2012. február 8.
2012. február 7.
Ige: A beszédről
Minden olyan beszéd gonosz, amely Isten beszédével
ellentétben áll, ezért: „Semmi rothadt
[(szaprosz): rothadt, romlott, haszontalan, hitvány,
hasznavehetetlen; bomlasztó;
tisztátalan] beszéd [(logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája:
kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet;
utasítás, parancs)] a ti
szátokból ki ne származzék [ki ne jöjjön]. Hanem csak [akkor
szóljatok, ha az jó, és], amely
hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen [kegyelmet közöljön] a hallgatóknak. [hogy áldást (üdvözítő
erőt) hozzon azokra, akik hallják].
És
meg ne szomorítsátok [(lüpeó):
megszomorít, megbánt; bosszant, megsért]
az Istennek ama Szent Szellemét, aki által. [Akiben] megpecsételtettetek [(szphragidzó): lebélyegez (egy pecséttel vagy egy egyéni jellel, mint védelem vagy
megóvás, biztonság vagy megőrzés, hitelesítés, megerősítés céljából; közvetve:
bélyeget nyom rá (a tulajdon vagy az eredetiség jeleként].
A teljes váltságnak [(apolütrószisz):
Szó szerinti jelentése: ELOLDÁS, FELOLDOZÁS. a megváltáson kívül magába
foglalja a teljes felszabadítást, szabadon bocsátást] napjára. [Más fordítás: Hiszen Isten a Szent Szellem által előre
megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a
megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok]”
(Eféz. 4,29-30).
Ige: A megtérés nélküli, természetes emberről
Már a testté lett Ige, az Úr Jézus
figyelmezteti az embert, kijelentve, hogy az ember bensője gonosz, hiszen a
sátán természete lett benne, mikor befogadta annak beszédét: „Monda továbbá: Ami az emberből jő ki [(ekporeuomai) ömlik ki], az
fertőzteti meg [az teszi tisztátalanná] az embert.
Mert onnan belülről, az emberek szívéből [(kardia): bensőjéből, a
szellemi életének központjából] származnak
(ekporeuomai): törnek elő, származik, ered; ömlik ki] a
gonosz [(kakosz): romlott,
züllött, káros, ártalmas] gondolatok [(dialogiszmosz): okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás, vitatkozás, kétely,
aggodalmaskodás; a gonosz
megfontolások; minden gonosz számítgatás; gonosz tervek].
Házasságtörések, paráznaságok [fajtalankodás,
paráználkodás, bálványimádás], gyilkosságok.
Lopások, telhetetlenségek [(pleonexia): kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség, önzés]. gonoszságok
[rosszindulat; romlottság, ellenségeskedés].
Álnokság
[ravaszság, csalás].
Szemérmetlenség [(aszelgeia):
szemtelenség, arcátlanság; kicsapongás,
féktelenség, bujaság], gonosz szem [irigység;
rosszindulatú tekintet], káromlás, [(blaszphémia): rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás; istenkáromlás; gonosz beszéd mások ellen] kevélység
[büszkeség; gőg; fennhéjázás;
felfuvalkodottság], bolondság [esztelenség;
meggondolatlanság; léhaság; a józanész hiánya].
Mind ezek a gonoszságok [gonosz dolgok] belülről jőnek ki [az ember belsejéből származnak], és
megfertőztetik [ezek szennyezik be; teszik
tisztátalanná és szentségtelenné] az embert” (Márk. 7,20-23).
Ige: Az Isten szerinti szeretetről, az agapéról
Kijelenti a Szent Szellem, hogy az
Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban
mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy
[abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk
meghalt” (Róm. 5,8).
Ugyanez a cselekvő szeretet van a testté lett logoszban, az
Úr Jézus Krisztusban: „Mert az Isten őt
[eleve] (el)rendelte [oda adta] engesztelő [véres] áldozatul [fedélnek, a
Láda fedele (a Templomban), mint előkép, vagyis az irgalom helye, a
kiengesztelés]. Azoknak, akik az ő
vérében hisznek, hogy igazságát [igazságosságát] megmutassa [nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként] Isten ugyanis az előbb [a korábban] elkövetett bűnöket [végtelen türelmében]
elnézte [elengedte; megbocsátotta]” (Róm.
3,25).
A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett
Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi
bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki
önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és
megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25).
