Péld. 11,1 Az álnok font utálatos az Úrnál. Az igaz mérték,
pedig kedves néki. [Héber szerint: A (mirəmáh
(mó'zén): hamis mérleg, a csalás, becsapás (tóʿéḇáh tôʿéḇáh):
utálatosság, utálat az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál. A (šálém 'eḇen): pontos (csorbítatlan) súlyok] pedig (rácón rácôn): megnyerik tetszését, öröm számára.*
*Nem szűnik meg
figyelmeztetni az Úr: „Ne kövessetek el igazságtalanságot, az ítéletben, a hosszmértékben,
súlymértékben és űrmértékben. Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz
hin legyen közöttetek. Én az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) vagyok
a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. (Héber szerint: Ne kövessetek
el jogtalanságot az ítélkezésben. Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok,
és igaz mérőedényetek legyen” (3 Móz. 19,35-36).
És: „Ne legyen a te zsákodban kétféle font, kétféle súlymérték: nagyobb és
kisebb. Ne legyen a te házadban kétféle éfa, (kétféle véka): nagyobb és kisebb. Teljes és igaz fontod
legyen néked; teljes és igaz éfád legyen néked; (Pontos és hiteles
súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen) hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) a te Istened ad néked. Mert az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló), a te Istened előtt utálni való mindaz, aki
hamisságot művel” (5 Móz. 25,13-16).
Mert: „A kétféle font és a kétféle mérték, utálatos az Úrnál egyaránt mind a
kettő. Utálatos az Úrnál a kétféle súly; és a hamis fontok nem jó dolgok” (Péld. 20,10.23).
Ezért: „Igaz mérőserpenyőitek legyenek és igaz éfátok, és igaz báthotok: (Más fordítás: Hiteles mérleget, éfát és batot
használjatok)!” (Ezék. 45,10).
Mert: „Vajon jóváhagyom-e a hamis mértéket, és a zsákba rejtett csalárd
fontokat (hamis súlyokat)?” (Mik. 6,11).
„Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök, és e
föld szegényeinek kipusztítására,
(akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország
nyomorultjait). Mondván: Mikor múlik el
az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy megnyithassuk a gabonás
házat? Hogy megkisebbítsük a vékát, és megnagyobbítsuk az árát, és hamis
mértékkel csalhassunk?!” (Ámós. 8,4-5)
Péld. 11,2 Kevélység jő: gyalázat jő, az alázatosoknál pedig
bölcsesség van, [Más
fordítás: Az
elbizakodottságnak gyalázat a társa, a szerényeknél a bölcsesség lakik]. »Héber szerint: Akit (záḏôn): büszkeség,
gőg, szemtelenség, önhittség (bô'): vezet, ott (qálôn): szégyen,
gyalázat, megvetés, szégyenletes tett is (bô'): megvalósul. Aki pedig (cánúʿa):
alázatosan, szerényen tesz valamit, annál (ḥáḵəmáh): bölcsesség,
értelem, szakértelem, ügyesség is van«.*
*Így folytatódik a kijelentés: „A megromlás előtt
felfuvalkodik az ember elméje,
(szíve); a tisztesség előtt pedig
alázatosság van (de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).
Igen: „A megromlás előtt kevélység jár, és az eset
előtt felfuvalkodottság. (Más fordítás: Az
összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság” (Péld. 16,18).
Pedig: „Az Úrnak félelme a bölcsességnek tudománya,
és a tisztességnek előtte jár az alázatosság” (Péld. 15.33).
Mert: „[A gőgösöknek, kevélyeknek] kik csúfolók [és gúnyolódók], ő
megcsúfolja azokat [és kigúnyolja, és csúffá teszi]; a szelídeknek [nyomorult, és
megalázottaknak]
pedig
ad kedvességet [mert a szelídekhez
jóindulattal van, és kegyelmet ad]. A bölcsek tisztességet [(káḇóḏ káḇôḏ): dicsőséget, méltóságot, bőséget, gazdagságot] örökölnek [(náḥal): tulajdonul megkapják, és birtokba veszik]. A bolondok, [(kəsíl): akik önhittek, istentelenek,
vagyis Isten nélkül élők, akik ostobák,
vagyis a hitetlenek, akik felmagasztalják magukat] pedig
gyalázatot [(qálôn): szégyent, és
megvetést] aratnak. [Más fordítás: Megtiszteltetés
lesz a bölcsek osztályrésze, megszégyenülés a balgák öröksége]” (Péld. 3,34-35).
Dávid megvallása: „Az
irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy. A tisztához tiszta
vagy, de a hamisnak ellenállsz” (Zsolt.
18,26-27)
Jakab apostol
is azt vallja, hogy: „... Isten a
kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” „...és ő az
alázatost megtartja” (Jak. 4,6; Jób.
22,29)
Péter apostolon keresztül részletesebben kifejti az Úr az Ő
igéjét: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak
engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az
alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az
alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (1
Pét. 5,5).
Megszégyenülés a balgák /
bolondok / öröksége, ezért Dávid így
imádkozik, mert bölcs szeretne lenni és nem bolond: „Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet!
Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra” (Zsolt. 119,5-6).
És így válaszol az örök Király: „Mert aki (megtalál), és
megnyer engem, (az életet találja meg), és
nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot (nyert kegyelmet). De aki vétkezik ellenem, erőszakot
cselekszik az ő lelkén (vagyis magának árt); minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!” (Péld. 8,35-36).
Péld. 11,3 Az igazakat, a [(jášár): megigazultakat]
tökéletességük, az [(tummáh): ártatlanság, feddhetetlenség,
tisztaság, egyenesség] vezeti [igazgatja]. De a hitetleneket, aki (bḡḏ): hűtlenkedik,
elpártol, áruló módon cselekszik, elárul, becsap, félrevezet], gonoszságuk
[hamisságuk, romlottságuk, csalárdságuk]
elpusztítja, [(selep̄): romlásba dönti; tönkreteszi]. (Más fordítás: A feddhetetlenség olyan biztosan vezet,
mint pásztor a nyáját).
Péld. 11,4 Nem használ a vagyon a haragnak idején; az igazság
pedig kiragad a halálból. [Héber szerint: (jáʿal hôn): mit sem ér a gazdagság a (ʿeḇəráh
jôm): harag kiöntésének napján. A (cəḏáqáh): a megigazulás pedig (nácal): megóv, kiragad, megment,
megszabadít (máveṯ) halálos
betegségből, romlásból, csapás, és pusztulásból, és a halálból].*
*És folytatódik a
figyelmeztetés: „Nem használnak, és [nem hajt hasznot a bűnnel szerzett, hamissággal
gyűjtött kincs]. A gonoszság, az [istentelenség] kincsei, [semmit sem érnek].
Az igazság [a megigazulás] pedig
megszabadít [megment] a
halálból. [Héber
szerint: Nem (jáʿal): hoz hasznot, nem segít, és
nem jelent előnyt a (rešaʿ): gonoszsággal,
jogtalansággal, bűnnel csalással teletöltött ('ôcár): kincstár. (cəḏáqáh):
A megigazulás pedig (nácal): kiragad, megment,
megszabadít, megvéd a (máveṯ) halálos betegségtől,
csapástól, pusztulástól, romlástól, haláltól]” (Péld. 10,2).
„A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett
hiábavalósága azoknak, akik a halált keresik. (Más fordítás: A hazug nyelvvel
szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda)” (Péld. 21,6).
Bizony: „Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának
napján…” (Sof. 1.18).
„Ezüstjüket az utcákra vetik, és aranyuk szenny lesz
előttük, és a (szemétbe kerül); ezüstjük s aranyuk meg nem szabadíthatja
őket az Úr búsulásának napján; Éhségüket nem elégíthetik ki, gyomrukat nem
tölthetik meg vele; mert csábítójuk volt az a vétekre. És a belőle készült
drága ékességeket kevélykedésre használják, és utálatosságuk képeit,
undokságaikat abból csinálták, azért tettem előttük azt (szemétté) szennyé”
(Ezék. 7,19-20).
Dávid megvallása a gazdagság
hiábavalóságáról: „Akik gazdagságukban
[(ḥajil):
erejükben,
hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben]
bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]. Semmit sem vihetnek el magukkal, ha
meghalnak; dicsőségük [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utánuk (nem követi őket).
(Zsolt. 49,7.18-20).
Ha életükben áldottnak vallják is magukat, s ha
dicsérik is őket, hogy jól tettek magukkal. [Más fordítás: Ha életében boldognak
mondta is magát, mert életében elvette az ö javait, és dicsérik, hogy jól megy
sora]: Mégis az ő
atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot. [Héber: Az Ő atyáinak (dór
dôr): generációjához (bô'): helyeztetik (nécaḥ
necaḥ): maradandóság (lóh lô' ló'): nélkül, és soha többé
nem (rá'áh'ôr):
lát fényt, világosságot]. A babiloni
király példájával mutatja meg a Szent Szellem a vagyon „hasznát”. Amikor így
szólt a király: „Nem ez-e ama nagy
Babilon, amelyet én építettem királyság házának, (királyi székhellyé
hatalmam teljében) az én hatalmasságom
ereje által és dicsőségem tisztességére (fenségem dicsőítésére)? Még a szó a király szájában volt, amikor
szózat száll le az égből (egy hang hallatszott a mennyből): Néked szól, (az üzenet) oh Nabukodonozor király. (Elvesztetted
királyságodat). A birodalom elvétetett
tőled” (Dán. 4,27-28).
