„Én Uram és én Istenem!”
(Jn:20:28)
2016. augusztus 5.
Spurgeon: Az emlékezés.
Akik szerettek minket, és akiknek segítettünk, azok akkor is
emlékezni fognak ránk, ha minden nefelejcs elhervadt már a sírunkon.
Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
Az a Jézus, akit szolgálunk, egy természetfölötti Jézus, egy
természetfölötti szolgálattal. Ez a tény egy természetfölötti Egyházat teremt,
egy természetfölötti evangéliummal, és egy természetfölötti Bibliával.
REINHARD
BONNKE
2016. augusztus 1.
Zsoltár 49. A földi kincs veszendő, a szellemi örök; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt.
49,1
Az éneklőmesternek, [(nácaḥ):
A karmesternek]
a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg]
fiainak
zsoltára.*
*És így
folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra
kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő),
Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki
magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal,
lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).
Ők ajtónállók voltak,
akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az
ajtónállók (kapuőrök) rendje
(beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten
által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár,
kiáltó, felszólító) fia, aki az
Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül
való volt” (1 Krón. 26,1).
És ők dicsérték
folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták
(jelentése: gyülekezet) fiai közül és a
Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre
hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).
Zsolt. 49,2 Halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg ezt mind ti népek, figyeljetek
mind ti, e világ lakói!*
*Az Úr minden prófétán keresztül így szól: „Figyeljetek
egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit! Csepegjen tanításom,
mint eső; hulljon, mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s
mint permetezés a pázsitra!” (5 Móz.
32,1-2).
„Figyelj én népem az én tanításomra; (fordítsátok felém fületeket), és
hajtsátok füleiteket számnak beszédeire”
(Zsolt. 78,1).
„Vegyétek füleitekbe és
halljátok szavam, figyeljetek és hallgassátok beszédem!(Ésa. 28,23).
Zsolt. 49,3 Akár közemberek fiai, akár
főemberek [előkelők] fiai, együtt a
gazdag és szegény [Héber szerint: Az ('áḏám): emberi faj fiai ('íš): minden embere (jaḥaḏ): együtt, a (ʿášír): gazdag, vagyonos és a ('eḇəjôn):
szűkölködő, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre
szoruló].*
*És: „Bízzatok
ő benne (az Úrban) mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a
mi menedékünk. Szela” (Zsolt. 62,9).
Zsolt. 49,4 Az én szájam bölcsességet beszél,
szívemnek [(léḇ): az én bensőmnek] elmélkedése tudomány [(háḡúṯ tôḇunáh təḇúnáh táḇún):
gondolatai értelmesek].*
*Dávid
megvallása: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve
igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ):
ami helyes]. Istenének [('ĕlóhím)]
törvénye [(tóráh tôráh): tanítása,
irányítása, utasítása] van szívében…” (Zsolt. 37,30-31).
Zsolt. 49,5 Példabeszédre hajtom fülemet, [(mášál): példázatra figyel fülem] hárfaszóval nyitom meg mesémet [(páṯaḥ ḥíḏáh): adom elő,
nyilatkoztatom ki talányomat, és tárom föl rejtélyemet].*
*Az Úr Jézus Isten országáról beszélve: „…ezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, a
tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem szóla nékik, Hogy beteljesedjék a
kijelentés, amit az ÚR mondott a próféta által, mondván: Megnyitom az én számat
példázatokra. És kitárom, amik a
teremtett világ, az univerzum
ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve
valának. [Más
fordítás: Példázatokra nyitom
ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]” (Mát.
13,34-35).
Márk bizonyságtétele: „És sok ilyen és hasonló példázatban hirdeti vala nékik az igét, úgy amint
megérthetik vala. Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban
a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala” (Márk.
4,33-34).
A prófécia így hangzik
az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én
tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat
példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2).
