Zsolt. 28,1 Dávidé (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő;
főember). [Dávid zsoltára]. Hozzád kiáltok, [(qárá'):
Téged hívlak] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], én szirtem; [(cur
cúr): Kősziklám, erősségem,
Istenem] ne fordulj el szótlanul [(ḥáraš):némán] tőlem, [(ḥášáh):
ne zárd be előlem
füled; ne légy hallgatag irántam] hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz [(bôr mášal): a sírba
roskadókhoz] hasonló. [Más fordítás: Ha nem hallgatsz meg, ha
némán elfordulsz olyan leszek, mint a sírba, szállók (a sírverembe
roskadók; (járaḏ): sírgödörbe
lemenők]*
*És Dávid nem
szűnik meg kiáltani az Úrhoz: „Feléd terjesztgetem kezeimet, és (imádkozva
nyújtom feléd kezem); mint szomjú, és
(kiszikkadt) föld, úgy epekedek utánad.
Szela. Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik, és odavan az én
szellemem. Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba
szállókhoz. Korán hallasd velem kegyelmedet, (hadd halljam minden reggel,
hogy hűséges vagy) mert bízom benned!
Mutasd meg nékem az utat, melyen járjak, mert hozzád vágyódom!” (Zsolt. 143,6-9).
És boldogan vallja meg Dávid,
hogy az Úr meghallotta a kiáltást: „Uram,
Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem! URam, kihoztál engem a
holtak hazájából, (fölélesztettél), és
életben tartottál, nem roskadtam a sírba”
(Zsolt. 30,3-4).
Zsolt. 28,2 Halld meg esedezéseimnek szavát, [(šámaʿ
taḥănúnáh taḥănún qól qôl): figyelj, és értsd meg könyörgő szavam, esedező
hangomat] mikor [(šávaʿ): segítségért] kiáltok, és [imádkozom] hozzád, és mikor felemelem [kitárom] kezeimet a
te szentséged lakhelye [(qóḏeš
dəḇir dəḇír): szent templomod] felé *
Zsolt. 28,3 Ne számlálj, és [(mšḵ):
ne sorolj, ne
taszíts] engem a hitetlenek és gonosztevők [(rášáʿ):
a célt eltévesztők] közé, [(páʿal
'áven): akik a rosszat, hiábavalóságot teszik, akik romlottsága bajt, csapást,
szerencsétlenséget hoz]. Akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, és [(šálóm šálôm dibbér): békességet,
biztonságot, sikert, harmóniát ígérnek] pedig gonoszság [(ráʿ): rossz szándék] van szívükben, [akik gonoszat forralnak bensőjükben]*
*És így
folytatja Dávid: „Ne sorozd [ne rekeszd] a bűnösökkel együvé lelkemet, [engem] sem életemet a vérszopókkal [a vérontókkal]
együvé. [Héber
szerint: Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten
nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel]. Akiknek kezében
vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel. [Más
fordítás: (jáḏ): Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és (zammáh zimmáh): elgondolásuk, tervük,
szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre és az ö jobb kezük rakva
ajándékokkal]” (Zsolt. 26,9-10).
Hanem: „Segíts [(jášaʿ):
szabadíts, és őrizz meg, támogass, és győzelmet adj] Uram [Jahve], mert
elfogyott a kegyes, az [(ḥásíḏ): istenfélő], az igazak / megigazultak eltűntek az emberek [('áḏám): az ádámi /
emberi faj] fiai közül. [Más
fordítás: Jöjj, segíts,
Uram, az igazak eltűnnek, az emberek közt megszűnt a hűség, az igazmondás, és
őszinteség]* Hamisságot [(šavə'
šávə'): hazugságot, valótlanságot, hiábavalóságot, gonoszságot,
rombolást, pusztítást] szól, és [(dibbér):
beszél] egyik a másiknak. Mindenki képmutatóan, hazug módon, hízelkedő
ajakkal beszél társával, és
felebarátjával, [(ḥeləqáh
śep̄eṯ śáp̄áh): mézesmázos, alakoskodó beszéddel] kettős szívből szólnak [kétszínűen
beszélnek]** (Zsolt. 12,2-3).
Isten népének állapotát mutatja be a Szent
Szellem a prófétákon keresztül: „Elveszett
e földről az Istent tisztelő, és igaz
/ megigazult sincs az emberek között.
Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát. Gonoszságra
készek a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a bíró
fizetésre vár; a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik
azt. Aki jó közöttük, olyan, mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor...