Az Úr Jézus egy példázatot
mond a vagyonban bízókról: „És
monda nékik egy példázatot, egy hasonlatot, szólván: Egy gazdag, jómódú,
vagyonos embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodik, és így
gondolkozott és latolgatta, mérlegelte, és így tanakodott magában mondván: Mit
cselekedjem? Mert nincs hová betakarítanom, és begyűjtenem az én termésemet. És
monda: Ezt cselekszem: Az én csűrjeimet, a magtáraimat lebontom, és nagyobbakat
építek; és azokba takarom, és oda takarítom be, és ott fogom tárolni minden
gabonámat, minden termésemet, és javaimat. És azután majd elégedetten ezt
mondom magamnak: Sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, mert annyi jó dolgot
halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz. Tedd magadat kényelembe, pihenj,
egyél, igyál, gyönyörködjél, örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól,
élvezd az életet! Monda pedig néki az Isten: Te bolond, ostoba,
öntelt, és meggondolatlan, ez éjjel elkérik, visszakövetelik tőled a te
életedet; amiket pedig készítettél, a vagyon, amit összegyűjtöttél, amit
felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, és
így jár az, aki kincset takar magának, aki elraktároz, és felhalmoz, és nem az
Istenben gazdag” (Luk. 12,16-21).
Pál apostol megvallása: „Megigazulván azért hit által békességünk van Istennel,
létrejött az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség;
jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, a mi Urunk
Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1).
Péld.
11,5 A tökéletesnek, az [(támím):
ártatlannak, feddhetetlennek] igazsága [(cəḏáqáh): igazságossága, megigazult
volta] igazgatja [(jášar): elsimítja, egyengeti] az ő
útját [(dereḵ): életútját, sorsát]. De önnön istentelenségében [(rišəʿáh):
gonoszsága, bűne által] esik [(náp̄al):
bukik] el az istentelen [(rášáʿ): gonosz].*
*Mert: „A maga
álnokságai [gaztettei] fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg, és
az [tartja fogva]. (Héber szerint: A saját (ʿávôn
ʿáôn): törvényszegése (láḵaḏ):
csalja tőrbe, és ejti foglyul az Isten
nélkül élőt, mégpedig mindenkit saját céltévesztése). Ő meghal, mert nem fogadta el a (músár
mámôṯ): tanítást, útmutatást, ezért elvész,
elpusztul] tudomány híján.
Bolondságának [('ivveleṯ
róḇ): ostobaságának, butaságának nagysága] és sokasága [megmámorosította]. Emiatt támolyog [tévelyeg, és
elvész, mert nagy ostobasága romlásba dönti, és csapdába kerül]” (Péld. 5,22-23).
Így: „Visszahárul fejére a nyomorúság,
erőszakossága saját fejére száll” (Zsolt.
7,17)
Mivel nem fogadták el
az Igazat: „A gonoszt gonoszság öli meg,
és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat” „Esznek azért az ő útjuknak
gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek” „Sarkát csapda ragadja meg, és
hurok feszül rá. Kötél van elrejtve számára a földön, és csapda van ösvényén” (Zsolt. 34,22; Péld. 1,31;Jób. 18,9-10).
A Szent Szellem
többszörösen kijelenti azt a törvényszerűséget, hogy: „... akik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak”
(Jób. 4,8)
„Aki vet
álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő haragjának vesszeje megtöretik” (Péld. 22,8)
Nem csak a gonosz
cselekedetek, hanem a hazug – vagyis az igével ellentétes – beszédekre is
vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak
beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” Mert: „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből
fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és
halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét
eszi. (Péld. 6,2; 18,20-21)
Pál apostol is felhívja
a hívők figyelmét erre a törvényszerűségre: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. [Más fordítás: Ne áltassátok
magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert
aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet], a
(hús)testből arat veszedelmet [pusztulást; saját húsából fog romlást
aratni]; aki pedig vet a Szellemnek,
a Szellemből arat örök életet.
[Más fordítás: Aki
azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének kívánságait, annak a bűnös
természete örök halált terem, és ezt fogja learatni. Aki viszont a Szent
Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök (természetfeletti)
életet]” (Gal. 6,7-8).
Egy előképben így
mutatja be a Szent Szellem ezt a törvényszerűséget: „Felakaszták azért Hámánt a fára, amelyet készített Márdokeusnak, és
megszünék a király haragja” (Eszt.
7,10).
Így
járnak, akik nem fogadták meg / és
be az Igét, vagyis Isten nélkül élnek, azokat nincs aki megvédelmezze, ezért: „Összeomlik sátruk (testük), meghalnak bölcsesség nélkül” (Jób. 4,21)
Isten Igéje bolondnak
és esztelennek nevezi azokat, akik Isten nélkül élnek, és a következményt is
eléjük tárja: „... a bolondok
...meghalnak esztelenségük miatt” „...a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja”
„...az istentelenség ...elveszíti a bűnöst” „...önnön istentelenségében esik el
az istentelen, az Isten nélkül élő” (Péld.
10,21; 11,3; 13,6; 11,5).
Péld. 11,6 Az igazaknak, [(jášár
megigazultaknak] igazságuk cəḏáqáh): megigazult voltuk] megszabadítja [(nácal): megóvja, megmenti] őket. De az ő kívánságaikban [(havváh): vágyaikban, mohóságukban]
fogatnak meg [(láḵaḏ): ejtetnek rabul] a hitetlenek [(bḡḏ): hűtlenek, elpártolók,
csalárdul cselekvők].*
*Folytatódik
a kijelentés: „Az igazság
megőrzi, és megtartja azt, aki útjában tökéletes, a feddhetetlenül élőt; de az
Isten nélkül élőt az istentelenség elveszíti, elbuktatja” (Péld. 13,6).
„A gonoszt halálos veszedelem éri utol, és gonoszság öli meg. És
meglakolnak, akik gyűlölik az igazat”
(Zsolt. 34,22).
„A megigazult ember ösvénye egyenes, mert Te
egyengeted a megigazult ember életútját, sorsát” (Ésa. 26,7).
Ezért így figyelmeztet
Dávid: „Kerüld a rosszat [(šּׂúr
súr ráʿ): távozz el a veszélyes, rosszindulatú gonosztól] és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké
[(šáḵan):
és itt lakhatsz (ʿólám ʿôlám): soha véget
nem érően]” (Zsolt. 37,27).
És megismétli Dávid: „Kerüld a rosszat [hagyd el, távozz a
gonosztól; hagyj fel a rosszal; hagyd el a rosszat és válaszd a jót] és cselekedjél jót; keresd a békességet és [törekedj
békességre] kövesd azt, [és járj a
nyomában]” (Zsolt. 34,15).
Vagyis az Úr Jézust: „Mert Ő a mi békességünk…” (Eféz. 2,14).
János, Péter, és Pál apostol is arra buzdítja a szenteket, hogy: „Szeretett
barátom [és testvérem], ne a rosszat
[(kakosz): azt, ami értéktelen, hitvány] kövesd [(mimeomai): utánozd], hanem a jót. Aki
jót cselekszik [(agathosz): és másnak a hasznára cselekszik,
valakinek a segítségére lesz], az
Istenből van; aki pedig rosszat cselekszik [(kakopoieó): és
árt valakinek, bajt / kárt okoz], az sohasem látta meg az Istent” (3
Ján. 1,11).
„Forduljon el a gonosztól (kerülje
el, tartózkodjon tőle, térjen ki az útjából) és cselekedjék jót; keresse (kutassa, törekedjen) a békességre, és kövesse azt” (1Pét 3:11).
Ézsaiás is erre
biztatja az újjá született embert: „Tanuljatok
jót tenni; törekedjetek igazságra, megigazulásra, vezessétek jóra az
erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét” (Ésa. 1,17).
És Pál apostol is így biztatja a szenteket: „Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért
rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint
mindenki iránt” (1 Thess. 5,15).
Péld. 11,7 Mikor [(máveṯ):
halálos betegség csapása miatt]
meghal az istentelen, [az Isten nélkül élő, (rášáʿ): gonosz ] ember, elvész [('áḇaḏ): megsemmisül, elszáll, semmivé válik] az ő reménysége, [halála véget vet a reménynek]. A bűnösök
[('áven):
romlott, gonosz, igazságtalanok] várakozása is elvész [('áḇaḏ): megsemmisül, elszáll, semmivé válik]. (Más
fordítás: A gonosznak minden reménye elszáll halálával, csalóka
ábrándjai meghiúsulnak; és még a hatalomra épített várakozása is elvész).*
*Igen: „… a gonoszok
[hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz”
(Zsolt. 1,6);
„Mert a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget
ékessége, elmúlik, füstként múlik el”
(Zsolt. 37,20).
