Megláttalak

Ige: A beszédről

Minden olyan beszéd gonosz, amely Isten beszédével ellentétben áll, ezért: „Semmi rothadt [(szaprosz): rothadt, romlott, haszontalan, hitvány, hasznavehetetlen; bomlasztó; tisztátalan] beszéd [(logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs)] a ti szátokból ki ne származzék [ki ne jöjjön]. Hanem csak [akkor szóljatok, ha az jó, és], amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen [kegyelmet közöljön] a hallgatóknak. [hogy áldást (üdvözítő erőt) hozzon azokra, akik hallják]. 

És meg ne szomorítsátok [(lüpeó): megszomorít, megbánt; bosszant, megsért] az Istennek ama Szent Szellemét, aki által. [Akiben] megpecsételtettetek [(szphragidzó): lebélyegez (egy pecséttel vagy egy egyéni jellel, mint védelem vagy megóvás, biztonság vagy megőrzés, hitelesítés, megerősítés céljából; közvetve: bélyeget nyom rá (a tulajdon vagy az eredetiség jeleként]. 

A teljes váltságnak [(apolütrószisz): Szó szerinti jelentése: ELOLDÁS, FELOLDOZÁS. a megváltáson kívül magába foglalja a teljes felszabadítást, szabadon bocsátást] napjára. [Más fordítás: Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok]” (Eféz. 4,29-30).

Ige: A megtérés nélküli, természetes emberről

Már a testté lett Ige, az Úr Jézus figyelmezteti az embert, kijelentve, hogy az ember bensője gonosz, hiszen a sátán természete lett benne, mikor befogadta annak beszédét: „Monda továbbá: Ami az emberből jő ki [(ekporeuomai) ömlik ki], az fertőzteti meg [az teszi tisztátalanná] az embert. 

Mert onnan belülről, az emberek szívéből [(kardia): bensőjéből, a szellemi életének központjából] származnak (ekporeuomai): törnek elő, származik, ered; ömlik ki] a gonosz [(kakosz): romlott, züllött, káros, ártalmas] gondolatok [(dialogiszmosz): okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás, vitatkozás, kétely, aggodalmaskodás; a gonosz megfontolások; minden gonosz számítgatás; gonosz tervek]. 

Házasságtörések, paráznaságok [fajtalankodás, paráználkodás, bálványimádás], gyilkosságok. Lopások, telhetetlenségek [(pleonexia): kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség, önzés]. gonoszságok [rosszindulat; romlottság, ellenségeskedés]. 

Álnokság [ravaszság, csalás]. Szemérmetlenség [(aszelgeia): szemtelenség, arcátlanság; kicsapongás, féktelenség, bujaság], gonosz szem [irigység; rosszindulatú tekintet], káromlás, [(blaszphémia): rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás; istenkáromlás; gonosz beszéd mások ellen] kevélység [büszkeség; gőg; fennhéjázás; felfuvalkodottság], bolondság [esztelenség; meggondolatlanság; léhaság; a józanész hiánya]. 

Mind ezek a gonoszságok [gonosz dolgok] belülről jőnek ki [az ember belsejéből származnak], és megfertőztetik [ezek szennyezik be; teszik tisztátalanná és szentségtelenné] az embert” (Márk. 7,20-23).

Ige: Az Isten szerinti szeretetről, az agapéról

Kijelenti a Szent Szellem, hogy az Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8)^.

Ugyanez a cselekvő szeretet van a testté lett logoszban, az Úr Jézus Krisztusban: „Mert az Isten őt [eleve] (el)rendelte [oda adta] engesztelő [véres] áldozatul [fedélnek, a Láda fedele (a Templomban), mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés]. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát [igazságosságát] megmutassa [nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként] Isten ugyanis az előbb [a korábban] elkövetett bűnöket [végtelen türelmében] elnézte [elengedte; megbocsátotta]” (Róm. 3,25).

A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25).

És ismét: „Aki adta [feláldozta] önmagát a mi bűneinkért [(hamartia): céltévesztés]. Hogy kiszabadítson [kiragadjon; kimentsen; kivegyen; kiemeljen] minket [magának] e jelenvaló gonosz [(ponérosz): nyomorúságos, nehéz; szűkös; tökéletlen, alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges; züllött] világból [a jelen világ gonoszságából; gonosz korszakból /aion: világkorszak, létkor/]. Az Istennek és a mi Atyánknak akarata [rendelése; elhatározása] szerint” (Gal. 1,4).

