Márk Evangélium 4. fejezet: az elvetett mag sorsa. (revideált)

Márk. 4,1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság, nagy tömeg gyűlt Őhozzá, úgy hogy Ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala illetve: bárkába szállt és leült, kinn a tavon, az egész sokaság, a nagy tömeg pedig a tenger mellett, vagyis szemközt, a tenger partján, a szárazföldön vala, és a földre telepedett.

Márk. 4,2 És sokat tanítja vala őket példázatokban* és ezt mondja vala nékik tanításában:

*Példázatok (parabolé): Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. (Jubileumi kommentár).

Márk. 4,3 Halljátok és figyeljetek: Ímé, a magvető kiméne vetni.

Márk. 4,4 És lőn, történt vetés közben, hogy némely az út mellé, az útfélre esék, és eljövének az égi madarak és felkapkodták, fölcsipegették, és megevék azt.

Márk. 4,5 Némely pedig a köves helyre, a sziklás talajra esék, ahol nem sok földje vala, és azonnal kihajtott, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

Márk. 4,6 Mikor pedig fölkelt és magasabbra, delelőre hágott a nap, elsűle, mert megperzselődött, kiégett a hőség megütötte, és mivelhogy nem volt gyökere, elszáradt.

Márk. 4,7 Némely pedig a tövisek, a haszontalan, tövises növények, vagy a szúrós bogáncs közé esék, és felnevekednek és megnőttek a tövisek, és a bogáncsok és teljesen elnyomják, és megfojtják, azt, és nem ada gyümölcsöt, nem ad termést.

Márk. 4,8 Némely pedig a jó földbe, a megfelelő, termékeny talajba esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

[Más fordítás: A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is].

Márk. 4,9 Ezeket mondván, emelt hangon hozzátette, és kiált vala, és monda nékik: Akinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg*

*Máté így írja le az Úr Jézus tanítását: „És sokat beszél nékik, és sok mindenre tanította őket példázatokban, vagyis példabeszédekben, mondván: Ímé kiméne a magvető magot vetni. És amikor ő vet vala, vetés közben némely mag az útfélre esék, az útszélre, az út mellé hullott; és eljövén a madarak, elkapdossák és felkapkodták, felcsipegették, fölették azt. Némely pedig a köves helyre esék, a sziklás talajba hullott, ahol nem sok földje vala; és hamar és kihajtott, és kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.  De mikor a nap felkelt és magasabbra hágott elsült, mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett, és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek, vagy a szúrós bogáncsok közé esék, és a tövisek, vagy a bogáncsok felnevekedvén, vagyis megnőve megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe, a jó talajba esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja meg” (Mát. 13,3-9).

Lukács bizonyságtétele pedig így hangzik: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, mert minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által: Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kősziklára; és mikor kihajtott, és kikelt elszáradt, mert nem vala nedvessége. Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, és felnövekedett, százannyi hasznot, vagyis százszoros termést hoza. Ezeket mondván emelt hangon hozzátette, és kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 8,4-8).

 Mert: „Aki az Istentől van, hallgatja, és megérti az Isten beszédeit” (Ján. 8,47).

Meg van írva: „A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet” (Péld. 4,7).

Azért, mert: „Szégyent vallanak a bölcsek… Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az ÚR igéjét?!” (Jer. 8,9).

A Szent Szellem így figyelmeztet: „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben…”(Kol. 3,16).

Márk. 4,10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől, hogy mi a példabeszéd értelme.

Márk. 4,11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, mert ti megkaptátok, hogy az Isten országának, az Isten királyságának titkát tudjátok. Előttetek föltárom, hogy megismerjétek. Ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek

[Más fordítás: s Ő ezt felelte nekik: „Az Isten királyságának titka nektek van szánva, azokhoz a kívülállókhoz minden példázatokban jut el],

Márk. 4,12 Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak, nehogy megismerjenek; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, hogy ne forduljanak Istenhez, és bűneik, azaz tévedéseik, hibáik, vétkeik, amit elkövettek, meg ne bocsáttassanak.

Márk. 4,13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon értitek meg majd a többi példázatot?

Márk. 4,14 A magvető az igét a [logoszt] hinti, Isten üzenetét veti, azaz Krisztus tanítását, amelynek útjain kellene járni.

Márk. 4,15 Az útfélen, valók pedig azok, akiknek hintik az igét [a logoszt], de mihelyst hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívükbe a bensőjükbe vetett igét, [a logoszt].

Márk. 4,16 És hasonlóképen a köves helyre, a sziklás talajra vetettek azok, akik mihelyst hallják az igét, mindjárt örömmel, és ujjongással fogadják,

Márk. 4,17 De nincsen őbennük gyökere, nem tud mélyen belegyökerezni a szívükbe, a bensőjükbe, és nem így nem is ereszt bennük gyökeret, hanem ideig való, vagyis csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, és alkalomszerű. Azután ha nyomorúság, vagyis üldözés, vagy háborúság, vagy nyomás, szorítás, szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás, baj támad az ige [a logosz] miatt, azonnal megbotránkoznak, és felháborodnak, eltántorodnak, tüstént tőrbe esnek.

