Jób. 10,1 (náqaṭ):
Undorral tekintek saját (nep̄eš): életemre, szabadon hagyom,
szabadjára engedem, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm.*
*És így folytatja
Jób: „Mért
is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő,
szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a
keseredett [(máráh
mar): szomorú, bánatos,
fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s
szomorú szívűnek miért adott életet]?”
(Jób. 3,20).
„Ha így
cselekszel (ha így bánsz) velem,
kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj
meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).
„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna],
és az Isten megadná, amit remélek; És
tetszenék Istennek, hogy összetörjön
[(dḵ'): összezúzzon,
darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon
engem [(bácaʿ): hogy elvágja
életem fonalát]”
(Jób. 6,8-9).
„Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a
halált, mint csontjaimat. Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem
akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én életem” (Jób. 7,15-16).
„Vajha engem
a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, amíg elmúlik a te
haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád
időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).
Jób. 10,2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass [(rášaʿ): ne nyilváníts, ne ítélj, bűnösnek] engem. Add tudtomra, miért perlesz
velem? [Jelentsd meg nekem: miért ítélsz el ennyire]?!
Jób. 10,3 Jó-e az néked, (ṭôḇ): jónak, megfelelőnek,
helyénvalónak tartod], hogy nyomorgatsz, és [(ʿášaq):
gyötörsz]? Hogy megutálod [(má'as):
megveted] kezednek munkáját,
és a gonoszok tanácsát [(ʿécáh): tervét, szándékát]
támogatod, és [jóváhagyod]?
Jób. 10,4 [(báśár)] Hústesti szemeid vannak-e
néked, és úgy látsz-e te, amint halandó ember lát?*
*És az Úr válasza: „… az Úr nem
azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr
azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám.
16,7).
Jób. 10,5 Mint a halandónak, az [('ĕnôš) esendő embernek]
napjai, olyanok-e a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek
napjai [mint az emberi idők]?
Jób. 10,6 Hogy az én álnokságomról, az én [(ʿávôn ʿáôn):
törvényszegésemről] tudakozol, [(bqš): kutatod] és az én vétkem [(ḥaṭṭá'ṯ
ḥaṭṭá'áh): tévedésem, hibám, céltévesztésem] után kutatsz, és [(drš): tudakozódsz].*
*És így folytatja
Jób: „…
számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! Gonoszságom egy
csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez” (Jób. 14,16-17).
„Számon tartottad vétkeimet, összefonódtak kezedben,
és nyakamra csavarodva megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott az Úr,
akiknek nem tudok ellenállni” (Siral.
1,14).
Jób. 10,7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még
sincs, aki kezedből kiszabadítson!
Jób. 10,8 Kezeid formáltak engem és készítenek engem
egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem, [és el akarsz (blʿ) pusztítani]?!*
*Erről tesz
megvallást Dávid is: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám
méhében” (Zsolt. 139,13).
„A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem;
oktass, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat” (Zsolt. 119,73).
Az apostol is erről tesz
bizonyságot: „Így is van megírva:
Teremtetett az első ember, Ádám, élőlénnyé… Az első ember földből való, porból
formált, földi és a porból alkották… ”
(1 Kor. 15,45-47).
Erről így tesz bizonyságot
Isten Igéje: „És formálta vala az Úr
Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába (pnoé):
Isten életet adó erejét), életnek leheletét. Így lőn az
ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).
Amikor az ember a sátán
szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet,
míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te és vissza
fogsz térni a porba” (1 Móz. 3,19).
És az embernek: „Ha kimegy, elszáll a szelleme, visszatér
földébe, és aznapon elvesznek, semmivé válnak az ő tervei, okoskodása,
számvetése” (Zsolt. 146,4).
Jób. 10,9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy
készítettél [úgy (ʿáśáh):
formáltál] engem, és ismét
porrá tennél engem?*
*De a
céltévesztés következményét is kijelenti az Úr: „Orcád verítékével eszed a te
kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te
s ismét porrá leszel” (1
Móz. 3,19).
Jób. 10,10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet, és mint a
sajtot, megoltottál [sajt módjára hagytál megalvadni] engem?
Jób. 10,11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és
inakkal befedeztél engem. [Más fordítás: Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át].*
*Dávid
bizonyságtétele: „Bizony te alkottad veséimet, te formáltál, és te
takargattál engem anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és
csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és én jól tudom ezt. Nem volt
elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formálódtam, mintha a föld
mélyén képződtem volna. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben
ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formálódni fognak; holott egy
sem volt még meg közülük” (Zsolt.