Amiket: „Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja tudását, [a bölcs bölcsebb lesz] az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon [szerez érett tanácsokat;
bölcs útmutatást nyer; ügyesség birtokába jut]. Hogy megértsük a mondást [példabeszédet és magyarázatot; fejtörőt;
behatoljon a mondás értelme] és a
hasonlatot, [példázatot] a bölcsek
szavait [találós meséit] fogós
kérdéseit. [találós kérdéseit, a rejtvény értelmét]” (Péld 1,5-6)
Zsolt. 49,6 Miért féljek a gonoszság napjain [(ráʿ): a gonosz napokon, a baj napjaiban, a
veszedelemnek napján], mikor
nyomorgatóim [(ʿáqéḇ): a leselkedők] bűne vesz körül [ha körülvesz az ellenség gonoszsága].*
*És így folytatja Dávid: „Még ha a halál
árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak
engem. [Héber szerint: Még ha a
(caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ):
veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi
bajtól, mert te velem vagy, és
(šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ
mišəʿénáh): támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).
„Velem van az
Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?”
(Zsolt. 118,6).
Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége
(életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).
Mert
Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és
vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe
fogadsz” (Zsolt. 73,24).
Zsolt. 49,7 Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban,
vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek].*
*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mit használ, és ugyan mi haszna lenne
abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az életével fizet érte,
ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy
visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát.
16,26).
Mert: „Mily
nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van!” (Márk. 10,23).
Azok, akik így szólnak: „És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis
magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem,
életem], sok javaid vannak sok esztendőre
eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő
lesz]. Tedd magadat kényelembe
[pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz,
és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten:
Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik] a te lelkedet [a te életedet] te
tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit
felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi
lesznek?” (Luk. 12,19-20).
„Mert
dicsekszik [(hálal): kérkedik] a
gonosz [a céltévesztő hitetlen] a
maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő]
megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti,
kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3).
Mert: „A
gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli”
(Péld. 18,11).
Igen: „A
gazdagnak a vagyon az erős városa…” (Péld. 10,15).
Zsolt. 49,8 Senki sem válthatja meg atyjafiát [vagy magát], nem adhat érte [vagy magáért] váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ('íš páḏáh): ember sem (náṯan) adhat ('áḥ):
testvéréért (kóp̄): váltságdíjat az Úrnak].*
*Mert Őbenne: „van a mi
váltságunk, ugyanis ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a megváltásunk
az Ő vére árán, és a bűnöknek félre-csúszásoknak,
elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten” (Eféz. 1,7).
És tette ezt a minden
kegyelem Istene azért, mert: „mindenki
vétkezett, eltévesztette a célpontot
ezért nélkülözi, szűkölködik és híjával van, az Isten dicsőségének. Ezért
Isten ingyen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás:
Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus
kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó
munkája fordított felénk]. Mert az
Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul / fedélnek, a Láda fedele a Templomban,
mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés /. Azoknak, akik az ő vérében
hisznek, hogy igazságát megmutassa
nekünk nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis a korábban elkövetett
bűnöket végtelen türelmében elnézte, és elengedte, megbocsátotta türelme
idején, vagyis az előbb
történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, megbocsátása által. Melyeket Isten elszenvedett, eltűrt,
béketűrésével hogy e mostani időben
mutassa, és jelentse meg igazságát, és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is. Mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is,
vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való” (Róm. 3,23-26).
Zsolt.
49,9
Minthogy életüknek
váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber
szerint: Az élet ára túl magas
volna, meg nem fizetheti senki soha, (ḥáḏal): végképp le kell tennie róla];*
*Az Úr kérdése: „Mert micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő
életéért? Mit tud majd fizetni
azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő
életéért?” (Mát. 16,26).
Zsolt.
49,10
Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödröt. [Héber:
Még ha (nécaḥ
necaḥ ḥájah): tökéletes, virágzó, és elégedett életet él is (rá'áh): megtapasztalja a (šaḥaṯ): sírgödröt].*
*Dávid kérdése: „Van-e olyan
ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, s aki megmenekülhet a holtak
hazájától? Szela” (Zsolt. 89,49).
