Úr Jézus, én Uram!
Csak annyit kérek Tőled, hogy adj nekem benned bízó, rád
tekintő hitet!
Ámen
2017. szeptember 14.
Nem csak egy fog vagy a kozmikus fogaskerékben!
Isten valóra vált álma, mesterműve vagy! Aki Jézus Krisztusban
átölelt, és szorosan magához vont, és
most már az ő gyermeke vagy.
Mint gyermek, Jézushoz hasonlóan, a szeretet és elfogadás
helyére ültetett.
Steve McVey
NE FÉLJETEK!
„Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi
jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!”
(Jer. 10:2)
A szellemi ajándékokról
„Aszerint, hogy
ki-ki milyen szellemi ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy
Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek”
(1Pét 4.10; SZIT)
Spurgeon: Az igéről.
A Szentírásban található igazság soha nem tesz boldoggá
bennünket, amíg az a szívünkben élő igazsággá nem válik.
Imádság
Köszönöm Atyám, hogy Krisztusban jó pásztorom lettél. Hálás vagyok törődésedért, gondoskodó szeretetedért. Ámen
2017. szeptember 11.
Zsoltár 64. Könyörgés segítségért és oltalomért. (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 64,1
Az éneklőmesternek; [(nácaḥ): karmesternek, karvezetőnek]
Dávid zsoltára.
Zsolt. 64,2
Hallgasd meg, Isten, az én szómat, az én [(śíaḥ): beszédemet] mikor panaszkodom.
Óvd, Őrizd meg életemet, mert ellenség rettent.*
*Dávid minden
nyomorúságában, szorongattatásában kiált az Úrhoz, példát hagyva nekünk: „Mikor kiáltok,
hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem;
könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!” (Zsolt. 4,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én
sóhajtozásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos
kiáltozásomra), én Királyom és én
Istenem; mert én hozzád imádkozom!” (Zsolt. 5,2-3)
Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A
te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön
ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő
ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)
„Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd
te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram,
Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy
igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt.
35,23-24).
„Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj,
és értsd meg könyörgő szavam, esedező hangomat] mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltok,
és [imádkozom] hozzád, és mikor
felemelem [kitárom] kezeimet a te
szentséged lakhelye [(qóḏeš dəḇir dəḇír): szent templomod]
felé” (Zsolt. 28,2).
„Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én
sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert
én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel
hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok” (Zsolt. 5,2-4)
„Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél
imádságomra; hűséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt. 143,1).
Zsolt. 64,3
Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől [Héber szerint: Rejts
el engem az (ráʿaʿ): ártalmas, rossz szándékúak (sôḏ): társaságától, gyülekezésétől. akiknek minden (páʿal'áven) - tettük, üresség,
hiábavalóság hazugság, csalás romlottság.
A gonoszok (riḡəšáh reḡeš):
zsibongó sokaságától].*
*Így folytatja Dávid: „Szabadíts
(ments) meg engem, Uram, a gonosz
emberektől; az erőszakos emberektől védj (oltalmazz) meg engemet! Akik gonoszt gondolnak (rosszat terveznek) szívükben, és minden nap háborúságot
szítanak” (Zsolt. 140,2-3).
Zsolt. 64,4 Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát [(ḥereḇ):
mint a kardot]; irányozzák nyilukat, [(dáraḵ): meghajlítják, megfeszítik az
íjat, és céloznak nyilukkal], keserű [(mar): csípős, ártalmas, bántó, mérgező]
beszédükkel.*
*Dávid panasza, és
az Úr segítségének kérése: „Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják
ívüket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket” (Zsolt. 37,14).
„Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilukat az
idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek. [Más fordítás: Mert a céltévesztett hitetlenek már
feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta
szívűekre, hogy az igaz, az
egyenes szívűeket a sötétben lenyilazzák,
leterítsék]” (Zsolt. 11,2).
Zsolt. 64,5 Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy
hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek [Héber
szerint: (misətár): rejtekhelyről lövöldöznek a (tám): tökéletes, ártatlan, feddhetetlenre. (piṯə'óm piṯə'ôm): Váratlanul, és hirtelen lőnek rá, nem félnek;
Hogy arcátlanul gyorsan leterítsék].