És: „…elvesznek, akik elszakadnak Tőled, megsemmisülnek mind, akik hűtlenül
elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik elhagyták az Urat,
elpusztulnak” (Zsolt 73,27; Ésa. 1,28).
De:
„Az igazaknak [(caddíq): a megigazultaknak] reménysége [(tôḥeleṯ): várakozása] öröm, [(śiməḥáh): vígság,
örvendezés, boldogság)]. Az istenteleneknek, az [(rášáʿ):
Isten nélkül élőknek (tiqəváh):
reménysége] várakozása pedig elvész [('áḇaḏ): semmivé válik]” (Péld. 10,28).
Mert: „a szegény
[('eḇəjôn): rászoruló,
szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(nécaḥ necaḥ): teljesen], és
végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh): várakozása] sem
vész el örökre [s aki bajban is remél, nem csalódik soha]” (Zsolt. 9,19).
Pál
apostol megvallása: „A reménység pedig
nem szégyenít, és nem csal meg; nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert az
Istennek szerelme az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, a
mi bensőnkbe, a mi
szellemi életünk központjába a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm.
5,5).
„Látja ezt a gonosz, és bosszankodik és
dühöng; fogait csikorgatja, és emészti magát, és eleped; a gonoszok kívánsága
semmivé lesz” (Zsolt. 112,10).
„a bűnösök szemei
elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik
életüket” (Jób. 11,20).
„Még gyenge korában, [('éḇ): amikor még zsenge] ha fel nem szakasztják is, minden fűnél
elébb elszárad. [Más fordítás: Alig hajt ki,
és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb]. Ilyenek az ösvényeik, [('óraḥ): ilyen a sorsa] mindazoknak, akik az [('él):
erős, hatalmas] Istenről
elfeledkeznek, akik Őt [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül
hagyják], és a képmutatónak, az [(ḥánép̄):
Isten nélkül élő hitetlennek] reménysége,
és [(tiqəváh): várakozása] is
elvész [('áḇaḏ): semmivé lesz].
Mivel szertefoszlik bizakodása, [(kesel): megcsalja az ő reménysége] és bizodalma [(miḇəṭáḥ): biztonsága] olyan lesz, mint a pókháló. [Más fordítás: Úszó ökörnyál a reménysége, póknak
hálója minden birodalma]” (Jób.
8,12-14).
Péld. 11,8 Az igaz [(caddíq): a megigazult, igazságos] a nyomorúságból [(cáráh): a
szorongatásból] megszabadul [(ḥálac):
megmenekül]; az istentelen, [(rášáʿ): az Isten nélkül élő gonosz] ő helyette beesik abba, [(bô'): helyére pedig a gonosz kerül].*
*Mert:
„Az igazért váltságdíj az istentelen, (az
Isten nélkül élő) és az igazak helyett a
hitetlen büntettetik meg” (Péld. 21,18).
Dávid így folytatja: „Sok baja van az igaznak, a megigazult embernek, mert sok
szorongattatásban, gyötrésben, megpróbáltatásban, és gyötrődésben van része, de
valamennyiből kimenti az Úr” (Zsolt.
34,20).
Azt
mondja az Úr: „Mivel kedves vagy az én szemeimben, drágának
tartalak, becsesnek és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket és
nemzeteket a te életedért” (Ésa. 43,4).
És
az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy mi az a sok baj: „De mindazok is, [vagyis mindenki] akik kegyesen [(euszebósz):
istenfélő módon] akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak [(diókó):
üldözni, zaklatni, fogják]” (2 Tim. 3,12).
Az apostolok így
erősítették a tanítványokat: „intvén,
hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok nyomorúságon át kell nékünk az Isten
országába bemennünk” (Csel. 14,22).
Úr Jézus így bátorítja a
minden korban élő Övéit: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek
legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: a világ legyőzve
áll alattam” (Ján. 16,33).
Péld. 11,9 Szájával rontja meg [(šáḥaṯ): lerombolja, romba
dönti] a képmutató [(ḥánép̄): istentelen, az Isten nélkül
élő] felebarátját [(réjaʿ réʿa): embertársát, barátját]; de az igazak [(caddíq): megigazult igazságosak] a
tudomány [(daʿaṯ): a tudás, ismeret] által megszabadulnak, [(ḥálac): megmenekülnek].*
*Mert: „Az
istenteleneknek (az Isten nélkül
élőknek) beszédei vérszomjasak; az
igazaknak pedig szája megszabadítja (beszédük megmenti) azokat”
(Péld. 12,5).
Péld. 11,10 Az igazak, a [(caddíq):
megigazultak] javán örül, [(ṭúḇ
ʿálac): jósága miatt vigad, örvendezik,
ujjong] a város. És mikor elvesznek, [('áḇaḏ): elpusztulnak] az istentelenek, [(rášáʿ):
az Isten nélkül élő gonoszok] örvendezés [(rinnáh): örömkiáltás] van.
[Más fordítás: Az
igazak jó sorsának megörül a város, s a gonoszok romlásán, veszedelmén,
pusztulásán nagy az
ujjongás].*
*És folytatódik a
kijelentés: „Mikor örvendeznek az igazak, nagy ékesség az, és nagy dicsőséget
jelent; mikor pedig az istentelenek (az Isten nélkül élők) feltámadnak, (kerülnek felül) keresni kell az embert. És ismét: Mikor fölemelkednek az istentelenek,
(az Isten nélkül élők) elrejti magát az
ember; de mikor azok elvesznek, (elpusztulnak) öregbülnek (sokan lesznek) az
igazak” (Péld. 28,12.28).
És: „Mikor öregbülnek (és jutnak hatalomra) az igazak, örül a nép; mikor pedig uralkodik az istentelen, (az
Isten nélkül élő) sóhajt (és nyög) a nép”
(Péld. 29,2).
Péld. 11,11 Az igazaknak, [(jášár): igazságos, a megigazultaknak]
áldása [(bəráḵáh): hálaadása] által emelkedik [(rúm):
fölmagasztaltatik] a város; az istentelenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő
gonoszok] szája által pedig megromol [(háras): elpusztul, megsemmisül].*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Az igazság
(a megigazultság) felmagasztalja a
nemzetet; a bűn pedig gyalázatára (szégyenére) van a népeknek” (Péld. 14,34).
„A csúfoló
(gúnyolódó öntelt) emberek fellobbantják
(fellázítják) a várost; de a bölcsek
(lecsillapítják), és elfordítják a haragot” (Péld. 29,8).
Péld. 11,12 Megutálja [(búz): megveti, lenézi, lebecsül,
jelentéktelennek tartja] felebarátját [(réjaʿ réʿa): embertársát, barátját] a bolond [(ḥásér
léḇ tôḇunáh təḇúnáh táḇún): az Isten nélkül élő, akinek nincs értelem a
szívében]. Az
eszes férfiú [('íš): az értelmes ember] pedig [(ḥáraš):
csendben marad], és hallgat. [Más fordítás: Aki
embertársát lenézi, az ostoba, az okos férfi nem szól semmit, meghallgatja].*
*Mert: „Aki
(megveti), és megutálja az ő
felebarátját, vétkezik; aki pedig a szegényekkel kegyelmességet cselekszik,
(aki az alázatosokon könyörül) boldog
az!” (Péld. 14,21).
Az: „Nem rágalmaz [másokat, nem követ el álnokságot] nyelvével; nem tesz rosszat
[nem árt, nem okoz szenvedést] felebarátjának, [embertársának]
és nem szerez
[nem hoz] gyalázatot [(ḥerəpáh):
gúnyolódást, lenézést, megvetést, szégyent] rokonainak, és
[(qáróḇ qárôḇ): ismerőseinek]” (Zsolt. 15,3).
Péld. 11,13 A rágalmazó megjelenti a titkot; de a hűséges szellemű
elfedezi a dolgot. [Héber
szerint: „Aki (ráḵíl): pletykával
házal, titkokat tár fel, és rágalmazóként (hálaḵ):
járva mindent kibeszél, amerre csak jár. (gálah): Felfedi a (sôḏ): bizalmas beszédet. Aki pedig megbízható, elrejti, megtartja, amit hallott,
amit barátja rábízott].*
*És folytatódik a kijelentés: „Megjelenti (felfedi)
a titkot, aki rágalmazó; tehát aki
fecsegő szájú, azzal ne barátkozzál”
(Péld. 20,19).
Ilyenek: „Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád
fiát is megszidalmazod, és rágalmazod. [Más fordítás: Ahol
csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod]”
(Zsolt. 50,20).
Pedig
a törvény kimondja: „Ne járj
rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen.
