2012. január 18.

Kinek az asztaláról étkezel?



Isten mutatott egy álmot, amiben:
1. rész: Egy középkorú házaspárt gyerekeikkel együtt kísértem be a városba. Az ő kocsijukkal mentünk be. Előtte az asszony azon aggodalmaskodott, hogy az autó központi zárja nem működik /védelem/, nem lehet bezárni, mi lesz vele a városban. Úgy éreztem a hátsó ajtó zárja be van szorulva, és emiatt a többi sem működik, akadályozza azokat /hitetlenség/. Elkezdtem a kezemmel megmozgatni és akkor elkezdett működni rendesen. Elindultunk, és jobb első ülésen foglaltam helyett, a férj vezetett, az asszony és a gyerekek hátul ültek. Beirányítottam őket a városba, ott egy parkolóban megálltunk. Kiszállás után a család szétszéledt, mindenki a saját útjára ment, eltűntek, beolvadtak a város forgatagában /a világ hatása/.

2. rész: Én ott egy fagylalt árushoz mentem, megálltam előtte és néztem a kínálatát. Érdekes módon ott egy asztalra kitéve kupacokban több féle fagylalt volt, nem volt pult mögé téve edényekben. Olvastam az árus gondolataiban, aki éppen azzal foglalkozott, hogy az egyik fagylaltja már romlott, azt le kéne vennie és kiöntenie a szemétbe. Ennek olyan márvány színe volt /keveredett/, mint amikor a csokit és a vaníliát /sötétet és a világosat/ félig összekeverjük. Az árus kínálta a portékáját és azt sem vette le az asztalról, de én nem kértem belőle, pedig az árus mellett álló nő bizonygatta /befolyásolás/ hogy jó az a fagylalt. Csak az egyszínűből kértem, amibe volt még rizs és kókusz is belekeverve, de arról tudtam, hogy az fogyasztható és ízletes.

Isten azt üzeni, hogy e világban élünk, de nem vagyunk e világ szerint valók. Őrá kell bíznunk magunkat. Ha az Úrban vagyunk, hinnünk kell abban, hogy mindenünk az Övé, mi csak használjuk, sáfárkodunk azokkal és védelme alatt állnak, állunk. Lehet az egy autó, az életünk, családunk, kapcsolatok, szolgálatunk, az anyagiak, vagy bármi más.

Átalakul a tulajdonosi szemléletünk. Egyre többen fogják ezt megérteni, az Istenre utalva, hitben, az Ő védelme alatt élni, és nem félelemben, aggodalmaskodásban a világ és a sátán befolyása alatt sodródni.

Mi leszünk hatással a világra, vagy a világ van hatással ránk? Mennyei állampolgárok, vagy csak világi állampolgárok vagyunk? A keveredés egyenlő a bukással és a halállal. Olyan nincs, hogy egy kicsit ebből, egy kicsit abból, ahogy éppen nekem megfelelő. A világ /a sátán eszköze/ szereti összekeverni az igazat a hamissal, hogy látszólag fogyaszthatóvá tegye, de ha az Úrral vagyunk, és szentségben járunk, kivédjük ezeket a csábításokat.

Kérni kell az Úrtól, hogy érzékszerveinket, szellemünket is állítsa rá ezek érzékelésére és helyes kezelésére. Minden nap, amikor kilépünk a világba, rengeteg olyan dologgal találkozunk, amiben keveredik az igaz a hamissal, el kell döntenünk, hogy kinek az asztaláról eszünk, és hogy mit választunk, mi az ehető és mi, ami méreg és halál számunkra. Lesznek, akik ott állnak melletted, és azt bizonygatják, hogy az még jó és édes, mert ők is fogyasztják és élnek, és nem is tudják, hogy ők élő halottak. A pillanatnyi örömszerzés, önzés és engedetlenség, tudatlanság világában „élnek”. Nekünk kell fáklyaként világítani köztük, nem megengedve, hogy eloltsák azt.

Nem engedhetjük meg, hogy az egyházon belül is féligazságokkal tápláljanak, vagy az igaz és a hamis keveredéséből, elegyéből együnk, mert az távol tart Istentől és az Ő királyságától, nem engedi a kenetet és az áldásokat felszabadulni az életünkben és szolgálatunkban.

Sokakat most tanít az Úr ezeken a területeken és nehéz próbákon mennek keresztül, de őket a megszentelteket fogja az elkövetkezendő időkben szolgálatba állítani. Hatással lesznek a világra, az emberekre, az egyházra és a sötétség erői nem tudják őket befolyásolni ebben, mert mint megszentelt edényekből folyik ki belőlük Isten mennyei kenete, és elárasztja környezetüket.

