Bővített Biblia

2018. március 21.

Zsolt. 71. IMA a hajlott kor küszöbén; (Héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 71,1 Te benned bízom, Hozzád menekülök Uram [(ḥásáh): oltalmat, menedéket keresve]! Ne szégyenüljek meg soha.⁹⁴⁰

Zsolt. 71,2 A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg [(pálaṭ): helyezz biztonságba] engem; hajtsd hozzám [(náṭáh): fordítsd felém] füledet és tarts meg [(jášaʿ): őrizz meg] engem.

Zsolt. 71,3 Légy sziklaváram [(cúr máʿín máʿôn): erős kősziklám, menedékem], ahova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, [ahova mindig mehetek melyet segítségemre rendeltél] mert kőszálam és erősségem [az én sziklaváram] vagy te.941

Zsolt. 71,4 Én Istenem, szabadíts [ments] meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek!942

Zsolt. 71,5 Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, [('ăḏónáj): Adonaj] Istenem, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló] én bizodalmam [(miḇəṭáḥ): biztonságom] gyermekségemtől fogva!

Zsolt. 71,6 Reád támaszkodom [Te voltál támaszom] születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.943

Zsolt. 71,7 Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam, az én [(ʿôz ʿóz maḥəeseh): erős, hatalmas menedékem, védelmem].⁹⁴⁴

Zsolt. 71,8 Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.

Zsolt. 71,9 Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!

Zsolt. 71,10 Mert felőlem szólnak elleneim, [('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenségeim] és akik életemre törnek, [(šámar): leselkednek], és együtt tanácskoznak.945

Zsolt. 71,11 Mondván: Az Isten elhagyta őt! Kergessétek [(ráḏap̄): üldözzétek] és fogjátok meg, mert nincs, aki megszabadítsa [(nácal): megmentse].

Zsolt. 71,12 Oh Isten, ne távozzál el tőlem [(ráḥaq): ne légy messze tőlem; ne távolodj el tőlem]! Én Istenem, siess segítségemre!946

Zsolt. 71,13 Szégyenüljenek meg és enyésszenek [vesszenek] el életemnek ellenségei [akik ellenem támadnak]; borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek!947

Zsolt. 71,14 Én pedig szüntelen remélek, és szaporítom minden te dicséretedet, és [(jásap̄): egyre jobban dicsérlek].

Zsolt. 71,15 Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.948

Zsolt. 71,16 Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem. [Héber szerint: (bô'): Belépek az Úrnak, ('ăḏónájnak): az én Uramnak (jəhóváh): Jahvénak az Örökkévalónak (gəḇúráh): erejében, és az Ő nagy tetteit hirdetem, és dicsőítem, és egyedül az Ő igazságát emlegetem, és magasztalom]!949

Zsolt. 71,17 Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csodadolgaidat [a Te csodáidat].950

Zsolt. 71,18 Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat a te [(zəróʿa zərôʿa): erődet, hatalmadat] e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet [Más fordítás: Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek].951

Zsolt. 71,19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat a [(márôm): magas] égig, mert nagyságos [(gəḏóláh gáḏôl): nagy, hatalmas,] dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!952

Zsolt. 71,20 Aki sok bajt, rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat, és nyomorúságot, nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást értettél meg velünk, de ismét megelevenítesz, újra virágzó, sikeres életet adsz; és a feneketlen mélységből ismét felhozol, felemelsz minket.953

Zsolt. 71,21 Megsokasítod az én nagyságomat, és [(ráḇáh): naggyá teszel]; hozzám fordulsz [(sáḇaḇ): körbeveszel] és megvigasztalsz engem.954

Zsolt. 71,22 Én is tisztellek [(jáḏáh): dicsérlek. magasztallak] téged lanttal [(néḇel): hárfával] a te hűségedért, és [('ĕmeṯ): igazságodért] én Istenem! Éneklek néked [(kinnôr): tízhúrú] hárfával, oh Izráelnek szentje, [jelentése: Isten harcosa, hőse]!955

Zsolt. 71,23 Örvendeznek, és [(ránan): ujjongva kiáltanak] az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és (nep̄eš): egész lényem is, amelyet megváltottál.956

Zsolt. 71,24 Nyelvem is minden napon [(háḡáh): beszéli], és hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, [(bôš): csalódtak várakozásukban, felsültek] akik vesztemre törnek.957

940 És így folytatja Dávid: „Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te megszabadítottad [megmentetted] őket. Hozzád kiáltottak [segítségért] és megmenekültek és [megszabadultak]; benned bíztak és [reménykedtek] és nem szégyenültek meg, [és nem csalatkoztak]. (Zsolt. 22,5-6). Dávidon keresztül így tanít a Szent Szellem imádkozni minden helyzetben: „Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!” (Zsolt. 25,2-3) „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba”(Zsolt. 31,18) „Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha. A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem” (Zsolt. 71,1-2)Az apostol pedig boldogan vallja, hogy: „A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, ki adatott nékünk. Mert Krisztus, mikor még erőtlenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért” (Róm. 5,5-6). És Dávid is ezt vallja meg: „Akik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, a mely meg nem inog, örökké megáll” (Zsolt. 125,1).

941 És így folytatja Dávid: „… Vigyél el [(náḥáh): vezess] engem innen a sziklára, [(cúr): a kősziklára] ahova én nem jutok [(rúm): mert az igen magas nekem. Emelj fel, helyez biztonságba]” (Zsolt. 61,3). „Hajtsd hozzám [(náṭáh): fordítsd felém] füledet, hamar [(məhéráh): sietve] szabadíts [(nácal): ments] meg; légy nékem erős kőszálam, [(máʿôz cur cúr): légy megmentő erős kősziklám] erődített házam, hogy megtarts [(jášaʿ): megszabadíts, győzelmet adj, megőrizzél] engem” (Zsolt. 31,3). Mert: „Az Úr, Jahve az Örökkévaló az én kősziklám, kőszálam, szirtem, és erős kőváram. Erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, megmentőm. Az én erős, hatalmas Istenem, az én erősségem, segítőm, oltalmam és szabadítóm. Őbenne bízom: hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki megment, megszabadít, biztonságba helyez. Menedékem, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3).

