Márk evangélium 12. fejezet: Példázat a gonosz szőlőművesekről

Márk. 12,1 És kezde nékik példázatokban* beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülkerítette gyepűvel, sövénykerítéssel, és borsajtót taposógödröt ása, és őrtornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és idegenbe távozott.

*Példázat (parabolé): hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány.

Márk. 12,2 És amikor eljött az ideje rabszolgát külde a munkásokhoz, hogy megkapja a részét a szőlő gyümölcséből.

Márk. 12,3 Azok pedig megfogván azt megragadták, megverték, és üres kézzel elzavarták, elkergették.

Márk. 12,4 És ismét külde hozzájuk egy másik rabszolgát; azt pedig kővel dobálván meg megsebesítették, fejét betörték, és gyalázattal illetve visszaküldék.

Márk. 12,5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölték: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

Márk. 12,6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, és tiszteletben fogják tartani.

Márk. 12,7 Azok a munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.

Márk. 12,8 És megfogván nekiestek, és megragadták azt, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

Márk. 12,9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti, elpusztítja, megöleti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja*

*Máté még részletesebben tárja elénk a példázatot: „Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, aki szőlőt plántál, és azt gyepűvel, sövénnyel körülvevé. Sajtót ása le benne, és őrtornyot építe, és kiadá azt bérbe szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott, messze földre ment. Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé rabszolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét, hogy megkapja a termésből a neki járó részt. Ám a munkások megfogván az ő rabszolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más rabszolgákat, többet, mint előbb; de velük is ugyanezt tették.  Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, biztosan tisztelni fogják. De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és akkor miénk lesz az örökség, a birtok és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván, megragadák őt, kivetik a szőlőn kívül és megölték. Mit gondoltok, mikor azért megjő a szőlőnek ura, a szőlősgazda, vajon mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat, mint romlott, gyalázatos, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlanokat gonoszul elveszti, elpusztítja őket. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik idejében beszolgáltatják majd néki a gyümölcsöt, a termést” (Mát. 21,33-41).

Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek dalt kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek, és tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadszőlőt termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom, kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És hagyom, hogy elvaduljon; nem metszetik, és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, és törvényességre, s ím lőn jogorzás, és önkényesség; és irgalomra, s ím lőn siralom, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (Ésa. 5,1-7).

Ennek következményéről így prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna. (Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna). Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges, és igazán valódi magot: mi módon, és hogyan változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú, vad hajtásává?” (Jer. 2,19-21).

Pedig az Úr ígéretének megfelelően bevitte őket az ígéret földjére, ahol ők: „elfoglaltak megerősített városokat és kövér földet, s elfoglalnak, és birtokba vettek minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégednek és meghíznak, s gyönyörködének a te nagy jó voltodban, és dúskáltak bőséges ajándékaidban. Makacskodnak pedig, és engedetlenné váltak, és pártot ütnek, és föllázadtak ellened, és veték törvényedet hátuk mögé, és törvényednek hátat fordítottak; prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tőnek ellenük, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged, és ilyen gyalázatos dolgot követtek el. Annakokáért adád őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezébe és megnyomorgatták, és szorongatták őket; de nyomorúságuk idején, szorult helyzetükben hozzád kiáltanak, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adtál nékik szabadítókat, és megszabadítják őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezéből” (Nehem. 9,25-29). 

És ezt mondta az Úr, ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem, és magára hagytam örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem, hangosan ordított rám; ezért meggyűlöltem. Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? Körülfogják a madarak. Jöjjetek, seregeljetek, és gyűljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre! Jöjjetek, egyetek! Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag, és sivár pusztává tették!” (Jer. 12,7-10).

Mert: „… még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt, és egyre hűtlenebbé váltak a pogányok minden undokságai szerint, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és megfertőztették, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet megszentelt vala Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. (Más fordítás: Pedig őseik Istene, az ÚR, idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét). De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit, kijelentéseit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség, és nem volt mentség. És reájuk hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg, és mészároltatta le ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem kedveze, és nem szánt meg sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott aggastyán embereknek, mindnyájukat kezébe adá” (2 Krón. 36,14-17).  

Dávid pedig így imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket, újíts meg bennünket; világoltasd, és ragyogtasd ránk a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőtőt hoztál ki, kiűzéd a pogányokat, a népeket és azt meg elültetéd. Helyét elegyengetted, és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el, és borított be az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái, igen, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Sarjait, és indáit a tengerig ereszté, és hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit? Miért romboltad le kerítéseit, hogy szaggathassa minden járókelő, hogy szedhessen róla, aki csak arra jár? Pusztítja azt a vaddisznó, lerágja az erdei vadkan, és lelegeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! Kérlek, térj vissza, fordulj hozzánk, tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg, és gondozd e szőlőtőt! És a csemetét, amit jobbod ültetett oltalmazd, a sarjat, a fiút, akit magadnak felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták. Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak. Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél, hogy el ne térjünk tőled, és akkor mi nem pártolunk el tőled. Eleveníts meg minket, és tarts életben bennünket és imádjuk, és segítségül hívjuk a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).

Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5). 

És így beszél Jeruzsálemhez: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni magamhoz a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok. [Más fordítás: Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok]” (Mát. 23,37-38).

A példázatban szereplő fiúról, akit Isten elküldött, így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt, és a törvény alá adatott” (Gal. 4,4).

És: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).

 És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

István is erről tesz bizonyságot: „Keménynyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene szegültök, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52).

Pál apostol bizonyságtétele megerősíti István beszédét: „Mert ti, atyámfiai, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban. Mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól, Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és nem kedvesek, és minden embernek ellenségei” (1 Thess. 2,14-15).

Pedig Ő az örökös: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette” (Zsid. 1,1-2).