(Ne törj felebarátod életére). Én vagyok
az Úr” (3 Móz. 19,16).
Isten népe: „Rágalmazók voltak benned, (akik
rágalmakat terjesztettek országodban), hogy
vért onthassanak, …” (Ezék. 22,9).
Ez nem változott az Újszövetség népében sem, akik: „lusta, tétlen,
henyélő, hasznavehetetlen, haszontalan, eredménytelenek lévén, megtanulják, és
hozzászoknak arra, hogy házról házra
járjanak. Mégpedig egyedül csak azért, hogy hivalkodó,
tétlen, kárba veszett, haszontalan pletykákat, ostoba, hiábavaló dolgokat
beszéljenek. Ugyanis ezek fontoskodó, tolakodó, minden lében kanál, kíváncsi,
más dolgába avatkozók, kik azt beszélik,
amit nem kellene” (1 Tim. 5,13)
Péld. 11,14 Ahol nincs vezetés, [(taḥəbúláh taḥəbuláh): irányítás,
kormányzás, tanács, hozzáértő útmutatás]
elvész [(náp̄al): elbukik; szétesik] a nép. [a (təšuʿáh təšúʿáh): szabadítás, segítség, megmenekülés, megtartás] és
a megmaradás pedig a sok tanácsos [(jáʿac): tanácsadók] által van. [Más fordítás: Ahol nincsen vezér, elvész a nép, de
jólét van ott, hol bőven akad tanácsadó és sok a jó tanács].*
*Mert: „Hiábavalók lesznek a gondolatok,
(meghiúsulnak a tervek) mikor nincs
tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek (megvalósulnak)”
(Péld. 15,22).
És a kevélység eredménye: „Csak háborúság (civódás) lesz
a kevélységből: azoknál pedig, akik a tanácsot beveszik, (megfogadják) bölcsesség van” (Péld. 13,10).
Salamon fiának történetén keresztül mutatja meg a
Szent Szellem, a tanács megvetésének következményét: „De ő megveté (nem fogadta meg) a
vének tanácsát, amelyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, akik ő vele
együtt nevekedtek volt fel, és akik ő előtte udvarlottak (az ő szolgálatára
álltak). És monda azoknak: Micsoda
tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, amely nékem szólván, azt
mondja: Könnyebbítsd meg az igát, amelyet reánk vetett a te atyád? És mondának néki az ifjak, akik együtt
nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, amely szólván néked, ezt
mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg
nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.
Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a
ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal
ostorozlak benneteket. És elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz
harmadnap, amint meghagyta volt a király, ezt mondván: Jöjjetek hozzám
harmadnapon. És a király kemény választ adott a népnek, megvetve a vének
tanácsát, amelyet adtak vala néki; És szóla nékik az ifjak tanácsa szerint,
mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem
azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak
benneteket. És nem hallgatá meg a
király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő
beszédét, amelyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a
Nébát fiának. Mikor pedig látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta őket a
király, felele az egész nép a királynak ekképpen: Micsoda részünk van nékünk
Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában: menj el a te hajlékidba, óh
Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az
Izráel az ő hajlékiba” (1 Kir. 12,8-16).
Hát: „Engedj a
tanácsnak, (hallgass a tanácsra) és
vedd be az útmutatást; hogy bölcs légy végre. Sok gondolat (szándék) van az ember elméjében (szívében); de csak az Úrnak tanácsa áll (valósul) meg” (Péld. 19,20-21).
Mert: „A
gondolatok (tervek) tanácskozással
erősek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást (és irányítás kell a
hadviseléshez)” (Péld. 20,18).
„Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok
sokasága által van. (Más fordítás: Irányítás
kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó)”
(Péld. 24,6).
Péld. 11,15 Teljességgel megrontatik, aki kezes lesz idegenért;
aki pedig gyűlöli a kezességet, bátorságos lesz. [Héber
szerint: Igen rosszul jár, és (ráʿ): gonoszul van dolga, és teljességgel (rúʿa):
megrontatik,
aki kezes lesz, aki (ʿáraḇ): kezességet vállal, aki jótáll idegenért,
másért. Az van (báṭaḥ): biztonságban,
és él bátorságban, és gondtalan marad, aki (śáné'):
gyűlöli, utálja, és (zúr táqaʿ): kerüli a
kezességet, a kézbe csapást, aki megmenekül tőle]” (Péld. 11,15). *
*Tovább folytatja a figyelmeztetést az Úr: „[Szerelmes] Fiam! Ha kezes lettél a te barátodért [(ʿáraḇ réjaʿ réʿa): kezességet
vállaltál, vagyis jótálltál másért, akár embertársadért], és kezedet adván,
kötelezted magadat másért. [Más fordítás: Fiam, ha (kap̄): tenyerébe csaptál egy
(zúr): idegennek, nem hozzád
tartozónak, nem rokonnak]. Szádnak beszédei [('émer): saját
kijelentéseid] által estél tőrbe,
megfogattattál a te szádnak beszédivel [foglyává váltál saját szavaidnak, és rabbá tett saját beszéded].
Ezt műveld, és [(ʿáśáh):
így cselekedj] azért [(nácal): hogy szabadulj] fiam: mentsd [szabadítsd] ki magadat, [ha] a te felebarátodnak [(réjaʿ réʿa): embertársadnak] kezébe jutottál. Eredj, [hozzá sietve] alázd meg magadat, és kényszerítsd [és zaklasd,
ostromold, erőszakosan könyörögj, nyakára járj, követelőzz, sürgesd] felebarátodat”
(Péld.
6,1-3).
Mert: „Értelmetlen
(esztelen) ember az, aki kezét adja,
fogadván kezességet (vállalva) barátjáért” (Péld. 17,18).
„Ne légy azok közt, akik kézbe csapnak, akik adósságért kezeskednek. Ha
nincs néked miből megadnod (ha nem lesz miből fizetned); miért vegye el a te ágyadat
(fekvőhelyedet is) te alólad?” (Péld. 22,26-27).
„Vedd el ruháját, mert kezes lett (kezességet vállalt) másért, és az idegenért vedd el zálogát” (Péld. 20,16).
Ezért azt kéri Jób az
Úrtól: „Kezest magadnál rendelj, kérlek,
nékem; különben ki csap velem kezet. (Tedd meg, vállalj értem kezességet!
Ki más kezeskednék értem)?” (Jób. 17,2).
És Isten Az Úr Jézust rendelte, aki nemcsak kezességet
vállalt, hanem ki is fizette: „Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet
a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. (Róm. 3,24).
Péld. 11,16 A kedves asszony megtartja [(támaḵ) erősen megragadja] a tiszteletet, a [káḇóḏ káḇôḏ): tisztességet]. A hatalmaskodók [(ʿáríc): erőszakosok] pedig [(támaḵ): megszerzik, megragadják],
és megtartják a gazdagságot. [Más fordítások: A jóindulatú asszony becsületére van férjének, de aki nem
jóravaló, az gyalázat trónja. Azok, akik lusták, szegények maradnak, a
szorgalmasok gazdagságra jutnak; A
tisztességes asszony becsületet arat, a szorgosak pedig vagyonhoz jutnak].*
*Azt
kérdezi Salamon, hogy: „Derék
asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Ura szívből
bízik benne, vagyona el nem fogy. Egész életén át javát munkálja urának, nem
kárát. Csalárd a kedvesség, (csalóka a báj) és hiábavaló (mulandó) a
szépség; amely asszony féli az Urat, de az Urat (jəhóváh):
Jahvét, az Örökkévalót félő
asszony dicséretre méltó, és dicséretet szerez magának! (Péld. 31,10-12.30).
Péld. 11,17 Önmagával tesz jól a kegyes férfiú [(ḥeseḏ 'íš): a szeretet
embere, aki
irgalmas,
könyörületes, szerető-kedvességű, másnak adakozó]. A kegyetlen [('aḵəzárí): kíméletlen, irgalmatlan] pedig öntestének [(šə'ér):
egész lényének] okoz fájdalmat [(šə'ér ʿáḵar):
egész lényére hoz bajt, csapást]. [Más fordítások: Aki
megkönyörül máson, az magával tesz jót, a saját húsába vág, aki irgalmatlan; A könyörületes ember magával is jót tesz, a
kegyetlen pedig [(šə'ér):
rokonait is eltaszítja]. *
*Hát:
„Ne fogd meg [(mánaʿ): ne tartsd vissza] a
jótéteményt (ṭôḇ) (baʿal): jó
dolgokat, javakat, amivel rendelkezel] azoktól, akiket illet [akik szűkölködnek], ha
hatalmadban van [('él):
és lehetőséged van] annak megcselekedése. [Más fordítás: Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha
módodban van, hogy megtedd]”
(Péld. 3,27).
Mert: „… az igaz irgalmas
(könyörületes) és adakozó” (Zsolt. 37,21). Mert: A
mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” (Péld. 11,25)
„Aki tehát
tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jak. 4,17).
