Apostolok Cselekedete. 14. fejezet: Az Evangélium bátorsággal hir dettetik; (Göröggel és kapcsolódó igékkel)

Csel. 14,1 Lőn pedig Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop] hogy ők együtt menének be a zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] zsinagógájába, a [(szünagógé): gyülekezés helyére], és prédikálnak, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé.

Csel. 14,2 Akik azonban a zsidók, a [(iúdaiosz): Júdeabeliek] közül nem hisznek, felindíták, [(epegeiró): felingerelték, fellázították] és megharagíták, [(kakoó): felbőszítették, haragra ingerelték] a pogányokat, [(ethnosz): a nemzetbelieket] az atyafiak, a [(adelphosz): testvérek] ellen.*

*Ők azok, akik: „Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is kérlelhetetlenül, és folyamatosan üldöznek és az Istennek nem tetszenek. Nem kedvesek Isten előtt, és minden embernek ellenségei, és minden emberrel szemben állnak. [Más fordítás: Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek]. Akik megtiltják nékünk, és akadályoznak minket abban is, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek ne prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; És így teszik teljessé céltévesztésüket; de végül utolérte őket az Isten haragja” (1 Thess. 2,15-16).

Timóteushoz így beszél Pál apostol, megvallva azt, hogy mi esett rajta Ikóniumban. Te tudod: „Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek … Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop], … minémű üldöztetéseket szenvedtem, és [(hüpopheró): álltam ki, viseltem el, milyen nehézségeken mentem keresztül, és bírtam ki]! De mindezekből [mindig] megszabadított [kimentett, kiragadott] engem az Úr” (2 Tim. 3,11).

És bárhova mentek, mindenhol üldözték őket: „Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [jelentése: pusztító nő; megöntözött vidék] városába, és bemenvén szombatnapon [a heti pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] a zsinagógába, és leülének. A zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes] asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit; a város előkelőit], és üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból” (Csel. 13,14.50).

Az Úr Jézus előre figyelmeztette az Övéit: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál (mint titeket). Ha e világból (valók) volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé (szeretné a magáét); de mivelhogy nem vagytok e világból (valók), hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről (azokról az igékről), amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet (igémet) megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki (el)küldött engem” (Ján. 15,18-21).

Csel. 14,3 Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde [(logosz): Igéje] mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.*

*És így folytatódik a kijelentés: A feltámadott Úr ígérete az Övéinek: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Az Úr Jézus mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig kimenvén, prédikálnak [hirdették az igét] mindenütt, az Úr együtt munkálván [(szünergeó): támogatja, együttműködik] velük, és megerősítvén [(bebaioó): hitelesítve] az igét (logosz) [az igehirdetést] (csoda)jelek által, amelyek követik [(epakolútheó): kísérik] vala. [Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!” (Márk. 16,20).

Ezért: „… nem merek szólni [beszélni; prédikálni] semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak [nemzeteknek] engedelmességére, [megtéréséért; megnyerésére] szóval [logosz: Igével] és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek [természetfölötti esemény, jelenségek] és csodák [rendkívüli jelenségek] ereje által, [hatalmával] az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől [a béke tanítása, megalapozása] és környékétől fogva Illyriáig [jelentése: barátok földje] betöltöttem [szétszórtam] a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

 És az Övéi szolgálatánál az Úr: „Velük együtt bizonyságot tevén arról [(szünepimartüreó): és együtt tanúskodott, azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában] az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel [(poikilosz) (dünamisz): változatos, különféle, és sokféle erőmegnyilvánulással] s a Szent Szellem közléseivel [(meriszmosz): Szent Szellemének szétosztásával] az ő akarata [(thelészisz): és elhatározása] szerint [vagyis akit úgy osztott szét, ahogy akarta]” (Zsid. 2,4). És ők: … így prédikálnak nektek az egekből [vagyis a mennyből] küldött Szent Szellem által…” (1 Pét. 1,12).

Csel. 14,4 De a városnak sokasága meghasonlik [(szkhidzó): két pártra szakadt]; és némelyek a zsidók, a [(iúdaiosz): Júdeabeliek] mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.*

*És ez így volt mindenhol, ahol az Evangéliumot prédikálták: „És némelyek azok közül hisznek és csatlakoznak Pálhoz (jelentése: a kicsi, alacsony, csekély) és Siláshoz (jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei) úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem kevesen. De a zsidók, a ([(iúdaiosz): Júdeabeliek) kik nem hisznek vala, irigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaci népségből (a piaci csavargók közül) némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, fellármázták a várost…” (Csel. 17,4-5).

Csel. 14,5 És mikor a pogányok [(ethnosz) a nemzetbeliek] és zsidók [(iúdaiosz): Júdeabeliek] az ő főembereikkel egybe [(arkhón szün): fejedelmeikkel, vezetőikkel együtt összefogtak], és támadást indítanak, hogy bosszúsággal illessék, hogy [(hübridzó): bántalmazzák] és megkövezzék őket.*

*István vértanú is így beszél hozzájuk: „A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették [akik előre kihirdették] amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá [és kiszolgáltatóivá] és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,52).

Igen: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]: (Csel. 2,23).

„Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]. (Csel. 3,15).