Mert:
„elvégezett dolog, hogy az emberek
egyszer meghaljanak, azután az ítélet…”(Zsid.
9,27-28).
Zsolt. 49,11 De meglátja, és [(rá'áh): megtapasztalja]! A bölcsek is meghalnak [(mámôṯ):
elpusztulnak];
együtt vész el [(jaḥaḏ 'áḇaḏ): megsemmisül teljesen] bolond [(kəsíl baʿar): önhitt] és ostoba, és gazdagságukat [(ḥajil):
vagyonukat] másoknak
hagyják [kincseiket idegenek kapják].*
*És
folytatódik a kijelentés: „Bizony árnyékként jár-kel az ember; bizony
csak hiába szorgalmatoskodik (hiába vesződik); rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat (és ki fogja
hasznát venni)!” (Zsolt. 39,7).
„Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti
életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.
Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt
fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most)
elbizakodottságotokban dicsekedtek
(és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés
(és kérkedés) gonosz” (Jak.
4,14-16).
„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle
életét?” (Jób. 27,8).
„Reggeltől estig gyötrődnek,
[és szenvednek] s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek
örökre, [észrevétlen ('áḇaḏ nécaḥ necaḥ): elpusztulnak,
megsemmisülnek teljesen]. Ha
kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, és [összeomlik sátruk] nem halnak-é meg, [(mámôṯ):
nem pusztulnak, és nem vesznek el] és
pedig bölcsesség nélkül? (Jób. 4,20-21).
„A bölcs ember nyitott szemmel jár,
a bolond pedig sötétben botorkál. De arra is rájöttem, hogy ugyanaz lesz a
sorsa (a vége) mindegyiküknek. Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak
állapota (sorsa) szerint lesz az én
állapotom (sorsom) is, miért valék
tehát én is bölcsebb? (Akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok)? És mondék az én elmémben: ez is
hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak
mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és
miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is” (Préd.
2,15-17).
Bizony: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan
állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal
a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb
méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik
ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Azért
úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az ő
dolgaiban, mivelhogy ez az ő része e világban: mert ki hozhatja őt vissza, hogy
lássa, mi lesz ő utána?” (Préd.
3,19-22).
Erről így tesz
bizonyságot Isten Igéje: „És formálta
vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába
életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).
„Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám,
élőlénnyé; az utolsó Ádám megelevenítő, és éltető Szellemmé. De nem a szellemi
az első, hanem az érzéki, földi, fizikai, azután a szellemi. Az első ember
földből való, porból formált, földi és a porból alkották; a második ember, az
Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor.
15,45-46).
Mert: „Ami hústestből
született, hústest az; és ami Szellemből született, szellem az” (Ján. 3,6).
Zsolt. 49,12 Gondolatuk ez: az ő házuk
örökkévaló [örökké megmarad],
lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön. [Héber szerint: (qereḇ):
bensőjük (bajiṯ): háza (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érő, és (mišəkán): lakóhelyeik (dór dôr): korszakról, korszakra,
generációkról generációkra, nemzedékről-nemzedékre. (šém): Nevüket (qárá'): hirdetik, a ('ăḏámáh):
földön]. »Egy
másik fordítás szerint: Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre;
hajlékuk nemzedékről nemzedékre, noha nevet szereztek maguknak földjükön«
Zsolt. 49,13 Pedig az ember, még ha
tisztességben van sem marad meg; hasonlít a barmokhoz [az állatokhoz], amelyeket levágnak. [Héber
szerint: Pedig az ('áḏám):
emberi – ádámi – faj, ha (jəqár): tisztességes, becsületes, és
méltósága van, akkor is hiába (lín lún): zúgolódik, panaszkodik, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].
Zsolt. 49,14 Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de
azért gyönyörködnek szavukban az ő követőik. [Más
fordítás: Ez a (kesel):
bolondok (dereḵ): sorsa, és követik őket azok, akik (rácáh):
gyönyörködnek beszédükben]. Szela.