Tégy jót a hitben testvéreiddel: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig
azokkal, akik testvéreink a hitben” (Gal.
6,10)
És testszerinti
rokonaiddal is: „Ha pedig valaki az
övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és
rosszabb a hitetlennél” (1 Tim. 5,8)
Mert: „Aki pedig
világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és
bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim,
ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan”(1Jn. 3,17-18).
Péld. 11,18 Az istentelen munkál álnok keresményt az
igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos. [Héber
szerint: A gonosz istentelen, (rášáʿ): aki Isten nélkül él, (ʿáśáh): cselekszik (šeqer): hazug, félrevezető, álnok (pəʿulláh): tevékenységet. De az, aki (cəḏáqáh): igazságot, hitet (záraʿ): vet (śeḵer): viszonzásul ('ĕmeṯ):
szilárdságot, stabilitást, állandóságot, biztonságot arat].*
*Mert: „Aki vet
álnokságot, és hazugságot, arat
nyomorúságot, bajt, csapást, katasztrófát; és az ő kevélységének, arroganciájának vesszeje megtöretik, és megsemmisül” (Péld. 22,8).
„Amint én láttam, akik hamisságot szántanak és gonoszságot, és vészt vetnek, ugyanazt
aratnak” (Jób. 4,8).
Ha szelet vetnek, vihart aratnak. A gabona nem hoz
kalászt, nem lesz belőle liszt, vagy ha lesz is, idegenek emésztik föl” (Hós. 8,7).
„Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok.
Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a magad tetteiben, és a te utadban
és vitézeidnek sokaságában! (Hós.
10,13).
Mert: „… ezekben az időkben nincs békessége, és
biztonsága sem a kimenőnek, sem az
eltávozónak, sem a hazajövőnek, mivelhogy nagy a nyomorúsága mindazoknak, és
mert sok gyötrelem szakadt mindazokra, akik e földön laknak. Annyira, hogy egyik
nemzetség, egyik nép a másik nemzetséget, a másik népet megtámadja, és egyik
város a másik várost elpusztítja, szétzúzza; mert e világ istene gyötri őket
minden sanyarúsággal, és nyomorúsággal. Ti azért bátorságosak, és erősek
legyetek, kezeiteket le ne eresszétek, és ne lankadjatok el, mert a ti
munkátoknak jutalma van” (2 Krón.
15,5-7).
Ezért: „Nem fáradnak hiába, nem veszedelemre nemzenek, és nem szülnek a
korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velük
megmaradnak. És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már
meghallgattam” (Ésa. 65,23-24).
Hát: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja
is. [Más
fordítás: Ne áltassátok magatokat!
Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert
aki vet az ő hústestének, azaz aki a hús világába vet, a hústestből arat
veszedelmet, pusztulást, saját húsából fog romlást aratni. Aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet. [Más fordítás:
Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös
természetének kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt
fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent
Szellemből arat örök, azaz soha véget nem érő, természetfeletti életet]. A jótétemény cselekvésében pedig meg
ne restüljünk, bele ne fáradjunk, meg ne lankadjunk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk el nem fáradunk, és ki nem dőlünk” (Gal. 6,7-9)
„Azért szeretett atyámfiai, testvéreim, erősen álljatok,
mozdíthatatlanul, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, állhatatosak, kitartók,
buzgólkodván az Úrnak munkájában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok a ti
fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1
Kor. 15,58).
Péld. 11,19 Aki őszinte az igazságban, az életére -, aki pedig a
gonoszt követi, az vesztére műveli azt. [Héber szerint:
Aki erősen ragaszkodik, és
szilárdan kiáll az igazság, a (cəḏáqáh):
megigazulás mellett arra (ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló élet
vár. De a (rá ráḏap̄): gonosz
követése (máveṯ): csapást, romlást,
pusztulást, halált jelent].
Péld. 11,20 Utálatosak az Úrnál, [(jəhóváh): Jahvénél az Örökkévalónál] az álnok (csalárd)
szívűek; kedvesek pedig ő nála, akik az ő útjukban tökéletesek. [Héber szerint: (tóʿéḇáh tôʿéḇáh): utálat az Úrnál, [(jəhóváh):
Jahvénél, az Örökkévalónál az (ʿiqqéš): elfordult, hamis, csalárd (léḇ): szív, benső, de (rácón rácôn): öröm, tetszés, elfogadás
a (támím): tökéletes, feddhetetlen (dereḵ): életvitel életút, vallási
szokás].*
*És így folytatja
Dávid: „Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban, hitetlenségben,
gonoszságban gyönyörködnél; nem lakhat tenálad, és nem marad meg melletted a
gonosz. (Más fordítás: Istenem, te nem leled
örömöd, és nem gyönyörködsz a bűnben, a céltévesztésben; nem talál otthonra
nálad a gonosz. Nem
állhatnak meg szemeid, a Te színed előtt a kevélyek, a dicsekvők, elvakultak,
hamisak. Gyűlölsz, irtózol tőle, megvetsz te minden bűnt, törvénytelenséget, törvénysértést, törvényszegést
cselekedőt. „Elveszted, elpusztítod, megsemmisíted, akik hazugságot szólnak, a
képmutatókat, a hazudozókat; a vérszomjas, véres kezű, vérontó és álnok,
ravasz, alattomos, csalárd, csaló embert utálja, irtózatos
az Úr szemében” (Zsolt. 5,5-7).
Mert: „Az Úr a megigazultat
megvizsgálja, a gonoszt, az istentelent, az Isten nélkül élőt pedig, aki az
erőszakot, kegyetlenséget, elnyomást szereti, azt megveti, semmibe veszi, irtózik tőle az ő egész lénye. Hálókat hullat a
gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészük!” (Zsolt. 11,5-6).
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a
bűnösök, a célt eltévesztők a megigazultak gyülekezetében” (Zsolt. 1,5).
„A gonoszok ...a földről kivágattatnak, és a
hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból” (Péld. 2,22).
„Az Úr orcája, jelenléte… a gonosztevőkön időzik, hogy kiirtsa emlékezetüket a földről” (Zsolt. 34,17).
Ezért: „Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irigykedjél a gonosztevőkre” (Zsolt. 37,1).
Mert: „ ...ifjúságukban hal meg az ő egész lényük, és életük a paráznákéhoz
hasonló” (Jób 36,14).
És: „Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen, az Isten nélkül élő…” (Más fordítás: A maga gonoszsága miatt bukik el a
bűnös…)” (Péld. 14,32).
Mert azt mondja az Úr: „A csalárd szív távol van éntőlem, gonoszt
nem ismerek, tudni sem akarok a gonoszságról. Aki titkon rágalmazza az ő
felebarátját, (embertársát) azt
elnémítom; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem (nem tűröm
meg). Szemmel tartom a föld hűségeseit,
hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem. Nem
lakozik az én házamban, aki csalárdságot művel; aki hazugságot szól, nem állhat
meg szemeim előtt” (Zsolt. 101,4-7).
„Mert utálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van
az ő titka [Más fordításban: A rossz úton járóktól (csúfolóktól,
elvetemültektől) iszonyodik az Úr,
[ez utálatosság Előtte] az igazakkal
[a megigazultakkal] meg jó barátságban
él. [közösségben van; barátságára méltatja; velük van az ő együttléte,
bizalmas beszélgetése, és tanácsa]”
(Péld. 3,32).
Igen, mondja Dávid:
„A megbélyegzett [az alávaló,
a gonosz, aki az Urat (má'as):
nem választja, hanem elutasítja, visszautasítja] utálatos az ő szemeiben,
[megvetéssel néz az alávalókra, előtte semmivé lett, és nem ér semmit a
gonosz, elutasítóan tekint arra ki megvetésre méltó,
aki kárára esküszik, és meg nem változtatja].
De az Urat [Jahvét,
az Örökkévalót] tisztelőket
tiszteli [nagyra tartja, megbecsüli]. [Más fordítás: Megvetéssel néz az alávalókra, a gonoszt
nem veszi sokba, de tiszteli azokat, akik az Urat tisztelik. Aki
nem szegi meg, nem vonja vissza, nem másítja meg esküjét, még ha kárt vall is,
még ha veszt is rajta; ki felebarátjának esküszik, és nem csalja meg].
(Zsolt. 15,4).
Péld. 11,21 Kézadással erősítem, hogy nemzedékről
nemzedékre sem marad büntetlen a gonosz;
de az igazaknak magva [utóda; ivadéka] megszabadul, megmenekül.*
*Mert: „Utálatos az
Úrnak minden, aki elméjében felfuvalkodott, (és utál az Úr minden
fölfuvalkodott szívűt). Kezemet adom rá, hogy nem marad büntetetlen”
(Péld. 16,5).