Márk. 4,18 A tövisek, vagyis a tövises, szúrós növények, és a bogáncsok közé vetettek pedig azok, akik az igét [a logosz] hallják, felfogják és megértik,

Márk. 4,19 De a világ, vagyis ennek a létkornak gondjai, és az emiatti aggódás, tépelődés, törekvés, és a gazdagság csalárdsága; a vagyon, és bőség csábítása; és a csalóka, félrevezető gazdagság, és egyéb, más dolgok kívánsága, és megkívánása közbejővén; és egyéb vágyak szívükbe lopódzva, és a többi dolgokat körülrajzó vágyak belopóznak, behatolnak a szívükbe, és elfojtják, teljesen elnyomják az igét a [logoszt]. És így gyümölcstelen lesz. Úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad.

Márk. 4,20 A jó földbe vetettek pedig azok, akik hallják, felfogják, és megértik az igét, és beveszik, befogadják, magukévá is teszik, és gyümölcsöt teremnek, termést hoznak, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit*

Az Úr Jézus Ézsaiás prófétát idézi, akinek a kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek meg. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett, tanácstalan nép ez és nincs bennük értelem ezért értelmetlen” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszél Ő felőle” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg, és nem értettek egyet egymással eloszlanak, vagyis szétoszlottak. S ekkor Pál ez egy szót, ez egy igét mondá: Jól és helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj és menj el ehhez a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok meg! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, és vegyétek tudomásul, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének eltávoztak a zsidók, maguk között sokat vetekedve, és vitatkozva” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett, és nem elég világos a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, és csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, és gondolkozását, mert hitetlenek, hogy ne lássák, és így nem is látják meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának, vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képe, az Isten képmása” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak, megkérgesedtek, érzéketlenné váltak az ő elméik, és az érzékeik, a gondolkozásuk, értelmük, és felfogóképességük. Mert ugyanaz a lepel, ugyanaz fedél, vagy fátyol mind e mai napig megmaradt, és ott van az Ószövetség olvasásánál felfedetlenül, ezért felolvasáskor nem ismerik fel, és rajta is marad, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

[Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]^” (2 Kor. 3,14).  

Hát: „Meglássátok azért, és vigyázzatok, mi módon és hogyan hallgatjátok: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik tőle” (Luk. 8,17-18).

Márk. 4,21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-e és veszik elő a gyertyát, vagy a lámpást, és vajon azért van a mécs, hogy véka alá, vagy az ágy alá tegyék, hogy elrejtsék? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóba, vagy a mécstartóra tegyék?*

*A kijelentés fontossága miatt az Úr Jézus kijelentését feljegyzi minden apostola felhíva a tanítványai, és a minden korban élő hívők figyelmét: „Senki pedig, ha gyertyát, vagy lámpást gyújt, be nem fedi, és nem takarja le azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot” (Luk. 8,16).  

Mert: „Ti vagytok a világ világossága, a kozmosz fénye, ti vagytok a világ számára a fény. Nem rejtethetik el, és nem lehet eltitkolni, és titokban tartani a hegyen épített, a hegyen fekvő, ott elhelyezett várost. Gyertyát, vagy lámpást, vagy mécsest sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, - ami gyúlékony - hanem hogy a gyertyatartóba, vagy a lámpatartóra, vagy a mécslábra tegyék, és fényljék, és onnan világítson; ragyogjon mindazoknak, akik a házban vannak” (Mát. 5,14-15).

Pál apostolon keresztül teszi egyértelművé a kijelentést a Szent Szellem: „Mert nem magunkat prédikáljuk és hirdetjük, hanem az Úr Jézus Krisztust, vagyis Krisztus Jézust, mint Urat; magunkat pedig, mint a ti rabszolgáitokat, a Jézusért az Ő kedvéért. Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság, és fény ragyogjon, Ő gyújtott világosságot, azaz Ő csillant, és ragyogott fel a mi szívünkben, azaz a bensőnkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.

[Más fordítás: Hogy terjedjen ismerete az Isten dicsőségének, mely Jézus Krisztus személyében fényeskedik annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek a Krisztus orcáján megjelenő fénye]” (2 Kor. 4,5-6).

Márk. 4,22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék, és ami ki ne derülne. És semmi sem volt eltitkolva vagy elrejtve, hanem hogy nyilvánosságra, napfényre jusson, vagyis nyilvánvalóvá, ismertté, láthatóvá váljon, és megmutatkozzon.

[Más fordítások: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül. Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson]*

*Ezért Ha üldöznek benneteket: „Ne féljetek, ne rettenjetek, ne ijedjetek, ne rémüljetek, és ne riadjatok meg tőlük. Mert nincs oly rejtett, vagy leplezett, eltitkolt dolog, ami egyszer napfényre ne jőne, és le ne lepleződnék; és oly titok, oly rejtett, titkos, vagy színlelt dolog, ami ki ne tudódnék, és melyet meg ne ismernének” (Mát. 10,26).

