Dicsérünk, imádunk térdet hajtunk.

Ünnepeljük ma Jézust

A mennybemenetel

 „Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, [felemeltetett a mennybe] és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta helyét az Isten jobbján].

Azok pedig kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó): támogatja, együttműködik] velük, és megerősítvén [(bebaioó): megerősít, hitelesítve] az igét (logosz) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [(epakolútheó): kísérik] vala.

[Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,19-20)

Ünnepre hívtál össze Jézus

Téged akarlak ünnepelni (www.zmozeksongsforgod.com) - HU

A feltámadás tanúi

Máté röviden így számol be az Úr Jézus megjelenéséről. A sírtól jövő asszonyok: „Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek, örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak engem. [ott majd viszontlátnak; (optanomai optomai): megjelenek, megmutatkozom]” (Mát. 28,9-10).

János részletes leírást ad az Úr megjelenéseiről: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (nem ismerte fel), hogy Jézus az.

Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az (hogy a kertész áll mögötte), monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (azt jelenti): Mester!

Monda néki Jézus: Ne illess (ne érints) engem (engedj; ne tarts vissza); mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján (aznap, még a hét első napján, amikor beesteledett), és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve (belépett) Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeznek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat (az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat).

Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek (Ikernek) hívtak, (éppen) nem vala ő velük, amikor eljött (amikor megjelent) vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe (és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét), és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába (és nem teszem a kezemet az oldalára), semmiképpen el nem hiszem.

És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ővelük. Noha az ajtó zárva vala, beméne (újra megjelent) Jézus, (belépett) és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba (és tedd az oldalamra): és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,11-29).

Lukács az emmausi tanítványokról, és a nekik is megjelenő Úrról így ír: „És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira (kb. 2 és fél óra járásra) vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek magok közt mindazokról, amik történtek (és beszélgettek egymással az eseményekről). És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek (és vitatkoztak egymással és tanakodtak), maga Jézus hozzájuk menvén (melléjük szegődött), velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék (Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt).

Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? És miért vagytok szomorú ábrázattal? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény (te vagy az egyetlen idegen) Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok (mi történt)? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mi módon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszítik őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.

Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek (megrémítettek) minket, kik jó reggel (kora hajnalban) a sírnál valának; És mikor nem találták az ő testét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják (azt hirdették), hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe (és így megdicsőülnie)? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak.

Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De kényszerítik (unszolták, marasztalták, és kérték) őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor leült (asztalhoz telepedett) velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén (megtörte), nékik adá. És (erre) megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik (felismerték) őt; de ő eltűnt előlük. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é (nem hevült-e; nem lángolt-e) a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázza nékünk (feltárta előttünk) az írásokat?

És felkelvén azon órában, visszatérnek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket beszélék, megálla (megjelent) maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség néktek! Megrémülvén (megrettentek) pedig és félvén (ijedtükben és félelmükben), azt hivék, hogy valami szellemet látnak.

És monda nékik: Miért háborodtatok (rémültetek) meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások (kétségek; kétely)? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt (nem mertek hinni örömükben), és csodálkoznak, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék (és szemük láttára megette).

És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (megnyitotta értelmüket), hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül) harmadnapon: (Luk. 24,13-46).

Pál apostol bizonyságtétele a feltámadott Úr megjelenéseiről: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek [megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak; elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8)

FELTÁMADOTT!!

Lukács így ad hírt a feltámadott Úrról: „A hétnek első napján pedig kora reggel (kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat (illatszereket), és némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (a sírbolt elől) elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét (szóma: személyét). És lőn, hogy mikor ők efelett megdöbbenének (és tanácstalanul álltak), ímé két férfiú álla (lépett) melléjük fényes öltözetben (fénylő ruhában): És mikor ők megrémülvén a földre hajtják orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia. Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérvén a sírtól, elmondták (hírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hívének nékik. Péter azonban felkelvén elfut a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon” (Luk. 24,1-12).

 Ezek az asszonyok voltak Jézussal akkor, mikor városról városra járt, és szolgált. Ők voltak haláláig a keresztnél, és ők mentek előszőr a sírbolthoz is: „És némely asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől és betegségekből gyógyított meg, Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög (démon) ment ki, És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének (egyik főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki” (Luk. 8,2-3).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról (a sírbolt elől).