Márk. 12,10 Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők megvetettek* elutasítottak, az lett a szeglet fejévé, az lett a sarokkő.

*Megvet (apodokimadzó): elutasít, visszautasít.

Márk. 12,11 Az Úrtól lett ez, mert az Úr tette azzá, és csodálatos a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]*

*És ennek eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, nem vagytok idegenek, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe, az Istennek. Kik fölépíttettetek Isten házává, az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő, a sarokkő maga Jézus Krisztus” (Eféz. 2,19-20).

A zsidókhoz így szól a Szent Szellem: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).

Ez a prófécia is az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).

 Pál apostol idézi a próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés, botlás kövét és megbotránkozás, megütközés, vagy felháborodás kőszikláját teszem Sionba; és aki hisz Őbenne, és magát rábízza, nem fog csalódni, és nem szégyenül meg” (Róm. 9,33).

Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett elutasított, megtagadott - akit az emberek a próbán elvetettek ugyan, - de Istennél kiválasztott, megbecsült, nagyra értékelt kőhöz. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szellemi templommá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek Sionba, amely kiválasztott, becses, megbecsült; és aki hisz, és bízik abban, meg nem szégyenül. Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, és számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek, szándékosan és önfejűen hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, amelyet a próbán elvetettek, megtagadtak, és elutasítottak, az lett a szegletnek fejévé, szegletkővé, és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává” (1Pét 2,4-7).

Mert: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt. 118,22-23).

A vallásos zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).

Márk. 12,12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a néptől, a tömegtől. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.

Márk. 12,13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok* és a Heródes pártiak** közül, hogy megfogják őt a beszédben, hogy szóval csalják tőrbe.

*Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó, elválasztó), szekta. Kiemelkedően vallásos emberek zárt csoportja, vallási pártja.

** Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta.

Márk. 12,14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz* őszinte, és nyílt vagy, és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva, a valóság, az Ige alapján tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

*Igaz (aléthész): őszinte, nyílt.

Márk. 12,15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, átlátta a kétszínűségüket, és monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, egy dénárt, hogy megnézzem.

Márk. 12,16 Azok pedig hoznak. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

Márk. 12,17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak, elcsodálkoznak, és igencsak megdöbbentek ő rajta*

*Máté további részleteket is közöl, kijelentve az okot is, amiért kísértik az Urat: „Ekkor a farizeusok elmenvén félrevonultak, és tanácsot tartának, és elhatározták, és kitervelték, hogy beszédben hogyan csalják őt tőrbe. Hogy szavaiban fogják meg Őt. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal együtt, akik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak, az Igének megfelelően tanítod. És nem törődsz senkivel, és hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak, mert embereknek személyére nem nézel, és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma, mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodsz emberi tekintélyhez. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, és jól látva gonosz szándékukat, monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók kétszínűek? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, meglepődtek, és elcsodálkoztak; és ott hagyván őt, eltávoztak, eloldalogtak” (Mát. 22,15-22).

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Annakokáért vigyázván ő reá, állandóan szemmel tartották őt, és leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt megfogják beszédében, hogy a saját szavaival fogják meg, és átadják a felsőbbségnek, a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig felismerve álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt, egy dénárt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. Így tehát nem tudták őt megfogni beszédében, nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26).

„Mert ezt azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).

„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanakodni kezdtek, és tanácsot tartának ellene, hogy hogyan végezzenek vele, hogyan ölhetnék meg Jézust” (Márk. 3,6).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban, eltökélték magukat a gonosztettre; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Amikor elfogták az Úr Jézust, így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja” (Luk. 23,1-2).

Pál apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem, az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek hódolattal, annak a hódolatot, akinek a tisztességgel, a tisztességet, akinek megbecsüléssel, a megbecsülést” (Róm. 13,7).

Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek, és vessétek magatokat alá azért minden emberi, társadalmi, emberek között megszokott rendelésnek, intézménynek, emberi rendnek, emberi felettes hatóságnak, vagyis a törvényhozóknak, törvényadóknak az Úrért. Akár királynak, mint feljebbvalónak, mint a legfőbb hatalomnak, vagyis: uralkodóknak, kormányzóknak, elnököknek, vagy másféle vezetőknek” (1Pét 2:13).

Márk. 12,18 És jövének hozzá Sadduczeusok* akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:

*Sadduceus [(Szaddúkaiosz): igaz, egyenes, őszinte). Krisztus-korabeli zsidó szekta, amely csak a törvényt fogadta el, a szájhagyományt elvetette; tagadta a halottak feltámadását, a lélek halhatatlanságát és a szellemi világ létezését Jelentése még: vallási szekta, mely egyben befolyásos politikain párt is.

Márk. 12,19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

Márk. 12,20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.

Márk. 12,21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

Márk. 12,22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagynak. Legutoljára meghalt az asszony is.

Márk. 12,23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

Márk. 12,24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát, és erejét?

Márk. 12,25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

Márk. 12,26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

Márk. 12,27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek*

*Lukács további részleteket tár fel: „Hozzá menvén pedig a sadduceusok közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt, mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül; A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak. De akik méltókká tétetnek, hogy ama eljövendő világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiaivá lesznek, mivelhogy a feltámadásnak fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk. 20,27-40).

 Arra hivatkoznak a sadduceusok, hogy a törvény kimondta: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6).

A csipkebokornál így szól az Úr Mózeshez: „… Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6).

És István is a szanhedrin előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem merte megnézni” (Csel. 7,32).

Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).

Márk. 12,28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók, a törvénymagyarázók közül, aki aki hallotta őket vitázni, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első, a legfőbb minden parancsolatok között?

Márk. 12,29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.

Márk. 12,30 Szeressed* azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből** teljes lényeddel, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

*Szeressed (agapaó): magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben.