139,13-16).
Jób. 10,12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, [és
szeretettel ajándékoztál meg], és
a te gondviselésed őrizte az én szellememet.
Jób. 10,13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy
ezt tökélted el magadban. [Más fordítás: Bár szívedben rejtegetted, és tudom, hogy elmédben forgattad
mindezeket. Ez volt a szándékod]:
Jób. 10,14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam [te
számon tartod], és bűnöm
alól nem mentesz föl engem [Héber: Te
(šámar):
figyeled, hogy (ḥṭ'): eltévesztem-e
a célt, elvétem-e a lépést, megbotlok, vagy félrelépek-e, és (ʿávôn ʿáôn): jön a büntetés, a baj, a
csapás. Miért nem engedsz (náqah): tisztának, büntetlennek lenni,
büntetés nélkül maradni].*
*Így folytatja Jób
panaszát: „Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg
nyálamat lenyelem? Vétkeztem! [(ḥṭ'):
tévedtem, eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, megbotlottam,
félreléptem]. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek
őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére? És mért
nem bocsátod meg [(násá'
náśá'): veszed el] vétkemet [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat] és nem törlöd el [(ʿáḇar): nézed el, bocsátod meg] az
én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
[Más fordítás: Íme,
most a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé]” (Jób. 7,19-21).
Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek
Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta
tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse
szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony,
szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat
rejtve bűnük szemem előtt” (Jer.
32,18-19; 16,17)
A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, Jahve
az Örökkévaló, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a
halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)
„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).
Jób. 10,15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem
emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra. [Héber: Ha (rášaʿ):
gonoszul eltávolodtam, ('aləlaj):
jaj! ó jaj! Ha pedig igaz vagyok, ha (cáḏaq):
igaznak nyilvánít, akkor sem (násá'
náśá' ró'š): emelhetem fel a fejem, mert (śáḇéʿa): bővelkedem bajokban. (rá'áh rá'eh): Látván lásd tele vagyok (ʿŏní): csapással és nyomorúsággal, jóllaktam szégyennel, nyomor italával]!*
*Így folytatja
Dávid: „Tekints reám [(pánáh): fordulj felém] és könyörülj rajtam [(ḥánan):
légy kegyelmes hozzám], mert árva és
szegény [(jáḥíḏ): magányos és (ʿání): elnyomott, szerencsétlen,
nyomorult] vagyok”
(Zsolt. 25,16).
Jób. 10,16 Ha pedig felemelkednék az, [(g'h):
ha gőgös; büszke lennék] mint oroszlán kergetnél engem, és rontanál rám, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám [és
ellenem fordítanád csodálatos hatalmadat].*
*A próféták is
erről panaszkodnak, bemutatva az Úr Jézus szenvedését: „Reggelig
nyugton vártam, és igyekeztem megnyugodni; de úgy törte össze minden csontomat,
mint az oroszlán. Reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,13).
Mert: „Ólálkodó medve ő nékem és lesben álló oroszlán. Útjaimat elterelte, összetépett, és darabokra vagdalt és
elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem!
Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait. Egész
népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat;
porba tiprott engem. És kizártad
lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az én erőm és
az én reménységem az Úrban. Emlékezzél
meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik
bennem az én lelkem” (Siral. 3,10-20).
Jób. 10,17 Megújítanád a te bizonyságidat, és [(ʿéḏ): új tanúkat állítanál] ellenem. Megöregbítenéd a te
bosszúállásodat rajtam [(ráḇáh):
megsokasítanád (kaʿaś kaʿas ʿimmáḏ):
gyötrelmeimmel, kínzásommal haragodat], és [(ḥălíp̄áh cəḇá'áh cáḇá'): váltakozó csapások serege rohanna rám].*
*És így folytatja
Jób: „Hogy
összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is,
szemtől-szembe bizonyít ellenem. Haragja marcangolt, széttépett, és üldözött
engem. Fogait csikorgatja ellenem, ellenségemként villogtatja felém tekintetét” (Jób. 16,8-9).
„Ímé, megöl
engem! Nem remélem; hiszen csak utamat akarom védeni előtte!” (Jób. 13,15).
Jób. 10,18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha
meghaltam volna, és szem nem
látott volna engem!*
*És folytatja Jób: „Vesszen el az a
nap, amelyen születtem [amikor
világra jöttem], és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú
fogantatott. Mért is nem haltam meg [(mámôṯ):
és miért nem pusztultam el] fogantatásomkor; mért is ki nem múltam [azonnal], mihelyt megszülettem.