Zsolt. 49,15 Mint juhok, a Seolra vettetnek, a
halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat
elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. [Más fordítás:
Mint juhok roskadnak a holtak
hazájába; a halál pásztorolja őket. Alakjuk reggelre elenyészik, s a holtak
hazája lesz lakóhelyük s az igaz szívűek taposnak sírjaikon].*
*Folytatódik
a kijelentés: „Az emberek fiainak (sorsa), és
vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és (egyforma a sorsuk), és egyenlő végük van azoknak; amint meghal
egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az
embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, (nem különb az
ember az állatnál) mert minden
hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy, (egy helyre kerül); mindenik a porból való, és mindenik porrá
lesz” (Préd. 3,19-20).
Az Úr életerőt lehelt
az emberbe „És formálta vala az Úr Isten
az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét,
(életerőt). Így lőn az ember élőlénnyé”
(1
Móz. 2,7).
Az állatoknak szintén: „A föld minden vadainak pedig, és az ég
minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben
élet (életerő) van, a zöld füveket
adom eledelül. És úgy lőn” (1 Móz. 1,30).
Amikor az ember Isten
helyett a sátánt, az élet Ura helyett a halál urát választotta, akkor az Úr
kijelentette a következményt: „Orcád
verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból
vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1Móz. 3,19).
Ennek következtében az
embernek, mikor meghal: „Kimegyen, és (elszáll) a lehelete; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé
válnak) az ő tervei” (Zsolt. 146,4).
És az is a
következmény: „A mi esztendeinknek napjai
(életünk ideje) hetven esztendő, vagy ha
feljebb, (ha több) nyolcvan esztendő,
és nagyobb részük nyomorúság és (hiábavaló) fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk”
(Zsolt. 90,10).
„És a por, az (ʿáp̄ár): elporladt tetem) földdé lenne, mint azelőtt volt; a lehelet
pedig megtérne ((šúḇ): visszatérne) Istenhez, aki adta volt azt” (Préd. 12,9).
„Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak
hazája pedig azokat, akik vétkeztek, akik (ḥṭ':
eltévesztették a célt). Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz
(csemegéjévé), édességévé, nem emlékeznek
róla többé, és összetörik, mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).
Zsolt. 49,16 Csak Isten válthatja ki életemet a
Seol kezéből, mikor az megragad engem. [Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és
magához fog venni]. Szela.*
*Dávid
próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem
szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg
nem rendülök, nem tántorodom meg.
Azért örül az én szívem, az én bensőm és örvendez, ujjong az én szellemem;
hústestem is biztosságban sátorozik. Mert nem hagyod életemet a holtak hazájában; nem engeded, hogy
a te szented, a te híved leszálljon a sírba, és rothadást, bomlást,
pusztulást, enyészetet lásson. Te
tanítasz engem az élet ösvényére, megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon
gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).
Mert: „Az
Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és
örvend a szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és
az Ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8).
Még ha a
halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól (és semmi bajtól), mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,4).
És: „Én lefekszem [nyugovóra térek] és elalszom [mély álomban merültem]; felébredek [de fölkeltem ismét], mert az Úr támogat [oltalmaz; megtart;
fölkarol] engem [mert az Úr a
gyámolom]” (Zsolt 3,6).
Bizony: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen
bizonyos segítség a nyomorúságban (szorongattatás, gyötrés,
megpróbáltatásban, gyötrődésben, és szorongásban). Azért nem félünk, ha elváltoznék (megindulna) is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe (mélyébe): Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai (ha
háborognak és tajtékoznak is vizei); hegyek
rendülhetnek meg háborgásától (tombolásától). Szela” (Zsolt. 46,2-4).
És én: „Dicsérlek (magasztallak) téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és
(tisztelem és) dicsőítem a te nevedet
örökké! Mert nagy én rajtam a te
kegyelmed (hiszen annyira szeretsz engem), és kiszabadítottad (kimentetted) lelkemet (életemet) a
mélységes pokolból (a sír mélyéből, a holtak hazájából)” (Zsolt.
86,12-13).