Péter első levele 5: 6-8,
Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.
Legyetek józanok, vigyázzatok, mert az ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el:

Győr, 2011. 03. 29.

Such Attila

Kim Walker & JCB válogatás - Gyönyörű vagy Uram

Messiah

Idézetek


"A legnagyobb meleg a nap közelében van, a legnagyobb boldogság Jézus közelségében van." (C.H. Spurgeon)

Csendes percek: Isten akarata


Szeretnék értelmesen élni, úgy, hogy minél kevesebb megbánni valóm legyen életem végén, ha tudnám mi az életem célja, s nem csak tengnék-lengnék egyik napról a másikra, egyik évről a másikra.  Mitől is lesz értelmes, értékes egy ember élete? Ha hiszem, hogy Isten teremtett, hogy terve, célja van az életemmel, akkor beteljesedett életem csak akkor lehet, ha megismerem, elfogadom Isten tervét az életemre. Ez elsősorban azt jelenti, hogy elfogadom Jézus váltsághalálát bűneimért. De nem csak ennyi? Mi Isten akarata rám vonatkozóan?

A Római levél 12. rész 2. versét megnéztem több fordításban és román nyelven is. Nagyon tetszik a Károli fordítás, a Ravasz László által átdolgozott szöveget írom ide:
És ne szabjátok magatokat a jelenlevő világhoz, hanem alakuljatok át a ti elmétek megújúlásával, hogy megítélhessétek, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
Isten akarata milyen? Jó, kedves és tökéletes.

Jó lenne ezt megismerni, hogy ez valósuljon meg az életemben. De hogyan? Hogyan ismerhetem fel biztosan, könnyedén (román ford.) Isten akaratát? Úgy hogy átalakulok, megváltozik a gondolkozásmódom. Értelmem, elmém megújulása által. Miért kell, megváltozzon és jó-e ez nekem? Milyen most a gondolkozásmódom, hogyan alakult? Különc és csodabogár kell legyek? Sokkal jobb elvegyülni a tömegben és menni az árral, nem vállalni felelősséget semmiért.

Mit tegyek? Ne szabjam magam a jelenvaló világhoz. Ne … e jelenvaló világhoz? Milyen is ez a jelenvaló világ? Humanista. Az én kényelmem, jólétem a cél. És minél több pénz (mert ezzel minden megvásárolható) és hatalom bármi áron. Lebontva az én mindennapi életemre ez nagyon konkrét dolgokat jelent minden nap… Ne legyek olyan, mint a világ, ne gondolkozzak úgy, mint a többség, ne éljek úgy, mint a jelenvaló világ lelkülete, szellemisége diktálja. Ne menjek a tömeggel. Gyáváknak itt nincs hely!
Nem túl nagy ez az ár? Vajon ez az útja, módja annak, hogy felismerjem Isten jó, kedves és tökéletes akaratát? Mi az, amit többre tartok: az emberek jó tetszését vagy Isten jó, kedves és tökéletes akaratát? A másság nem marad észrevétlen: tiszteletet vagy lenézést vált ki, a mássággal szembesülve döbbenünk rá, milyenek vagyunk. Isten szentségét látva lesz utálatossá számunkra a bűn. Merek-e más lenni? S rám nézve mit, kit látnak?

József élete csodálatos átalakuláson ment át. Átformálódott a gondolkodásmódja. Az 1 Mózes 50:20-ban ezt mondja testvéreinek apjuk halála után, amikor ők attól féltek, hogy József megtorolja az őt ért sérelmeket:
Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.

Megváltozott, megújult gondolkodásmód: szebbé teszi az életet. Sok mindent nem változtathatunk meg. A nehezet, a fájdalmat nem kerülhetjük el. Nem kérdeztek mikor, hol, milyen családban akarunk megszületni és sorolhatnám…

Hogy valaki nem szeret, nem ért meg, megbánt, gyűlöl, kiszolgáltat (mindezt én élem úgy meg), nem változtathatom meg sok esetben. De merek-e Istenben bízni, hogy mindenről tud és hatalma van mindenből jót kihozni – mikor és hogyan nem tudom?

Merek-e máshogy gondolkozni? Merek-e máshogy élni akkor is ha nem tenné (lásd Dán. 3: 17-18)? József élete nem volt könnyű, mégis szépen élt, mert máshogy gondolkozni, viszonyulni élethelyzetekhez, emberekhez, mint ahogy úgymond természetes lett volna. Szép példa.
Akarom-e hogy életemben megvalósuljon Isten jó, kedves és tökéletes akarata?


