2 Kor. 1,1 Pál, Jézus Krisztus apostola, teljhatalmú megbízottja, aki az őt küldő Úr Jézus
hatalmával szól, és cselekszik. Az
Isten akaratából és határozatából és
Timóteus az atyafi a testvér, írják e levelet. Az Isten gyülekezetének a
kihívottak közösségének, eklézsiájának, amely Korinthusban van, mindama
szentekkel egybe, akik kapcsolatba kerültek Istennel, akik egész Akhájában
vannak.
2 Kor. 1,2 Kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú
gondoskodása, és örömteli jutalma néktek és békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van:
épség; jó egészség; jólét, a veszély
érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás Istentől, a mi Atyánktól és Urunktól, az Úr Jézus Krisztustól.
2 Kor. 1,3 Áldott, és imádott legyen az Isten
és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak és könyörületnek
atyja, és minden vigasztalásnak bátorításnak, buzdításnak Istene;
2 Kor. 1,4 Aki megvigasztal, bátorít, és
buzdít minket is minden nyomorúságunkban, szorongásunkban
és szorongattatásunkban, üldözésben. Hogy mi is megvigasztalhassunk és képesek legyünk bátorítani bármely
nyomorúságba esteket. Azokat, akik szomorúak, akik bármiféle szorongattatásban,
gyötrődés és üldözésben vannak. Azzal a vigasztalással buzdítással és
bátorítással, amellyel Isten vígasztal minket, vagyis azt a vigasztalást, bátorítást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt
nekünk*
Isten vigasztalása a prófétán keresztül: „Ujjongjatok egek, és föld örvendezz,
ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül
szegényein!... Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó
embertől? Ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?!... Mint férfit, akit anyja
vígasztal, akként vigasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek
vigasztalást! Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű,
virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei
fölött” (Ésa. 49,13; 51,12; 66,13-14).
2 Kor. 1,5 Mert amint bőséggel, és túláradóan kijutott nékünk a Krisztus
szenvedéseiből, megpróbáltatásaiból, amin keresztülment, amit elszenvedett,
átélt és megtapasztalt, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, buzdításunk,
bátorításunk is Krisztus által*
*Az Ige így bátorítja az
apostolt, és valamennyi Krisztusban élő
hívőt: „Sok baja van az igaznak,
vagyis a megigazult embernek, mert sok szorongattatásban,
gyötrésben, megpróbáltatásban, és gyötrődésben van része, de valamennyiből kimenti az Úr. Megőrzi minden csontját, egy sem törik el
közülük. A gonoszt a gonoszság öli meg,
és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat. Az Úr kimenti az ő szolgái életét, és
senki meg nem lakol, aki Őbenne bízik” (Zsolt.
34,20-23)
Dávid így prófétál az Úr Jézusról, és az Ő testéről,
amely az Eklézsia, vagyis a kihívottak közössége: „Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: én már a csend honában
laknám. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted Uram, támogatott
engem. Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid
megvidámítottak engem. Van-é köze te hozzád a hamisság székének, amely
nyomorúságot szerez törvény színe alatt? Az igaz embernek életére törnek, az
ártatlan embert elítélik. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én
oltalmamnak kősziklája; És visszafordítja reájuk az ő álnokságukat, és az ő
gonoszságukkal veszti el őket; elveszti őket az Úr, a mi Istenünk” (Zsolt. 94,17-23)
És mert az apostol ismeri az Igét és Istennek minden
ígéretét, ezért ilyen megvallást tesz: „Ezért
várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint
mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem,
akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás
nyereség!... Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz
a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Fil. 1,20-21; Róm. 8,18).
Így bátorít a Szent Szellem Péter apostolon keresztül:
„... amennyiben részetek van a Krisztus
szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva
örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert
megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Szelleme, amit amazok
káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1
Pét. 4,13-14).