Mert megígérted Uram: „Megváltom őket a holtak hazájából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te
veszedelmed, (hol van a tövised) oh
halál?! Hol van a te romlásod (hol a fullánkod) oh holtak hazája?! Megbánás elrejtetett én előlem” (Hós. 13,14).
Zsolt. 49,17 Ne félj, [(járé'): ne törődj azzal,
és ne méltatlankodj] ha
valaki meggazdagszik, [(ʿášar): gazdaggá válik, vagyonra tesz
szert] ha megöregbül házának dicsősége [(ráḇáh káḇóḏ káḇôḏ): ha házának fénye (pompája) gyarapszik].*
*Mert ilyen a
gazdag ember sorsa: „Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk,
utódaiknak kenyere sem lesz elég. Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem
siratják őket. Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket
készíttetne, mint az agyag: készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az
ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Házát pók módjára építette föl, és
olyanná, mint a kunyhó, melyet a csősz készített. A gazdag lefekszik, de nem lesz
az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz. Rémület lepi meg, mint az
árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy,
elragadja lakóhelyéről. Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. Összecsapják
tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén” (Jób. 27,14-23).
Mert: (az Úr) az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott
Isten bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott
foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó
az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!” (Préd. 2,27).
Zsolt. 49,18 Mert semmit sem vihet el magával,
ha meghal; dicsősége [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága]
nem száll le utána [nem követi].*
*Az apostol
bizonyságtétele: „Mert semmit sem hoztunk [(eiszpheró): be] a világba, világos [(délosz): nyilvánvaló], hogy ki sem vihetünk [(dünamai
ekpheró úde): nem lehetséges,
mert nem vagyunk képesek, nincs hatalmunk magunkkal vinni] semmit” (1 Tim. 6,7).
Jób megvallása: „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak
méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott
legyen az Úrnak neve!” (Jób. 1,21).
A prédikátor megerősíti
a kijelentést: „Ahogyan világra jött
anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap
fáradozásáért, amit magával vihetne”
(Préd. 5,15).
Zsolt.
49,19
Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél
magaddal. [Más fordítás: Ha életében boldognak mondta is magát, mert életében elvette az ö javait, és dicsérik, hogy jól megy sora]:*
*És így
folytatja: „Azt [gondolja, és] mondja
szívében [az ő bensőjében]: Nem
rendülök [és nemzedékeken át nem ingok] meg
soha örökké, mert nem esem bajba [és bár nemzedékek váltják egymást, de (ráʿ): rossz, veszély, baj, sikertelenség,
boldogtalanság, szerencsétlenség engem nem ér]” (Zsolt. 10,6).
De a gonosz
elbizakodottságára így válaszol az Úr: „Ennek
okáért egy nap jőnek őreá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és
tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megítéli őt” (Jel. 18,8).
Zsolt. 49,20 Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez
jut, akik soha sem látnak világosságot. [Héber: Az Ő atyáinak (dór dôr): generációjához (bô'): helyeztetik (nécaḥ necaḥ): maradandóság (lóh
lô' ló'): nélkül, és soha többé nem (rá'áh'ôr):
lát fényt, világosságot].
Zsolt. 49,21 Az ember, még ha tisztességben van
is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak. [Héber: A ('áḏám):
hústesti ember, még ha (jəqár):
tisztességes, becsületes is, de (bín):
nem értelmes, nem bír értelemmel, nem rendelkezik ítélőképességgel, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].*
*Bizony: „Az emberek
fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak;
amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van
mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert
minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból
való, és mindenik porrá lesz” (Préd.
3,19-20).
„Sok bánata van a gonosznak, a (rášáʿ)
bűnös, céltévesztett embernek. (raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): Sok
fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket…”(Zsolt. 32,10).
Mert: „A bűnösöket, a céltévesztőket követi a
gonosz…” (Péld. 13,21).
Ezért: „üldözi őket a baj…” (Péld. 13,21).
Ugyanis: „Mindenkit, vagyis minden embert, aki
gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és
elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj,
keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség” (Róm 2,9).