Hogyan tedd túl magad a múlton?


„…boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.” (Ézsaiás 51:11)
Mindannyiunk életében vannak fejezetek, melyeket szívesen átírnánk. Dr. Harold Bloomfields mondja: „A megoldatlan érzelmi fájdalmak pusztítóan hatnak az immunrendszerre, a szívműködésre, a hormonszintre és más fiziológiai funkciókra. Meg kell békülnünk a múltunkkal, mert szó szerint az életünk múlhat rajta.”

Ahhoz, hogy túl tudd tenni magad a múltadon, először gondold végig újra, de most másként nézve! Fogalmazd át! Kérdezd meg: „Miben lettem erősebb általa? Mi az, amit akkor nem tudtam, de most már tudok?” Ne a veszteségre összpontosíts, hanem arra, amit nyertél.
 Másodszor: értsd meg, hogy különbség van a bűntudat és a szégyen között! A bűntudat az, ha rosszul érzed magad amiatt, amit tettél – ez egészséges dolog; a szégyen, ha rosszul érzed magad amiatt, aki vagy –
ez mérgező hatású, és elveszi az erődet.
Mindannyiunknak vannak olyan dolgai, amit szeretnénk megváltoztatni magunkban, de amikor Isten megteremtett minket, ezt mondta: „…igen jó…” (1Mózes 1:31), tehát kezdj úgy tekinteni magadra, amilyennek Ő lát!
Harmadszor: ne büntesd magad tovább a „bárcsak…”-okkal! Miután csúfos bukása után Isten felemelte, Dávid ezt írta: „Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett… akinek az Úr nem rója fel bűnét…” (Zsolt 32:1-2).
Bocsáss meg magadnak, hiszen Isten megbocsátott! Mivel Ő a kereszten át néz rád, ezért elfogad (ld. Efézus 1:5).
Végül: indulj el a fájdalomtól a nyereség felé! A gyógyuláshoz idő kell, tehát fogadd el, hogy még érzel bizonyos haragot, félelmet és szomorúságot. Ne tagadd meg őket, ezek a folyamat részei. De ne is tedd őket magadévá, tudd, hogy mikor van itt az ideje továbblépni! Nem mehetsz háttal a jövőbe, és az Isten által neked készített jövő több boldogságot tartogat, mint amennyire a múltadból emlékszel.
(A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass.

Mától minden más

Casting Crowns Lifesong

Napi gondolat

Amikor Isten elvezet bennünket egy felismerésre, akkor ne habozzunk, ne a veszteséget latolgassuk, hanem induljunk azon az úton, amelyet helyesnek ismertünk meg. Emlékezzünk a próféta szavaira: Az Úr neked annál sokkal többet adhat. 

Humor: Mise

A vasárnapi mise végén így szól a pap a gyülekezethez:
- Van egy jó és egy rossz hírem! A jó hír az, hogy van elég pénzünk a templom tornyának a megjavításához.
  A rossz hír az, gyermekeim, hogy mind a ti zsebetekben van.

Építő gondolatok: Joel Osteen: Ki mondta neked?


17,28 Amikor a legidősebb bátyja, Eliáb hallotta, hogy Dávid az emberekkel beszélget, haragra gerjedt Eliáb, és ezt mondta: Minek jöttél ide…(1 Sámuel)

17,33 Saul ezt mondta Dávidnak: Nem mehetsz el, hogy megvívj ezzel a filiszteussal, mert még fiatal vagy, ő pedig harcedzett férfi fiatal kora óta. (1 Sámuel)

Megrekedtél és úgy érzed nem tudsz tovább lépni az életben mások negatív beszéde miatt? A mai igeszakaszban azt látjuk, hogy mielőtt Dávid szembenézett Góliáttal, vádló, negatív hangok vették körül. De ahelyett, hogy arra hallgatott volna, amit mások mondtak neki, ő Istenre hallgatott. Tudta, hogy Isten elhívta, kiválasztotta, és ellátta mindazzal, ami az óriás legyőzéséhez szükséges. Isten téged is elhívott, kiválasztott, és ellátott mindennel, ami a győzelemhez szükséges!

A gyülekezetünkben minden tanítás előtt el szoktuk mondani a következő megvallást: „Az vagyok, akinek Isten mond.” Tehát nem az vagy, akinek az ex-férjed, vagy ex-feleséged mond, nem az vagy, akinek a kritikusaid mondanak, nem az vagy, akinek a tanárod mond, aki pikkel rád… Az vagy, akinek Isten mond! Ez azt jelenti, hogy Ő megszentelt, ellátott a szükséges dolgokkal, tehetséggel ruházott föl, megváltott, megszabadított és megáldott. Isten jóindulatát élvezed!

