vala te, mint egy parázna
(Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat,
széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas
dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna).
Pedig
én úgy plántállak (vagyis ültettelek) vala
el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges (és mint igazán
valódi) magot: mi módon (hogyan) változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú
(vad) hajtásává?” (Jer. 2,19-21)
„Elhagytam
házamat; ellöktem (és magára hagytam) örökségemet,
ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett
hozzám (és úgy bánt velem), mint az
oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem (és hangosan ordított rám); ezért gyűlölöm őt (ezért meggyűlöltem). Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem
gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? (és körülfogják a madarak). Jöjjetek, seregeljetek (és gyűljetek) össze mind ti mezei vadak; siessetek az
evésre (jöjjetek, egyetek)! Sok pásztor
pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága
örökségemet sivatag (és sivár) pusztává
tették!” (Jer. 12,7-10)
Dávid pedig így imádkozik, – példát
adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket (újíts meg bennünket); világoltasd (ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy megszabaduljunk!
Egyiptomból szőlőt(őt) hoztál ki,
kiűzéd a pogányokat (a népeket) és
azt (meg) elültetéd. Helyet
egyengettél előtte (és helyét elegyengetted), és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el (és
borított be) az árnyéka, és a vesszei
olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái (és vesszői vetekednek a hatalmas
cédrusokkal). Sarjait (és indáit) a tengerig
ereszté (és növesztette), és
hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit (miért romboltad le
kerítéseit), hogy szaggathassa minden
járókelő (hogy szedhessen róla, aki csak arra jár)? Pusztítja azt a vaddisznó (lerágja az erdei vadkan), és (le)legeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! kérlek, térj vissza (fordulj
hozzánk), tekints alá az egekből és lásd
és tekintsd meg (és gondozd) e
szőlőtőt (és ezt a szőlőt)! És a
csemetét, amit jobbod ültetett (oltalmazd), a sarjat (a fiút), melyet
(és akit magadnak) felneveltél! Elégett a
tűzben, levágatott; arcod haragjától elvesznek (és pusztuljanak el
dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták). Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit
megerősítettél magadnak (legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az
emberrel, akit magadnak neveltél), hogy
el ne térjünk tőled (és mi nem pártolunk el tőled). Eleveníts meg minket (tarts életben bennünket) és imádjuk (és segítségül hívjuk) a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19)
Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz
és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves (a
szőlősgazda). Én vagyok a szőlőtő, ti a
szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5)
Mát. 21,42 Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az
építők megvetettek [elutasítottak, visszautasítottak, és
megtagadtak], az lett a
szegletnek feje [és az lett a sarokkő;
a szegletkő]* az
Úrtól lett [származott] ez [és az Úr munkája, mert az Úr
tette azzá], és csodálatos a
mi szemeink előtt [és csodálatos dolog látni ezt].
*Szegletkő, Sarokkő (H.
rós pinnáh, g. akrogónaiosz, ill. kefalé góniasz): Alapkő,
amelyen egy fal vagy egy egész épület nyugszik; Az építmények legelőször
lerakott alapköve, amely azután irányt szab az egész további építkezésnek; néha
zárókövet jelent. Krisztus a Gyülekezet szegletköve.
Mát. 21,43 Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek [elveszítitek,
mert elragadtatik] az Istennek országa [az
Istenkirálysága], és oly
népnek [oly nemzetnek; a
pogány népnek] adatik, amely
megtermi annak gyümölcsét.
Mát. 21,44 És aki e kőre esik, szétzúzatik [mert összezúzza magát, és darabokra
törik]; akire pedig ez [a
kő] esik reá, szétmorzsolja
azt*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők megvetettek,
az lett a szeglet fejévé (az lett a sarokkő). Az Úrtól lett ez, és
csodálatos a mi szemeink előtt” (Márk.
12,10-11)
Lukács további részleteket közöl: „Ő pedig
reájuk tekintvén, monda: Mi az tehát, ami meg van írva (akkor mit jelent az
Írásnak ez a szava): Amely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet
fejévé (az lett a sarokkő)? Valaki
erre a kőre esik, szétzúzatik (mert összezúzódik); akire pedig ez (a
kő) esik reá, szétmorzsolja azt” (Luk.