A mindenkori hívőket figyelmezteti az Úr: „Óvakodjatok, és oltalmazzátok meg magatokat a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne, amely le ne lepleződnék; és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

 „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos, és eltitkolt dologgal, akár jó, akár rossz vagy gonosz legyen az” (Préd. 12,16).

„Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

(Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat). (Jób. 12,22).

Márk. 4,23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja, és értse meg.

Márk. 4,24 És monda nékik: Megjegyezzétek, és figyeljetek arra, amit hallotok, hogy mi módon, és hogyan hallgatjátok, mert: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok, sőt hozzá is tesznek számotokra.

Márk. 4,25 Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van*

*Mikor tanítványai megkérdezik, hogy miért tanít példázatokban: „Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának, Isten királyságának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik, úgyhogy feleslege lesz; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van, vagy amiről azt hiszi, hogy van” (Mát. 13,11-12).

Az Úr azt tanítja, hogy vigyázzunk: „Mert amilyen ítélettel bírálgattok, és ítéltek, amilyen ítélettel felebarátjaitok magatartását megítélitek, elbíráljátok, elmarasztaló ítéletet, véleményt alkottok, olyannal ítéltettek, olyannal fognak titeket is megítélni, és fölöttetek is ítélkezni. és amilyen mértékkel mértek másoknak, olyannal mérnek majd vissza néktek is” (Mát. 7,2).

Márk. 4,26 És monda: Úgy van az Isten országa, az Isten királysága, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

Márk. 4,27 És alszik és felébred, és fölkel éjjel és nappal, közben múlnak az éjszakák és a nappalok; a mag pedig kihajt, kisarjad és nő, és a szár megnyúlik és felnő, ő maga sem tudja miképpen.

[Más fordítás: Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga a gazda sem tudja hogyan].

Márk. 4,28 Mert magától terem a föld, először füvet, vagyis először zöld sarjat, szárat, azután kalászt, azután teljes búzát, vagyis érett magot a kalászban.

Márk. 4,29 Mihelyt pedig a gabona arra való, vagyis amikor beérett a termés, a gazda azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás, a betakarítás ideje elérkezett*

*Jóel prófétán keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy mit jelent az Úr Jézus példázata az aratásról: Serkenjenek fel és induljanak és jöjjenek fel és vonuljanak a népek a Josafát, azaz a döntés völgyébe; mert ott ülök törvényt, és ott tartok ítéletet, hogy megítéljek, azaz különbséget tegyek, szétválasszak, és megkülönböztessek minden népeket. Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a taposókád, csordultig vannak, és ömlenek a sajtók! Mert megsokasult és nagy az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! Hatalmas tömeg van az ítélet azaz: a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet, azaz a döntés völgyében!” (Jóel. 4,12-14).

János apostol elragadtatásban így látta ezt az aratást: „És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló. És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd, és ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt az aratás órája. Mert a földnek aratni valója beérett, és megszáradt. Bocsátá és ledobta azért, aki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld. (Jel. 14,14-16).

Az Úr Jézus így mutatja be az aratást, amelyben az aratás az emberek megtisztítása, és meggyógyítása, a sarló pedig az Evangélium: „És körüljárja, vagyis bejárta vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten, a mennyek országának Evangéliumát, az Isten királyságáról szóló örömhírt, királyi uralmának jó hírét, a győztes hadvezér érkezésének hírét. És gyógyítván mindenféle, és mindenfajta betegséget és mindenféle erőtlenséget, gyengeséget, minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, a tömeget, könyörületességre indult rajtuk, megszánta őket; megesett rajtuk a szíve, mert el voltak gyötörve és elesettek, fáradtak és elhagyatottak, elcsigázottak és kimerültek voltak, és szét voltak szórva, mint a pásztor nélkül való juhok. Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,35-38).

Márk. 4,30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, az Isten királyságát? Avagy milyen példában példázzuk, milyen példába foglaljuk; vagy milyen példázattal szemléltessük azt?

Márk. 4,31 A mustármaghoz, amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

Márk. 4,32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és fává terebélyesedik, és nagy hosszú, magas, hatalmas ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak*

*A Szent Szellem még nem töltetett ki, ezért: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, hogy mit jelent, amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Mert Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak közössége által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen és Övé a dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké, vagyis most és az örökkévalóságban. Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok - külön - magukban Jézushoz menvén, megkérdezték és mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak közösségéről: „Így szól az Úr Isten, az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.

(Más fordítás: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen).

Izráel magasságos hegyén plántálom, ültetem el őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos és pompás cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak, és ágainak és lombjának árnyékában fognak lakozni. És akkor majd megtudja, és megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé és virulóvá tettem az aszú, a kiszáradt fát. Mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem! Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezék. 17,22-24).

Márk. 4,33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az igét a [logoszt]: Isten üzenetét, úgy amint megérthetik, ahogy felfoghatják vala.

[Más fordítás: Még sok hasonló példázattal prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek megérteni]*

*És az Úr Jézus azért beszélt példázatokban:  „Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra, vagyis példabeszédekre. És kitárom, amik e világ, a teremtett világ alapítása, vagyis ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának.

[Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]^.