Zsolt. 64,6 Megátalkodottak gonosz szándékukban; [eltökélték magukat a gonosztettre]
megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket [Héber szerint: (ḥázaq): elkötelezetten, szilárdan
ragaszkodnak a (raʿ) gonosz,
rosszindulatú károkozáshoz, rongáláshoz. (dáḇár):
Eldöntötték, hogy (môqéš ṭáman): csapdát rejtenek el. Azt ('ámar):
gondolják, és mondják, azzal dicsekednek, hogy ki (rá'áh): látja, ki veszi észre őket]?*
*Mert a gonosz: „Azt mondja
szívében: Elfelejtkezett Isten,
elrejtette arcát: nem is látott soha.
[Más fordítás: Mert így szól szívében: Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát,
és nem látja többé őket”
(Zsolt. 10,11).
És ezt gondolják, és mondják: Nem látja az Úr, és nem
veszi észre a Jákób Istene!” (Zsolt.
94,7).
„És mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e
tudomása erről a Felségesnek? És van-e a Magasságosban értelem?” (Zsolt. 73,11).
Zsolt. 64,7 Álnokságokat koholnak [(ʿavəláh): gonoszságokat,
csalást terveznek]; a kikoholt [(ḥáp̄aś): kitalált, kiötölt] tervet
végrehatják [(támam): kidolgozzák, véghez viszik, megvalósítják]; mindenikük
keble, az [('íš léḇ qereḇ): ember bensője]
és szíve kikutathatatlan [(ʿámóq): mély, rejtélyes,
kikutathatatlan kifürkészhetetlen; [Más fordítás: Titkos útjainkat ki tekinti át?” Átlátja az,
aki ismeri az ember bensőjét, a kifürkészhetetlen szívet].*
*A próféta is így
szól róla: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan és gonosz az; kicsoda
ismerhetné, ki tudná kiismerni azt?”
(Jer. 17,9).
Zsolt. 64,8 De meglövi [(járáh): nyíllal keresztüllövi] őket
az Isten; hirtelen [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] nyíl üt rajtok sebet [(ḥéc makkáh): nyíl sebzi meg őket; A Kisdedek nyilai az ő sebesítésük].*
*És folytatódik a
kijelentés: „Annakokáért hirtelen, és [(piṯə'óm
piṯə'ôm): váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás]. Gyorsan
egy [(peṯaʿ): szempillantás
alatt] megrontatik, [(šáḇar):
összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód]. (Más
fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a
veszedelem, és váratlanul összeroppan. egy pillanat alatt összetörik
menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése)” (Péld. 6,15).
Ézsaiás erről így ír: „Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a
földben törzsük, és Ő csak rájuk fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát,
forgószél ragadja el” (Ésa. 40,24).
Mert az
Isten nélkül élők: kapcsolatba, közösségbe kerülnek az átokkal,
és az birtokba veszi őket” (5Móz. 28,15).
„Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; A maga
gonoszsága miatt bukik el” (Péld.
14,32).
Zsolt. 64,9 És megejtik őket, a nyelvük lesz ellenük; iszonyodik
mindenki, aki őket látja [Héber szerint: (kášal
lášón
lášôn náḏaḏ): saját nyelvük, buktatja el őket. Aki (rá'áh): szemléli, azt látja, hogy a
saját beszédük űzi el, kényszeríti menekülésre őket].*
*Hiszen meg van
írva: „Az
ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval; és az ő cselekedetének
fizetését veszi az ember önmagának. (Más fordítás: Amit mond az ember, annak a gyümölcséből
lakik jól, és amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza)” (Péld. 12,13).
Zsolt. 64,10 Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják
Istennek dolgát, és megértik cselekedetét. [Héber
szerint: Akkor (járé'):
félelemmel való tiszteletre, csodálatra, bámulatra készteti a ('áḏám): a testi embert. (náḡaḏ): megvallják, és hirdetik Isten (póʿal): tettét. És (śáḵal): megszemlélik, megvizsgálják,
fontolóra veszik (maʿăśeh)
cselekedeteiket, és életmódjuk, következményét].*
*És: „Hallatszik
már a Babilóniából futva menekülők hangja, akik hírül viszik Sionnak, hogy
bosszút állt Istenünk, az Úr, Jahve az Örökkévaló bosszút állt templomáért!” (Jer. 50,28).