És: „E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog utálatos előtte: A kevély (nagyravágyó) szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért
ontó kezek, Az álnok gondolatokat forraló elme, (a gonosz terveket koholó
szív) a gonoszra sietséggel futó lábak. A
hazugságlehelő (hazugságot beszélő) hamis
tanú, és aki szerez háborúságokat (szít viszályt) az atyafiak (a testvérek) között!” (Péld. 6,16-19)
Péld. 11,22 Mint a disznó orrában az aranyperec olyan a szép
asszony, akinek nincs okossága. [Héber szerint: Mint a disznó
orrában (nezem): az aranykarika, olyan (jáp̄eh):
mindenki, aki (šּׂúr súr):
elfordul, eltávolodik, eltávozik, elpártol Istentől, és (ṭaʿam): rendeletétől].*
*De: „Csalárd a báj, a kedvesség, és hiábavaló,
mert mulandó a szépség; amely asszony féli az Urat, (jəhóváh: Jahvét, az Örökkévalót) az
szerez dicséretet magának” (Péld.
31,30).
Az
Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) így szól hűtlen népéhez: „És felékesítelek (ékszerekkel) ékességekkel, s adtam karpereceket kezeidre,
és láncot nyakadra. És adtam orrperecet orrodra és függőket füleidre és ékes
koronát fejedre. És felékesítéd magadat arannyal és ezüsttel, és öltözeted vala
fehér gyolcs és selyem és (tarka) hímes
ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépültél felette igen, s
királyságra jutál. És kiméne híred a pogányok (a népek) közé a te szépségedért; mert tökéletes vala
az ékességeim által, amelyeket reád tettem, azt mondja az én Uram, az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló). De elbizakodtál szépséged miatt, és
hírhedt parázna lettél. Elárasztottad paráznaságoddal, aki csak elment
melletted, és az övé lettél. Fogtad a ruháidat, csináltál tarka sátrakat a
halmokon, és ott paráználkodtál. Ilyen még nem volt, és nem is lesz! Fogtad
arany és ezüst ékszereidet, amelyeket én adtam neked, férfiszobrokat készítettél,
és azokkal paráználkodtál. Fogtad
tarka ruháidat, és rájuk terítetted, a nekem járó olajat és illatszert pedig
eléjük tetted” (Ezék. 16,11-18).
Ám:
„Ama (jôm): sorsdöntő napon
eltávolítja az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) az ő lábaik zengő ékességét, (eltávolítja
ékszereiket, a lábpereceket) a
napocskákat és holdacskákat, A fülönfüggőket, a karpereceket és a fátyolokat. A
fejdíszeket, lábláncokat, díszes öveket, az illatszeres szelencéket és az (az
ereklyéket), a talizmánokat. A pártákat, a lábláncokat, az öveket,
a jóillat tartókat és a gyűrűket és az orrpereceket” (Ésa. 3,19-22).
Péld. 11,23 Az igazaknak [(caddíq): megigazultaknak minden] kívánsága [biztos, hogy] csak jó. Az istentelenek, [(rášáʿ): az Isten nélkül élők gonoszoknak] várakozása [(tiqəváh): reménye] pedig harag. [Más fordítás: A
megigazultak vágyának (ta'ăváh):
boldogság a vége, de (ʿeḇəráh):
semmivé válik a gonoszok reménye].*
*Mert:
„Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq):
a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet
szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]. Istenének
[('ĕlóhím)]
törvénye [(tóráh tôráh): tanítása,
irányítása, utasítása] van szívében, lépései nem ingadoznak, nem [(máʿaḏ):
tántorognak]” (Zsolt. 37,30-31).
De: „Miképpen játék a
bolondnak bűnt cselekedni, azonképpen az eszes férfiúnak bölcsen cselekedni.
[(śəḥóq śəḥôq): Nevetés,
vicc, játék a bolondnak, az (kəsíl):
Isten nélkül élő önhitt hitetlennek (zammáh
zimmáh): gonoszságot, gaztettséget cselekedni, mert a bűnözést nézi
mulatságnak. Az (tôḇunáh təḇúnáh táḇún):
értelmes ('íš): ember pedig a (ḥáḵəmáh): bölcsességet]”
(Péld. 10,23).
És folytatódik a kijelentés: „Vígasság az igaznak igazat cselekedni, és öröm, ha a törvény jut
érvényre, de ijedelem, rettegés a hamisság cselekedőinek, a gonosztevőnek” (Péld. 21,15).
„Akiknek örömöt szerez, és akik örömüket lelik, ha rossz, káros,
ártalmas, gonoszt tehetnek, s akik a rút gonosz dolgokon, a mások baján,
szerencsétlenségén, és viszontagságain vígadnak, ujjonganak, és örvendenek, és
a gonosz a rossz, káros,
ártalmas fonákságokon,
hamisságon, és elferdítéseken, és ugrálnak örömükben a gonosz
fondorlatosságoknak” (Péld. 2,14).
Péld. 11,24
Van olyan, aki bőven adakozik [bőven osztogat], és annál inkább gazdagodik, és [mégis gyarapszik]. És aki megtartóztatja, vagy [szűken méri] a járandóságot, de ugyan
szűkölködik.[Más fordítás: Némelyek tulajdonukat osztogatják el, és gazdagabbakká
lesznek. és van olyan, aki nem adja meg azt, ami jár, sőt a másét is elragadja, és mégis mindenkor szűkölködésben,
nélkülözésben van]. »Héber szerint: (jéš):
létezik aki (pázar): nagylelkűen,
bőkezűen ad, és (jásap̄): vagyona
még jobban növekedik. Aki pedig (ḥáśaḵ):
visszatart, visszafogja (jóšer):
amit cselekedni kell, az igazságot, (maḥəsór
maḥəsôr): szükségbe, szűkölködésbe kerül«.*
*Dávid megvallása
pedig így hangzik: „Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen
gyönyörködik. Osztogat, és bőven adakozik a szegényeknek, a nélkülöző,
rászoruló, szükségben levőknek, igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva
felemeltetik, felmagasztaltatik dicsőséggel, hatalma dicsőségesen emelkedik”
(Zsolt.
112,1.9).
Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mindenkinek, akinek van [aki felhasználja azt, amije van], adatik, és megszaporíttatik [és
bővelkedni fog; sőt fölöslege is lesz]; akinek
pedig nincsen [aki nem használja föl azt, amije van], attól [még] az is elvétetik,
amije van” (Mát. 25,29).
Márk szerint: „Mert akinek van, annak adatik (és
bővölködik, úgyhogy feleslege lesz); de
akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van (vagy amije volna)” (Márk.
4,25).
Lukács szerint: „Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat,
színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek,
amellyel ti mértek. [Más fordítás: Adjatok, és
nektek is adni fognak, többet, mint gondolnátok! A kezetekbe majd olyan sokat
öntenek, nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mértékkel
ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd viszonzásul nektek is]” (Luk. 6,38).
Az apostol pedig így
folytatja: „Vegyétek figyelembe, hogy aki
kevés magot vet a földbe, az kevés termést is fog aratni. Aki pedig bőven veti
a magokat, annak az aratása is bőséges lesz” (2 Kor. 9,6).
„Amint meg van írva: Szórt osztogatott, bőkezűen
adakozott a szegényeknek, a
szűkölködőknek; az Ő igazsága
örökké megmarad. Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret juttat eleségül, megadja és megsokasítja, megszaporítja, megsokszorozza a ti
vetéseteket a ti vetőmagotokat, és megszaporítja a ti igazságtoknak, azaz
megigazulásotoknak gyümölcsét. Hogy így
mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, bőséges adakozásra, amely általunk
hálaadást szerez, és munkál az
Istennek” (2 Kor. 9,9-11).
Péld. 11,25 A mással jóltevő [ajándékozó, bőkezű] ember megkövéredik [gyarapodik, bővelkedik]. És aki mást felüdít,
maga is felüdül. [Héber szerint: Az (bəráḵáh): áldásban
részesítő (nep̄eš): ember maga is(dášan): megkenetik, s aki (ráváh): itat,
öntöz, és a más szomjúságát csillapítja, maga is betelik itallal és
aki bőven (járá' járáh): öntöz maga
is bőven öntözött lesz].
Péld. 11,26 Aki búzáját [(bar bár): gabonáját] visszatartja, [(mánaʿ): tartogatja, elrejti]
átkozza azt a nép; annak fején pedig, aki eladja, [áruba bocsátja, pedig engedi, hogy megvegyék azt] áldás van [áldás száll, és (bəráḵáh): a
kimondott áldás megtestesül].*
*Mert Isten: „Aki pedig magot
ad a magvetőnek, és kenyeret juttat eleségül,
megadja és megsokasítja, megszaporítja, megsokszorozza a ti
vetéseteket a ti vetőmagotokat, és megszaporítja a ti igazságtoknak, azaz
megigazulásotoknak gyümölcsét. (2 Kor. 9,10).
Dávid megvallása pedig
így hangzik, aki: „Osztogat, és bőven adakozik a szegényeknek, a nélkülöző,
rászoruló, szükségben levőknek, igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva
felemeltetik, felmagasztaltatik dicsőséggel, hatalma dicsőségesen emelkedik”
(Zsolt.