Fut azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért (és elindult) Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzi Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak (ott fekszenek) a lepedők; mindazáltal nem (mégsem) megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak (hogy a leplek ott fekszenek). És a keszkenő (az a kendő), amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel (nem a lepleknél fekszik), hanem külön összegöngyölítve egy (másik) helyen.

Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást (még nem értették ugyanis az írást), hogy fel kell támadnia a halálból (a halottak közül). Visszamennek azért a tanítványok az övéikhez (és hazamentek). Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt” (Ján. 20,1-13).

Dávid így prófétál az örömhírt vivő asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának (Más fordítás: Az Úr ezt a kijelentést adja az örömhírt vivő nők nagy seregének)” (Zsolt. 68,12)

Hit Gyulekezete- Lagy reti szel

FELTÁMADOTT klip.wmv

Mennyben fent

A Mennyei Áldozat(Hit Gyülekezete)

A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

"Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele, és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében."

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban."

Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát. Még rosszabbul érezte magát amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfüm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták ahogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa, "Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."

Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele, Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs. Thompson még mindig a legjobb tanítója.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel. Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Theodore F. Stoddard.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonyukkor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, "Köszönöm, Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték." Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, "Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled, megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Mi lenne, ha a

FELTÁMADÁS 

hírét, nagyon sokan megosztanánk, hátha sokan nem tudják, hogy valóban megtörtént... Jézus feltámadt és él! Like! Komment! Megoszt! Jelöld magad a képen! Start! (további áldott húsvétot!)

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!" (Máté 28,1-7)

- a képen az üres sír látható, a fotó nem illusztráció -

 Készítette:  Ez az a nap!

„…A kinek sebeivel gyógyultatok meg.” (1 Pét. 2.24)

Olyan sokszor köszöntem már meg az Úrnak, hogy a kereszten szenvedett sebei által én meggyógyulhattam, de ezeket a sebeket soha nem gondoltam igazán végig. Megköszöntem, de nem éreztem át igazán, hogy a mi Megváltónk mit vállalt magára, mennyi szenvedést, gyötrődést – testi és lelki – fájdalmat.  És hogy mindezt azért vállalta, hogy minden gyötrelemtől, szenvedéstől, betegségtől, vagyis az ördög minden munkájától szabaddá tegyen engem, és mindazokat, akik ezt hittel elfogadják.

Isten igéjében azonban megláttam azt a minden emberi értelmet felülhaladó szeretetet, amely arra indította, hogy értünk és helyettünk felvállalja azt az iszonyatos szenvedést, amelytől oly rút, nem emberi lett ábrázata, hogy sokan eliszonyodtak Tőle. (Ésa 52,10)

Megláttam a szörnyű sebeket, amiket gonosz kezek ejtettek rajta. Azt a lelki gyötrelmet, amit végig élt már a Gecsemáné kertben. Megláttam, hogy a testének minden centiméterét sebek, szörnyű sebek borították, s én – és valamennyien, akik hiszünk az Ő megváltó, helyettesítő áldozatában – ezekben a sebekben nyertünk gyógyulást. Mikor elért a szívemhez ez a „… minden ismeretet felülhaladó szeretetet. (Eféz 3,19) akkor már csak leborulni tudtam az Ő lábai elé, és szívből megköszönni mindazt, amit helyettem és értem megtett, s amiről Ő maga a Szent szellem által (a Zsoltárokban, az Ó- és Újszövetségi írásokban) így tesz bizonyságot:

 „Az én szívem reszket bennem és a halál félelmei körülvettek engem. Félelem és rettegés esett énreám és borzadály vett körül engem” (Zsolt 55,5.6)

„A halál kötelei vettek körül, a halál tőrei fogtak meg engem.” (Zsolt 18,5.6) 

Igen, Ő szomorkodott és rettegett, (Mát. 26.38) vállalva a félelmet, hogy én szabad legyek minden félelemtől, és félelem nélkül szolgálhassam Őt. (Luk 1,74)