2 Kor. 1,6 De akár nyomorgattatunk, elnyomást
szenvedünk, szorongattatunk, háborgattatunk, kínoztatunk, megpróbáltatást
szenvedünk, zaklatnak, gyötörnek, szorult helyzetbe jutunk, a ti
vigasztalásotokért és üdvösségetekért* vagyis szabadulásotokért, és
megmentésetekért van az. Mely hathatós, és hatékonyan működik
és erőt ad
ugyanazon szenvedések elviselésére, eltűrésére, amit átéltek és megtapasztaltok,
amelyeket mi is szenvedünk. Akár megvigasztaltatunk a ti
vigasztalásotokért, és üdvösségetekért, vagyis szabadulásotokért, és
megmentésetekért van az, és a mi reménységünk erős, szilárd, és
bizonyos felőletek**
*Üdvösség (szótéria): bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól,
veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből, mindenfajta
problémából, bajból). Megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi
lényektől /démonoktól/. Oltalmazás, biztonság; állandóság; jólét (bővölködés
anyagi és szellemi javakban); jóllét, azaz egészség); boldogság, és
megtarttatás].
**Az apostol megvallása: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem
sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Mert a mi pillanatnyi
könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez
nekünk” (2 Kor. 4,15.17).
2 Kor. 1,7 Tudván, hogy amiképpen társaink
vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatás; háborgattatás,
megpróbáltatásban; zaklatásban, azonképpen a vigasztalásban, buzdítás és
bátorításban is*
*Kijelentés a szenvedések
okáról, és arról, hogy azt kik okozzák: „Mert ti, atyámfiai, követői
lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban,
mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is
a zsidóktól... Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten kihívott
gyülekezeteiben, a ti kitartásotok, állhatatosságotok, béketűrésetek és hitetek
felől, minden ti üldöztetésetek és szorongattatásotok, és a zaklatásotok között, amelyeket szenvedtek
és elviseltek, és bátran vállaltok” (1
Thess. 2,14; 2 Thess. 1,4)
„nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon az Úr
Jézus mivelünk együtt. Hogy amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának
angyalaival” (2Thessz. 1,7)
Akkor: „… amennyire részesültök a Krisztus
szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is
ujjongva örülhessetek” (1Pt. 4,13)
„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem
hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk”(Róm. 8,18).
2 Kor. 1,8 Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok
atyámfiai a mi nyomorúságunk, háborúságunk,
szorongattatásunk, üldöztetésünk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett
megterheltettünk. Hogy képességünket
messze felülmúló teher, és nyomás nehezedett reánk, úgyhogy életünk, és életben
maradásunk felől is kétségben voltunk, sőt bizonytalanok, és végsőkig
tanácstalanok valánk*
*Az apostol utolsó
jeruzsálemi útja előtt: „Milétoszból azután
elküldött Efézusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Mikor azok
megérkeztek hozzá, így beszélt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól
fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az
egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és
megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek... Naponként
a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való
dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem
a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle?...” (ApCsel. 20,17-19; 1Kor. 15,31-32).
2 Kor. 1,9 Sőt magunk is halálra szántuk
magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem abban az Istenben, aki
feltámasztja, és életre kelti a holtakat*
*Mert Isten azt tanácsolja: „Ne bízzatok... egy emberben sem, mert nem
tud megtartani. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az
Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami
csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az
elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, Az Úr megszabadítja az elfogottakat” De:
„Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi,
aki emberben bízik, és hústesti erőre támaszkodik!” Mert: „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint
emberben bízni” (Zsolt. 146,3.5-7; Jer. 17,5; Zsolt. 118,8)
És hogy ki az az Isten, Akiben bízni kell, Aki
feltámasztja a halottakat, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak,
és én feltámasztom azt az utolsó
napon” (Ján. 6,47.54).
2 Kor. 1,10 Aki ilyen nagy halálból, ilyen nagy
életveszélyből, megszabadított, kiragadott bennünket, és megszabadít minket:
akiben reménykedünk és megbízunk, akire
elváró reménységgel számítunk, hogy ezután is meg fog szabadítani, és ki
fog menteni*
*Az Istenben való hit és bizalom teszi lehetővé,
hogy az állandó életveszély ellenére hirdettessék a Krisztus: „hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az
élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a
hívőknek” (1 Tim. 4,10)
És bár: „Naponként
halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a
Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” De: „Meg
is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé
a dicsőség örökkön örökké” (1 Kor.
15,31; 2Tim. 4,18)
De szükség van imatámogatásra: „Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a
Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban én érettem
Isten előtt, Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek Júdeában...” (Róm. 15,30-31).