Jézus ó Jézus te vagy az ÉLET.

Depresszió? Van kiút?

 http://www.jezusazur.hu/iras/hogyan_tedd_tul_magad_a_multon_2

Depresszió, pánik, levertség... Sok embernél mindennapi fogalmak ezek. Sajnos gyakran szeretjük elhagyni magunkat és úgymond fürdeni az önsajnálatban, magányban, meg nem bocsátás keserűségében és még ki tudja hányféle olyan állapotban, melyekből van kiút... nem is akármilyen!


Íme néhány jótanács.
A LEVERTSÉG LEGYŐZÉSE
"Légy ... nyugodt, lelkem, mert jó volt hozzád az Úr!" (Zsoltárok 116:7 NIV)

Amikor nyomott a hangulatod, a motivációd alacsony és az Isten követésére irányuló vágyad eltűnt, a beszélgetéseid savanyúak lesznek, nem látod meg az áldásaidat, a lelkesedésed erőltetett, és a jövőt illető terveid homályban vannak. Mi ilyenkor a kiút? Találd meg a levertséged okát! A be nem vallott bűn olyan, mint egy kő a cipődben. Vesd ki! Sem vakáció, sem munkahely-, vagy kapcsolatváltás, sem semmilyen orvos nem gyógyít ki belőle. " ... a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől" (Ézsaiás 59:2)

A mohóság is vezethet depresszióhoz. Aháb király vágya Nábót szőlője után az egész családjára kihatással volt. "Kárt okoz saját házának a nyerészkedő" (Példabeszédek 15:27)

Állandóan másokhoz hasonlítani magad szintén nyomasztó lehet. Csakúgy, mint a hibák keresése. "Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól." (Példabeszédek 21:23)

Lehet ok a megbocsátani nem tudás. A fáradtság szintén egy fő ok. Az egyik amerikai elnök nem volt hajlandó a nap vége felé fontos döntéseket hozni, ragaszkodva ahhoz, hogy a kipihentség nélkülözhetetlen a jó ítélőképességhez. Bármilyen nagy volt a feladatuk, Jézus gyakran félrehívta a tanítványait pihenni. Tudta, hogy amikor a fáradtság bejön, a hit kimegy.

Tehát hogyan tudod legyőzni a levertséget?
a) imádság által! Oswald J. Smith azt mondta, hogy az élete legboldogabb pillanatai imádság és bibliaolvasás közben voltak. Úgy nevezte ezt, hogy "reggeli őrség". Azt is mondta, hogy a hangos imádkozás megőrzi őt a gondolatok elkalandozásától.

b) Isten igéje! Jeremiás azt mondta: "Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" (Jeremiás 15: 16) A mindennapos imádság és Isten Igéjének olvasása olyan recept, ami meggyógyítja az érzelmeidet, és kiemel a depresszióból! Próbáld ki!

Csendes Percek: ISTEN KÉPMÁSÁT TÜKRÖZNI

1Móz 1,26-27; Zsid 1,1-3.

26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk

hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az

egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. 27 Megteremtette

Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és

nővé teremtette őket.

1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a

próféták által, 2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk,

akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. 3 Ő Isten

dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával

hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a

mennyei Felség jobbjára ült.

                     ISTEN KÉPMÁSÁT TÜKRÖZNI

Ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, aki Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása. (Zsid 1,2-3)

Nemrég egy gáz grillsütőt vettem, és használati utasítást is adtak vele. Ha a sütő nem működne rendesen, vissza is vihetem. Így van ez a gépi berendezések esetében. De mit jelent egy emberi lény esetében az, hogy "jól működik"? Ez egy központi kérdés.

A válaszhoz vissza kell mennünk a kezdetekhez, Ádámhoz és Évához. Az

első emberpárt arra teremtette Isten, hogy a Teremtővel közösségben

éljenek, visszatükrözzék Isten képmását, melyet hordoztak. Ők azonban

ezt mással cserélték fel. A választásukat bűnnek nevezzük.

A bűn sokféle formában jelenik meg, amikor nem törődünk Istennel, hanem

más képmás hordozójává próbálunk válni. De az élet helyett ez az

összekuszáltság halált hoz számunkra. Szabadság helyett

megkötözöttséget, közösség helyett elidegenedést, békesség helyett bajt

hoz magával.