**Lelkedből (pszükhé): éneddel, teljes lényeddel.

Márk. 12,31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat* a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb, és fontosabb parancsolat.

*Felebarát a (plészion): közelálló személy, embertárs, szomszéd. A másik, a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegen.

Márk. 12,32 Akkor monda néki az írástudó, a törvénymagyarázó: Jól van, Mester helyesen, a valóságnak megfelelően mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. [Más fordítás: Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen Isten, és hogy rajta kívül nincs más].

Márk. 12,33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből, teljes valónkkal és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.

Márk. 12,34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

 Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

 Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).

Márk. 12,35 És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

Márk. 12,36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellemben: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

Márk. 12,37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mi módon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).

Márk. 12,38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek, és óvakodjatok az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon, és tereken való köszöntéseket.

Márk. 12,39 És a gyülekezetekben, és zsinagógákban az elől üléseket, és a lakomákon az asztalfőn ülést:

Márk. 12,40 Akik az özvegyeknek házát fölemésztik, fölélik, és közben színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek*

*Azért figyelmezteti az Úr az Övéit: „Mert ők elviselhetetlenül nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők maguk az ujjukkal sem akarják azokat illetni, vagy megmozdítani; (Más fordítás: Szigorú szabályokat állítanak föl, amelyeknek nehéz engedelmeskedni. Ráerőltetik más emberekre, hogy tartsák be ezeket, ők maguk viszont meg sem próbálják követni ezeket a szabályokat). Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, és minden tettüket az vezeti, hogy lássák, és bámulják őket az emberek, hogy feltűnjenek az embereknek. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat, az imaszíjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét, és hosszú bojtokat raknak magukra; És szeretik a lakomákon a főhelyet - szó szerint: első helyen fekvést, - és a gyülekezetekben, és zsinagógákban az az első helyre, a díszhelyre ülni. És a piacokon és vásártereken való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester, azaz: Rabbi, Rabbi” (Mát. 23,4-7).

 És így folytatja az Úr: „Jaj néktek képmutató, kétszínű, írástudók, törvénytanítók, törvénymagyarázók és farizeusok, mert nagyokat imádkozva felemésztitek, fölélitek az özvegyek házát arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok, és színből, külső látszatra hosszan, és terjengősen imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek” (Mát. 23,14).

Erről így prófétált Ézsaiás próféta: „Jaj a hamis határozatok határozóinak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, és irataik csak terheket rónak ki. Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, elnyújtják a nincstelenek perét, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, őket kizsákmányolják, és az árvákban zsákmányt vessenek, és az árvákat kifosztják. S vajon mit műveltek a meglátogatásnak, a megtorlásnak napján, és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján, amikor megjön az ítéletidő? Kihez futtok majd segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket, és kincseiteket?” (Ésa. 10,1-3).

És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat, és óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1).

Mert ezek azok: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld, és fordulj el ezektől. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” (2 Tim. 3,5.7).

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek maguknak bojtokat az ő ruháik szegélyére az ő nemzetségeik szerint, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szeglet bojtjára kék bíborzsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, és valahányszor ránéztek, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket. Hogy megemlegessétek, és hogy emlékezzetek, és teljesítsétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).

 „Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, az Isten ismeretét, és az ő szájából tanítást várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok, és letértetek erről az útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, és tanításotok miatt sokan elbuktak, és megrontottátok, és felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8).

Pedig: „A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és a feddést, és hátad mögé veted rendelésimet, és elveted igéimet! Ha tolvajt látsz, mellé adod magad, és vele cimborálsz, és ha paráznákat, társalkodol velük. A szádat gonoszságra tátod, és szádból gonosz beszéd jön ki, és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).

Márk. 12,41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként dob pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat dob vala abba.

Márk. 12,42 És egy szegény, nincstelen özvegyasszony is odajövén, két fillért, azaz egy krajcárt dob bele.

Márk. 12,43 Akkor odahívta tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény, nincstelen özvegyasszony többet dobott, hogysem mind a többi, akik a perselybe dobtak vala.

Márk. 12,44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind bedobta, az ő egész vagyonát, az egész megélhetését*

*Lukács is feljegyezte a történetet: „És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hogyan dobják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba két fillért dobott. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet dobott a perselybe: Mert mind ezek az ő fölöslegükből dobtak Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté” (Luk. 21,1-4)

Uram!

A képmutatók.

Isten döntése.

„Isten a kezdetektől úgy határozott, hogy azoknak, akik Őhozzá jönnek - és mindig is tudta, hogy ki fogja ezt tenni - olyanokká kell válniuk, mint az ő Fia" 

(Róm. 8,29; TLB fordítás).

NE FÉLJETEK!

 „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! 

(Ésa. 35:4)

Dicsérjétek az Urat!

„Dicsérjétek az Urat!

 Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a hívők gyülekezete!” 

(Zsolt. 149,1)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Nem tudunk a Szent Szellem erejével prédikálni, ha nem az Igét prédikáljuk, mert a Szent Szellem az Igét keni fel. Ő nem pusztán „kedves jelenlét”, vagy „szelíd atmoszféra” megteremtője az összejöveteleinken, hanem az Isten és az Ige közötti kapocs. A Szent Szellem benne van az Igében, és ott van az evangélium üzenetében, amikor prédikáljuk. Az evangélium hirdetése által ugyanazt mondjuk ki, mint Isten a teremtéskor: „Legyen világosság!”, és mint mikor a Nap felkel a horizonton, úgy gyúl fel világosság a hallgatóinkban, mert a Szent Szellem munkálkodik az Ige által a szívekben.