És ismét: „Aki adta
[feláldozta] önmagát a mi bűneinkért
[(hamartia):
céltévesztés]. Hogy kiszabadítson
[kiragadjon; kimentsen; kivegyen; kiemeljen] minket [magának] e jelenvaló
gonosz [(ponérosz): nyomorúságos, nehéz; szűkös; tökéletlen,
alkalmatlan; beteg; káros, veszélyes, ellenséges; züllött] világból [a jelen világ gonoszságából; gonosz korszakból /aion:
világkorszak, létkor/]. Az
Istennek és a mi Atyánknak akarata [rendelése; elhatározása] szerint” (Gal. 1,4).
Depresszió? Van kiút?
Íme néhány jótanács.
A LEVERTSÉG LEGYŐZÉSE
"Légy ... nyugodt, lelkem, mert jó volt hozzád az Úr!" (Zsoltárok 116:7 NIV)
Amikor nyomott a hangulatod, a motivációd alacsony és az Isten követésére irányuló vágyad eltűnt, a beszélgetéseid savanyúak lesznek, nem látod meg az áldásaidat, a lelkesedésed erőltetett, és a jövőt illető terveid homályban vannak. Mi ilyenkor a kiút? Találd meg a levertséged okát! A be nem vallott bűn olyan, mint egy kő a cipődben. Vesd ki! Sem vakáció, sem munkahely-, vagy kapcsolatváltás, sem semmilyen orvos nem gyógyít ki belőle. " ... a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől" (Ézsaiás 59:2)
A mohóság is vezethet depresszióhoz. Aháb király vágya Nábót szőlője után az egész családjára kihatással volt. "Kárt okoz saját házának a nyerészkedő" (Példabeszédek 15:27)
Állandóan másokhoz hasonlítani magad szintén nyomasztó lehet. Csakúgy, mint a hibák keresése. "Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól." (Példabeszédek 21:23)
Lehet ok a megbocsátani nem tudás. A fáradtság szintén egy fő ok. Az egyik amerikai elnök nem volt hajlandó a nap vége felé fontos döntéseket hozni, ragaszkodva ahhoz, hogy a kipihentség nélkülözhetetlen a jó ítélőképességhez. Bármilyen nagy volt a feladatuk, Jézus gyakran félrehívta a tanítványait pihenni. Tudta, hogy amikor a fáradtság bejön, a hit kimegy.
Tehát hogyan tudod legyőzni a levertséget?
a) imádság által! Oswald J. Smith azt mondta, hogy az élete legboldogabb pillanatai imádság és bibliaolvasás közben voltak. Úgy nevezte ezt, hogy "reggeli őrség". Azt is mondta, hogy a hangos imádkozás megőrzi őt a gondolatok elkalandozásától.
b) Isten igéje! Jeremiás azt mondta: "Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" (Jeremiás 15: 16) A mindennapos imádság és Isten Igéjének olvasása olyan recept, ami meggyógyítja az érzelmeidet, és kiemel a depresszióból! Próbáld ki!
Csendes Percek: ISTEN KÉPMÁSÁT TÜKRÖZNI
1Móz 1,26-27; Zsid 1,1-3.
26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra,
hozzánk
hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az
állatokon, az
egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. 27
Megteremtette
Isten az embert a maga képmására, Isten képmására
teremtette, férfivá és
nővé teremtette őket.
1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az
atyákhoz a
próféták által, 2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt
hozzánk,
akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot
teremtette. 3 Ő Isten
dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas
szavával
hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől
megtisztított, a
mennyei Felség jobbjára ült.
ISTEN KÉPMÁSÁT TÜKRÖZNI
Ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, aki Isten
dicsőségének kisugárzása és lényének képmása. (Zsid 1,2-3)
Nemrég egy gáz grillsütőt vettem, és használati utasítást is
adtak vele. Ha a sütő nem működne rendesen, vissza is vihetem. Így van ez a gépi
berendezések esetében. De mit jelent egy emberi lény esetében az, hogy
"jól működik"? Ez egy központi kérdés.
A válaszhoz vissza kell mennünk a kezdetekhez, Ádámhoz és
Évához. Az
első emberpárt arra teremtette Isten, hogy a Teremtővel
közösségben
éljenek, visszatükrözzék Isten képmását, melyet hordoztak.
Ők azonban
ezt mással cserélték fel. A választásukat bűnnek nevezzük.
A bűn sokféle formában jelenik meg, amikor nem törődünk
Istennel, hanem
más képmás hordozójává próbálunk válni. De az élet helyett
ez az
összekuszáltság halált hoz számunkra. Szabadság helyett
megkötözöttséget, közösség helyett elidegenedést, békesség
helyett bajt
hoz magával.