Timóteusnak így ír az apostol:  „Te pedig [(parakolútheó): pontosan megfigyelted, megértetted, és] követted az én tanításomat, életmódomat, [(agógé): az én életutamat, életvitelemet, magatartásomat] szándékomat, [(protheszisz): az én célkitűzéseimet, életcélomat] hitemet, [meggyőződésemet] hosszútűrésemet, [(agapé): Isten szerinti] szeretetemet, türelmemet, [(hüpomoné): tűrésemet, kitartásomat; állhatatosságomat]. Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókiában [jelentése: bosszúálló, üldöző], Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop], Listrában: [jelentése: feloldó város, visszavásárló] minémű üldöztetéseket szenvedtem [(hüpopheró): álltam ki, viseltem el, milyen nehézségeken mentem keresztül, és bírtam ki]! De mindezekből [mindig] megszabadított [kimentett, kiragadott] engem az Úr” (2 Tim. 3,10-11).

Ők: „Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is kérlelhetetlenül / folyamatosan üldöznek és az Istennek nem tetszenek. Nem kedvesek Isten előtt, és minden embernek ellenségei, és minden emberrel szemben állnak; [Más fordítás: Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek]. Akik megtiltják nékünk, és akadályoznak minket abban is, hogy a pogányoknak, a nemzeteknek ne prédikáljunk, hogy üdvözüljenek; És így teszik teljessé céltévesztésüket; de végül utolérte őket az Isten haragja” (1 Thess. 2,15-16).

Csel. 14,6 Ők megtudták, és elfutának. [(katapheugó): elmenekültek] Likaóniának [jelentése: nőstényfarkas, farkasok földje] városaiba, Listrába [jelentése: feloldó város; visszavásárló] és Derbébe, [jelentése: bőrrel bevonó, borókabokor] és a körülvaló [(perikhórosz): szomszédos] tartományba.*

*Az Úr Jézus parancsa szerint, aki azt parancsolta: „Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok, fussatok, meneküljetek a másikba…” (Mát. 10,23).  

Csel. 14,7 És ott prédikálják [ott hirdették] vala az Evangéliumot [az örömüzenetet].

Csel. 14,8 És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen [(khólosz): egy béna lábú] ember, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta volt, és soha nem járt.

Csel. 14,9 Ez hallá Pált beszélni: aki szemeit reá függesztvén [(atenidzó) figyelmesen ránézett], és [(eidó oida): észrevéve, és] látván, hogy van hite, [(szódzó): a gyógyulásra] hogy meggyógyul,

Csel. 14,10 Monda nagy fennszóval [(epó megasz phóné): parancsolta hatalmas hangon]: Állj fel lábaidra egyenesen, és [(orthosz): egészségesen]! És felszökött [(hallomai): talpra ugrott] és [(peripateó): járni kezdett], és járt.*

*Péter apostolon keresztül is gyógyított az Úr: „[Történt egyszer, hogy] Péter és János pedig együtt mennek vala fel [(autosz): ugyanabból a célból] a templomba [(hieron): Istennek szentelt, megszentelt; a szenthelyre] az imádkozásnak órájára, kilencre [vagyis: délután három órára, a délutáni imádkozásra]. És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta [születése óta béna] vala [és nem tudott járni], kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek [a szenthelynek úgynevezett Ékes (díszes) kapujában helyezték el], hogy kérjen alamizsnát [könyöradományt] azoktól, akik bemennek a templomba. Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba [a szenthelyre] akarnak bemenni, kére őtőlük alamizsnát [kérte őket, hogy könyöradományt adjanak neki]. Péter pedig mikor szemeit reá vetette [(atenidzó): a tekintetét rászegezte] Jánossal egyben, monda: Nézz [és figyelj] mireánk. Az annakokáért figyelmez vala reájuk [rájuk nézett], remélvén [abban a reményben], hogy valamit kap tőlük. Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj [járkálj]! És őt jobb kezénél fogva felemelé [megragadta, és felállította (felsegítette) őt], és azonnal megerősödnek [abban a szempillantásban meggyógyultak] az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velük a templomba [a szent helyre], járkálva és szökdelve [ugrálva] és dicsérve az Istent. [Más fordítás: Talpra ugrott, és életében először járni kezdett. Azután fel-alá járkált, örömében ugrándozott, Istent dicsérte, majd Péterékkel együtt bement a Templomba]. (Csel. 3,1-8).

És ezután így hirdeti az evangéliumot, az örömhírt. Az Úr Jézus az, akinek a:  „…nevében [(onoma) jelenti magát a személyt, de a görög szó magába foglalja a személy hatalmát, tekintélyét, jellemvonását is] való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek. És a hit [(pisztisz): hit, amely magába foglalja a bizalmat; meggyőződést, bizonyosságot], mely ő általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára. [Más fordítás: Ez a Jézus az, akiben mi hiszünk. Ő adott erőt a hit általi gyógyuláshoz ennek az embernek, akit itt láttok, s akit ismertek. Igen, a Jézusban való hit állította helyre ennek a nyomorékon született embernek az egészségét teljesen, mégpedig a szemetek láttára]” (Csel. 3,16).

És amerre járt az apostol, ott csodás gyógyulások történtek: „Lőn pedig, hogy Péter [jelentése: kődarab], mikor mindnyájukat bejárá, [amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárt], leméne a Liddában [jelentése: viszály, születés, szülőváros] lakozó szentekhez is. Talála pedig ott egy Éneás [jelentése: dicséretre méltó] nevű embert, ki nyolc esztendő óta ágyban fekszik vala, [bénultan] ki gutaütött vala. És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele” (Csel. 9,32-34).