A zsidókhoz írt levél szerzője jól látja az ember helyzetét, aki

elfelejti, kicsoda is valójában, és elpártol a benne rejlő isteni

képmástól. De Isten Jézus Krisztusban egy új lehetőséget adott számunkra

ennek az örökségnek a visszaszerzésére. Miközben hozzá hasonlóvá válunk,

másoknak szeretetben szolgálva, Isten bennünk lévő képmását tükrözzük a

világ felé.

Imádság: Istenünk, taníts meg, hogyan éljünk, és hogyan sugározzuk

szeretetedet minden teremtmény felé. Ámen.

A helyes élet a Krisztussal való élő közösségből ered.

Mike Ripski (Tennessee, USA)

csendespercek.hu

15 A God Like You - Kirk Franklin

HIT - Cece Winans

Válogatás C.S.Lewis gondolataiból

Ami nem örök, az örökre elévül.

Idézetek a szeretetről

"Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem ehető között, hanem mint a fény, mely kiárad minden előtte levőre." /Weöres Sándor/

Félelemben felnőni

Gyermekkoromban félelemben nőttem fel.

Csak erre az egy érzésre emlékszem, ha visszagondolok azokra az évekre. Végig kísért 7 éves koromtól egészen 32 éves koromig a félelem érzése, bár felnőtt éveimben már "csak" annak velejárói gyötörték a lelkemet.

Kisgyerekként meg voltam győződve arról, hogy a szüleim azért vernek annyit, mert nem vagyok az édes gyerekük. 9 éves koromban aztán el is határoztam, hogy véget vetek ennek az életnek, s világgá indultam három nagy szatyorral a kezemben, amiből az egyik az iskolatáskám volt.  Merthogy az iskola volt az egyetlen hely, ahol ki tudtam kapcsolódni, ahol nem gyötörtek félelmek, ahol lekötött a tanulás és az osztálytársak, ahol nyugodtan fogyaszthattam el az ételemet, s ahol még a tökfőzeléket is örömmel megettem: mert viszonylagos nyugalom vett körül. Szerettem a napközit is, bár volt, hogy csak "lekvárszalonnás" zsemlét kaptunk uzsonnára - de jól esett.

Határozottan emlékszem arra a téli délután öt órára, amikor - már sötétben - mentem hazafelé, felpillantottam emeleti lakásunk kivilágított ablakára... és görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam, hogy egy perc múlva mosolytalan számonkérés vár, s ha véletlenül négyesnél rosszabb jegyet kaptam aznap, mi vár rám. Rosszallás, órákon keresztül tartó szitkozódás és a sötét kép taglalása a jövőmmel kapcsolatban.

Kilenc éves koromig mindig igazat mondtam a szüleimnek. Bármiről is volt szó, bárhogy is reagáltak, nem hazudtam soha. De egy kisgyermek lelke nagyon képlékeny. Hogy védje magát a felesleges rágalmaktól, titkolózásba kezd. Úgy okoskodtam, hogy ha csak évente kétszer mennek el a szüleim szülői értekezletre, az csak évi két verés...

Sírhatnékom van így felnőtt fejjel, ha arra gondolok, mennyi kisgyerek személyisége torzul el a felnőttek kények-kedve miatt napjainkban. Micsoda félelemben és bűnben nőnek fel sokan csak azért, mert nem ismerik az Igazságot. Akkor még nem tudtam, hogy az Igazság szabaddá tesz - honnan is tudhattam volna !

Egy dolgot azonban határozottan tudtam, s ez meg is fogalmazódott bennem. Ez volt az első, hogy hallottam azt a bizonyos Belső Hangot, Aki ezt mondta a szívemben, ott legbelül:

"Ha felnőtt leszek, boldog leszek."

Ez teljes eltökéltséget szült bennem olyannyira, hogy elhatároztam: a következő verésnél nem fogok még megnyikkanni sem, nemhogy sírni! És sikerült. Azt hittem, most jól megmutattam a világnak, mire vagyok képes, közben pedig észrevétlenül nőtt, csak növekedett bennem a keménység, a szeretetlenség, s mindaz, amely elválaszt egy normális, élhető élettől.