A zsidókhoz írt levél szerzője jól látja az ember helyzetét,
aki
elfelejti, kicsoda is valójában, és elpártol a benne rejlő
isteni
képmástól. De Isten Jézus Krisztusban egy új lehetőséget
adott számunkra
ennek az örökségnek a visszaszerzésére. Miközben hozzá
hasonlóvá válunk,
másoknak szeretetben szolgálva, Isten bennünk lévő képmását
tükrözzük a
világ felé.
Imádság: Istenünk, taníts meg, hogyan éljünk, és hogyan
sugározzuk
szeretetedet minden teremtmény felé. Ámen.
A helyes élet a Krisztussal való élő közösségből ered.
Mike Ripski (Tennessee, USA)
csendespercek.hu
Idézetek a szeretetről
"Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és
nem ehető között, hanem mint a fény, mely kiárad minden előtte
levőre." /Weöres Sándor/
Félelemben felnőni
Gyermekkoromban félelemben nőttem fel.
Csak erre az egy érzésre emlékszem, ha visszagondolok azokra
az évekre. Végig kísért 7 éves koromtól egészen 32 éves koromig a félelem
érzése, bár felnőtt éveimben már "csak" annak velejárói gyötörték a
lelkemet.
Kisgyerekként meg voltam győződve arról, hogy a szüleim
azért vernek annyit, mert nem vagyok az édes gyerekük. 9 éves koromban aztán el
is határoztam, hogy véget vetek ennek az életnek, s világgá indultam három nagy
szatyorral a kezemben, amiből az egyik az iskolatáskám volt. Merthogy az iskola volt az egyetlen hely,
ahol ki tudtam kapcsolódni, ahol nem gyötörtek félelmek, ahol lekötött a
tanulás és az osztálytársak, ahol nyugodtan fogyaszthattam el az ételemet, s
ahol még a tökfőzeléket is örömmel megettem: mert viszonylagos nyugalom vett
körül. Szerettem a napközit is, bár volt, hogy csak "lekvárszalonnás"
zsemlét kaptunk uzsonnára - de jól esett.
Határozottan emlékszem arra a téli délután öt órára, amikor
- már sötétben - mentem hazafelé, felpillantottam emeleti lakásunk kivilágított
ablakára... és görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam, hogy egy perc múlva
mosolytalan számonkérés vár, s ha véletlenül négyesnél rosszabb jegyet kaptam
aznap, mi vár rám. Rosszallás, órákon keresztül tartó szitkozódás és a sötét
kép taglalása a jövőmmel kapcsolatban.
Kilenc éves koromig mindig igazat mondtam a szüleimnek.
Bármiről is volt szó, bárhogy is reagáltak, nem hazudtam soha. De egy
kisgyermek lelke nagyon képlékeny. Hogy védje magát a felesleges rágalmaktól,
titkolózásba kezd. Úgy okoskodtam, hogy ha csak évente kétszer mennek el a
szüleim szülői értekezletre, az csak évi két verés...
Sírhatnékom van így felnőtt fejjel, ha arra gondolok, mennyi
kisgyerek személyisége torzul el a felnőttek kények-kedve miatt napjainkban.
Micsoda félelemben és bűnben nőnek fel sokan csak azért, mert nem ismerik az
Igazságot. Akkor még nem tudtam, hogy az Igazság szabaddá tesz - honnan is
tudhattam volna !
Egy dolgot azonban határozottan tudtam, s ez meg is
fogalmazódott bennem. Ez volt az első, hogy hallottam azt a bizonyos Belső
Hangot, Aki ezt mondta a szívemben, ott legbelül:
"Ha felnőtt leszek, boldog leszek."
Ez teljes eltökéltséget szült bennem olyannyira, hogy
elhatároztam: a következő verésnél nem fogok még megnyikkanni sem, nemhogy
sírni! És sikerült. Azt hittem, most jól megmutattam a világnak, mire vagyok
képes, közben pedig észrevétlenül nőtt, csak növekedett bennem a keménység, a
szeretetlenség, s mindaz, amely elválaszt egy normális, élhető élettől.
Felnőtt fejjel tértem meg. Volt már saját családom. Úgy
éreztem, végre itt az idő, hogy szembe nézzek azzal, aki a félelmemnek a
forrása volt. Senkinek egyetlen szóval sem mondtam, hogy mire készülök, csak
kitűztem magamban egy időpontot a váratlan látogatásra. Az Úr maga készítette
fel a szívemet az elkövetkező két napban, de mégis, még a fogaim is vacogtak,
amikor arra gondoltam, hogy mire is adtam a fejemet. De tudtam, hogy meg kell
tennem, s nem akartam megfutamodni.