Az apostol követte Mesterét, aki azt: „… mondta a gutaütöttnek, vagyis a bénának: Kelj föl, vedd föl a te hordágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne” (Mát. 9,6-7).

Mert Róla - a megváltóról - szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt (a segítséget kérő szegényt); a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13).

 És hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3).

 És beteljesült a prófécia, eljött Isten: „Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő (és bosszút áll), az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor ugrándoz (szökell), mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben” (Ésa. 35,4.6).

A gonosz feletti győzelemről prófétál Malakiás is: „Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat. (Más fordítás: Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap - mondja a Seregek Ura -, nem marad sem gyökerük, sem águk). És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok. (Más fordítás: De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak)” (Malak. 4,1-2).

Csel. 14,11 A sokaság [(okhlosz): a tömeg] pedig mikor látta, amit Pál cselekedett, felkiálta likaóniai nyelven, mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban [emberi alakban]!

Csel. 14,12 És hívják vala Barnabást Jupiternek [Zeusznak],* Pált pedig Merkúriusnak [Hermésznek],** minthogy ő volt a szóvivő.

*Zeusz: a görög mitológia főistene, akit a Jelenések 2:13 alapján (utalás a pergamoni Zeusz-oltárra) a Sátánnal azonosíthatunk.

*Hermész: Hermész a görög mitológiában az istenek szárnyas hírvivője.

Csel. 14,13  Jupiter [(Dzeusz): Zeusz]* papja pedig, akinek temploma az ő városuk előtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal [(okhlosz): tömeggel] együtt áldozni akar [(thüó): áldozatot akar bemutatni] vala.

*Zeusz: főisten a görög mitológiában (római megfeleltetése Jupiter).

Csel. 14,14 Mikor azonban ezt meghallották az apostolok, Barnabás [Jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia] és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság [(okhlosz): a tömeg] közé futamodnak, [(kradzó): hangosan] kiáltván.

Csel. 14,15 És ezt mondván [így kiáltottak]: Férfiak, [emberek] miért művelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet [(euaggelidzó): jó hírt, örömhírt, evangéliumot] hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól, e [(mataiosz): haszontalan dolgoktól] az élő,  [(dzaó): életet adó, és éltető] Istenhez térjetek, ki teremtette, [(poieó): alkotta] a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:^*

*Mert „megjelent, már eljött és látható lett, és feltűnt, felragyogott az Isten megmentő, üdvözítő kegyelme minden embernek, mely üdvöt áraszt minden ember számára” (Tit. 2,11).

„Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön,…” (1 Tim. 2,4).

 „A tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek” (Csel. 17,30).

Ő az Isten: „Aki teremtette, és (alkotta) az eget és földet, a tengert és mindent, a mi bennük van” (Zsolt. 146,6-7).

Az Ő: „… szavára lettek az egek, [(dáḇár ʿáśáh): az Úr Igéje alkotta az eget] és szájának leheletére, [(rúaḥ): Szelleme által] minden seregük” (Zsolt. 33,6). 

Ő a teremtő, és Övé minden: „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, a mi rajta van!” (5 Móz. 10,14).

A Teremtő előtt borul le mindenki, aki: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1).

Ő parancsolja, hogy: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: … és imádjátok azt, aki teremtette  a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel. 14,7).

Csel. 14,16 Ki az elmúlt időkben [(genea): az előző nemzedékek során] hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: [(eaó ethnosz): eltűrte, hogy a nemzetek mind a maguk útján haladjanak].^*

*Igen: „… Isten ugyanis az előbb, a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, elengedte, és megbocsátotta. Türelme idején, az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, és megbocsátása által, melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével, hogy e mostani időben, a mostani időszakban mutassa meg, és jelentse ki igazságát. És kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való” (Róm. 3,25-26).

Csel. 14,17 Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket [(kardia): a mi bensőnket].*

*Jeremiás így panaszkodik: „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, (Jahvét az Örökkévalót), aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket” (Jer. 5,24).

Pedig Ő az: „Aki esőt ad [(náṯan): bocsát] a földnek színére [(páním): felszínére], és a mezőkre vizet bocsát [és vízzel öntözi az egész határt]” (Jób. 5,9).

Aki: „Felemeli a felhőket a földnek széléről; villámlást készít, (villámokat szór) hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból” (Zsolt. 135,7).

 „Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből” (Jer. 10,13).

Bizony: „Meglátogatod a földet és elárasztod. Gondoskodsz a földről, és megöntözöd; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója, és patakja tele van vizekkel; gabonát szerzesz nékik, és gabonával látod el az embereket, mert úgy rendelted azt, és így gondoskodsz a földről. Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, elegyengeted; záporesővel meglágyítod, porhanyítod azt, termését és növényzetét megáldod. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te javaiddal, és a te nyomdokaidon kövérség, és bőség fakad; Csepegnek a puszta legelői, és legelők sarjadnak a pusztán és a halmokat vígság és ujjongás övezi. A legelők megtelnek juhokkal, és nyájak lepik el a legelőket, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és ujjonganak, és énekelnek” (Zsolt. 65,10-14)

És Dávid így folytatja: „Énekeljetek az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak) pengessetek hárfát (énekeljetek hárfakísérettel) a mi Istenünknek! Aki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8).

Csel. 14,18 És ezeket mondván, nagy nehezen lecsendesítik [lebeszélték] a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék [(thüó): ne mutassanak be áldozatot].

