Jób. 10. FEJEZET: Jób kutatja szenvedése okát; (HÉBERREL ÉS KAPCSOLÓDÓ IGÉKKEL)

Jób. 10,1  (náqaṭ): Undorral tekintek saját (nep̄eš): életemre, szabadon hagyom, szabadjára engedem, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

 „Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]” (Jób. 6,8-9).

„Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat. Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem” (Jób. 7,15-16).

 „Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).

Jób. 10,2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass [(rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek] engem. Add tudtomra, miért perlesz velem? [Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire]?!

Jób. 10,3 Jó-e az néked, (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek, helyénvalónak tartod], hogy nyomorgatsz, és [(ʿášaq): gyötörsz]? Hogy megutálod [(má'as): megveted] kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékát] támogatod, és [jóváhagyod]?

Jób. 10,4 [(báśár)] Hústesti szemeid vannak-e néked, és úgy látsz-e te, amint halandó ember lát?*

*És az Úr válasza: „… az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7).

Jób. 10,5 Mint a halandónak, az [('ĕnôš) esendő embernek] napjai, olyanok-e a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai [mint az emberi idők]?

Jób. 10,6 Hogy az én álnokságomról, az én [(ʿávôn ʿáôn): törvényszegésemről] tudakozol, [(bqš): kutatod] és az én vétkem [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): tévedésem, hibám, céltévesztésem] után kutatsz, és [(drš): tudakozódsz].*

*És így folytatja Jób: „… számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez” (Jób. 14,16-17).

„Számon tartottad vétkeimet, összefonódtak kezedben, és nyakamra csavarodva megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott az Úr, akiknek nem tudok ellenállni” (Siral. 1,14).

Jób. 10,7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, aki kezedből kiszabadítson!

Jób. 10,8 Kezeid formáltak engem és készítenek engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem, [és el akarsz (blʿ) pusztítani]?!*

*Erről tesz megvallást Dávid is: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében” (Zsolt. 139,13).

„A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem; oktass, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat” (Zsolt. 119,73).

Az apostol is erről tesz bizonyságot: „Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám, élőlénnyé… Az első ember földből való, porból formált, földi és a porból alkották… ” (1 Kor. 15,45-47).

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába (pnoé): Isten életet adó erejét), életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te és vissza fogsz térni a porba” (1 Móz. 3,19).

És az embernek: „Ha kimegy, elszáll a szelleme, visszatér földébe, és aznapon elvesznek, semmivé válnak az ő tervei, okoskodása, számvetése” (Zsolt. 146,4).

Jób. 10,9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél [úgy (ʿáśáh): formáltál] engem, és ismét porrá tennél engem?*

*De a céltévesztés következményét is kijelenti az Úr: „Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

Jób. 10,10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet, és mint a sajtot, megoltottál [sajt módjára hagytál megalvadni] engem?

Jób. 10,11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. [Más fordítás: Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át].*

*Dávid bizonyságtétele: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál, és te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és én jól tudom ezt. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formálódni fognak; holott egy sem volt még meg közülük” (Zsolt. 139,13-16).

Jób. 10,12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, [és szeretettel ajándékoztál meg], és a te gondviselésed őrizte az én szellememet.

Jób. 10,13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban. [Más fordítás: Bár szívedben rejtegetted, és tudom, hogy elmédben forgattad mindezeket. Ez volt a szándékod]:

Jób. 10,14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam [te számon tartod], és bűnöm alól nem mentesz föl engem [Héber: Te (šámar): figyeled, hogy (ḥṭ'): eltévesztem-e a célt, elvétem-e a lépést, megbotlok, vagy félrelépek-e, és (ʿávôn ʿáôn): jön a büntetés, a baj, a csapás.  Miért nem engedsz (náqah): tisztának, büntetlennek lenni, büntetés nélkül maradni].*

*Így folytatja Jób panaszát: „Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem? Vétkeztem! [(ḥṭ'): tévedtem, eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, megbotlottam, félreléptem]. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére? És mért nem bocsátod meg [(násá' náśá'): veszed el] vétkemet [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat] és nem törlöd el [(ʿáḇar): nézed el, bocsátod meg] az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek. [Más fordítás: Íme, most a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé]” (Jób. 7,19-21).

 Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17)

 A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, Jahve az Örökkévaló, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)

„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).

Jób. 10,15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra. [Héber: Ha (rášaʿ): gonoszul eltávolodtam, ('aləlaj): jaj! ó jaj! Ha pedig igaz vagyok, ha (cáḏaq): igaznak nyilvánít, akkor sem (násá' náśá' ró'š): emelhetem fel a fejem, mert (śáḇéʿa): bővelkedem bajokban. (rá'áh rá'eh): Látván lásd tele vagyok (ʿŏní): csapással és nyomorúsággal, jóllaktam szégyennel, nyomor italával]!*

*Így folytatja Dávid: „Tekints reám [(pánáh): fordulj felém] és könyörülj rajtam [(ḥánan): légy kegyelmes hozzám], mert árva és szegény [(jáḥíḏ): magányos és (ʿání): elnyomott, szerencsétlen, nyomorult] vagyok” (Zsolt. 25,16).

 Jób. 10,16 Ha pedig felemelkednék az, [(g'h): ha gőgös; büszke lennék] mint oroszlán kergetnél engem, és rontanál rám, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám [és ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat].*

*A próféták is erről panaszkodnak, bemutatva az Úr Jézus szenvedését: „Reggelig nyugton vártam, és igyekeztem megnyugodni; de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán. Reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,13).

Mert: „Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán. Útjaimat elterelte, összetépett, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait. Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban. Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem” (Siral. 3,10-20).

Jób. 10,17 Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh): megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ): gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és  [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám].*

*És így folytatja Jób: „Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).

 „Ímé, megöl engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!” (Jób. 13,15).

Jób. 10,18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!*

*És folytatja Jób: „Vesszen el az a nap, amelyen születtem [amikor világra jöttem], és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott. Mért is nem haltam meg [(mámôṯ): és miért nem pusztultam el] fogantatásomkor; mért is ki nem múltam [azonnal], mihelyt megszülettem. (Más fordításban: Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem). Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám [még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]. (Más fordítás: Nem tudok (šáqaṭ): megnyugodni), és (núaḥ): csendben / nyugton maradva várni), mert (róḡez): zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság) jön rám)” (Jób. 3,3.11.26).

Jeremiás próféta is így panaszkodik: „Átkozott az a nap, amelyen születtem; az a nap, amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot, gyötrelmet, szenvedést lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban, és szégyenben végződjenek?” (Jer. 20,14.18).

 A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a hústesti – a földi – ember sorsa: „Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, akik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vigasztalójuk nincs nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és vigasztalójuk nincs nékik (Más fordításban: Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk). És dicsérém én (és boldogabbaknak tartom) a megholtakat, akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél boldogabbnak azt, (mert mindkettőjüknél jobb annak) aki még nem lett, (aki meg sem született) aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik (amelyeket elkövetnek a nap alatt). (Préd. 4,1-3).

 Jób. 10,19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Jób. 10,20 Hiszen kevés napom van még; szűnjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé. [Más fordítás: Kevés életnapom nemde hamar véget ér. Szűnjék meg, s hagyjon föl velem, hogy kevéssé megújuljak].*

*És így folytatja Jób: „Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet [csak szellő], és az én szemem nem lát többé jót, és [boldogságot]. (Jób. 7,7).

„Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem” (Jób. 7,16).

„Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

„Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; (fogytán van már a lelkierőm) nyomorúságnak napjai fognak meg engem, és (tartanak fogva). Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra” (Jób. 30,15-18).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]. Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?! Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én testem acélból van-e? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzból]  jött létre a [(báśár):] (hús)testem]? Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!” (Jób. 6,8-13).

„Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).