Reszkető kézzel csengettem be a rég látott bejárati ajtónál.
Nem volt szíves a fogadtatás, de bementem, leültem és bizonyságot tettem saját
apámnak és anyámnak arról, hogy él az Úr, van kegyelem....
Életcseppek
"Amikor az emberek másokban próbálják megtalálni ezt a
tökéletes szeretetet, az embert helyezik Isten helyébe. Ez igazságtalan mind az
ember, mind Isten felé. A másik ember nem tudja betölteni az elvárásait - túl
korlátolt és esendõ, s ez az elvárás túl nagy teher számára, mert neki magának
is szüksége van erre a tökéletes szeretetre Istentõl."
"Csak Isten tudja betölteni a tökéletes szeretet iránti
vágyunkat. Egyedül Õ a forrása ennek a szeretetnek."
A tűz
Amikor Istent keresed, a szeretet után kutatsz.
Isten szeretete olyan, mint az emésztő tűz, de hol az
Isten?
Metsző szél fújt a naptól kiszikkadt táj fölött,
felkavarta a finom, sárga port és Nathan fáradt szemeit, száraz torkát égette.
Mezítláb vonszolta magát egyre tovább a forró, hegyes köveken. Így nyomakodott
át a hangos embertömegen. Izzadságcsöppek fénylettek mezítelen felsőtestén. Sok
fiatal jött rajta kívül erre az összejövetelre. Bár Nathan a leányokat csak
futólag üdvözölte és úgy tett, mintha figyelmet sem szentelne rájuk, annyira
azért nem voltak számára közömbösek.
Megszámlálhatatlan
korábbi találkozó emléke futott át az agyán. Zarándokok seregével újból és
újból a szent helyekre zarándokolt, hogy csillapíthassa Isten és a szeretet
utáni vágyát. Baál és Asera kultuszhelyei sok fiatal lelkesedését elnyerték,
olyanokét, akik nem elégedtek meg azzal, hogy a napi kenyerükért keményen
megdolgoznak. Nagyobb beteljesülést hajszoltak. Nathan egyike volt azoknak,
akik teljesen átadták magukat az ilyenek gondtalan és sokszor fékevesztett
életstílusának.
Szülei eleinte ellenezték ezt és rá akarták
beszélni, hogy a kemény munka és az erkölcs józan életelvére hagyatkozzon.
Nathan azonban nem tudott mit kezdeni szülei vallásával, amely erkölcsi
prédikációkra, kemény munkára és hetente egyszer unalmas istentiszteletre
korlátozódott. Végül azt az erős érvet érvényesítette a szüleinél, hogy
„mindenki ezt csinálja”.
Ez
messzemenően igaz volt. Kevés kivételtől eltekintve az egész országban a
Baál-tiszteletet ismerték el kultúrájuk részeként. Mindenfelé voltak szent
szobrok és kultuszhelyek.
Maguk a politikusok és vezetők is egyetértettek az
ünnepekkel, sőt részt is vettek rajtuk. Bár Nathannak sokszor kellett a
lelkiismerete gyötrő szavát elnyomnia, rabul ejtette a kor irányvonala és
együtt úszott a széles tömegek áramlásával.
Miközben Nathan a tömegen furakodott át, remélte,
hogy elkaphatja a Baál- és Asera-papok pillantását. A hűség, odaadás, sőt a
szeretet ifjonti érzései töltötték el a lelkét minden ember iránt. Számára ők
barátok és hősök egyvelege voltak. Bár nem ismerte személyesen a példaképeit,
tudta, hogy gondoskodtak ennek az összejövetelnek is a jó hangulatáról.
Ennek
az eseménynek most azonban másnak kellett lennie. Kortyolt a vállán függő bőr
tömlőből, ide-oda öblögette kiszáradt szájában a langyos folyadékot és közben
kiszínezte magában, mit tartogat számára ez a nap.
Az
ország három éve aszálytól szenvedett, a hírek szerint Illésnek JHVH prófétájának
átka miatt. Ez az ember egyike volt azon keveseknek, akik a régi zsidó hithez
konokul ragaszkodtak és nem alkalmazkodtak ahhoz a néphithez, mely éppen
általánosan elterjedt.