Csel. 14,19 Jövének azonban Antiókiából [jelentése: bosszúálló, üldöző] és Ikóniumból [jelentése: kép, képoszlop] zsidók [(iúdaiosz): júdeabeliek], és a sokaságot, a [(okhlosz): tömeget] eláltatván [(peithó): felbujtván, és rávéve], megkövezték Pált, és kivonszolták a városból, [a városon kívülre] azt gondolván, hogy meghalt.*

*És Ő valóban meghalt, erről így tesz megvallást a Galatáknak: „Pál, apostol meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki Jézus Krisztus hatalmával szól, és cselekszik, nem emberektől, sem nem ember által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus, az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból” (Gal. 1,1).

 Pál apostolt Pisidiában ([jelentése: pusztító nő; megöntözött vidék]) is a Júdabeliek üldözték őket: „A zsidók, a [(iúdaiosz): júdeaiak] azonban felindíták [(parotrünó): felbujtották, felingerelték ellenük] az istenfélő, és [(szebomai szebó): tisztelő] tisztességbeli [(euszkhémón): előkelő, tekintélyes] asszonyokat és a városnak eleit [(prótosz): és a város első embereit, vezetőit; a város előkelőit], és üldözést támasztának [(epegeiró): szítanak] Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból” (Csel. 13,50).

 Timóteusnak így ír az apostol:  „Te pedig [(parakolútheó): pontosan megfigyelted, megértetted, és] követted az én tanításomat, életmódomat, [(agógé): az én életutamat, életvitelemet, magatartásomat] szándékomat, [(protheszisz): az én célkitűzéseimet, életcélomat] hitemet, [meggyőződésemet] hosszútűrésemet, [(agapé): Isten szerinti] szeretetemet, türelmemet, [(hüpomoné): tűrésemet, kitartásomat; állhatatosságomat]. Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek rajtam estek Antiókiában [jelentése: bosszúálló, üldöző], Ikóniumban [jelentése: kép, képoszlop], Listrában: [jelentése: feloldó város, visszavásárló] minémű üldöztetéseket szenvedtem [(hüpopheró): álltam ki, viseltem el, milyen nehézségeken mentem keresztül, és bírtam ki]! De mindezekből [mindig] megszabadított [kimentett, kiragadott] engem az Úr” (2 Tim. 3,10-11).

 Pál apostol vallja meg, hogy mennyi üldözésben és bántódásban van része annak, aki a Krisztus Nevét vallja: „A zsidóktól ötször kaptam negyvenet (vagyis negyven botütést) egy híján. Háromszor megostoroztak (és megvesszőztek), egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem (vagyis egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain). Gyakorta való utazásban (gyakran voltam úton), veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak (áltestvérek) közt. Fáradságban (és fáradozásban) és nyomorúságban (és vesződségben), gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2 Kor. 11,24-27).

Ugyanígy üldözték, és ölték meg Istvánt:„Felkiáltván pedig nagy fennszóval [erre hangosan  (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban egyszerre], és egyakarattal  reá rohanának; És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).

Csel. 14,20 De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, [(anisztémi): feltámadván] beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe [Jelentése: bőrrel bevonó, (borókabokor].

Csel. 14,21 És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének [(hüposztrephó): visszatértek] Listrába [jelentése: feloldó város; visszavásárló], Ikoniumba [jelentése: kép, képoszlop] és Antiókhiába [jelentése: bosszúálló, üldöző].

Csel. 14,22 Erősítve a tanítványokat, buzdították, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon [(thlipszisz dia): szorongattatáson, gyötrésen, megpróbáltatáson, nyomorúságon át] kell nékünk az Isten országába bemennünk.*

*Már Dávid így prófétál az üldöztetésekről: „Sok baja van az igaznak, a megigazult embernek, mert sok szorongattatásban, gyötrésben, megpróbáltatásban, és gyötrődésben van része, de valamennyiből kimenti az Úr” (Zsolt. 34,20).

És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy mi az a sok baj: „De mindazok is, [mindenki] akik kegyesen [(euszebósz): istenfélő módon] akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak [(diókó): üldözni, zaklatni, fogják]” (2 Tim. 3,12).

 És így folytatódik a kijelentés: „Hogy senki meg ne tántorodjék [és meg ne inogjon, és ne ingadozzék] ama szorongattatások között [a mostani megpróbáltatásokban, nyomorúságokban, ezeknek az üldöztetéseknek közepette, amik most körülvesznek benneteket]. Mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk, [és hogy ezeket nem kerülhetjük el, mert ebbe bele lettünk helyezve, és ez benne van a rendelte­tésünkben, a minket érintő isteni tervben]. Mert mikor közöttetek valánk is, előre [figyelmeztettünk titeket], és megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak [és zaklatásnak] leszünk kitéve [hogy üldözni fognak minket, és számíthattok ilyen bajokra és nehézségekre, és hogy nyomorúság, és megpróbáltatás vár ránk, és ez elkerülhetetlenül meg fog történni]. Amint meg is történt [és amint az be is következett], és tudjátok [és amint tapasztaltátok, és látjátok, pontosan úgy is történt]” (1 Thess. 3,3-4).

Ezért: „Teljes (nagy) örömnek (jókedvű, vidám, azaz nyugodt, békés örömnek) tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek (ha különféle megpróbáltatás ér) (a gonoszság megtapasztalása által, provokáció által)” (Jak. 1,2).