Gyötrődött, vállalta, hogy gyötrődjön, és nyugtalanná váljon az Ő lelke, (Ján. 13.21)

és békességem büntetését is Ő viselte (Ésa 53,3-5), hogy az én lelkemnek nyugalma és békessége legyen, és betölthessen azzal a minden emberi értelmet felülhaladó békességgel, amit csak Tőle kaphatok. (Fil 4,7)

Szomorkodott, vállalva, hogy a szomorúság Őt sújtsa le, (Zsolt. 69.27)

hogy én örökös örömben élhessek Vele, és eltűnjön minden fájdalom és sóhaj. (Ésa 51,11)

Szorongattatott, hagyta, hogy gonosz angyalok serege vegye körül, és szorongassa. Engedte, hogy körülvegyék, mint egy ostromlott várost, (Zsolt. 22.17) hogy fogva tartsák, gyötörjék és bántsák. Hogy megkínozzák lelkét is, azért, hogy az én lelkem felszabadult legyen, és a lelkemnek jó dolga legyen. (3Ján.2)

A Szent Szellem által Ő maga mondta, hogy az Ő lelke elcsüggedt Benne. (Zsolt 42,7.8) És Vállalta ezt is, hogy az én lelkemet már semmi csüggedés el ne érhesse. És adhasson rám dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett. (Ésa 61,3)

Engedte, hogy Őt megkötözzék, és ítéletre adják azért, hogy nekem átadhassa a mennyország kulcsait, és felhatalmazzon arra, hogy amit megkötök a földön, az a mennyben is kötve legyen, és amit megoldok a földön, az a mennyben is oldva legyen. (Mát 16,19; Mát.18,18)

Felhatalmazzon arra, hogy én megkötözhessem a hatalmast (Mát 12,29) az erőset (Márk 3,27) hogy megnyissam a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjam, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és minden igát széttépjek (Ésa58,6) az Ő Szent Szellemének vezetésével és hatalmával.

          Hátát odaadta a verőknek (Ésa 50,6) és hagyta, hogy megostorozzák (Ján 19,1) és véres barázdákat szántsanak az Ő hátán, hosszúra nyújtva barázdáikat (Zsolt 129,3) ezáltal törte össze az én terhes igámat, és hátam vesszejét, az engem nyomorgatónak botját (Ésa.9,4)

          Hagyta, hogy az Ő fejére töviskoronát tegyenek, és megcsúfolják és meggyalázzák (Mát 27,29.30) azért, hogy az én fejemre színarany koronát tegyen, (Zsolt 21,4) az én Istenem kenetolaját. (3Móz 21,12)

Tűrte, hogy nádszállal verjék fejébe a töviseket, és ezzel súlyosan megsebesítsék az Ő fejét (Mát 27,29.30) azért, hogy az én fejemen semmiféle fájdalom és betegség ne tudjon úrrá lenni. Sőt, hogy fejemnek még egy hajszála se veszhessen el (Luk 21,18) és hogy örök öröm legyen az én fejemen, és eltűnjön életemből a fájdalom és sóhaj (Ésa 35,10)

          Oda adta arcát a szaggatóknak (Ésa.50,6), hogy arcul csapdossák (Mát 26,67; Luk.22,63.64) és oda tartotta arcát az Őt verőknek (J.Siralm 3,30) hogy arcát ököllel verjék. (Márk 14,65) Vállalta, hogy oly szörnyen meggyalázzák és megsebesítsék az Ő fejét és arcát, hogy sokan eliszonyodtak Tőle, oly rút, nem emberi lett ábrázata (Ésa 52,10) és nem volt az Ő ábrázata kívánatos (Ésa 53,2) az emberek előtt. Mindezt azért, hogy az én arcom ragyogjon, mint a nap, amikor fénylik az ő erejében. Az én arcom ép és egészséges legyen, és rajta az Ő dicsősége ragyogjon, és arcom mindig örömtől ragyogó legyen. (Ésa 60,5) Hogy arcomon betegség, sérülés, vagy fájdalom úrrá ne lehessen.