Dávid is így könyörög: „Ne nézz reám [haraggal], hadd enyhüljek meg [hadd viduljak föl. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem], mielőtt elmegyek, és nem leszek többé. [Héber: (šáʿáh): tekints rám, hogy (blḡ): megvidámodjak, megnyugodjak mielőtt (jálaḵ): elmegyek]” (Zsolt. 39,14).

„Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?” (Jób. 7,19).

 Jób. 10,21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe.*

*Mert: „A felhő eltűnik [a távolban] és elmegy [elszáll], így aki leszáll a sírba [a holtak hazájába], nem jő fel többé [nem tér az vissza]. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]” (Jób. 7,9-10).

 Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör) rajta a szél, (vége van) nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).

Jób. 10,22 Az éjféli homálynak földébe, amely olyan, mint a halál árnyékának sűrű sötétsége; hol nincs rend, és a világosság, [a fény is] olyan, mint a sűrű sötétség, ahol [zűrzavar és örökös iszonyat lakozik]. »Héber: A (ʿêp̄áh): sötétség földébe (caləmáveṯ): halál árnyékának mélységes sötétségségébe, ahol nincs (séḏer): rend, csak ('óp̄el): sötétség, ború, homály. Ahol nincs (jáp̄aʿ): ragyogás, fény, csak ('óp̄el): sötétség, csapás, szerencsétlenség«.

*Dávid is erről tesz bizonyságot: „Az istentelenek (az Isten nélkül élők) sötétségben némulnak, és vesznek el” (1 Sám. 2,9)

 

NE FÉLJETEK!

„és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképpen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, akik ellen ti hadakoztok”

(Józs. 10:25)

Rick Warren: Isten Igéjének alkalmazása életfontosságú.

Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozása veszélyes? Tény, hogy a bibliatanulmányozás eredménye végzetes lehet.

Mert: „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít” (1.Korinthus 8:1b, NIV fordítás)

Furcsának hangzik. Isten azonban arra szánta a Bibliát, hogy alkalmazzuk az életünkben, ne csak olvassuk. A Biblia arra való, hogy átformáljon, ne csupán informáljon. A Hegyi Beszéd végén Jézus azt mondta: „Mindenki, aki hallja a szavaimat és gyakorlattá váltja, az olyan, mint a bölcs ember, aki sziklára építette a házát.” (Máté 7:24, NIV fordítás). 

Kempis Tamás: Munkálkodj!

Este mindig vidám leszel, ha a napot hasznosan töltötted.

Joseph Prince: Tartottál ma már szeretetszünetet?

„Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg és éljetek ebben a szeretetben!” (János 15:9)

A munkahelyeden valószínűleg tartasz kávé- vagy teaszünetet, ebédszünetet, és minden bizonnyal mosdószünetet. Miért ne tennéd ugyanezt a szellemi életedben? Tarts szünetet, szeretetszünetet.

De mi is az a szeretetszünet? Ez az az idő, amit arra használsz, hogy élvezd Jézus szeretetét és feltöltődj vele. Bárhol és bármikor a nap során, keress magadnak egy nyugodt helyet és töltekezz fel az Ő szeretetével. Csak ülj le és beszélj Vele: „Köszönöm Jézus, hogy szeretsz engem. Semmi sem fog velem történni, amiről Te ne tudnál. Úr Jézus, amikor nem tudtam magamat megmenteni, Te meghaltál értem. A legdrágábbat, az életedet adtad értem. Akkor mi egyebet nem tennél meg értem?”

Ilyen szeretetszünettel találkozhatunk az Ószövetségben, amikor Áron a főpap és a fiai elfogyasztották az áldozati állat szegyét (3 Mózes 7:31). Az állat szegye a szívét jelenti, ami Jézus szeretetére utal. Jézus Krisztus papokká tett minket (Jelenések 1:6), így nekünk is táplálnunk kell magunkat az Ő szeretetével. Jézus, a mi Főpapunk, örömét leli abban, hogy szerethet minket.

Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy az áldozati állat szegyét tűzön sütötték meg (3 Mózes 7:35), ami Isten ítéletét szimbolizálja a bűneink miatt, amit Jézus hordozott el értünk a kereszten. Amikor Jézus szeretetével töltekezel, lásd ezt a szeretetet, ami a kereszten megnyilvánult. Amikor nem mennek jól a dolgok, ne hagyd, hogy az ördög ezt suttogja a füledbe: „Ha Isten szeret téged, akkor miért történik ez veled?” Kedves barátom, Isten szeretetét mindig a kereszt alapján mérd le, és ne a jelen körülményeid alapján.

A nap során, amikor keményen dolgozol, amikor elborítanak a feladatok, amikor felhalmozódnak a problémák, amikor megkörnyékez a csüggedés, állj meg és tarts egy kis szeretetszünetet Jézussal. Hagyd, hogy elárasszon szeretetével. Élvezd a szeretetét és maradj meg benne.

Joseph Prince

                                                                              Magyar fordítás: ahitatok.hu

https://www.ahitatok.hu/joseph-prince/642-tartottal-ma-mar-szeretetszunetet.html

Spurgeon: Isten és ígéretei.

Isten előbb szűnhetne meg létezni, mintsem hogy ígéretét megszegné, vagy adott szaváról megfeledkezne. 

Mire használd tested tagjait?

László Boda

Anna Győző

Hatalmas vagy erős Isten

Jelenések könyve 7. fejezet: A választottak elpecsételése. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Jel. 7,1 Ezek után láték négy angyalt [(aggelosz): hírnök, követ] állani a földnek négy szegletén, [a föld négy (gónia): sarkán] a földnek négy szélét tartva, [amint féken, és (krateó): uralmuk alatt tartották a föld négy szelét] hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.

Jel. 7,2 És láték más angyalt [(allosz aggelosz): másik hírnököt, követet] feljőni napkelet felől, akinek kezében vala [akinek (ekhó): birtokában van] az élő Istennek pecséte,^* és nagy szóval [(megasz phóné): hatalmas hangon] kiálta a négy angyalnak, akinek [az a  (didómi): rendeltetés] adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek,

*Pecsét: (szphragisz) lenyomat, ami bizonyítja a hitelességet, eredetiséget, biztosítja a bántatlanságot, sérthetetlenséget.

Jel. 7,3 Ezt mondván, és [(legó): azt parancsolva, és elrendelve]: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük, amíg [(szphragidzó): pecséttel nem hitelesítjük] a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon.

Jel. 7,4 És hallám a megpecsételtek, a [(szphragidzó): pecséttel hitelesíttettek] számát: Száznegyvennégy ezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve [szphragidzó): pecséttel hitelesítve].^*

*Pál apostol a Korinthusi hívőknek – mint az Úr Jézus fiainak – szólva, ezt mondja: „Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével, az Isten az. Aki el is pecsételt minket, és pecsétjével megjelölt, és a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta a mi szíveinkbe. [Más fordítás: A Szellemet, mint foglalót - olyan valóságot, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek. Így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része - árasztotta a szellemi lényünk középpontjába” (2 Kor. 1,21-22).

Így lett az Egyház Krisztus eljegyzett menyasszonya: „Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,13-14).

Előképként bemutatja Isten Igéje, hogy minden baj, csapás ellen ez a pecsét nyújt védelmet: „És monda az Úr az angyalnak: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében”. És amazoknak, a pusztító angyaloknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok. Ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának” (Ezék. 9,4-6)

János apostol látomásában ugyanezt a védelmet látja: …A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte” (Jel. 9,3-4)

Ezért hangzik a figyelmeztetés: A védelemre vigyázzatok és: „… meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Eféz. 4,30).

János apostol így látja a megpecsételteket: „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégy ezren, akiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy élőlény előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jel. 14,1.3).