942 Így folytatja Dávid: „Mutasd meg csodálatosan a te kegyelmedet, [a Te csodálatos irgalmasságodat] aki megszabadítod, és [megmented] jobboddal azokat, [akik jobbodhoz menekülnek], a Tebenned bízókat a támadóktól [az üldözőktől, az ellenségtől, és (jáša): megőrzöd, és győzelmet adsz]. (Más fordítás: Tégy csodát híveddel. Tedd csodálatossá szerető kedvességed tetteit, ó megmentője azoknak, akik menedéket keresnek a jobbod ellen lázadók, a jobbod ellen támadók elől). Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem” (Zsolt. 17,7-9).

943 És megismétli megvallását Dávid: „Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy reménységem anyám emlője óta]. Születésem óta a te gondod voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám méhétől fogva te voltál [az én Erős, hatalmas] Istenem [Más fordítás: Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem]. (Zsolt. 22,10-11).

944 És újra és újra megvallja Dávid: „Mert te vagy az én menedékem, [(maḥəeseh): oltalmam], s erős tornyom az ellenség ellen [(páním'ôjéḇ 'ójéḇ): az ellenség előtt]” (Zsolt. 61,4).

945 És így folytatja Dávid a próféciát: „Megátalkodottak gonosz szándékukban; [eltökélték magukat a gonosztettre] megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket [Héber szerint: (ḥázaq): elkötelezetten, szilárdan ragaszkodnak a (raʿ) gonosz, rosszindulatú károkozáshoz, rongáláshoz. (dáḇár): Eldöntötték, hogy (môqéš ṭáman): csapdát rejtenek el. Azt ('ámar): gondolják, és mondják, azzal dicsekednek, hogy ki (rá'áh): látja, ki veszi észre őket]? Álnokságokat koholnak [(ʿavəláh): gonoszságokat, csalást terveznek]; a kikoholt [(ḥáp̄aś): kitalált, kiötölt] tervet végrehatják [(támam): kidolgozzák, véghez viszik, megvalósítják]; mindenikük keble, az [('íš léḇ qereḇ): ember bensője] és szíve kikutathatatlan [(ʿámóq): mély, rejtélyes, kikutathatatlan kifürkészhetetlen; [Más fordítás: Titkos útjainkat ki tekinti át?” Átlátja az, aki ismeri az ember bensőjét, a kifürkészhetetlen szívet]” (Zsolt. 64,6-7). És az Evangélium jelenti ki, hogy kik és mikor teszik ezt. Az Úr Jézus gyógyít: „Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába, az összejöveteli helyre méne és tanít. És vala ott egy ember, akinek a jobb karja száradt, sorvadt volt. Az írástudók, a törvénytanítók és farizeusok pedig leselkednek ő utána, és figyelték Jézust, ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene, ugyanis okot akartak találni arra, hogy vádolhassák…. és: a törvénytanítók és farizeusok pedig eltelnek esztelenséggel, és vak dühvel, és arról tanakodtak és tanácskoztak vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal” (Luk. 6,6-7.11). Márk bizonyságtétele: És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene. Azután: „a farizeusok kimenvén a Heródes pártiakkal / a kiemelkedően vallásos, a politikát a vallással egyesítőkkel / együtt, és mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt” (Márk. 3,2.6). „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt. És elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust” (Mát. 12,14). Pedig: „ők a saját vérük ellen állnak lesbe, saját életük kárára ólálkodnak, és vetnek csapdát, és tőrt” (Péld. 1,18).

946 A szenvedő Messiás újra- és újra csak Istenhez kiált, mintát adva nekünk, mikor bajban vagyunk: „Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség]… Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [megmentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra]” (Zsolt. 22,12.20). „Tessék Uram néked, hogy megments engemet; (légy kegyelmes) és siess Uram segítségemre! Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess, és (ments meg engem)! Oh Isten, ne távozzál el tőlem! (ne légy távol tőlem), Én Istenem, siess segítségemre! Ne hagyj el Uram Istenem, (ne légy távol) ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm! Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Uram! Hozzád kiáltok! Hívlak téged: siess én hozzám (siess segítségemre); figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged” (Zsolt. 40,14; 70,2; 71,12; 38,22-23; 109,26; 141,1). És az Újszövetség bizonyságtétele szerint nem hiába, mert: „…és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7).

947 És Dávid így folytatja: „Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és pusztuljanak a Seolba (és tűnjenek el a holtak hazájában). A hazug ajkak némuljanak el, amelyek vakmerően (kihívóan, gőgösen) szólnak (és beszélnek) kevélységgel és megvetéssel az igaz ellen” (Zsolt. 31,18-19). „Érje szégyen és gyalázat azokat, akik életemre törnek! Hátráljanak meg, és piruljanak, akik rosszat terveznek ellenem! (Zsolt. 35,4) „Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, akik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, akik bajomat kívánják” (Zsolt. 40,15) Jeremiás próféta is így harcol: „Szégyenüljenek meg, akik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek, és ne én rettegjek; hozz reájuk háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!” (Jer. 17,18) Az Újszövetségben pedig azt is kijelenti az Úr, hogy ki az ellenség: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög ...” (1 Pét. 5,8-9). Mert: „azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül” (Róm. 10,11). És megvallással folytatja Dávid: „Benned bíztak atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg” (Zsolt. 22,5-6) „Megszégyenül [és félelem szállja meg, pirulnak, megzavarodnak, és reszketni fognak] majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek [menekülnek, távoznak mind] hirtelen [tüstént, egy pillanat alatt, és szégyent vallanak]” (Zsolt 6,11). Még pedig azok, akik: „Árulók, [(prodotész): árulók, vagyis olyan személyek, akik gondolatban érzéseikben már átadták a másikat ellenségei kezébe] vakmerők [(propetész): meggondolatlanok, szenvedélyesek, hevesek, elhamarkodottak, féktelenek], felfuvalkodottak [(tüphoó tüphoomai): elszállt-agyúak, önteltek, dölyfösen viselkedők], inkább a gyönyörnek, [(mallon philédonosz): akik az élvezeteket szeretők, és hajhászók inkább] mint Istennek szeretői [és keresői] (2 Tim. 3,4). De: „Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár [aki benned reménykedik, és tebenned bízik]; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled [akik a hűséget könnyen megszegik]. (Héber szerint: Senki se (bvš): szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, (qáváh): reményében, aki Téged vár, és Benned reménykedik. (bvš): Szégyenkezzen, és csalódjon várakozásában, aki (rêqám): ok nélkül (bḡḏ): hűtlenkedik, elpártol, áruló módon cselekszik)”(Zsolt. 25,3).