Most
találkozót kényszerített ki a Baál- és Asera-prófétákkal itt, a Kármel hegyén,
Izrael egész népe előtt. Nathan érezte, hogy valami módon összeütközés lesz
ebből, de arról sejtelme sem volt, hogyan. Mindenesetre ennek az idegölő
szárazságnak a közeli végében reménykedett és emellett abban is, hogy egy
kicsit még szórakozhat is.
A kosszarv-tülök átható zengése kiszakította
Nathant a gondolataiból és hagyta, hogy magával sodorja a tömeg,
mely a tülök hívását követte. Az egyik hatalmas sziklán egy férfi állt, a
pusztai emberek ruházatába, poros teveszőr köntösbe burkolózva. Ősz haja és
szürke szakálla fénylett a napfényben. Nathan éppen közelebb ért, amikor a
férfi felemelte a hangját:
„Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek
őt! Ha pedig Baál az isten, kövessétek azt!”
Ez
volt hát Illés. Nathan igyekezett a férfi arcát kifürkészni. Nem voltak őrülten
fanatikus szemei, de nem volt régi, vallásos kövület sem, ám pillantása
meglepte Nathant: ott állt egy ember, akinek öröm és szenvedés volt az arcára
írva – egy férfi tele szenvedéllyel és méltósággal.
Nathan
a szíve mélyén megérzett valamit, amikor ennek a férfinek a szavait
hallgatta.
„Én vagyok JHVH utolsó prófétája, míg Baálnak négyszázötven
prófétája van. Hozzatok két bikát! Válasszák ki az egyiket, vágják darabokra és
tegyék a fára, de ne gyújtsák meg az áldozatot! Én a másik bikát készítem majd
elő, a fára fogom tenni és én sem gyújtom meg.”
Illés
a tömeg széle felé fordult. Nathan követte a pillantását és látta, hogy
csillogó ruháikban a Baál-próféták gyülekeztek ott. Illés hozzájuk kiáltott:
„Hívjátok hát isteneitek nevét, én JHVH nevét hívom. Amelyik
isten tűz által válaszol, az az igazi Isten.”
A
tömeg hangos rikoltozással fejezte ki egyetértését és Nathan is lelkesen
kiabált a többiekkel. Most aztán látványosabb előadás lesz, mint eddig
bármikor! A Baál-papok belekezdtek ritmikus, hipnotizáló dallamaik éneklésébe,
testüket ide-oda ringatták éppúgy, ahogyan Nathan ezt a korábbi ünnepeken már
megszokta. Ezelőtt megszámlálhatatlanul sokszor hallotta ezt a zenét, de még
soha sem énekelték ezt ennyien együtt. Puszta intenzitása és kifejező ereje is
lenyűgöző volt. Nathan elbűvölten énekelt és ringatózott a zene ritmusára.
Kábultan nézte, hogyan vágják le és darabolják
fel a fiatal bikát. Aztán a tömeget követte, mely nagy körmenetben vonult a
térség egyik felén lévő, gazdagon feldíszített kőoltárhoz. A próféták egymás
után lépdeltek fel a kőből faragott lépcsőkön. A levágott bikát, melyet
magukkal vittek, ünnepélyesen az oltárra helyezték.
Mint
rendesen, most is megváltozott a zene. A trombita hangja mind magasabb lett és
felgyorsult, majd egy hangos kiáltásra a próféták vad táncban törtek ki. Színes
ruháik ide-oda lobogtak, míg a vad zene ritmusára táncoltak. Egyikük dallamos
panaszdalra emelte fel a hangját és így kiáltott: „Ó Baál, hallgass meg
minket!” A többiek csatlakoztak: „Ó Baál, válaszolj!” Ezt Nathan már túl jól
ismerte és kezdte érezni, hogy lelkében ismét leírhatatlan érzések indulnak
fel. Sokszor megtörtént már ezeknél a csúcspontoknál, hogy Nathannak könnyen
sikerült valamelyik csinos leány közelébe kerülni. A szárnyaló muzsika és a
szabados tánc sok gátlásküszöböt lerombolt, így aztán nem volt szokatlan hogy
az emberek ösztönösen ölelkeztek.
Ma azonban Nathan bensőjébe lassan kellemetlen
érzés lopózott be. Amikor az egyik fiatal leány hozzá közeledett és kezét a
karjára tette, lerázta magáról és nyugtalanul ment arrább. Ilyen állapotban
kóborolt össze-vissza délutánig, amikor Illés hangja ismét felhívta a
figyelmét. Az éltes korú próféta csúfolta a Baál-papokat, mert istenük
mindeddig nem küldött tüzet, mely az áldozatot megemésztette volna.