A Szent Szellem által felkent igehirdetés nemcsak szenvedélyes, hanem teremtő erejű is. Ahogyan a teremtéskor Isten szavát a Szent Szellem hajtotta végre, azóta is ezt teszi minden alkalommal, amikor a világban Isten Igéjét hirdetik. Az emberek a Szellem - Ige együttes teremtő munkája nyomán születnek újjá, és nem az igehirdetők nagyszerű üzenetétől.

Az Ige használja a Szellemet, a Szellem pedig az Igét, amelyet ugyanazzal az energiával és erővel tölt meg, amelyet a teremtés napjától kezdve láthatunk. Az igehirdetésben a Szent Szellem biztosítja a természetfölöttiséget.

Legyen áldott napotok!

REINHARD BONNKE

BIBLIA

Anna Győző

 

Ige: Ha Krisztusé vagy, nincs hatalma a sátánnak feletted! 

Neked hódolnak a hegyek

Márkevangélium 10. fejezet: A házasság felbonthatatlansága. (revideált)

Márk. 10,1 Onnan pedig felkelvén elindult Júdea vidékére, és méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá, és tömeg vonult vele; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket*

*Máté bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus tanított, és utána meggyógyított mindenkit, akinek gyógyulásra volt szüksége: „És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, befejezte, bevégezte az Ige szólását, elméne Galileából, és méne Júdeának vidékére a Jordánon túl; És követé őt nagy sokaság, és nagy tömeg csatlakozott hozzá és kísérte, ő pedig meggyógyítá ott őket” (Mát. 19,1-2).

„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, a királyság örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget, fogyatékosságot, bajt, gyengeséget” (Mát. 4,23).

A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl, a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).

Vádlói azzal vádolták, hogy tanításával: „… Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig” (Luk. 23,5).

Márk. 10,2 És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, törvényes az, ha egy férfi elválik a feleségétől, kísértvén Őt.

Márk. 10,3 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes, mit rendelt el?

Márk. 10,4 Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.

Márk. 10,5 És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;

Márk. 10,6 De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.

Márk. 10,7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,

Márk. 10,8 És lesznek ketten egy testté, egy hússá! Azért többé nem két, hanem egy test, egy hús.

Márk. 10,9 Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, egybekötött, egy igába fogott, ember el ne válassza*

*Máté így tesz bizonyságot az Úr Jézus kijelentéséről: „És hozzá menének a farizeusok, kísértvén őt és mondván: Szabad-é az embernek az ő feleségét bármilyen ok miatt elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá  teremté, és alkotta őket. És ezt mondá: Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté, egyetlen hússá. Úgy hogy ők többé nem kettő, hanem egy test, egyetlen hús. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, egybekötött, egy igába fogott, ember szét ne válassza. De azok erősködtek, és mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? [Más fordítás: A farizeusok erre így feleltek: „Miért adott akkor Mózes olyan parancsot, ami megengedi, hogy egy férfi elváljon a feleségétől, ha váló levelet ad neki; Miért parancsolta hát Mózes a váló levéllel történő elbocsátást]. Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt - keményszívűségetekre tekintett, mert nem akartatok Isten tanításának engedelmeskedni - engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, aki elválik feleségétől, hanemha paráznaság miatt, - mert házasságtörést követett el, - és mást vesz el, az maga is házasságtörést követ el; és aki elbocsátottat vesz el, az maga is házasságtörővé lesz” (Mát. 19,3-9).

A kijelentés fontossága miatt újra és újra megismétli az Úr: „Megmondatott továbbá. Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, paráznává, házasságtörővé teszi azt. És aki elbocsátott asszonyt vészen el, paráználkodik, házasságot tör” (Mát. 5,31-32).

Az Úr az apostolon keresztül folytatja a kijelentést: „Azoknak pedig, akik házasságban élnek, akiknek van házastársuk, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől nehogy elváljék, ne hagyja el férjét. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg rendezze el a nézeteltérést férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét]” (1 Kor. 7,10-11).

„Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint. De ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól. Hiszen a férj hatalma alatt élő, férfinek alávetett nőt is a törvény csak az élő férjhez köti. Azért tehát az ő férjének életében paráznának, házasságtörőnek mondatik, ha más férfihoz megy. Ha azonban meghal a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, úgy hogy nem lesz házasságtörő, ha más férfihoz megy” (Róm.7,2-3).

Mert aki házasság – vagyis szövetségtörő – lesz, azaz: „Aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. …a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz…” (Péld. 2,17-19).

Isten kezdettől így: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, a maga képmására, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1 Móz. 1,27).

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté” (1 Móz. 2,24).

És így folytatja az apostol. „Avagy nem tudjátok-é, hogy aki a paráznával egyesül, egy test, egy személlyé lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté, egy hússá. Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem Ővele” (1 Kor. 6,16-17).

A farizeusok Mózes által mondottakra hivatkoznak, amely törvény kimondja, hogy: „Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami ellenszenveset talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától. És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz. És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától. Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 24,1-4).

„Nos hát! Ha elbocsátja valaki az ő feleségét, és ez eltávozik tőle és más férfiúé lesz: vajon visszatérhet-e megint hozzá? Nem lenne-é az a föld fertelmesen megfertőztetve? (Más fordítás: Nem válna-e ezzel gyalázatossá az ország?) Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél, vissza akarsz térni hozzám? Mondja az Úr” (Jer. 3,1).

 Ez pedig a testi embernek szóló törvény, hiszen Izráel népe még nem krisztusi emberekből állt, hanem az Ádámi fajhoz tartozó emberekből, amelyről meg van írva, hogy: „Ez az Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfiúvá és asszonnyá teremté őket, és megáldá őket és nevezi az ő nevüket Ádámnak, azaz embernek, amely napon teremtetének. Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,1-3).

Márk. 10,10 És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.

Márk. 10,11 Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.

Márk. 10,12 Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.

Márk. 10,13 Ekkor kisgyermekeket hoznak hozzá, hogy érintse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala, rájuk szóltak, korholták azokat, elutasították, elkergették őket, akik hozták azokat.