948 És így folytatja Dávid: „Sokat cselekedtél te, Uram, [(jəhóváh): Jahve Örökkévaló] Istenem, ['ĕlóhím], a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám” (Zsolt. 40,6). „ Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok” (Zsolt. 139,17-18). „Igazságodról beszél a szám és szabadító tetteidről mindennap, bár nem tudom felsorolni őket. Az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem” (Zsolt. 71,1516).

949 És Dávid tovább dicséri Istent kegyelméért, szabadításáért: „Dicsérlek [dicsőítlek, magasztallak, hálát adok] Uram [əhóváh): Jahve, Örökkévaló] teljes szívemmel, [és szívem mélyéből]. [Elbeszélem], és hirdetem minden csodatételedet [nagy, és csodálatos tetteidet]” (Zsolt. 9,2). „Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13) És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33) Dávid - a szeretett - magasztalja a szellemi lények előtt, és a gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak téged (Uram) teljes szívemből; (Az angyalok színe előtt énekelek neked). Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és (hűséges szeretetedért); mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet (a Te Igédet) (Zsolt. 138,1-2). Dicséri a gyülekezetben nagy tettiért: „(Alleluja!) Szívem mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2).

950 Mert Ő: „nagy [(gəḏóláh gáḏôl): számos, hatalmas], végére mehetetlen dolgokat művel [(ḥéqer): kikutathatatlanul], és csodákat, amiknek száma nincsen [csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul]” (Jób. 5,9). Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7) „Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6).

951 Az Úr válasza: „Vénségetekig én vagyok az, (és ugyanaz maradok) és megőszülésetekig én visellek, (én hordozlak)! Én alkottalak, én viszlek, én mentelek meg” (Ésa. 46,4).

952 És Dávid újra-és újra megvallja: „Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz (műveidhez fogható nincsen)! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül! (Zsolt. 86,8-10). „Egész valóm ezt hirdeti majd: Kicsoda olyan, mint te, [ki hasonló hozzád, ki volna hozzád fogható] Uram?! Aki megszabadítod [(nácal): kiragadod, megmented, megvéded] a nyomorultat, az [(ʿání): elnyomott szerencsétlent, a gyengét] a nála erősebbtől [(ḥázáq): az erőszakostól, a túlerőtől]. A szegényt és szűkölködőt [(ʿání'eḇəjôn): elnyomottat, szerencsétlen nyomorultat, a szükségben levő, segítségre szorulót] az ő megrablójától [(gázal) a fosztogatótól, a rablók kezétől]” (Zsolt. 35,10). „Mert te megtartod [(jášaʿ): megsegíted, megszabadítod, megőrzöd, támogatod, győzelmet adsz] a nyomorult [(ʿání): elnyomott, szerencsétlen, megalázott] népnek, és a kevély szemeket, a [(rúm): büszke, gőgös tekintetűeket] megalázod. (Zsolt. 18,28). „Hálát adok néked [(jáḏáh): dicsérlek, és magasztallak], én Uram, [('ăḏónáj)] a népek között, és [zsoltárt] zengedezek néked [rólad] a nemzetek között. Mert nagy az egekig a te kegyelmed [szereteted], és a felhőkig a te hűséged. (Zsolt. 57,10-11). „Uram, az égig ér a te kegyelmed, és [szereteted]; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6). „… az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5). És ismét. „Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt. Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, (szereteted) és a felhőkig ér a te hűséges voltod!” (Zsolt. 108,4-5). „Az Úrnak kegyelmét (kegyelmes tetteit) hadd énekeljem örökké! Nemzedékről nemzedékre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal! Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, mondván” (Zsolt. 89,2-3). Mert: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme (szeretete) az őt félők iránt” (Zsolt. 103,10-11). Hát: „Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok (ti nemzetek); magasztalják (dicsőítsétek) őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelme (szeretete) mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt. 117,1-2).

953 Dávid próféciája az Úr Jézusról: „Mert nem hagysz engem a Seolban, [a holtak hazájában]; nem engeded, hogy a te szented rothadást [romlást bomlást, pusztulást, enyészetet] lásson [nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba, és meglássa a sírt]” (Zsolt. 16,10). „Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél” És: megszabadítottál engemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (Zsolt. 86,13; 116.8). Ezért: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh) támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).

954 És így folytatja Dávid: „És adtad nékem a te [oltalmazó pajzsodat] üdvösségednek [(jéšaʿ ješaʿ): szabadításodnak megmentő] pajzsát, és a te jobbod megszilárdított [(sáʿaḏ): megerősített, segített, támogatott, erősen tartott, fölemelt, fenntartott] engem, és a te jóvoltod [jóságod, jóindulatod, (ʿănáváh): megalázásod] felmagasztalt [naggyá tett] engem. [Más fordítás: Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám, és jóságod megigazított engem]” (Zsolt. 18,36).