Az Úr Jézus hagyta hogy halálba vigye a gyilkos indulatú beszéd, amelyről a Szent Szellem így tesz bizonyságot, az Ő szenvedéseiről beszélve: Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat mint a ragadozó és ordító oroszlán (Zsolt 22,13.14) és kiáltoztak és ordítoztak: Feszíttessék meg! (Mát 27,22; Márk 15,13; Luk 23,21.) Ezért nincsen immár semmi kárhoztatásom, (Róm 8,1) mert az Úr Jézus mindezeket értem és helyettem vállalta és szenvedte el. Ezért én már nem megyek a kárhozatra – nem  kerülök ítélet alá – hanem  átmentem a halálból az életre (Ján 5,24) Aki ellenem összegyűl, elesik általam, mert meg van írva: Egy ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellenem perbe száll, kárhoztatok, mert igazság által lettem erős, s ezt az igazságot az én Megváltó Istenem szerezte meg nekem. Ő szenvedte el a halált bűneimért, és feltámadott az én megigazulásomért (Ésa 54,14-17; Róm.4,25; Zsid.2,9)

          És ment az Úr Jézus  a Golgotára, emelvén a keresztfát, amelyre gonosz kezek felfeszítették szent testét (Ján 19,17.18) helyettem és értem – ahogy azt Isten elrendelte, hogy megtörténjen. (Róm.3,25) Eközben úgy hanyatlott el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor, mert térdei tántorogtak (Zsolt 109,23.24)  kínjaitól és sok lelki és testi gyötrettetésétől, és ezt is vállalta. Ezért az én lábaim nem tántorodnak meg (Zsolt 66,9) és nem engedi meg az én Istenem, hogy a lábam inogjon, hanem őriz engem (Zsolt 121,3) és bátorsággal járom az én utamat (Péld 3,23) mert megszilárdította az én lépteimet, s ha elesek sem terülök el, mert támogat engem az én Uram. (Zsolt 37,23.24)

          Hagyta a mindenség Ura, hogy kezeit és lábait átlyukasszák, és összeroncsolják benne csontjait. (Zsolt 22,17; J.siralm 3,4) Engedte, hogy durva kezek verjenek hatalmas szegeket kezeibe és lábaiba, és az Ő szent teste függjön ég és föld között azért,  hogy az én lábaimat tágas térre állítsa, (Zsolt 31,9) és kiszélesítse lépésemet alattam, s olyanná tette lábamat, mint a szarvasé. (Zsolt 18,34.37) És Ő megszabadított, és megerősített, hogy kezemet nyújtsam a szűkölködőnek (Péld 31,20) és az Úr Jézus nevében betegekre vessem kezemet, hogy azok meggyógyuljanak megszabaduljanak (Márk 16,18) Ezért erősek az én kezeim és lábaim, és sem betegség, sem sérülés, sem fájdalom nem vehet erőt rajtuk.

Az Úr Jézus szemei elbágyadtak (Zsolt 69,4) és szeme világa is elhagyta (Zsolt 38,11) és szemei elsenyvedtek (Zsolt 88,10) a szörnyű kíntól, így szabadította meg szemeimet a könnyhullatástól (Zsolt 116,8) hogy eltöröljön Isten minden könnyet az én szemeimről (Jel 7,17) És betöltötte a törvényt, amely kimondja, hogy: Szemet szemért! (2Móz 21,24) És adta az Ő szemét az enyémért, hogy az enyém már soha el ne sötétüljön, hanem lássak messzire és világosan. (Márk 8,25)

          És az Úr Jézus vállalta azt a minden képzeletet felülmúló szenvedést, amelytől nyelve az ínyéhez tapadt (Zsolt 22,14) hogy az enyém ép és egészséges legyen, hogy az én nyelvem alatt mindig magasztalás legyen, (Zsolt 66,17) és hirdesse minden napon az Ő igazságát és dicsőségét. (Zsolt 35,28) Az én szám teljen meg minden napon az Ő dicséretével (Zsolt 71,8) és szájam beszélje az Ő igazságát, és minden napon az Ő szabadítását (Zsolt 71,15.24), hogy a szám megtelhessen nevetéssel és nyelvem vigadozással, és örvendezve mondhassam, hogy: Hatalmasan cselekedett velem az Úr! (Zsolt 126,2.3)

          Az Úr Jézus vállalta azt a szenvedést, amitől torka kiszáradt (Zsolt 69,4) hogy az én torkomtól eltávolítson minden betegséget és fájdalmat, hogy Isten dicsőítése legyen az én torkomban (Zsolt 149,6)

         Vállalta hogy az Ő belső részei megháborodjanak és szétolvadjanak benne (Siralm 1,20; Zsolt.22,15), hogy nekem minden belső szervem ép és egészséges legyen, és  az Ő terve szerint tökéletesen és hibátlanul működjön.