Felnőtt fejjel tértem meg. Volt már saját családom. Úgy éreztem, végre itt az idő, hogy szembe nézzek azzal, aki a félelmemnek a forrása volt. Senkinek egyetlen szóval sem mondtam, hogy mire készülök, csak kitűztem magamban egy időpontot a váratlan látogatásra. Az Úr maga készítette fel a szívemet az elkövetkező két napban, de mégis, még a fogaim is vacogtak, amikor arra gondoltam, hogy mire is adtam a fejemet. De tudtam, hogy meg kell tennem, s nem akartam megfutamodni.

Reszkető kézzel csengettem be a rég látott bejárati ajtónál. Nem volt szíves a fogadtatás, de bementem, leültem és bizonyságot tettem saját apámnak és anyámnak arról, hogy él az Úr, van kegyelem....

IMMÁNUEL

Idézetek

"A feltámadott Krisztus az életet vég nélküli üneppé teszi." (Athanasius)

Életcseppek

"Amikor az emberek másokban próbálják megtalálni ezt a tökéletes szeretetet, az embert helyezik Isten helyébe. Ez igazságtalan mind az ember, mind Isten felé. A másik ember nem tudja betölteni az elvárásait - túl korlátolt és esendõ, s ez az elvárás túl nagy teher számára, mert neki magának is szüksége van erre a tökéletes szeretetre Istentõl."

"Csak Isten tudja betölteni a tökéletes szeretet iránti vágyunkat. Egyedül Õ a forrása ennek a szeretetnek."

A tűz

http://www.zwoelfstaemme.de/Tuz.htm  

 Amikor a szeretetet keresed, Istent keresed.

Amikor Istent keresed, a szeretet után kutatsz.

Isten szeretete olyan, mint az emésztő tűz, de hol az Isten?

Metsző szél fújt a naptól kiszikkadt táj fölött, felkavarta a finom, sárga port és Nathan fáradt szemeit, száraz torkát égette. Mezítláb vonszolta magát egyre tovább a forró, hegyes köveken. Így nyomakodott át a hangos embertömegen. Izzadságcsöppek fénylettek mezítelen felsőtestén. Sok fiatal jött rajta kívül erre az összejövetelre. Bár Nathan a leányokat csak futólag üdvözölte és úgy tett, mintha figyelmet sem szentelne rájuk, annyira azért nem voltak számára közömbösek. 

          Megszámlálhatatlan korábbi találkozó emléke futott át az agyán. Zarándokok seregével újból és újból a szent helyekre zarándokolt, hogy csillapíthassa Isten és a szeretet utáni vágyát. Baál és Asera kultuszhelyei sok fiatal lelkesedését elnyerték, olyanokét, akik nem elégedtek meg azzal, hogy a napi kenyerükért keményen megdolgoznak. Nagyobb beteljesülést hajszoltak. Nathan egyike volt azoknak, akik teljesen átadták magukat az ilyenek gondtalan és sokszor fékevesztett életstílusának.

Szülei eleinte ellenezték ezt és rá akarták beszélni, hogy a kemény munka és az erkölcs józan életelvére hagyatkozzon. Nathan azonban nem tudott mit kezdeni szülei vallásával, amely erkölcsi prédikációkra, kemény munkára és hetente egyszer unalmas istentiszteletre korlátozódott. Végül azt az erős érvet érvényesítette a szüleinél, hogy „mindenki ezt csinálja”.

          Ez messzemenően igaz volt. Kevés kivételtől eltekintve az egész országban a Baál-tiszteletet ismerték el kultúrájuk részeként. Mindenfelé voltak szent szobrok és kultuszhelyek.

Maguk a politikusok és vezetők is egyetértettek az ünnepekkel, sőt részt is vettek rajtuk. Bár Nathannak sokszor kellett a lelkiismerete gyötrő szavát elnyomnia, rabul ejtette a kor irányvonala és együtt úszott a széles tömegek áramlásával.

Miközben Nathan a tömegen furakodott át, remélte, hogy elkaphatja a Baál- és Asera-papok pillantását. A hűség, odaadás, sőt a szeretet ifjonti érzései töltötték el a lelkét minden ember iránt. Számára ők barátok és hősök egyvelege voltak. Bár nem ismerte személyesen a példaképeit, tudta, hogy gondoskodtak ennek az összejövetelnek is a jó hangulatáról.

          Ennek az eseménynek most azonban másnak kellett lennie. Kortyolt a vállán függő bőr tömlőből, ide-oda öblögette kiszáradt szájában a langyos folyadékot és közben kiszínezte magában, mit tartogat számára ez a nap.