 És ők: „látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22.4)

Jel. 7,5 A Júda [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt vala; a Ruben [jelentése: íme, fiú] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Gád [jelentése: szerencse, jó sors; beható, ostromló] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

Jel. 7,6 Az Áser [jelentése: boldog, szerencsés, boldogság] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali [jelentése: harcom, harcok, küzdve, harcolva; harcos, küzdő; küzdelmem] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Manassé [jelentése: feledékeny, pótlék; felejtést okozó, elfelejtető] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

Jel. 7,7 A Simeon [jelentése: meghallgattatás, hallva. Az Úr meghallgatott; Isten meghallgatott] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Lévi [jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik, vagy "korona"; " összekötött, egyesített". (körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült, hozzátett, ragaszkodó)] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; az Izsakhár [jelentése: díjjal váltatik meg; ő hozza a fizetséget; megfizetés. Van viszonzás; viszonzást hoz] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;

Jel. 7,8 A Zebulon [jelentése: lakás, lakóhelyek; magasságos). A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a József [jelentése: Isten gyarapítson, Ő megsokasít, sokasító, megsokasítás; Ő összegyűjt, bevon, elvesz); Az Úr hozzáadott még; felmagasztalt. »tegyen hozzá, szaporítsa (az Úr); (héb. JÓSZÉF ’Isten tegyen az éppen most született gyermekekhez’] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Benjámin [jelentése: ’a jobbnak, a jobb kéznek, (áldott), azaz délnek [a déli törzsnek] a fia; más magyarázat szerint ’a boldog, a szerencse fia’ szerencsés] nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt.

Jel. 7,9 Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, [(okhlosz): nagy tömeg] amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból [(phülé): nemzetség, az egy tőről, egy őstől származók], és népből és nyelvből; és a királyiszék [(thronosz): a trón] előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;*

*Ők azok, akik a trón előtt: „éneklének új [(kainosz): ismeretlen, meglepő] éneket, mondván: … megölettél, és megváltottál [és véreddel (agoradzó): vásároltál meg] minket Istennek a te véred által, minden ágazatból [(phülé): törzsből, nemzetségből] és nyelvből és népből és nemzetből” (Jel. 5,9). 

Ők azok, akik megnyerték az ígéretet: „Aki győz, [(nikaó): aki győzedelmeskedik] az fehér ruhákba öltözik… ” (Jel. 3,5).

Akikről így hangzik a prófécia, kijelentve a fehér ruhát : „... A te papjaid, oh Úr Isten, öltöztessenek fel üdvösséggel, és a te szentjeid örvendezzenek a jóban” (2 Krón. 6.41).

„Örvendezvén örvendezek az Úrban, víg örömre indít Istenem; mert az üdvösség ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékszereit” (Ésa. 61,10).

Prófécia a tömegről, melyet a világ minden részéből gyűjtött az Úr: „… Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet! Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba (jelentése: erősség, megerősített előőrs; kemény, jól megalapozott; szigorú; leigázás), Púlba (jelentése: a fiú; erős, hatalmas), és Lúdba, (jelentése: nép, polgár, születés, leszármazott; lídiabeli), az íjászokhoz, Tubalhoz (jelentése: visszatért; őt vezetik), és Jávánhoz, (jelentése: erjedni, felgerjedni; fiú, ifjú; a jóniak), a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek” (Ésa 66,18-19).

„Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybegyűjtelek. Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről, Mindenkit, aki csak az én nevemről neveztetik, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem!” (Ésa. 43,5-7).

Jel. 7,10 És [(kradzó): hangosan] kiáltanak, nagy szóval, [(megasz phóné): és hatalmas hangon] mondván: Az üdvösség* a mi Istenünké, aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és a Bárányé!**

*Üdv, üdvösség: a görög szótéria szavak tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.

**Az Úr Önkijelentése, szabadítása és áldása: „Én, én vagyok az Úr (Jahve, az Örökkévaló), és rajtam kívül nincsen szabadító!” (Ésa. 43,11).

És ismét: „Én vagyok az Úr, (Jahve, az Örökkévaló), a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kívülem, és rajtam kívül nincs más szabadító! (Hós. 13,4).

