Jel. 8,1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, [(anoigó):
átv. ért: szellemi meglátásba részesített], lőn nagy csendesség a mennyben,
mintegy fél óráig.*
*Zakariás így ír
erről: „(Csendben legyen minden (báśár:
hús)test Úr (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló) előtt mert felkelt, (ʿúr: feltámadt, elindult) Ő, a szent, (nephelé): felhő által«”
(Zak. 2,13).
Jel. 8,2 És látám azt a hét angyalt, [(aggelosz): hírnököt,
követet] aki az Isten [(enópion): színe]
előtt álla; és adaték nékik hét trombita, [(szalpigx): hét kürt].*
*Az Evangélium
híradása: „És elküldi [és szétküldi] az
ő angyalait [az Ő hírnökeit, és
követeit] nagy [és hangos] trombitaszóval [és kürtszóval az egész földre]. És
egybegyűjtik [és összegyűjtik
ugyanarra a helyre] az ő választottait a négy szelek, [a szélrózsa minden irányából, a négy
égtáj] felől, az ég egyik végétől a másik végéig [Más fordítás: És szétküldi az Ő követeit a
föld minden részére, hogy Őhozzá gyűjtsék kiválogatottait. Amikor ezek
elkezdődnek, nézzetek föl, és emeljétek föl a fejeteket, mert közel van a
megváltásotok].
(Mát. 24,31).
Pál apostol a szentek
egybegyűjtéséről így ír: „Mert ezt
mondjuk néktek az Úr szavával (igéjével), hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem
előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal
(főangyal) szózatával és isteni
harsonával leszáll (alászáll) az
égből (a mennyből): és feltámadnak
először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik
megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe (az Úr
fogadására) a levegőbe; és ekképpen
(és így) mindenkor az Úrral leszünk.
Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel (ezekkel az igékkel)” (1
Thess. 4,15-18) .
Jel. 8,3 És jöve egy másik angyal, és megálla az [(thüsziasztérion):
áldozati]oltárnál, arany tömjénezőt [aranyfüstölőt]
tartva; és adaték annak sok tömjén, [(thümiama): sok illatos füstölőszer]
hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez [(proszeukhé): imádságaihoz]
az arany [(thüsziasztérion): áldozati]oltárra, amely a királyiszék [(thronosz):
a trón] előtt vala.*
*Dávid kérése: „Mint jó illatú
füst (mint illatáldozat) jusson
elődbe imádságom, s kezem felemelése (imára emelt kezem) estvéli áldozat legyen” (Zsolt. 141,2).
Jel. 8,4 És felméne [(anabainó): felszállt] a tömjén [(thümiama):
a jó illatok] füstje a szentek könyörgéseivel [(proszeukhé): imádságaival]
az angyal kezéből az Isten [(enópion): színe] elé.
Jel. 8,5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt
az [(thüsziasztérion):
áldozati]oltárnak tüzével, [az oltár
parazsával] és leveté [ledobta, leszórta] a földre; és lőnek
mennydörgések [égzengés]
és szózatok [és (phóné):
kiáltás] és villámlások és földindulás [és
(szeiszmosz): földrengés támadt].*
*Amik a trónból
támadtak: „A királyiszékből [a trónból]
pedig villámlások és mennydörgések és
szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5).
Jel. 8,6 És a hét angyal, akinél a hét trombita [(szalpigx):
a hét kürt, a hét harsona] vala,
(hetoimadzó):
felkészült arra, hogy a (szalpidzó): kürtöket, a trombitákat
megfújja.
Jel. 8,7 Az első angyal [(aggelosz): hírnök, követ] azért
trombitála, [(szalpidzó): kürtölt] és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, [(mignümi):
vérrel keverve], és vetteték a földre [és
a földre [(balló): záporozott, a
szárazföldre hullott]. És a földnek [a
szárazföldnek] harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, [(katakaió):
felperzselődött] és minden zöldelő fű megége, [mind elhamvadt].*
*Így folytatódik a
kijelentés: „És megharagudtak a pogányok, (a népek) de
eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj
a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik,
kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. És
megnyilatkozik az Isten temploma a mennyben, és megláttatik az ő szövetségének
ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és
földindulás és nagy jégeső” (Jel.