955 És folytatja Dávid: „Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged” (Zsolt. 144,9).

956 És: „Ezért téged áldalak, magasztallak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem. Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg, mikor víg ajakkal, és [(rənánáh): ujjongó örömkiáltással] dicsérhet téged az én szájam!” (Zsolt. 63,5-6).

957 És: „Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet, [(háḡah təhilláh): beszélni fogja dicséretedet] minden napon” (Zsolt. 35,28)

114 es ZSOLTÁR

Az Úr tanácsa

„Hagyjátok, hogy a Krisztusról szóló üzenet teljes gazdagságában betöltse az életeteket!”

(Kol 3:16a, NLT-ford)

Mit mond rólad Isten

GYORS VAGY

"De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el"
(Ézsaiás40,31)

Az Úr így szól hozzád:

"Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját"

(Jel. 2:10)

Isten megismerhetősége

Ima

Magasztallak Téged, hűséges Istenem, Aki napról-napra megerősítesz engem, és megőrzöl a gonosztól.

Spurgeon: A Biblia.

Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.

Varga Gyula

László Boda

2018. március 14.

Jézus győztes Úr!

apostolok Cselekedete 16. fejezet Pál és Silás csodás kiszabadulása; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 16,1 Juta [(katantaó): eljutott] pedig Derbébe [jelentése: bőrrel bevonó; borókabokor] és Listrába [jelentése: feloldó város; visszavásárló]: És ímé vala ott egy Timóteus [jelentése: Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő; Istennek kedves] nevű tanítvány, egy hívő zsidó [(iúdaiosz): júdeai] asszonynak, de görög [pogány] atyának fia;249

Csel. 16,2 Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában [jelentése: feloldó város; visszavásárló] és Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] levő atyafiak [testvérek].

Csel. 16,3 Ezt Pál magával akarja vinni; és vévén, körülmetéli őt a zsidókért, a [(iúdaiosz dia): júdeaiak miatt] kik azokon a helyeken valának mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög, [hogy pogány] volt.

Csel. 16,4 És amint általmentek a városokon, meghagyták nekik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levő apostolok [(aposztolosz preszbüterosz): kiküldöttek, vének, presbiterek, elöljárók].250

Csel. 16,5 A gyülekezetek, a [(ekklészia): kihívottak közössége, az eklézsia] megszilárdult, megerősödött a hitben, és gyarapodott számban naponként.

Csel. 16,6 (dierkhomai): Azután átmentek frígia [jelentése: szárazság, aszály, száraz, terméketlen] és galácia földjén, mert a Szent Szellem (kólüó): megakadályozta, meggátolta, hogy az igét Ázsiában [jelentése: mocsár] hirdessék,

Csel. 16,7 Misia [jelentése: egerek városa; utálat, undor] felé menvén, igyekeznek vala Bitiniába [jelentése: korai sietség; hatalmas zúgás] jutni; de nem ereszti őket a Szellem.251

Csel. 16,8 Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba [jelentése: átfúrás].252

Csel. 16,9 És azon az éjszakán látás jelenék meg [(horama): látomása lett] Pálnak [jelentése: (a kicsi, alacsony, csekély)]: egy macedón [jelentése: (összezúzás; a nagy, a karcsú földje; felvidék; kiterjedt föld] férfiú állt előtte, kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!253

Csel. 16,10 Mihelyt pedig a látást [(horama): a látomást] látta, azonnal igyekezünk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az Evangéliumot.

Csel. 16,11 Elhajózván azért Tróásból, [jelentése: átfúrás] egyenesen Sámothrákéba [jelentése: rongyjelzés] mentünk, és másnap Neápolisba [jelentése: újváros];

Csel. 16,12 Onnét pedig Filippibe [jelentése: Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa /a lovak a testi erőt, vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják], mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa [római kolónia első városa]. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.254

Csel. 16,13 És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgetünk az egybegyűlt asszonyokkal.

Csel. 16,14 És egy Lidia [jelentése: lídiabeli; születés; Istentől született] nevű, Thiatira [jelentése: (áldozati kapu; leány (város)). [a szenvedés, a nyomorúság szaga. jó illatú áldozat; vagyis: tele van áldozattal] városbeli bíborárús [(porphüropólisz): bíborszínű ruhákkal kereskedő] asszony, ki féli [(szebomai szebó): tiszteli] vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, [(kardia): bensőjét] hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál [jelentése: kicsi, alacsony, csekély] mond vala.255

Csel. 16,15 Mikor pedig megkeresztelkedett [(baptidzó): bemerítkezett] mind háznépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.

Csel. 16,16 Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, [(proszeukhé): az imádkozásra], egy szolgálóleányka, egy (paidiszké): rabszolgalány] jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak szelleme vala, akit [(ekhó püthón pneuma): birtokba vett, elfoglalt és birtokában tartott a jövendőmondás szelleme]. Ki az ő urainak, az ő (küriosz): tulajdonosának] nagy hasznot hajta [(polüsz pollé polü ergaszia parekhó): busás jövedelmet, bőséges keresetet biztosított] jövendőmondásával, [(manteuomai): jósolgatásával].

Csel. 16,17 Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az üdvösségnek útját hirdetik. [Görög szöveg: Ez pedig (katakolútheó hémin): kísér, és szorosan a nyomunkban jár nekünk, és (kradzó): hangosan kiáltozva, rikoltozva mondja: Ezek az emberek a magasságos Istennek (dúlosz): rabszolgái, akik az üdvösség, a (szótéria): bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (épség, egészség); boldogság, megtartatás; (hodosz): útját (kataggelló): hirdetik]

Csel. 16,18 Ezt pedig több [(polüsz pollé polü): sok] napon át művelte. Pál azonban [(diaponeó diaponeomai): ingerült lett], és megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a szellemnek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.255

Csel. 16,19 Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, [jelentése: (hallgatag; erdei)] vonák a piacra [(helküó helkó agora) a főtérreráncigálták] a hatóságok elé.