Az Úr Jézus előre figyelmezteti a minden korban élő övéit, és egyben bátorítja is őket: És gyűlöletesek lesztek, mindenki és minden nemzet előtt az én nevem miatt; de aki mindvégig megáll, kitart, és állhatatos marad, az megtartatik, üdvözül, megmenekül, és megszabadul. (Mát. 10,22)

„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen [szorongatásotok lesz; üldözést szenvedtek; és a világban megpróbáltatások érnek titeket]. De bízzatok: én meggyőztem [legyőztem] a világot [és a világ legyőzve áll alattam]” (Ján. 16,33).

Az Úr Jézus kijelentette, hogy ahogy közeledik ennek a világkorszaknak a lezárása, úgy fokozódik az üldözés. Erről így ír Márk: „Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok (gyermekek) támadnak szülők ellen, és megöletik őket (és vesztüket okozzák). És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad (kitart), az megtartatik” (Márk. 13,12-13).

János még további részletekkel egészíti ki az elkövetkezendőket: „A gyülekezetekből, és (zsinagógákból) kirekesztenek (kizárnak) titeket; sőt jön idő (eljön az óra), hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik (hogy Istennek tetsző szolgálatot végez). És ezeket azért cselekszik, és (teszik) veletek, mert nem ismerték meg (sem) az Atyát, sem engem” (Ján. 16,2-3).

Lukács idézi az Úr Jézus szavait, amelyben elmondja, hogy mire számíthatnak az Övéi: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön (hogy békességet hozzak a földre)? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban (egy családban), akik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő, három ellen. Meghasonlik az atya (az apa) a fiú ellen, és a fiú az atya (az apja) ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa (az anyós) a menye ellen, és a menye a napa (az anyósa) ellen” (Luk. 12,51-53).

A prófétán keresztül pedig így figyelmeztet a Szent Szellem: „Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban (a jó ismerősben); az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját (még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz). Mert a fiú bolondnak tartja atyját (gyalázatosan bánik apjával), a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára (az anyósa ellen); az embernek saját háznépe az ellensége” (Mik. 7,5-6).

És: „Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket (átadnak titeket kínvallatásra), és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak (eltántorodnak), és elárulják egymást, és (meg)gyűlölik egymást. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad (kitart), az üdvözül” (Mát. 24,9-10.12-13).

És mielőtt lezárul e világkorszak: „De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik (kezet emelnek rátok), és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé (átadnak benneteket a zsinagógáknak), és tömlöcökbe (börtönbe vetnek), és királyok és helytartók elé visznek (vezetnek titeket) az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok (de ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre). Tökéljétek (határozzátok) el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre (hogy nem gondoltok előre a védekezésre): Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magukat ellenetekbe vetik (amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem). Elárulnak (kiszolgáltatnak) pedig titeket (még a) szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket (egyeseket) ti közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. De fejeteknek egy hajszála sem vész el. A ti béketűrésetek által (állhatatosságotokkal) nyeritek meg lelketeket (az életet)” (Luk. 21,12-19).

De így bátorít az Úr: „Hat bajodból [(cáráh): nyomorúságból, gyötrelemből] megszabadít [(nácal): kiragad, megment, megszabadít, megvéd], és a hetedikben sem illet, nem [(nḡʿ): érint] a veszedelem, a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosz] téged” (Jób. 5,19).

Csel. 14,23 Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként [(ekklészia): a kihívottak közösségeiként] véneket, [(preszbüterosz): elöljárókat, presbitereket] imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlák [(paratithémi): rábízzák, gondjaiba ajánlják] őket az Úrnak, kiben hittek vala.

Csel. 14,24 És Pisidián [jelentése: pusztító nő; megöntözött vidék] általmenvén, menének Pamfiliába [jelentése: minden törzsből; heterogén. Minden nemzetségből való keverék, sok törzs, valamennyi törzs, vagy nemzetség].

Csel. 14,25 És miután Pergában [jelentése: nagyon földi, az egész ország földi; - egy torony (bástya); erőd, fellegvár] hirdették az igét, lemenének Attáliába [jelentése: az atya zsákmánya];

Csel. 14,26 És onnét elhajózának Antiókhiába [jelentése: bosszúálló, üldöző], ahonnét az Isten kegyelmére bízták volt őket arra a munkára, melyet elvégeztek.

Csel. 14,27 Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet [(ekklészia): kihívottak közösségeit, az eklézsiát] egybehívták, [(szünagó): összehívták] elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és hogy a pogányoknak [(ethnosz): a nemzeteknek] kaput nyitott a hitre.

Csel. 14,28 Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.

Aki tüzet hoz le

A csillag vezető

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Ha még dobog a szíved... akkor életed legnagyszerűbb napjai még előtted állnak! Isten kárpótolni tud azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó!

(Jóel 25)

Daniel Kolenda

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

László Boda

Te vagy az én Uram ó Jézus.

Apostolok cselekedete 9. fejezet: Amikor az ellenségből testvér lesz. (revideált)

Csel. 9,1 Saulus pedig még mindig lihegett a gyűlölettől, dühös fenyegetéstől és öldökléstől, a gyilkos indulattól, és bosszúért lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,* a papi fejedelemhez,

*Főpap (arkhiereusz):  papi fejedelem.

Csel. 9,2 Kére őtőle leveleket Damaszkuszba a zsinagógákhoz,* a gyülekezés helyeihez, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva, és megkötözve vigye Jeruzsálembe.**

*Zsinagóga (szünagógé): a gyülekezés helye.