Zsolt. 64,11 Örvendeni fog az igaz Istenben, és hozzá menekül; és
dicsekedni fognak minden egyenes szívűek. [Héber
szerint: (śámaḥ śáméaḥ): örül, és örvendezik az (caddíq): az igazzá nyilvánított (jahəveh): Jahvéban az Örökkévalóban. Hozzá (ḥásáh): menekül, oltalmat / menedéket keresve. És (hálal jášár léḇ): ragyogva dicsekednek, énekkel, dicsérik,
magasztalják az igazszívűek].*
*És Dávid
újra -és újra arra buzdítja a hívőket: Örvendezzetek [(ránan): örüljetek, vigadjatok,
ujjongjatok, örömkiáltást hallassatok] ti
igazak, [(caddíq): igaznak nyilvánítottak] az Úrban; [(jəhóváh): Jahvéban, az
Örökkévalóban, mert] a hívőkhöz, az
[(jášár):
igazakhoz] illik a dicséret” (Zsolt. 33,1).
„Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről
énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog! Az Úr építi
Jeruzsálemet, összegyűjti (a szétszóródott) Izráelnek elűzötteit; Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi
sebeiket” (Zsolt. 147,13).
„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi
szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki
zengedezésekkel, (ujjongjunk előtte
énekszóval). Mert nagy Isten az Úr, és
nagy király minden istenen felül”
(Zsolt. 95,1-3).
Mert: „Jó dolog
dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó
reggel a te kegyelmedet, és (szeretetedet) és éjjelente a te hűséges voltodat. Tízhúrú hegedűvel és lanttal,
hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te
cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem, és (ujjongok)”
(Zsolt. 92,2-5).
„Örüljetek az Úrban,
vigadozzatok, és ujjongjatok ti igazak, ti, akik megigazultatok, akiket
igaznak nyilvánítottak! Örvendezzetek
mindnyájan ti igaz szívűek” (Zsolt.
32,11).
És ő is arra buzdít, hogy: „Dicsőítsétek
velem az Urat! Hirdessétek velem az
ÚR nagyságát, és magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsolt. 34,4).
Az apostol is arra
buzdítja a hívőket, hogy: „Örüljetek és örvendezzetek az Úrban mindenkor, és minden időben szüntelenül. Újra csak azt mondom,
örüljetek és örvendjetek!” (Fil. 4,4).
És a Szent Szellem újra- és újra arra buzdít az apostolon keresztül, hogy: „… atyámfiai, testvéreim, örüljetek, és örvendezzetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem
restellem, nekem nincs terhemre, és
engem nem fáraszt, tinéktek pedig bátorságos, sőt szükséges, mert biztonságot jelent,
és titeket megerősít”
(Fil. 3,1).
És azért örüljenek,
mert: „… a Szellem gyümölcse: öröm…” (Gal. 5,22).
Már Dávid így prófétál
róluk: „Az igazak, a megigazultak… örvendeznek és vígadnak az
Isten színe előtt, és ujjongnak örömmel, és vígan örvendeznek” (Zsolt.
68,4).
Hát:
„Azonképpen ti is örüljetek, és
örüljetek, örvendezzetek együtt velem” (Fil. 2,18).
És
ismét: „Mindenkor örüljetek” (1
Thess. 5,16).
Mert:
„Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és
megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked” (Sof.
3,17).
Ezért: „Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek;
ujjongjatok a Jákób Istenének! (Más fordítás:
Vigadjatok a mi erős Istenünk előtt, ujjongjatok Jákób Istene előtt)!” (Zsolt.
81,2).
Mert:
„Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra, és a tiszta
szívűekre öröm. Örüljetek ti igazak az Úrban, és magasztaljátok az ő szentséges
emlékezetét, és szent nevét!” (Zsolt. 97,11).
Habakuk is az Úrban
való örömről, és annak okáról prófétál: „Hallám
és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, és porladni kezdenek csontjaim, reszketnek
lábaim és reszkető léptekkel járok: hogy nyugtom legyen a nyomorúság napján,
amely feljön a bennünket fosztogató népre, mely megsanyargatja azt. Mert a
fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben a szőlőtőkéken nem lészen gyümölcs,
megcsal, és hiányozni fog az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek
eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én
örvendezni, és vigadozni fogok az
Úrban, és vigadok az én szabadító Istenemben” (Hab. 3,16-18).