Nekik is hirdettetik a
megmenekülésről szóló Evangélium, de nekik ez: „leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a
mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak
nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak. Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene
megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának,
örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása azért, hogy a
Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel
nekik” (2 Kor. 4,3-4).
Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert
megmaradtak tévelygésükben, ezért
keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18).
Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az
Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk,
akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk,
Istennek ereje és hatalma a
szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18).
Imádság:
Uram, Jézus! Szabadításod rám nézve is érvényes.
Köszönöm, hogy nem hagytál a pusztulás, mocsarában.
Te magad mentettél meg, mert ennyire szeretsz.
Áldalak érte.
Nem félek
a megszégyenüléstől, mert Te bátorítasz Uram,
hiszen azt mondtad, hogy: Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, ne
pirulj, mert meg nem gyaláztatol. Mert férjed a Te Teremtőd, Seregeknek Ura az
Ő neve, és Megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik.
Megvallom bátran tehát, hogy nem félek, mert a hegyek eltávoznak, és a halmok
megrendülnek; de a Te irgalmasságod Uram tőlem el nem távozik.
(Ésa.
54,4.5.10.)
Spurgeon: A kereszt.
A kereszt az atyai házra kifüggesztett lámpa, amely a tékozló
fiúnak világít, hogy hazataláljon.
A megváltás üzenete röviden:
Krisztus halt meg a BŰNEINKÉRT, hogy mi ne haljunk meg BŰNBEN (János 8,21). Ha
elismerjük Őt megváltónknak, többé nem BŰNBEN élünk, hanem KRISZTUSBAN. „Nem
megyünk ítéletre” sem, mert Jézust már elítélték helyettünk, amikor a kereszten
meghalt (János 5,24). Ezért JÉZUS az egyetlen, aki segíthet rajtunk.
REINHARD
BONNKE
2016. július 30.
Ige: Az emberi érdeklődés okai akkor és most: Hódolat, vagy pusztítás!
„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai
Betlehemben , Heródes király idejében. ímé napkeletről* bölcsek** jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és
érdeklődtek; kérdezősködtek ezt mondván:” (Mát. 2,1)
*Napkelet:
(anatolé):
a fény felkelése, azaz hajnal.
** Bölcsek [(magosz):
mágusok, tudósok, csillagászok]
„Hol van a zsidók újszülött királya, aki
megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk,
hogy tisztességet tegyünk néki, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és
imádjuk Őt*(Mát. 2,2)
*Bálám – aki Moáb királyának hívására jött,
hogy megátkozza Izráelt – így prófétál a „csillagról”: Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, és aki tudja a
Magasságosnak tudományát, és aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de
nyitott szemekkel. Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag
származik Jákóbból (jelentése: Sarokfogó vagy mást kiszorító), és királyi pálca támad Izráelből; és
általveri, és összezúzza Moábnak [jelentése: kívánság] oldalait, és összetöri Sethnek
[jelentése: pótlás; elrendelt, odahelyezett] minden fiait” (4 Móz. 24.16-17)
A
feltámadott Úr kijelentése a csillagról: „Én
Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a
gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16)
„Heródes király pedig ezt
hallván, megháborodik, megrémült, megrettent, nyugtalanná lett, és
felháborodott, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
És egybegyűjtve minden
főpapot, vagyis a papi fejedelmeket és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük
és faggatta őket, hol kell a Krisztusnak, a Messiásnak megszületnie, vagyis
világra jönni?