**És Saul meg is vallja az üldözés okát: „Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem…” (Zsolt. 69,10).

Csel. 9,3 És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és váratlanul, nagy hirtelenséggel fény sugárzá, fény ragyogta őt körül a mennyből. Hirtelen mennyei fény villant fel körülötte:

Csel. 9,4 És ő leesvén a földre, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, mit kergetsz, miért üldözöl engem?

Csel. 9,5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, akit te üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod.

Csel. 9,6 Remegve és ámulva, megdöbbenve, és elcsodálkozva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.

Csel. 9,7 A vele utazó férfiak pedig némán és döbbenten álltak, hallva ugyan a szót, a hangot, de senkit sem látva.*

*Mert a testi ember a természetfelettivel találkozva megrémül:  „És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást; mert nagy rémület fogta el őket; elmenekültek és elrejtőztek” (Dán. 10,7).

Az Úr szavát pedig csak az értheti, akinek szól: „A sokaság, a tömeg azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki” (Ján. 12,29).

Csel. 9,8 Felkele, feltápászkodott azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit, és semmit sem láta - sőt egyáltalán nem látott, azért kézen fogva vezeték be őt Damaskusba.

Csel. 9,9 És három napig nem látott, és nem evett és nem is ivott.

Csel. 9,10 Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látomásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!

Csel. 9,11 Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.*

*Pál apostol megvallása: „Én zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága, az ősi törvény szigora szerint, és rajongtam Istenért, buzgó lévén Hozzá” (Csel. 22,3).

Csel. 9,12 És látá Saulus látomásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, ráhelyezi, hogy lásson.

Csel. 9,13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől, és sok helyről hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szentjeidet, milyen sok rosszat tett, és kárt okozott Jeruzsálemben:

Csel. 9,14 És itt is felhatalmazása van a főpapoktól, a papi fejedelmektől, hogy mindazokat elfogja és megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.

Csel. 9,15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, a népek, nemzetek és királyok, és Izráel fiai előtt.*

*Az apostol megvallása elhívásáról: „De mikor az Istennek tetszett, aki kiszemelt, és elválasztott, különválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse, kinyilatkoztassa, nyilvánvalóvá tegye az ő Fiát énbennem hogy győzelmi hírként, örömhírként hirdessem őt a pogányok, a nemzetek között: azonnal nem tanácskoztam hústesttel és vérrel. Azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam, és nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek” (Gal. 1,15-16).

És az apostol elhívó Igéi: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; népek prófétájává tettelek” (Jer. 1,5).

És: „… A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig” (Ésa. 49,6).

És az apostol pontosan tudja, hogy ki ő: „Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának, örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására” (Róm 1,1).

És azért: „Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok, a nemzetek között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt. [Más fordítás: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).

Ezért én: „nem merek szólni, beszélni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek megnyerésére, megtéréséért szóval, Igével] és tettel. [Más fordítás: Olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek, természetfölötti események, és jelenségek, és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

És így folytatja az apostol: „Mert néktek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok, nemzetek apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem” (Róm. 11,13).

Csel. 9,16 Pedig én megmutatom néki,* és figyelmeztetem, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni, átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni.**

*Megmutatom (hüpodeiknümi): figyelmeztetem.

**És az apostol bizonyságot tesz az evangelizálással együtt járó bántalmazásokról: „A zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján. Háromszor  megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor  hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában,  veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak, hamis testvérek közt; Fáradságban és nyomorúságban, vesződségben gyötrődve, kínlódva, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben-koplalásban. Hidegben sokszor fagyoskodva és mezítelenségben. [Más fordítás: Sokat fáradoztam és vesződtem, gyakran ébren töltöttem az éjszakát, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, mert gyakran nem volt mit ennem, sokszor fáztam, fagyoskodtam, vagy nem volt ruhám, és nem volt mit fölvennem]” (2 Kor. 11,24-27).

Csel. 9,17 Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, ráhelyezve monda: Saul atyámfia, testvérem, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent, és láthatóvá lett néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel.

Csel. 9,18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén bemerítkezett;

Csel. 9,19 És miután evett, erőre kapott, és megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.

Csel. 9,20 És azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, a gyülekezés helyén Jézust, hogy ő az Isten Fia.

Csel. 9,21 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, és megdöbbent, magán kívül lett, extázisba / önkívületbe esett mindenki aki hallja. És mondának: Nem ez-é az, aki pusztította, és kegyetlenül, kíméletlenül üldözte, tette tönkre Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz, a papi fejedelmekhez?*

*Az ige bizonyságtétele a vallásos Saulról, aki István kivégzése után: „Saulus pedig csakúgy tajtékzott a kihívottak közössége ellen, és zaklatta, és igyekezett megsemmisíteni a kihívottak közösségét, az eklézsiát. Házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, és elhurcolva, tömlöcbe veti vala. [Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket]” (Csel. 8,3).

És az apostol minden gyülekezetben bizonyságot tesz arról, hogy milyen volt Krisztus nélkül: „Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében. Hogy én felette igen háborgattam, és féktelenül üldöztem az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidóságban, népem körében nemzetembeli sok kortársamat a zsidó hithűségben, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért” (Gal. 1,13-14)

„És ezt a tudományt, e tanítás követőit halálra üldöztem, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat. Miképpen a főpap is bizonyságom, tanúm erre nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktől leveleket is vévén az atyafiakhoz, a testvérekhez, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva, és megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy bűnhődjenek, hogy megkapják büntetésüket” (Csel. 22,4-5).