Ézsaiás is erről
prófétál, és arról, hogy mit tett az Úr velünk: „Örvendezvén örvendezek, és ujjongva
ugrálok örömömben, mert nagy örömöm telik az Úrban, örüljön egész lényem az én
Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvnek, a szabadulásnak,
megmentésnek, biztonságnak, és jólétnek ruháival öltöztetett fel engem, az
igazság, a megigazulás palástjával vett engemet körül. A megigazulás palástját
terítette rám, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, aki fölteszi
fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, és ékszereit. Mert
mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit,
akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot, a megigazulást s a dicsőséget
minden nép előtt, és öröméneket ad minden nép hallatára” (Ésa.
61,10-11).
Spurgeon: A lelkiismeretről.
Nincsen nyugtalanabb vendége a háznak, mint a lelkiismeret, ha
furdalni kezd.
Jó Veled élni Uram!
„Mily drágák nekem szándékaid, terveid, Istenem, mily hatalmas
azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad
vagyok”
(Zsolt. 139,17-18)
Krisztus szerelme átvisz mindenen.
„Kicsoda szakaszt vagy kicsoda választ el
minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság, nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás,
szorult helyzet, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés,
szorongás, vagy szorongattatás? Vagy szükség, keserűség, kín, gyötrelem, ínség, vagy üldözés?
Vagy éhség, - éhínség - vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy
életveszély, vagy fegyver, kard, háború, erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom?"
(Róm. 8,35)
Halálból életre
Az egyetlen híd, ami átvezet halálból az életre, boldogtalan
életből a boldogságra, csak a Jézus keresztje, kínoszlopa.
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
A szelek süvöltése és a hullámok
morajlása fölött felhangzik Jézus hangja. Amikor a szavunk is bennakad a
rémülettől, halljuk Krisztus szavát: „Jöjj!” Péter egyik lábát a csónak pereme
fölé emelte...aztán kételyeit félredobva kilépett a csónakból. A víz olyan
szilárd volt lába alatt mint a kő. JÉZUS szavára te is meg tudod tenni ezt a
hitlépést, és átéled ugyanezt a megtapasztalást! Jézus ma mindenkinek mondja a
Máté 11,28 szavaival: „JÖJJ!” Tedd meg! Az Úr áldjon!
REINHARD BONNKE
2017. szeptember 7.
Zsoltár 63. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 63,1 Dávid [jelentése: szeretett,
szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára, [abból az időből] mikor a Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő;
dicsőítve lesz] pusztájában [(miḏəbár): sivatag, Terméketlen sivár,
meg nem munkált és aszályos, víz nélkül való vidék] volt.*
*Dávid – a
kihívottak közössége, az eklézsia előképe a világba, a víz, és élet nélküli helyre helyeztetett: „És Dávid a
pusztában tartózkodék az erős helyeken, (sziklavárakban) és a Zif (jelentése: faloromzat,
olvasztás helye, előkészítési hely) pusztájában
levő hegységen marada. És Saul (jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt; a megkérdezett) mindennap
keresé, de az Isten nem adá őt kezébe” (1 Sám. 23,14).
És egyik pusztából, megy a
másikba, és ennek oka: „Lőn pedig, hogy a
mikor visszatért Saul a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor,
kivándorolt) üldözéséből, megüzenték
néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi (jelentése: vadkecskék forrása,
kecskegidák forrása) pusztájában van” (1 Sám. 24,2).
És itt: „halál hullámai (örvényei) vettek
engem körül, Az istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem” (2
Sám. 22,5).
De: „Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó;
És megszabadulok ellenségeimtől. Mert halál hullámai vettek engem körül,
Az istentelenség (örvényei) árjai
(pusztító áradat) rettentettek engem” (2 Sám. 22,4-5).
Az Egyház helyéről tesz
bizonyságot János apostol is: „De adaték
az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő
helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig”
(Jel. 12,14).
Zsolt. 63,2 Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged;
téged szomjúhozlak, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek
nincs vize; [Héber szerint: ('ĕlóhím)! Én [('él): erős, hatalmas] Istenem! Jó reggel már (šáḥar):
Hozzád vágyakozom]; Téged cámé'
nep̄ eš): szomjúhozlak, Hozzád
[(kámahh
báśár): vágyakozik, epekedik] hústestem
a [(cijjáh): száraz, aszályos, szomjú, (ʿájép̄): gyenge, kimerült,
fáradt, szomjúságtól elgyötört] földön,
ahol csak (bəlí): romlás, pusztulás
van, mert nincs (majim): víze].*
* És így
folytatja Dávid: „Feléd terjesztgetem (imádkozva nyújtom)
kezeimet; egész lényem, mint szomjú, (kiszikkadt) föld, úgy eped utánad. Szela. (Zsolt. 143,6).