És az Ő gyűlölői így gúnyolták: Szabadítsd meg magadat és szállj le a keresztről, (Márk 15,30) de Ő engem akart megszabadítani, ezért nem szállt le a keresztről, hanem hagyta, hogy csontjai széthulljanak – amikor már izmai és a csontjait összetartó izületek, inak szétszakadtak – annyira, hogy így szólt: Megszámlálhatnám minden csontomat. (Zsolt 22,15.18) Ezt a szenvedést is elvállalta, hogy amikor meghallom a szabadításáról szóló jó hírt, az én csontjaim megerősödjenek (Péld 15,30) és hogy a csontjaimat összetartó, és befedő minden izület, ín és izom tökéletes épségben legyen, és tartsa szilárdan az én csontjaimat, amelyeket Ő ruházott fel bőrrel és hússal, és Ő fedezett be inakkal. (Jób 10,11) És az Úr Jézus élete látható legyen az én testemben, (2 Kor. 4.10) mert én az Ő testének tagja vagyok, testéből és csontjaiból való, (2Kor 4,10; Eféz.5,30) ezért sem csapás, sem baleset még csak nem is közelíthet hozzám. (Zsolt 91,7) Fájdalomnak, betegségnek nincs joga a csontjaimat összetartó inakhoz, izületeimhez, izmaimhoz és csontjaimhoz, mert az Úr Jézus már eltávolította ezeket tőlem azáltal, hogy magára vette és elhordozta azokat.

És az Ő dereka megtelt gyulladással és testében semmi épség nem maradt, (Zsolt 38,8) mert az én bűneimet – sőt  az egész világ bűnét – magára vállalta. (1Ján 2,2) Ezek súlyos teherként borították el, ereje felett (Zsolt 38,5) azért, hogy megmentsen és megszabadítson engem, hogy én ne legyek fáradt, sem tántorgó, és még derekam öve se oldódjék meg. (Ésa 5,27) Sőt felövezhessem derekamat igazlelkűséggel, (Eféz 6,14) ezért semmilyen gyulladásnak, fájdalomnak nincs joga és helye az én derekamban.

Olyan szörnyű szenvedéseket élt át, amelyek következtében szíve olyan lett, mint a viasz (Zsolt 22,13)  és megtört Benne és beteg lett. (Zsolt 69,21.22) Az Ő szíve sebesíttetett meg  (Zsolt 109,22) (Ján 19,34) így gyógyította meg az én szívemet, (Zsolt 147,3) hogy az én szívem megelevenedjen (Zsolt 69,33) és az Ő isteni élete ritmusára verjen, és én az Ő szent igéjével vallhassam, hogy szívem erős, Benne bizakodó. (Zsolt 112,7)

És a legnagyobb gyötrelem közepette így kiáltott fel : Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet? (Mát. 27.46)  Őt, Isten Fiát bűneink elszakították Istentől, szörnyű sötétség borult rá, (Zsolt 88,7) s megízlelte a szellemi halált, az Isten nélküli állapotot is. A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki (Ezék.32,7) azért, hogy nekem örök életem legyen (1 Ján. 5.11) és mindig az Ő jelenlétében, az Ő dicsőségének fényében élhessek.