(Más
fordításban: Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem
pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg,
mikor megszülettem). Nincs békességem, sem nyugtom, sem
pihenésem, mert nyomorúság támadt reám [még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]. (Más fordítás: Nem tudok
(šáqaṭ):
megnyugodni), és (núaḥ): csendben / nyugton maradva várni), mert (róḡez):
zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság)
jön rám)” (Jób. 3,3.11.26).
Jeremiás próféta is így
panaszkodik: „Átkozott az a nap, amelyen
születtem; az a nap, amelyen anyám szült engem, ne legyen áldott! Miért is
jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot, gyötrelmet, szenvedést
lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban, és szégyenben végződjenek?” (Jer. 20,14.18).
A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a
hústesti – a földi – ember sorsa: „Viszont
látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván
van azoknak, akik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vigasztalójuk nincs
nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és
vigasztalójuk nincs nékik (Más fordításban: Láttam
azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak
könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és
nincs vigasztalójuk). És dicsérém én
(és boldogabbaknak tartom) a megholtakat,
akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél
boldogabbnak azt, (mert mindkettőjüknél jobb annak) aki még nem lett, (aki meg sem született) aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik
(amelyeket elkövetnek a nap alatt). (Préd. 4,1-3).
Jób. 10,19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna anyámnak méhéből sírba vittek
volna!
Jób. 10,20 Hiszen kevés napom van még; szűnjék meg! Forduljon el
tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé. [Más fordítás: Kevés
életnapom nemde hamar véget ér. Szűnjék meg, s hagyjon föl velem, hogy
kevéssé megújuljak].*
*És így
folytatja Jób: „Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet [csak szellő],
és az én szemem nem lát többé jót, és [boldogságot]. (Jób. 7,7).
„Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem
akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én életem”
(Jób. 7,16).
„Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh
mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek.
[Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a
szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).
„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj
meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én
nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).
„Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el
tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja
ki magát lelkem; (fogytán van már a
lelkierőm) nyomorúságnak napjai fognak
meg engem, és (tartanak fogva). Az
éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és
kínjaim nem csillapodnak). A sok
erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm
galléra” (Jób. 30,15-18).
„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És
tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra
törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná
kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem
fonalát]. Még
akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva
ujjonganék, és nagyot ugranék] a
fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam.
[Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra?
Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?! Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én testem acélból van-e? [Erős
vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)]
szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš):
bronzból] jött létre a [(báśár):] (hús)testem]? Hát nincsen-e
segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem? [Számomra nincs
többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség,
maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!” (Jób. 6,8-13).
„Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél
engemet addig, amíg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet)
azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13).
Dávid is így könyörög: „Ne nézz reám [haraggal], hadd enyhüljek meg [hadd viduljak föl.
Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem], mielőtt elmegyek, és nem leszek többé. [Héber:
(šáʿáh): tekints rám, hogy (blḡ): megvidámodjak, megnyugodjak
mielőtt (jálaḵ): elmegyek]” (Zsolt.
39,14).
„Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem
hagysz békén], és nem távozol csak
addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?”
(Jób. 7,19).
Jób. 10,21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a
halál árnyékának földébe.*
*Mert: „A felhő
eltűnik [a távolban] és elmegy [elszáll],
így aki leszáll a sírba [a
holtak hazájába], nem jő fel többé [nem tér az vissza]. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az
ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]” (Jób. 7,9-10).
Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek
virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör)
rajta a szél, (vége van) nincsen
többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt.
103,15-16).
Jób. 10,22 Az éjféli homálynak földébe, amely olyan, mint a
halál árnyékának sűrű sötétsége; hol nincs rend, és a világosság, [a
fény is] olyan, mint a sűrű
sötétség, ahol [zűrzavar és örökös iszonyat lakozik]. »Héber: A (ʿêp̄áh): sötétség földébe (caləmáveṯ): halál árnyékának mélységes sötétségségébe, ahol nincs (séḏer): rend, csak ('óp̄el): sötétség, ború, homály. Ahol
nincs (jáp̄aʿ): ragyogás, fény, csak
('óp̄el): sötétség, csapás,
szerencsétlenség«.
*Dávid is erről
tesz bizonyságot: „Az istentelenek (az Isten nélkül élők)
sötétségben némulnak, és vesznek el” (1 Sám. 2,9)