Mert: „Én egykor elhatároztam magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen mindent meg kell tennem, és sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam, én is ellenük szavaztam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben, kergettem, és üldöztem mind az idegen városokig is” (Csel. 26,9-11).

És mégis: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, a nemzetbelieknek hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8).

„Ki előbb istenkáromló gyalázkodó, becsmérlő, szitkozódó, az övéit üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig és bőségesen kiáradt rám a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem, és énrajtam mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne és így az örök életre jutnak” (1 Tim. 1,13-16).

Csel. 9,22 Saulus pedig annál inkább erőt vőn,* egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és mindig több hatalomra tett szert, és zavarba hozta, és összezavarta, felkavarta a Damaskusban lakó zsidókat, júdeaiakat, érvekkel bizonyítva, hogy ez a Jézus a Krisztus.**

*Erőt vőn (mallon endünamoó): felbátorodott, megerősödött, és hatalomra tett szert.

**És Saul, - aki később Pál, - mindenhol az Írásokból prédikálva: „.. hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus” (Csel. 18,28).

„… hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,3).

Csel. 9,23 Több nap elteltével azonban a zsidók, a júdeaiak tanácsot tartának, hogy őt megöljék. [Más fordítás: Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele]:

Csel. 9,24 De tudomására jutott Saulusnak az ő leselkedésük, és az ő szándékuk, cselszövésük, a merénylet terve. És hogy figyelték, szemmel tartották a város kapuit mind nappal, mind éjjel, hogy őt eltöröljék, meggyilkolják.*

*Később az apostol így tesz bizonyságot: „Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, hogy engem elfoghasson” (2 Kor. 11,32).

Csel. 9,25 A tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.*

*Pál apostol bizonyságtétele:  „Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni; És a várablakból vesszőkosárban eresztettek le a városfalon, és megmenekültem kezei közül” (2 Kor. 11,32-33).

Előképként bemutatja a Szent Szellem az apostol megmenekülését. Józsué kémeket küld Jerikóba, és Jerikó királya el akarja fogatni őket, de egy Ráháb nevű parázna asszony: „Leeresztette azért őket kötélen az ablakon - mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő a kőkerítésen lakik vala” (Józs. 2,15).

És ugyanígy menekült meg Dávid a testi ember kezeiből: „És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek, hogy tartsák szemmel, és reggel megöljék őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek. És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát” (1 Sám. 19,11-12).

Csel. 9,26 Mikor pedig  Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hívén, hogy ő tanítvány.

Csel. 9,27 Barnabás azonban felkarolta őt, és maga mellé vevén, magával vitte az apostolokhoz, és részletesen beszámolt nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal, hogy milyen nyíltan, szabadon, és bátran beszélt a Jézus nevében.

Csel. 9,28 És ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben:

Csel. 9,29 Nyíltan, nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sőt vitatkozott vala a görög zsidókkal; azok pedig arra készülődtek, hogy őt elpusztítsák.

Csel. 9,30 Megtudván azonban az atyafiak, a testvérek szándékukat, levivék őt Cézáreába, és elküldék őt Tárzusba.

Csel. 9,31 A gyülekezeteknek a kihívottak közösségeinek, az eklézsiának tehát egész Júdeában, Galileában és Szamariában békességük vala,* épülvén és járván az Úrnak tiszteletében, és a Szent Szellem bátorításában, és segítségével sokasodnak, szaporodnak vala.**

*Békesség (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

**És ők: „Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet, a kihívottak közösségét a megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal, az üdvözülőkkel” (Csel. 2,47).

Csel. 9,32 Lőn pedig, hogy amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárt, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.

Csel. 9,33 Talála pedig ott egy Éneás nevű embert, ki nyolc esztendő óta ágyban fekszik bénultan, mert gutaütött vala.

Csel. 9,34 És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.*

*Az apostol követte Mesterét, aki azt: „… mondta a gutaütöttnek, a bénának: Kelj föl, vedd föl a te hordágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne” (Mát. 9,6-7).

Mert Róla - a Megváltóról - szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a segítséget kérő szegényt, a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13).

És hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3).

Csel. 9,35 És láták őt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik visszatérnek az Úrhoz.*

*Ézsaiás már így prófétált róluk: „Virulva virul és örvend ujjongva, a Libanon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét. (Más fordítás: Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát)” (Ésa. 35,2).

„És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, amely engem keresett. (Más fordítás: A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór völgye marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek” (Ésa. 65,10).

Csel. 9,36 Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely lefordítva, értelmezve és megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik. Ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, tele volt jótéteményekkel és adományokkal; melyeket osztogatott.

Csel. 9,37 Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban.

Csel. 9,38 Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ő hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.

Csel. 9,39 Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.

Csel. 9,40 Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve, térdre borulva imádkozék, és könyörög; és a holttesthez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.*

*Amikor az Úr Jézus Jairus lányát feltámasztja, a hitetleneket kiküldi a helységből: „Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, ébredj, kelj fel! És visszatért bele annak szelleme, és azonnal fölkele” (Luk 8,54-55).

Elizeus is minden hitetlent eltávolított a sunemita asszony halott fia mellől: „És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán. És az ágyra fellépve, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy  hétszer, és felnyitá szemeit. Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat” (2 Kir. 4,32-36).