11,18-19).
Erről már Mózes így
prófétált: „Kinyujtá azért Mózes az ő
vesszejét (a botját) az égre, az Úr
pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, és (villámok csaptak a földre), és tűz szálla le a földre, és jégesőt
bocsáta (jégesőt zúdított) az Úr
(Jahve az örökkévaló) Égyiptom földére.
És esett a jégeső, és a (a villámlás), a
tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, amelyhez hasonló nem volt az egész
Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén
mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig (az állatig); a mező minden füvét is elveré a jégeső és a
mező minden fáját is összetördelte. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai
valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,23-26).
Jel. 8,8 A második angyal is trombitált, [megfújta a (szalpidzó):
kürtöt] és mint egy tűzzel égő nagy [(megasz): hatalmas] hegy vetteték [(balló):
zuhant] a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
Jel. 8,9 És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak,
harmadrésze, amelyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze. [Görög szerint: (apothnészkó): elpusztult a (thalassza ktiszma): tenger –szellemi
érttelemben: Nemzetek, amelyek nem ismerik az igaz Istent - teremtményeinek
harmadrésze, amelyekben élet vala; és a
hajóknak / bárkáknak harmadrésze (diaphtheiró): tönkrement, megsemmisült].*
*Az evilágot
ért csapások előképét így mutatja be a Szent Szellem: „Mózes és Áron
pedig úgy cselekedének, amint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és
megsujtá a vizet, amely a folyóban vala a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, és
mind vérré változik a víz, amely a folyóban vala. A hal pedig, amely a
folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödik a folyóvíz, és nem ihatnak az
Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén” (2 Móz. 7,20-21)
Jel. 8,10 A harmadik angyal is trombitált, [(szalpidzó):
megfújta a kürtöt] és leesék [(piptó): lehullik] az égről egy nagy
[(megasz
asztér): egy hatalmas, fényt sugárzó] csillag, [(kaió): lobogó lánggal] égve,
mint egy fáklya, [mint egy (lampasz):
ragyogás] és esék [(piptó): rázuhan] a folyóvizeknek
harmadrészére, és a vizek forrásaira.*
*Az Úr Jézus
megnevezi ezt a lehulló csillagot: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani
az égből. Amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből”
(Luk. 10,18).
Ézsiás is prófétál erről, ezt
kérdezve: „Miként estél alá az égről
fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál, és lehullottál a földre, aki népeken
tapostál, népek legyőzője! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel,
az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, trónomat, és odaülök az istenek
hegyére, és lakom a gyülekezet hegyén
messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők
csúcsára, és hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez”
(Ésa. 14,12-14).
János apostolon keresztül jön
a felelet: „Ezután háború támadt és lőn
viaskodás a mennyben. Mihály és az ő angyalai harcra keltek, és viaskodnak vala
a sárkánnyal; és a sárkány is harcra kelt, és viaskodik vala és az ő angyalai;
De nem vehetnek diadalmat, nem tudtak felülkerekedni, és nem volt maradásuk
többé, és az ő helyük sem találtaték a mennyben. És vetteték a nagy sárkány,
ama régi kígyó, a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a
sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a
földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot a
mennyben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi
Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak, a
mi testvéreinknek vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a
mi Istenünk színe előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek
beszédéért, a bizonyságtételük igéjével; és az ő életüket nem kímélték mind
halálig” (Jel. 12,7-11).
Magával
rántva az angyalok egyharmadát is: „És az
ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit,
mikor nagy szél rázza” (Jel. 6,13).
És beteljesült Isten ígérete,
amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott
légy minden barom, minden állat, és
minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
És ellenségeskedést támasztok közötted és az asszony között, a te magod között,
és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod”
(1
Móz. 3,14-15).