Csel. 16,20 És odavezetvén őket a bírákhoz, [(sztratégosz): az elöljárókhoz] mondának: Ezek az emberek zsidó [(iúdaiosz): júdeai] létükre megháborítják [(ektarasszó): teljesen megzavarták, felkavarták, rendkívül felzaklatták] a mi városunkat.

Csel. 16,21 És olyan szertartásokat [(ethosz): szokásokat] hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, [(paradekhomai poieó): sem átvennünk, sem követnünk] mivelhogy rómaiak vagyunk.

Csel. 16,22 És velük egyben feltámada, [(szünephisztémi): fellázadt] a sokaság, a [(okhlosz): tömeg] ő ellenük. A bírák, az [(sztratégosz): elöljárók] pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket.

Csel. 16,23 És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe vetik őket, megparancsolva a tömlöctartónak, a [(deszmophülax): börtönőrnek], hogy gondosan [(aszphalósz): biztonságosan] őrizze őket.256

Csel. 16,24 Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá.257

Csel. 16,25 Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték [(hümneó): magasztalják] az Istent. A foglyok pedig [(epakroaomai) figyelmesen] hallgatják vala őket.

Csel. 16,26 És hirtelen nagy földindulás lőn, [(szeiszmosz ginomai): nagy földrengés támadt] úgyannyira, hogy megrendültek [(szaleuó): meginogtak] a tömlöc fundamentumai, [(deszmótérion themeliosz themelion): a börtön alapjai] és azonnal megnyílnak az ajtók mind, és mindnyájuknak a bilincsei feloldódnak, és [lehulltak].258

Csel. 16,27 Fölserkenvén [(exüpnosz): felriadva] pedig a tömlöctartó, a [(deszmophülax) börtönőr] és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtai, kivonva fegyverét, [(makhaira): kardját], meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek [(ekpheugó): kimenekültek] a foglyok.²⁵⁹

Csel. 16,28 Pál azonban nagy fennszóval kiáltá, [(phóné megasz): hangosan rákiáltott] mondván: Semmi kárt [(kakosz): semmi gonoszat] ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!

Csel. 16,29 Az pedig világot [(phósz): világosságot, fényt] kérve beugrott, [(eiszpédaó): berohant] és remegve [(entromosz proszpiptó): reszketve földre] borult Pál és Silás elé,

Csel. 16,30 És kihozván [(exó proagó): kivezetve] őket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek [(szódzó): hogy megmenekülje]?260

Csel. 16,31 Azok pedig mondának: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz261 mind te, mind a te házadnépe!262

Csel. 16,32 És hirdetik neki az Úrnak igéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának.263

Csel. 16,33 És [(kai): akkor] az magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék [(baptidzó): be is meritkeztek] azonnal ő és az övéi mindnyájan.

Csel. 16,34 És bevitte [(anagó): felvezette] őket házába, asztalt terített nékik, és egész háznépével egyben örvendezett, [(agalliaó): ujjongott] hogy hitt az Istennek.

Csel. 16,35 Mikor pedig megvirradt, a bírák, a [(sztratégosz): város elöljárói] elküldték a poroszlókat, a [(rabdúkhosz): hatósági szolgákat] mondván: Bocsásd el azokat az embereket.

Csel. 16,36 A tömlöctartó, a [(deszmophülax): börtönőr] pedig tudtára adta [(apaggelló): hírül vitte] e szavakat Pálnak: A bírák, a [(sztratégosz): város elöljárói] ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!

Csel. 16,37 Pál pedig monda nékik: Megvesszőztek, [(deró): megbotoztak] minket nyilvánosan, ítélet, [(akatakritosz): bírói eljárás] nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöcbe [(phülaké): börtönbe] vetettek: és most alattomban [(lathra): titokban, feltűnés nélkül] akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jöjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.

Csel. 16,38 A poroszlók [(rabdúkhosz) a törvényszolgák] pedig megmondták [(anaggelló): hírül hozták] a bíráknak [(sztratégosz): a város elöljáróinak] e beszédeket; és azok megfélemlettek, [(phobeó phobeomai): megrémültek, megijedtek] mikor meghallották, hogy rómaiak.264

Csel. 16,39 És odamenvén, megkérlelik őket, és kivezetvén, kérik, hogy menjenek ki a városból [(exerkhomai): hagyják el a várost].

Csel. 16,40 Kijövén pedig a tömlöcből, [(phülaké): börtönből] bementek Lídiához; és mikor látták az atyafiakat, a [(adelphosz): testvéreket] vigasztalták, és [(parakaleó):bátorították] őket, és eltávozának.