„Kiáltsatok hangosabban! – szólt
fennhangon - hiszen isten! Talán gondolataiba mélyedt.
Hívjátok hangosabban, hívjátok fel magatokra a figyelmét!”
Halálos
csönd függött az embertömeg felett. Nathan visszafojtotta a lélegzetét, várva,
mi történik. Illés tovább kiáltott: „Tán elutazott!” Még Nathan sem tudott egy
mosolyt elfojtani zavarában. Amikor aztán Illés így folytatta: „Nem,
valószínűleg csak elaludt, fel kellene ébreszteni”, a tömegen
mormogás futott végig. A Baál-próféták bőszülten és gyűlölettel meredtek
Illésre.
Egyik
próféta hirtelen kiáltásban tört ki és nagy késével saját karjába vágott.
Másodpercek alatt a többiek is húsukat kezdték vagdosni és így kiáltoztak: „Ó
Baál, felelj nékünk!” A tömeg figyelme ismét teljesen a Baál-papokra irányult.
Nathan számára lassanként tudatosult, miért is nem tudott ma igazán hangulatba
jönni. Kétségei támadtak. Élete utóbbi pár évét talán egy illúzióra fecsérelte.
Lelkiismerete, melynek hangját jó ideje elhallgattatta, lassan ébredezett és
eszébe juttatta saját önzését.
Mi
van, ha nem Baál az igazi isten? Milyen sors várna rá azért, mert idegen istent
szolgált? Nem használt-e ki másokat saját élvezetére anélkül, hogy tekintettel
lett volna arra, megsebzi-e őket?
Ilyen gondolatok foglalkoztatták, miközben a
délután és a Baál-próféták ereje a végét járta. Estefelé Illés még egyszer
felemelte a hangját, hogy a népet a térség másik felére gyűjtse. A Baál-papok
elcsigázva, kimerülten járkáltak fel-alá. Istenüktől nem kaptak feleletet.
Illés
ellenben szótlanul fogott hozzá a tizenkét nyers, faragatlan kőből való oltár
építéséhez. Fát helyezett rá, majd leölte a bikát és darabjait a fára helyezte.
Aztán olyan dolgot művelt, amivel mindenki figyelmét magára vonta: amikor
ezekkel elkészült, árkot vont az oltár körül és a bikát, a fát, az oltárt és
mindent átitatott tizenkét vödör drága vízzel, míg minden csepegett és az árok
is színig telt a vízzel.
Aztán
a tömeg közepére állt, feltekintett a felhőtlen égre és kezeit imára emelte fel:
„Ó Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, hadd
ismerjék meg a mai napon, hogy te vagy Isten az Izraelben, és hogy én a te
szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass
meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy
az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!”
Illés
imája egyszerűnek tűnt és nem hatott túl nagy benyomást keltőnek a
Baál-próféták drámai ceremóniája ellenében. Lehetett hallani, ahogyan a víz
halkan csöpögött az oltárról. Ettől eltekintve teljes volt a csend. Aztán dörgő
robajjal napfény világosságú tűzoszlop zuhant le az égből és felemésztette az
egész oltárt.
Nathan
egy pillanatig megrendülten, szótlanul állt és a fényesség elől eltakarta az
arcát. Majd térdei összecsuklottak alatta, félelemmel vetette földre magát. Az
egész tömeg egyszerre kiáltott fel: „JHVH! Ő az Isten!”
A
bénultság pillanatában Nathan számára világosság gyúlt: megcsalták, becsapták.
Mind az a zene és érzéki izgalom, ami a Baál-tisztelethez vezette,
álszenteskedés volt csupán. Alapjában a Baál-kultusz éppen olyan üres volt,
mint amilyenek azok az élettelenné vált elvek voltak, melyektől szülei függtek.
Abban a vallásban, melyet ők a számára közvetíteni próbáltak, nem volt szív és
lélek - csak parancsok és tilalmak listája, mely soha nem
volt képes megnyerni a szívét. A Baál-tisztelet, mely számára olyan izgalmas és
kielégítő volt, a szeretetnek csak az érzését hozta anélkül, hogy valóban
megadta volna, hogy ő tudjon szeretni vagy hogy őt viszontszerethessék.