...elveszett a hűség; kiszaggattatott az ő szájukból” (Mik. 7,2-4; Jer. 7,28)
Az Úr panasza: „Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok
szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlük; mert
mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete! Felvonták nyelvüket, mint
kézívüket, hazugsággal és nem igazsággal hatalmasok e földön; mert gonoszságból
gonoszságba futnak, engem pedig nem ismernek, azt mondja az Úr. ... De a
jeruzsálemi prófétákban is rútságot láttam: paráználkodnak és hazugságban
járnak; sőt pártját fogják a gonoszoknak, annyira, hogy senki sem tér meg az ő
gonoszságából; olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint
Gomora. ... Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag,
nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megutálták az Izráel Szentjét, és elfordultak
tőle. ...Járjátok el Jeruzsálem utcáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és
tudakozzátok meg annak piacain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, aki
igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki! Még ha azt
mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek! (Jer. 9,2-3; 23,14; Ésa. 1,4; Jer. 5,1-2)
Mert: „eltávozott a jogosság, és az igazság messze
áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség
hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem
tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen”
(Ésa. 59,14-15).
Ezért: „Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki,
és az irgalmasságtevők elragadtatnak, és senki nem gondolja fel, hogy a
veszedelem elől ragadtatik el az igaz” (Ésa.
57,1).
Dávid újra-és
újra erről prófétál: „Nincsen az ő
szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság azaz: a
valóság, az Ige]. Belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság,
istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek
[sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]”
(Zsolt. 5,10).
„Szája telve
átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és
álnokság” (Zsolt. 10,7).
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó
mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt.
140,4)
„Kígyóméreg az
ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)
„Lábuk gonosz
cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok,
pusztulás és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust),
eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a
békességhez” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz
úton futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)
Mert nem ismerték
meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én
vagyok az út…” (Ján. 14,6)
Akiről már a
próféták is így szóltak „… és hívják
nevét: … békesség fejedelmének!” (Ésa.
9,6)
Aki így bátorítja
az övéit: „Békességet hagyok néktek; az
én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)
És akinek neve:
Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)
Akik Őt nem
ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs
békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a
hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).
Ezért a
hitetlenek csak: „Gúnyolódnak és
gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják
szájukat, és nyelvük eljárja a földet. ...édes az ő szájában a gonoszság, és
elrejti azt az ő nyelve alá; És kedvez annak és kinem veti azt, hanem ott
tartogatja ínyei között” (Zsolt. 73,8-9;
Jób. 20,12-13)
Pál apostolon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy eltelhetnek évezredek, de az ember
nem változik: „Nyitott, tátongó, és megnyílt
sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, és alattomosan rászednek, becsapnak,
csalárdságot beszélnek, áspis, vagyis vipera kígyóméreg az ajkukon. szájuk átokkal,
átkozódással, és keserűséggel, keserű beszéddel van tele. Lábuk gyors a
vérontásra. Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok, nyomorúság, és
nyomorgatás, szerencsétlenség, azaz csapás, és sanyarúság jár a nyomukban, az
ő ösvényeiken, és útjaikon. És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem
észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik” (Róm. 3,13-17).
Mert: „A bűnös (vagyis céltévesztett) ember szíve mélyén (az ő bensőjében) ott suttog a bűn. Nem számít neki az
istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.
Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel
ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).
Hát: „Ne
irigykedjél a gonosztevőkre, se ne kívánj azokkal lenni. Mert pusztítást gondol az ő szívük, és bajt
szólnak az ő ajkaik” (Péld. 24,1-2).
Ezek rombolják a
mások hitét: Elteltek évszázadok és évezredek, de a hitetők módszere nem
változott: „Mert az ilyenek a mi Urunk
Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg
hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét” (Róm. 16,18)
„Ezek... érzékiek, kikben nincsen Szent
Szellem” és: „az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és
azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Júd. 1,19; Fil. 3,19).
Zsolt. 28,4 Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és igyekezetük [szándékaik]
rosszasága szerint. Kezük munkája [cselekedetei,
és találmányai] szerint fizess meg nékik; add meg nékik
jutalmukat. [Kezük művei szerint jutalmazd meg őket, add meg nekik, amit érdemelnek]!*
*Pál apostol
bizonyságtétele az Úrról. Ő az: „Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei, az ő
tevékenysége, eredménye, teljesítménye szerint. Mindenkit, vagyis minden
embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel,
és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj,
keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség. És a gyötrelem, és
ínség, szorongató veszedelem, szorongás, szükséghelyzet elsősorban, és először
is a zsidót, azután a pogányt, vagyis görögöt, hellént” (Róm. 2,6.9).
És hogy milyen cselekedetek
alapján fizet az Úr, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre
tántorognak, tartóztasd meg! Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki
vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te életedet, ő tudja? És
kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet” (Péld. 24,11).