249 A továbbiakban az apostol a gyülekezeteknek írott levelében már úgy ír Timóteusról, mint vele szolgáló testvéréről: „Köszönt titeket Timóteus, az én munkatársam…” (Róm. 16,21). „Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratából, és Timótheus atyafi, testvér, írják e levelet” (Kol. 1,1). „Pál és Timóteus, Jézus Krisztus rabszolgái írják e levelet, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, akik a püspökökkel, az elöljárókkal, felügyelőkkel, felvigyázókkal, és diakónusokkal az egyházban, a kihívottak közösségében szolgálókkal egyetemben” (Fil. 1,1). „Pál, Jézus Krisztus apostola, teljhatalmú megbízottja, aki az őt küldő Úr Jézus hatalmával szól, és cselekszik, az Isten akaratából és Timóteus az atyafi, a testvér, írják e levelet. Az Isten kihívott gyülekezetének, eklézsiájának, amely Korintusban van, mindama szentekkel egybe, akik kapcsolatba kerültek Istennel, és akik egész Akhájában vannak” (2 Kor. 1,1). A gyülekezetekhez, ahová az apostol még nem tud elmenni előre küldi Timóteust: „Azért küldtem hozzátok Timóteust, ki nékem szeretett és hű fiam, aki nagyon kedves, drága megbízható gyermekem az Úrban. Aki eszetekbe juttatja néktek az én útjaimat, és emlékeztet titeket tanításomra, életmódomra, életvezetésemre a Krisztusban, amint mindenütt, minden gyülekezetben, a kihívottak közösségében, az eklézsiában tanítok, és amit hirdetek” (1 Kor. 4,17). „Kit éppen azért küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja, és felbátorítsa a ti szíveteket” (Eféz. 6,22). „És elküldöttük Timóteust, a mi atyánkfiát, a mi testvérünket, és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus Evangéliumának hirdetésében. Hogy erősítsen, megszilárdítson, és felbátorítson és buzdítson titeket, hogy hiteteket megtartsátok” (1 Thess. 3,2). Az apostol így ír Timóteusról a gyülekezeteknek bemutatva őt: „Remélem pedig az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, és megnyugodjam, megértvén a ti dolgaitokat, és hallva hogylétetekről, és hogy a jó hírek, amiket rólatok fog hozni, felvidítsanak. Mert nincs senki más, aki ennyire hasonló lenne hozzám a gondolkodásában. Ő igazán szívén viseli a sorsotokat. Az ő kipróbált, és megbízható voltát, azt hogy milyen ember ismeritek. Hogy miképpen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangélium, a jó hír, örömhír, győzelmi hír, győztes hadvezér érkezésének híre érdekében, és terjesztésében” (Fil. 2,19-20.22). Az apostol minden levelében így tanítja, bátorítja és áldja Timóteust, és minden Istent szerető hívőt: „Ezt a tanítást adom néked, és kötöm a lelkedre fiam Timóteus, a rólad való korábbi próféciák szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel. [Más fordítás: Használd azokat a próféciákat, mint fegyvereket, és e próféciákon állva és azokkal megerősödve harcold végig ezt a küzdelmet, ezt a szellemi harcot jó stratégiával]. Birtokolván, és megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elutasítván, a hit dolgában hajótörést szenvedtek, megfeneklettek, zátonyra futottak, és csak roncs maradt belőlük, mert elvesztették a hitet” (1 Tim. 1,18-19). „Timóteusnak, az én szeretett fiamnak: kegyelem, irgalmasság, békesség, Istentől, a mi Atyánktól a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Hálát adok az Istennek, akinek szolgálok őseimtől fogva tiszta, érintetlen, vegyítetlen, hamisítatlan, őszinte, romlatlan, lelkiismerettel. Hogy szüntelen, megszakítás nélkül, állandóan gondolok reád, és említést teszek rólad imádságomban éjjel és nappal. Kívánván téged látni, megemlékezvén a te könnyhullatásaidról, hogy örömmel teljesedjem be. Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való őszinte hit, amely lakozott először a te nagyanyádban Loisban (jelentése: jobb, kellemesebb, tetszetősebb) és anyádban Eunikában (jelentése: jó, győzelem, örvendetes, győzelemmel megáldott; diadalmas, győztes); meg vagyok azonban győződve, hogy benned is. Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd, szítsd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által. [Más fordítás: Éppen ezért, emlékeztetlek arra az ajándékra - a Szent Szellemre, - amit Isten neked adott. Tudom, hogy ez benned él, mert én tettem rád a kezemet, így kaptad meg. Tehát, azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog megerősödni, és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy tűz lesz]. Mert nem félelemnek, a csüggedtségnek, kishitűségnek, vagy gyávaságnak szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek, Isten szerinti szeretetnek és józanságnak szellemét” (2 Tim. 1,2-7). „És: hogy gyermekségedtől fogva ismered, és tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által” (2 Tim. 3,15). És arra inti az apostol Timóteust, és bármely korban élő Krisztusban hívőket: „El ne hanyagold, és meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium, a vének kezeinek reád tevésével” (1 Tim. 4,14). „Pál, Jézus Krisztus kiküldött apostola a mi megtartó, üdvözítő, megmentő Istenünknek, Jézus Krisztusnak, a mi elváró reménységünknek rendelése szerint, az Ő felhatalmazása alapján írja e levelet. Timóteusnak, az én igaz és szeretett fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől, a mi Atyánktól, a Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Amiképpen Macedóniába menetelemkor kértelek, és bátorítottalak téged, hogy maradj Efézusban azért, hogy figyelmeztess egyeseket, ne tanítsanak más tudományt, hamis tanítást, és ne hirdessenek tévtanokat” (1 Tim. 1,1-3).

250 És ez azért történt, mert: „Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat [a testvéreket]: Ha körül nem metélkedtek Mózes (jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) rendtartása [a törvény előírása] szerint, nem üdvözülhettek [nem menekülhettek meg / nem szabadulhattok meg / nem kerülhettek biztonságba]. Mikor azért Pálnak [jelentése: (a kicsi, alacsony, csekély)] és Barnabásnak [a vigasztalás fia, a (prófétai) ígéret fia; az építő intés fia] nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezik, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe [a béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek kiindulása; béke városa", “béke birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] e kérdés ügyében. [Más fordítás: Mikor azért Pálnak és Barnabásnak (ú úk úkh oligosz sztaszisz): nem kis viszálya és (szüdzétészisz): vitája támadt velük, - akik nem csekély zendülést és vizsgálódást támasztottak ellenükben, - az a döntés született, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülük menjenek fel az apostolokhoz, (preszbüterosz): a presbiterekhez a vénekhez, (tútú dzétéma): ebben a vitás ügyben]. Az apostolok pedig így döntöttek: „Mert tetszék a Szent Szellemnek és nékünk, [(dokeó): jónak látta és vele együtt mi is úgy láttuk jónak], hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül. Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlva holt állattól, és a paráznaságtól, [(eidólothüton pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. Melyektől, ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!” (Csel. 15,1-2.28-29). Ezután Pál apostol Timóteussal: „Végigjárták a városokat, és átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodnak számban naponként” (Csel. 16,4-5). Jakab apostol megismétli: „A pogányokból (nemzetekből) lett hívők felől pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy ők… oltalmazzák meg magukat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől, mind a fúlva holt állattól, mind a paráznaságtól. [Görög szerint: (eidólothüton pniktosz porneia): a bálványoknak áldozottaktól, a vértől, a megfojtottól, és a házasságtöréstől, fajtalanságtól, prostitúciótól]. (Csel. 21,25).