Jel. 8,11 A csillagnak neve pedig üröm: változik azért a
folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké
lőnek.*
*Így folytatódik a
kijelentés: „Mert istentelenek, Isten nélkül élő hitetlenek vannak
az én népem között; guggolva fülelnek, orvul leselkednek, mint a madarászok;
tőrt hánynak, embereket fogdosnak. Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak
teli az ő házaik álnoksággal, alattomossággal: ezért lettek nagyokká, és
hatalmasokká és gazdagokká! Meghíztak, kövérek, megfényesedtek; nem ismernek
határt a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy
boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot. Ne toroljam meg
ezeket - így szól az ÚR - és ne álljak bosszút az ilyen népen?! Szörnyű és
rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hazugságot prófétálnak, és a
papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit
cselekesznek majd utoljára, ha itt lesz a vég?!” (Jer. 5,26-31).
Ők azok: „Akik ürömmé (méreggé) változtatják az ítéletet, és (a
törvényt) és az igazságot földre
tiporják” (Ámós. 5,7).
„De ímé, parancsol az Úr és megveri a nagy házat repedezésekkel, és a
kicsiny házat hasadozásokkal. (Más fordítás: Mert
ha az ÚR parancsol, darabokra zúzzák a nagy házakat, a kis házakat pedig
törmelékké). Vajon futhatnak-e a lovak a
sziklán? felszánthatja-e azt valaki ökrökkel? Ti pedig méreggé tettétek a
törvényt, és az igazság gyümölcsét ürömmé”
(Ámós. 6,11-12).
Ezért parancsolja az Úr az ő
népéből valóknak: „Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék.
[Más fordítás: Maradj
megfontolt, légy óvatos, őrizd meg az oktatást, és ügyelj, hogy ajkad okosan
szóljon]. Mert színmézet [lépes mézet] csepeg
az idegen asszony [(ḥáláq): mézesmázos, hízelgő] ajka,
és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint
a kétélű tőr [mint a kétélű
kard]” (Péld. 5,2-4).
És hogy mindez meddig tart?
Arról Dánielen keresztül jön a kijelentés: „Azután
hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt
annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a
szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja
azt a sereg? Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a
szentély visszanyeri igazi rendeltetését”
(Dán. 8,13-14).
Jel. 8,12 A negyedik angyal [(aggelosz): hírnök, követ]
is trombitált, [(szalpidzó): megfújta a kürtöt]. És megvereték a napnak
harmadrésze, és [(plésszó): csapás érte a nap harmadát] és a holdnak
harmadrészét, és a csillagoknak harmadrészét; hogy meghomályosodjék [(szkotidzó
szkotidzomai): hogy elsötétüljön] azoknak harmadrésze, és a nap az ő
harmadrészében ne fényljék, [(phainó): ne ragyogjon, hogy a nappal se
legyen világos harmadáig] és az éjszaka hasonlóképen.*
*A próféták mind
erről az időtől prófétálnak: „Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen
búsulással és felgerjedt, féktelen, izzó haraggal, hogy a
földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai
és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a fölkelő
nap, és a hold fényét nem tündökölteti” (Ésa. 13,9-10).
„És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot
délben, és besötétítem a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9-10).
„A nap
elsötétül, sötétséggé válik, a hold pedig vérré, vérvörös lesz minekelőtte eljő
az Úrnak nagy és rettenetes napja” (Jóel. 2,31).
„Tömegek, tömegek! A döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a
döntés völgyében! A nap és hold
elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a
Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr
az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16).
„Közel van az Úrnak nagy napja, közel van, és igen
siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a
nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja;
sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja. Kürtszó és riadó
napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen!” (Sof. 1,14-16).
Előképként így mutatja be az
Úr ezt az időszakot: „És monda az Úr
Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom
földén és pedig tapintható sötétség. És kinyújtá Mózes az ő kezét az ég felé,
és lőn sűrű sötétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és
senki sem kelt fel, nem tudott kimozdulni az ő helyéből három napig; de Izráel
minden fiának világosság vala az ő lakhelyében” (2 Móz. 10,21-23).