Dávid megvallása: „Az Úré [Jahvéé, az Örökkévalóé] a szabadítás [a segítség, megmentés, oltalom, védelem, az üdvösség]; legyen a te népeden a te áldásod (H. bárok piél igetörzsben, g. eulogeó. Főnévként: börákáh g. eulogía), maga az üdvhozó erő. Szela” (Zsolt 3,9).

És János apostol megvallása: „És hallék nagy szózatot az égben, (egy hatalmas hang megszólalt a mennyben) amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” (Jel. 12,10).

„És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Alleluja! az üdvösség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!” (Jel. 19,1).

„És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható” (Jel. 19,6).

Jel. 7,11 Az angyalok [(aggelosz): hírnökök, követek] pedig mindnyájan a királyiszék, [a (thronosz): trón] a Vének, a [(preszbüterosz): presbiterek] és a négy élőlény körül állnak vala, és a királyiszék [(thronosz enópion): a trónon ülő színe] előtt, [(piptó): földre borulnak] arccal [(proszküneó): leborulva] imádják az Istent,

Jel. 7,12 Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség, [(doxa): hírnév, és tekintély] és bölcsesség és hálaadás és tisztesség, [(timé): méltóság] és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen.*

*És mennyen-földön így zeng a dicséret, az Úrnak, a Báránynak: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen erő és gazdagság és bölcsesség és hatalom és tisztesség és dicsőség és áldás. Sőt hallám, hogy minden teremtett lény, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,12).

„És a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény]… meg nem szűnik vala nappal és éjjel [(anapauszisz): megszakítás nélkül] ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható [(pantokratór): a Teljhatalmú, mindeneken uralkodó] Isten, aki vala és aki van, és aki eljövendő. És mikor [(hotan): valahányszor] a lelkes állatok az [(dzóon): élőlények] dicsőséget, tisztességet [(timé): tiszteletet] és hálát adnak annak, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]” (Jel. 4,8-11).

„ „És láték a királyiszék (a trónus) és a négy lelkes állat (a négy élőlény) között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, (Isten Szellemének teljessége) amely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben (a trónon) ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat (a négy élőlény) és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal tele, amik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, (és véreddel megvásároltál) minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,6-9.14).

„Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, [(ktiszma): teremtett lény] amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek [(thronosz): a trónon ülőnek] és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom [(kratosz): és uralom] örökkön örökké” (Jel. 5,13).

„És másodszor is mondának: Alleluja!... És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, (a négy élőlény) és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Alleluja!” (Jel. 19,3-4).

„És hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké. És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben (az ő trónjaikon), arcra borultak és imádták Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted (és uralkodsz)” (Jel. 11,15-17).

És hogy ki Ő, arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, és a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké.  Ámen…” (Jel. 1,17-18).

„Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség. Övé a dicsőség mindörökké, a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is. Ámen” (Róm. 11,36).

Dávid megvallása: „Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, a ragyogás és a fenség, az örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett, és magasztos vagy te mindenek felett! A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, te tőled erednek, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. (Más fordítás: A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé). Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és hálát adunk neked, és dicsérjük a te dicsőséges, fenséges nevedet” (1 Krón. 29,11-13).

„Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz, műveidhez fogható nincsen! Eljőnek a népek mind, amelyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet. Mert nagy vagy te és csodadolgokat művelsz; csak te vagy Isten egyedül!” (Zsolt. 86,8-10).

És erre buzdítja a szenteket: „Énekeljetek (és zengjetek) Istennek, énekeljetek (és zengjetek); énekeljetek (és zengjetek) Királyunknak, énekeljetek (és zengjetek)! Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel (zengjetek neki éneket)! Isten uralkodik a (népek), és nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján” (Zsolt. 47,7-9).

Mert Ő „… az Isten teremtésének kezdete, (A görög szöveg szerint: Ő a teremtett világ eredete” (Jel. 3,14) Pál apostol így dicsőíti Őt: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen” (1Tim. 1,17).