„Mint a szarvas kívánkozik [(ʿáraḡ): epekedik] a folyóvizekre, úgy kívánkozik [(ʿáraḡ):vágyakozik ] egész
lényem hozzád, oh Isten [('ĕlóhím)]! Szomjúhozik egész lényem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és
jelenhetek meg Isten előtt [(rá'áh páním): hogy lássam Isten
arcát]?” (Zsolt. 42,2-3).
„Egyet kérek az Úrtól [('eḥáḏ): csak egyetlen vágyam van], azért esedezem, és azért [(šá'él
šá'al): könyörgök]: hogy
lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében. Hogy nézhessem az Úrnak
szépségét [(ḥázáh nóʿam): hadd lássam pompáját, ragyogását, és láthassam,
milyen jóságos az Úr, és élvezhessem az Úr kedvességét], és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik
(eleped) lelkem az Úrnak tornácai után;
szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a
fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh
Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te
házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).
„Ó Isten! Te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem,
utánad sóvárog egész lényem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Hogy
láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet” (Zsolt. 63,2-3).
„Szívem utánad vágyott éjszaka, az én szellemem is
bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot
tanulnak a földnek lakosai”
(Ésa. 26,9).
Zsolt. 63,3 Hogy láthassalak téged a szent helyen, [(qóḏeš):
a szentélyben] szemlélvén a te [(ʿôz
ʿóz): erődet] hatalmadat és dicsőségedet; [Más
fordítás: Téged keres tekintetem a
szent sátorban, hogy erődet, fenségedet és dicsőségedet megláthassam].
Zsolt. 63,4 Hiszen a te kegyelmed, és [(ḥeseḏ): szereteted]
jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.*
*Így folytatja
Dávid: „Hallgass meg engem, Uram, (jəhóváh: Jahve Örökkévaló) jóságos
szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága
szerint (fordulj hozzám), és tekints
én reám” (Zsolt. 69,17).
„én Uram, (jəhóváh:
Jahve Örökkévaló) Istenem, bánj velem és (tégy jót velem) a te
nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg (jóságos szereteteddel ments meg) engem!” (Zsolt. 109,21).
Zsolt. 63,5 Ezért téged áldalak, magasztallak, amíg élek, nevedet
imádva emelem föl kezem.*
*Igen: „Dicsérem az
Urat, amíg élek; éneklek, és (zsoltárt zengek) az én Istenemnek, amíg vagyok”
(Zsolt. 146,2).
És: „Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek,
amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33).
Bizony: „Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,5).
Hát: „Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj,
és értsd meg könyörgő szavam,
esedező hangomat] mikor [(šávaʿ):
segítségért] kiáltok, és [imádkozom] hozzád, és mikor felemelem [kitárom] kezeimet a te szentséged lakhelye [(qóḏeš dəḇir dəḇír): szent templomod] felé” (Zsolt. 28,2).
Zsolt. 63,6 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg, mikor víg
ajakkal, és [(rənánáh): ujjongó örömkiáltással] dicsérhet téged az én szájam!*
*Igen: „Ujjongva
örvendezik az én ajkam, hogy énekelhetek néked, és egész valóm is, amelyet
megváltottál” (Zsolt. 71,23).
Zsolt. 63,7 Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra
rólad elmélkedem; [Héber szerint: (jácúʿa):
ágyamban rád (záḵar): emlékezem az ('ašəmúráh
'ašəmóreṯ) éjjeli őrség idején, és Rólad (háḡáh): gondolkodom, emlékezem, felidézlek magamban].*
*Mert: „Szívem utánad
vágyott éjszaka, teljes szívből kereslek Téged, mivel ha ítéleteid megjelennek
a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai” (Ésa. 26,9). B
izony: „Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom, és kitárom
feléje éjjel lankadatlanul; nem tudok megvigasztalódni. Istenről emlékezem, és
csak sóhajtozom; róla gondolkodom, róla elmélkedem és elcsüggedek. Szemeimet
nyitva tartom; szótlanul hánykolódom. Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor
éveiről. Eszembe jutnak énekeim
éjjelente, szívemben elmélkedem: Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart
tovább jóakarata?” (Zsolt. 77,3-8).