Azok pedig mondának néki: A
júdeai Betlehemben (jelentése: dicsőítve
lesz a kenyér / Ige háza); mert így írta, és így jövendölte vala meg a
próféta:
És te Betlehem, Júdának
földje, semmiképpen sem vagy legkisebb, legjelentéktelenebb Júda fejedelmi,
vezető városai között: mert belőled származik, és belőled támad, és jön majd
elő a fejedelem, az Uralkodó, aki legeltetni, pásztorként terelgetni, és
kormányozni fogja az én népemet, az Izráelt*(Mát. 2,3-6)
*És ez így lett
megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között:
belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől
fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2)
Mert: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét
ültetem székedbe” (Zsolt. 132,11)
És ezt a zsidó nép is tudta: „Nem az írás mondta-e, hogy a Dávid
magvából, és Betlehemből, ama városból jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?” (Ján. 7,42)
„Ekkor Heródes titkon magához
hivatván a bölcseket, a mágusokat csillagászokat, a keleti tudósokat,
szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének, feltűnésének idejét,
vagyis azt az időt mely óta az a csillag ragyog.
És elküldvén őket Betlehembe,
monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek, és gondosan
tudakozódjatok, és szerezzetek pontos értesülést a gyermek, vagyis a kisfiú
felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, és jelentsétek nekem,
hogy én is elmenjek, és tisztességet tegyek, és hódoljak néki, hogy imádjam Őt,
és leborulhassak előtte.
Ők pedig a király beszédét
meghallván, elindulának, és útra keltek. És ímé a csillag, amelyet napkeleten
láttak feltűnésekor, előttük megy vala, és vezette őket mindaddig, amíg
odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.
És mikor a mágusok meglátták a csillagot, igen
nagy örömmel örvendeznek*(Mát.
2,7-10
*Nagy
örömmel örvendeznek [(szphodra):
- vehemensen, azaz nagymértékben, nagyon; rendkívül(-i módon), erősen]
„És bemenvén a házba, ott találák, és
meglátták; megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával [jelentése: keserűség, szomorúság].
És leborulván, tisztességet tőnek, hódoltak néki, és imádták Őt, a gyermeket.
És kincses ládáikat kinyitva, kincseiket kitárva ajándékokat adának néki,
ajándékokat tettek eléje, és áldozatot
ajánlottak fel néki: aranyat, tömjént és mirhát (szimbólumai a megpróbált
hitnek imádatnak, és illatos kenetnek)* (Mát. 2,11)
*Így hangzott a prófécia, amely most
beteljesedett: „A tevék sokasága elborít, Midján
(jelentése: küzdelem) és Éfa
(jelentése: sötétség, elrejtettség) tevecsikói,
mind Sebából (jelentése: ember) jönnek,
aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik. (Ésa. 60,6)
„Boruljanak le előtte a
pusztalakók, és nyalják ellenségei a port. Tarsis (jelentése: erősség) és a szigetek királyai hozzanak ajándékot;
Seba és Szeba királyai adománnyal járuljanak elé. Boruljon le előtte minden király, minden nép
őt szolgálja! És éljen ő és
adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden
napon” (Zsolt. 72,9-11.15)
Spurgeon: Az újjászületés.
Az újjászületés természetfeletti, de csendes folyamat.
Erődítések lebontását jelenti, de a föld nem remeg bele. A régi helyen templom
épül fel, de kalapácsütésnyi zaja sem hallatszik. Az újjászületés a Nap
felkeltéhez hasonlít; nem előzi meg harsonaszó, de szárnyai alatt csodák
rejtőznek
Figyelj az Úrra, aki azt mondja, és ígéri:
„Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik,
azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell”
(Ézsaiás 48:17)
Ige: Az útkészítő feladata:
„Prédikálni a megtérést, az új felismerésre
térést. Hirdetni a gondolkodásmód megváltoztatásának szükségességét. Isten felé
való visszatérésre, visszafordulásra hívni. Hirdetni a bűnöknek, a
céltévesztésnek, a cél ELVÉTÉSÉNEK bocsánatát, eltörlését, és az abban való
hitet, aki által mindez lehetséges, az Úr Jézust, a Megváltót”
(Márk. 1,4)
Apostol az, akit maga az Úr Jézus hív el, aki:
"Jézus Krisztusnak, a Felkentnek rabszolgája,
aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az
Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és
külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten
Evangéliumának, Örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek
hirdetésére és prédikálására"
(Róm 1,1)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)