Helyzete
tulajdonképpen még rosszabb volt. Nathan több mint becsapott volt. Amint sírva
ott feküdt a porban, tudatára jött, hogy milyen bűnös volt, amikor
lelkiismerete hangját elnyomta és a többiekkel együtt egyre ismét erkölcstelen
dolgokat művelt, melyek a kultuszhelyek találkozóin folytak. Mindegy, mennyire
akarta bebeszélni magának, hogy ez a szeretet és a szabadság ünnepe volt,
valahol mindig is tudta, hogy ez tulajdonképpen csak saját kielégülésének önző
keresése volt. Ezeket a lányokat ő sohasem szerette igazán. Ha pedig valaki a
másikat valóban szereti, nem akarna-e örökre vele maradni?
Nathan
felemelte könnyáztatta arcát és az oltár felé meredt. Égő áldozat látványát
várta, ehelyett azonban csak a megégett föld foltját látta. JHVH tüze
megemésztette az áldozatot, a fát, az összes vizet, ami az árokban volt, de még
az oltár köveit is.
Nathannak
jéghideg futott végig a gerincén: „Ki ez az Isten? Ki az, aki még az oltár
köveit is meg tudta emészteni? Mi tarthatna vissza egy ilyen tiszteletet
parancsoló lényt attól, hogy tüzével Nathant is el ne égesse? Lehetséges, hogy
törődik még mindig olyan emberekkel, mint amilyen ő is?
Mesterünk, Jahsua kijelentette egyszer:
„Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit
akarok, ha az immár meggerjedett?” (Luk.12:49)
Beszélt
még Isten lényéről is, mely a szeretet megemésztő tüze. Amikor Szelleme egy
ember szívében lakik és azt kitölti, az önzetlenség cselekedetiben fog visszatükröződni.
Ez az a tűz, melyet Mesterünk akart gerjeszteni. Egész földi
életének ez volt az értelme és célja. Ezért halt meg és támadt fel a halálból.
Azt akarta elérni, hogy Isten lénye az emberben
lakjon - az emberek egész nemzetségében, azokban, akik
teljesen átadják magukat, hogy úgy szeressenek, ahogyan Ő szeretett.
Nathan
történetét könnyen vonatkoztathatjuk a mostani időkre. Bár sokan komolyan
fáradoznak, erőfeszítéseikből mégsem származik több mint száraz hitelvek.
Hiányzik belőlük az élet és a szenvedély. Mások pedig, akikben ott a sok
szenvedély és buzgalom, gyakran saját kívánságaik rabszolgái. Azoknak az
óhajaiknak a valóra váltásából, hogy valami valóságosat éljenek meg, érzéki
kicsapongásokra adják magukat és néha mégis úgy vélik, hogy ezek az érzések
Istennel való kapcsolatuk bizonyítékai.
De Isten maga a szeretet. A szeretet pedig a mások iránti
önzetlen gondoskodás szenvedélyes cselekedetein keresztül fejeződik ki. Ha
nincs ott ez a szeretet, Isten sincs ott. Már régen elhagyta az intézményes
vallások egész sorát, melyek halott kísérletekbe kezdenek, hogy a hagyományos
értékeiket merev engedelmesség útján őrizzék meg. Ez az engedelmesség nem a
szívből fakad. Isten nem vállal soha sem közösséget olyan összejövetellel, ahol
az ember énje vagy érzéki érzések vannak a középpontban.
Aki, mint Nathan, keres, sosem lehet biztos,
hogy célba ért, ha nem látja az Ő tanítványai igaz szeretetének
bizonyságtételét. Nem bízhatsz egy emberben vagy istenben sem, ha
nem szítja fel ezt a tüzet! Ha a szeretetet keresed, Istent keresed. Ha Istent
keresed, a szeretet után kutatsz. Isten a szeretet. Akkor hát hol az Isten?
„Így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik,
és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és
alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét és
megelevenítsem a megtörtek szívét.” (És. 57:15)
Istent csak egy alázatos nép közepette lehet megtalálni,
olyanok között, akik képesek megbánni Teremtőjük ellen elkövetett bűneiket. Ott
az Ő szeretetének tüze egy napon elég forrón fog égni nemcsak ahhoz, hogy
lelkeket ébresszen, hanem hogy világosság legyen az egész földkerekség
számára.
Mai Ige: Vigyázz, mit mondasz!
„Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni…” (Példabeszédek
10:32)
Nyelved nagyszerű áldások forrása lehet, mert két olyan
dolgot tud biztosítani az embereknek, amire szükségük van. Először:
bölcsességet. „Az igaz ember szája bölcs tanácsot ad… Az igaz ember ajka segítő
szavakat szól…” (Példabeszédek 10:31-32 NLT).