112,9)
Az apostol így dicsőíti
az Urat: „Annak pedig, aki véghetetlen
bőséggel mindeneket megcselekedhetik,
mert hatalma van és képes rá. Feljebb,
vagyis azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk. A
mibennünk munkálkodó, a bennünk ható
hatalma szerint; Annak légyen dicsőség az egyházban, a kihívottak közösségeiben, az eklézsiában,
a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, és nemzedékről nemzedékre örökkön örökké. Ámen!” (Eféz.
3,20-21).
Péld. 11,27 Aki jóra igyekezik [jóra törekszik], jóakaratot szerez: aki pedig gonoszt keres, ő magára
jő az. [Héber szerint: Aki a (ṭôḇ): jó dolgokat, javakat (šáḥar): korán, és szorgalmasan keresi,
vágyódik utána, az (rácón rácôn):
jóindulatot, kedvezést (bqš): talál
magának. Aki pedig a (ráʿ): rossz,
hitvány, gonosz, sikertelen, boldogtalan, szerencsétlen, szomorú dolgokat (drš): keresi, kutatja, tanulmányozza,
azon az (bô'): beteljesedik,
megvalósul].*
*Mert van egy
szellemi törvény, amely így hangzik: „Aki vermet ás, beleesik abba, és aki
lerontja a kőkerítést, azt megmarja a kígyó” (Préd. 10,8).
A Szent Szellem többszörösen
kijelenti azt a törvényszerűséget, hogy: „...akik
hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób. 4,8)
„Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő
haragjának vesszeje megtöretik” (Péld.
22,8)
Nem csak a gonosz
cselekedetek, hanem a hazug – vagyis az igével ellentétes – beszédekre is
vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak
beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” Mert: „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből
fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és
halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét
eszi” (Péld. 6,2; 18,20-21)
Pál apostol is felhívja a
hívők figyelmét erre a törvényszerűségre: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja
is. [Más
fordítás: Ne áltassátok magatokat! Istent nem lehet becsapni! Azt
fogja az ember aratni, amit vetett]. Mert aki vet az ő (hús)testének [aki a hús világába vet],
a (hús)testből arat veszedelmet [pusztulást;
saját húsából fog romlást aratni];
aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat
örök életet. [Más fordítás: Aki azért vet, hogy kielégítse bűnös természetének
kívánságait, annak a bűnös természete örök halált terem, és ezt fogja learatni.
Aki viszont a Szent Szellem tetszésére vet, az a Szent Szellemből arat örök (természetfeletti)
életet]”
(Gal. 6,7-8).
Péld. 11,28 Aki bízik, és [(báṭaḥ): reményét] az ő gazdagságában [veti] elesik, [(náp̄al):
elbukik, elvész]. De mint a fa [(ʿáleh): a zöldellő fa lombos] ága, az igazak [(caddíq): a megigazultak] kivirágoznak [(páraḥ) sikeresek, prosperálnak].*
*Mert:
„Ímé az [('él): erős] Isten nem veti meg [nem (má'as): utasítja el] az ártatlant, [(tám ḥázaq): a feddhetetlent,
hanem támogatja, segíti, megerősíti]. És: „Olyan [lesz], mint a víz [folyóvizek]
partjára ültetett [plántáltatott]
(termő)fa, amely kellő időben [a maga
idejében] gyümölcsöt terem,
[gyümölcsét meghozza] és levelei nem
hervadnak [el nem hullanak]. Siker
koronázza minden tettét. (Boldogul minden munkájában; (mindenben, amit tesz
jó szerencsés lesz)” (Zsolt 1,3).
De a
gonoszoknak, a [(ráʿaʿ):
számítóknak, az ártalmasoknak, a rosszat, gonoszat cselekvőknek, akik
gonoszul élnek] nem ad
előmenetelt, és nem ad [(jáḏ):
segítséget]. És: a gonoszok [hitetlenek;
istentelenek, az Isten nélkül élők] pelyvához hasonlók [mint a (szálló) por], amelyeket elsodor [szétszór; ide s
tovahány] a szél a földről [jelenléted elől]. (Jób. 8,20; Zsolt
1,4).
És ismét, az Úr ígérete
az Ő Igéjét (törvényét) szeretőknek:
„Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé
bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és
a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jer.
17,8).
„Bő nedvességű ez a
napfényen is, és ágazata túlnő a kertjén” (Jób. 8,16).
Dávidon keresztül
hangzik az ígéret, amely gyermekeinkre is kiterjed: „Boldog az ember, aki
féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.
Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad” (Zsolt.
112,1-3).
Timóteuson keresztül is így figyelmezteti Isten az Ő népét:
„Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd
meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne legyenek gőgösek / fennhéjázók, nagyképűek, se
ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki
bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra, a mi megélhetésünkre”
(1
Tim. 6,17).
És Isten igéje újra –és úja figyelmeztet: Ne bízzatok
zsarolt javakban, és rablott jószággal ne
kevélykedjetek, ne kérkedjetek; a
vagyonban, ha nő, ha gyarapszik is, ne bizakodjatok; Egyszer szólott az Isten,
kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. (Más fordítás: Szólott egyszer az Isten, és ezt a két
dolgot értettem meg: Istennél van az erő)” (Zsolt. 62,11-12).
„Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden
kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja
meg”
(Luk.
12,15).
Hát: „Nosza immár ti
gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok, a [(talaipória): szerencsétlenségek,
szenvedések, a fájdalom] miatt, amelyek
elkövetkeznek reátok, amelyek [(eperkhomai): rátok törnek]. Gazdagságotok
megrothadt, és a ruháitokat moly [rágta] ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg,
és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti (szarx):
hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek [(thészauridzó): halmoztatok
fel] az utolsó napokban! (Jak. 5,1-3).
Az Úr Jézus kijelentése: „De jaj néktek, mert rossz lesz nektek, gazdagoknak, mert ti már
megkaptátok a ti vigasztalásotokat”
(Luk. 6,24).
Mert: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni,
kísértésbe [az ördög kelepcéjébe] meg
tőrbe [(pagisz): csapdába] és sok esztelen [(anoétosz): értelmetlen] és káros [(blaberosz): ártalmas] kívánságba esnek, melyek az embereket
veszedelembe [(olethrosz): pusztulásba] és
romlásba merítik [(büthidzó): sodorják, döntik]” (1
Tim. 6,9).
Az Úr Jézus így
figyelmezteti az övéit: „Ne gyűjtsetek, és ne halmozzatok fel magatoknak kincseket a földön, hol azokat a
rozsda megeszi, és tönkreteszi, és a moly megemészti, megrágja, és ahol a
tolvajok betörnek, és átásva a falat kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek
magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda nem marja, és nem teszi
tönkre, sem a moly nem rágja, és meg nem emészti, és ahol a tolvajok nem törnek
be, nem ássák át falat, és el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mát. 6,19-21).
Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy
meggazdagodj; ez ilyen hústesti eszességedtől szűnjél meg, és a magad belátásából hagyd abba” (Péld.
23,4)
Mert: „Siet a marhakeresésre, vagyis a vagyonszerzésre a gonosz szemű ember és vagyont akar szerezni a kapzsi ember;
De nem veszi észre, hogy szükség jő reá,
hogy ínségbe jut” (Péld.
28,22)
„Kárt okoz saját házának a nyerészkedő,
aki követi a telhetetlenséget…”(Péld.
15,27).
Így
figyelmeztet az apostol: „És akik élnek a
világ javaival, vagyis e világgal, és igénybe veszik, és felhasználják a világ
dolgait; akik hasznot húznak a világból, mintha nem élnének vele: mint akik azt
nem kényük-kedvük szerint használnák, és mintha nem vennék igénybe, mert
elmúlik e világnak ábrázatja, alakja, formája, pompája, külső arculata,
megjelenési formája. Mert változik e világ színtere” (1 Kor. 7,31).
Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és
az ő igazságát; és ezek is mind ráadásul
megadatnak néktek” (Mát. 6,33). Erről
prófétál Ézsaiás is: „… Ímé, mindnyájan,
mint a ruha megavulnak, moly emészti (moly rágja) meg őket! (Ésa. 50.9. Igen:
„Mert mint a ruhát, moly emészti meg
őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket…” (Ésa. 51,8).
Péld. 11,29 Aki megháborítja az ő házát, annak öröksége szél
lesz; és a bolond szolgája a bölcs elméjűnek. [Aki (ʿáḵar): bajt, bánatot okoz, csapást
hoz, (bajiṯ) sátrára, és otthonára,
családjára, háznépére
leszármazottaira, utódjaira, és (náḥal): örökségül kap, és örökségül
hagy, (rúaḥ): szelet,
hiábavalóságot, ürességet. És a: ('ĕvíl): bolond, istentelen, Isten nélkül
élő (ʿeḇeḏ): rabszolgája lesz, a (ḥáḵám):
bölcs, értelmes (léḇ): szívűnek].*
*Így
folytatódik a kijelentés: „Bírják az esztelenek
a bolondságot örökség szerint; az eszesek pedig fonják a tudománynak
koszorúját. (Más fordítás: Bolondságot
örökölnek az együgyűek, az okosakat pedig tudás ékesíti)” (Péld. 14,18).