A prófécia így hangzik a továbbiakban, de már az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2)

„Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány, szívemnek gondolatai értelmesek. Példabeszédre hajtom fülemet, és példázatra figyel fülem, hárfaszóval nyitom meg mesémet, és hárfakísérettel adom elő talányomat” (Zsolt. 49,4-5) .

Márk. 4,34 Példázat nélkül pedig nem szól, és nem tanít vala nékik; maguk közt azonban, amikor egyedül voltak, a tanítványoknak mindent megmagyaráz és kifejt vala*

*A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12).

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a hústest szerint valók a hústest dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8).

Ezért: „Érzéki / hústesti, vagyis természeti / ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14) .

Márk. 4,35 Azután monda nékik azon a napon alkonyatkor, amint este lőn: Menjünk, evezzünk át a túlsó partra.

Márk. 4,36 Elbocsátván azért a sokaságot, a tömeget, elvivék őt úgy amint a hajóban, vagyis a bárkában vala; de más hajók is valának vele, több bárka kísérte őket.

Márk. 4,37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Márk. 4,38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk, hogy elpusztulunk?

Márk. 4,39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És erre elállt a szél, a vihar, és lőn nagy csendesség, és teljes szélcsend lett.

Márk. 4,40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek, miért féltek ennyire? Hogy van, hogy nincsen hitetek. Még mindig nem hisztek?

Márk. 4,41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek, és engedelmeskednek néki?*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Látván pedig Jézus a nagy sokaságot, a tömeget maga körül, parancsolá, hogy menjenek, és keljenek át a tó túlsó partjára^. És mikor a hajóra szállt vala, és beszállt a bárkába, követék őt az ő tanítványai. És ímé nagy háborgás lőn, és heves vihar nagy rengés támadt a tengeren, a tavon, annyira, hogy a hajót, vagy a bárkát már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és szunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felébresztik őt, mondván: Urunk, ments, és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, meghalunk^” (Mát. 8,18.23-25).

Már Dávid így prófétál: „Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat, és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe zuhantak; lelkük elolvadt az ínségben, kétségbeestek a veszedelemben. Szédülnek, imbolyogtak és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, és bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból kivezeti és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És amikor azok elsimultak örülnek, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,25-30).

 „Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj, ébredj fel, ne vess, ne taszíts el minket végképp örökké!” (Zsolt. 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren; mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

 Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől, és semmiért ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal, és mindenkor hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, és kéréseiteket az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7).

Martin Luther

Megnyertem Isten barátságát és ez nagyobb dolog annál, mintha megnyertem volna az egész világ barátságát.

NE FÉLJ!

"Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha házának fénye, pompája gyarapszik" 

(Zsolt. 49:17)

Világíts

Bátorítás:

 „Járuljunk bátran kegyelmes Istenünk trónusához. Ott majd részesülünk irgalmában, és segítő kegyelmet találunk a legnagyobb szükség idején” 

(Zsid. 4:16 / NLT-fordítás, második kiadás).

Max Lucado: Isten harcol érted.

Igen, érted!

Érted, akinek foltos a múltja.

Érted, akinek ott van a céltábla a hátán.

Érted, akinek a gyermeke veszélyben van.

Érted, akinek fáj a háta,

aki fizeti a hitelt,

aki legszívesebben otthagyná a szörnyű munkahelyét…

Harcol az egészségedért, a családodért, a hitedért és a biztonságodért.

Úgy érzed, hogy összecsapnak a hullámok a fejed fölött?  Kikészít a főnököd? Nem érted, hogy lehet ilyen gonosz a világ? Minden kétséget kizáróan nehéz időket élünk.

DE ISTEN HARCOL ÉRTED!

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Miért járjak gyülekezetbe? Nézd ilyen szemszögből: a gyertyák gyertyatartókban égnek, a villanykörtéket lámpa foglalatba csavarják, a növények talajban növekednek. Gyertyatartó nélkül a gyertyák eldőlnének, érintkezés nélkül a villanykörték nem adnának fényt, termőtalaj nélkül a növények egyszerűen elszáradnának. Nekünk, keresztényeknek a gyülekezeti közösség a gyertyatartó, hogy megállhassunk; az áramforrás, hogy világítsunk; és a talaj, hogy felnövekedjünk. A Biblia olvasása és az imádkozás mellett a gyülekezet az egyik gazdag forrás, amelyet Isten biztosított a keresztények számára. Legyetek áldottak!

REINHARD BONNKE

ÚJ Teremtés Krisztusban - Gyógyulás, szabadulás, helyreállítás

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Térdre borulunk Előtted Úr Jézus

Márk Evangélium 3. fejezet: Jézus a nyugalom napján gyógyít. (revideált)

Márk. 3,1 És Jézus ismét beméne a zsinagógába, az összejöveteli helységükbe, és vala ott egy megszáradt, egy elsorvadt, béna kezű ember.

Márk. 3,2 És szemmel tartották, figyelték, és lesik vala őt, vagyis: Jézust, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, a nyugalom napján, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján; hogy bevádolhassák Őt, mert okot akartak találni, hogy vádat emelhessenek ellene.