          Az ország három éve aszálytól szenvedett, a hírek szerint Illésnek JHVH  prófétájának átka miatt. Ez az ember egyike volt azon keveseknek, akik a régi zsidó hithez konokul ragaszkodtak és nem alkalmazkodtak ahhoz a néphithez, mely éppen általánosan elterjedt.

          Most találkozót kényszerített ki a Baál- és Asera-prófétákkal itt, a Kármel hegyén, Izrael egész népe előtt. Nathan érezte, hogy valami módon összeütközés lesz ebből, de arról sejtelme sem volt, hogyan. Mindenesetre ennek az idegölő szárazságnak a közeli végében reménykedett és emellett abban is, hogy egy kicsit még szórakozhat is.

A kosszarv-tülök átható zengése kiszakította Nathant a gondolataiból és hagyta, hogy  magával sodorja a tömeg, mely a tülök hívását követte. Az egyik hatalmas sziklán egy férfi állt, a pusztai emberek ruházatába, poros teveszőr köntösbe burkolózva. Ősz haja és szürke szakálla fénylett a napfényben. Nathan éppen közelebb ért, amikor a férfi felemelte a hangját:

„Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt! Ha pedig Baál az isten, kövessétek azt!”

          Ez volt hát Illés. Nathan igyekezett a férfi arcát kifürkészni. Nem voltak őrülten fanatikus szemei, de nem volt régi, vallásos kövület sem, ám pillantása meglepte Nathant: ott állt egy ember, akinek öröm és szenvedés volt az arcára írva – egy férfi tele szenvedéllyel és méltósággal.

          Nathan a szíve mélyén megérzett valamit, amikor ennek a férfinek  a szavait hallgatta.

„Én vagyok JHVH utolsó prófétája, míg Baálnak négyszázötven prófétája van. Hozzatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, vágják darabokra és tegyék a fára, de ne gyújtsák meg az áldozatot! Én a másik bikát készítem majd elő, a fára fogom tenni és én sem gyújtom meg.”

          Illés a tömeg széle felé fordult. Nathan követte a pillantását és látta, hogy csillogó ruháikban a Baál-próféták gyülekeztek ott. Illés hozzájuk kiáltott:

„Hívjátok hát isteneitek nevét, én JHVH nevét hívom. Amelyik isten tűz által válaszol, az az igazi Isten.”

          A tömeg hangos rikoltozással fejezte ki egyetértését és Nathan is lelkesen kiabált a többiekkel. Most aztán látványosabb előadás lesz, mint eddig bármikor! A Baál-papok belekezdtek ritmikus, hipnotizáló dallamaik éneklésébe, testüket ide-oda ringatták éppúgy, ahogyan Nathan ezt a korábbi ünnepeken már megszokta. Ezelőtt megszámlálhatatlanul sokszor hallotta ezt a zenét, de még soha sem énekelték ezt ennyien együtt. Puszta intenzitása és kifejező ereje is lenyűgöző volt. Nathan elbűvölten énekelt és ringatózott a zene ritmusára.

Kábultan nézte, hogyan vágják le és darabolják fel a fiatal bikát. Aztán a tömeget követte, mely nagy körmenetben vonult a térség egyik felén lévő, gazdagon feldíszített kőoltárhoz. A próféták egymás után lépdeltek fel a kőből faragott lépcsőkön. A levágott bikát, melyet magukkal vittek, ünnepélyesen az oltárra helyezték.

          Mint rendesen, most is megváltozott a zene. A trombita hangja mind magasabb lett és felgyorsult, majd egy hangos kiáltásra a próféták vad táncban törtek ki. Színes ruháik ide-oda lobogtak, míg a vad zene ritmusára táncoltak. Egyikük dallamos panaszdalra emelte fel a hangját és így kiáltott: „Ó Baál, hallgass meg minket!” A többiek csatlakoztak: „Ó Baál, válaszolj!” Ezt Nathan már túl jól ismerte és kezdte érezni, hogy lelkében ismét leírhatatlan érzések indulnak fel. Sokszor megtörtént már ezeknél a csúcspontoknál, hogy Nathannak könnyen sikerült valamelyik csinos leány közelébe kerülni. A szárnyaló muzsika és a szabados tánc sok gátlásküszöböt lerombolt, így aztán nem volt szokatlan hogy az emberek ösztönösen ölelkeztek.