Az Úr Jézus kijelentése: „Mindjárt
pedig [közvetlenül] ama napok
nyomorúságai [szorongattatásai; megpróbáltatásai, szorongásai; e
gyötrelmes napok] után a nap
[hirtelen] elsötétedik
[elhomályosul], és a hold nem fénylik
[nem világít; nem sugározza fényét], és a
csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei [tartóerői; a
világmindséget összetartó erők] megrendülnek
[és a mennyei hatalmak meginognak]. És
akkor feltetszik [feltűnik;
megjelenik; felragyog,
fénylik, láthatóvá lesz; (Itt: felragyog, fénylik; felvillan /felvillanása
után tartósan árasztja fényét/] az
ember Fiának jele [ismertetőjele az
égen. És akkor sír [és jajgatásba
tör ki; jajveszékel; gyászolni fog, és mellét veri] a föld minden nemzetsége [népe, és törzse], és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben [az ég
felhőin] nagy hatalommal [és erővel] és [nagy] dicsőséggel és [erőben és hatalommal]” (Mát. 24,29-30).
Márk így ír erről az időről: „És az ég csillagai lehullanak, és az
egekben levő hatalmasságok, erősségek, az egek tartóerői, és a hatalmak
meginognak, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek, megremegnek, rázkódnak,
inognak, megtántorodnak” (Márk. 13,25).
Lukács is bizonyságot tesz: „Mikor az embereknek eláll a lélegzetük,
megdermednek, tanácstalanná,
tehetetlenné válnak, elvesztik bátorságukat a félelem, rémület,
riadalom, és ijedtség miatt, és azoknak a szörnyűségeknek megsejtése miatt,
amik a földkerekségre rázúdulnak. Mert az egek összetartó erői
megrendülnek, meginognak,
megtántorodnak” (Luk. 21,26).
Ézsaiás is erről prófétál:
„(Széthull), és elporhad az ég minden
serege, és az ég, mint írás egybehajtatik, (összecsavarodik, mint egy
tekercs) és minden serege lehull, miként
lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4).
És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld [mint látható világ] elmúlnak (de nem a végleges megsemmisülés értelmében, hanem csak
továbbhalad, eltűnik). (Más fordításban:
megváltoznak, más (jobb) állapotba
mennek át)], de az én beszédeim [az
én szavaim (logoszaim: Igéim) azonban] semmiképpen el nem múlnak [semmiképp sem veszítik
érvényüket]”
(Mát. 24,35).
Márk is ír az Úr Jézus
kijelentéséről: „Az ég és a föld
elmúlnak…” (Márk. 13,31).
Dávid így prófétál Arról,
aki: „Régente fundáltad a földet (és
Te vetettél hajdan alapot a földnek), s
az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek (és elpusztulnak)…; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat,
és (ők) elváltoznak….” (Zsolt.
102,26-28).
Az apostol idézi a Dávid
által mondott próféciát: „Te Uram
kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél, és
megalapoztad] a földet [(gé):
földet, mint látható világot] és a te
kezeidnek művei [és alkotása] az egek
[(úranosz):
a látható, és láthatatlan eget]. Azok
elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni]… és mindazok, mint a ruha megavulnak [(palaioó):
hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek]. És
palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a ruha] elváltoznak
[(allasszó):
megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled]…” [Más
fordítás: Mint egy fátyolt úgy
göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak…]”
(Zsid. 1,10-12).
Mert az egész teremtett világ
mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket,
és nézzetek (és tekintsetek le) a
földre ide alá. mert az egek, mint a füst elfogynak (és szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (és
szétmállik), és lakosai hasonlókép
elvesznek (és úgy elhullnak, mint a legyek). De szabadításom örökre megmarad, és igazságom (az Isten által
ajándékozott, és a hit által való megigazulás) meg nem romol (meg nem rendül)” (Ésa. 51,6).
Jel. 8,13 És láték és hallék az égnek közepette [az ég delelőjén] egy angyalt repülni,
aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak, akik a földön
[(katoikeó): tartózkodnak], a három angyal trombitájának [kürtölésének]
többi szavai miatt, akik még trombitálni [kürtölni]
fognak.