„És felemelem kezeimet, és elfogadom parancsolataidat, mert szeretem
őket, és elmélkedem rendelkezéseiden” (Zsolt. 119,48).
„És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, mily
drágák nekem szándékaid Istenem! Hatalmas azoknak száma! Számlálgatom őket:
többek a fövénynél; felserkenek, s mégis veled vagyok” (Zsolt. 139,17-18).
„Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságos
döntéseidért” (Zsolt. 119,62).
„Uram! A te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a
te törvényedet” (Zsolt. 119,55).
És én: „Áldom [dicsőítem] az Urat,
aki tanácsot, és [értelmet] adott és
[kijelentette] nékem, még éjjel is
oktatnak [tanítanak, figyelmeztetnek, erre intenek] engem az én veséim, [az én bensőm]” (Zsolt. 16,7).
Zsolt. 63,8 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak
árnyékában örvendeztem. [Héber szerint: (ʿezəráṯ
ʿezəráh ʿezəráṯáh): pártfogóm, támogatóm, segítségem, oltalmazóm voltál. (kánáp̄): Szárnyaid körbezártak,
beburkoltak, (cél): védelmükben,
biztonságban voltam, és (ránan):
örömkiáltást hallatva, ujjongtam, és örvendeztem].*
*Még amikor a
világban – a zordon sivatagban, és hústestben –voltunk, már akkor is az Úr
őrzött: „Mert az Úrnak része az ő népe; Mint a fészkén felrebbenő sas fiai
felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli
őket” (5Móz. 32,9-11)
„Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az
embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek” (Zsolt. 36,8).
Hát továbbra is: „Tarts [(šámar):
őrizz,
óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad
árnyékában menedéket nekem]” (Zsolt. 17,8).
Zsolt. 63,9 Ragaszkodom Hozzád; [('aḥar): Azután] a Te jobbod megtámogat [(támaḵ):
megragad, és erősen tart] engem.
Zsolt. 63,10 Azok pedig, akik veszedelemre keresik életem, a föld mélységeibe jutnak. [Héber szerint: Akik (šó'áh
šô'áh): rombolásomra, pusztulásomra törnek,
akik azért (báqaš): keresik, kutatják (nep̄eš):
életemet, mert meg akarják rontani,
azok lekerülnek a ('erec (taḥətí): földnek mélyébe, és (bô'): beletétetnek a sírba].
Zsolt. 63,11 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak
lesznek eledelei. [Héber szerint: (ḥereḇ):
kardnak lesznek (náḡar): átadva,
kiszolgáltatva, és elvesznek, elpusztulnak. (šuʿál šúʿál): Rókáknak (mənáṯ):
lesznek zsákmányul].*
*Hát: „Fogjátok
meg a rókákat, a kölyök rókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!” (Én. 2,15).
Zsolt. 63,12 A király pedig örvendezni fog Istenben;
dicséri őt mindaz, aki őreá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája. [Héber szerint: A
(meleḵ): király (śámaḥ śáméaḥ): gyönyörködve örül, és
örvendezik ('ĕlóhím): Istenben, és mindaz
(hálal): fénylik, ragyog, világít,
és énekkel dicséri, magasztalja, Istent és (šáḇaʿ): fogadalmat tesz, mert
(sáḵar): bezárul a (dáḇar
peh): leigázó szája].
Az Úr szeretete abban is megnyilvánul, hogy:
,,Akit az Úr szeret, annak pihenést ad”
(Zsolt. 127:2b, NLT fordítás)
NE FÉLJ!
Ha a gonosz egész csapata jön ellened, te
„Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak
téged! Mondja az Úr”
(Jer. 1:8)
Szeressük egymást
„És most kérlek téged, nem mintha új,
ismeretlen, meglepő parancsolatot írnék néked, hanem amelyet
kezdettől fogva vettünk, és eredetileg
befogadtunk, és birtokoltunk, hogy Isten
szerinti szeretettel szeressük egymást! Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai
szerint élünk: ez a parancs viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok,
hogy a szerint élhessetek”
(2 Ján. 1,5-6)
Az Úr Jézus
„sebesíttetett meg bűneinkért, céltévesztésünkért, megrontatott a mi
vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk
meg”
(Ésa. 53,5)
2017. szeptember 4.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)