Márk. 3,3 Akkor monda Jézus a megszáradt, sorvadt, a béna kezű embernek: Állj elő ide a középre.

Márk. 3,4 Azoknak pedig monda: Szabad-é, meg van-e engedve szombatnapon jót vagy rosszat tenni, ártani, bajt vagy kárt okozni? Életet menteni, vagy kioltani, életet veszni, pusztulni hagyni]? De azok csendben maradtak, és hallgatnak vala.

Márk. 3,5 Ő pedig haragosan végignézett rajtuk, sajnálta őket, és elszomorodott, szívük keménysége, kérgessége, vaksága, érzéketlensége, és a makacsságuk miatt, és monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, helyreállt, rendbe jött a keze és éppé lőn, mint a másik.

Márk. 3,6 Akkor a farizeusok* kimenvén, a Heródes pártiakkal** / vagyis a kiemelkedően vallásos emberek, a politikát a vallással egyesítőkkel együtt / mindjárt tanakodni kezdtek, hogy hogyan végezzenek vele; hogyan ölhetnék meg Jézust, és tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt***

*Farizeus: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja, szektája.

**Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta

***Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És távozván, és továbbhaladva onnan máshová méne. És bement az ő zsinagógájukba, vagyis az összejöveteli helységükbe. És ímé, vala ott egy elszáradt, sorvadt, egy béna kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-e, megengedett dolog-e szombatnapon gyógyítani? Hogy vádolhassák őt, hogy vádat emelhessenek ellene. Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, akinek van egy juha, egy báránya, vagy birkája, és ha az szombatnapon a verembe, vagy egy gödörbe esik, meg nem ragadja, és nem követ el mindent hogy kihúzza, és kivonja azt? Mennyivel drágább, mennyivel értékesebb és többet ér, fontosabb, becsesebb, és több pedig az ember a juhnál, vagy a birkánál! Szabad, és megengedhető tehát szombatnapon is jót, és nemes dolgot cselekedni. Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult, és olyan éppé, egészségessé lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt, és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust. Amikor Jézus pedig észrevévén felismerte ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság, nagy tömeg, és ő meggyógyítja vala mindnyájukat” (Mát. 12,9-15).

De: „… a farizeusok közül néhányan ezt mondták: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: „Hogyan tehetne bűnös, azaz céltévesztett ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük” (Ján. 9,16)

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket.

(Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)?

Álnokságokat koholnak, és terveznek. Titokban tartják tervüket, és a kikoholt tervet végrehatják. mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember bensője és szíve” (Zsolt. 64,6-7).

Márk. 3,7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé, vagyis a Galileai-tóhoz; és nagy sokaság, nagy tömeg követé őt Galileából és Júdeából,

Márk. 3,8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is szintén nagy tömegben gyűltek köréje, amikor hallották, hogy miket művel, hogy miket tesz vala, hogy milyen nagy dolgokat visz véghez. Nagy sokasággal jövének, és csatlakoztak Őhozzá.

Márk. 3,9 És Jézus pedig szólt, és megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót, vagyis egy bárkát tartsanak néki készen a sokaság, a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt, hogy ne tolongjanak körülötte.

Márk. 3,10 Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, valami betegségük volt, vagy akiket valamilyen fájdalom, csapás, szenvedés, kín gyötört, mint akiket valami ostor vert, reá rohanának, vagyis megrohanták őt, hozzátódultak, és körülötte tolongtak, hogy illethessék, és megérinthessék Őt.

Márk. 3,11 A tisztátalan szellemek, vagyis a démonok is, mikor meglátták vala őt, elé vetették magukat, és leborulának előtte, és hangosan kiáltának rikoltanak, sikítanak, ordítanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Márk. 3,12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket és szigorúan, és keményen rájuk parancsolt, hogy őt ki ne jelentsék, nehogy felfedjék kilétét, hogy ne tegyék őt láthatóvá, nyilvánvalóvá*

*Az Evangélium gyógyítóként, és szabadítóként is kijelenti az Úr Jézust: „És az emberek rimánkodva kérik vala őt, hogy csak legalább az ő ruhájának, vagy köpenyének peremét, illetve szegélyét, szegélyrojtját illethessék, és megérinthessék. És akik csak illeték vala, azaz megérintették, mindnyájan meggyógyulnak, megmenekednek minden bajból” (Mát. 14,36)

 „És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy településekre, a betegeket letevék a piacokon, és a tereken, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék, és érinthessék. És valahányan csak illeték, és megérintették, meggyógyulnak” (Márk. 6,56)

 Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni, és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,19)

Az emberek nem ismerték fel, hogy ki jött el hozzájuk, de a démonok igen. Amikor bement a zsinagógába az Úr: „Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, és monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled, és mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy romlásba vigyél, és elveszíts, elpusztíts, megsemmisíts, minket? a vesztünkre jöttél? Tudom rólad, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[Más fordítás: Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember, aki felkiáltott, felsikoltott, és monda: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?]” (Márk. 1,23-24)

És bármerre járt az Úr: „… meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben, különféle nyavalyákban; bajokban sínylődtek. Akiket valamilyen kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség, ártalom, baj, panasz, gyötrő, kínos betegség gyötört. Akik gonoszul szenvedtek vala. És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, azaz démont kiűze, vagyis kihajított, kidobott, és nem hagyja, és nem engedte vala szólni, és beszélni az ördögöket, vagyis a gonosz szellemeket, a démonokat, mivelhogy Őt felismerték” (Márk. 1,34).