Ma azonban Nathan bensőjébe lassan kellemetlen érzés lopózott be. Amikor az egyik fiatal leány hozzá közeledett és kezét a karjára tette, lerázta magáról és nyugtalanul ment arrább. Ilyen állapotban kóborolt össze-vissza délutánig, amikor Illés hangja ismét felhívta a figyelmét. Az éltes korú próféta csúfolta a Baál-papokat, mert istenük mindeddig nem küldött tüzet, mely az áldozatot megemésztette volna.

„Kiáltsatok hangosabban! – szólt fennhangon  -  hiszen isten! Talán gondolataiba mélyedt. Hívjátok hangosabban, hívjátok fel magatokra a figyelmét!”

          Halálos csönd függött az embertömeg felett. Nathan visszafojtotta a lélegzetét, várva, mi történik. Illés tovább kiáltott: „Tán elutazott!” Még Nathan sem tudott egy mosolyt  elfojtani zavarában. Amikor aztán Illés így folytatta: „Nem, valószínűleg csak elaludt, fel kellene  ébreszteni”, a tömegen mormogás futott végig. A Baál-próféták bőszülten és gyűlölettel meredtek Illésre.

          Egyik próféta hirtelen kiáltásban tört ki és nagy késével saját karjába vágott. Másodpercek alatt a többiek is húsukat kezdték vagdosni és így kiáltoztak: „Ó Baál, felelj nékünk!” A tömeg figyelme ismét teljesen a Baál-papokra irányult. Nathan számára lassanként tudatosult, miért is nem tudott ma igazán hangulatba jönni. Kétségei támadtak. Élete utóbbi pár évét talán egy illúzióra fecsérelte. Lelkiismerete, melynek hangját jó ideje elhallgattatta, lassan ébredezett és eszébe juttatta saját önzését.

          Mi van, ha nem Baál az igazi isten? Milyen sors várna rá azért, mert idegen istent szolgált? Nem használt-e ki másokat saját élvezetére anélkül, hogy tekintettel lett volna arra, megsebzi-e őket?

Ilyen gondolatok foglalkoztatták, miközben a délután és a Baál-próféták ereje a végét járta. Estefelé Illés még egyszer felemelte a hangját, hogy a népet a térség másik felére gyűjtse. A Baál-papok elcsigázva, kimerülten járkáltak fel-alá. Istenüktől nem kaptak feleletet.

          Illés ellenben szótlanul fogott hozzá a tizenkét nyers, faragatlan kőből való oltár építéséhez. Fát helyezett rá, majd leölte a bikát és darabjait a fára helyezte. Aztán olyan dolgot művelt, amivel mindenki figyelmét magára vonta: amikor ezekkel elkészült, árkot vont az oltár körül és a bikát, a fát, az oltárt és mindent átitatott tizenkét vödör drága vízzel, míg minden csepegett és az árok is színig telt a vízzel.

          Aztán a tömeg közepére állt, feltekintett a felhőtlen égre és kezeit imára emelte fel:

„Ó Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, hadd ismerjék meg a mai napon, hogy te vagy Isten az Izraelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!”

          Illés imája egyszerűnek tűnt és nem hatott túl nagy benyomást keltőnek a Baál-próféták drámai ceremóniája ellenében. Lehetett hallani, ahogyan a víz halkan csöpögött az oltárról. Ettől eltekintve teljes volt a csend. Aztán dörgő robajjal napfény világosságú tűzoszlop zuhant le az égből és felemésztette az egész oltárt.

          Nathan egy pillanatig megrendülten, szótlanul állt és a fényesség elől eltakarta az arcát. Majd térdei összecsuklottak alatta, félelemmel vetette földre magát. Az egész tömeg egyszerre kiáltott fel: „JHVH! Ő az Isten!”

          A bénultság pillanatában Nathan számára világosság gyúlt: megcsalták, becsapták. Mind az a zene és érzéki izgalom, ami a Baál-tisztelethez vezette, álszenteskedés volt csupán. Alapjában a Baál-kultusz éppen olyan üres volt, mint amilyenek azok az élettelenné vált elvek voltak, melyektől szülei függtek. Abban a vallásban, melyet ők a számára közvetíteni próbáltak, nem volt szív és lélek  -  csak parancsok és tilalmak listája, mely soha nem volt képes megnyerni a szívét. A Baál-tisztelet, mely számára olyan izgalmas és kielégítő volt, a szeretetnek csak az érzését hozta anélkül, hogy valóban megadta volna, hogy ő tudjon szeretni vagy hogy őt viszontszerethessék.