251 Már Péter apostol így köszönti az itt élő gyülekezeteket: „Péter (jelentése: kőszikla, szikladarab, kő), Jézus (jelentése: héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; Józsué neve görög formában) Krisztusnak (jelentése: felkent) apostola, meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. A Pontusban (jelentése: tenger, hullám), Galáciában, Kappadóciában jelentése: nádas vidék, jó lovak tartománya), Ázsiában jelentése: mocsár; kelet) és Bithiniában jelentése: korai sietség; hatalmas zúgás) elszéledt, szétszóródott, szétszórtságban élő jövevényeknek. Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése, előzetes elhatározása szerint, a Szellem megszentelő munkája, Isten céljaira való elkülönítése által engedelmességre, figyelmes hallgatásra, és szolgálatkészségre, és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem, és békesség adassék néktek bőségesen” (1 Pét. 1,1-2).

252 Az apostol bizonyságot tesz arról, hogy az Úr itt kaput nyitott az Evangélium hirdetésére: „Mikor pedig Troásba mentem és megérkeztem a Krisztus evangéliuma ügyében, hogy Krisztus örömüzenetét hirdessem, kapu nyittatott nékem az Úrban…” (2 Kor. 2,12).

253 Az Úr így szólt az apostolhoz, bátorítva őt: „Monda pedig az Úr látomásban éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban” (Csel. 18,9-10).

254 A Tessalonikabelieknek így ír az apostol: „Mert magatok tudjátok, atyámfiai, testvéreim, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló, nem volt haszontalan, eredménytelen, üres. Sőt inkább, noha előzőleg már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt, előbb már szenvedés és bántalmazás ért bennünket Filippiben, amint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek is nyíltan, szabadon hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással, nehéz harcok árán, a sok nehézség ellenére is” (1 Thess. 2,1-2). Mert az történt, hogy az apostol Filippibe egy jövendőmondó lányból kiűzi a tisztátalan szellemet, és ezért a lány gazdái fellázították a tömeget: „És velük egyben feltámada a sokaság is őellenük, és rájuk támadt. A bírák, és az elöljárók pedig letépetvén ruháikat, megvesszőztették őket. És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá” (Csel. 16,22-24). És minden kor hívőinek így ír az apostol, az evangélium hirdetésének, és gyakorlásának következményeiről: „Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek, harcaitok lévén, hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam láttatok, és most hallotok felőlem” (Fil. 1,30).

255 Az Úr Jézus a tanítványokhoz szól, és: „Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket [(núsz): szellemi felfogóképességüket], hogy értsék az írásokat” (Luk. 24,44).

255 Az Úr Jézus parancsa a minden korban élő tanítványainak: „Elmenvén pedig prédikáljatok, és hírnökként ezt hirdessétek nekik, mondván: Elközelített, közel jött a mennyeknek országa, a menny Istenének királyi uralma. Betegeket, és gyengélkedőket gyógyítsatok, poklosokat, leprásokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, és keltsetek életre, ördögi, gonosz szellemeket, démonokat űzzetek. Ingyen vettétek, mert ajándékba kaptátok, ti is ingyen ajándékba adjátok” (Mát. 10,7-8). Mert: „Bennem adatott minden hatalom mennyen és földön. (Mát. 28,18). Ezért: „Hatalmatok van az ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn és hatalmon úrrá legyetek; és semmi nem árthat néktek” (Luk. 10,19). De ez a hatalom hit által működik „Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöket, gonosz szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki; új, ismeretlen, szokatlan, meglepő nyelveken szólnak” (Márk. 16,17). Nem ingerültség, és bosszankodás által, ezért: „Ne légy, és ne bosszankodj föl hirtelen a szellemedben a haragra; mert a harag, és a bosszankodás, indulat, düh a bolondok, az ostobák, hitetlenek kebelében, szívében nyugszik, a bensőjében tanyázik” (Préd. 7,9). Hát: „az ördögnek, a vádlónak, rágalmazónak ne adjatok helyet és semmi lehetőséget” (Eféz. 4,27)

256 És az üldözés minden Isten gyermekére kiterjedt, és kiterjed: „És ráveték kezűket az apostolokra [és elfogták és letartóztatták az apostolokat], és a közönséges [a nyilvános] tömlöcbe tevék [a köztörvényes bűnözők számára fenntartott börtönbe zárták] őket. Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc [a börtön] ajtaját, és kihozván [kivezette] őketmonda: Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban [a szenthelyen] a népnek, ez életnek minden beszédét [igéjét, rémáját, kijelentését. És mondjatok el az embereknek mindent a Jézusban való új életről]!” (Csel. 5,18-20). Péter apostolt is: „tömlöcbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak [négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek], hogy őrizzék őt; húsvét [a páskaünnep: [(paszkha): a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe] után akarván őt a nép elé vezettetni. Péter azért őrizteték a fogságban [a börtönben]; a gyülekezet, a [kihívottak közössége, az (ekklészia): az eklézsia] pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette, [(ektenész proszeukhé): buzgón, odaadóan, kitartóan, állhatatosan imádkozik az Istenhez az ő (hüper): érdekében]. Mikor pedig Heródes őt elő akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz, két [(sztratiótész): katona] között, megkötözve két lánccal [(deó): megbilincselve]; és őrök őrizék az ajtó előtt a tömlöcöt. És ímé az Úrnak angyala [(aggelosz): hírvivő követe] eljöve [(ephisztémi): odalépett hozzá, és melléállt], és világosság fénylék a tömlöcben, és [(phósz lampó): világosság támadt, fény ragyogott a cellában]: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének [(ekpiptó): lehullanak] a láncok kezeiről. És monda néki az angyal a [(aggelosz): hírnök, követ]: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsőruhádat és kövess engem! És kimenvén, követé őt; és nem tudta, hogy valóság az, ami történik az angyal [(aggelosz): hírnök, követ] által, hanem azt hitte, hogy látást, hogy [(horama): látomást] lát. Mikor pedig általmentek az első őrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílik előttük: és kimenvén, egy utcán előremennek; és azonnal eltávozik az angyal ő tőle. És Péter [en heautó genomenosz: egyedül maradva], és magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát [(aggelosz): hírnökét, követét], és megszabadított [kiragadott] engem Heródes kezéből és a zsidók népének [(iúdaiosz): júdeaiak] egész várakozásától” (Csel. 12,4-11). Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Más fordítás: Az Úr, Jahve az Örökkévaló angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8). Mert az angyalok: „…szolgáló szellemek, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget” (Zsid. 1,14). Így teljesíti be az Úr ígéretét: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13).