Márk. 3,13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, és magához hívta azokat, akiket akar, akiket kiválasztott vala; és ők hozzá menének.

Márk. 3,14 És választott tizenkettőt arra, hogy vele legyenek, és hogy azután kiküldje őket prédikálni, hogy hirdessék az igét, az Evangéliumot, az örömhírt, a győzedelmes hadvezér érkezésének jó hírét, és  őket apostoloknak nevezte,

Márk. 3,15 És hogy a tőle kapott hatalommal, hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket, a gonosz, tisztátalan szellemeket, a démonokat kiűzni, kihajítani:

Márk. 3,16 Kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek Péter nevet ada;

Márk. 3,17 És kiválasztá Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, amely azt jelenti mennydörgés fiai;

Márk. 3,18 És kijelölte Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai, a buzgó, féltékenyen szerető Simont, a zélótát,

Márk. 3,19 És Iskáriótes Júdást, aki később el is árulta őt*

*Máté így ír erről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, és teljhatalmat, képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek, a démonok felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást, és minden erőtlenséget, és gyengeséget. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, akit Péternek hívnak, és András, az ő testvére. Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére. Filep és Bertalan. Tamás és Máté, a vámszedő. Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, akit Taddeusnak, hívtak. A vakbuzgó Simon a kananita, a zelóta, és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta, kiszolgáltatta, feladta őt, aki árulója is lett” (Mát. 10,1-4).

Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn, vagyis történt azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el, és virrasztotta át. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Luk. 6,12-13)

Az Úr Jézus akkor – és mindenkor – mielőtt kiküldi az Övéit, azt mondja: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi ne árthasson néktek” (Luk. 10,19)

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, vagyis démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és minden betegség gyógyítására. És azután elküldé őket, hogy prédikálják, hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat, vagy botot, se táskát, tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenük” (Luk. 9,1-5)

És Márk így folytatja a tanítványok kiküldését, ami a mindenkori tanítványokra is vonatkozik: „Majd ezek után magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek a démonok fölött. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, vagyis egyetlen vándorboton kívül; se táskát, vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, hogy saru viszont legyen rajtuk, de két ruhát ne öltsenek magukra. És ezt is monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét. Akik pedig nem fogadnak be titeket, sem nem hallgatnak rátok, akkor onnét kimenvén, verjétek le a port is lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak” (Márk. 6,7-11)

 És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókhiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják, felingerelték ellenük az istenfélő és tisztességbeli, tekintélyes asszonyokat és a városnak eleit, vagyis előkelőit, és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52)

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, azaz harcunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok, és erők és hatalmak ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, vagyis a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért, és éppen ezért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén, és leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, és álljatok meg tehát, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, vagyis a valósággal, és felöltözvén az igazságnak, vagyis a megigazulás mellvasába, páncéljába. És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, és legyetek éberek teljes állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Akiket az Úr kiválaszt, azok egy akaraton vannak, és együtt maradnak. Amikor az Úr felment a mennybe: „Akkor megtérnek, vagyis ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett, vagyis Jeruzsálem közelében van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, és hazatértek, felmennek a felsőházba, a felső szobába, ahol szállva valának: mégpedig Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, vagyis egyetértésben, közös akarattal foglalatosak valának, kitartóan részt vettek az imádkozásban és a könyörgésben…” (Csel. 1,12-14)

Már Dávid a hívők egységéről így prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, és ha a testvérek egyetértésben élnek! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, és mindenkor!” (Zsolt. 133,1-3).

Márk. 3,20 Azután haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt idejük.

Márk. 3,21 Amint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást szereztek erről, és eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét*

*És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5).

Márk. 3,22 Az írástudók, a törvénytanítók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele, hogy Belzebub szállta meg, és van benne. És: Az ördögök, vagyis a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, az ő segítségével űzi, és hajítja ki az ördögöket, vagyis a démonokat, a gonosz szellemeket.

Márk. 3,23 Ő, vagyis Jézus pedig ekkor magához híván azokat a törvénytanítókat, példázatokban monda nékik: Sátán miként, és milyen módon tud, és hogyan képes Sátánt kiűzni, kihajítani?

Márk. 3,24 És ha egy ország, egy királyság önmagában, azaz: önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat az az ország.

[Más fordításban: Hiszen az a királyság, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem képes megállni].

Márk. 3,25 És ha egy ház önmagában, és önmagával meghasonlik, és részekre szakad, meg nem maradhat, és meg nem állhat az a ház.

[Más fordítás: És ha egy háznép, egy család, amelyben megosztottság van, és önmaga ellen harcol, nem maradhat fönn többé az a háznép, az a család].