          Helyzete tulajdonképpen még rosszabb volt. Nathan több mint becsapott volt. Amint sírva ott feküdt a porban, tudatára jött, hogy milyen bűnös volt, amikor lelkiismerete hangját elnyomta és a többiekkel együtt egyre ismét erkölcstelen dolgokat művelt, melyek a kultuszhelyek találkozóin folytak. Mindegy, mennyire akarta bebeszélni magának, hogy ez a szeretet és a szabadság ünnepe volt, valahol mindig is tudta, hogy ez tulajdonképpen csak saját kielégülésének önző keresése volt. Ezeket a lányokat ő sohasem szerette igazán. Ha pedig valaki a másikat valóban szereti, nem akarna-e örökre vele maradni?

          Nathan felemelte könnyáztatta arcát és az oltár felé meredt. Égő áldozat látványát várta, ehelyett azonban csak a megégett föld foltját látta. JHVH tüze megemésztette az áldozatot, a fát, az összes vizet, ami az árokban volt, de még az oltár köveit is.

          Nathannak jéghideg futott végig a gerincén: „Ki ez az Isten? Ki az, aki még az oltár köveit is meg tudta emészteni? Mi tarthatna vissza egy ilyen tiszteletet parancsoló lényt attól, hogy tüzével Nathant is el ne égesse? Lehetséges, hogy törődik még mindig olyan emberekkel, mint amilyen ő is?

Mesterünk, Jahsua kijelentette egyszer:

„Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?” (Luk.12:49)

          Beszélt még Isten lényéről is, mely a szeretet megemésztő tüze. Amikor Szelleme egy ember szívében lakik és azt kitölti, az önzetlenség cselekedetiben fog visszatükröződni.

Ez az a tűz, melyet Mesterünk akart gerjeszteni. Egész földi életének ez volt az értelme és célja. Ezért halt meg és támadt fel a halálból. Azt akarta elérni, hogy Isten lénye az emberben lakjon  -  az emberek egész nemzetségében, azokban, akik teljesen átadják magukat, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeretett.

          Nathan történetét könnyen vonatkoztathatjuk a mostani időkre. Bár sokan komolyan fáradoznak, erőfeszítéseikből mégsem származik több mint száraz hitelvek. Hiányzik belőlük az élet és a szenvedély. Mások pedig, akikben ott a sok szenvedély és buzgalom, gyakran saját kívánságaik rabszolgái. Azoknak az óhajaiknak a valóra váltásából, hogy valami valóságosat éljenek meg, érzéki kicsapongásokra adják magukat és néha mégis úgy vélik, hogy ezek az érzések Istennel való kapcsolatuk bizonyítékai.

De Isten maga a szeretet. A szeretet pedig a mások iránti önzetlen gondoskodás szenvedélyes cselekedetein keresztül fejeződik ki. Ha nincs ott ez a szeretet, Isten sincs ott. Már régen elhagyta az intézményes vallások egész sorát, melyek halott kísérletekbe kezdenek, hogy a hagyományos értékeiket merev engedelmesség útján őrizzék meg. Ez az engedelmesség nem a szívből fakad. Isten nem vállal soha sem közösséget olyan összejövetellel, ahol az ember énje vagy érzéki érzések vannak a középpontban.

Aki, mint Nathan, keres, sosem lehet biztos, hogy célba ért, ha nem látja az Ő tanítványai igaz szeretetének bizonyságtételét. Nem bízhatsz egy emberben  vagy istenben sem, ha nem szítja fel ezt a tüzet! Ha a szeretetet keresed, Istent keresed. Ha Istent keresed, a szeretet után kutatsz. Isten a szeretet. Akkor hát hol az Isten?

„Így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (És. 57:15)

Istent csak egy alázatos nép közepette lehet megtalálni, olyanok között, akik képesek megbánni Teremtőjük ellen elkövetett bűneiket. Ott az Ő szeretetének tüze egy napon elég forrón fog égni nemcsak ahhoz, hogy lelkeket ébresszen, hanem hogy világosság legyen az egész földkerekség számára. 

       http://www.zwoelfstaemme.de/Tuz.htm  

Mai Ige: Vigyázz, mit mondasz!

 http://maiige.hu/

„Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni…” (Példabeszédek 10:32)

Nyelved nagyszerű áldások forrása lehet, mert két olyan dolgot tud biztosítani az embereknek, amire szükségük van. Először: bölcsességet. „Az igaz ember szája bölcs tanácsot ad… Az igaz ember ajka segítő szavakat szól…” (Példabeszédek 10:31-32 NLT).