Csel. 9,41 És az kezét nyújtva néki, fölsegítette, és talpra állította őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá őt elevenen.*

*Az Úr Jézus, amikor minden hitetlent, és hitetlenkedőt kiküldött Jairus halott lánya mellől, akkor: „megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, ébredj, és kelj föl. És a leányka azonnal fölkele és elkezdett járkálni” (Márk. 5,41-42).

Csel. 9,42 És elterjedt ennek a híre, és tudtára lőn, ismeretes lett az egész Joppénak; és sokan hitre jutottak az az Úrban.*

* Amikor az Úr Jézus Lázárt feltámasztja: „Sokan hivének azért Őbenne ama zsidók, júdeaiak közül, akik Máriához mentek vala, és láták, amiket cselekedett vala”  És amikor megtudták, hogy hol van az Úr: „A zsidók, a júdeaiak közül azért nagy sokaság, nagy tömeg értesült vala arról, hogy ő ott van. És oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból” (Ján. 11,45; 12,9)

Csel. 9,43 És lőn, hogy ő több napig marada Joppéban egy Simon nevű tímárnál.

D.L. Moody: A Bibliáról.

„A Biblia nem azért adatott a kezünkbe, hogy tágítsa az értelmünket; hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Ha bizalmad nem rendül meg:

Mondja az Úr:

„Oroszlánon és viperán jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt” (Zsolt. 91,13).

A mártírok halála...

Imádság:

Uram! Köszönöm a benned való hitemet. Kimondhatatlan mennyiségű áldásodat. Fohászkodom azokért is, akik még nem hisznek. Légy kegyelmes hozzájuk is! Ámen

Joseph Prince: Jézus örömét leli abban, ha Tőle merítesz

 „Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok."” (János 4:32)

Amikor az emberek elvárásokat támasztanak veled szemben, vagy tőled várnak megoldásokat, akkor ez előbb-utóbb stresszhez, fáradsághoz és ingerültséghez vezethet.

Azonban, Jézussal nem ez a helyzet. Amikor az emberek Tőle merítettek, akkor Ő felfrissült és erőre kapott.  

Végtére is Jézus Isten. Azzal fejezed ki Isten iránti tiszteletedet, ha mint ember állsz előtte és azáltal, hogy Tőle merítesz, hagyod, hogy Isten legyen. Aki azt mondta, nem „azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Máté 20:28), szereti, ha megengeded neki, hogy szolgáljon feléd.

A Biblia azt mondja, hogy Jézus „az úttól elfáradva leült a forrásnál” Sikár városában. Egy bűnös szamáriai asszony érkezett a kúthoz, hogy vizet merítsen. Jézus szolgált felé, az asszony pedig az élő víz ígérete felett érzett örömmel a szívében távozott. Amikor a tanítványok, akik élelemért mentek, visszatértek Jézushoz, felfrissülve, új erőre kapva találtak Mesterükre. Miközben azon tűnődtek, vajon ki adhatott Neki ennivalót, míg ők távol voltak, Jézus így válaszolt: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok” (János 4:1-42).

Amikor Jézustól merítesz és hagyod, hogy szolgáljon feléd, akkor az „eledel” számára, ami „felfrissíti” és „megerősíti”.

Azonban, részünkről alázatra van szükség, hogy engedjük Jézust felénk szolgálni. Szeretünk büszkélkedni azzal, hogy mi mindent teszünk az Úrnak. A saját vállalkozásunkat, saját családunkat, saját szolgálatunkat akarjuk építeni Neki. Ezek jó dolgok, de Jézus nélkül szellemi értelemben csődtömegek vagyunk. Valójában semmink sincs, amit az Úrnak adhatnánk. Arra van szükségünk, hogy először Tőle vegyünk, mert amikor szabadon fogadunk el Tőle, akkor szabadon tudunk adni is (Máté 10:8).

Kedves barátom, Jézus szolgálni akar feléd. Ne próbálj magadnak szolgálni. Ez büszkeség és önigazultság. Jézus napjaiban a farizeusok, akik úgy gondolták, hogy nincs szükségük Rá, mert tudnak gondoskodni magukról, képtelenek voltak Jézustól elfogadni. Hozd hát Elé a szükségeidet: „Uram, szükségem van rá, hogy Tőled merítsek. Eléd hozom a szükségeimet. Kérlek, szolgálj felém, és töltsd be a szükségeimet. Én nem tudom, de te meg tudod tenni. Köszönöm, Uram.”

Útravaló gondolat: Először fogadj el Jézustól, mielőtt másoknak adnál.

Joseph Prince

                                                                           Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/612-jezus-oromet-leli-abban-ha-tole-meritesz.html

Isten az Új Kezdetek Istene. Ha Ő valamit elkezd, az mindig új, pezsgő és kreatív: új élet, újbor, újszövetség, új parancsolat, új kincsek, új ember, új tanítás, új és élő út, és új királyság. Új teremtések vagyunk Krisztusban. Jézus nem régi zsoltárénekeket és unalmas prédikációkat kínál nekünk. Istennél nincsenek közhelyek, nincs egyhangúság. Azt ígérte, hogy új nevet fogunk kapni egy új városban. A régiek elmúltak, újjá lett minden. A Biblia egy befejezéssel kezdődik: „Isten megnyugodott minden (teremtő) munkájától” (1Mózes 2:2), és egy kezdettel fejeződik be: a Jelenések könyve új Égről és új Földről ír. „Íme, mindent újjá teszek!” - hirdeti Isten a Jelenések 21:5-ben. Legyetek áldottak!

REINHARD BONNKE

László Boda

Dicsérem Neved