Márk. 3,26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, nem képes megállani tovább, hanem vége van, és elpusztul*

*Az Evangélium beszámolója szerint többször vittek az Úr Jézushoz gonosz szellemektől megszállott, vak és néma embert: „Akkor egy vak és néma ördöngőst, egy megszállottat hoztak ő eléje, és vittek oda hozzá; és Ő meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodott, elcsodálkozott az egész sokaság, és ezt monda: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig ezt hallván kijelentették, és mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, a démonokat másként, hanemha csak Belzebubbal, az ördögök, vagyis a démonok fejedelmével, azaz a démonok fejedelmének a segítségével. Jézus pedig, tudva, és ismerve az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, és maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a sátán a sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; és akkor hogyan, és mi módon állhat meg, és maradhat fenn tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők maguk lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Isten ujjával, vagyis Istennek Szelleme által űzöm ki az ördögöket,a démonokat, akkor bizony kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa” (Mát. 12,22-28)

A tömeg csodálkozik, és megdöbben a történteken, de a farizeusok nem így látják az Úr cselekedeteit: „És az ördögöt, a démont, a gonosz szellemet kiűzvén belőle, megszólalt a néma. És a sokaság, a tömeg csodálkozik, és megdöbben vala, mondván: Soha nem láttak még ilyet, ilyen hatalmas dolog még soha nem történt Izráelben! A farizeusok pedig kijelentették, és ezt mondják vala: Az ördögök, a démonok, a gonosz szellemek fejedelme által, annak segítségével űzi ki az ördögöket, a démonokat, a gonosz szellemeket” (Mát. 9,33-34)

Később már bármit jelent ki az Úr, a sokaság is azt mondja: „… Ördög, vagyis démon van benned…” (Ján. 7,20)

Az Úr Jézus az örökélet feltételét jelenti ki, és a tömeg válasza: „Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké. Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, és most már tudjuk, hogy ördög, vagyis démon van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, az én igémet, nem kóstol, nem ízleli meg a halált soha örökké” (Ján. 8,51-52)

Az Úr Jézus arról beszél, hogy Ő maga fogja letenni az életét, mert azt senki el nem veheti Tőle, és a zsidók válasza: „És sokan mondják vala közülük: Ördög, vagyis démon van benne és bolondozik, őrjöng, mit hallgattok reá?” (Ján. 10,20).

Márk. 3,27 Nem rabolhatja el, és nem dúlhatja fel, nem foszthatja ki senki az erősnek, az erős harcosnak, a hatalmasnak kincseit, javait, vagyonát, holmiját, és nem hatolhat, és nem törhet be annak házába, hanemha elébb az erőset, az erős vitézt megkötözi, és azután rabolja, és csak azután foszthatja ki annak házát*

*Lukács bizonyságtétele: „Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van, a vagyona biztonságban van; De mikor a nálánál erősebb reá jövén rátör és legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja” (Luk. 11,21-22)

A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől, és el lehet-e venni a zsákmányt a hőstől, és megszabadulhatnak-e az gonosz foglyai, vagy megmenekülhetnek-e a foglyok az erőszakostól? Igen, így szól az Úr, az erőstől, a hőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul, és megmenekül a kegyetlen, az erőszakos zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, perlőiddel én fogok perelni, és én szabadítom meg fiaidat. És etetem elnyomóiddal, és nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden hústest, hogy én vagyok az Úr; megtartód, szabadítód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26)

És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, és nyilvánosan megszégyenítette, diadalt vévén rajtuk, mert diadalmaskodott felettük magában” (Kol. 2,15)

 Mert: „… az ördög kezdettől fogva bűnben, vagyis célrévesztésben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján. 3,8)

Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát. 18,18).

Márk. 3,28 Bizony mondom néktek, hogy minden vétek, tévedés, hiba, vagy céltévesztés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, és minden rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, amit kimondanak, amelyekkel káromlanak, és bármennyi káromlást szólnak, bármennyi káromlás hagyja is el a szájukat:

Márk. 3,29 De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, aki a Szent Szellemet gyalázza, rágalmazza, becsméreli, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké. Mert olyan bűnt követett el, amelyet soha nem lehet megbocsátani, ezért örök véteknek terhe nyomja, és örök kárhozatra méltó.  / a görög szerint ez azt jelenti, hogy: alá van vetve a sátánnak, az ő hatálya, vádja alá eső, és vádolható. A sátán rabja marad /;

Márk. 3,30 Jézus azért mondta ezt, mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan, szennyes, gonosz szellem, démon van Őbenne, hogy Jézust tisztátalan szellem vette birtokába, és szállta meg.

Márk. 3,31 És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, és üzentek neki, hívatván őt.

Márk. 3,32 Körülötte pedig sokaság, azaz tömeg ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Márk. 3,33 Ő pedig felele nékik, mondván: Tudjátok, hogy valójában ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Márk. 3,34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, és végighordozta tekintetét azokon, akik körülötte körben ültek, és monda: Ímé itt van az én anyám, és itt vannak az én testvéreim.