Pál azt mondta Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál…, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” (2Timóteus 2:2).

Add tovább, amit Istentől tanultál azoknak, akiknek szükségük van útmutatásra, és szomjazzák a tudást! Ne akard ráerőltetni senkire, de ne légy félénk sem; oszd meg másokkal, amit Isten megosztott veled! Ha egy éhes embernek halat adsz, megél belőle egy napig, de ha megtanítod halászni, megél belőle egy életen át. Másodszor: nyelved helyreigazítást is tud adni. Senki sem örül annak, ha kiigazítják. De: „Akinek a füle hallgat az életre való feddésre, az a bölcsek között marad. Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik. Az Úr félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!” (Példabeszédek 15:31-33).

Senki sem mondja ki szívesen az igazságot, hiszen ezzel együtt jár az elutasítás kockázata, de: „Jó szándékúak a baráttól kapott sebek…” (Példabeszédek 27:6),

Vagyis abban a barátban bízhatsz igazán, aki vállalja, hogy ha kell, helyreigazít. Három fontos alapelv érvényes itt. Először: az igazság kimondása a barátság alapján történjen! Ha még nem bizonyítottál ebben, hagyd az igazság kimondását másra, aki már barátnak bizonyult! Ki kell érdemelned a jogot! Másodszor: az igazság nem jogosít fel arra, hogy vadászatra indulj! Az igaz barát figyel a másik érzéseire, és szeretettel mondja ki az igazságot. „…az igazsághoz ragaszkodva… szeretetben” (Efezus 4:15).

Harmadszor: el fog jönni az ideje, amikor értékelni fogják – de készülj fel arra, hogy talán csak sokára! „Aki figyelmezteti az embereket, az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg” (Példabeszédek 28:23).

Krisz Rudi - Veled ébred a fény - 2008

Jézus, te vagy az életem Ura...

Imádság halálos veszedelemben. 6-os ZSOLTÁR (szerkesztett)

Zsolt 6,1 A karvezetőnek. [az éneklőmesternek;a  karmesternek. Végig éneklendő] Hárfára. [vagyis mélyhangú húros hangszerre, vagy hegedűre. Neginóthra a seminith szerint] Dávid zsoltára [nyolcadra].

Zsolt. 6,2 Uram, ne feddj [ne fenyíts] meg haragodban [neheztelésedben; bosszúságodban; felháborodásodban] ne ostorozz [ne dorgálj, és ne igazíts helyre] indulatodban! [búsulásodban felgerjedésedben]

Zsolt. 6,3 Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]

Zsolt. 6,4 Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]

Zsolt. 6,5 Térj vissza [fordulj hozzám] Uram, ments ki engemet [mentsd meg, szabadítsd ki életemet], segíts meg engem kegyelmedért (és szabadíts meg, mert irgalmas vagy)

Zsolt. 6,6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban, [és a halál után nem emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád] a seolban [a koporsóban, a sírban, a holtak országában] kicsoda dicsőít téged [ki ad hálát neked]

Zsolt. 6,7 Elfáradtam [kimerültem, Ellankadtam] sóhajtozásomban [és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [megfürösztöttem; megmostam; megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [áztattam] nyoszolyámat [fekvőhelyemet, nyugvóhelyemet]

Zsolt. 6,8 [Elhervadott orcám a szomorúság miatt]. Szemem elhomályosodott [elbágyadt] a bánattól, [a gondtól, és búsulástól] fénye megtört [megvénhedett, aggá lett] sok ellenségem [sok szorongatóm, sok ellenségem] miatt. [és őszülök]

Zsolt. 6.9 Távozzatok [menjetek el] tőlem mind, ti gonosztevők [ti hazugságot, csalást, igazságtalanságot, gonoszságot, és ez által bajt, csapást, szerencsétlenséget cselekedők], mert meghallgatja az Úr az én siralmam [és hangos sírásom, és kitartó imádságom] szavát

Zsolt. 6.10 Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet [az én kérésemet], elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]

Zsolt 6,11 Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]