2 Kor. 1,11 Velünk együtt munkálkodván ti is az
érettünk való könyörgésben, imádságaitokban, hogy a sokak által nékünk adatott
kegyelmi ajándék, vagyis a Szent
Szellem megnyilvánulása mellyel sokak javára bírunk sokak által
háláltassék meg. sok Istenhez
emelt arc tükrözze ezt a hálát mi
érettünk*
*Az apostol minden szolgálata előtt kéri a
gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte is, egyben példát adva a szolgálóknak,
és a gyülekezet tagjainak:
„Testvéreim,
imádkozzatok értünk is” (1Thessz. 5,25)
„A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem
szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem
együtt az Isten előtt énértem, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek
Júdeában akik csak vallásos
emberek, és hogy jeruzsálemi szolgálatom
kedves legyen a szenteknek” (Róm.
15,30-31)
„Minden imádságotokban és könyörgésetekben
imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes
állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem
az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium
titkát” (Eféz. 6,18-19)
„És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy
terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy
megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2Thessz.
3,1-2).
2 Kor. 1,12 Mert a mi dicsekedésünk ez,
lelkiismeretünk, vagyis Szellemmel való
együttészlelésünk bizonysága,
hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti bölcsességgel, és nem
evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk, éltünk, és jártunk
a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek*
*Hiszen: „… mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem
mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten
bizonyságtételét Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő
szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; hogy hitetek
ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék... Mert... azért küldött
engem a Krisztus, ...hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való
bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje, vagyis kínoszlopa hiábavaló ne
legyen... Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten
igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a
Krisztusban...Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és
feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek”(1 Kor. 2,1.4-5; 1,17; 2 Kor. 2,17;1;
Thess. 2,10).
2 Kor. 1,13 Mert nem egyebet írunk néktek,
hanem amit olvastok, vagy el is ismertek, sőt reménylem, hogy el is fogtok
ismerni mindvégig, és amit
felismertek majd, és teljesen meg fogtok érteni.
2 Kor. 1,14 Aminthogy némi részben
megismertetek minket, és el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek, és
büszkeségetek vagyunk, éppen úgy, mint ti is nékünk az Úr Jézus napján*
*Ezért: „Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem
lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek
azoknak, akik azzal dicsekednek, ami
csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van... Életnek beszédét tartván
elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába,
sem nem fáradtam hiába” (2Kor. 5,12;
Fil. 2,16).
2 Kor. 1,15 És ezzel a bizodalommal akartam, és
készültem már korábban is hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet.
Hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben*
*És azért is: „Mert kívánlak, és sóvárogva,
epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi
ajándékot közölhessek veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra.
Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: már többször
szándékoztam, és sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de
mindeddig megakadályoztattam, gátolva voltam abban...” (Róm.
1,11.13).
2 Kor. 1,16 És tőletek általmenni Macedóniába, Macedóniából
ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.
2 Kor. 1,17 Hát ezt akarva, vajon könnyelműen
cselekedtem-é? Vagy amit akarok, hústest szerint akarom-é, hogy nálam az igen, valóban
igen és a nem, nem legyen? Vagy nálam
a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az igen és a nem mindegy?*
*És azért is: „Mert kívánlak, és sóvárogva,
epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi
ajándékot közölhessek veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra.
Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: már többször
szándékoztam, és sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de
mindeddig megakadályoztattam, gátolva voltam abban...” (Róm.
1,11.13).
2 Kor. 1,18 De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem
volt egyszer igen és máskor nem.
2 Kor. 1,19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus,
akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt IGEN is meg NEM is, hanem
Őbenne valósult meg az IGEN*
*És: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és
szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk élünk, és
dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében.
[Más fordítás: és dicsekszünk
a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).
És így folytatódik a kijelentés, ugyanis: „Isten volt a Krisztusban, amikor a világot
magával kiengesztelte. Nem
tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és nem számította fel nekik az
eleséseket, a hibás lépéseket, botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat és törvényszegéseket, és reánk bízta, sőt belénk helyezte a
békéltetésnek, a kibékítés, a kiengesztelődés igéjét, logoszát” (2 Kor. 5,19).
És Ő nem változott: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).
2 Kor. 1,20 Mert Istennek valamennyi ígérete
Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az
Isten dicsőségére miáltalunk, rajtunk keresztül.