Márk. 3,35 Mert aki az Isten, az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, és teljesíti, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám*

*Lukács bizonyságtételében az Úr Jézus a magvetőt hallgatókról beszél, amikor: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, vagyis testvérei, de nem tudtak hozzá, vagyis Jézushoz jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai, a te testvéreid künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21)

Máté így írja le a történetet: „Mikor pedig még szóla, amikor még beszélt a sokaságnak, a tömegeknek, ímé az ő anyja és az ő testvérei megállanak vala odakünn, akarván, és igyekezve ő vele beszélni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és beszélni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És erre kinyújtván kezét, azaz kitárta karját, és az ő tanítványaira mutatott, és monda: Ímé itt van, ez az én anyám és itt vannak az én testvéreim! Mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem mind fivérem, nővérem és az én anyám” (Mát. 12,46-50)

Pál apostol így ír az Úr Jézus testvéreiről. Isten: „… akiket eleve ismert, akiket öröktől fogva tudott, kiválasztott, felismert, eleve el is rendelte, és a többiektől előre különválasztotta. Hogy azok az ő Fia ábrázatához, képéhez hasonlatosak legyenek

[Más fordítás: Hogy az Ő Fiának képmását öltsék magukra, és hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, akivel együttformáltak. Hogy ő legyen az elsőszülött, vagyis legelőször előhozott, azaz az új emberiség elsőszülöttje, első példánya sok atyafi, sok testvér között” (Róm. 8,29)

„Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók, egytől származnak mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak hívni, vagyis testvéreinek nevezni” (Zsid. 2,11)

Amikor az ellenség szorongat

emlékeztethetjük az Urat ígéretére: 

„Hozzád menekülök, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg és helyezz biztonságba engem"

(Zsolt. 31,2)

Ima

Köszönöm Uram, hogy bármilyenek a körülmények, Te:

„Megőrzöl engem teljes békességben, mert a szívem állhatatosan bízik Benned”(Ésa. 26,3)
 

A megtéretlen emberről

Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért,

amelyekért hálát kellene adnia.

Joseph Prince: Hagyd, hogy Jézus megmossa a lábad

 „Péter azt válaszolta: „Azt már nem! Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám” — felelte Jézus.” (János 13:8, EF)

El tudod képzelni, hogy az Úr meg akarja mosni a lábad? Péter nem tudta. Valószínűleg mi is meglepődnénk, és hasonlóan reagálnánk: „Azt már nem!”

Szeretném, ha észrevennéd, mit válaszolt erre Jézus: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” Valójában ezt mondta: „Péter, nem járhatsz velem, nem lehetsz hatékony, ha nem engeded, hogy megmossam a lábad.” Erre Péter azt kérte Tőle: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!" (János 13:9)

Jézus azonban így válaszolt: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben az egész teste tiszta. Ti már tiszták vagytok…” (János 13:10).

Ha egyszer elfogadtuk Jézust Urunknak és Megváltónknak, akkor már megfürödtünk, és az Ő vére egyszer s mindenkorra megtisztított minket! Az Ő vére örökre tökéletessé tett (Zsidók 10:14), és csak a lábunkat kell megmosni, mert a világban járunk és a lábunk poros és piszkos lesz, és megbotlunk.

Na de hogyan mossa meg Jézus a lábunkat ma? Az Efezusi 5:25-26 azt tanítja nekünk, hogy „… Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét,  hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.” (EF)

Tehát Jézus az Ige fürdőjében mos meg minket. Minél több felkent tanítást hallgatunk, ami az Igén keresztül felfedi Krisztust, annál jobban megtisztulunk. És ha a lábunkat Krisztus megmosta, akkor botlás helyett járni, sőt futni fogunk!

Ma, Jézus a mennyben van, mellén egy arany övvel körülövezve (Jelenések 1:13). Azonban, mint egy szolga, ezt az övet törülközőként használja, és azt szeretné, ha leülnénk, és hagynánk, hogy szolgáljon felénk – azzal, hogy megmossa a lábunkat egy mélyebb kijelentéssel saját Magáról az Igén keresztül. Hát ez az, ami győzelmet ad a mindennapi járásunkban!

 Joseph Prince

                                                                                        Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/647-hagyd-hogy-jezus-megmossa-a-labad.html

Világítsatok!

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A kereszténység a bűnösök számára van; a tökéleteseknek semmit nem tud nyújtani. Nekik egy új vallást kellene kitalálniuk. Az ember szíve „csalárdabb mindennél, javíthatatlan” (Jeremiás 17:9). A beteg szívet nem lehet meggyógyítani azzal, hogy felvesszük a legjobb ruhánkat, és a lelkünket sem tudjuk megtisztítani azzal, hogy megmossuk az arcunkat. A vallásos, erkölcsös élet nem elég. A kereszténnyé válás bűnbánattal és bűnbocsánattal kezdődik. Ezt kell prédikálnunk. Erről szól az evangelizálás - e belső változás szükségességének hangsúlyozása. Ezt kell sulykolni az emberekbe szünet nélkül. „Ma van az üdvösség napja”. Ámen?

REINHARD BONNKE

Eszter Nehémiás

László Boda

Dicsérd az Urat!