Márk. 10,14 Jézus amikor ezt észrevette, helytelenítette ezt, és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el, ne akadályozzátok őket; mert ilyeneké az Istennek országa, az Isten királysága.

Márk. 10,15 Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.

Márk. 10,16 Aztán átölelve ölébe vevé azokat, és kezét rájuk téve megáldá őket*

*Amikor Nikodémusz az Úr Jézushoz megy, az Úr Jézus válasza világítja meg, hogy az előzőekben milyen kisgyermekeket példáz Ő: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki felülről újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. Monda néki Nikodémusz: Mi módon, és hogyan születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és megszülethetik ismét? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,3-7).

 És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés, az újjá született hívő még a hústest vezetése alatt van, vagyis még kisded Krisztusban: „Hozzátok azonban testvérek, atyámfiai, nem szólhattam, és nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak mint hústestiekhez. Mint az olyan megtért emberekhez, akiket még a „hús”, és nem a szellem irányit, vezet. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban, mert még kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok. Tejjel tápláltalak, és itallal öntöztelek, itattalak meg, és itattalak át titeket, nem kemény eledellel, nem szilárd étellel, mert még nem bírtátok volna el, még nem voltatok képesek megérteni, mert még nem voltatok felruházva a Szent Szellem erejével, ezért nem voltatok még elég erősek. Sőt még most sem bírjátok el, még most sem vagytok elég erősek. Mert még hústestiek vagytok. Amikor ugyanis irigység, féltékenység, vetélkedés, versengés és viszálykodás, civódás, vita, visszavonás, meghasonlás, széthúzás van közöttetek, nem hústestiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor 3,1-3).

Péter apostolon keresztül tovább szól az Úr: „Levetvén, és félre téve hát minden gonoszságot, romlottságot, rosszindulatot, ravaszságot, csalást, cselt, képmutatást, megtévesztést, színlelést, irigykedést, rosszakaratot, becsmérlést, féltékenységet, és minden rágalmazást, megszólást, gonosz beszédet, Mint most született csecsemők, a tiszta,csalárdságtól mentes, hamisítatlan, megtéveszthetetlen szellemi tej, Isten igéje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek” (1Pét 2:1-2)

Márk. 10,17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és térdre borulva előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem, hogy örökrészül kaphassam?

Márk. 10,18 Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

Márk. 10,19 A parancsolatokat ismered: Ne kövess el házasságtörést; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy, ne károsíts meg senkit; Ne csalj; jogos járandóságot ne tarts vissza; tiszteljed atyádat és anyádat.

Márk. 10,20 Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

Márk. 10,21 Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van, egy valami hiányzik még belőled. Eredj el, add el minden vagyonodat, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és azután jer, kövess engem, felvévén a keresztet*

*Kereszt (sztaurosz): kínoszlop- képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás; (az igazi keresztyén élet önmagunk halálba adása. Ezért a kereszt az önmegtagadás, és mindannak, ami a világban van, és az önfeláldozás jelképe).

Márk. 10,22 Az pedig elkomorult erre a szóra, arca megnyúlt, és elszomorodván e beszéden elméne búsan; mert sok jószága vala. [Más fordítás: A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan, leverten távozott, mert nagyon gazdag volt]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az egy Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd, és őrizd meg a parancsolatokat. [Más fordítás: Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem azt, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó. Ezért tartsd meg Isten parancsolatait, utasításait, ha örök életet akarsz kapni]. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne kövess el házasságtörést; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd  felebarátodat, embertársaidat, aki a legközelebb van hozzád: szomszédodat, a másik embert, mint tenmagadat. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Mi hiányom van még? Mit kell még tennem? Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd szét a nincstelenek között; és ezáltal kincsed lesz mennyben; és azután jer és kövess engem. [Más fordítás: Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt elérni? Végcélba akarsz jutni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer, kövess engem]. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága, nagy vagyona volt” (Mát. 19,16-22).

És így folytatja az Úr Jézus: „És aki föl nem veszi az ő keresztjét, - nem tagadja meg önmagát, és mindazt ami a világban van, - és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám, nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon. Aki megtalálja az ő életét, vagy próbálja megtartani az életét, elveszti, mert pusztulásba viszi azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja, és megmenti azt” (Mát. 10,38-39).

// A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért //.

Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani, és meg akarja menteni az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja, és megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall, vagy magát romlásba viszi?” (Luk. 9,23-25).

„És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,27).

Mert: „Valaki igyekezik, törekszik az ő életét megtartani, megőrizni, elveszti, elpusztítja, romlásba viszi azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti, megtartja, életben tartja, azt” (Luk. 17,33).  

Az apostol azt parancsolja Timóteusnak „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne legyenek gőgösek, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra, a mi megélhetésünkre. Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat osszák meg másokkal. Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök - a természetfeletti - életet” (1 Tim. 6,17-19).

Márk. 10,23 Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van!

Márk. 10,24 A tanítványok pedig álmélkodtak, megdöbbentek, elcsodálkoztak, és megütköztek az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, és milyen sok bajjal jár az Isten országába, az Isten királyságába bemenni!

Márk. 10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni [Más fordítás: Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába].

Márk. 10,26 Azok pedig még inkább álmélkodtak, és megrökönyödve így szóltak maguk között: Kicsoda üdvözülhet tehát? Hát ki is menekülhet meg?

Márk. 10,27 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be, nehéz bejutnia a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb, fáradság mentesebb, egyszerűbb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodtak, nagyon megdöbbentek, meglepődtek, megrendültek, és igen csodálkoznak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Ki menekülhet meg akkor? Jézus pedig rájuk tekintvén monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. [Más fordítás: Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek semmit sem tudnak ezért tenni. Istennek viszont minden lehetséges]” (Mát. 19,23-26).