2 Kor. 1,21 Aki pedig minket veletek együtt
Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a
Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével,
az Isten az*
*És Ő: „...meg is erősít titeket mindvégig
feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napjára. Hű az Isten, ki
elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre” (1 Kor. 1,8-9)
És a mi Urunk kenetet is adott, hogy ne tudjon senki
eltévelyíteni: „És néktek kenetetek van a
Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek
marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint
az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és
amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján. 2,20.27)
Így lett az
Egyház Krisztus eljegyzett menyasszonya: „Őbenne
pedig titeket is - miután hallottátok az
igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek -
eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy
megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,13-14)
Így lettünk egy néppé, a Krisztus népévé, Isten
választott népévé: „Hiszen egy Szellem által ... mindnyájan egy testté (szómává)
= személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök,
akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg” (1Kor. 12,13).
2 Kor. 1,22 Aki el is pecsételt minket,
és pecsétjével megjelölt, és a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és
felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta a mi szíveinkbe.
[Más fordítás: A Szellemet, mint foglalót - vagyis olyan
valóságot, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az
egésznek. Így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez
a valóság a része - árasztotta a
szellemi lényünk középpontjába*
*Ő bizonysága a mi származásunknak,
és védelme személyünknek: „Maga a
Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16)
Ő bizonysága megváltásunknak, záloga örökségünknek: „Hogy legyünk mi magasztalására az Ő
dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban: Akiben ti is, minekutána
hallottátok az igazságnak igéjét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek
is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével, örökségünk
zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét
az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz.
1,12-14)
Az örökségünk mindaz, amit atyánk – Ábrahám – után
örököltünk: 1. Isten védelme: „Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a
te jutalmad felette igen bőséges” 2.
Istennek minden áldása: hosszú élet, erőben és egészségben; anyagi javakban;
utódban; az ígéret megvalósulásában: „Ábrahám
pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot” (1 Móz. 15,1; 24,1)
Erről tesz bizonyságot
Ábrahám szolgája is. „Az Úr pedig igen
megáldotta az én uramat, úgy hogy naggyá lett: mert adott néki juhokat,
barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
És Sára az én uramnak felesége fiat szült az én uramnak, az ő vénségében, és
annak adá mindenét, amije van” (1 Móz.
24,35-36)
Előképként bemutatja Isten Igéje, hogy minden baj, csapás
ellen ez a pecsét nyújt védelmet: „És
monda az Úr néki, vagyis az angyalnak: Menj
át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak
homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért,
amelyeket cselekedtek annak közepében”. És
amazoknak, vagyis a pusztító angyaloknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a
városon ő utána, és vágjátok. Ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok:
Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de
azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon
kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának” (Ezék. 9,4-6)
János apostol
látomásában ugyanezt a védelmet látja: „És
láték más angyalt feljőni napkelet felől, akinek kezében vala az élő Istennek
pecséte. És nagy szóval kiálta a négy angyalnak, akinek adatott, hogy ártson a
földnek és a tengernek. Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek,
se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő
homlokukon... A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak
hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. És megmondaték nékik, hogy a
földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem csak
azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte” (Jel. 7,2-3; 9,3-4)
Ezért hangzik a figyelmeztetés: A védelemre
vigyázzatok és: „… meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent
Szellemét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Eféz. 4,30).
2 Kor. 1,23 Én pedig az Istent hívom
bizonyságul - tanuként - önmagam
mellett, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba*
*Mert: „Elhatároztam tehát magamban, hogy nem
megyek hozzátok ismét szomorúsággal. Azért is írtam levélben erről, hogy amikor
megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg
vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké” (2Kor. 2,1.3)
Az apostol mellett maga Isten tesz bizonyságot: „Mert tanúm az Isten, akinek teljes
szellememmel szolgálok az ő Fia evangéliumával...” (Róm. 1,9) Aki mindig az Úr színe előtt van: „Amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe
előtt mondom, hogy nem hazugság” (Gal.
1,20).
2 Kor. 1,24 Nem hogy uralkodnánk, és
hatalmaskodnánk a ti hiteteken, hanem
munkatársai vagyunk a ti örömötöknek; mert hitben állotok.
[Más fordítás: Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok,
hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek
ugyanis szilárd]*
*Mert hogyan
uralkodhatnánk, hiszen: „...kicsoda
Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig
amint kinek-kinek az Úr adta” (1 Kor.
3,5).
Isten Igéje Péter apostolon keresztül is figyelmezteti
a gyülekezet elöljáróit, azaz véneit: „A
köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus
szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az
Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem
örömest. Sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy
uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak” (1 Pét. 5,1-3)