Péld. 11,30 Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer
meg a bölcs. [Héber szerint: (caddíq):
az igazzá nyilvánítottnak (pərí): gyümölcse (ḥaj ʿéc) életnek
fája, és (nep̄eš): embereket (láqaḥ): nyer meg a (ḥáḵám):
bölcs].*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Életnek kútfeje, és [(ḥaj máqór máqôr):
felfrissülés forrása] az igaznak
[(caddíq): a megigazult
hívőnek] szája...” (Péld. 10,11).
Mert: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a
megigazítottnak] szája, és a nyelve
ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]” (Zsolt. 37,30).
„A bölcsek tudományt rejtegetnek… és Az eszesek ajkain
bölcsesség találtatik…” (Péld.
10,13-14).
„A bölcsnek tanítása életnek kútfeje, (az élet forrása) a halál tőrének (csapdáinak
kikerülésére) eltávoztatására”
(Péld. 13,14).
„Életnek fája ez azoknak, akik megragadják [utána nyúlnak; magukhoz kapcsolják], és akik megtartják [és akik belekapaszkodnak,
rátámaszkodnak] boldogok” (Péld. 3,18).
„Életnek kútfeje (élet forrása) az értelem annak,
(akinek van) aki bírja azt; de (a
bolondot még inteni is bolondság), az ő
fenyítéke bolondsága” (Péld. 16,22).
„A nyelv szelídsége életnek
fája; az abban való hamisság pedig a szellemnek gyötrelme, és összetöri a
szellemet” (Péld. 15,4).
Péld. 11,31 Ímé, az igaz [(caddíq). az igazzá nyilvánított]
e földön megnyeri [elnyeri]
jutalmát; mennyivel inkább az istentelen [(rášáʿ): az Isten nélkül
élő], és a bűnös [a céltévesztett]. [Más
fordítás: Biztos
megfizetnek az igaznak a földön, a gonosznak és a bűnösnek éppen úgy. És ha az igaz is szenved a földön, mennyivel
inkább az istentelen az Isten nélkül élő céltévesztett]!*
*Péter
apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha
pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem
engedelmeskednek [nem hisznek szándékosan és önfejűen] az Isten Evangéliumának
[örömüzenetének]? [Görög szerint: Mert itt az (kairosz): elrendelt idő], hogy (arkhomai): elkezdődjék a (kríma oikosz): kiválasztás Isten házából]. De ha
először [(hémón apo): mi közülünk] lesz, (tisz ti telosz): milyen eredménye lesz (apeitheó): a hitetlenség, és engedetlenségnek, azoknak, akik nem hisznek szándékosan és önfejűen az Isten
örömüzenetének]?
És ha az igaz, a [(dikaiosz):
megigazult] is alig tartatik meg
[(molisz
szódzó): nehezen üdvözül],
hová lesz, hová [(phainó): tűnik] az istentelen és bűnös [(aszebész hamartólosz): az Isten nélkül élő céltévesztett]? (1
Pét. 4,17-18).
Erről így hangzik a prófétai
szó: „Mert ha először arra a városra
hoztam romlást, amelyet az én nevemről neveztek el, ti talán büntetlenül
maradhattok? Nem maradtok büntetlenül! Mert a föld minden lakója ellen fegyvert
küldök - így szól a Seregek URa. Te pedig prófétálj nekik ezekkel a szavakkal:
Harsog az ÚR a magasban, mennydörög szent hajlékában, harsányan rákiált
legelőjére, az ország minden lakójára; szőlőtaposók módján kiált, zúgása eljut
a föld végéig. Mert pere van az Úrnak, (jəhóváh):
Jahvénak az Örökkévalónak a népekkel, megítél minden embert, a bűnösöket
kardélre hányja - így szól az Úr, (jəhóváh):
Jahve az Örökkévaló” (Jer. 25,29-31).
„Mert ha a zöldellő [(hügrosz): az életerős] (élő)fán ezt művelik, mi esik a száraz
[(xérosz): elszáradt] (halott)fán? (Luk. 23,31). De: „Aki igazságra, azaz (megigazulásra) és hűségre törekszik, életet, igazságot,
azaz (megigazulást) és megbecsülést
talál” (Péld. 21,21).
Péld. 11,32 Aki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; aki
pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az.
[Héber szerint: ('áhéḇ 'áhaḇ músár) gyönyörködik a tanításban, vágyik az
útmutatásra, az (daʿaṯ): értelmes. (śáné' tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh):
utálja az érveket, az (baʿar):
ostoba, gondolkodni képtelen, állathoz hasonló].*
*És a Szent
Szellem így folytatja a figyelmeztetést: „Az
Úrnak fenyítését [(paideia): nevelését,
tanítását, figyelmeztetését, intését, oktatását, és képzését], fiam, ne utáld meg. [Ne hárítsd el, ne
vesd meg, és ne állj ellene] se meg ne
und [(ekluó): ne
erőtlenítsd meg, és ne szüntesd meg] az ő
dorgálását [ele(n)gkho):
feltárását, felfedését, mert Ő ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket,
meggyőz, és beláttat]. Mert akit szeret
az Úr, megdorgálja [vagyis azt tanítja, oktatja, képezi, és neveli] és pedig mint az atya az ő fiát, akit
kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli]” (Péld. 3,11-12).
Hát ezért: „Fiam! Az én tanításomról el ne
felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd (a te szíved, a
bensőd); Mert napoknak hosszú voltát
(magas életkort), és sok esztendős (hosszú)
életet, és békességet (szerencsés
éveket s boldogulást) hoznak (és
jólétet szereznek) néked bőven” (Péld.
3,1-2)
„Őrizd (és
tartsd hát) meg fiam, atyád (apádnak) parancsolatját,
és anyád tanítását el ne hagyd (ne vedd semmibe)” (Péld. 6,20).
„Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne
utáld a te anyádat, mikor megvénhedik.
Igen örül (és vígan
örvendezik, hangosan ujjong) az igaznak
atyja (apja), és a bölcsnek szülője
(aki bölcset nemzett) annak vigadozva (örül)” (Péld.
23,22.24).
Mert: „A bölcs fiú
enged atyja intésének (megfogadja az apai intést); de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád (nem hallgat a
dorgálásra). »Más fordítás: A bölcs fiú örül, ha megintik, az elbizakodott meg
sem hallgatja a feddést«” (Péld. 13,1).
Bizony: „A
bolond megutálja az ő atyjának tanítását (megveti apjának intését); aki pedig megbecsüli a dorgálást (figyel
a feddésre), igen eszes (és okos
lesz).” (Péld. 15,5).
És Isten fiainak is szól a figyelmeztetés: Mert még vérig nem állottatok ellent,
tusakodván a bűn ellen (Más fordítás: Mert a
bűn ellen való harcban (küzdelemben)
még nem álltatok ellen egészen a vérig //a
véretek ontásáig//). És elfeledkeztetek-e az intésről (a
bátorításról, a vigasztalásról), amely
néktek, mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne
lankadj (és ne csüggedj el), ha ő
dorgál (megfedd, ha korhol) téged;
Mert akit szeret az Úr, megdorgálja (megfenyíti), megostoroz pedig mindent
(mindenkit), akit fiává fogad. Ha a
fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival
(hát maradjatok állhatatosak a fenyítéskor); mert melyik (és milyen) fiú
az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok (ha
nem részesültök a fenyítésben), melyben
mindenek részesültek (ami mindenkinek kijár), korcsok (fattyak) vagytok és
nem fiak” (Zsid. 12,4-8).
Hiszen: „… Isten fiai… Istenből születtek.” (Ján. 1,12-13).
Mert: „Az ő akarata szült minket az igazság igéje
által….” (Jak. 1,18). //Megjegyzés: Az ószövetségben sok szó esik a
fenyítésről, ostorozásról. De hogy ezen a szerető Édesatyánk mit ért, azt csak
az Ő Igéje tudja kijelenteni, hiszen tudjuk, hogy az Igét az Ige magyarázza meg
a legjobban. Erre csak egy példát hozunk fel: "Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled, Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint
a korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket,
beszédeimmel gyilkoltam őket (Azért
vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel, ajkam
szózatával): ítéletem napvilágra jön
(ítéletem elérkezik, mint a világosság)" (Hós. 6,4-5).
Kiderül tehát, hogy az „ostorozás” a prófétai szóval történik,
vagyis: Isten Igéjével, hiszen a próféták Isten Igéjét szólták!//. Az Úr szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „Akiket
én kedvelek, megvizsgálom, és tanítom, nevelem: légy buzgóságos azért, és
lelkesen törekedj, igyekezz tehát és térj meg, és térj új felismerésre.
változtasd meg a gondolkodás módodat!” (Jel.
3,19)