Ezért így int az apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe, tőrbe, csapdába és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe, és pusztulásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal” (1 Tim. 6,9-10).

Hát: „Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott jószággal ne kevélykedjetek, ne kérkedjetek; a vagyonban, ha nő, ha gyarapszik is, ne bizakodjatok; Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. (Más fordítás: Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő)” (Zsolt. 62,11-12).  

Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik); de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11,28).

 Aki hallgat az Úrra: „És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, már ebben a világban, a jövendő világon pedig örök életet” (Luk. 18,28-30).

„Azután ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Luk. 12,15).

Hanem: „Menjetek be a szoros, a keskeny kapun az örök életre. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre, a pusztulásba, a teljes feloldódásba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros, szűk, és keskeny az a kapu és keskeny az az út, amely az örökéletre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt, akik rálelnek arra^” (Mát. 7,13-14).

Az Úr Jézus újra figyelmeztet, elmondva az okokat, amelyek miatt nem tudnak az emberek a szoros kapun bemenni: „Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-e akik üdvözülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek, és akarnak majd bemenni és nem mehetnek, nem tudnak. Mikor már a gazda, a ház ura felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti” (Luk. 13,23-25).

Mert csak az Úr Jézuson keresztül lehet bejutni: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették mit jelent az, amit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki én rajtam át megy be, megtartatik, üdvözül, és bejár és kijár majd, és legelőt talál” (Ján. 10,6-7.9).

A Szent Szellem kijelentése arról, hogy kik mehetnek be: 1. A megigazultak: „Nyissátok meg nékem a megigazulásnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat, és hálát adjak! Ez az ÚR kapuja: megigazultak mehetnek be rajta” (Zsolt. 118,19-20) .

És hogy kik a megigazultak, arról így szól az Úr: „Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik, nem származik vízből és Szellemből, nem mehet be, mert nem tud, nem képes bemenni az Isten országába, az Isten királyságába, birodalmába” (Ján. 3,5).

2. Csak az Ige megőrzői: „Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz, a megigazult nép, a hűség, - az Ige – megőrzője, aki hűséges maradt” (Ésa. 26,2).  

„De a világi gondok, a létkor miatti aggodalom, aggódás, tépelődés, törekvés és a gazdagság csábítása, és maga a csalóka gazdagság, vagyon, bőség, és egyéb dolgok megkívánása közbejővén, és egyéb vágyak szívükbe lopódzva elfojtják az igét, és gyümölcstelen lesz, úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad” (Márk. 4,19).

3. És akik az Úr Jézus vérével megmosottak: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek, a hitetlenek és a bűbájosok, a varázslók, és a paráznák, és házasságtörők és a gyilkosok, és a bálványimádók és mindenki, aki szereti, szólja és cselekszi) a hazugságot, a valótlanságot” (Jel. 22,14-15) .

De először: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek, és a bizonyságoknak akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és félretéve minden akadályt és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal, kitartással fussuk meg az előttünk levő pályát az előttünk levő küzdő tért” (Zsid 12,1).

Mert:„Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok magatokra, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek!” (Jer. 17,21).

Nehémiás ezt úgy oldja meg, hogy: „Amikor a nyugalom napja előestéjén árnyék borult Jeruzsálem kapuira, megparancsoltam, hogy zárják be az ajtószárnyakat. Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki azokat, amíg el nem múlt a nyugalom napja. Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle teher a nyugalom napján” (Nehem. 13,19).

[Mert: Volt egy szűkkapu a városba vezető úton, ahol a tevét előbb le kellett málházni, s csak azután mehetett be a városba, ha a nagy kaput már zárva találták. Így a világi gazdagságot, a világ szerinti gondolkodásmódot is le kell vetni, vagyis a bejutáshoz „le kell málházni”].

De az Úr meg tudja oldani ezt a problémát is: „Avagy az ÚR számára lehetetlen-é valami?” (1 Móz. 18,14).

„Mert az Istennél nincs olyan dolog amely lehetetlen, mert Isten egyetlen szava, személyre szóló kijelentése sem hiúsulhat meg” (Luk. 1,37).

És Isten nem változott: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál” (Jób. 42,2).

Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé Te teremtetted, Te alkottad a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kinyújtott karoddal, és semmi sincs lehetetlen Neked!” (Jer. 32,17).

Márk. 10,28 És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

Márk. 10,29 Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az Evangéliumért,

Márk. 10,30 Aki száz annyit ne kapna most ebben az időben, és ebben a világban, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon* az örökkévalóságban pedig örök életet**

*A jövendő világ (aión): örökkévalóság.

**Örök élet (dzóé): A természetfeletti élet; az életnek egy más létezési formája.

Máté részletesebben írja le a történetet: „Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Mi lesz hát a jutalmunk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, az Ő dicsőségének trónján, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és így ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, százszor annyit kap vissza, és örökség szerint nyer örök, természetfeletti életet, az életnek egy más létezési formáját” (Mát. 19,27-29).

Mert: „Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísértéseimben; Én azért rátok hagyom a királyságot, miképpen az én Atyám is rám hagyta azt, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét” (Luk. 22,28-30).

„Ti azért bátorságosok, erősek legyetek, kezeiteket le ne eresszétek, és ne lankadjatok el, mert a ti munkátoknak jutalma van” (2 Krón. 15,7).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe, az én trónusomon üljön velem, amint én is győztem és ülök az én Atyámmal az ő királyiszékében, az ő trónusán” (Jel. 3,21).

Márk. 10,31 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők*

*És folytatódik a kijelentés: „… lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” (Mát. 20,16).  „Mert sokan vannak az elhívottak, akiket meghívtak és elfogadták a meghívást, de kevesen a választottak” (Mát. 22,14).