Jel. 7,13 Akkor felele egy a Vének közül, és [megkérdezte tőlem], és monda nékem: Ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? [Görög szöveg: (apokrinomai): megszólalt (heisz hen): egy a (preszbüterosz ek ex) presbiterek a mennyei elöljárók közül, és így (legó moi): beszélt nekem: Ezek a fehér ruhákba öltözöttek (tisz ti): kik, és (pothen): honnan (erkhomai): jöttek]?*

*És a fehér ruháról így hangzik a kijelentés: „Örüljünk és örvendezzünk, és ujjongjunk, és adjunk dicsőséget néki, és dicsőítsük Őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége, az Ő menyasszonya felkészítette magát, És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó, fényes fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei” (Jel. 19,7-8).

És aki már megkapta a fehér gyolcsból készült ruhát, azt még további díszes ruhákba öltöztetik. Erről prófétál Ézsaiás is: „Örvendezvén örvendezek, és nagy örömöm telik az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert víg örömre indít Istenem. Mert az üdvösség ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, és a megigazulás palástját terítette rám. Mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és aki fölteszi fejdíszét, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit, az ékszereit” (Ésa. 61,10).

Jel. 7,14 És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, [(thlipszisz): a nagy üldöztetésből] és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.*

*Ezért szól így az Úr a megfáradtaknak: „Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált [tűzben izzított, és megtisztított] aranyat, hogy gazdaggá légy. És fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, [(periballó): hogy köröskörül borítva légy], és ne láttassék ki [(mé phaneroó): nehogy kitűnjön, és nyilvánvalóvá / ismertté váljon] a te [szégyenletes] mezítelenségednek rútsága [(aiszkhüné): szégyene, gyalázata]. És szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy [(blepó): újra] láss” (Jel. 3,18).

 Mert: „Ímé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháját, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát, az ő szégyenét” (Jel. 16,15).

Pál apostol megvallása: „Azért is sóhajtozunk, és fohászkodunk is ebben, óhajtván és vágyódva, felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat. [Más fordítás: Azért is nyöszörgünk, és nyögünk és fohászkodunk is ebben az eredeti hajlékban, és kívánkozva epekedünk, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire; mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba]. Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk! [Más fordítás: Hogyha le kell majd vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk]” (2 Kor. 5,2-3).

Jel. 7,15 Ezért vannak az Isten királyiszéke [trónja] előtt; és [(mint papok)] szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettük [sátorával takarja be őket, és velük lakik].*

*Folytatódik a prófécia: „Ha elmosta az Úr Sion leányainak undokságát, minden (có'áh cô'áh): szennyét) és Jeruzsálem ((jərúšáliam): békesség alapja) vérét eltisztítá belőle az ítélet Szellemével, a megégetés Szellemével: Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen;És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom, menedék és rejtekhely szélvész és eső elől” (Ésa. 4,3-5).

És a békesség alapjáról / Jeruzsálemről / – aki az Úr Jézus – így hangzik a kijelentés: „Mert más alapot, senki sem vethet a meglevőn kívül… amely a Jézus Krisztus” (1Kor. 3,11).

„Mert Ő a mi békességünk… ” (Eféz. 2,14).

Ő a: „… Békesség Fejedelme!” (Ézs. 9,5) .

És folytatódik a prófécia: „És lesz az én lakhelyem felettük, és leszek nékik Istenük és ők nékem népem. És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttük lesz mindörökké” (Ezék. 37,27).

Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenük leszek” (2 Móz. 29,45)  

„És az én hajlékomat közétek helyezem, és nem utállak meg benneteket.  És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3 Móz. 26,11-12).

Pál apostol pedig ezt a próféciát a Krisztus népére vonatkoztatja, a Korintusbelieknek mondva: „ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki, távozzatok közülük, és szakadjatok el és váljatok külön, és teljesen különüljetek el tőlük, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek, ne érintsetek, tisztátalanhoz, szennyeshez ne nyúljatok. És én magamhoz fogadlak, és befogadlak titeket,  És leszek néktek Atyátok, édesapátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a Teljhatalmú, mindent-uraló, mindeneken uralkodó, a Mindenható Úr” (2 Kor. 6,16-18) 

Jel. 7,16 Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz [(piptó): nem hull] rájuk, sem semmi hőség:*

*Már Ézsaiás így prófétál erről: „Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket: kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle” (Ésa. 48,21).