Utolsó szavaként pedig kijelentette: „…Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátotta  szellemét.” (Ján. 19.30) Így végeztetett el, hogy én vehessem az Ő Szent Szellemét, azt az örökkévaló Szellemet, amely újjászül, megszentel, (1 Kor. 6.11) és vezérel minden utamon. (Róm. 8.14) Kifizette az adósságomat, nem aranyon vagy ezüstön, hanem szeplőtelen, drága vérén váltva ki a sátán fogságából, és átvitt az Ő országába. (Kol.1,13) Hiszen dárdával döfték át oldalát és szívét, (Ján 19,34) hogy az Ő szent vérének (1 Pét. 1.19) utolsó cseppje is kihullva, eltörölje az én bűneimet, megtisztítson, megóvjon minden gonosztól, (Jel. 1.5) és utat nyisson számomra a szentélybe való bemenetelre. (Zsid. 10.19)

Ima

Istenem, a Te Felkented ifjúságának napjait megrövidítetted, gyalázatot borítottál reá, (Zsolt 89,39.46) megsanyargattad az Ő erejét, és megrövidítetted az Ő napjait (Zsolt 102,24) hogy hosszú élettel elégíthess meg engem, és megmutasd rajtam minden helyzetben a Te szabadításodat. (Zsolt 91,16) S hogy én jó vénségben, öregen, és betelve az élettel (1Móz 25,8) tegyem le sátoromat, a hústestemet, (2Pét 1,14) és elköltözzek, amikor az én elköltözésem ideje beáll (2Tim 4,6) hogy mindenkor a Krisztussal legyek. (Fil 1,23)

Magasztallak Istenem, amiért Jézus Krisztus testének megáldozása által egyszer s mindenkorra megszenteltél (Zsid 10,10) hogy amint Ő van, én is úgy legyek e világban (1Ján 4,17) Áldalak Úr Jézus, hogy egyetlen egy áldozatoddal örökre tökéletessé tettél (Zsid 10,14) és megváltottál a törvény átkától is, mert meg van írva, hogy: Krisztus váltott meg a törvény átkától, átokká lévén érettem. (Gal 3,13) Ezért vallhatom meg, hogy azoknak a betegségeknek sincs már sem joga, sem köze testemhez, amelyek a törvény könyvében megírattak. El kell távoznia tőlem minden járványos betegségnek, minden gyulladásnak, láznak, kiszáradásnak, rosszindulatú betegségeknek. (5Móz. 28.)

Szüntelen áldalak Úr Jézus, mert elvetted az én erőtlenségemet (Mát 8,17) hogy erős legyek, (1Kor 16,13)  ezért dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak Téged. (Zsolt 35,18) Áldalak Úr Jézus, mert Te hordoztad az én betegségeimet (Mát 8,17) hogy én jó egészségben legyek. (2Kor 13,11)  Légy áldott örökké Uram, amiért vállaltad, hogy megsebesíttessél az én bűneimért, hogy én a Te sebeiddel  meggyógyuljak. (1Pét 2,24) És én örvendezek Benned drága Uram, Benned, az én szabadító Istenemben, (Habakuk 3,18) és  magasztalom a Te csodálatos nevedet Úr Jézus Krisztus, és imádlak Téged szüntelen.

Ámen!

/GyenMa/

Áldott a nap, melyet Te szereztél.

Márk bizonyságtétele az Úr Jézus elítéléséről, és kivégzéséről:

 „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot (az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (halálra adhassák) őt; de nem találnak vala.

Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene): Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (lerombolom) ezt a kézzel csinált (alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (vallomásuk).

Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmas) jobbján, és eljőni az ég felhőivel/ben.

A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

Lukács bizonyságtételében is több részlet tárul elénk: „Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék (miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték) a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva tartják (őrizték) Jézust, csúfolják (gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá).

 És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék (és bekísértették) őt az ő gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. (De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra (tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját) szájából” (Luk. 22,54.63-71).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „És vivék őt először Annáshoz; mert ipa (apósa) vala ez Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala. Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el (haljon meg) a népért.

A főpap azért kérdezi Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya (és tanítása) felől. Felele néki Jézus: Én nyilván (nyilvánosan) szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam (mit beszéltem) nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók (szolgák) közül, aki ott áll vala, arcul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról (ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt); ha pedig jól (ha pedig jót mondtam), miért versz (ütsz) engem. (ezután) Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.19-24).

Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (szétszóródott) gyermekeit egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52)

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15)

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

 Ezek is hamis tanúk voltak, akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (romboljátok) le (ezt) a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az ő testének templomáról szól vala” (Ján. 2,18-20)

Az Úr Jézust azért nevezték Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (annak bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza (káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16)

Dávid így prófétált az Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12)

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

Ézsaiás is megprófétálta ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg). Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (arcomat) nem födöztem (nem takartam) be a gyalázás és köpdösés előtt.