Minden ember hivatalos, de akik nem fogadták be az Evangéliumot: „Hogy kárhoztattassanak vagyis: az ördögöt illető ítélet alá essenek, mindazok, akik nem hittek az igazságnak, a VALÓSÁGNAK,  Isten Igéjének, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban, a hazugságban” (2 Thess. 2,12).

És mindazokhoz, akik befogadták az Evangéliumot, így szól a Szent Szellem: „Tudván, Istentől szeretett atyámfiai testvéreim, hogy ti ki vagytok választva, hogy ti választottak vagytok)” (1 Thess. 1,4).

És minden kereszténynek ez az üzenet: „Áldott legyen az Isten, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből, a mennyeiek között, a Krisztusban. Aszerint, amint magának kiválasztott, kiválogatott minket Őbenne a világ teremtetése, és a világalap levetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek hibátlanok, kifogástalanok, szeplő és fogyatékozás nélküliek, támadhatatlanok, teljesen épek Őelőtte, Isten szerinti szeretetben” (Eféz. 1,3-4).

„Aki elhívott szent hívással, és megtartott minket nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, még az idők kezdete előtt” (2 Tim. 1,9).

Hát: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14)

„… mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek” (Kol. 3,12).

Márk. 10,32 Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, rajtuk pedig döbbenet ült; és hol csodálkoztak, hol meg féltek. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek, 

Márk. 10,33 Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, a törvénymagyarázóknak, és a vének kezére adják, és halálra ítélik Őt; és kiszolgáltatják Őt, a pogányoknak, és a más nemzetekből valóknak kezébe adják őt;

Márk. 10,34 És megcsúfolják, kigúnyolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És mikor Jeruzsálem felé tartott, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, félrehívta őket, és monda nékik. (Más fordítás: Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik). Jól figyeljetek! Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia elárultatik, és kiszolgáltatják a főpapoknak, a papi fejedelmeknek, és írástudóknak, a törvénytanítóknak, törvénymagyarázóknak, és halálra ítélik őt. Majd a nemzetbeliek kezébe adják őt. Kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak, hogy megcsúfolják, hogy kigúnyolják és megostorozzák, megkorbácsolják és keresztre, kínoszlopra feszítsék; de harmadnap feltámad, életre kel” (Mát. 20,17-19).

Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni, és elmagyarázni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni, sok szenvedést átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, a törvénytanítóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni, életre kelni” (Mát. 16,21).

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és kigúnyoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének, semmit sem fogtak fel, mert a beszéd ő előlük el vala rejtve” (Luk. 18,31-34).

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől, e nemzedéktől” (Luk. 17,24-25).

A tanítványok ezt csak a Szent Szellem kitöltése után értették meg, és hirdették: „Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket, ezeket az igéket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert, akit az Isten igazolt előttetek erők, csodatételek és jelek által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elhatározott döntése terve szerint adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára, kínoszlopra felszegeztétek és megöltétek. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24).

Márk. 10,35 És hozzájárulnak Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy amire kérünk, tedd meg nékünk.

Márk. 10,36 Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, mit szeretnétek, hogy tegyek veletek?

Márk. 10,37 Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben, a Te dicsőséges uralkodásod idején.

Márk. 10,38 Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é, képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, amelyet én megiszom; és bemerítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel én bemerítkezem?

Márk. 10,39 Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Képesek vagyunk. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a bemerítkezéssel, mellyel én bemeritkezem bemerítkeztek;

Márk. 10,40 De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett*

*Máté is bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve: Az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról tett kijelentését annyira nem értették tanítványai, hogy ilyen kéréssel fordultak Hozzá: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus  fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván lábához és kérvén Őtőle valamit. Ő pedig monda néki: Mit akarsz? Kérdezte őt az Úr; Mit szeretnél? Monda néki: Mondd, és ígérd meg, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban, a te királyságodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől. Jézus pedig felelvén, ezt monda: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt amelyet én megiszom? Amit nekem ki kell innom? És bemerítkezhettek-é abba a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Mondának néki: Meg. Ki tudjátok-e, képesek vagytok-e kiinni a szenvedés poharát? Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom? Ők így feleltek: Ki tudjuk. Képesek vagyunk. És monda nékik: Az én poharamat, a szenvedés poharát megisszátok ugyan, és a bemerítéssel, bemerítkeztek, amelybe én bemeritkezem. De az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni. Nem én döntöm el, azt nincs hatalmamban megadni nektek, hanem azoké lesz az, és azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám szánta, és elkészítette. És hallva ezt a többi tíz, megbosszankodék, megharagudott a két testvérre” (Mát. 20,20-24).

Mert ők csak arra figyeltek, hogy az Úr Jézus megígérte, hogy uralkodni fognak, és ebben kérték az elsőbbséget a többi tanítvánnyal szemben: „… Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, a megújult világban, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, amikor helyet foglal dicsőségének trónján, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és  így ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét” (Mát. 19,28).

Márk. 10,41 És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni, és bosszankodni kezdenek Jakabra és Jánosra.

Márk. 10,42 Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok a népek között fejedelmeknek*  tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. [Más fordítás: Tudjátok, hogy azok, akik magukat a nemzetek fejedelmeinek vélik, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik visszaélnek a hatalmukkal, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük].

*Fejedelmek (arkhó): vezető, uralkodó.

Márk. 10,43 De nem így lesz közöttetek; hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;

Márk. 10,44 És aki közületek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen:

Márk. 10,45 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért*

*Máté bizonyságtétele: „És hallva ezt a többi tíz, megharagudott, a két testvérre. Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok, a népek, nemzetek fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. [Más fordítás: tudjátok, hogy a pogányok felett fejedelmek uralkodnak, és a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, zsarnokoskodnak, és hatalmaskodnak az embereken, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük; s nagyjaik hatalmukba kerítik őket, visszaélnek a hatalmukkal]. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti rabszolgátok. Éppen úgy, mint ahogy az embernek Fia nem azért jött el a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,24-28).