20,17-18)
Dávid így prófétál erről, és ezt idézi az Úr Jézus: „Az a kő amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett (vagyis az lett a
sarokkő)! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez
a mi szemeink előtt! (Zsolt. 118,22-23)
Az apostolok így tesznek bizonyságot a szegletkőről, amikor
egy születésétől béna koldus meggyógyul: „Legyen
tudtotokra mindnyájotoknak (és vegyétek tudomásul valamennyien) és az Izráel egész népének, hogy a
názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten
feltámasztott halottaiból (vagyis a halálból), az által (vagyis Őáltala) áll
ez ti előttetek épségben (és egészségesen). Ez ama kő, melyet ti építők
megvetettetek, mely lett a szegletnek fejévé (vagyis ez lett a sarokkő). És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég
alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk (amely által
üdvözülhetnénk)” (Csel. 4,10-12)
Mert maga a Krisztus – az Ő személye – a megütközés köve és
a botránkozás sziklája. Erről tesz bizonyságot Péter apostol: „Azért
van meg az Írásban (és ezért
mondja az Írás): Ímé szegletkövet teszek
Sionban, amely kiválasztott, becses (és megbecsült); és aki hisz (és bízik) abban,
meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri). Tisztesség (megbecsülés, tisztelet) azért néktek, akik hisztek (tiétek, a hívőké a tisztesség) (és
számotokra, hívők számára tehát érték); az
engedetleneknek (vagyis aki nem hisz, szándékosan és önfejűen, hitetlen) pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek
(és a próbán elvetettek, elutasítottak), (és megtagadtak), az lett a szegletnek fejévé (az lett szegletkővé) és (egyben) megütközésnek (és botlásnak) kövévé
s botránkozásnak (és botránynak) sziklájává;
Akik engedetlenek (akik nem hisznek, hanem szándékosan és önfejűen,
hitetlenek) lévén, megütköznek (és nekicsapódnak,
nekirohannak), az igébe(n), amire rendeltettek is. (Más fordítás:
Mivel nem hisznek az igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük)” (1
Pét. 2,6-8)
Pál apostol
bizonyságtétele az Izráelről: „Izráel
[a zsidó nép] ellenben, mely az igazság
[a megigazulás] törvényét követte,
[és amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra] nem jutott el az igazság [vagyis a megigazulás] törvényére [vagyis a törvény
szerinti megigazulásra; nem érkezett el a törvényhez] Miért? Azért, mert nem
hitből keresték [és akarták
ezt elérni], hanem mintha a törvény cselekedeteiből [és
a tettekből] volna. Mert beleütköztek [Megbotlottak; hibás lépést
tettek; fennakadtak] a beleütközés [a botlás] kövébe. Amint meg van írva: Ímé beleütközés
[és megütközés; botlás] kövét és
megbotránkozás [botrány; megütközés, vagy
felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely);
és aki hisz Őbenne, [és magát
rábízza] nem szégyenül meg [nem fog
csalódni]” (Róm. 9,31-33)
A próféták erről prófétáltak: „Ezért így szól az én Uram,
az ÚR (Jahve): Ímé, Sionban egy
követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne
hisz, az nem fut!” (Ésa. 28,16)
És hogy ki lesz a botránkozás sziklája, arról Ézsaiás így
prófétál: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt
rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás
sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És
megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és
megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást
tanítványaimban!” (Ésa.
8,13-16)
Babilon királyának álmát így magyarázza Dániel: „Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép;
ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az
ábrázata rettenetes volt (Más fordítás: Neked, ó király, látomásod volt:
egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted
állt, és rettenetes volt ránézni is). Annak
az állóképnek (vagyis szobornak) feje
tiszta (szin)aranyból, melle és
karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, Lábszárai vasból, lábai pedig részint
vasból, részint cserépből valának. Nézed vala, amíg egy kő leszakada kéz
érintése nélkül, és letöri azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és
darabokra zúzá azokat (Más fordítás: Miközben nézted, egy kő zuhant le
anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és
cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet). Akkor eggyé zúzódék (vagyis összezúzódott) a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn a
polyva (amelyet elvisz a szél), és
felkapá azokat a szél, és helyüket (és nyomát) sem találák azoknak. Az a kő
pedig, amely leüté az állóképet (vagyis ledöntötte a szobrot) nagy heggyé lőn, és betölté (és
elfoglalta) az egész földet” (Dán. 2,31-35)
Mát. 21,45 És a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és
farizeusok hallván az Ö [az Úr] példázatait [példabeszédeit, és hasonlatait, rájöttek], és megértették, hogy róluk szól [hogy
róluk beszél].
Mát. 21,46 És mikor meg akarták [és megszerették volna] őt
fogni, megfélemlének a sokaságtól, mivelhogy úgy tartják vala őt, mint
prófétát. [Más fordítás: és keresték a lehetőséget, és szerették
volna, és igyekeztek Őt elfogni, de féltek a tömegtől, mert prófétának
tartották Jézust]*
*Az Úr pedig így szól az Úr
Jézushoz: „Megszégyenülnek, és
gyalázatba esnek mindazok, akik (fölgerjednek ellened, és) gyűlölnek téged. Semmivé lesznek (és
elvesznek), elpusztulnak, akik veled
perbe szállnak. Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket (akik
téged támadnak); megsemmisülnek teljesen,
akik téged háborgatnak (akik ellened harcolnak)” (Ésa. 41,11-12)
Sőt. „… a nép és az
ország, amely néked nem szolgál, elvész (elpusztul), és a népek mindenestől (egészen) kipusztulnak” (Ésa. 60,12)
.jpg)