Ha visszatartanak a negatív dolgok, amiket neked mondtak, akkor tedd fel magadnak a kérdést: „Ki mondta, hogy nem vagyok elég magas? Ki mondta, hogy csak átlagos vagyok? Ki mondta, hogy semmihez nincs tehetségem?” Engedd el ezeket a dolgokat és bocsáss meg azoknak az embereknek. Ne hallgass tovább a helytelen hangokra, amik be akarják korlátozni az életedet.

Mennyei Atyám, köszönöm a Te Igédet, ami csodálatosan irányítja a lépteimet. Bátran és bizalommal előrelépek, tudva, hogy Te velem vagy. Lerázom a negatív dolgokat, amik megkötözték az életemet, és eldöntöttem, hogy megbocsátok azoknak, akik megbántottak. Köszönöm, hogy győzelemre vezetsz. Ámen.

Joel Osteen

Hosanna - Indiana Bible College IBC

3000 gyilkosság

Morzsák az élet kenyeréből: Összegyűjtötte: Vida Sándor


Nagy különbség van abban, ha valaki templomba járóvá, vagy Isten templomává lesz (1.Kor. 3,16). 

Idézetek a szeretetről


"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen" /János 3,16/

Kenneth Copeland: Bízd Istenre



És külde Elizeus követeket őhozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz. Akkor megharaguvék Naámán. (2Királyok  5,10-11)

Olyan sokszor maradunk le arról, amit Isten akar tenni értünk, egyszerűen azért, mert nem úgy teszi, ahogy azt mi gondoljuk. Például kitaláljuk, hogy miként fog meggyógyítani bennünket. Azt gondoljuk, hogy elküld majd valami híres prédikátort, aki imádkozik értünk, és az Úr hatalmas ereje ledönt a lábunkról. Ha nem így történik, akkor ellankadunk a hitünkben, és ezzel megakadályozzuk, hogy az Úr elvégezze, amit szeretne.

Ezt tette Naámán is. Elment Elizeushoz, és előre elképzelte, hogy milyen módon fog meggyógyulni. Amikor az nem történt meg, akkor a Biblia szerint nagy haraggal elment.
Elizeus egy egyszerű dolgot mondott neki: fürödjön meg hétszer a Jordánban, és meggyógyul. Naámán meg tudta volna ezt tenni. De nem így képzelte el a gyógyulását. Azt gondolta, hogy Elizeus segítségül fogja hívni az Úr nevét, és ráteszi a kezét.

Naámán elviharzott, és le is maradt volna a gyógyulásról, ha az egyik szolgája nem beszéli rá, hogy próbálja ki, amit Elizeus mondott.

Én is ilyen voltam. Annyira vágytam a különleges megtapasztalásokra Istentől, hogy lemaradtam azokról a megtapasztalásokról, amelyeket Isten tervezett. Amikor ezt felismertem, akkor nem kerestem tovább az érzéseket és a különleges megnyilvánulásokat, hanem egyszerűen elhittem, hogy Isten megtartja a Szavát.

Emlékszem, egyszer, amikor nagyon fájt a bokám, elmentem egy istentiszteletre. Annyira fájt, hogy még a lapockámban is éreztem. De elvárással mentem el arra az alkalomra, hittem, hogy Isten meggyógyít.

A dicséret alatt nem foglalkoztam a fájdalommal, csak énekeltem, és dicsértem Istent a többiekkel együtt. Amikor elkezdődött a prédikáció, fogtam a bibliámat, és elmélyedtem az Igében. Az alkalom alatt meg is gyógyultam. Nem tudtam, mikor történt. Nem éreztem semmit. Nem volt tűzijáték. Nem is vettem észre, hogy meggyógyultam, csak az istentisztelet után. Kifelé menet arra gondoltam, "dicsőség Istennek, nem fáj a lábam".

Ne engedd, hogy a saját elképzeléseid Isten útjairól megfosszanak a gyógyulástól, szabadulástól vagy a bővölködéstől! Csak bízz meg Benne, és hagyd, hogy úgy munkálkodjon, ahogy szeretne! Hatalmas dolgokat fog elvégezni benned!
Igei olvasmány: 2Királyok 5,1-14

Kenneth Copeland

Kitárom szívem ajtaját

Gianni- Jézus Téged Is Szeret

Anikó és Ervin - Kiáltottam hozzád

You Are My Hiding Place