Mert azt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló: „… a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. … igen, vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak” (Ésa. 43,19-20).

És az övéit meg is őrzi az Úr minden gonosztól: „Nappal a nap meg nem szúr téged, (nem árt neked) sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged (minden bajtól) és minden gonosztól, megőrzi életedet” (Zsolt. 121,6-7).

Jel. 7,17 Mert a Bárány, aki a királyiszéknek, a [(thronosz): trón]

közepette van, [(poimainó): pásztorként] legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi [(hodégeó): kíséri] őket, és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet.*

*Dávid megvallása: „… Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő [(ráʿáh): legeltet, pásztorol, táplál, ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem]. nem szűkölködöm [(ḥásér): nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem leszek]” (Zsolt. 23,1).

És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Úr Jézus jelen ki: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).

Ézsaiás is a jó Pásztorról prófétál: „Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve az Örökkévaló) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).

És: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással, és ujjongva aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova,  vigadozással jő elő, kévéit emelve. (Más fordítás: Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza)” (Zsolt. 126,5-6).

Az Úr Jézus kijelentése: „Boldogok, akik sírnak, szomorkodnak és keseregnek, és gyászolnak: mert ők megvigasztaltatnak, mert meg fogják vigasztalni őket” (Mát. 5,4).

Ezért mondja az Úr Jézus tanítványainak, hogy: „Boldogok vagytok ti, kik most éheztek: mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok” (Luk. 6,21).

Mert: „az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel. 21,4).

 És: „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az Úr, Jahve az Örökkévaló!” (Ésa. 25,8)

Megvallás:

 „Senki sincs olyan szent, mint az ÚR, sőt rajta kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Az erős kézíjasokat összetöri, és a roskadozókat erővel övezi föl” 

(1 sám. 2,2)

Bízzál az Úrban!

Imádság:

Uram, Te látod, hány alkalommal roskadtam már össze, tehetetlenségemben, nem tudva, hogy mit tegyek. S Te soha nem kérted számon előzetes, értelmetlen kapkodásaimat, dühös vagdalkozásaimat, csak lecsendesítettél és utat mutattál. Köszönöm, hogy ahol az én erőm elfogy, a Te Szellemed ott felragyog. Ámen.

Spurgon: Hit

Világos dolog, hogy életünk legegyszerűbb cselekedete is, ha hitből származik, nagy és magasztos lehet.

Dávid megvallása

És Dávid – az életveszély közepette – így folytatja megvallását, példát adva a bajbajutottaknak:

„Bizony elrejt, és megóv engem az Úr, az ő hajlékába, az Ő sátrában a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel, és magas kősziklára helyez engem. Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, akik körülöttem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” 

(Zsolt. 27,5-6)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy cselekedj igazságosan, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” 

Mikeás 6:8

Istvan Nyari

 SEMMI SEM A VÉLETLEN MŰVE, ami körbe vesz bennünket. Mindennek megvan a sajátos ok-okozati összefüggése. De minden egyes ember léte, végképp egy tudatos, örökkévaló terv eredménye, ami fölött a Mindenható, Teremtő akarata jut érvényre.(NyI lp)

„MARADJATOK ÉNBENNEM, ÉS ÉN IS TIBENNETEK. AHOGYAN A SZŐLŐVESSZŐ NEM TEREMHET GYÜMÖLCSÖT MAGÁTÓL, HA NEM MARAD A SZŐLŐTŐN, ÚGY TI SEM, HA NEM MARADTOK BENNEM.” 

(Jn 15,4)

krisztus.eu

 Több, mint ács...

Hozzád jövök Uram Istenem