Elihu így szól Istenről Jóbnak: „… Távol legyen Istentől a gonoszság, és a
Mindenhatótól az álnokság! Sőt inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet
néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem
cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!” (Jób. 34,10-12).
Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg;
mert amit vet az ember, azt aratja is.
Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a
szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8)
„Mert a hústest szerint valók a hústest
dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a
hústestnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a
hústest gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének
nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „… atyámfiai, nem vagyunk
adósok a hústestnek, hogy hústest szerint éljünk: Mert, ha hústest szerint
éltek, meghaltok; de ha a hústest cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek,
éltek” (Róm. 8,5-7.12-13)
A Szellem
gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja
a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő
a fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de
vérét az őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged
Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben.
Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem
szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt
hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent
az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt
meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék.
33,6-9).
Zsolt. 28,5 Minthogy nem figyelnek [(bín)
nem értik, és nem ismerik, és nem is gondolnak] az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, [(pəʿulláh): műveire], lerontja [(háras): lerombolja, elpusztítja, megsemmisíti] őket és föl nem építi őket*
*Igen: „Gonosztevők gyanánt tapodja meg őket
olyan helyen, ahol mindenki látja. Akik azért távoztak el, és fordultak el
tőle, és nem gondoltak, nem törődtek útjaival. Miattuk száll hozzá a
nincstelenek kiáltása, ő pedig meghallgatja a nyomorultak kiáltását” (Jób. 34,26-28).
Hanem: „citera, lant, dob, síp és bor van lakodalmukban, de az Úrnak dolgát
nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét” (Ésa. 5,12).
„Akik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy
hangszereik, és zenéjük olyan, mint Dávidé. Akik a bort serlegekkel isszák, és
szín-olajjal kenegetődnek, és nem búsulnak a József romlásán: Ezért majd ők
mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának, vége
szakad a nyújtózkodók dáridózásának”
(Ámós. 6,5-7).
Zsolt. 28,6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát*
*Péter apostol
kifejti az igét: „Áldott [imádni való] az
Isten, azaz a mi Urunk Jézus
Krisztusnak [Istene és] Atyja, aki az
ő nagy irgalmassága szerint [az ő nagy könyörületességéből, gyengéd, szerető irgalmából] újonnan szült minket élő reménységre [vagyis az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló, „földöntúli” reménységre] Jézus
Krisztusnak a halálból [a halottak közül] való feltámadása által (feltámadásán keresztül)” (1 Pét. 1,3).
Dávid
boldogan vallja meg, hogy: „Az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvehez, az
Örökkévalóhoz] kiáltok [és dicsérve segítségül
hívom], aki dicséretre méltó, [akit magasztalok, aki (hálal):
ragyog, fényt ad, világít] és megszabadulok [(jášaʿ):
megszabadít, megőriz, segít, támogat,
győzelmet ad, és biztonságban vagyok] ellenségeimtől” (Zsolt.
18,4).
„Jöjjetek el
és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én
életemmel! Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha
hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. De
Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. Áldott legyen Isten, mert nem
utasította el imádságomat, kegyelmét nem vonta meg tőlem” (Zsolt. 66,16-20)
„Megkerestem az Urat
és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. Akik ő reá
néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. (Zsolt. 34,5-6)
Mert:
„Az igazak segedelme pedig az Úrtól van;
Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket;
megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)
„Isten a mi oltalmunk
és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha
elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak,
tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela” (Zsolt. 46,2-4)
Mert:
„Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak
örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5
Móz. 33,27)
„Az Isten az én
erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő, s üdvösségemnek szarva, erősségem
és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz
kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4)
„Te vagy oltalmam, te
mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel
tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)
A
hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én
oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak
tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt
lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől,
a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól,
amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és
hozzád nem is közelít. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak
megbüntetését!... Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te életedet.
Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt. 91,2-8; 121,7-8).
Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16).
És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt
tisztelőknek) kívánságát, kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket”
(Zsolt. 145,19).
Péter
apostol megvallása: „Mert az Úr szemei [(proszópon):
jelenléte] az igazakon [megigazultakon] vannak, és az ő fülei
azoknak könyörgésein; [és füle az ő
könyörgésükre figyel]…” (1 Pét. 3,12).
Zsolt. 28,7 Az Úr az én erőm [(ʿôz
ʿóz): szilárd, stabil, megbízható segítőm] és pajzsom, [az én (məḡinnh máḡén): védőpajzsom, és
oltalmazóm]. Ő benne bízott [és remélt], a szívem [(léḇ): a
bensőm] és így került [(báṭaḥ): biztonságba, akinek nincs
félnivalója] és megsegíttettem [(ʿázar): segítséget kaptam]. [(anathalló):
Hústestem is újjáéledt, újra virágzó lett].