Pál azt mondta Timóteusnak: „És amit tőlem hallottál…,
azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak
lesznek” (2Timóteus 2:2).
Add tovább, amit Istentől tanultál azoknak, akiknek
szükségük van útmutatásra, és szomjazzák a tudást! Ne akard ráerőltetni
senkire, de ne légy félénk sem; oszd meg másokkal, amit Isten megosztott veled!
Ha egy éhes embernek halat adsz, megél belőle egy napig, de ha megtanítod
halászni, megél belőle egy életen át. Másodszor: nyelved helyreigazítást is tud
adni. Senki sem örül annak, ha kiigazítják. De: „Akinek a füle hallgat az
életre való feddésre, az a bölcsek között marad. Aki semmibe veszi az intést,
önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik. Az Úr félelme
bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!”
(Példabeszédek 15:31-33).
Senki sem mondja ki szívesen az igazságot, hiszen ezzel
együtt jár az elutasítás kockázata, de: „Jó szándékúak a baráttól kapott
sebek…” (Példabeszédek 27:6),
Vagyis abban a barátban bízhatsz igazán, aki vállalja, hogy
ha kell, helyreigazít. Három fontos alapelv érvényes itt. Először: az igazság
kimondása a barátság alapján történjen! Ha még nem bizonyítottál ebben, hagyd
az igazság kimondását másra, aki már barátnak bizonyult! Ki kell érdemelned a
jogot! Másodszor: az igazság nem jogosít fel arra, hogy vadászatra indulj! Az
igaz barát figyel a másik érzéseire, és szeretettel mondja ki az igazságot.
„…az igazsághoz ragaszkodva… szeretetben” (Efezus 4:15).
Harmadszor: el fog jönni az ideje, amikor értékelni fogják –
de készülj fel arra, hogy talán csak sokára! „Aki figyelmezteti az embereket,
az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg” (Példabeszédek 28:23).
2012. február 6.
Imádság halálos veszedelemben. 6-os ZSOLTÁR (szerkesztett)
Zsolt 6,1 A karvezetőnek. [az éneklőmesternek;a karmesternek. Végig éneklendő] Hárfára. [vagyis mélyhangú húros hangszerre, vagy hegedűre. Neginóthra a seminith szerint]
Dávid zsoltára [nyolcadra].
Zsolt. 6,2 Uram, ne feddj [ne fenyíts] meg haragodban [neheztelésedben;
bosszúságodban; felháborodásodban] ne ostorozz [ne dorgálj, és ne igazíts helyre] indulatodban! [búsulásodban felgerjedésedben]
Zsolt. 6,3 Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam [elcsüggedtem, és bágyadt,
gyönge, és erőtlen vagyok]:
gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]
Zsolt. 6,4 Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen
megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]
Zsolt. 6,5 Térj vissza [fordulj
hozzám] Uram, ments ki
engemet [mentsd meg, szabadítsd ki életemet], segíts meg engem kegyelmedért (és
szabadíts meg, mert irgalmas vagy)
Zsolt. 6,6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban,
[és a halál után nem
emlegetnek téged, a holtak közül ki gondol még rád]
a seolban [a koporsóban, a sírban, a
holtak országában] kicsoda
dicsőít téged [ki ad hálát neked]
Zsolt. 6,7
Elfáradtam [kimerültem, Ellankadtam] sóhajtozásomban [és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [megfürösztöttem; megmostam;
megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [áztattam]
nyoszolyámat [fekvőhelyemet,
nyugvóhelyemet]
Zsolt. 6,8 [Elhervadott
orcám a szomorúság miatt]. Szemem elhomályosodott [elbágyadt] a bánattól, [a
gondtól, és búsulástól] fénye megtört [megvénhedett,
aggá lett] sok ellenségem [sok
szorongatóm, sok ellenségem] miatt. [és őszülök]
Zsolt. 6.9 Távozzatok [menjetek el] tőlem mind, ti gonosztevők [ti hazugságot, csalást, igazságtalanságot, gonoszságot, és ez által bajt, csapást, szerencsétlenséget cselekedők], mert meghallgatja az Úr az én
siralmam [és hangos sírásom, és kitartó imádságom] szavát
Zsolt. 6.10 Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet
[az én kérésemet], elfogadja az Úr az én imádságomat [és az én esedezésemet figyelembe vette]
Zsolt 6,11 Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak,
megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden
ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)