257 Az Isten igéjét hirdető embereket mindig is üldözték: „megverette Passúr (jelentése: (köröskörül jólét, kiterjedés; szabadítás, megváltás, szabadság). Jeremiás (jelentése: Jahve megalapoz; Isten felmagasztal, Isten magasztos; akit az Úr kijelölt) prófétát, és beveté őt a tömlöcbe, majd kalodába záratta, amely a felső benjámini (jelentése: jobb kezem fia; szerencse fia; szerencsés, boldog) kapuban volt az ÚR háza mellett” (Jer. 20,2-26).

258 És beteljesült az Úr ígérete, aki kijelentette, hogy: „ha ketten közületek egy akaraton lesznek, és egyetértenek, megállapodnak, és megegyezésre jutnak a földön minden dolog felől, - ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit csak kérnek, azt mind megadja nékik az én mennyei Atyám, és meg lesz nékik az én mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, együvé vezettetnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20). És az eredmény: „És minekutána könyörögtek, megmozdult, megrendült az a hely, ahol egybegyűltek; és megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják, és hirdetik vala” (Csel. 4,31). Ezért: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, és minden időben szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek és örvendjetek! (Fil. 4,4). A Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, nekem nincs terhemre, és engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent, és titeket megerősít” (Fil. 3,1).

259 Azért akarta megölni magét, mert tudta, hogy ha: „előkérik, és nem találják, a foglyokat, őt kivégzik” (Csel. 12,19)

260 Bemerítő Jánostól is ezt kérdezik, mikor az evangéliumot hirdette: „És megkérdé őt a sokaság, a tömeg, mondván: Mit cselekedjünk tehát?” (Luk. 3,10). Az Úr Jézustól is ezt kérdezik: „Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk? Felele Jézus és monda nékik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (Ján. 6,28-29). És megismétli János apostol, hogy mi az Istennek tetsző dolog: „Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében... (1 Ján. 3,23). Pünkösdkor Péter apostoltól is ezt kérdezik, és megadja a választ: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]. Ezeket pedig mikor hallották [mintha szíven találták volna őket], szívükben [(kardia): bensőjükben, a fizikai, lelki és a szellemi életük központjában] megkeseredének [a szó átszúrta a szívüket], és mondának, Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai [testvérek], férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg [változtassátok meg gondolkozásotokat] és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek, a [(hamartia): céltévesztés] bocsánatára [eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok] a Szent Szellem ajándékát” (Csel. 2,36-38). És az apostol így folytatja: „Mert ha a te száddal megvallást teszel, elismered, ugyanazt mondva az Úr Jézusról: és Úrnak vallod Jézust, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta, és életre keltette Őt a halálból, a halottak közül üdvözülsz” (Róm. 10,9).

261 Üdvözül (szódzó): megtart, (biztonságban) megőriz; megment, kiszabadít, biztonságba helyez, meggyógyít; üdvözít; betart (ígéretet); megtart (emlékezetében); elrejt, titokban tart; életben marad, tovább él; megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül; elmenekül, szerencsésen eljut valahová.

262 Az Úr Jézus kijelentése: „Aki hisz a Fiúban, örök - természetfeletti - élete van; aki pedig nem hisz, és nem engedelmeskedik szándékosan és önfejűen, a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta, a sátán hatalmában marad” (Ján. 3,36). „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök, természetfeletti élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök természetfeletti élete van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12).

263 Mert: „…a hit hallásból van, az Ige hallásából fakad, a hallás pedig Isten Igéje által: Krisztus beszéde, igéje, / kijelentése / által” (Róm. 10,17). Így valósulhat meg Isten akarata mindenki életében: „Az ő akarata szült minket az igazság, a valóság, igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

264 Így valósult meg Isten ígérete: „Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti, [Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik]. Felhozza [(jácá'): felragyogtatja] a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet” (Zsolt. 37,5-6)

IMA

Magasztallak Úr Jézus Krisztus, amiért Neked gondod van reám, ezért nem aggódom már semmi felől, hanem hálaadással tárom fel Te előtted imádságaimban minden gondomat, és Te Reád vetem azokat, a Te szent igéd tanácsa szerint.

MEGVALLÁS

Úr Jézus!

Hálatelt szívvel borulok Eléd, amiért engedted, hogy Téged megkötözzenek, és ítéletre adjanak azért, hogy nekem átadhassa a mennyország kulcsait, és felhatalmazzál arra, hogy amit megkötök a földön, az a mennyben is kötve legyen, és amit megoldok a földön, az a mennyben is oldva legyen.

(Mát 16,19; Mát.18,18)