Örvend [(ʿlz):
ujjong, örvendezik, és vidám] a szívem [(léḇ): a bensőm] és énekemmel [(jáḏáh): adok neki hálát, és mondok köszönetet], és dicsérem őt*
Zsolt. 28,8 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az
Örökkévaló] az ő népének ereje [erőssége], és az ő
fölkentjének, és [(mášíaḥ): Királyának] megtartó erőssége [(jəšúʿáh
máʿôz): megsegítő
ereje, oltalmazója,
védelmezője, megmentője, Ő a szabadulás vára]*
*Dávid így dicséri
megmentő Istenünket. Ő az: „Aki megment [(pálaṭ): megszabadít, biztonságba
helyez] engem [(ḥámás): haragos, dühödt, kegyetlen] ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők [az ellenem támadók] fölött is felmagasztalsz engem, (sőt
támadóim fölé emelsz). Azért dicsérlek [magasztallak; áldalak] téged, [hálát adok neked] Uram, a nemzetek között, [a népek előtt] és éneket zengek [zsoltárt éneklek; dicsőséget zengek] a te nevednek” (Zsolt. 18,49-50).
Hiszen: „Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én
az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak” (Zsolt. 27,6).
És: „Jól
tudom, hogy az ÚR győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes
jobbjának hőstetteivel;” (Zsolt. 20,7).
A hívő megvallása: „Kiszállsz néped szabadítására, fölkented
segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az
alapjait. Szela!” (Hab. 3,13).
Zsolt. 28,9 Tartsd meg [(jášaʿ): szabadítsd meg,
őrizd, segítsd, támogasd, győzelmet adj, és helyezd biztonságba] a te népedet és áldd meg a te örökségedet, a te [(naḥăláh): tulajdonodat], legeltesd [(ráʿáh): légy pásztora, és gondozd, kormányozd, igazgasd őket] és magasztald fel [és tedd naggyá] őket mindörökké!*
*És Dávid
boldogan vallja meg, hogy Isten meghallgatta őt, és: „Az Úr [(jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló] az én pásztorom. Ő [(ráʿáh): legeltet, pásztorol, táplál,
ellát,vezet, kormányoz, igazgat, dédelget engem]; nem szűkölködöm [(ḥásér): nem szenvedek hiányt, semmiben meg nem fogyatkozom, és semmi híjával nem
leszek]” (Zsolt. 23,1.3).
Lelkemet megvidámítja, [felüdíti] az igazság [megigazultság] ösvényein
vezet
[hordoz] engem az
ő nevéért
[nevéhez híven]. »Héber szerint: (šúḇ): visszahoz, helyreállít, megújít (nep̄eš): engem, és a (ceḏeq): megigazulás (maʿəḡáláh maʿəgál): útjára (náḥáh): visszavezet az Ő (šém): nevéért« És hogy kiről prófétál Dávid, azt az Úr Jézus jelen
ki: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor
életét adja a juhokért” (Ján. 10,11).
És hogy ki Ő, arról Mózes így
prófétál. Ő: „… az Isten, aki pásztorom,
aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig” (1 Móz. 48,15)..
Az
Úr válasza az imára: „És (én
megszabadítom, és) megtartom az én
juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh
között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort,
hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik
pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid,
fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).
János
apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak
többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a
királyiszéknek közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17).
Ézsaiás is a jó Pásztorról
prófétál: „Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis
szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért
fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor, nyáját
úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza
őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).
És hogy Isten maga jött el,
azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert
így szól az Úr Isten (az én Uram,
az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé,
én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat). Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak),
amely napon ott áll elszéledt juhai
között; így tudakozódom nyájam után (és úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek és
borúnak napján. És kihozom (kivezetem)
őket a népek közül s egybegyűjtöm a
földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben
(vagyis a völgyekben) s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn
legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein lészen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni),
ott feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én
magam legeltetem nyájamat, (és én
keresek nekik pihenőhelyet) s én
nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az
elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem),
s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és
legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy
kell)” (Ezék. 34,12-16).
És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét
(vagyis életét), hanem hogy megtartsa,
(és megmentse)….” (Luk. 9,56).
Péter apostolon keresztül
hangzik az isteni szó: „Mert olyanok
valátok, mint [(planaó): elkóborolt], és tévelygő
juhok, [akiket megtévesztettek],
de most megtértetek
[visszafordultatok] lelketek, vagyis
[(pszükhé): életetek] pásztorához és felvigyázójához (és
gondviselőjéhez, oltalmazójához)” (1 Pét. 2,25).
És ezért: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden
szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,19).