Lukács így emlékezik meg az Úr kijelentéséről: „Ő pedig monda nékik: A pogányokon, a népeken uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, akik hatalmuk alá hajtják őket, jóltévőknek hívatják magukat. De ti ne így cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, aki vezet, mint aki szolgál” (Luk. 22,25-26).

És: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt. 23,11).

 És ismét: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között az utolsó és mindenkinek szolgája” (Márk. 9,35).

„Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” (Ján. 13,15-17).

Péter apostol így figyelmezteti a kihívott gyülekezetek vezetőit: „Pásztorként legeltessétek, felvigyázóként felügyeljetek az Istennek köztetek lévő, rátok bízott nyájára, gondot viselvén, és vigyázva arra nem kényszerűségből, hanem örömest, buzgón, önként,(szabad akaratból, készségesen. Sem nem rút nyerészkedésből, haszonlesésből, hanem jóindulattal, odaadással, készségesen, jó szívvel. Sem nem úgy, hogy letiporva, zsarnokoskodva hatalmaskodjatok leigázva a gyülekezeteket, a választottakat, a kihívottakat, hanem mint példányképei a nyájnak, példaképévé, mintájává válva” (1Pét 5:2-3).

Márk. 10,46 És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság, tekintélyes számú tömeg Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az útfélen és kéregetett, koldulván.

Márk. 10,47 És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus megy el arra, kezde hangosan kiáltani*, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

*Kiált (kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít.

Márk. 10,48 És sokan feddik vala őt és többen is rászóltak, hogy hallgasson; de ő annál hangosabban kiáltozott vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Márk. 10,49 Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.

Márk. 10,50 Az pedig felső ruháját ledobván felugrott, és Jézushoz méne.

Márk. 10,51 És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, Rabbuni, hogy újra lássak, hogy feltekinthessek Rád.

Márk. 10,52 Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited meggyógyított téged. És azonnal megjött a szeme világa, újra látott, és nyomban feltekintett rá, és követi vala Jézust az úton*

*Máté így írja le a történetet: „És mikor Jerikóból  elindultak, és távozának, nagy sokaság, nagy tömeg követé őt. És ímé, két vak, aki az út mellett ül vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, így kiált vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! A sokaság, a tömeg pedig dorgálja, csitította, rendreutasította őket, hogy hallgassanak el, maradjanak csendben; de azok még hangosabban kiáltanak vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! És megállván Jézus, megszólítá őket és monda: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek? Mondának néki: Azt, Uram, hogy megnyíljanak a mi szemeink, szeretnénk újra látni. Jézus pedig megszánván megsajnálta őket, megkönyörült rajtuk, és megérintette az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak, és azonnal visszanyerték látásukat; és követék őt” (Mát. 20,29-34).

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte, kijelentve azt is, hogy a hitük gyógyította meg őket: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak követé őt, kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem, hogy meg tudom ezt tenni? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor megérintette az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint, ahogyan hittétek. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30).

Így teljesült be a prófécia: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).

„És meghallják ama napon a siketek is az írás beszédeit, Igéjét, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak.. És nagy örömük lesz a szenvedőknek a szűkölködő elnyomott, szerencsétlen, nyomorultaknak az Úrban, és a szegény emberek vígadnak, ugrálva ujjonganak örömükben, Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19).

A vérfolyásos asszony is meggyógyul, és az Úr ezt mondja neki: „… Leányom, a te hited meggyógyított téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. [Más fordítás: És megszabadulva a te kínzó bajodtól, a téged verő ostortól, maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]” (Márk. 5,34).

A tíz megtisztult leprás közül egy visszajött hálát adni, és az Úr így szól hozzá: „És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged egészségessé tett” (Luk. 17,19)

Az Úr Jézus munkája:

„Krisztus egy testté formál minket és olyan egyénekké, akik egymáshoz kapcsolódnak”

(Róma 12,5b; GW fordítás) 

Imádság:

Uram!

Hálatelt szívvel imádlak, mert tudom, hogy szeretsz, hogy számon tartasz, és fontosnak tartasz engem. Ámen

A mi Istenünk,

a kezdetektől fogva örömét leli abban, ha megáldhat, ha megadhat mindent ahhoz, hogy csodálatos tervét betöltsd. Ő nem egy kicsinyes, haragvó, törvényeskedő, kozmikus örömrabló. Ha így gondolsz Rá, akkor összekevered Őt a halott vallás istenével. A mi Istenünk, egy örömteli Isten, aki táncol, énekel, sőt még nevet is. Boldog, ha örömmel elfogadod a szeretetét. Sofóniás próféta tökéletesen leírta ezt:

„Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva, táncolva örül neked” (Sofóniás 3:17)

Steve McVey: 

A hamis felkentekről.

Megvallás

Valljuk, hogy a hit Nagy Titka Az, aki megjelent testben, igazolta a Szellem, látták az angyalok, hirdették a népeknek, hitt benne a világ, befogadta a dicsőség” 

(1 Tim. 3,16).

Oscar Wilde: A pesszimistáról

A pesszimista olyan valaki, aki ha két rossz közül kell választania, mindkettőt választja.

BIBLIA

Anna Győző

 

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól 

Évekkel ezelőtt megkérdeztem Bonnke evangélistát: „Mi van, ha imádkozom valakiért, és semmi nem történik?” A válasza örökre megváltoztatta a szemléletemet a hitről és a gyógyulásról. „Ha száz emberért imádkozol egymás után, és az első kilencvenkilenc nem gyógyul is meg, úgy imádkozz a századikért, mintha az összes ember előtte meggyógyult volna!” 

- Daniel Kolenda

Szívemben él a dal