 És az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (arcomat), mint a kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít (aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki az én vádlóm)? közelegjen hozzám (lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak (szétmállanak), moly emészti (rágja) meg őket! Ki féli közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni

(Más fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11)

Idézetek

 "Minden terv között a legbizonyosabb volt Krisztus tulajdon terve, amely abban állt, hogy búzaszemmé lett, amely  a földbe hullott és meghalt. Ha mi nem vagyunk hajlandók búzaszemmé válni..., ha nem vagyunk készek jövőbeni kilátásainkat, hírnevünket, vagyonunkat és egészségünket feláldozni, akkor magunkra maradunk. De ha követjük szeretett Urunkat azzal, hogy búzaszemmé leszünk és meghalunk, akkor bő termést hozunk." (T. G. Ragland)

Imádság:

Jézusom! Nehéz szavakkal kifejezni mindazt, amit értem tettél. Könnyű leírni, de micsoda tartalommal bír, hogy helyettem szenvedtél és meghaltál, hogy nekem életem legyen. Magasztallak érte. Szeretnék hálából neked élni, téged szolgálni, a te dicsőségedet munkálni és másokat hozzád vezetni. Ámen

A nap gondolata:

A kegyelem a bűnözők reménysége és a szentek menedéke. (Spurgeon)

Napi Ige és gondolat

Elvégeztetett! (János 19:30)

Egy kisfiúnak az édesanyja meghalt, egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolata, akarata szerint. Ez a gyermek 15 éves korában megszökött. Azt mondta, nem tudok így élni, önálló akarok lenni. Nekem ne parancsolgassanak. Ez a fiú 25 éves korában belekerült egy, az uralkodó elleni lázadásba a középkori Franciaországban. Az összeesküvésben tíz fiatalember volt. A lázadást leleplezték és mind a tíz fiatalembert guillotine általi halálra ítélték. A guillotine egy hatalmas bárd, akit elítéltek, annak oda kellett tennie a fejét, a guillotine leszaladt, a fejet levágta. Az utolsó estén a fiatalemberünk ott ül kilenc társával. Azon gondolkozik - mégis csak szeretett engem az apám, mert nem akarta, hogy idejussak. Ha még egyszer hazamehetnék, bocsánatot kérnék tőle. De késő, reggel kivégeznek.

Jön a hajnal, kivezetik a tíz embert, akinek a nevét mondja a hóhér az odalép, a guillotine leszalad, a fej a porba esik. Ez a fiatalember is hallja a nevét, már mozdul is, de valaki más lép ki a sorból. Úgy látszik rosszul hallottam. Aztán vége a kivégzésnek, tíz név a papíron, tíz fej a porban. A hóhérok körülnéznek, úgy látszik többet tartóztattunk le. A maga neve nincs itt. Elmehet! A fiatalember azonnal futni kezd. Nagyon jól tudta, hogy benne volt. Az első dolga, most, most megyek haza az apámhoz, és bocsánatot kérek. Tíz év után nehéz végigmenni a régi utcán. Nehéz rátenni kezét a kilincsre, végig járni a szobákat. Minden üres. Leül az apja íróasztala elé. Itt ült mindig, innen nézett rám olyan szigorúan. Most már tudom, hogy azért, mert szeretett.

A tekintete leesik az íróasztalra - egy levél - fiamnak. Reszkető kézzel bontja, mit ír nekem az apám tíz év után. Fiam, ma reggel azt olvastam az újságban, hogy holnap hajnalban kivégeznek. Én annyira szeretlek téged, hogy megpróbálok odaállni helyetted, hátha sikerül.

Gyermekem gondolj arra, hogy így szeret minket Isten, hogy amikor a kárhozatunkról volt szó, Ő maga lépett oda. Lejött emberi testben, és odalépett a helyedbe, helyünkbe - elvégeztetett. A fiú leborult az asztalra és sokáig sírt. Amikor fölkelt onnan, egészen más ember lett. Az ő szívében is elvégeztetett, új emberré lett. A fiú szíve válaszolt az édesapa áldozatára.